2019. március 28., csütörtök

Cobra csoport: Videóösszeállítás - 3.rész

Az előző két rész itt olvasható:



1. Az első videó Cobra oldaláról egy nagyon régi felvétel, még 1969-ből. Ebben az évben két fontos esemény is történt: az egyik, hogy ekkor foglalja el hivatalát Richard Nixon, a másik, hogy az Apolló 11 űrhajósai leszállnak a Holdra és Neil Armstrong megteszi első lépéseit egy idegen égitesten.
Két évvel később, 1971-ben, Nixon elnök létrehozott egy új pénzügyi rendszert, melyben nem számított az aranyfedezet. Ezt említi meg Cobra ebben a cikkében, sőt ebben beszél először a chiméra csoportról is. 


A cikkben olvasni lehet a strangelet bombákról, melyek azóta a fizikai és nem fizikai síkon is hatástalanítva vannak.
Viszont a toplet bombák még mindig megvannak, de a Fényerők haladnak ahogy csak tudnak és fokozatosan veszítenek erejükből. Íme egy cikk 2014-ből, melyet Cobra 2017 márciusában ismét megmutatott, hiszen sokan nem tudják milyen veszélyes ez a bomba. A cikkben a strangelet részecske van példaként felhozva, de a topletnek is hasonló a hatása:


Még valamit tudunk a toplet bombákról, részlet 2018 októberből:

Az összes még meglévő plazma toplet bomba most a bolygó felszínétől 30 m-en belül helyezkedik el.””Az igazság az, hogy már csak egy nagyon kis mértékű elsődleges anomália maradt a bolygónkon kívül, és így a sötét erők egyre nehezebben tudják újratölteni a rendellenes plazma és negatív entitás forrásaikat, amelyek Set alagútjain keresztül érkeznek a Föld bolygóra. Óriási információs háború zajlik a planétát körülvevő plazma és az anomália státuszával kapcsolatosan, így nagyon nehéz megbízható információhoz jutni. Úgy tűnik, a fennmaradó anomália java a Taurus molekuláris felhőből érkezik a Földre.”

Vissza az első videóhoz: a Vízöntő koráról énekel az Ötödik dimenzió nevű zenekar. A Vízöntő korszak elnevezés arra utal, hogy az emberiség történetében egy új időszámítás veszi kezdetét. Az 1960-70-es években kitörtek a hippi és a new age ( Új Korszak) mozgalmak, melyek óriási változásokat idéztek elő a politikában, a férfi és női kapcsolatokban, a mindennapokban. Az emberek a keresni kezdték a spiritualitást, a szerelmet, mert elegük volt a fogyasztói társadalomból és a háborúkból. Keresték a módját, hogyan tudnak együttműködni erőszakmentesen, szeretettel és egymás támogatásával.

A zene eredetileg a Hair című musicalban hallható először 1967-ben. A dalszöveg a következő:

Mikor a Hold a hetedik házban van,
S a Jupiter és a Mars összhangba kerül,
A béke irányítja majd bolygónkat, a szeretet pedig a csillagokat.
És felvirrad a Vízöntő kora.
A Vízöntő kora.
...
Harmónia és megértés,
Szimpátia és bizalom köszönt ránk.
Nincs több hazugság és ármány,
Aranyat érő álmok, s látomások.
A bűvös kristály megnyilatkozik,
S elménk végre felszabadul.
...
Mikor a Hold a hetedik házban van,
S a Jupiter és a Mars összhangba kerül,
A béke irányítja majd bolygónkat,
A szeretet pedig a csillagokat.
És felvirrad a Vízöntő kora.
A Vízöntő kora.”

