2020. január 11., szombat

A Sisterhood of the Rose interjúja Cobra-val a „Vízöntő Kora” Meditáció kapcsán

Eredeti bejegyzés a Szeretjük a Tömegmeditációkat nevű oldalon:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/01/a-sisterhood-of-rose-interjuja-cobra.html?fbclid=IwAR0K905hWeoT1Y61shGwYYvhlp0cNWee0zvitnKwpqEzYThstju0WFee2Q0

Hálás köszönet Takács Anikónak a fordításért! 💗😄


A Sisterhood of the Rose interjút készített Cobra-val a közelgő „Vízöntő Kora” Meditáció fontossága kapcsán, ami január 12-én reggel 7:11-kor lesz. (A Sisterhood of the Rose - Rózsa Rendje - egyik amerikai csoportjának vezetője készítette az interjút. - a szerk.) Ebben az interjúban arról beszélgetnek, hogy miért olyan fontos, hogy a lehető legtöbben végezzék ezt a meditációt egy időben; valamint az asztrológiai konfigurációkról, a jelenlegi pénzügyi helyzetről és az Istennői energia erejéről.

Lentebb található az interjú felvétele és szöveges átirata. A "Vízöntő Kora" meditáció időpontja és instrukciói a bejegyzés végén találhatók.

Itt hallható a Sisterhood of the Rose YouTube csatornáján az interjú felvétele:



Itt olvasható az interjú szöveges átirata:

--- Szöveges átirat eleje ---
DEBRA - Sziasztok. Debra vagyok, az egyik Sistehood of the Rose csoport vezetője az USA-ban. Örömömre szolgál, hogy ma beszélgethetek Cobra-val a közelgő Vízöntő Kora aktiváció meditációról, ami magyar idő szerint január 12-én, reggel 7:11-kor lesz.

A Sisterhood of the Rose nagymértékben támogatja ezt a meditációt. Nagyon sok kérdésünk van és sok mindent meg kell beszélnünk, hogy kiemeljük, mennyire fontos, hogy a lehető legtöbben részt vegyenek ezen a meditáción.

Szóval kezdjük is el. Üdvözöllek, Cobra és köszönöm, hogy elkészíthetem veled ezt az interjút.

COBRA - Úgy gondolom, fontos megcsinálni ezt a meditációt és remélem, mindenki csatlakozik hozzánk, mert megvan a reális esélye annak, hogy áttörést hozzunk.

DEBRA - Feltétlenül! Igen, jó sokan izgulnak. Szóval ennek a meditációnak a neve "Vízöntő Kora Aktiváció", amit azzal a szándékkal fogunk végezni, hogy beindítsuk azt a folyamatot, ami a Vízöntő Korába fog minket vezetni. De már nem a Vízöntő Korában vagyunk? És pontosan mi a Vízöntő Kora? Ez ugyanaz, mint az Aranykor?

COBRA - A Halak Korából a Vízöntő Korába való átmenet egy évszázadokon keresztül tartó folyamat. Jelenleg ennek az átmenetnek a csúcspontján vagyunk. Ennek a meditációnak az a célja, hogy beindítsa ezt a fázisátmenetet az Új Korba. Ez az Aranykor vagy a Vízöntő Kora valami olyan, amit sok látó látott az Új Korról az évszázadok során, ami majd eljön és radikálisan át fogja alakítani a társadalmat ennek a bolygónak a felszínén és valójában egy teljesen új evolúciós ciklusban lesz. Ez az, amire sokan vártak és nem történt meg, és még mindig nem történt meg, de most abban a pillanatban vagyunk, ahol egyre inkább lehetséges a valódi változás.

DEBRA - Csodálatos! Szóval, hogy segítsünk az embereknek vizualizálni, milyen világot fogunk beindítani a meditációnkkal? Szóval hogy nézne ki egy tipikus nap a Vízöntő Korában?

