2017. november 3., péntek

Kedves Rózsák!



Szeretnék egy történetet megosztani veletek. Pár évvel ezelőtt megismerkedtem egy anyukával. Gyönyörű tekintetű, sudár vékony nő, fején kendőt viselt.
Éppen beszoktattuk az óvodába a gyermekeinket és egy várószobában ültünk együtt. Beszédbe elegyedtünk.

Elmesélte, hogy Szaud-Arábiából származik és az iszlám vallás szunnita ágához tartozik. A párja Iránból származik és az ellentétes sííta iszlám vallás követője.







Azért költöztek Németországba, hogy végre minden szabály és elnyomás nélkül együtt lehessenek, összeházasodhassanak és boldogan éljenek. A gyermeküket nem akarták, hogy úgy nőjön fel, hogy napi szinten ki legyen téve a vallási különbözőségek miatti vitáknak.
Egyik országban sem tudtak volna nyugodtan élni és ezért kellett elhagyniuk a hazájukat. 
Viszont tiszta szívből szeretik egymást és nem érdekli őket, hogy ki, melyik vallás követője. 
 

A hölgy teljes átéléssel és szeretettel beszélt arról, hogy ő semmi mást nem szeretne, csak örömteli és harmonikus életet, ahol nem kell ezt az értelmetlen harcot látnia.
Németország szintén egy vallásos nemzet, de itt is van lehetőség arra, hogy a városi vezetés által irányított óvodákban helyezhessük el a gyermekeinket. 
Ő is ezt választotta és látta a bejáratnál lévő falon, hogy 16 nemzetiség van felsorolva és jól megfér egymással egy vietnámi, orosz, magyar vagy egy albán. 
 

Eltelt pár év és látom a változást. 

A hölgy megtanult németül, nem hordja a kendőjét és nem takarja el a teljes testét, pedig ez a vallás megkívánja, hiszen a haj és a test látványa szexuális töltettel bír és azt a férjén kívül más nem láthatná. 
Autót is megtanult vezetni és nagyon büszke rá. A kislánya jól érzi magát, a szülei imádják.

Talán nem tudják, hogy mi fog történni hamarosan, de érzik és akarják a változást. Ők is, ahogyan egy egész Bolygónyi gyönyörű lélek.
Október 11. óta a Fényerők elkezdték megnyitni a Tachion membrán (külső korlát) nyomáscsökkentő szelepeit a Heliopauzában.



Ez azt jelenti, hogy a Galaktikus Központból érkező Felemelkedési energiák 1995 óta először, elkezdtek belépni a Naprendszerünkbe. A Fényerők jelenleg ezeket az energiákat a holdpálya alatti térbe kezdték összpontosítani.
Pleroma Istennő szinkronizálja az egész Galaxist. Minden, ami el volt nyomva, most felszínre kerül, hogy átalakuljon és megtisztuljon. A női energiák felemelik a Valódi Énünket...


Nagy szükség van a feminin energiák lehorgonyzására, ezért egy relax zenét szeretnék a legvégén mutatni, ami a női energiák gyógyításához és átéléséhez nyújt segítséget:
 

 

Kellemes ellazulást kívánok! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.