2. A második videót azért választottam, mert nagyon fontos mondanivalója van. A címe: Béke férfiak és nők között. Akik a Cobra csoportban vannak, azok közül sokan tudják, hogy mindkét nemnek gyógyulásra van szüksége és azzal is tisztában van, hogy minden konfliktus, a két nem között, mesterségesen generált. Ezért meg kell értenünk, hogy valójában szeretettel kell fordulnunk a másik nem irányába. Tisztelnünk kell a HŐS-t minden férfiban:
Idézet Cobrától, 2018. február 19-i bejegyzés:
Az Isteni férfi jelenlétet (a Hőst) is aktiválni kell mindannyiunkban. A Hős egy harcos, aki túllép a bosszún és a tehetetlen dühön abba a szenvedélyes erőbe, amely módszeresen távolítja el a sötétséget, hogy megvédjen mindent, ami szentséges és gyönyörű, hogy megvédjen minden gyermeket, nőt és férfit, akik nem tudják megvédeni magukat a sötétség kegyetlenségével szemben, amely oly elterjedt a bolygó felszínén.
Valamikor régen a Hős fegyverei a kard és a toll voltak. Most az egy irányba fókuszáló elméje, a skaláris energiák elleni védelmi eszközök és a számítógép billentyűzete a fegyverei. Valamint a Mjolnir.
A Hős megérti, hogy ezen a bolygón minden szenvedés mesterségesen előidézett. Megérti, hogy nem tudja rákényszeríteni embertársait arra, hogy felébredjenek, mivel ők "támaszukban" keresnek menedéket (a sörben és a fociban), hogy így kerüljék el azt, hogy szembesülniük kelljen a Bolygó drakonida megszállásának kegyetlen valóságával, ahol szörnyűséges gyermekbántalmazások és ki nem mondott szenvedések folynak.
Mindannyiunk számára elérkezett az idő, hogy egyesítsük a bennünk lévő Istennő és Hős archetípust, teljessé váljunk, abbahagyjuk az egymással való harcot és összefogjunk a planetáris felszabadítás folyamatának e végső fázisában.”

És tisztelnünk kell az ISTENNŐT minden nőben, idézet Cobrától 2018. április 15.:

Az Istennői energia az Abszolút vagy a Forrás feminin aspektusa. Ennek a szeretetnek az energiája ismétlődő energia. Ez az energia teremti a teret a Teremtés számára. Nagyon erős és ezért a sötétek nagymértékben elnyomták.
Amikor az Istennői energia elkezd felébredni, az a kontroll végét jelenti, mert az Istennői energia az EGY tökéletes tükörképe. Amikor ez a tükörkép tökéletes, az Egy/Forrás elkezd manifesztálni. És semmi sem állíthatja meg.
Az Istennői jelenlétnek ott kell lennie ahhoz, hogy az emberi társadalom fel tudjon emelkedni és a Galaktikus Konföderáció tagjává válhasson.
Az Istennő energiája meg fogja változtatni mindennek a nézőpontját ezen a bolygón; a fizikai testben, a művészetekben és azt is, ahogy kommunikálunk, kapcsolódunk egymással. Végül át fogja alakítani a társadalmat és fel fog készíteni minket az első kapcsolatfelvételre.”

Idézet Isis Astaratól, 2016. április 5.:

A megbocsátás visszavisz minket legbelső egyensúlyunkhoz.

Az Istennő spirális energiája aktiválja a megbocsátás törvényét. A nyitott szív a kulcs. Amikor Jézus azt mondta: "én VAGYOK az út, az élet és a felemelkedés", belevéste ezeket a szavakat az éteri rácsmintákba, amelyek felkészítettek minket a Felemelkedésre. 
Az Istennő Spirális Tudatosságának fényenergiája akkor tud a lényünkbe áramolni, amikor az ÉN VAGYOK jelenlétének Női Befogadóképességének állapotában vagyunk.
Az Istennő Spirális Tudatosságában meg tudjuk gyógyítani a múltat és meg tudjuk teremteni a jövőt a jelen pillanatban – MOST.”

És ismét Cobra:

Most elérkezett az idő, hogy megértsük, hogy a gondoskodó, szeretetteljes, gyengéd energia az az energia, amely végül át fogja transzformálni a bolygónkat és segít a Fényerőknek eltávolítani minden sötétséget a Bolygóról. Gyengédnek lenni NEM gyengeség, hanem igazi erő. Elérkezett annak az ideje is, hogy minden nő támogassa és kifejezésre juttassa Lelkének gondoskodó részét, lehorgonyozza ezt az energiát a planetáris energiarácsba.”

