2026. június 11., csütörtök

Cobra interjúrészletek: Agartha

Forrás:


Előző Cobra interjúrészletek itt:




Az itt megjelenő információk Cobrától, az Ellenállás szóvívőjétől származnak. Nem tartalmaznak csatornázott üzeneteket.
Cobra egy Plejádi Csillagtestvérünk itt a fátyolon belül, aki több mint 40 éve áll kapcsolatban a nagy planetáris felszabadító csoporttal. Pontosan 1977-ben volt az első személyes kapcsolatfelvétele, melynek során a Naprendszerünkben utazott, és nem akart hazajönni a Földre. Mintegy 30 percig tartott a Plejádiaknak meggyőznie arról, hogy térjen vissza a mátrixon belülre megvédeni az emberiséget a nukleáris háborúktól.
Az Ellenállás azt kérte tőle, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X Bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Mint az Agarthai Hálózat és a Fényerőinek képviselője arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.


MG: Lehet, hogy tévedek, de úgy emlékszem, az egyik
veled készített interjúban, amit hallgattam, az Agarthaiakról beszéltél. 

Cobra: Igen.

MG: Szeretnél bármit is elmesélni az Agarthaiakról?

Cobra: Oké, hosszú történet, de rövidre fogom. Valójában több ezer éve létezett egy Fénycivilizáció a bolygó felszíne alatt, és ezt a Fénycivilizációt szinte teljesen kiirtották a Fény és a sötét erők közötti föld alatti csatákban a 90-es évek végén, körülbelül 12 vagy 13 évvel ezelőtt, és ennek eredményeként érkeztek bizonyos erősítések, amelyek létrehoztak egy Ellenállási Mozgalmat, amely megvédte a föld alatt lévő spirituális Fényerőket, és most a bolygó felszínének felszabadítását tervezik. Tehát az Agarthai Erők valójában kapcsolatban állnak az Ellenállási Mozgalommal, valamint a Galaktikus Konföderációval és a Felemelkedett Mesterekkel is. Ez mind egy nagy Fényhálózat.

MG: Értem. És az Agarthaiak valóban most jönnek a felszínre?

Cobra: Nagyon kevesen igen, de nem fedik fel magukat az emberiség előtt.

ALEXANDRA: Először néhány kérdéssel kezdenék, mert sokan alig várják, hogy hallják a visszajelzésedet. Pontosan milyen szerepet fog játszani az Agarthai Hálózat az Esemény idején? Ők fognak elsőként meglátogatni minket, vagy a Pleiádiak?

COBRA: Ez egy jó kérdés, mert jelenleg nagy változások történnek. Az Agarthai Hálózat egy nagyon régi fényhálózat, amely több ezer éve létezik a föld alatt. Az Ellenállási Mozgalom egy friss fényimpulzus az X Bolygóról, amely csak néhány évvel ezelőtt jött létre. Volt egy bizonyos integrációs folyamat a
földalatti Ellenállási Mozgalom és az Agarthai Hálózat között. Jelenleg a május 25-i portál megnyitásának következményeként egy újabb integrációs folyamat zajlik az újraegyesült
Ellenállási mozgalom, az Agarthai hálózat és a Galaktikus
Konföderáció között. Azt mondanám, hogy a bolygó felszín alatti részei
beépülnek a Galaktikus társadalomba. Többet erről
a blogomon olvashattok. Amikor bekövetkezik az Esemény, fokozatosan napvilágra kerülnek
ezek a különböző fajok, elemek és társadalmak.

ALEXANDRA: Ez igazán izgalmas. Valaki azt mondta, hogy a teljes tudatosságunk megjelenik a kamrákon keresztül valahol Agarthában.
Egyetértesz ezzel, és vajon 3 napba telne-e ezekben a kamrákban, hogy visszanyerjük a teljes tudatosságunkat, vagy sem?

COBRA: Sok félrevezető információ volt a kamrákról, félelem,
téves információk, amelyek azt állították, hogy a kamrák nem a Fényből származnak.
Valójában ezek a kamrák nagyon fejlett Fénytechnológiát képviselnek, organikus,
integrált technológiát, amely segít nekünk elérni a teljes
tudatosságunkat. Ezeket a kamrákat fokozatosan fogják bemutatni
a felszíni lakosságnak egy bizonyos pillanatban az Esemény környékén. Azt mondanám, hogy a Kapcsolatfelvétel környékén. Ezeket egyénileg fogják használni azok a fejlett Fénymunkások, akik készen állnak rá, a Kapcsolatfelvétel előtt, de az Esemény után, majd a Kapcsolatfelvétel után tömegesen, ahogy egyre mélyebbre jutunk a teljes Felemelkedési folyamatban.

ALEXANDRA: Oké. Hűha. Ez olyan izgalmas.

ALEXANDRA: Mit gondolsz azokról a jógikról és misztikusokról, akik évekig, évtizedekig
Békét és Fényt sugároznak a bolygóra? Barlangokban és
erdőkben élnek Indiában és Tibetben. Mit tettek ők az Új
Földért és az átalakulásért?

COBRA: Ők tartották fenn a Víziót, amikor mindenki más figyelmen kívül hagyta. Ők tartották fenn a Fényt a bolygó számára, és nyitva tartották a Portálokat, egy részüket. Néhányan a Csillagokmagok és az Agarthai Hálózat tagjai voltak. Ők tartották fenn a víziót, és segítettek a stabilizálásban ezen átmenet során egészen idáig.

Alfred: Elmagyaráznád, mit értesz a »Fényerők« alatt?

Cobra: Rendben. Vannak Fényerőink a bolygó felszínén, a
bolygó felszíne alatt, és a bolygó felszíne felett is.
Különböző titkos csoportok dolgoznak már jó ideje
a bolygó felszínén a bolygó felszabadításáért.
A fősodrású médiában nem fogtok róluk olvasni. Egy kicsit
megtudhattok róluk ezt-azt az alternatív médián keresztül, de a legtöbbjük még mindig
titkos.
Vannak például különböző Sárkány csoportok. Némelyikük
teljesen pozitív, némelyikük vegyes, és némelyikük
negatív. Vannak Templomos csoportok – ismét – némelyikük rendkívül
pozitív, némelyikük vegyes, némelyikük pedig negatív. És
vannak még más csoportok is, amelyeket nem nevezek meg, de amelyek nagyon
pozitív jellegűek. Csak egyet említhetek röviden közülük, ez pedig
a Csillag Testvérisége.

Vannak olyan csoportok, amelyek teljesen a háttérben működnek.
Például van egy csoport, amely egy nagyon távoli
helyen található, órákra távol minden civilizációtól,
mobiltelefon nélkül, és teljesen elszigetelten.
Aztán ott van a Föld felszíne alatt működő Ellenállási Mozgalom,
amely fizikai földalatti bázisokban él az Agartha
Hálózattal együtt. Az Ellenállási Mozgalom fizikai Szabadságharcosokból áll,
az Agartha Hálózat pedig ennek inkább a spirituális aspektusát képviseli.
A bolygó felszíne felett különböző pozitív földönkívüli
erők működnek, amelyek a Galaktikus Konföderációt alkotják.

Alfred: Hogyan fogják megvédeni az emberiség szuverenitását mindebben?

Cobra: Ez az egyik fő oka annak, hogy ez ilyen sokáig tart,
mert a Fényerők nem akarnak megszállást. Meg kell őket hívni, és
meg is hívták őket, és ez egy partnerség és párbeszéd lesz
az egész folyamat során. Tehát semmit sem fognak rákényszeríteni az emberiségre. Minden lépésről tárgyalások folynak majd, és így az emberiség szuverenitása megmarad.

Rob: Tehát jelenleg, hogy tisztázzuk: az Ellenállási Mozgalom
közvetlenebb Kapcsolatfelvételt tervez és fog alkalmazni. Ez kiválasztott
képviselőkkel fog történni. Nem nyíltan fogják magukat az
Agarthai Hálózat, az X-Bolygó vagy a Galaktikus Konföderáció tagjaként
bemutatni.

Cobra: Ez az első fázisban lesz így. Később bizonyos mértékben
közvetlenül is bemutatkoznak majd.

Rob: Értem. Nagyon köszönöm. Már beszéltünk korábban
az Atlantisziakról és a Belső Körről, valamint arról, hogy ez
Sharula beszámolója, aki Bonnie férjeként volt ismert. Néhány barátom
is jelen volt, és a története a következő. Cobra, ha nem ismered, akkor
gyorsan elmesélem, és utána te is hozzászólhatsz. Az anyja földi
származású volt, és feleségül ment a Telosziak vezetőjéhez.

Cobra: Igen, ismerem azt a történetet.

Rob: Oké, megszegett néhány Teloszi szabályt, és ki kellett
tiltani a felszínre. Az történt, hogy megmutatták neki a Föld
Agarthai alagútjait. Különböző helyszínekre vitték a
Föld felszínére, és különböző időpontokban megengedték neki, hogy
belépjen a belső alagutakba, de nem a magasabb rezgésű mezőkbe
vagy a Föld mélyébe. Azok az emberek, akiket ismerek, és akik személyesen találkoztak
vele, azt mondták, hogy a bőre hasonló az egyik Plejádihoz, akivel
találkoztam. Azt mondták, hogy nagyon keleties szemhéjai voltak, és fizikailag is
nagyon egyedi volt. Az egyik dolog, amit említettek, az volt, hogy a
bőre olyan volt, mint a márvány. Ő az egyetlen földönkívüli, akivel találkoztam, és akit Fred
Jamesnek hívott, szinte átláttam a bőrén.
Láttam a vért és
az ereket, amelyek kissé mélyebben húzódtak a bőre alatt. Szinte márványnak tűnt,
és azt kell mondanom, hogy az erek kéknek látszottak. Nem tudom, hogy
innen származik-e a kék vér, de szerintem a kérdés az,
hogy ezekben a magasabb rezgésszintű világokban, amelyek a Föld belsejében
léteznek, hogyan fog ez az integráció végbemenni. Ők egy
teljesen más frekvencián vannak, mint mi a felszínen. Igazam van?

Cobra: Bizonyos mértékben igen. Ez az interakció fokozatosan fog történni.
Először csak a legfejlettebb egyének léphetnek be bizonyos
területekre, majd bizonyos irányú fejlemények fognak bekövetkezni, amelyek
több lehetőséget nyújtanak majd erre az interakcióra.

