2021. január 9., szombat

Háttérhatalom pedig van!

Miközben kíváncsian várjuk, mit hoznak a mai nap eseményei az Egyesült Államokban, és készülünk energetikailag is megtámogatni a történéseket, szeretnénk megosztani veletek egy nagyon jó kis összefoglalót a Háttérhatalomról.

Sokunk számára régóta ismert ennek a háttérből munkálkodó érdekcsoportnak a létezése, de a jelenleg zajló események egyre több embert késztetnek ébredésre. Ez a remek írás röviden és érthetően foglalja össze mindazt, amit talán azon hozzátartozónk, barátunk, szomszédunk stb. is képes befogadni, aki még csak most hall először erről a csoportról és a tevékenységeikről.

Szerző: MCCS

🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍

Háttérhatalom pedig nincs van!

A „háttérhatalom” szót azokra az emberekre és embercsoportokra használják, akiknek a kezében van a valódi politikai-pénzügyi és gazdasági hatalom a világ számos, ha nem a legtöbb országában. A hátérhatalom emberei az őket szolgáló politikusok, gazdasági-pénzügyi vezetők, a tömegmédia nagy részét kezükben tartó cégek és vállalkozók. Számos vallásban, valamint kulturális és nemzetközi szervezetben (pl. ENSZ) is igen nagy a befolyásuk. A háttérhatalom ügynökei ott vannak számos nagyhatalom katonai parancsnokságában és titkosszolgálatában. Tehát elmondható, hogy a háttérhatalom működése befolyással van a földi társadalom, a politika, a gazdaság és a kultúra majd minden területére.
A háttérhatalom tagjai tetteikért semmilyen felelősséget nem vállalnak, súlyosan kompromittálják a demokratikus szervezeteket és intézményeket, főleg nekik köszönthető a Földön a nyomor, a gazdasági válságok, a felsőszintű korrupció, az eladósodás, a háborúk, a zavargások, a járványok egy része (pl. c o v i d).
A háttérhatalom pénzügyi forrásai szinte végtelenek, mivel a világ pénzügyi rendszere, majdnem az összes ország nemzeti bankja és a pénzkibocsátás ellenőrzése az ő irányításuk/befolyásuk alatt áll.

Mivel a tömeg médiát és a hírügynökségeket az ő embereik irányítják és cenzúrázzák, ezért tetteiket a tömegmédiában soha nem leplezik le, az esetleges szivárogtatókat vagy ellenszegülőket megfenyegetik, koholt vádakkal lejáratják, megzsarolják, vagy akár meg is ölhetik. Sajnos számos példa van az ilyen gyilkosságokra R. Kennedytől Diana hercegnőn keresztül Michael Jacksonig. Módszereik eléggé alattomosak: bérgyilkosságok, megrendezett autó vagy más balesetek (pl. „kizuhant” az ablakon), lassan ható mérgek, „véletlen” gyógyszer/kábítószer túladagolások, öngyilkosságnak látszó gyilkosságok, titkos high-tech energia fegyverek, titkosszolgálati módszerek stb. Tanúk vagy nincsenek, vagy halálos fenyegetés miatt hallgatnak, az ilyen eseteket kivizsgáló hatósági szervek (rendőrség, ügyészség) általában felsőbb parancsra nem végezhetnek „alapos” munkát.
Az interneten többféle lista kering azokról a híres és ismert személyekről, akit a háttérhatalom (Illuminati néven nevezett) tett el láb alól, természetesen talán senki sem tudja pontosan, hogy mennyire pontosak és valósak ezek a listák.
Edward Snowden, az amerikai National Security Agency (NSA) kiberbiztonsági szervezet korábbi szerződéses munkatársa 2013 nyarán számos dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyek fényt derítettek az NSA globális lehallgató tevékenységének méreteire. A leleplezések óriási világvisszhangot váltottak ki. Nyilvánosságra került, hogy az NSA világszerte több mint egy milliárd ember telefonos és internetes kommunikációját követi figyelemmel és nem csak a terrorizmusról, hanem külpolitikai, gazdasági, konkrét kereskedelmi témákról is adatokat gyűjt.

A háttérhatalom tagjai és azok kiszolgálói számos esetben valamelyik titkos vagy zárt körű szervezet/szekta tagja, mint pl. Illuminati, Skull and Bones, Máltai Lovagrend, számos Szabadkőműves páholy, Bilderberg-csoport stb.
Számos terrorszervezet a háttérhatalom pénze által működik, és fegyveres konfliktusokat generál azzal az ürüggyel, hogy a különböző katonai beavatkozásoknak meg legyen a magyarázata.
Különösen nyilvánvaló és jól dokumentált a háttérhatalom tevékenysége az Amerikai Egyesült Államokban. Mivel az USA (már elég régóta) a Föld vezető katonai-gazdasági-pénzügyi hatalma, ezért a háttérhatalom polipként eléggé behálózta, így a háttérhatalom az amerikai külpolitika által néhány nagyhatalmon kívül (pl. Oroszország) szinte az egész világra befolyással van.
A háttérhatalom tagjait és azok főbb kiszolgálóit/szolgáit gyűjtőnéven cabal-nak is nevezik, amelyet némelyek „sötét összeesküvésnek” fordítanak. A háttérhatalom (cabal) tulajdonképpeni legfőbb irányítói a „fekete” nemesi családok, valamint a jezsuiták egy nagyon szűk vezetői köre (akik a jezsuita „fekete pápa” körül csoportosulnak és ők a Vatikán valódi urai). A fekete nemesi családok egy része Olaszországban él, némely család eredete egészen a római időkig visszavezethető.
Érdemes figyelembe venni, hogy vannak olyan emberek is, akik akaratuk ellenére szolgálják a cabal sötét és gonosz terveit, pl. akiket életveszélyesen megfenyegettek, megzsaroltak, korrupcióra kényszerítettek, traumatikus elme programozásnak vetettek alá stb. Számos forrás szerint a cabal családokba született gyerekeket már kicsi korukban elmeprogramozzák, és olyan drasztikus, embertelen nevelésnek vetik alá, amelynek az a célja, hogy kegyelmet nem ismerve, emberi életet nem kímélve szolgálják a háttérhatalmi titkos szervezeteket. Valószínűleg számos politikusnak fogalma sincs arról, hogy kitől kapja a kampánypénzeket és támogatásokat, illetve a választások megnyerése után majd az utasításokat és parancsokat, és hogy milyen kártékony és gonosz emberek utasításait hajtja végre. A háttérhatalmi érdekeket kiszolgálni nem akaró politikusokat ilyen vagy olyan módon megpróbálják lejáratni vagy megbuktatni, pl. egyes titkosszolgálatok által titokban támogatott és finanszírozott előre megrendezett „demokratikus” forradalmak egy részén keresztül (lásd pl. ukrajnai narancsos forradalom 2004/2005-ben, szíriai polgárháború.)