Tiszta, torzulásoktól mentes, aktív elektromos férfi energiákra és tiszta, torzulásoktól mentes, reflektív mágneses női energiákra van szükség a planetáris felszabaduláshoz.
A tiszta aktív férfi energia képezi Thor Kalapácsának a lényegét.
A tiszta, mágneses, befogadó női energiák egy olyan rezonanciamezőt teremtenek, ami a Kapcsolatfelvételi Parabolaantennát jelenti az Eseményhez.

Együtt alkotják meg a Szent Grált.”

Íme a videó linkje:

3. Csillagközi Lelkesítés címmel készített videót egy nagyon kedves Fénymunkás társunk Márton Triticum. A videóban angol és magyar felirat is található. Hálás köszönet érte!



4. A következő videóban, melyet Cobrától választottam, a Fény Győzelméről van szó, hiszen nem is kétséges, hogy megtörténik az Esemény. Pontosan nem tudja senki a dátumot, és eléggé összetett helyzetben vagyunk itt a Tejút Galaxisban a Föld nevű Bolygón, de az bizonyos, hogy az Új Kozmikus Ciklus eljövetele, vagy ahogy sokan ismerik: az Aranykor, eljön és Mindannyian úszni fogunk a sok jóban. Minden, amit eltitkoltak, napvilágra kerül, hiába kapálózik a sötét oldal, elkerülhetetlen az uralmuk vége. Ahogy Cobra mondja:

Mostantól sokkal könnyebb lesz megteremteni és elérni a Fényt az életünkben. Azt jelenti, hogy kiléptünk az Ellenállási fázisból - ahol a caballal küzdöttünk - az Áttörési fázisba, ahol egyszerűen megvalósítjuk Új Valóságunkat, miközben nyugodtan megfigyeljük, hogy a régi világ hogy omlik össze saját entrópiájának súlya alatt anélkül, hogy beszippantódna saját drámájába, és mégis Fényt sugározva minden helyzetre.”

A videóban hallható zene szövege a következő:

Ünnepelni fogunk...táncolni hajnalig,
Gyerünk, szárítsátok fel a könnyeitek most,
és tegyétek fel a sötét szemüvegeiteket!
Ma este Babilonban
Forradalom lesz, el fog jönni a változás.
Új kezdet lesz,
ami mindenkire ragyogni fog
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Mindenki érzi, hogy minden rendben
Mindenki érzi, hogy minden rendben
Ma este Babilonban
Talán ki kéne mennünk táncolni
Kapcsold be a vörös fényt!
Mindenki tudja, vége,
Ti tudtátok egész végig.
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Mindenki érzi, hogy minden rendben
Mindenki érzi, hogy minden rendben
Ma este Babilonban
Talán ki kéne mennünk táncolni
Kapcsold be a vörös fényt!
Mindenki tudja, hogy vége..
.

Ezenkívül van benne négy mondat is, melyek így szólnak:

A Fény győzelme közeledik

Az izgalom érezhető, hiszen a Győzelem közelebb kerül minden nappal

A szerelem, szeretet meg fog menteni mindannyiunkat

Olyan helyekre fogsz eljutni és olyan dolgokat fogsz látni, amiket soha nem tudtál elképzelni „



5. Cobra 2018. október 13-i Helyzetjelentésében található az a videó, ami arról szól, hogy hamarosan eljön az Igazság. A cikk itt olvasható:


Ez a szöveg található a videóban:

„Eljön az Igazság

Sürgős arkhón olasz nemesi család találkozó – Massimo kastély, Olaszország

Katonai felvételek: „Kulcslyuk” művelet folyamatban

Megj.: Cobra tett említést erről, idézet tőle „Ez a Keyhole (kulcslyuk) Művelettel kapcsolatos, ami a Fényerők egy olyan művelete, melyben passzív/aktív ellenőrzés alá vonták a kémműholdakat és a telekommunikációs hálózat néhány más formáját. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kémműholdak most már olyan képeket és adatokat küldenek, amiket a Fényerők akarnak, hogy küldjenek. A Fényerők közölték, hogy "néha a telekommunikációk és a Sigint berendezések nem fognak engedelmeskedni a fizika ismert törvényeinek". Ez gyakorlatilag azt is jelenti, hogy a karantén Föld ellenőrző mechanizmusának egyik aspektusát lekapcsolták.
A Keyhole (Kulcslyuk) Művelet egy másik része pedig a JP Morgan fő számítógépes rendszerében lévő számítógépes vírus frissítése, amely hatékonyan beindíthat egy globális tőzsde összeomlást és az ezzel összefüggő pénzügyi újraindítást.”

Corona kémműhold átvétele folyamatban

Chiméra bázis – Titkosított helyszín

Galaktikus Konföderáció Hajója: „Átvesszük az irányítást a műholdjaitok felett, közel a megsemmisülésetek.”

„Uram, kifogytunk a lehetőségekből.”

Galaktikus Konföderáció:„Túl sok alkalmat adtunk a megadásra. Folytatni fogjuk a Mátrix rendszeretek szétszedését a végső áttörésig.”

Vak szemek az égen 

Megj.: idézet Cobrától „A Galaktikus Erők flottája jelen van a Naprendszerünkben, álcázva, de azok, akik érzékenyek az energiákra, mindenképpen érezhetik azt. Annak érdekében, hogy elkerüljék, hogy ezeknek az űrhajóknak a jelenlétére fény derüljön a felszíni lakosság körében, a NASA megszervezte a "vak szemek az égen"-t.”)

Hófehérke kémműhold átvétele folyamatban

Készülj fel a Teljes Közzétételre

Cabal bírósági tárgyalások – Élő tv közvetítés

„A számtalan lezárt vádemelés felnyitása és a szabályszerű letartóztatások után, készen állunk arra, hogy megkezdjük a cabal tagjainak bírósági tárgyalásait.
Szeretnénk köszönetet mondani azoknak az elkötelezett erőknek különböző ügynökségeknél, mindazon polgári személyeknek, más jó szándékú, titkos csoportoknak és a helyi törvényi végrehajtó szerveknek, akik minden erőfeszítésükkel azért dolgoztak, hogy ez a történelmi nap valósággá váljon.
Eljött ez a nap megszámlálatlan évtized és évszázad után. Amit most fogunk megtapasztalni, már előre jelezte több tucat ősi kultúra. Mindannyian ugyanazt a dolgot mondják: A sötétségből a Fénybe.
Vizsgálni fogjuk azokat, akik a legszörnyűbb, minden képzeletet felülmúló és a legborzalmasabb bűncselekményeket követték el az emberiség ellen. Szeretném figyelmeztetni az embereket, hogy ez nem lesz kellemes.
Ezek a bűncselekmények magukba foglalják a következőket: a Bolygó gyermekeinek ipari méretű megvásárlása, tárolása, szállítása, szétosztása, majd későbbi kínzása, megerőszakolása, elfogyasztása és tetemeik eltüntetése különböző partik alkalmával. Ezen bűncselekmények elkövetésével gyanúsítunk politikusokat, elnököket, hatósági személyeket, kormányzati ügynökségeket, vállalatokat, gazdag magánszemélyeket és hétköznapi átlagembereket.”

Galaktikus Konföderáció – A Fényerők elfoglalják pozíciójukat az Eseményhez

Cabal műholdak kiiktatva

Készülj a Teljes Közzétételre Felvételek – Az Esemény

Cabal bírósági tárgyalások – Teljes gőzzel folynak

„Egyéb bűncselekményekre is fény derült ezen csoportokkal kapcsolatban, mint: az emberi populáció nagy mennyiségű fizikai és pénzügyi vagyonának és tulajdonának eltulajdonítása különböző célok által vezérelve, kísérlet a földi népesség nagy részének kiirtására gyógyszergyártók, időjárás módosítás, étel-víz-levegő mérgezés, valamint tudatszint csökkentés által, ezenkívül technológiai és spirituális fejlődési folyamat elnyomásával.
A felsorolást folytatva a további bűncselekményekről, tudomásunk van olyan borzalmas dolgokról, mint: polgárok skaláris és elektromágneses eszközökkel való kínzása és kínvallatása, elrabolt személyek akarat nélküli részvétele és felhasználása titkos, fekete költségvetésű programokban, mint a Titkos űrprogram, Monarch projekt, MK Ultra projekt és más megdöbbentő programok, melyek arra irányultak, hogy elpusztítsák és tönkretegyék az egyént, aláássák a Szabad Akaratot, kihasználják őket saját, személyes hasznunkra felsőbbrendűségi hitük és más gonosz céljaik által vezérelve.

A Jövő itt van a közelben

A Fény győzelme!

Várjatok! Még egy fontos dolog Mindenkinek! Szeretve vagy!!

És még egy jó hír, Cobra interjúrészlet 2017-ből:

H: Leállították a Földön kívül zajló "tenyésztési" programokat?

C: Igen.

H: Azok az emberek, akiket felhasználtak ezekben a programokban, hogy tudnak hozzájutni a gyógyításhoz?

C: Más Naprendszerekben lévő bolygókra teleportálták őket. Sokakat közülük a Plejádi csillagrendszer bizonyos helyeire vitték. Van ott egy óriási bolygó, amely a gyógyításnak kötelezte el magát és ott nagyon intenzív és nagyon hatékony gyógyulási folyamatban részesülnek.”




6. A következő videó a Cintamaniról szól, és FASIRIUS készítette, hálás köszönet neki érte! A videó angolul van, de pontosan arról szól, mint ez a cikk:

https://ellenallas1111.blogspot.com/2016/06/az-esemeny-3-resz-cintamani-kovek.html

Íme az ezekből az információkból készült videó:



7. A PB Csillagpor Parancsot bizonyára sokan ismerik és használják, jómagam is.

Íme egy interjúrészlet ezzel kapcsolatban. We Love Mass Meditation interjú Cobrával, 2017. december

H: Van egy kérdésem a PB Csillagpor paranccsal kapcsolatban. Mostanában arra biztatjuk az embereket, hogy használják a PB Csillagpor parancs protokollt a Multidimenzionális Portál meditáció után. Létezik bármilyen módja, amivel hatékonyabban alkalmazhatnánk ezt? Pl. ha hangosan kimondjuk?

C: Mondhatom azt, hogy az emberek kimondhatják hangosan, hogy még hatékonyabbá tegyék. És a másik tényező, ami számít, hogy minél szélesebb körben terjesztjük és minél többen használják ezt a protokollt, annál jobb lesz a hatékonysága, mert a Plejádiak az emberek visszajelzéseiből tanulnak és így teszik a protokollt még hatékonyabbá. Szóval arra biztatnám az embereket, hogy terjesszék, amennyire csak lehet. Jelenleg nem kapnak a Plejádiak elegendő visszajelzést. Valamivel több érdeklődésre számítottak, mert ez a protokoll sok embernek segíthet. Szóval ha egy kicsit szélesebb körben terjesztenénk, az a Plejádiakat is ösztönözné, mivel más protokollok kifejlesztésén is dolgoznak, melyek más helyzetekben segítenének, de még nem érkezett el az a pont, hogy ezeket megosszák. Valamint azt is mondták, hogy ha a PB Csillagpor parancs protokoll elég széles körben elterjed, akkor közzé fognak tenni további protokollokat is további helyzetek megoldására.

H: Szóval amikor valaki háromszor hangosan kimondja hogy "PB Csillagpor parancs", akkor a Plejádiak tovább tudják figyelni annak a személynek a testét?

C: A Plejádiak folyamatosan foglalkoznak azzal a személlyel, aki behívta őket. Szóval ha ez a személy többször dolgozik a Plejádiakkal, akkor a Plejádiak is többet fognak vele kapcsolatba lépni.

H: Léteznek további protokollok is, amit más pozitív földönkívüliek fejlesztettek ki?

C: Pontosan azt mondták, amit előbb említettem. Ezt a protokollt ismertebbé kell tenni és szélesebb körben kell terjeszteni. Az embereknek nem szükséges hinni a Plejádiakban, nem kell hinniük semmiben, hanem csak ki kell próbálni a protokollt és meg kell nézni, hogy működik-e. Lehet, hogy sokak számára nem működik, de sok más ember számára a protokoll meglehetősen hatékony és ez az, amit a Plejádiak szeretnének. Azt szeretnék, hogy csökkenjen a fájdalom és a szenvedés a bolygón.”



Most pedig jöjjön egy idézet Cobrától a fájdalommal kapcsolatban, ami lehet sokan nem tudnak, 2017. november:

Az oka, amiért a sötét erők ilyen sok gonoszságot el tudtak követni, az, hogy senki nem állította meg őket. Most, ahogy a még meglévő plazma bombák száma gyorsan csökken, egyre több fizikai akció lesz, kizárólag azzal a céllal, hogy megállítsák a cabalt a tetteikben.
A plazma anomália mellett a fizikai fájdalom a második legerősebb forrása a gonosznak, amikor negatív szabad akarattal párosul. A fizikai fájdalom az olyan bolygókon lévő fizikai testek központi idegrendszerének tökéletlen kialakulásából ered, ahol rendkívül nagy arányban fordul elő az elsődleges anomália. A fizikai fájdalomtól való félelem a forrása a trauma alapú elmeprogramozásnak, amely a sötét erők ellenőrzése alatt lévő társadalmat felépíti. A Föld az utolsó ilyen bolygó.
A Fényerők most elkezdték feloszlatni az egész trauma alapú elmeprogramozó komplexumot gyökerestül a Földön a fejlett technológiájukkal, oly módon, amit itt most nem fogok leírni.
A Fényerők jelenlegi akcióinak pozitív mellékhatásaként sok áttörés történik a gyógyításban, melyek nagyban meg fogják könnyíteni sok ember életét.”






8. Hooponopono. 
Biztosan hallották már néhányan ezt a szót. Ez egy olyan módszer, mellyel békét és boldogságot teremthetsz a Lelkedben. Az Istennői energia egyik aspektusa a megbocsájtás. Ezzel a módszerrel ez kitűnően gyakorolható.

A Ho'oponopono hawaii eredetű szó, jelentése: hibát kijavítani, helyrehozni.
A Hooponopono tehát magába foglalja az alábbiakat:
- valamit újra rendbe hozni
- kijavítani egy tévedést
- helyreállítani az isteni rendet
- a dolgokat egyesíteni isteni mivoltukkal
- az ártalmas erőktől megszabadulni, hogy az isteni gondolatok, tettek és szavak szétáradhassanak bennünk

Cobrának van egy fontos cikke ezzel kapcsolatban, itt elolvasható:




9. A legvégére szeretnék mutatni egy videót, amelyben Plejádi zene hallható. Talán még sokan nem hallottak ilyet, én imádom! <3

A Plejádiakról ebben a 3 cikkben olvashatsz részletesen:


A Plejádi faj elkötelezetten támogatja a tachion technológia bevezetését az emberiség számára, ezért már itt a fátyolon belül is sikerült néhány dolgot elérniük. Ezen az angol nyelvű oldalon találhatóak a fejlesztések:


Kellemes zenehallgatást mindenkinek! <3 :)


2019. március 27., szerda

Cobra: Egy új bolygó helyzete frissítés (2014.szept.16.)

Eredeti bejegyzés itt, hálás köszönet Sandalnak a fordításért! :) :

http://www.fenyorveny.hu/2014/09/cobra-egy-uj-bolygo-helyzete-frissites.html

A Chimera csoport eltávolítása folytatódik, a Chimerát sikerült eltávolítani az európai helyszínekről is. 

Továbbra is Long Island a fő erődjük, mivel szükségük van a közelben található részecskegyorsítóra (RHIC), hogy fenntartsák az exotikus kvark fegyver gépeiket. 


Játszanak a strange és a top kvarkokkal miközben rendkívül veszélyesek, közben meg ez a hír szivárgott be a főáramú médiába: 


A Fény erői soha nem engedélyeznének ilyesmit, hogy megtörténjen. 