Rob: Erre kell az embereknek összpontosítaniuk a Szeretet, a Fény és a szolgálat figyelmét. Nézzetek ki a valóságba, barátaim, és fogjátok fel,
hogy mi az Egyetlen Forrás Szeretetének elme által kivetített megtestesülései vagyunk. Ez a
fizikai világ bizonyos értelemben egy isteni játék – egy illúzió. Ha mindenben meglátjuk
és felismerjük Istent, és visszatükrözzük ezt az isteni természetet, annál hamarabb
történhet meg. Ha a bukottak torz mezőit, a ránk ható hamis hierarchiákat és energiákat tükrözzük vissza, akkor fenntartjuk és továbbadjuk a mátrixot. Egyéni felelősségünk, hogy szándékunkat és gondolatainkat a Szeretetre és a Felszabadulásra összpontosítsuk. Szerettem volna még pár kérdést felvenni. Tudnál beszélnél az Atlantiszi Belső Körről, mert úgy gondolom, hogy vannak bizonyos pontjaik a Földön. Talán a Gízai Komplexum alatt Luxorban, és egy erős fényfókusz a Himalájában. Különböző csoportok vannak. Ezek a csoportok fizikaiak? Ezek az Atlantiszi lények kölcsönhatásba lépnek a Telosziakkal, vagy különböző hierarchiák vannak az Agarthai Hálózatban?

Cobra: Rendben, lépésről lépésre. Először is vannak fizikai csoportok az Atlantisziakból a felszín alatt, és ezek közül néhányan már 25 000 éve ugyanabban a testben élnek. A fő csoport a Himalájában van, és
sok más csoport is van más területeken a felszín alatt. Kapcsolatban állnak
az Agarthai Hálózattal és az Ellenállási
Mozgalommal. Elég hatékonyan együttműködnek a
bolygó felszabadításában.

Rob – Én inkább időkeretről beszélnék. Bizonyítékok utalnak arra, hogy a közép-amerikai városokban élő egyes Maják....egész népcsoportok... romokat és feltárt lelőhelyeket találtak, ahol... úgy tűnik,
hogy mindenki rejtélyes módon elhagyta a városokat. Dr. Frank Strange
arra utalt, hogy ezek közül a civilizációk közül néhányat meghívtak a Föld belsejébe.
Meg tudod ezt erősíteni? Voltak olyan civilizációk, amelyek nyom nélkül eltűntek, az űrhajókra mentek, vagy...?

COBRA – Oké. Bizonyos emberek az űrhajókra mentek, és igen, hatalmas mennyiségű ember ment a föld alá, az Agarthai hálózatba.

Rob – Remek. Köszönöm.

Rob – Oké, egy érdekes apró információ. Hová tűntek el a délnyugati
Anasazi indiánok? (Megj.- Elnevezés: Az „anasazi” kifejezést a navahók adták nekik, ami „ősi ellenséget” jelent. Emiatt a mai leszármazottaik és a történészek inkább az „ősi pueblo” nevet használják.)

COBRA – A föld alá vonultak, az Agarthaiakhoz, úgy mondanám, az
Agarthai hálózat amerikai ágához.

Rob – Hallottam néhány információt... Ez az úr, akit St. Germain, James Gilliland
küldött – beszélt a 24 szálú DNS-ről. Miután az Esemény bekövetkezik, és a tachyonok képesek lesznek áttörni a fátylat, és a fátylat ténylegesen eltávolítják, vajon ez természetes genetikai
mutációkat fog-e előidézni az emberi DNS-ben, amelyek növelik a szálak számát?

COBRA – Igen, de nem olyan mutációkat, ahogyan az emberek értik őket. Inkább a DNS-nek az éteri síkon lévő mátrixhoz való újrahangolásáról van szó, az éteri mátrixhoz, nem pedig ahhoz a mátrixhoz, amelyet az emberek jelenleg ismernek (a fizikai síkon).

Rob – Lesznek-e az Esemény után hamarosan létrehozott, nyilvános külső visszavonulási helyek, ahová az emberek elmehetnek, hogy kapcsolatba lépjenek az Agarthai hálózat tanítóival, akik nyíltan
azt mondják: „Igen, a Belső Földről jöttem”, és megosztják majd néhány technológiájukat és
spirituális technikájukat, hogy segítsék az emberiséget a tudatukban egy nagyobb életerő kialakításában?

COBRA – Igen, az Esemény után egy bizonyos idővel. Igen, ez fog történni.

U: A földalatti város, amelyet Marconi épített Dél-Amerikában,
még mindig létezik?

C: Az a város az Agarthai Hálózat része, és kapcsolatban áll
az Ellenállási Mozgalommal.

U: Sokat beszéltek az Agarthaiak jelenlétéről Észak- és
Dél-Amerikában, valamint Ázsiában, de Európáról alig esett szó. Beszélnél egy kicsit az
ottani jelenlétükről?

C : Az Agarthai jelenlétről Európában is elég sokat emlegettek,
de ez nem annyira közismert. Különösen a közép-európai helyi néphagyományokban,
Ausztriában, Németországban, Csehországban, Franciaországban
sok legenda kering óriásokról, földalatti barlangokról és
az ott élő lényekről. Vannak bizonyítékok az Agarthai kapcsolatokra a
második világháború idején Csehországban. Vannak bejáratok bizonyos
helyeken, említhetném Olaszországot, Málta szigetét, említhetnék
más helyeket is, tehát elég sok az Agarthai tevékenység
Európában, de ez egy kicsit rejtettebb, mert a cabal, különösen az arkhónok ellenőrzése elég erős.

U : Oké. Tehát hivatalosan 350 km földalatti alagút van
Párizs alatt, ez valami, ami az egész bolygón előfordul, vagy ez
valami specifikus dolog?

C : Sok nagyvárosnak van hatalmas alagúthálózata, Párizsnak, Londonnak, Rómának,
Nápolynak, New Yorknak, ezek azok a városok, amelyeknek a legkiterjedtebb
alagútrendszere van, több száz kilométer hosszú.

U: Mi a története ezeknek az alagutaknak, kik ásták őket?

C: Sok különböző csoport ásott ilyen alagutakat; a mélyebben fekvő
alagutak közül néhány az ókori Atlantisz idejéből származik, mások
a római korban készültek, és a római kortól kezdve ezt a hálózatot
folyamatosan bővítették; néhányat a második világháború alatt légitámadás
elleni óvóhelyként építettek, másokat pedig a 2. vh. után katonai célokra, néhányat a maffia épített, néhányat pedig a cabal, így sok érdekcsoport használta ezeket az alagutakat különböző célokra.

U: Az Agarthaiak közöttünk élnek az egész bolygón?

C : Nem adnék ki semmilyen információt az Agarthaiak felszíni jelenlétéről,
de ők használnak néhányat azok közül az alagutak közül, de nem mindet.

U : Beszélnél a Csillag Rendje szervezet eredetéről,
amelyet Krishnamurti alapított?

C: Valójában ő csak egy ősi Atlantiszi okkult rendet élesztett újjá, és a Csillag Rendje célja mindig is az volt, hogy gyógyulást hozzon az emberiségnek, és véget vessen a dualitásnak, hogy visszahozza az Egységet. Krishnamurtinak volt egy tanítója a fizikai síkon, akit elég hosszú ideig követett, és tőle kapta az utasításokat a Csillag Rendje megalakítására, vagy inkább mondjuk újjáélesztésére. De később saját útat választott,
amely elvezette őt a Csillag Rendjének projektjétől az igazság közvetlenebb
megéléséhez. Tehát ez volt munkásságának egy szakasza, amely
egy bizonyos ponton befejeződött, és attól kezdve más projektekbe kezdett az útján.

Rob – Rendben. Értem. Közeledünk a végéhez. Még van egy-két kérdés, amit át kell vennünk. Beszélnél arról, hogy több Cintamani kő is létezik-e?

COBRA – Valójában a Cintamani kőnek…íme a két aspektusa.
A kő egyik aspektusa az a kő, amely a Szíriuszról hullott le a felszínre.
Sok töredéke van annak a kőnek. Az emberi történelem nagy részében az a kő az Agarthai Hálózat kezében volt. Kis töredékeket adtak át az emberiségnek, vagy pontosabban bizonyos, a legerősebb emberi egyéneknek, akik a Fényerőknek dolgoztak. És nem olyan régen a Fényerők elkezdték azt a követ tömegesen kiadni. Hamarosan írok erről egy blogbejegyzést.

Rob – Igen, el kell mondanom, hogy nagyon lenyűgöztek. Meglepődtem,
hogy milyen kicsik voltak, de tudom, hogy a minőségi osztály
fontosabb, mint a méret! Azt hittem, nagyobbak és terjedelmesebbek,
de kiderült, hogy különböző minőségi osztályok vannak, amelyek
befolyásolják az árakat. Elég tudatlan voltam ebben a kérdésben, amikor írtam a bejegyzésemet. A
fényáteresztő minőség nagyon szép tükröződést eredményezett a lézerektől. Tudom,
hogy beszéltünk erről, és tudom, hogy volt valami azzal kapcsolatban,
hogy állítólag hol található most a kő, amivel talán nem is értettél egyet.
Ez más információ, és ez ismét nem jelenti azt, hogy
a dolgok nem történnek meg.

COBRA – Csak annyit mondanék, hogy annak a kőnek a töredékei számos helyen megtalálhatók. (Igen) A kő nagy része évezredekig a pozitív Agarthai Hálózat birtokában volt. A kő töredékeit a bolygó különböző helyeire vitték, beleértve a Titicaca-tavat is. De ez nem az egyetlen hely. Sok kő van, különösen a föld alatti helyeken. A bolygó felszínén
nem sok található belőlük, és most ezeknek a kisebb
daraboknak a nagy részét osztják szét a Fénymunkások és a Fényharcosok között világszerte, hogy létrehozzák a bolygó Fényhálózatát.

Rob – A nagykövet említette ezt. Vannak félrevezető információk és csalók. Ő azt állította, hogy a Sárkányok Kínából származnak, és hogy – legalábbis a beszámolók szerint – léteznek más ázsiai csoportok is, akiket Tigriseknek neveznek. Nyilvánvalóan vannak olyan Agarthai hálózatok, mint például Louisé Dél-Amerikában. Sok különböző Agarthai Hálózat létezik, amelyek kapcsolatban állnak a bolygó felszínén élő különböző emberekkel, és jelenleg a terv különböző aspektusait hajtják végre. Egyetértenél ezzel?

