2018. április 12., csütörtök

Drága Nő!


Százezer évvel ezelőtt nem ismerted azt, mi a szenvedés, félelem és fájdalom. Iona Istennő, a Központi Civilizáció képviselője gondoskodott arról, hogy Gaian egyensúly legyen. Az emberi civilizáció virágzott és nem tudta, mi az az elkülönülés. Egységben és Harmóniában létezett, tapasztalta a létezés gyönyörű síkjait a Forráshoz közvetlenül kapcsolódva.

                                                            Iona Istennő

Azóta történt egy s más. 26000 évvel ezelőtt megjelent itt a Földön egy csoport, aki a chiméra nevet viseli. 8 millió évvel ezelőtt azt választották, hogy megtapasztalják a Forrástól való elkülönülést. (Ők jelenleg is a Földön vannak. Nem tudnak elmenekülni már, mert a Fényerők elfogják őket és a Galaktikus Központi Napba kerülnek, ahol a lelkük esszenciája új evolúciós ciklusba kezd majd. Egy olasz családban, az Aldobrandiniben található meg például ebből a chiméra nevezetű csoportból, és ők azok, akik tudnak Atlantisz létezéséről és a Misztérium Iskolák rituáléiról. Ők azok, akik Atlantisz elestekor színre léptek és megkezdték „Földi karantén munkájukat.” Teljesen átvették az emberek feletti irányítást.)  


Korábban a Föld egy Mennyei Bolygó volt, de ők „felhúzták a fátyolt” és elzártak minket is a Forrástól. Az Egyensúly felborult….
Részlet egy interjúból, ahol Cobra az Aldobrandini családról beszél:

Az Aldobrandini családnak vannak olyan tagjai, akik évmilliókkal ezelőtt azt választották, hogy megtapasztalják a Forrástól való elkülönülést. Vannak titkos dokumentumaik Atlantisz létezéséről, és a Misztérium Iskolák bizonyos rituáléiról is.

Ez a család tisztában van azzal, hogy az Istennő energia milyen fontos. Van egy bizonyos tény, ami nyilvánosságra lesz hozva erről a családról az Esemény után és sok embert meg fog lepni. Ők az egyik fő család, akik a negatív töltetű Istennő energiák lehorgonyzói.”


Rendkívül képzett okkultisták, a „titkok tudói”, akik a Szakrális geometriát, a Szent Jelenlétet, az Istennői energiát nem a jó célokra használják fel. A mai napig szertartásokat végeznek, amiknek a célja Kozmikus Istennői aspektus teljes torzítása és elnyomása és lehorgonyzása. Ezen felül ezek az eltorzított energiák éltetik őket, egyfajta „táplálékként”. Ezekről a szertartásokról angolul itt olvashatsz:


Azt fontos megjegyezni, hogy az elkülönülés igen erőteljes traumát hozott létre bennük és ebből származik az az eltorzított létezés, amit ők megtapasztalnak. Elzárták magukban a Forrás által egyensúlyban tartott Isteni és Istennői energia valódi lényegét, és csakis a félelem és fájdalom tartja őket életben. Főleg az Istennői energia teljes megértését és átélését vették el maguktól.

Abból a célból, hogy ezek a rituálék semlegesítve legyenek, a Fény oldala is létrehozta a saját meditációját. A Szeretjük a Tömegmeditációkat oldalon elolvashatók az instrukciók. Köszönet Rácz Anitának a fordításért! :)
Ha vezettetést érzel, akkor az ebben a cikkben szereplő meditációt végezd el:



Ebből kiindulva Cobra elmondta, hogy ezért történtek velünk ilyen szörnyűségek itt a Földön. Az Istennői energia lágy, szeretetteljes, befogadó, megbocsájtó, gyógyító, életet és fejlődést támogató energia.



Ezt amilyen módon csak tudták elnyomták 26000 éven keresztül.
A nőt szabályozni, traumatizálni, elnyomni kell, a nő kevesebbet ér, és érhet el az életben, ők így gondolták. Évezredekig nem lehettek jogaink nagyon sok mindenhez: korlátozták a szabadságunkat, a szexuális energiánkat, a kapcsolatainkat, a szólásszabadságunkat, a saját földi testünk feletti jogot, legyen szó öltözködésről, menstruációról, gondolatokról, táncról, párkapcsolatról, vagy a nagyon durva csonkításról.

Neveztek már minket boszorkányoknak, szajháknak, eretnekeknek. Főleg a keresztény vallási programozó kultusz az, ami a Nőiség, az Istennő energia és az igaz Megismerés utolsó maradványait is eltüntette. De csak mostanáig. Eljött a mi időnk, hogy megváltoztassunk mindent. Az Univerzum újraszervezi önmagát egy magasabb evolúciós ciklusba. Ahol a nő ismét felemelkedik. Boldog, érzéki, szerelmes, önmagát elfogadó lehet újból, akinek a segítségével minden megújul és eléri az egészséges önmagát.


A legszebb és legszentebb dolog, amit a nő adhat egy férfinek a szerelmen túl, az a gyermek. A nő képes életet csatornázni egy másik dimenzióból a fizikai világba. Ezt egy gyönyörű szimbólum tökéletesen mutatja, ami nem más, mint a Vesica.


A Vesica piscis, a női vaginát szimbolizálja, a kaput, melyen keresztül az élet belép és átárad. A lélek átlép a kapun a fizikai világba, egy fizikai testbe, a nő méhébe, és kisbabaként kezdi életét.
A méhünk gyümölcse egy új kis lélek, akit szeretni, táplálni és óvni kell. Biztonságot és támogatást kell kapnia tőlünk, ami segíti a fejlődését. A pici szíve akkor marad nyitott, ha tud bízni és érzi, hogy szeretet veszi körül. Minden anyai törődésre szüksége van. Még a legnehezebb időkben is képesek voltak a nők ezt megtenni.
Az Új Világban pedig végre eljön az az idő, hogy a gyermek szabadon fog választani, mit szeretne tenni, hogyan és merre szeretne fejlődni.


A nyugati társadalom nem hagyja, hogy kifejezzük a nőiségünket. Elveszik a fókuszunkat a reklámokkal, az idő állandó „hajszolásával”, a mértéktelen fogyasztással és értelmetlen példaképekkel, csak hogy néhányat említsünk. Elnyomják az intuíció használatát és csakis a tényekre hivatkozva hagynak minket gondolkozni. Drága Nő, tudd, hogy a megérzésed nagyban támogatja a Föld felszabadulását. Érzed, hogy ennek az egésznek nem így kell lennie.
Sokkal szabadabban és légiesebben összekapcsolódva, együttérezve a másikkal: ez jelenti az új életet. Mély és őszinte érzésekre van most szükség.

A társadalom stabilitását az Istennői jelenléttel való szoros kapcsolat hozza majd el számunkra. Ehhez te is csatorna vagy Drága Nő. A tested képes ezt az energiát áramoltatni és leföldelni.

Részlet egy Cobra interjúból:

U: Értem. Szóval a női energia visszatérése egy gyógyításnak fogható fel?
C: A visszatérés egy valódi tény, egy energetikai tény. A tiszta és kiegyensúlyozott női energia ebben a pillanatban visszatér a kozmikus Ley-vonalakon keresztül, át az egész galaxison, a naprendszeren, a bolygó felszínére.
U: Értem. Szóval ez meggyógyítja azokat a női aspektusokat, melyek mindvégig jelen voltak, de el lettek torzítva.
C: Igen, pontosan.”

Az Esemény után sok Istennő Templom fog épülni, ezt Cobra mondja. Mindez azzal a céllal, hogy ismét egyensúly legyen itt Gaian. Soha többé nem fog előfordulni mindaz, ami Antlantiszon történt: nem fog a civilizációnk eltűnni. Nem lesznek többé implantátumaink és hamis, elferdített tanítások. Nem lesznek háborúk és éhínség. Földanyán Bőség és a Béke lesz.


Új Misztérium Iskolák fognak épülni, ahol felidézzük az elfeledett tudást, amire a Fényvárosok létrehozásához lesz szükségünk. Ezenkívül újból életre fognak kelni a különböző szentséges szertartások, amiket az Istennő Templomokban korábban is végeztek és amivel a Bolygó és a rajta lévő élőlények stabilitása, az egészséges és örömteli élet fenntartható. Sokan közülünk ezt a „feladatot” fogják vállalni, ez fogja őket teljessé tenni: papnők lesznek, de a szó nem mai „egyházi” értelmében. Sokkal közelebb fogják magukhoz érezni a Forrást és a szentséges Életformákat, Energiákat.

Drága Nő, tudd, hogy nem vagy egyedül, mert nők, lányok, anyák és nagymamák milliói keresik a kapcsolatot egymással. Összefognak és védelmeznek bármit, legyen szó erdőkről, folyókról, szent épületekről, családokról, gyermekekről és nőtársaikról. Megtesznek mindent, hogy ellensúlyozzák azt a rengeteg kegyetlenséget, ami óriási méreteket öltött Gaia felszínén.

Ezen az oldalon láthatod, hogy mire képesek a nők. „Együtt megállíthatatlanok vagyunk!” Cobra által ajánlott link:


Ez pedig a hivatalos facebook kapcsolata az oldalnak:




Összefognak és képesek arra, hogy megváltoztassák a világot. Igen, hisznek benne. Együtt képesek a Szeretetre és a Harmóniára. Mikor sok nő van együtt egy csoportban, az energiáik nagymértékben megsokszorozódnak és innen ered a változtatás kifogyhatatlan ereje.

Részlet újból egy Cobra interjúból:

U: Tudsz arról beszélni, hogy az isteni női aspektusának visszatérése hogyan jelenik meg életünkben?
C: Minden emberben pszichológiai változásként jelenik meg. A nyugati világ pszichológusai felfedezték, hogy az elmúlt néhány évtizedben drasztikusan megváltozott a férfiak és nők pszichológiai felépítése. Ez pontosan a nőiség visszatérése miatt van így a Bolygón, ahol a férfiak sokkal inkább kapcsolatban vannak az érzelmeikkel és a nők egyre inkább képesek kifejezni saját igazságukat. Mindez a folyamat része.
U: Értem. Úgy tűnik, hogy egyre befogadóbbak vagyunk egymással, sokkal együttműködőbbek és figyelünk egymásra.
C: Igen, globális szinten.”

Nagy bátorságról teszünk tanúbizonyságot, hogy felborítjuk az eddigi „engedélyezett” életvitelünket, ez nem is kérdés. Korábban azt gondolták rólunk, hogy mi vagyunk a „gyengébbik nem”. Valójában okosak, értékesek, kedvesek, humorosak, romantikusak, gondoskodók vagyunk, akik az evolúció új lépcsőfokát ugorják meg. Mivel az elnyomásunk egyre gyengül, képesek vagyunk ezt meglépni és húzzuk magunkkal a többieket is.
Az Istennői energia megállíthatatlanul áramlik Pleromától, a Galaktikus Központi Naptól. Már csak a toplet bombák eltávolítását kell elvégezni a Fényerőknek és mindenki megtapasztalhatja és átélheti a vele való találkozást.
A te és az Istennő segítségével létrehozzuk Új Atlantiszt. Hála és Áldás kísérje utadat!

Az Istennő Felemelkedést akar számodra is és Felemelkedés lesz!

                                                                 „Visszatérés”



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.