A Chimera csoport összekötötte a skalár plazma érzékelőit a strangelet bombákkal és a top kvark kondenzátummal, ami "elsülne", ha jelentős UFO tevékenységet érzékelne akárhol a bolygó felszínéhez közel. 

A strangelet bomba robbanás magyarázata a következő fényképen:



A strangelet növekedése elméletileg addig nő, amíg az egész bolygót el nem nyeli, de gyakorlatilag a Fény erői jóval korábban megállíthatják a reakciót.

 A skalár UFO észlelő hálózat lefedi az egész bolygó felszínét, és Long Island az energiaellátása:

http://www.bibliotecapleyades.net/haarp/esp_HAARP_10.htm#HAARP%20on%20Long%20Island!

Ez az igazi oka annak, hogy a pozitív földönkívüliek miért nem avatkoztak be közvetlenül, és nem is fogják megtenni, amíg  a veszély teljesen el nem hárul.

A Chimera felügyeli a Moondust (HoldPor - szerk.Sandal) projektet, ami egy különleges műveleti csapatot hozott létre, amelynek feladata eltávolítani minden földönkívüli bizonyítékot bolygó szerte bárhonnan. 



Eltüntetik az összes valódi UFO fotót és sok hamis fotót keringetnek a CIA csatornáin keresztül az alternatív médiában.

Így a Föld karantén fennmarad, amíg a Chimerát el nem távolítják a bolygóról. 

Addig is, meg kell elégednünk töredék részletekkel: 

http://www.collective-evolution.com/2014/06/20/5-reasons-why-everybody-knows-we-are-not-alone-in-the-universe/  

Továbbá, a Pozitív Katonaság nem tud tenni addig, amíg ezek a veszélyek el nem hárultak. Az emberek túlságosan el vannak foglalva a Caballal és hajlamosak elfelejteni, hogy igazi akadály a katonai-ipari komplexum, a szakadár civilizáció, és végül a Chimera, és azt sugallják, hogy ezeket a csoportokat jobban ismertessék az alternatív médiában. Ahogy közeledünk, könnyítjük a folyamatot az Esemény felé. David Wilcock pontosan összefoglalta a szakadár civilizációt a lakosság többségének:

Ahogy közeledünk a végső áttöréshez, a Galaktikus Központi Nap egyre aktívabb:

Eközben, a jezsuiták, folytatják a világvallás tervét: 


Koncentráltan támadják a Romanov Fehér Nemesi családot is. Fulford szerint, a gnosztikus Illuminátusok fő szóvivője, aki Romamov leszármazottnak vallja magát, elmegyógyintézetbe került múlt héten. Ezután hétfőn, a Romanov dinasztia legidősebb meghalt Toszkánában: 


Jezsuita ügynökök terve, hogy megpróbálják a BRICS szövetség terveit elferdíteni, hogy eltöröljék az olajdollár fennhatóságát a katonai-ipari komplexumból,  mivel egy globális valuta visszaállítását tervezik a jezsuiták, hogy megtartsák világuralmukat.
Tudnotok kell, hogy a jezsuiták a 16.században beszivárogtak Kínában, és ezért hatalmas hálózattal rendelkeznek. Függetlenül attól, hogy a Sárkányok és a Keleti Szövetség teljes mértékben tudatában vannak a jezsuita manipulációknak, NEM engedik, hogy visszaéljenek a pozitív terveikkel.

Tehát van előrelépés az olajdollárt bukását illetően, mivel ez az egyetlen tartalék valuta: 


Vannak tektonikus geopolitikai változások, amik Európában történnek, válaszképpen a Galaktikus Központi Nap aktivitására. 

Katalónia próbál kitörni a jezsuita/SMOM vezérelt spanyol monarchiából, ahol most is közel 2 millió ember tiltakozott Barcelonában: 


Ugyanakkor, Skócia arra készül, hogy megszabaduljon a Rothschild irányítás alól csütörtökön:  


A Fény győzelme közel van!