COBRA – Igen, teljes mértékben.

Rob – Tehát az egyes csoportok eddig nagyon hallgattak, és úgy tűnik, hogy ez a pénzügyi újraindítás az, ami miatt most nyilvánosságra lépnek. Ez érdekes.
Elmondanál valamit azokról a csoportokról vagy általános tervekről, amelyekről tudsz?
Nem kell neveket vagy országokat említened, de vannak-e más Agarthai Hálózatok a világ különböző részein, amelyek a felszíni lakossággal együttműködnek az igazság és az igazságosság érdekében?

COBRA – Rendben. Az Agarthai Hálózat nem dolgozik közvetlenül a felszíni lakossággal.
Nagyon kevés kapcsolatuk van a felszíni lakossággal,
és én is ismerem néhányukat, de jelenleg nem fogom nyilvánosságra hozni a terveiket.
Ők a saját módjukon dolgoznak. Néhányan azok közül, akikkel közvetett kapcsolatuk van, láthatók a felszínen. Ők valamilyen módon közzéteszik az információkat. De azok, akikkel közvetlenebb kapcsolatuk van, nem nyilvánosan dolgoznak. Ők más emberek révén, közvetve dolgoznak. Bizonyos projekteket közvetve irányítanak, de nem tartoznak a felszíni információs hálózat részéhez.

Rob – Rendben. Köszönöm. Ez egy korrekt válasz.

Rob – Nos, ez csodálatos hír. Emellett szeretnék egy kicsit több magyarázatot arra, amikor a Kínai Agarthai Hálózatról beszéltél. Ezek olyan személyek a kínai társadalomból, akik valamikor régen lementek a föld alá, vagy inkább a kínaiak újabb keletű földalatti Agarthai Hálózatairól van szó – amit, gondolom, a Keleti Szövetségnek neveznél?

COBRA – A Keleti Agarthai hálózat valójában már több ezer és ezer éve jelen van ott, és valójában kapcsolatban áll a
felszíni világgal. Valójában éppen fordítva volt. Ők lépnek kapcsolatba
a felszíni világgal. Ők voltak a Kék
Sárkány szellemiségének forrásai, és most újra kapcsolatba lépnek a Keleti
Szövetséggel, hogy útmutatást nyújtsanak ebben a bolygószintű átalakulási folyamatban. Ők nyújtanak útmutatást a pénzügyi rendszer újraindításához és a Kelet-Szövetség felszíni kialakításához. Van egy kapcsolat.

Rob – Ez nagyon jó, és hadd ismételjem meg néhány ember számára. Amikor a
Ellenállásról beszélsz, akkor konkrétan arra a csoportra gondolsz, amelyik a
X-Bolygóról származik, és amelyik megtisztította bolygóját a drákóiaktól és a cabaltól,
majd a Konföderációhoz fordult azzal a kéréssel, hogy jöjjenek ide, és segítsenek eltávolítani
ezt a negatív erőt, így van?

COBRA – Igen, ez helyes, de hozzátenném, hogy sok ember az Agarthai Hálózatokból integrálódott az Ellenállási Mozgalomba az elmúlt 15 évben. Volt egy hullám, amely a 2000-es évek elején integrálódott, és volt egy másik hullám, amely 2014 vége óta integrálódott.

Rob – Gondolom, amikor integrálásról beszélsz, arra gondolsz, hogy kiképezték őket arra, hogy a lehető legbékésebb módon lépjenek fel ezekkel az ellenséges erőkkel szemben?

COBRA – Azt jelenti, hogy beépültek az Ellenállási Mozgalom társadalmába. Azt jelenti, hogy hivatalosan is elfogadták őket, mert összhangban vannak a rezgési frekvenciájukkal, a céljaikkal, a jövőképükkel, és azt mondanám, a kulturális tervükkel is.

U: A bolygó felszíne alatt élő Fényerők egységesek-e
a bolygó felszabadítására vonatkozó terv tekintetében?

C: A többségük igen. Valójában az Agarthai Hálózat túlnyomó többsége,
beleértve az Ellenállási Mozgalmat is, a földönkívüli pozitív erőkkel együtt,
teljesen összehangolt. De vannak
az Agarthai Hálózatnak bizonyos frakciói, amelyek az elmúlt évben csatlakoztak,
különösen a keleti oldalon, néhány ősi frakció, és nekik elég nagy gondot okoz az integráció, mert némelyikük meglehetősen hagyományőrző, hasonlítanak a bolygó felszínén élő,
hagyományosabb Sárkány Erőkhöz, és
elég sok munkájuk van még, így nem mondanám, hogy minden
teljesen harmonizálódott, ez egy integrációs folyamat, amely még
folytatódik.

Lynn – Van egy második kérdésem a Sárkányokkal kapcsolatban, mégpedig az Arany-
és a Kék Sárkányokról. Meg tudnád határozni a köztük lévő különbségeket és
konkrét szerepeiket?

COBRA – Azt mondanám, hogy a Kék Sárkányok a spirituális oldalt képviselik.
Ők azok, akikkel az Agarthai Hálózat több száz évvel ezelőtt kapcsolatba lépett, és spirituális erejük ebből a kapcsolatból származik.
Az Arany sárkányok, vagy inkább a Sárga Sárkányok azok, akik pozitív változást próbálnak hozni a keleti politikai struktúrában, és fokozatosan, a Templomosokkal való kapcsolatuk révén, a nyugati politikai struktúrában is.

Lynn – Köszönöm.

Rob – Rendben. Valaki azt kérte, hogy mondj néhány szót, és ez természetesen visszavezethető
Corey Goode írásaira, és Corey információin alapul.
Remélhetőleg hamarosan interjút készíthetünk vele. Úgy gondolom, hogy Corey őszinte az információival, de az egyik dolog az, hogy a Plejádiak csoportja nem azok, akiknek mondják magukat, hanem csak Plejádiaknak álcázzák magukat. Valójában egy ősi, a Földön alapuló civilizációról van szó, amely a Föld belsejében rejtőzik. Volt már személyes tapasztalatod a Plejádokba való utazással kapcsolatban?

COBRA – Volt fizikai kapcsolatom a Plejádiakkal, és 100%-osan
mondhatom, hogy ők valódi, hiteles Plejádiak, akik a
Plejádi csillaghalmazból származnak, és nem egy föld alatti Agarthai Hálózatból
elszakadt civilizáció tagjai. A kettő közötti különbséget
már messziről meg lehet állapítani. Nagyon egyszerű. A Plejádiak Plejádiak, az Agarthaiak pedig Agarthaiak.

Rob – Igen. Sokan átlátnak a dolgok nagy részén. Itt is
sokan vannak, akik elhiszik a 9/11-et. Úgy értem, elég magas az aránya azoknak,
akik szerint ott valami folyik, de valójában semmi sem
történik. Ez része-e az Agarthai Ellenállási Hálózat vagy a Konföderáció
nyílt kinyilatkoztatásának? Ez is része lenne?

COBRA – Azt mondom, hogy lesznek információk a földönkívüli életre vonatkozóan,
és amikor ez kiderül, egyetlen csoport sem lesz képes tovább késleltetni
a Nyilvánosságra hozatalt, és ez természetesen komoly
következményekkel jár majd a Pénzügyi rendszerre nézve. Annyi dolog, ami most
lehetséges, hirtelen már nem lesz lehetséges azoknak a csoportoknak.

A blog bejegyzései felkerülnek a Cobrarózsa telegram csatornára is, melyhez a Meghívó link itt érhető el, nagy szeretettel várok minden Csillagmagot: https://t.me/+i7kyN7jgGRY3OGJi

TERJESZTÉTEK! 12:21 FELEMELKEDÉSI PORTÁL AKTIVÁLÁS– 2. RÉSZ, 2026. JÚLIUS 25.

Eredeti bejegyzés itt:

https://2012portal.blogspot.com/2026/06/make-this-viral-1221-ascension-portal.html

Fordította: MCCS

Itt az ideje, hogy ismét cselekedjünk! Itt az ideje, hogy a világunk sorsát a saját kezünkbe vegyük! Mindannyian egyetértünk abban, hogy a bolygó felszabadításának folyamata túl sokáig tart. Itt a lehetőség, hogy közösen felgyorsítsuk a bolygó felszabadításának folyamatát, és segítsük megnyitni a 12:21 Felemelkedési Portál második részét e bolygó számára. Ezért kihasználjuk a júliusi hatalmas asztrológiai konfigurációk adta lehetőséget, hogy létrehozzunk egy portált, amelyen keresztül egyesítjük tudatosságunkat, és elindítjuk azt a folyamatot, amely optimalizálja a bolygó Felemelkedési Idővonalát.

El tudjuk érni a 144 000 fős kritikus tömeget, akik ezt az aktivációt végzik! Egy hatalmas gyógyító láncreakciót fog kiváltani a világméretű energia mezőben.

Tudományos vizsgálatok erősítették meg, hogy a Tömegmeditációk valóban befolyásolják a valóságunkat:

https://portal5555.blogspot.com/2025/05/mass-meditation-field-research-essay.html?m=1

https://massmeditationmap.blogspot.com/2025/03/quantum-depth-unlocking-planetary.html

Terjesszétek! Osszátok meg világszerte! Tegyétek közzé a weboldalaitokon és blogjaitokon! Ha ismertek alternatív médiát, elküldhetitek nekik. Felvehetitek a kapcsolatot tartalomgyártókkal, és megkérhetitek őket, hogy vegyenek részt és osszák meg ezt az információt. Létrehozhattok egy Facebook eseményt a helyi csoportotok számára, akik a lakóhelyetek azon részén végzik ezt a meditációt. Szükségünk van egy fő Facebook csoportra is ehhez az eseményhez. Megoszthatjátok ezt az X-en, az Instagramon, a Tik Tokon... stb. Készíthettek erről egy videót, és feltölthetitek a YouTube-ra, a Rumble-ra, a Vimeo-ra...

Ahogy ezt június 9-én írom, éppen a Vénusz és a Jupiter együttállása zajlik, hasonlóan ahhoz, ami tavaly Augusztus 12-én történt. Ez az együttállás a szeretetteljes öröm és boldogság energiáit hozza magával, és jó hírekkel, valamint igazi reménnyel szolgál.