COBRA - Sok különbség van aközött, ahogy a tásadalom most kinéz és ahogy a társadalom ki fog nézni a Vízöntő Korának kezdete után. Az egyik nagy különbség ennek a társadalomnak a rezgésfrekvenciája lesz, ami tele lesz valódi szeretettel és valódi támogatással és az emberek között lévő kölcsönös megértéssel, ami jelenleg nincs jelen.

A másik különbség az lesz, hogy az emberek tudatosak lesznek a saját Felsőbb Énjükkel, a saját Lelkükkel való kapcsolatra.

A harmadik különbség a széleskörű megértés lesz azzal kapcsolatban, hogy az Univerzum egy Élő Lény, ahol sok különböző faj népesíti be a sok naprendszert és aktív kapcsolat lesz a földi civilizáció és más csillagnemzetek között. Ez lesz az általános.

A galaktikus társadalomhoz fogunk csatlakozni és egy átlagos nap teljesen különbözni fog attól, mint amit most tapasztalunk. Nem lesz többé szükség a túlélésért való küzdelemre, a rendszeres munkavégzésre olyan módon, ahogy azt most tapasztaljuk. Egy teljesen új paradigma lesz, ahol minden egyes napot a saját belső vezettetésünknek megfelelően fogunk élni és minden nap legmagasabb célja szerint, bármi is legyen az, ami lehet, hogy teljesen más lesz minden nap.

DEBRA - Nahát! Szóval ennek van valami kapcsolata a Vízöntő Korához és Atlantiszhoz? Az emberek végeztek tömegmeditációkat Atlantiszon? És ha igen, az segített megváltoztatni az események kimenetelét?

COBRA - Igen, valójában Atlantisznak három fázisa van. Atlantisz első fázisa a Plejádokon volt. A második fázisa az volt, amiről Platón beszélt, hogy az Atlanti-óceánban volt, a harmadik fázis pedig az új Atlantisz, amibe most érkezünk.

A második Atlantiszon, ami az Atlanti-óceán közepén volt, volt egy olyan időszak, amikor az élet meglehetősen hasonló volt ahhoz, amit majd az Aranykorban fogunk megtapasztalni és sok ember végzett tömegmeditációkat. Nyílt kapcsolatuk volt más csillagnemzetekkel és ez az, ami vissza fog térni.

DEBRA - Értem. Tényleg nagyon várjuk! Ez a meditáció milyen hatással lesz egy átlagemberre, ha elérjük a kritikus tömeget? És mindez azonnal meg fog történni vagy csak idővel?

COBRA - Ami történni fog, ha elérjük a kritikus tömeget, az az lesz, hogy meg fogjuk változtatni az idővonalat. És az idővonalak olyanok, mint a folyók. Szóval most a bolygószintű események folyója egy bizonyos irányba halad és ha elérjük a kritikus tömeget, ezt a folyót más irányba fogjuk terelni.

Először kicsik és alig észrevehetőek lesznek a hatások, de idővel az a folyó, az irányváltás meglehetősen jelentős lesz és tulajdonképpen meghatározhatja, hogy a dolgok hogy fognak alakulni. Például a jelenlegi idővonalon háború folyik Irán és az Egyesült Államok között. Az új idővonalon ez a háború nem történik meg. Ez csak egy példa arra, hogy a dolgok hogy változhatnak.

És minden bizonnyal egy ponton majd drasztikus változások lesznek minden egyén mindennapi életében a bolygó felszínén, ha sikerül az idővonalat egy jobbra váltani.

DEBRA - Nahát! Ez már önmagában egy motiváció arra, hogy részt vegyünk a meditáción! És meg kell kérdeznem, hogy mire számíthatunk, hogy történni fog, ha nem érjük el a kritikus tömeget ezen a meditáción.

COBRA - Ha nem érjük el a kritikus tömeget, nem lesz áttörés. De akkor is jelentős hatással leszünk a világban zajló eseményekre, mert az biztos, hogy sokan fognak csatlakozni a meditációhoz. De ha nem érjük el a kritikus tömeget, akkor nem fog megtörténni ez az alapvető idővonalváltás. Nem fog megtörténni az a nagyszabású előrelépés, amiben reménykedünk.

DEBRA - Szóval lesz hatása, de egy kicsit jobban le fogja lassítani a dolgokat, mint akkor, ha elérnénk a kritikus tömeget.

COBRA - Ha elérjük a kritikus tömeget, jelentősen lerövidíthetjük a várakozási időt. Ha nem érjük el a kritikus tömeget, akkor csak nagyon, nagyon kicsit csökkentjük le.

DEBRA - Igen, értem. Akkor most beszéljünk néhány konkrét dologról, amiket erről a meditációról közzétettél a blogodon. Azt mondtad, hogy "Ha ugyanabban a pillanatban hatalmas számú ember végzi a meditációt, az megváltoztatja a tömegtudatosságot. Alapjában véve minden, ami ma történik, az a bolygón élő minden ember döntésének az eredő vektora - 7,7 milliárd ember hoz naponta döntéseket. Ha egy koherens jelet teszünk egyetlen pillanatra ebbe az egész "szabad akarat vektortömegbe", meg tudjuk változtatni az egésznek a kimenetelét." El tudnád egy kicsit magyarázni, hogy hogy működik ez a folyamat?

COBRA - Ahogy mondtam, több, mint 7 milliárd ember van a bolygón és legtöbbjük vakon követi a fő vektorokat, ami a tömegmédia és a pénzügyi helyzet. De van néhány ember, akik használják a szabad akaratukat és tudományosan bizonyított, hogy egy bizonyos számú emberre van szükség ahhoz, hogy hatással legyenek a planetáris helyzetre és ez a szám a bolygó lakosságának a kétszeresének a négyzetgyöke, ami jelenleg kb. 120.000 ember. De mivel nem mindenki végzi 100%-os hatékonysággal a meditációt, a szimbolikus 144.000-es számot használjuk. Szóval ha ennyi ember meditál ugyanabban az időben és térben, az egy koherens jelet teremt. Egy olyan jelről van szó, mint amilyen egy lézersugár. És ha van egy lézersugár jelünk a bolygószintű tudatosságmezőben, akkor mi irányítunk, mi diktálunk, mi irányítjuk a bolygón lévő szabad akarat folyóját. Egy bizonyos irányba változtatjuk azt és ha az Aranykort vizualizáljuk, ily módon irányítjuk át azt a folyót.

Fontos megérteni, hogy pontban ugyanabban a pillanatban kell ezt csinálnunk, ha fizikai változást akarunk; a fizikai sík diktál a tér és az idő törvényével. És ha fizikai változást akarunk, pontban ugyanabban a pillanatban kell csinálnunk.

Ezért rendkívül fontos ennek a meditációnak az időzítése. Nagyon fontos, hogy szerte a bolygón mindenki ugyanabban a pillanatban végezze. Ha két órával később végzed, az nem fog beleszámítani a kritikus tömegbe.

DEBRA - Örülök, hogy ezt kihangsúlyoztad, mert valójában tudomány van amögött, amivel dolgozunk, ahogy te is mondtad, a valódi fizikai. Szóval ezek a szabad akarat vektorok interakcióba lépnek a naprendszer plazmamezőivel? Ez az, ami létrehozza azt a rezonanciát, ami megváltoztatja az események alakulását?

COBRA - Alapvetően az történik, hogy a plazmamezők a naprendszerből befolyásolják a tömegeket, mivel a tömegek nem használják szabad akaratukat, csak az irányzatokra reagálnak. Részletesen elmagyaráztam, hogy abban az időpontban milyen asztrológiai konfigurációk lesznek, így az emberek arra reagálnak. De ha használjuk a szabad akaratunkat, hogy kiküldjünk egy lézerszerű jelet ebbe a plazma interferenciamintába, akkor mi diktálhatjuk a dolgok kimenetelét. Tulajdonképpen az Aranykor felé alakíthatjuk azt.

DEBRA - Tehát kifejezetten, mivel ez ahhoz kapcsolódik, ami a bolygón zajlik, hogyan befolyásolhatja ez a pénzügyi piacokat vagy a gyermekbántalmazó hálózatok leleplezését?

COBRA - Az fog történni, hogy ha azt a jelet kiküldjük az energiarácsba abban a pillanatban, amikor a plazma interferencia minta hat a pénzügyi rendszerre, akkor az a pillanat lesz az, amikor leginkább befolyásolni tudjuk mi magunk a pénzügyi rendszert. Tulajdonképpen elkezdjük leleplezni a rendszer szabálytalanságait. Ha ezek a szabálytalanságok a köztudatba tudnak kerülni, akkor amikor bekerültek a köztudatba, a rendszernek meg kell változnia.

Ha úgy határozunk, hogy egy tisztességes pénzügyi rendszerré akarjuk változtatni, akkor ennek a fizikai törvények szerint végbemennie.

DEBRA - Szeretnék a gyermekbántalmazó hálózatról beszélni, amit te is említettél. Egy nem régi interjúdban említetted, hogy ezek miatt a közelgő közzétételek miatt "nagyon, nagyon, nagyon dühösek" lesznek az emberek. A  gyermekek sorsát mélyen szívükön viselő Rózsa Rendje csoportok tajgai mit tehetnek annak érdekében, hogy segítsenek enyhíteni és stabilizálni ezt a helyzetet vagy más káoszt, ami előfordulhat? Elmagyaráznád, hogy az Istennő energiája hogyan tud ebben segíteni?

COBRA - Az Istennő energiája az az energia, ami egyensúlyt hoz, harmóniát hoz, gyógyulást hoz és ha a lehető legtöbben csatornázzák ezt az energiát és közvetítik ezt az energiát a planetáris energiarácsba, az elkezdi lenyugtatni a felszíni lakosságot. És pontosan ez az, amire szükségünk van ahhoz, hogy épségben túléljük ezt az átmenetet, sok erőszak nélkül.

Mert ez a düh, az erőszak, ami most el van nyomva, felszínre fog kerülni és valójában az elnyomott férfi aspektusról van szó, amit csak a felébredett női aspektus jelenléte tud meggyógyítani. Szóval az Istennő energiája az az energia, ami le tudja nyugtatni az embereket, hogy ne kezdjék el öldösni vaktában az embereket az utcákon, hanem inkább tudatos akcióba lépjenek.

DEBRA - Értem. Kicsit később is szeretnék majd még beszélni az Istennői energiákról. De folytassuk egy kicsit onnan, ahol abbahagytuk. Az, hogy a gyermekbántalmazó hálózatok napvilágra kerülnek, ez hogy fogja rákényszeríteni a fekete nemesi családokat arra, hogy feladják az irányítást?

COBRA - Nem fogja arra kényszeríteni őket, hogy feladják az irányítást, ez csak az első fázis. Szóval amikor a felszíni lakosság eléggé tudatában lesz a gyermekbántalmazásoknak és a gyermekbántalmazások mértékének, egyre nehezebb lesz azoknak, akik az álarcaik mögé bújnak. Csupán attól függ, hogy napvilágra kerül-e vagy sem. És amikor az, hogy ez az egész kiderül, eléri a kritikus tömeget, amikor az emberiség tudatmezőjében elég magas szintet ér el ez, akkor a Fényerők fizikai akcióba léphetnek és letartóztathatják ezeket az embereket.

DEBRA - Szóval azt javaslod az embereknek, hogy segítsenek napvilágra hozni valamennyit ebből az Igazságból.

COBRA - A teljes Igazságot.

DEBRA - Helyes. Mostanában sokszor előfordult, hogy a közösségi média törölt profilokat és a Twitteren is volt valami arról, hogy bizonyos információk miatt hogy tudnak beidézni kihallgatásra. Úgy érzed, biztonságos, hogy tényleg elmondjuk az Igazunkat vagy az Igazságot ezeken a közösségi média felületeken?

COBRA - Meg kell értenünk, hogy háború van és egy háborúban semmi nem biztonságos. Ez csupán választás kérdése, személyes választásé. Én nem fogok senkit sem arra kényszeríteni, hogy valami olyat tegyen, ami a szabad akarata ellen van, de azt mondanám, ezeket az embereket le kell leplezni. Itt az ideje.

DEBRA - Igen, igen. Természetesen adtál nekünk védelmi protokollokat is, amit naponta használhatunk. Most térjünk vissza ennek a meditációnak az időpontjára, mert ez nagyon fontos. Folyamatosan arról beszélsz, hogy ez mennyire fontos. Miért működünk együtt ezekkel az asztrológiai együttállásokkal? És mire jók ezek? Megnyit egy átjárót a Fényerők számára, hogy segítsenek nekünk?

COBRA - Ezek az asztrológiai konfigurációk - ahogy azt már elmondtam - plazma interferencia minták szerte a naprendszerben és amikor nagyon erős asztrológiai konfigurációk vannak, bármi is történik, az a sokszorosára növekszik.

Tehát ha van egy lézerszerű jelünk, pont abban a pillanatban, az a sokszorosára növekszik. És ez a bizonyos konfiguráció nagyon kedvező arra, hogy napvilágra kerüljenek a dolgok. Tehát ez a Szaturnusz-Pluto együttállás tulajdonképpen sok mindent napvilágra tud hozni. Sokkal több mindent, mint az összes többi konfiguráció és elég "robbanékony" bolygók keveréke fog egymáshoz kapcsolódni és fontos ciklusok fognak lezárulni és új ciklusok fognak kezdődni. Szóval pont azon a ponton vagyunk, ahol elkezdődhet ez az Új Kor.

DEBRA - Értem. Idézni fogok valamit, amit a blogodon írtál. Először is január 10-én penumbrális holdfogyatkozás lesz, ami egy nagyon feszült és merev energiamintát fog létrehozni. Majd január 11-én mind az Uránusz, mind az Eris egyenesbe fordul. Ez sok, korábban elnyomott planetáris kundalini energiát fog felszabadítani. Január 11. az idővonal egy nagyon erőteljes napja. Az elmúlt néhány évtizedben négy olyan jelentős esemény volt, ami január 11-én történt és ami megváltoztatta ennek a bolygónak a sorsát. Ezek közül kettőt említhetek meg. Az egyik az 1992. január 11-i 11:11 átjáró megnyitása, a másik pedig az 1996. január 11-i arkhón invázió. Majd január 12-én egy rendkívül erőteljes Szaturnusz-Pluto együttállás lesz, ami feltöri majd a globális pénzügyi rendszert", amit most említettél.

Ezzel a sok történéssel azon a hétvégén, miért pont abban az időpontban, magyar idő szerint 12-én lesz a meditáció? Miért pont ez az időpont lett kiválasztva?

COBRA - A Fényerők úgy választották ki ezt a bizonyos időpontot, hogy szerte a világon a legtöbb ember tudjon meditálni. Nem csak az Egyesült Államokat nézik, hanem főleg az Ázsiában élőket veszik figyelembe. Nagyon erős meditációs csoportok vannak Kínában és Ázsia más országaiban és szerte a bolygón. Várhatóan ez a bizonyos időpont lesz a legnagyobb hatással az energiarácsra és ekkor fog a legtöbb ember meditálni.

DEBRA - Van valami köze az 1-es vagy a 11-es számhoz vagy 11:11-hez? Itt az USA-ban arról beszéltünk, hogy "azta! az én időm szerint 1:11 vagy 11:11". Ezeknek az energiája is szerepet játszik?