A háttérhatalom-cabal „legismertebb” nevei az amerikai Rockefeller család (hatalmuk főleg az amerikai kontinensre terjed ki), a Rothschild család (főleg Európában és a világ pénzügyi rendszerében fejtik ki káros tevékenységüket), de ide sorolható több európai királyi uralkodó család, valamint számos szupergazdag ember, mint pl. Bill Gates.
A háttérhatalom természetesen nem egy egységes, több frakciója van, amelyek néha érdekellentétbe kerülnek egymással. Nem annyira helyes tehát összeesküvésről beszélni, inkább beszélhetünk a világ nagy részét a háttérből irányító és manipuláló sötét elit összejátszásáról.
Természetesen a háttérhatalom hosszú évtizedek alatt építette ki befolyását, és hálózta be a világ hatalmi és gazdasági struktúráit.
Biztosan nem véletlen, hogy az „összeesküvés elméleteket” a tömegmédiában kigúnyolják és nevetségessé teszik. Ha elolvassuk az országunk vagy a világ történelmét az utóbbi ezer évről, azt látjuk, hogy a történelem hemzseg az összeesküvésektől, a merényletektől, a királygyilkosságoktól, a puccsoktól stb., és még azt hozzá kell tenni, hogy az összeesküvések csak egy része lepleződött le és került be a történelemkönyvekbe. A XX. században, amikor a kommunikáció és a technika óriási fejlődésen ment keresztül, nyilván sokkal könnyebb bármilyen titkos szerveződést összehozni és működtetni.
Naivitás azt hinni, hogy jelenleg nem lehetnek összeesküvések, és minden a becsületesség, az átláthatóság, a közjó és a demokrácia elvei alapján történik. A háttérhatalom számos tagjának jótékony alapítványaik vannak (pl. Soros G., Bill Gates), amely által a médiában egy karitatív, jószívű egyénnek látszanak, aki szívén viseli az emberiség sorsát.
Mivel a cabal tagjai a nagy pénzintézmények (pl. nagy bankok, IMF, Világbank, FED, stb.) vezetését a kezükben tartják, ezért zsarolni tudják az eladósodott országokat. Számos magas rangú politikust megfigyelnek, és terhelő bizonyítékokat gyűjtenek róluk, amelyeket később zsarolásra használhatnak fel, mint pl. Bill Clinton esete Monica Lewinskyvel.
A cabal tagjairól, és azok számos szörnyű tettéről, természetesen sok tisztességes és becsületes politikai, valamint katonai vezető is tud, és várja az alkalmat, hogy ezeket az embereket letartóztassa. Biztos nagyon sok emberben felmerül a kérdés, hogy miért nem tartóztatták már le és ítélték el a cabal tagjait? A válasz a következő: a cabal legfontosabb tagjait és vezetőit szigorúan védik és állandóan monitorozzák high-tech eszközökkel, és bármilyen ellenük intézett támadás vagy letartóztatási kísérlet súlyos és azonnali bosszút vonna maga után, amely akár több ezer (százezer?) ártatlan ember életébe kerülhet. Sok cabal tag érzelmektől mentes pszichopata, akikből hiányzik minden jóérzés és empátia, számosak közülük fekete mágiával foglalkoznak. 
A cabal emberei ott vannak beépülve a nagyhatalmak hadseregében és a titkosszolgálataiban vezetői szinteken, és hozzáférésük van tömegpusztító fegyverekhez, amelyeket aktiválhatnak. A cabal tagok lakhelyeit/kastélyait sokszor „magán” hadseregek védik, akik megakadályoznak bármilyen behatolást. A cabal számos elmeprogramozott emberrel rendelkezik, akik parancsra bármilyen gyilkosságra képesek. Ilyen volt pl. Anders Behring Breivik, a 2011-es norvégiai terrortámadás elkövetője. Számos előre megkomponált merénylet, mint pl. a New York-i ikertornyok felrobbantása (nem a repülő becsapódása miatt dőltek össze), a bejrúti robbantás (valójában rakétatámadás) a cabal számlájára írható.

Az Eseménykor a „pozitív katonaság” erői kiiktatják a cabal által birtokolt tömegpusztító fegyvereket, olyan módon, hogy azokat ne lehessen hirtelen aktiválni, majd megindul a tömeges letartóztatásuk.
A cabalt irányító jezsuita vezérek és fekete nemesi családok fölött is vannak hatalmi tényezők, amelyek földi-emberi gondolkodással szinte fel sem foghatóak, ezek bemutatása nem képezi a jelenlegi írás tárgyát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.