Az 11:11 Portálja 1992 és 2024 között volt nyitva, és a Kozmikus Antahkarana 11. sugárát rögzítette. A 12:21 Portálja 2025. augusztus 21-én kezdett megnyílni, és a következő frissítést 2026. július 25-én fogja megkapni. A 12:21 Portálja a Kozmikus Paradicsom 12. sugárát fogja lehorgonyozni.

Május 24-én megkezdődött az Új Mennyország és az Új Föld Kulcsainak egyesítési folyamata.

Ez feltárta, felfedte a Lurker által kiváltott kvantummező-anomália legbelső rétegét, amely a Föld felszínének 30 méteres rétegében létezik a mentális, asztrális, éteri és fizikai síkon. Ez a pokoli réteg az elmúlt 26 000 évben létezett itt, és az emberi szenvedés fő fennmaradó oka. Július 9. után a Fényerők megkezdik ennek a mezőnek az eltávolítását, hogy helyet teremtsenek a július 25-i Aktiválásunkhoz.

Júliusban egymást követő, rendkívül hatalmas asztrológiai konfigurációk várhatók:



Július 15-én 20:28-kor (UTC) az Uránusz és a Neptunusz szextilje alakul ki, ami hirtelen spirituális ébredést jelez. Ez lesz az első Előkészítő meditációnk időpontja.

Július 18-án 04:45-kor (UTC) az Uránusz és a Plútó trigonja alakul ki, ami forradalmi spirituális változást jelez. Ez lesz a második Előkészítő meditációnk időpontja.

Július 20-án és 21-én egy 28 órás időintervallumon belül a Jupiter három erős asztrológiai aspektust fog kialakítani. Először is, július 20-án reggel 7:23-kor a Jupiter és a Neptunusz trigonja lesz, ami harmonikus, látnoki energiát hoz majd. Ezután július 20-án délután 14:45-kor Jupiter és Plútó szembenállás lesz, ami erős feszültséget hoz az emberiség tudatos és tudatalatti elméje között. Ennek a feszültségnek egy része abban a pillanatban feloldódik, hogy helyet teremtsen a fő Aktiválásunknak. Végül július 21-én 11:11-kor (UTC) a Jupiter és az Uránusz szextilje lesz, amely hirtelen áttöréseket hoz majd. A Jupiter–Uránusz szextil pillanata lesz a harmadik Előkészítő meditációnk pillanata.

Abban a pillanatban aktiválódik a híres Barbault-kosár:

https://www.yourtango.com/zodiac/andre-barbault-basket-prediction-july-very-good-news

Pontosan 40 évvel e cikk megírása előtt, 1986. június 9-én volt az utolsó pontos Neptunusz–Plútó szextil. Ez a pillanat egy hosszú, az 1950-es évek elején kezdődött ébredési időszak lezárását jelentette.

Most, 2026. július 25-én négy évtized után ismét pontos Neptunusz-Plútó szextiil alakul ki. Ezzel ismét megérkeznek az Aranykor energiái:

http://donlehmanjr.com/Astrology/AstroLetters/astroletter9%20Pattern%20of%20Hope

Ez a nap egyben a maja naptár Időn kívüli Napja is lesz:

https://tribalalchemy.medium.com/july-25th-a-day-out-of-time-in-the-mayan-calander-26b5627dd127

https://www.crystalinks.com/dayoutoftime.html

A Neptunusz-Plútó szextil pontos pillanata július 25-én 5:53-kor (UTC) lesz.

Ez azt a pillanatot jelzi, amikor az Új Mennyország és az Új Föld egyesülése elég erős lesz ahhoz, hogy a Föld felszínét borító 30 méteres pokoli rétegben megkezdődjenek a pokolból a mennybe való átalakítások a mentális, asztrális, éteri és fizikai síkon. A pokolból a mennybe való átalakítások az Antarion Átalakítás 12:21-es átalakítási zónáján keresztül szűrt kvantummező-zavarok, amelyek így a pokoli helyzeteket mennyei helyzetekké alakítják át.

A bolygó felszínén minden helyzetnek számos lehetséges kimenetele van, amelyeket a Szabad Akarat vektormező egyenletei határoznak meg, és az Antarion Átalakítás kúpjának befelé irányuló lejtése korlátozza. Amikor a Szabad Akarat vektorai konvergálnak (egymáshoz közelednek) a 12:21-es átalakítási zónában, a hullámfüggvény összeomlik, és a helyzet manifesztálódik. Ez megnyitja az Antarion Átalakítás kúpjának kifelé irányuló lejtését, ami új lehetőségeket és új idővonalakat nyit meg.






Az Arany Idővonal az az optimális idővonal, amelyet Pappusz kúpos spiráljának pályájaként határoznak meg az Antarion Átalakítás kúpjain belül:

https://mathcurve.com/courbes3d.gb/spiraleconic/pappus.shtml

Megjegyzés: A Pappusz-féle kúpos spirál egy térbeli (3 dimenziós) görbe, amelyet az alexandriai matematikus, Pappusz írt le az ókorban. Akkor keletkezik, amikor egy pont egyenletesen mozog egy egyenes mentén, miközben az egyenes egyenletesen forog egy adott tengely körül, és a tengellyel állandó szöget zár be.Ha a térbeli kúpfelületet kiterítjük a síkba, a spirál egy közönséges Archimédeszi spirállá alakul.

Ez határozza meg azt az optimális pályát, amelyen a helyzetek maguktól megoldódnak. Az Antarion Átalakítás befelé irányuló lejtője, más néven az eltérés kúpja, egy kombinatorikus mátrixot alkot minden olyan dologból, ami egy adott helyzetben megtörténhet. Azáltal, hogy ezt a mátrixot folyamatosan szűri a 12:21-es átalakítási zónán keresztül, az Abszolút (a Forrás) július 25-e után elkezdi zsugorítani az eltérés kúpjait, és megsemmisíti a bolygó felszínén kialakuló helyzetek potenciálisan rossz kimeneteleit.

Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy július 25. után ezek a pokolból mennybe való átalakítások nemlineáris módon kezdik átváltoztatni a rossz helyzetek halmazait és részhalmazait, és bizonyos rossz helyzetek halmazai a többiek előtt oldódnak meg. Ez a folyamat addig folytatódik, amíg minden sötétség megoldódik, minden szenvedés átalakul, és a bolygó felszabadul.



Ennek a folyamatnak egyik eleme a bolygónkra vonatkozó Esemény- és Felemelkedési Terv frissítése és továbbfejlesztése lesz.

A 12:21 Felemelkedési Portál Aktiválására Július 25-én, UTC idő szerint reggel 5:53-kor kerül sor.

A meditáció időpontját a Te időzónádban itt ellenőrizheted:
https://www.timeanddate.com/worldclock/fixedtime.html?msg=12%3A21+ASCENSION+PORTAL+ACTIVATION+PART+2&iso=20260725T0753&p1=195

Instrukciók:

1. Használd a saját technikádat, hogy ellazult tudatállapotba kerülj.

2. Fejezd ki azt a szándékodat, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy elősegítsd a 12:21 Felemelkedési Portál aktiválását.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges forrásából, hogy hozza létre a védelem körét körülötted a meditáció alatt és után. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzeld el, ahogy az Új Mennyország opálos kék Fényének hulláma leereszkedik az égből a Szívcsakrádba, miközben minden kozmikus Fénylény támogatja ezt a folyamatot. Képzeld el, ahogy az Új Föld Smaragdzöld Fényének hulláma emelkedik fel a Földből a Szívcsakrádba, és minden föld alatti Fénylény támogatja ezt a folyamatot. Képzeld el, ahogy mindkét energia egyesül a Szívedben, és opálos kék-zöld Paradicsomi energiamezőt hoz létre körülötted. Képzeld el az Arany Idővonaladat, ahogy kibontakozik előtted, azt a tökéletes életet, amire mindig vágytál.

5. Képzeld el, ahogy a Föld bolygón zajló események a lehető legpozitívabb idővonalra, a bolygó Arany Idővonalára váltanak át. Képzeld el, ahogy az Új Mennyország opálos kék Fénye és az Új Föld Smaragdzöld Fénye meggyógyítja az összes egyenlőtlenséget, eltünteti az összes szenvedést, megszünteti az összes szegénységet, és bőséget hoz az egész emberiség számára. Képzeld el az emberiség nagyszabású spirituális ébredését és egy Új Reneszánsz születését. Képzeld el a Vízöntő korszak új, nagyszerű kozmikus ciklusának kezdetét, amely tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz a Föld minden lényének.


A meditáció javasolt időtartama 20 perc.

Frissítések a 12:21 Felemelkedési Portál Aktiválásának 2. részéről itt:

http://2012portal.blogspot.com

Megj.: A facebook-ot az Eseménykor a Fényerők le fogják kapcsolni, de a Telegram pl. meg fog maradni, ahogy azt Cobra a legutóbbi, Párizsi Felemelkedés Konferencián is közölte. Ráadásul a facebook állandóan törli a csoportjainkból a bejegyzéseket, nem enged posztolni, elveszi az ott lévő oldalaink tulajdonjogát, ezért úgy döntöttünk, hogy a Telegramon létrehozunk egy új Magyar Cobra Csoportot. Aki szeretne csatlakozni, legyen kedves letölteni számítógépre, telefonra vagy tabletre az alkalmazást innen:
https://telegram.org/ , majd utána csatlakozhat a csoportunkhoz, aminek a Meghívó linkje itt érhető el:
https://t.me/+LtQ5F6qgWw45MjAy
Szeretettel várunk benneteket! 💗


2026. június 2., kedd

St. Germain Aktiválás

Eredeti bejegyzés itt:

https://2012portal.blogspot.com/2026/05/saint-germain-activation.html

Fordította: MCCS

A Fényerők jelenleg a bolygó felszínét tisztítják meg a Lurkertől és az azzal való összefonódástól, és ez a vártnál nehezebbnek bizonyul. Bár a Fényerők még nem uralkodnak a Lurker felett, ugyanúgy megoldják ezt a kihívást, ahogyan legyőzték a Chimérát és eltávolították a toplet bombákat is.

