2018. március 22., csütörtök

Kapcsolatfelvétel

Eredeti bejegyzés: http://2012portal.blogspot.hu/2018/03/contact.html

Fordította: Rácz Anita
A Galaktikus Konföderáció Fényerői úgy határoztak, hogy a Galaktikus Kódex IV/2-es fejezete alapján e bolygó felszínét Konföderációs területté nyilvánítják.
Nyilvánvaló okokból nem sok információ kerülhet nyilvánosságra a felszíni műveletekről. Az egyetlen, amit mondhatok az az, hogy elég magas számban léteznek olyan chimera által irányított drakonida és reptilián hibridek, akiket az utolsó arkhón invázió alatt, 1996 és 1999 között inkarnáltak emberi klón testekbe föld alatti bázisokban. A 2001. szeptember 11-i hamis zászlós eseményt követően elkezdtek feljönni a felszínre és beszivárogtak az emberi társadalom felsőbb hatalmi ranglétráiba. A Fényerők jelenleg ennek a helyzetnek a megoldásán dolgoznak a Mjolnir Művelet részeként.
Csupán annyit hadd mondjak el, hogy a bolygó felszínén lévő túszhelyzet nagyon bonyolult és a felszabadítás lehet, hogy a vártnál egy kicsit tovább fog tartani.
Ez az oka annak, hogy a Fényerők nem tanácsolnak semmiféle spekulációt az Esemény időpontjával kapcsolatban a csalódások elkerülése végett és azt javasolják, hogy inkább kezdjünk a küldetésünkre fókuszálni és arra, hogy a Mostban éljünk teljes életet:

Senki sem születik harcosnak.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor elutasítod, hogy ülve maradj.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor elutasítod, hogy meghátrálj.
Akkor választasz úgy, hogy az leszel, amikor felállsz miután fellöktek.
Azért választasz úgy, hogy az leszel, mert ki, ha nem te? 

Minden egyes nap több tízezer ember hal éhen és hal meg alultápláltság miatt:
Ez megmutatja az ellenőrzésnek azt az erejét, amivel a sötét erők még mindig rendelkeznek a bolygó felszínén. Ha az Eseményt az előtt beindítanák, mielőtt a toplet bombákról intézkednek, a halottak száma ettől sokkal, de sokkal magasabb lenne.
Annak érdekében, hogy felkészítsék a bolygót a Végső Áttörésre, a Fényerők arra kértek, hogy intézkedjek a felszíni lakosság irányába, hogy a bolygó felszínét "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" alakítsák.
Instrukciók:
Ha rendelkezel olyan saját birtokkal, amihez tartozik egy elég nagy lapos terület arra, hogy ott egy kicsi Plejádi repülő csészealj leszállhasson, akkor csendben elmondhatod az alábbi rendelkezést:
"Az Én Vagyok jelenlétem nevében elrendelem, hogy egy Plejádi hajó szálljon le saját tulajdonú földemen és történjen meg a fizikai első kapcsolatfelvétel az ezen a hajón lévő Plejádiakkal a lehető leghamarabb, a lehető legjobb módon."
Nagyon fontos, hogy SOHA ne mondd ki hangosan ezt a rendelkezést és soha ne beszélj róla senkinek, mert különben nem lehetsz része a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" projektnek. Azzal, hogy nem hozod tudomására senkinek, hogy elmondtad-e a rendelkezést vagy sem, a Plejádiakkal való saját kapcsolatfelvételi folyamatodat véded meg a fizikai és nem-fizikai cabal beavatkozástól, ami megakadályozhatja, hogy megtörténjen a kapcsolatfelvétel. Viszont mindenképp megoszthatod a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" instrukcióit a lakosság felébredett részével.
7x7 méter/yard nagyságú terület az abszolút minimum egy kicsi Plejádi űrhajó landolásához, 30x30 méter pedig az optimális.
Mondanom sem kell, hogy a Plejádiak pozitív Fénylények. Ha ebben nem vagy biztos, akkor a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" protokoll nem neked való.
Több ezer ember együttes szabad akarata, akik világszerte elmondják ezt a rendelkezést, egy kapcsolatfelvételi, pulzáló koherens Fényjelet fog küldeni a bolygó energiarácsába és a Plejádiaknak. Ténylegesen egy "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" fogja alakítani az egész bolygót. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, kb. 12000 ember kritikus tömegére van szükség. Ez egy jelzés lesz a Plejádiak és a Galaktikus Központi Faj számára, hogy az emberi lakosság felébredett része elért egy spirituális érettséget, ami 0,75-nek felel meg a Kardasev-skálán:
Ez fogja mutatni, hogy a kapcsolatfelvétel lépései elkezdődhetnek.

"Itt az idő a Kapcsolatfelvételre" - A Galaktikus Föderáció
Az emberiség készen áll a kapcsolatfelvételre:
A kapcsolatfelvétel lépései helyesen az alábbi könyv utolsó oldalain vannak leírva:
Induljon el a kapcsolatfelvétel folyamata. Változtassuk "Kapcsolatfelvételi Parabolaantennává" ezt a bolygót!
A Fény győzelme! 

COBRA Etheric Liberation Hungary FB Csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése