2019. március 18., hétfő

Cobra csoport: Kövek, kristályok és hatásuk



Az ebben a cikkben megjelenő információk Cobrától származnak. Korábban készült egy írás, melyben az általa említett jó néhány könyv került összegyűjtésre. Ezekről itt olvashattok:


Cobra egy Plejádi Csillagtestvérünk itt a fátyolon belül, aki több, mint 40 éve áll kapcsolatban a nagy Planetáris felszabadító csoporttal. Pontosan 1977-ben volt az első személyes kapcsolatfelvétele, melynek során a Naprendszerünkben utazott, és nem akart „haza jönni” a Földre. Mintegy 30 percig tartott meggyőznie a Plejádiaknak arról, hogy térjen vissza a mátrixon belülre megvédeni az emberiséget a nukleáris háborúktól.
Azt kérte tőle az Ellenállási Mozgalom, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X Bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Mint az Agarthai Hálózat és a Fényerőinek képviselője, arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.

Most pedig akkor jöjjenek a kövek és kristályok. :)



1. Kolumbianit:

Ez a kő a kolumbiai indiánoknál szent kőnek minősül és „Fénykőnek” „Piedra Rayo”-nak hívják. Az ottani sámánok különböző rituálékhoz használják, mint pl. az Istennel való kommunikációhoz. Tibetben úgy tartják, hogy a kő a Határtalanság és Végtelenség Központja.


Lynn: Ok. Az utolsó kérdés Cobra. (Ok.) Elmondanád nekünk, hogy mi a Kolumbianit kő jelentősége.

Cobra: Ez a kő a Szíriusz Csillagrendszerből származik és segít abban, hogy elhozza Isteni kegyelem és megbocsájtás energiáját a Bolygóra.

Lynn: Ez a kő elérhető itt a Földön?

Cobra: Nagyon ritka, de lehet találni.”



2. Lapis lazuli:

A Lapis lazuli megnyitja a harmadik szemet, és egyensúlyba hozza a torokcsakrát. Elősegíti a megvilágosodást, serkenti az álmodást, hangsúlyozza az extraszensz képességet, növeli a személyes és a spirituális erőt. Ez a kő gyorsan oldja a stresszt, mély békességet biztosít. Hatalmas nyugalom jellemző rá, és a kulcsot jelenti a spirituális képességekhez. Serkenti a tudat magasabb rendű képességeit; objektivitást és egyértelműséget biztosít.

Lynn - Tudnál nekünk beszélni a Lapis Lazuli kő jelentőségéről?

COBRA - Ez a kő a homlokcsakra, a hatodik csakra aktiválásában tud segíteni és a magasabb spirituális képességek megnyitásában.”



3. Larimár és Akvamarin:

A Larimár a spirituális kövek közé tartozik, új dimenziókat nyit meg, ösztönzi a föld fejlődését. Szeretetet és békét sugároz magából, erősíti a nyugalmat. Természetesen növeli a tudatot, valamint összehangolja a testet és a lelket az új rezgésekkel.

Rob: Valaki szeretne a Larimárról kérdezni. Csak Costa Rica-ban található meg. Valaki azt mondja róla, hogy Atlantiszi kő. Ismered ezt a kék követ, a Larimárt?

Cobra: Igen, ez a Dominikai Köztársaságból való. Csak egy hely van, ahol megtalálható. Atlantisz rezgési frekvenciáját hordozza, mivel az a terület, ahol a kő van egy nagyon fontos templomi komplexum volt Atlantiszon. Annak a templomi komplexumnak a spirituális energiája a kőben van kódolva.



Az Akvamarinról az ősi időkben azt tartották, hogy szembeszáll a sötétség erőivel, és elnyeri a Fénylelkek pártfogását. Az akvamarin élesebbé teszi a megérzést. Csodálatos kő a meditáláshoz: magasabb rendű tudatállapotok és a spirituális tudat elérését teszi lehetővé, valamint emberbaráti szolgálatra bátorít. 
Képes arra, hogy megsemmisítse a téves korlátokat, amelyek a spirituális énünket elnyomták, és a lelket a valódi életútjára irányítja.

A Larimár megkönnyíti a kapcsolatfelvételt az angyalokkal és a kommunikációt másik világokkal. Kitűnő kő azoknak, akik a lélektársukat keresik, valamint segít begyógyítani az előző életek kapcsolatait vagy szívfájdalmait. A Földanya energiájával kapcsolódik össze, segít a nőknek újra összhangba kerülniük az ösztönös nőiességükkel.


Jedi - Értem. A Larimáron kívül van még olyan kristály, drágakő vagy meteorit, ami összhangban áll az atlantiszi civilizációval?

COBRA - Az akvamarin hordozza Atlantisz energialenyomatát.”

Ha szeretnél Atlantiszról olvasni itt megteheted:


Iruka - Azt hallottam, hogy a tachionizált kvarcnak és Akvamarinnak olyan hatása van, hogy összekapcsol minket a Galaktikus Konföderáció anyahajóival. Létezik más olyan ásvány is, melynek hasonló hatása van?

COBRA - Az Akvamarin a legjobb kő az Anyahajókkal való kapcsolatfelvételhez.”



4. Healdsburgit:

Angolul találtam egy nagyon kevés információt róla, miszerint Kalifornia államban, Sonoma megyében a Dry Creek Völgy-ben találtak rá erre a kőre. Nevét az ebben a völgyben található városról Healdsburgitról kapta. 
Azt gondolják róla a Sonoma és a Berkeley Egyetemen végzett vizsgálatok után, hogy a kő egy aszteroida becsapódás következtében került a Bolygóra, de ennek az aszteroidának a mérete és helye még nincs meghatározva. 
A tektitek (meteoritüveg) csoportjába tartozik. A Földön több ilyen, angol kifejezéssel élve „szórásmező” (strewnfield) létezik, ahová űrből érkező, ilyen tektiteknek elnevezett kövek hullottak: Közép-Európa (Németország-Bajori tartománya és Cseh Köztársaság), Észak-Amerika, Afrika (Elefántcsontpart. Líbia és Ghána) és Ausztrália Dél-Ázsiával. 
A Healdsburgitban talált kövek miatt, ez a terület is bekerült a „szórásmezők” listájába. 
Az kémiai vizsgálatok alapján 10 fő összetevője és 50 kisebb alkotóeleme van. 

Cobra a következőt mondta róla:

Jedi - Tudnál mondani valamit a csillagokról származó Healdsburgite nevű kőről?

COBRA - Ez a kő az Orion csillagrendszerből ered.”


5.Líbiai sivatagi üveg

A tektitek csoportjába többféle kő tartozik, színük lehet fekete és tömör (mint a Healdsburgit), vagy lehet áttetsző és színes. A líbiai üveg nem csupán eredetét tekintve egyedülálló, de ez a világ legtisztább és legnagyobb mennyiségben fellelhető természetes eredetű üvegfelhalmozódása. Több mint ezer tonnányi líbiai üveg heverhet szanaszét a sivatagban, vagy a homokdűnék mélyén. 
A szemcsék mérete a mikroszkopikustól egészen a 26 kilós rönkökig terjed, de a leggyakoribb a kavics (2-200 mm).

Színe sárgás, esetleg sárgászöld, a sivatagi homokban megcsillanó Nap fényében könnyen észrevehető. Létezik homályos változata és egészen átlátszó is, tartalmazhat apró buborékokat, illetve leheletfinom fehér foszlányokat. 
A legtöbb példány nem hasonlít üvegszilánkra, inkább lekerekített sarkokkal rendelkezik: a felszínen heverve ugyanis ki vannak téve a külső elemek pusztításának. Ugyanis a felszínen a szél által szállított homok folyamatosan csiszolja, koptatja a líbiai üveg felszínét.



Íme egy beszélgetésrészlet Cobrától erről a kőről:

Jedi - Tudod, hogyan kell használni a líbiai sivatagi üveget?

COBRA - A líbiai sivatagi üveg egy nagyon egyedi típusú kő, mert átalakítja azokat a negatív részeinket, amelyeket letagadunk. Segít kezelni a belső sötétségünket. Csak azoknak való, akik hajlandók és készen állnak szembesülni saját belső elnyomott negatív részükkel.

Jedi - Szóval ez azoknak való, akikben sok belül a negativitás?
COBRA - Csak akkor, ha hajlandók ezzel szembenézni és meggyógyítani. Ez egy olyan kő, ami nem jó azok számára, akikben túl sok a negativitás és nem hajlandók azzal foglalkozni. Ez a kő csak még instabilabbá tenné őket.”

1922-ben, amikor Howard Carter feltárta az egyetlen egyiptomi fáraó sírját, amelyet elkerültek a sírrablók; a leletek között volt egy különleges függő: Tutanhamon díszes mellvértje, melynek közepén egy, az ebből a kőből készült, Szkarabeusz található. Gyönyörű! :)

6. Cintamani:
A „Szent kő”-ről készült már korábban összefoglaló, mely itt található:
A Cintamani a Csillag Testvérisége csoport szent köve, a Fény misztériumiskoláinak utolsó valódi maradványa Atlantiszról.

Most pedig jöjjenek interjúrészletek a kővel kapcsolatban:
Richard - A Cintamani kő megváltozik azáltal, hogy használjuk? Ha igen, milyen változások jelennek meg rajta?
COBRA - Nem változik meg.

Lynn - Néhány kristály felmelegszik a napon, míg más kristályok nem. Miért van ez?

COBRA - Ez egyszerűen a hővezetésük miatt van. Egyes kristályoknál magasabb ez az érték, míg másoknál alacsonyabb.”

Lynn: Cobra, a Cintamani egy szanszkrit szó jelentése: „Cinta” elme, ész, a „mani” pedig kő vagy kristály.

Cobra: Ez a fordítás nem pontos. A „Cinta” gondolkodást, a „mani” pedig ékszert, ékkövet jelent. A Cinta nem jelent elmét vagy agyat. Szóval az aki lefordította, nem volt teljesen pontos. Szóval mi a kérdés?

Lynn: A kérdés az, ezzel kapcsolatban, hogy a megvilágosodott elméről van szó?

Cobra: Nem, ez nem a megvilágosodott elme. A Cintamani kő, azt mondanám, egy olyan kő, ami a te rejtett ékszered visszatükröződése, a te Felsőbb Éned, az ÉN VAGYOK JELENLÉTED.”



Lynn: Létezik egy kő, melynek neve „Shyamanthaka Mani” (kék kő vagy kristály), melyet Krisna is birtokolt élete során? Te tudsz erről a kőről?

Cobra: Igen, ez egy nagyon ritka kő, még ritkább, mint a Cintamani. Ez a Cintamani kő magasabb frekvenciája. Nem tudok senkit sem, hogy jelenleg bárki birtokolná azt a követ a felszínen. Ez egyszerűen nem található meg.”



Lynn - Az alábbi kövek kapcsolatban állnak a Cintamani kővel: a Saffordit, az Arizonit, a Healdsburgit, Kolumbianit és Amerikanit?
COBRA - Amiket most elmondtál, a tektitek különféle formái.
Lynn - Ugyanabból a forrásból származnak, a Szíriuszról?
COBRA - Nem mindegyik, de néhányuk igen.
Lynn - A kínai tektitnek van valamilyen magasabb célja?

COBRA - A kínai tektit azon tektitek csoportjába tartozik, melyek valamivel kevesebb, mint egymillió évvel ezelőtt hullottak a bolygóra. Az Orion Csillagkapuhoz kapcsolódik és a relativitást Egységgé alakítja.
Lynn - Olyan rezgéssel rendelkezik, ami segíthet nekünk?
COBRA - Segíthet, de csak akkor, ha készen állsz arra, hogy szembenézz a belső félelmeiddel és árnyékaiddal és átalakítsd azokat.”
7. Sungit:
A Sungit fekete, fényes, nem kristályos szerkezetű, metamorf, kriptokristályos szén, ásványszerű (mineraloid) anyag, amely több mint 98 tömegszázalék szenet tartalmaz (30%-től 98%-ig származási helytől függően). Sungitnak neveznek több, eredetileg az oroszországi Karéliában talált, sungitot tartalmazó metamorf közetet is. A sungit elnevezése Alexandr Inosztrancevtől származik, aki 1879-ben elsőként ismertette az Onyega-tó közelében fekvő Sunyga falu melletti lelőhelyen talált kőzetet. A sungit különleges tulajdonsága, hogy tartalmaz C60 és C70 fulleréneket amelyeknek a természetes előfordulása nagyon ritka. Normális körülmények között, nem ég. A sungit hamu tartalmaz vanádiumot, nikkelt, molibdént, rezet és más kémiai elemeket. A Tiszta sungit (szén tartalom 98%) üveges, fémes fekete és fényes, de létezik Fekete sungit és Szürke sungit is, amiknek alacsonyabb a széntartalma.
A sungit hatékony eszköz, mint általános védőkő, amely megvéd az elektromágnes sugárzástól, amelyek az elektromos berendezésektől származnak, beleértve a számítógépeket, mobiltelefonokat, mikrohullámú sütőket és televíziókat. A különböző formájú gömbök vagy kisebb darabok, faragott piramisok, kalapácsok, bármilyen típusú alakzatot lehet használni erre a célra. Könnyebben átjárja az aura mezőt a fény, és ez lehetővé teszi a könnyebb pozitív és hasznos energiához jutást. Az ősi energia biztosít lelki védelmet.

Rob: Néhányan szeretnék, ha beszélnél az orgonitról és a sungitról.
Cobra: Az orgonit egy olyan találmány, ami az éteri síkot befolyásolja. Úgy működik, hogy megszünteti, feloldja a negatív energiákat az éteri síkon. A sungit kő az valójában egy olyan anyag, ami nagyon erős védelmet ad a negatív energiák és negatív energiamezők ellen.”

8. Goshenite:
A Goshenite a berillek csoportjába tartozik, színtelen kő. Úgy is nevezik, hogy a „Drágakövek anyja”. Különböző méretekben található berill lelőhelyeken. Korábban szemüveg lencsék készítéséhez használták áttetszősége miatt. Ma már drágakőként használják. A Goshenite gyémánt értéke viszonylag alacsony. Hexagonális (hatszögletű) kristályszerkezete van.
Iruka - Vannak olyan ásványok, melyek lehetővé teszik, hogy kapcsolatba lépjünk a Felemelkedett Mesterekkel?
COBRA - Goshenite.
Iruka - Az általad javasolt Akvamarin, a Morganite és a Goshenite milyen módon számítanak kitűnőnek?
Berill - https://hu.wikipedia.org/wiki/Berill
COBRA - A berill ásványok hatszögletű kristályszerkezettel rendelkeznek, ami a legerősebb szakrális geometriai alakzat, mellyel kapcsolódhatunk a Fényhez.”
P: Ha tachionizált Goshenitet, Cintamani köveket és Szugilitet küldhetnénk az alacsony Föld körüli pályára, ezek segíthetnek a plazma féregszerű entitások és a Yaldabaoth entitás eltávolításában?
C: Igen, természetesen.”

9. Smaragd:
A Smaragd a folyamatok elindításának és a végtelen türelemnek a köve. Megerősíti az életkedvet, nagy az integritása. Ez a kő fizikai, érzelmi és szellemi egyensúlyt biztosít. Megsemmisíti a negativitást, és pozitív cselekedeteket hoz. Felerősíti az extraszensz képességet, megnyitja a tisztánlátást, és a szellemi síkról a bölcsesség összegyűjtésére ösztönöz. A smaragd fokozza a szellemi tisztaságot, erősíti az emlékezetet és ösztönzi a mély belső tudást, valamint kiszélesíti a látásmódot. Ez a bölcs kő erősíti a felfogást és az igazságot, megkönnyíti a meggyőző kifejezésmódot. Segíti felszínre hozni azt, amit tudat alatt tudunk. Rendkívül jótékony hatással van közösségen belüli kölcsönös megértésre, és együttműködésre ösztönöz.
A Smaragddal kapcsolatos interjúrészlet:
P: Megneveznél néhány ázsiai ereklyét, amelynek olyan pozitív geopolitikai hatása van, mint Szent István Koronájának?
C: Van egy bizonyos szamuráj kard Japánban, illetve a Smaragd Buddha. Nem az, amelyik nyilvánosan is megtekinthető, hanem létezik egy Smaragd Buddha, amely igazi smaragdból készült és titkos helyen tartják. Sok más ilyen jellegű erőtárgy van az Agarthaiak kezében Ázsiában, de nem a felszínen.”

10. Moldavit:
Cobra a következőket mondta ezzel a kővel kapcsolatban:

A Plejádiak a Szeretet és a Fény teremtményei. A felszíni lakosság java részét annyira behálózza az ezen a bolygón lévő működésképtelen helyzet, hogy nehéz nekik elhinni, hogy tényleg léteznek olyan lények, akik tele vannak Szeretettel és Fénnyel, és nem rendelkeznek semmiféle hátsó szándékkal.
Pedig léteznek! Valójában ebben a galaxisban a lények többsége ilyen. És a Plejádiak is köztük vannak.

A Plejádiak angyali evolúcióból származnak, akik a Galaktikus Központi Nap portálján keresztül léptek be, és kerültek ebbe a dimenziós univerzumba.
Ezt követően angyali Fénytestükben fedezték fel a galaxist, míg végül a Plejádi csillaghalmazban telepedtek le, amely plazmából emelkedett ki a fizikai síkba nagyjából 18 millió évvel ezelőtt.
Tudatosan próbálták plazma anyabolygójuk egyikét a fizikai sűrű anyagba tömöríteni, és a bolygó felrobbant.

Felrobbant otthonuk darabjai szétszóródtak a galaxisban, és néhányuk a Földet is elérte Moldavitként.
Egy nagy darab Moldavit, 144.000 Földi misszióval rendelkező önkéntes 144.000 Fénykódolásával, lett később a Szent Grálba belemetszve.”

A Csillag Rendjének tagjai a Fény az a 144000 csillaglénye, akik lehetővé teszik, hogy ragyogjon a Fény és ezzel átalakítják a sötétséget. 
Jelenleg, az IS:IS portál tavaly decemberi aktiválása óta Fény áramlik a Központi Napból, ami a moldavitból készült Szent Grál kehely csiszolt lapocskáin megy keresztül. 
Ez lencseként szolgál, mely a Fényt erre a 144000 lényre irányítja, hogy ezzel beindítsa a felébredésüket. Mi, akik ebben a teremben vagyunk, és azok, akik ezeket a sorokat olvassák, mind közéjük tartozunk.
"Tudjuk" ezt, és életeink során erre a nagy jelentőségű pillanatra, a "korszakváltásra" lettünk kiképezve. Az elmúlt inkarnációink csak felkészülésként szolgáltak arra, hogy a jelenleg bennünket érő hatásokat képesek legyünk befogadni. 
Ez az oka annak amiért a Fényerők úgy döntöttek, hogy a legfelébredettebb fénymunkások rendelkezésére bocsájtják a Cintamani követ. Ilyesmi korábban nem fordulhatott elő ilyen széles körben. Egészen mostanáig a kőről szóló információk szigorúan titkosak voltak. 
A mai napig olyan fontos dolognak számít, ami minden képességünket igényli ahhoz, hogy igazán felelősségteljesen kezeljük: KIZÁRÓLAG azok kezébe kerülhet a kő, akik kristálytisztán elkötelezték magukat a Fény mellett, hogy aktívan részt vesznek a Föld felszabadítási folyamatában, akik részesei szeretnének lenni az első kapcsolatfelvételnek és a felemelkedésnek. KIZÁRÓLAG azok kapják meg, akik tudatosan dolgoznak magukon, a negatív mintáikon, problémáikon, hogy ezáltal alkalmasak legyenek részt venni teljes lényükkel a Föld felszabadításában. 
Amennyiben most meghozod ezt a döntést, ez a Te pillanatod lehet. 
NE add olyan emberek kezébe ezt a követ, akik csak félig működnek a szívükből és nem teljesen felébredettek, és csak TE hiszed azt hiszed, hogy szükségük van a kőre, pedig csak a programozásukból adódóan cselekednek. 
NE add olyan embereknek, akik elutasítják az aktív részvételüket és nem hajlandók felelősséget vállalni a saját mintáik megoldásáért (még ha "áldozatok" is, ez nem mentség arra, hogy felelőtlenül használják a követ). Ha ezeknek az embereknek adnád a követ, az azt eredményezné, hogy azok a sötét energiák, amiket ők tudat alatt csatornáznak, még inkább felerősödnek. Ennek nagyon negatív hatása lenne rád, a lélekcsaládodra és az egész Fényhálózatra és így az egész bolygóra. 
Ezért kérlek, bánj körültekintően a kővel, mivel ez a Szent Grál egy aspektusa. Mindig viseld a gondját és tartsd különleges helyen. Legjobb, ha magadon viseled éjjel-nappal. 
Ennek különleges oka van: az Esemény idején az Esemény energiái egyenesen ezen a kövön keresztül fognak áramolni. A kő lesz az a továbbító elem, amin keresztül az Esemény energiái eljutnak hozzád. 
A kővel együtt energiaközvetítőként fogsz működni az Esemény időpontjában. Ez azt is jelenti, hogy akinek különleges szerepe van az Esemény idején, multidimenzionális üzenetet kap majd arról, hogy mit kell tenniük, egyforma módon. 
Kinek lesz különleges szerepe az Eseménykor? Neked! Pontosan tudni fogod, hogy mi a teendőd. Vezetve leszel a kövön keresztül fentről, nagyon intenzív és határozott módon. 
A te pozitív energiádat is megsokszorozza és teljes mértékben rá fog ébreszteni téged a küldetésed minden aspektusára, napról napra egyre jobban, attól a perctől kezdve, hogy 100%-ban meghoztad azt a tudatos és feltétel nélküli döntést, hogy átadod magad isteni szerepednek, amit ebben a pillanatban megtestesítesz. 
Segít eltávolítani blokkjaidat, traumáidat, megoldatlan mintáidat, implantátumaidat, de csak a te teljes szívből jövő részvételeddel. Nem számít, mennyire tartod magad fejlettnek vagy nem fejlettnek, csak a TE SAJÁT döntésedtől és szabad akaratodtól függ, ez a kulcselem.”
A 144000-ről itt olvashatsz:
és itt: 
és itt is: 
Színe zöldes barnástól a zöldes kékesig megtalálható. A gyógyítók szerint az egyik legerősebb energiájú ásványok közé tartozik. Főképpen spirituális síkon fejti hatását, segíti a belső út útmutatóinak a feltárását, emeli a rezgésszintet. A legenda szerint a Moldavitnak köze van a Szent Grál monda köréhez, melyet az égből aláhullott smaragdnak tartottak, igazi mennyei ajándék. Sokan úgy gondolják, hogy azért érkezett a Földre, hogy segítsen a Föld átmeneti időszakában és a gyógyításban. Nagymértékben növeli más kristályok rezgését. Kitűnő meditációs kő, főleg a szív, a harmadik szem és a korona csakrán használva. A Moldavit a koronacsakrával rezeg együtt, s megnyitja azt a legmagasabb rendű spirituális útmutatás fogadására. A Rendszeres használatával javulnak az érzékfeletti érzékeléseink, ráébreszt életünk valódi értelmére. Erősíti az olyan tulajdonságokat, mint az empátia és az elfogadás. 
Most pedig akkor jöjjön a Moldavit kővel kapcsolatos interjúrészlet:
Rob: Valaki szeretne kérdezni a Moldavit kehelyről. Mindegyik csiszolt oldala aktiválva van már?
Cobra: Igen. Aktiválva vannak.
Rob: Beszélnél arról, hogy ez mit jelent? Milyen befolyással bírnak?
Cobra: Valójában ez a Moldavit kehely lencseként működik, a Galaktikus Központi Nap energiájának gyűjtőlencséjeként. Ezek a lapocskák aktívan közvetítik azt a Fényt. Ezek a lapocskák konkrétan a Bolygó felszínén lévő Csillagmagra irányítják az energiát, akik éppen aktívan a Küldetésüket teljesítik.
Rob: Rendben. Köszönöm. A Moldavit kehely különbözik a Cintamani kőtől ugye?
Cobra: Igen.
Rob: Azt mondtad, hogy a Szíriusz Csillagrendszerben felrobbant egy Bolygó. Beszélnél erről a megsemmisülésről? Ez egy invázió volt? Ez egy negatív dolog volt? Mi történt? Ez esetleg egy természetes esemény volt?
Cobra: Ez nem egy invázió volt. Egy kísérlet volt, ami nem jól sikerült. A Szíriusziak megpróbálták a Bolygójukat az éteri síkról a fizikai síkra sűríteni. Az Öröm és Vidámság Bolygóját akarták a fizikai síkon létrehozni, de az elsődleges anomália miatt a megvalósulás folyamata nem ment jól és az egész felrobbant.
Rob: Értem. Akkor ez egy gondatlan tudományos kísérlet volt. Lakott volt a Bolygó?
Cobra: Nem, csak egy nagy mennyiségű anyag tömörület volt és valójában ez nem egy tudományos kísérlet volt. Ez a saját vágyuk volt arra, hogy az Öröm Bolygóját megalkossák és ez a projekt nem volt sikeres.
Rob: Akkor ezt a Bolygót nem lerohanták vagy ilyesmi. Köszönjük, hogy tisztáztad. Körülbelül mikor történ mindez?
Cobra: Néhány millió évvel ezelőtt.”
Megj.: A Szíriusz Csillagrendszerben felrobbant Bolygó darabjai a Cintamani kövek, amik eljutottak a Földre is, és melyeket sokan a nyakukban viselnek. 

A végén ismét interjúrészlet következik, ahol Cobra általánosságban beszél a kristályokról. Íme:
Rob: Milyen szerepe lesz a kristályoknak a jövőbeli életünkben?
Cobra: A kristályok, úgy mondanám, hogy a legeslegfejlettebb anyagok a fizikai síkon, nagyon magas tudatosságot tükröznek. Az átmeneti időszakban a kristályoknak nagyon fontos szerepük lesz a tömegek felébredésében.
Rob: Igen, a fejlett gyógyító technológiák hang, fény és szín frekvenciákat fognak felhasználni, amiket közvetlenül kristályokon keresztül fognak irányítani, átvezetni, ami így egy rezonanciás átalakítóként fogy működni.
Cobra: Igen, természetesen. Hasonló technológiát használtak Atlantiszon és hasonló technológiát használ sok különböző Csillagnemzet is szerte a Galaxisban. Ezeket majd be fogják mutatni, de sokkal magasabb szinten, mint ahogy az jelenleg a birtokunkban van.”
Cobra erre gondol, hogy jelenleg ez a technológia érhető el a földfelszínen:

A legvégére pedig szeretnék mutatni egy videót, amiben kristálytálak láthatóak, amik kvarckristályból készültek és hasonlóan „működnek”, mint a tibeti hangtálak. Nagyon kellemes, üdítő hangzás meditációhoz vagy csak ellazuláshoz.
Ha megakarod érteni az Univerzumot, gondolkodj energiában, frekvenciában és rezgésben.” - TESLA

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.