A 2025 augusztusában megnyílt 12:21-es Felemelkedési Portál óta ez a bolygó belépett a Felemelkedés eléréséhez vezető Beavatási folyamatba. Ennek a folyamatnak elkerülhetetlen részeként a bolygó felszíne szembe került a Küszöb Őrével:

https://www.yogapranavidya.com/the-dweller-in-the-threshold-what-does-it-mean/

https://theomagica.com/the-dweller-on-the-threshold

Megj.:A „küszöb őre” egy okkult archetípus és ezoterikus fogalom, amely egy kísérteties őrzőt, félelmet vagy árnyékot jelképez, amellyel az egyénnek szembe kell néznie ahhoz, hogy magasabb szintű spirituális tudatosságra jusson, átlépjen egy határt, vagy befejezze átalakulási útját.
A „küszöb őre” kifejezést és fogalmat Edward Bulwer-Lytton brit író vezette be 1842-ben megjelent okkult-romantikus regényében, a Zanoniban. Egy félelmetes, gonosz lényre utal, amely az ember életében vagy korábbi életeiben felhalmozódott sötétséget, alantas szenvedélyeket, félelmeket és karmikus terheket testesíti meg.
A Küszöb őr főbb jellemzői:
• Az őrzött gát: A Küszöb őre őrzőként vagy akadályként működik, amely akkor jelenik meg, amikor az okkult, spirituális vagy ezoterikus bölcsességet tanulmányozó tanítvány megkísérli elérni a tudás magasabb szintjeit. Ez az erő és a tisztaság próbája, mielőtt belépne egy új, magasabb létsíkon.
• Szimbolika: Az alacsonyabb, félig állati énre utal – az önző egóra, a félelmekre és a vágyakra. A személyiség „le nem győzött maradványa”, amely különösen erőteljessé válik, amikor valaki megpróbál kapcsolatba lépni a Lelkével.
• Megjelenés: Megidézésekor az őrző félelmetes, kísérteties vagy szörnyű képként jelenik meg (a regényben gyakran „borzalmas tekintetként” írják le).
• Jelentősége az irodalomban/ezoterikában:
◦ A félelem legyőzése: Ahhoz, hogy előrehaladhasson, a törekvőnek félelem nélkül kell szembenéznie az őrzővel, és fel kell ismernie benne saját alacsonyabb természetét. Ezoterikus rendek: Számos nyugati mágikus társaság, például a Golden Dawn, a „küszöb ura” (Dominus Liminis) kifejezést használja ezen átmenet leírására.
◦ Szellemi átalakulás: A végső cél nem a sötétség megsemmisítése, hanem annak szellemi gyakorlat és jóság révén történő átalakítása fénnyé, vagyis a „bűzös salak tiszta arannyá” való átváltoztatása.
Összefoglalva: Bulwer-Lytton számára a Küszöb Őre a végső mentális vagy spirituális akadály – saját felhalmozott bűneink, félelmeink és alacsonyabb természetünk személyre szabott megnyilvánulása, amelyet le kell győzni, mielőtt továbbhaladhatnánk a spirituális életben."

A felszíni lakosságnak szembe kell néznie belső árnyékával, és ez az egyetlen járható út, majd végre eljön az Aranykor Fénye.

A Közzététel felé vezető törekvés felgyorsul:

https://gazetteller.com/former-us-admiral-non-human-intelligence-has-earth-under-surveillance/

https://www.newsweek.com/ufo-update-congresswoman-promises-to-show-things-of-nonhuman-origin-11893270

https://www.zerohedge.com/political/pastor-us-intel-warned-christian-leaders-trumps-alien-files-release-could-shatter-beliefs

https://www.war.gov/ufo/#release

Végre beszélnek Atlantiszról is. Az eredeti terv szerint a Szfinx alatt található templomot már 1995-ben nyilvánosságra kellett volna hozni, most pedig itt tartunk 2026-ban:

https://www.dailymail.com/sciencetech/article-15808441/cia-hall-records-sphinx-egypt.html?ito=social-twitter_dailymailus

https://www.thefp.com/p/the-admiral-who-says-atlantis-is-real-timothy-gallaudet

Csak körülbelül 150 ember, a Fekete Nemesség tagjai rendelkeznek korlátlan hozzáféréssel mindahhoz a rejtett és tiltott tudáshoz:

https://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=268352

Május 2-án, az Uránusz és Alcyon együttállásának pillanatában a Plejádiak aktiválták víz alatti bázisaikat:

https://vocus.cc/article/69f74c5ffd89780001a8878a?f

Azóta nagyon aktívan dolgoznak azon, hogy eltávolítsák a Lurker anomáliát a felszíni lakosságból, és különösen az implantátumok maradványaiból:



Majd május 24-én, az Uránusz és a Szedna együttállásának pillanatában egy rendkívül erőteljes aktiválásra kerül sor, amely elindítja az Új Mennyország és az Új Föld Kulcsainak egyesülési folyamatát.

Fő aktiválásunk Bora Borán fog zajlani, de világszerte csatlakozhattok hozzánk:

https://bridgeofthelight.com/2026/04/26/%e3%80%90may-24-2026-mobilizing-lightworkers-worldwide-to-host-gatherings%e3%80%91/

https://www.youtube.com/watch?v=UPWkRqlmH0Y&list=RDUPWkRqlmH0Y&start_radio=1

https://www.youtube.com/watch?v=Y60BSPAOAMk

A leghatékonyabb módja annak, hogy csatlakozz az aktiváláshoz, ha meditálsz az Egyéni és Planetáris Arany Idővonal meditációkkal.

A Bogotai Workshop Jegyzetében további útmutatás érhető el az egyéni Arany Idővonalak megteremtéséhez:

https://tachyoncolombia-com.translate.goog/?_x_tr_sl=es&_x_tr_tl=en&_x_tr_hl=es&_x_tr_pto=wapp& fbclid=IwY2xjawRyRiBleHRuA2FlbQIxMABicmlkETBOQjRhc0s3dDg0MGNBdG96c3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHm_mS8uoppfkzamEKaQWWo06U7 6LjcKiliwLmEIk35NuX9Je90ETYnB75Vhn_aem_YWdncwBytfoH4ozmtyFNYc1VZ4Zx&brid=YWdncwFVFrnjpMAWD3UFgsqlYzp-#blog

Majd Július 9-én Saint Germain a párizsi Place Vendôme-on álló Vendôme-oszlopon keresztül energetikailag rögzíti az Új pénzügyi rendszert, mint az Új Föld kulcsának egyik elemét:

https://en.wikipedia.org/wiki/Place_Vend%C3%B4me

A Ritz Hotelen keresztül:

https://www.ritzparis.com/

és ezen a Cartier üzleten keresztül:

https://stores.cartier.com/france/paris/23-place-vendome

A Place Vendôme egy nyolcszögletű tér, amelynek közepén a Vendôme-oszlopot körülvevő hatszögletű belső útkör található, ahol hamarosan egy ATVOR/VENTLA Smaragdokból álló rácsot fog rögzíteni.

A fő Smaragd, amelyen keresztül Saint Germain rögzíti az Új pénzügyi rendszert, az a Berenice Smaragd:

https://www.cartier.com/en-my/high-jewelry/exceptional-stones/berenice-emerauld-1925/

Saint Germain ezt az energiát a világ más részein található, fontos mogul ékszerek révén is megerősíti:

https://www.reenaahluwalia.com/blog/2013/6/20/splendors-of-mughal-india-i

https://iaja.com/2024/02/14/the-magnificence-of-mughal-jewelry/

A Cartier kulcsszerepet játszott a mogul Smaragdok beépítésében a Tutti Frutti ékszerekbe, amelyek a Galaktikus Központi Nap energiáinak nagyon erős rögzítőpontjai:

https://www.sothebys.com/en/articles/the-stylistic-influences-of-cartiers-tutti-frutti

https://screwitimfierce.wordpress.com/tag/cartier-tutti-frutti/

https://www.lucille-daver.com/en/post/cartier-s-tutti-frutti-style-a-marriage-of-east-and-west



A Saint Germain Aktiválásra való felkészülés és az Arany Idővonal további megerősítése érdekében június 25-én Párizsban tartunk egy Workshopot, amelyre szeretettel várunk benneteket:

https://ascensionparis.com/

A Fény győzelme!

Megj.: A facebook-ot az Eseménykor a Fényerők le fogják kapcsolni, de a Telegram pl. meg fog maradni, ahogy azt Cobra a legutóbbi, Párizsi Felemelkedés Konferencián is közölte. Ráadásul a facebook állandóan törli a csoportjainkból a bejegyzéseket, nem enged posztolni, elveszi az ott lévő oldalaink tulajdonjogát, ezért úgy döntöttünk, hogy a Telegramon létrehozunk egy új Magyar Cobra Csoportot. Aki szeretne csatlakozni, legyen kedves letölteni számítógépre, telefonra vagy tabletre az alkalmazást innen:
https://telegram.org/ , majd utána csatlakozhat a csoportunkhoz, aminek a Meghívó linkje itt érhető el:
https://t.me/+LtQ5F6qgWw45MjAy
Szeretettel várunk benneteket! 💗

2026. május 20., szerda

COBRA jegyzetek Új Föld Workshop · a Fény napja - Bogota - 2026. április 26.

Eredeti bejegyzés itt: 


Jogi nyilatkozat:
Ezek a jegyzetek az Új Föld Workshopon készült feljegyzések, emlékek és összeállítások rendszerezett változatát tartalmazzák. Nem szó szerinti átiratokról van szó, és nem is törekednek arra, hogy szó szerint visszaadják mindazt, amit Cobra a Workshop során megosztott. Minden olvasót arra kérünk, hogy használja belső ítélőképességét, kritikus gondolkodását és személyes kapcsolódását az információkkal. Ezek a jegyzetek arra törekszenek, hogy tisztelegjenek az élmény előtt, és támogatást nyújtsanak azoknak, akik rezonálnak a bolygó felszabadításának folyamatával, az Új Földdel, a Tachyon energiával, az Arany idővonalakkal és a Fénnyel való együttműködéssel.


I. fejezet
A Workshop megnyitása
A workshop a résztvevők érkezésével és a teremben való elhelyezkedésével vette kezdetét. Cobra megkért mindenkit, hogy üljön le, helyezkedjen el kényelmesen, és készítse elő a teret az energiamunkához és az információátvitelhez. A kezdés előtt áttekintette a műhely alapvető szabályait:

Minden mobiltelefont ki kellett kapcsolni.
Fényképezni nem volt szabad.
Hang- vagy videofelvételt készíteni nem volt szabad.
Elektronikus eszközök használata a teremben nem volt megengedett.
Hangsúlyozta a Titoktartási Megállapodások aláírásának fontosságát.
Cobra elmagyarázta, hogy ezek az intézkedések a résztvevők személyazonosságának védelmét és a Workshop termének energetikai integritásának megőrzését szolgálják.

II. fejezet
A Workshop általános felépítése
A bevezető utasítások után Cobra elmagyarázta, hogyan fog felépülni a workshop, és melyek lesznek a fő témák. A megemlített központi témák között szerepeltek:

Az Arany Idővonalak. Személyes és planetáris jelentőségük, valamint az Új Föld manifesztálási folyamatához való viszonyuk.
Az Új Föld kulcsai. Információk szerepükről a jelenlegi planetáris aktivációs folyamaton belül.
Manifesztációs technikák. Két technika, amelyeket – amint említettük – először oszt meg planetáris és csoportszinten.

III. fejezet
Bevezető hangoló meditáció
Cobra elmagyarázta, hogy mivel a résztvevők különböző háttérrel, helyszínekről és belső állapotokból érkeztek, szükség volt egy rövid meditációra a csoport energiáinak harmonizálása és a workshop céljához való igazítása érdekében. 

A meditáció célja az volt, hogy:

A résztvevők energiamezőjét összehangolja.
A csoport energiájának egyesítése.
A korábbi terhek és zavaró tényezők felszabadítása.
A jelenlét, a fény és a védelem mezőjének létrehozása.
A tér előkészítése a workshop információinak és tevékenységeinek befogadására.

A gyakorlat során a résztvevőket arra kérték, hogy csukják be a szemüket, figyeljék a légzésüket, és töltsék be a ragyogó fehér fényt a különböző testekbe: a fizikai, a plazma, az éteri, az érzelmi és a mentális testbe, valamint a lényük egészébe.

A meditáció magában foglalta a bolygó Fényhálózatával való összekapcsolódást is, a galaxis fényes galaktikus hálózatként való vizualizálását, valamint egy világoskék fényoszlop létrehozását, amely az égből a Föld közepéig, majd a Földről vissza az égbe haladt át a csoporton. Ezt az oszlopot a csoport védelmének és összehangolásának forrásaként vizualizálták.

Arany Idővonalak
Cobra elmagyarázta, hogy a Fény és a sötétség közötti küzdelem folytatódik, amelyet nagyrészt a félelem táplál. Ennek a dinamikának a semlegesítéséhez elengedhetetlen, hogy minden egyes ember tudatosan dolgozzon a saját Arany Idővonalán.

Először az egyén hangolódik rá, majd a kollektíva kap támogatást.
Mielőtt egy kollektív Arany Idővonalat közösen létre lehetne hozni, minden embernek először a saját Személyes Idővonalához kell hangolódnia. Csak ebből a belső hangolódásból kiindulva lehetséges világosabban, következetesebben és erőteljesebben hozzájárulni a kollektív folyamathoz.

Cobra elmagyarázta, hogy ehhez az összehangolódáshoz az első lépés a Kapcsolat a Felsőbb Énnel, a Lélekkel, az Én Vagyok Jelenléttel. Ez a kapcsolat lehetővé teszi a tisztább összehangolódást, és egyfajta védelmet is nyújt a negatív hatásokkal vagy jelenlétekkel szemben. Ezután fontos, hogy vizualizáld a saját Arany Idővonaladat: azt, amit a Felsőbb Énnel való kapcsolatodon keresztül szeretnél megvalósítani az életedben. Ezt a gyakorlatot következetesen kell végezni, ideális esetben minden nap.

V. fejezet
Tachyon Energia
Cobra elmagyarázta, hogy a tachyon energia az első energia, amely a Nagy Bumm után keletkezett az univerzumban. Ez a Forráshoz közvetlenül kapcsolódó energia, amely a Nagy Központi Napból árad. Elmondta továbbá, hogy a sötét erők olyan technológiákat fejlesztettek ki, amelyek megakadályozzák, hogy ez az energia eljusson a Földre. Ez az elzárás több szinten is problémákat okoz az embereknek és a bolygónak. Ezért hozták létre a Tachyon Kamrákat, hogy az emberek itt a Földön tisztább formában vehessék át ezt az energiát.

Kétféle kamra létezik:
Az első az egyének számára kialakított gyógyító kamra. Ezek a kamrák a világ különböző pontjain találhatók, és egy bolygószintű hálózat részét képezik. Ez a hálózat egyfajta kvantumkapcsolatot hoz létre, amely nemcsak a kezelésben részesülő emberek jólétét befolyásolja, hanem a kollektív mezőt is. Még akkor is, ha éppen senki sem vesz részt kezelésen, a kamrák továbbra is működnek, mint egy bolygószintű energetikai összefonódás vagy portál részei.

A második típus a tárgyak tachyonizálására szolgáló kamra. Ez lehetővé teszi a tárgyak tachyonizálását, de jelenleg csak egy ilyen típusú kamra létezik a világon.

VI. fejezet
Tachyon Kamra Bogotában
Cobra szólította Juan Pablo-t, a Tachyon Healing Colombia egyik partnerét, hogy röviden számoljon be számunkra a Bogotában felállított Tachyon Kamráról.

Juan Pablo elmondta, hogy a Bogotai Tachyon Kamrát 2025 júniusában hozták Kolumbiába és akkor lett beállítva. Immár közel egy éve működik. Ez a második Tachyon gyógyító kamra Latin-Amerikában, ami jelentős lépést jelent Kolumbia és a régió Tachyon Kamra hálózatának szempontjából.

Tachyonizált termékek
A Workshop szüneteiben a résztvevők megismerkedhettek a világ különböző részeiről származó kövekkel, Smaragdokkal, Istennő ékszerekkel és egyéb energetikai termékekkel.

VII. fejezet · Első technika
A valóság rétegezése
Ez a technika az élet minden területén segít a fejlődésben, és a valóság rétegezésének egyik formájaként értelmezhető. Lényege, hogy egy jobb valóságot vetítünk a jelenlegi valóságra. Még ha ez a javulás csupán 1% is, a napi gyakorlás révén ez a javulás növekedni kezd, és exponenciálisan érvényesül.

Közvetlenül a tudatalattival dolgozik, arra tanítva, hogy elfogadja: az élet napról napra javulhat. Minden területre alkalmazható: egészség, pénzügyek, projektek, kapcsolatok, célok, általános jólét és spirituális út.

A gyakorlat lépései:
Kapcsolódj a Felsőbb Énnel. Csukd be a szemed, lélegezz mélyeket, és lépj kapcsolatba a Lelkeddel vagy az „Én Vagyok” jelenléteddel.
Arany Fény légzés. Belégzéskor arany fényt lélegezz be. Kilégzéskor arany fényt sugározz ki magadból.
Jelenítsd meg a jelenlegi életedet és a lehetséges legjobb valóságot. Képzeld el, hogy jelenlegi életed arany fényben fürdik, és mellette a lehetséges legjobb változat is, szintén arany fényben fürdik.
Rendelkezz. Mondd a rendelkezést amikor készen állsz és támogatást érzel az arany fényben.



Rendelkezés: Elrendelem és parancsolom, hogy mától az életem 1%-kal javuljon holnapra, és minden érintett számára a lehető legkedvezőbb módon. Ez így van és így is lesz!

Ajánlás:
Bármikor, minden nap elvégezhető. Az időtartamot az intuíció alapján érdemes meghatározni, de ajánlott legalább napi öt percet szánni rá. Ha másvalakiért végzed, mindig kérj engedélyt, mielőtt a nevében elvégeznéd.

VIII. fejezet: Második technika
Smaragd és az Anyagi Bőség
Ehhez a technikához Smaragdokat használunk, mivel kvantumtulajdonságaiknak vannak olyan aspektusai, amelyek a Bőséghez kapcsolódnak. A Smaragdok egyes alkotóelemei, például a vanádium és a króm, olyan kvantumjelet alkotnak, amely a Bőség frekvenciáján rezeg.

Nyers Smaragdok
Ideális esetben olyan Smaragdokkal kell dolgozni, amelyeket az ember nem alakított át ékszerré vagy más kézműves tárgyakká. A Smaragdok minőségüktől, különösen színüktől függően segíthetnek javítani az ember pénzügyi helyzetén.

Egy átlagos színű Smaragd akár tízszeres hatással lehet egy személy pénzügyi életére.
Egy intenzívebb színű Smaragd akár százszor nagyobb hatással lehet a pénz vonzására.
A lehető legjobb színű Smaragd akár ezerszer több pénzt vonzhat.
A Smaragdtól függően egyesek akár egymillió dollár vonzásában is segíthetnek.

Gyakorlati lépések:
Fogd meg a Smaragdot a kezedben, lehetőleg nyers állapotában.
Összpontosíts a légzésedre, és engedd, hogy az elméd megnyugodjon.
Kapcsolódj össze a Felsőbb Éneddel, a Lelkeddel vagy az „Én vagyok” jelenléteddel.
Képzeld el, ahogy a Smaragd zöld örvénye egy nagy energia mágnessé tágul.
Változtasd a Smaragdot a bőség mágnesévé azzal, hogy elképzeled, hogyan vonzza a dollárokat, a pesókat, a hitelkártyákat, az aranyat és minden elképzelhető formájú gazdagságot.
Mondd el a rendelkezést, miközben már meditatív állapotban a kezedben tartod a Smaragdot.


Bőség Rendelkezés
Elrendelem és parancsolom, hogy ez a Smaragd legyen az a mágnes, ami vonzza a pénzt hozzám a legjobb módon és a legnagyszerűbb céllal.
Így legyen, és így is van!

IX. fejezet
Az Új Föld kódjai
A Workshop hétvégéjén, április 25. és 26. között egy rendkívül fontos asztrológiai konfiguráció lépett érvénybe, amely az Uránusznak a következő hét évre szóló Ikrekbe való belépéséhez kapcsolódik. Ez a konfiguráció rendkívül kedvező a Kapcsolatfelvételhez és az Új Föld kódjaival való munka megkezdéséhez.

Az Ikrek jegyében lévő Uránusz segít majd a Mennyet a Földhöz rögzíteni. Az Új Föld energiája egy olyan valóság felé vezet minket, ahol a Fény városai léteznek, és ahol a technológia és a természet teljes harmóniájában élünk.

Planetáris Smaragdok
A Smaragdok a tökéletes kristályok az új energiák lehorgonyzásához. Világszerte már számos Smaragdot helyeztek el, ástak el, és a jövőben ezekhez kapcsolódó hatalmas erejű aktiválásokra kerül sor. Az Új Föld kulcsait a Bora Bora-i Konferencián adják át.

X. fejezet
Az első három csakra átalakulása
Az Új Föld energiája az első három csakra mélyreható átalakulását igényli. Ezek a kódok közvetlenül hatnak az ezekben az energia központokban felhalmozódott torzulásokra.

Első csakra · Ősi félelem
Elsősorban a haláltól való félelemhez, az éhségtől való félelemhez és a túlélés alapvető félelméhez kapcsolódik. Az új energia hatni kezd ezen az első félelemszinten, lehetővé téve az emberi energiarendszer alapjainak mélyreható átalakulását.

Második csakra · Szexuális energia
A munka a szexuális energiát régóta befolyásoló torzulások, programozások és ráerőltetések, előírások átalakítására összpontosít, annak érdekében, hogy visszanyerje tisztább és összhangban lévő kifejeződését.

Harmadik csakra · Erő és igazság
Az energia az áldozati szerep mintáira, a határok kijelölésének képtelenségére, az irányításra, a hazugságokra és az igazság kimondásának nehézségeire fog hatni.

Minden igazság napvilágra kerül.

XI. fejezet
Kapcsolat Agarthával
Cobra hangsúlyozta, hogy most már teljes mértékben együtt lehet működni az Agarthai Hálózattal, mivel az energetikai feltételek kedvezőbbek lettek. Agartha egy földalatti városként vagy a Fénylények hálózataként lett bemutatva, akik a bolygó felszabadításának folyamatán dolgoznak, együttműködve a mennyekből tevékenykedő Csillaglényekkel.

A Workshop ezen része során elvégeztük a Smaragd Meditációt, amelyet a résztvevők nagyon erőteljesnek és gyönyörűnek éreztek. Egy személy elmesélte, hogy a meditációja során, az Agarthai lényekkel való találkozásakor egy reptilián fejű lényt érzékelt, anélkül, hogy félelmet érzett volna. Cobra azt válaszolta, hogy sok reptilián már a Fény oldalán áll.


Magyarul: 


Kérdések és válaszok

Párbeszéd Cobrával
1. kérdés · Kolumbia és Venezuela
Hogyan halad az energiamező megtisztításának folyamata Kolumbiában és Venezuelában?

V:A megtisztítási folyamat nagyon jól halad. Kolumbia és Venezuela energiamezője gyakorlatilag már megtisztult, bár a Föld felszínének utolsó 30 méteres megtisztítását még be kell fejezni. De a folyamat jól halad.

2. kérdés · Amaruka és az Andok
Az Andoki világnézetben szó esik Amarukáról, a szárnyas sárkányról vagy szárnyas kígyóról, amely az Andok-hegység mentén járja be a kontinenst, és amelynek szíve az ecuadori Catequilla-hegyben található. Szükséges-e Cintamani követ elhelyezni ezen a területen?

V:Ha az illető úgy érzi, hogy ez helyes, megteheti. A Cintamani kő aktiválásának vagy elhelyezésének legfontosabb helye azonban a Tayos-barlang lenne, ideális esetben a barlang belsejében. Ha ez nem lehetséges, a barlang tetején is elvégezhető.

3. kérdés · Guatavita
Milyen szerepet játszik jelenleg Kolumbia, és különösen Guatavita? Mi, akik itt élünk, hogyan segíthetünk?

V:Guatavita a Fény kapuja, amely egyesíti a Mennyet és a Földet. A Kolumbiában élők úgy járulhatnak hozzá ehhez, hogy meditációval és kövek elásásával kapcsolódnak ezekhez a Fény helyekhez, és hagyják, hogy az intuíció vezesse őket.

K:Mi Donald Trump jelenlegi helyzete, figyelembe véve, hogy beavatkozása kulcsfontosságú a Fehér Kalaposok folyamatában?

V:Sajnos jelenleg sem a fényben, sem a sötétségben nincs: szürke állapotban van. Néhány cselekedetét alacsony rezgésű lények zavarják, mivel egy részét manipulálják. Remélhetőleg sikerül majd helyrehozni a helyzetet.

Megjegyzés: A múltban együttműködött a Fényerőkkel, de a közelmúltbeli cselekedeteinek sokasága negatív hatással volt. Ez azért van, mert számos tanácsadó és a sötét erőkhöz kapcsolódó személy befolyásolja. Ő inkább egy szürke kalapos, és remélhetőleg a helyzet javulni fog.

5. kérdés · Quito · Amerika fénye
Quito az „Amerika fénye” néven ismert, mivel ez volt az első város a kontinensen, amely kikiáltotta függetlenségét. Van-e ennek a városnak szerepe a jelenlegi felszabadítási folyamatban, hasonlóan ahhoz, mint a Francia forradalomnak Európában?

V:Igen, de először el kell végezni a Cintamani kövek és Smaragdok elhelyezését, hogy megerősítsük a város energiahálózatát. 

Megjegyzés: Ugyanezen kérdésben azt is említették, hogy Ecuadorban mélyreható energetikai tisztításra van szükség, és hogy a helyzet nem teljesen jó, ezért fontos előrelépni a kövek elhelyezésével és a csoportos meditációkkal.

06. kérdés · Egyesült Államok · 250 év
Az angol király és királyné várhatóan látogatást tesz az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója alkalmából. Lehet, hogy ez a hatalmi viszonyok változásának jele?

V:Az Egyesült Államok ezután nagyobb hatalommal fog rendelkezni. 

Megjegyzés: A pontos válaszra nem emlékszem részletesen, de hasonló volt a jelentése. Ha valamelyik Nővér vagy Fivér segítene pontosabban felidézni Cobra válaszát, azt nagyra értékelném.

7. kérdés · A meditációk kombinálása
Össze lehet-e kapcsolni azt a két meditációt, amit az imént bemutattál nekünk?

V:Igen, lehetséges. 

Megjegyzés: Ez az 1%-os életjavítás meditációjára és a Smaragdot a kezünkben tartva végzett meditációra vonatkozik.

Záró megjegyzések ·
„Először az egyén kerül összhangba, majd a közösséget támogatják.”

A Fény győzelme!

Tachyon Gyógyítás
Gyógyítóközpont · Kolumbia
Egy élő templom, ahol az ősi tudatosság találkozik a galaktikus tudatossággal. Gyógyítás. Aktiválás. Felemelkedés. Kapcsolat:
contacto@tachyonhealing.co

A blog bejegyzései felkerülnek a Cobrarózsa telegram csatornára is, melyhez a Meghívó link itt érhető el, nagy szeretettel várok minden Csillagmagot: https://t.me/+i7kyN7jgGRY3OGJi

2026. május 17., vasárnap

Behívás 2026. Május 24-re: Az Új Mennyország és az Új Föld Szent Egyesülése

 írta: Demetra Hambas

Az Új Mennyország és az Új Föld Szent Egyesülése

A Teremtő Forrás, a Felsőbb Énünk és a Fény birodalmainak nevében... Köszönjük, hogy megtiszteltek minket azzal az áldással, hogy tanúi lehetünk az Új Mennyország és az Új Föld szent egyesülésének. Az Opál Új Mennyország és a Smaragd Új Föld rezgései összefonódnak és szinergikus egységben egyesülnek Egyként... és most a Felemelkedés Kapuján keresztül születnek meg, hogy aktiválják az Új Mennyország kódjait és kulcsát!

Mint egy meleg áradás, a kozmikus kódok mélyen behatolnak Földanya, Gaia Sophia termékeny, szent mélyébe. Gyökeret vernek, és felgyorsult időben teljesen megnyilvánulnak. Ambróziás vizei feltörnek, és új életet hoznak létre a Ley-vonalakban. Éteri erei lüktetnek, és telítik a multidimenzionális szívének kamráját.


A ringatózó hullámai arra hívják, hogy ősi dalt kiáltson ki a lelke mélyéről... gyermekeit a teljes emlékezésbe hívva.

Ezt énekli:„Ne felejtsd el, ki vagy a Lelked templomában: te vagy a híd az anyag és a fény között, szeretnek téged, és teljes vagy!”

Ahogy ott állunk, az Ő énekével átitatva, szívünk és elménk felszabadul a feledésből. Megkapjuk azt az ajándékot, hogy emlékezzünk azokra az Isteni kehelyekre és Fényes grálokra, amelyek valójában vagyunk.

Az Istennő gyengéden megfogja a kezünket, és az Új Mennyország és az Új Föld elixírjét önti fénytestünk terébe, Smaragd- és Opálkehelyeinkbe, valamint gráljainkba.

Mélyen átjárja a lényünket, és aktiválja a Felemelkedés kódjait egész létezésünkben.

A Forrás Isteni szikrája a szívünkben az elixírt tiszta aranyfénnyé alakítja át. Mint egy szökőkút, úgy ömlik ki a földre… és átalakul a Föld Fizikai Arany Idővonalává. Teljesen lehorgonyzott, teljesen stabilizálódott ebben a dimenzióban.

A bolygó felszabadításának kapuihoz vezető Kulcs és kódok mostantól Gaia Sophia szívébe vannak kódolva.

Az Új Mennyország és az Új Föld szent egyesülése extatikus teljességben valósult meg. Ebből a beavató egyesülésből születik meg a szent gyermek, az Új Arany Idővonalunk.

Akárcsak egy síró csecsemő, úgy csendül fel az új bolygórezonancia hangja! A harmonikus aranyoktáv hangja visszhangzik a földeken át… behatolva a bolygón élő és benne lévő minden lény kollektív tudatába és szívébe.

Felébresztve minden Lelket a közös, ködös álomból, a feltétel nélküli szeretet, a szabad akarat és a kozmikus tudatosság ragyogó valóságába.

Most elvégeztük, sikerült!

Új korszak köszöntött ránk. Ahogy fent, úgy lent. Ahogy belül, úgy kívül is.

Mindez és még ennél is jobb dolgok már biztos alapokon állnak.

És ez így van. Én vagyok.

🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟🌟

A blog bejegyzései felkerülnek a Cobrarózsa telegram csatornára is, melyhez a Meghívó link itt érhető el, nagy szeretettel várok minden Csillagmagot: https://t.me/+i7kyN7jgGRY3OGJi

2026. május 5., kedd

Untwine cikk: Meghívás Fizikai Rácsmunkára

Eredeti bejegyzés itt:


Mint sokan tudják, a bolygót energetikai áramlatokból álló hálózat veszi körül, és az egyes áramlatok találkozási pontjait örvényeknek (vortexeknek) nevezik. Ez tulajdonképpen a Föld akupunktúrás rendszere. Ezek az úgynevezett Ley-vonalak minden földi élőlényt és ökoszisztémát ellátnak a létezéshez szükséges kozmikus energiával. Ezért ez a kérdés éppúgy mindenki számára fontosnak kell, hogy legyen, mint a levegő, amit mindannyian belélegzünk, vagy a víz, amit mindannyian iszunk.


Ez egy nyers energia, amelyet bármilyen célra fel lehet használni. Bármi is történik egy vortexen, az olyan energiát hoz létre, amely kiterjed a hálózatra, és minden energetikai helyzet viszont tükröződik a fizikai helyzetekben, a világ állapotában. Mi nem egyszerűen passzív megfigyelők vagyunk, hanem teremtők, és a Ley-vonalak azért vannak, hogy mi használjuk őket. Ezért láthatjuk, hogy az egész világon az ősi kultúrák fontos pontokra építették fel épületeiket, és szertartásokat tartottak rajtuk, hogy energiát juttassanak a bolygóba. Azok a csoportok, akik rabszolgává akarnak tenni minket, visszaélnek velük, és világosan láthatjuk, hogy ők is szertartásokat tartanak. A rács valódi célja azonban a tiszta Forrás-energia keringetése. A bolygón jelenleg vegyes a helyzet, és a rácsot jóra és rosszra egyaránt használják. Megvan a hatalmunk, hogy segítsünk visszaállítani a teljes rácsot valódi céljára.

Már többen is felvetették, hogy távolról végezzenek kollektív energiamunkát a rácson, ami nagyszerű, ezért én most egy másik, szintén nagyon fontos munkamódszerre fogok összpontosítani, nevezetesen arra, hogy a helyszíneken fizikailag jelen lévén végezzünk rácsmunkát.

Ez azért fontos, mert azt szeretnénk, hogy a változások a fizikai síkon is megnyilvánuljanak, ezért az energiát fizikailag is le kell rögzítenünk.


Ezt bárki megteheti, akár egyedül is, bár csoportban hatékonyabb. Jó, ha minden résztvevő bizonyos mértékben megérti a munka lényegét. Ha fizikailag odautazás előtt közösen elvégezzük a helyszín távoli megtisztítását, az megkönnyítheti a dolgokat.
A munka elvégzése és az arra való felkészülés során nem szabad elfelejteni, hogy folyamatosan, minden nap, naponta többször is védeni kell magunkat. Azok a lények, akiket ez a munka megtisztít és meggyógyít, agresszívek lehetnek, és stratégiailag úgy járhatnak el, hogy eltérítsék az embereket a munkától, vagy éppen egymás ellen fordítják őket. A legnehezebb helyszíneken elegendő számú emberre van szükség (tapasztalatom szerint nagyjából 6-nál többre), hogy ne legyünk túlerőben.
Bármilyen típusú környezetben hasznos. A nagyvárosokban van a legtöbb tennivaló, de a kis falvakban is lehetnek fontos vortexek. A dolgokat nagyon diszkréten lehet elvégezni anélkül, hogy észrevennék, vagy éppen ellenkezőleg, ahogyan szeretnéd.

Kétféle módon lehet kideríteni, hol találhatók az energiavonalak és az örvények. A legpontosabb eredményeket akkor kapjuk, ha mindkét módszert kombináljuk.
Az egyik módszer a helyszínek szimbólumainak, geometriájának, földrajzi adottságainak, történelmének és körülményeinek elemzése.
A rabszolgatartók általában tisztában vannak a rács létezésével, legalábbis a legfelső szinteken, ezért központjaikat kulcsfontosságú pontokra helyezik. Történelmileg azok az ősi kultúrák, amelyek szorosabb kapcsolatban álltak a Forrással, templomokat építettek a rácsra, és jó célokra használták azt, majd amikor az egész bolygót gyarmatosították, a rabszolgatartók központjaikat az ősi templomok tetejére helyezték. Ez a helyzet a Vatikán esetében is, amely korábban egy Istennői templom volt, vagy a legtöbb európai templom esetében, amelyeket Druida helyszíneken, dolmeneken, menhireken és másfajta helyszíneken építettek. A párizsi Notre-Dame (Miasszonyunk) egykor Ízisz-templom volt (Párizs, Par Is, Per Isis).


Tehát az első lépés az, hogy felismerjük az erőhelyeket: a főbb kormányzati épületeket, a „turisztikai” látványosságokat, a pénzügyi központokat, a nagyvállalatok székhelyeit stb. Ezek szinte mindig stratégiai pontokon helyezkednek el a rácson. A kisebb falvakban gyakran a templomok jelentik az energetikai erő központját, de lehetnek más típusú helyszínek is.
A nagyszerű kutatás, a „Secrets in Plain Sight” (Titkok a szemünk előtt) sokat elárul a rács felépítéséről, eszközöket ad a szimbólumok megértéséhez és felismeréséhez, és több száz egyértelmű, geometriai és történelmi tényt sorol fel, mint például ezt:


Angol nyelvű videó a titkokról itt: 


Secrets in Plain Sights angol nyelvű oldal itt: 


A Google Térkép szintén remek eszköz a környék megismeréséhez, különösen az én térképemmel, amelyen vonalakat lehet húzni, távolságokat mérni stb.
Gyakran előfordul, hogy egyszerűen rákeresek a Google-on arra a városra, ahol éppen vagyok, és az obeliszkekre, piramisokra és hasonló építményekre, például „new york obelisk”, „los angeles pyramid”. Lehet, hogy meglepő, de szinte minden városban találhatók ilyenek, nagyon stratégiai helyeken.

A másik módszer az, hogy az érzéseket, az intuíciót, a tisztánlátást használjuk, hogy felismerjük azokat a helyeket, ahol az energia intenzívebb, és akár azt is lássuk, mi történik ott. Mindenkinek megvan a maga módszere erre.

Öt alkalommal vettem részt Cobra konferenciáin a világ különböző pontjain, és minden alkalommal kulcsfontosságú pontokon végeztünk rácsmunkát.
Elmagyarázott valamit, amit én is megtapasztaltam: ezt a bolygót jelenleg összenyomják; a rabszolgatartók blokádot emeltek, minket túszként használva, megakadályozva ezzel a lények be- és kijutását. A felszín alatt található az Agarthai hálózat, a felszínen pedig sok lény van a galaxisból, akik összhangban vannak a Forrással, és a felszín felszabadításán dolgoznak. Mindent megtesznek, amit tudnak, de a túszhelyzet miatt többnyire nem lehetnek jelen a felszínen. Ezért szükségünk van olyan emberekre, akik itt vannak a felszínen, hogy hidat nyissanak és áttörjék a blokádot, hogy kapcsolatot teremtsenek a külvilággal.


Tehát mindazok a lények, akik a bolygó felszínén kívülről arra vágynak, hogy fényt árasztanak a rácsra, olyan embereket keresnek, akik ezt itt lehorgonyozzák, mert mi itt szeretnénk, hogy a változások bekövetkezzenek. Ők látnak minket, és amint elindulunk és rácsmunkát végzünk, ők is csatlakoznak hozzánk. Így akár csak egy maroknyi ember is, aki egy helyen hálómunkát végez, utat nyit sok más lény számára, hogy csatlakozzanak. Ez nemrég nagyon egyértelműen megtörtént velem és a partneremmel, amikor arra kaptunk útmutatást, hogy a párizsi Sacré-Cœur-nál dolgozzunk. Különleges energiamozgást végeztünk előtte, mint pár, mint kiegyensúlyozott entitás, és miközben ezt tettük, a partnerem tucatnyi Plejádi lényt látott, akik fényben kavargtak az épület körül, hála a hídnak, amit megnyitottunk. Ez elég gyakran megtörténhet, még ha nem is látjuk, ha valaki kifejezi a szándékát és fizikailag lehorgonyozza azt.

Tehát ha egyszer megtaláltunk egy helyet, a legjobb, ha minél többen megyünk oda, mert így sok mindent meg lehet tenni. Az iránymutatásod alapján kialakíthatod a saját technikáidat és meghozhatod a döntéseidet.
Például elképzelheted, hogy egy fehér fényoszlop halad a galaxis központi napjától a Föld magjáig, áthaladva rajtad és a megtisztítandó helyen. Ez jó módszer a blokádok feloldására és egy híd megnyitására. Az Ibolyaláng is nagyon hatékony a tisztításhoz és az átalakuláshoz, képzeljétek el kettős spirálként, az egyik az óramutató járásával megegyező, a másik az óramutató járásával ellentétes irányban. Ha forogtok, magatok körül vagy bizonyos épületek/helyek körül pörögtök, spirális mozgást hoztok létre, ami szintén nagyon jó, mert így áramlik az energia. Az óramutató járásával megegyező irány a lehorgonyzás, a női, az óramutató járásával ellentétes irány pedig a felszabadítás, a férfi. A szent geometria és a férfi-női egyensúly megteremtése szintén központi jelentőségű és nagyon hatékony. Például 6 ember elhelyezkedhet egy hexagrammában, létrehozva egy merkabát, amely két háromszögből áll, az egyik nőies, a másik férfias. 5 ember elhelyezkedhet egy pentagrammában is, 7 ember pedig mindegyik egy-egy színt csatornázhat, és létrehozhat egy szivárványt, stb. Használd az útmutatásodat és a kreativitásodat.



Frissítés: Kattints ide, hogy megtekintse a vancouveri folyamatomat bemutató példát, illetve a blog jobb oldalán található linkeket más városokról:


A blog bejegyzései felkerülnek a Cobrarózsa telegram csatornára is, melyhez a Meghívó link itt érhető el, nagy szeretettel várok minden Csillagmagot: https://t.me/+i7kyN7jgGRY3OGJi