COBRA - Igen, ez is.

DEBRA - Ebben a bejegyzésedben azt is említetted, hogy a január 10-i holdfogyatkozás egy nagyon feszült és merev energiamintát fog létrehozni. Ez milyen hatással lesz ránk? Kell tennünk bármit, hogy felkészüljünk vagy levédjük magunkat aznap?

COBRA - Csak légy tudatában, hogy erős energiák fognak beindulni. Lehet, hogy sok entitás fog röpködni az asztrálsíkon. Lehet, hogy nagy lesz a nyomás. Lehet, hogy lesznek sokkoló hírek a médiában. Bármi ilyen előfordulhat. Csak maradj nyugodt, maradj a középpontodban és légy fókuszált.

DEBRA - Köszönöm! Említetted azt is, hogy 2020 13 új szinodikus ciklus kezdetét is fogja jelölni. Szóval, először is mi az a szinodikus ciklus és mi annak a jelentősége, hogy 13 van belőle?

COBRA - A szinodikus ciklus az, amikor két bolygó tulajdonképpen találkozik, ha a Nap középpontjából nézzük. Szóval ha most a Napnál lennél és néznéd a bolygókat, amikor két bolygó együtt áll vagy összejönnek, amikor találkoznak, ezt hívjuk szinodnak. És amikor a bolygók a naprendszerben a keringési pályájukon mozognak, van egy bizonyos időszak ugyanannak a bolygónak az első és a második találkozása között és ezt hívjuk Szinodikus Ciklusnak. És ebben az évben 13 ilyen ciklus lesz. Azt mondanám, hogy 13 jelentősebb ilyen ciklus lesz, miközben egy átlagos évben csak egy vagy kettő van.

Szóval ez is hangsúlyozza ennek az évnek a fontosságát. Ami ugyancsak érdekes, az az, hogy ezek közül a ciklusok közül négy vagy öt a január 10 és 13 közötti hétvégén fog végbemenni.

DEBRA - Ó, ezt észre sem vettem. Ez igen erőteljes akkor! Azt mondtad, hogy az aranyat 1996-ban az Egyesült Államokba vitték, és a földalatti bázisok finanszírozására fordították, hogy előkészítsék az 1996-os drakón inváziót. Van összefüggés az 1996. január 11-i invázió és aközött, ami ezen a január 11-i meditáción, valamint a Vízöntő Kora aktiváción fog történni?

COBRA - Nos, én sosem mondtam, hogy az aranyat 1996-ban vitték az Egyesült Államokba. Az aranyat a II. Világháború után vitték az Egyesült Államokba, és abban az időben ez fedezte a kereskedelmi programokat, amik titkosak voltak, és azok a pénzek, amik ezek által a kereskedelmi programok által keletkeztek, azok mentek a földalatti katonai bázisok finanszírozására, amelyeket 1946 és 1947 óta széles körben építettek. Ezeknek a földalatti bázisoknak a hálózata 1995-ben készült el, a drakón inváziót pedig 1996. január 11-én indították be.

Most pedig itt vagyunk huszonnégy évvel később, amikor is aktívan visszafordítjuk az irányt. Véget vetünk ennek az inváziónak.

DEBRA - És ezt ezáltal a meditáció által tesszük, vagy csak mindazzal a Fénnyel, ami bejön?

COBRA - Azt mondanám, hogy a Fényerők 1996. óta aktívan dolgoznak azon, hogy ellensúlyozzák az inváziót, és most érünk el egy bizonyos pontra, ahol a Fényerők erőfeszítései láthatóvá válnak, mi pedig letesszük mellette a voksunkat a meditációnkkal, az aktivációnkkal.

DEBRA - Elmondhatod már nekünk, hogy mi volt a másik két január 11-i esemény, ami megváltoztatta ennek a bolygónak a sorsát?

COBRA - Nem.

DEBRA - Rendben, meg kellett kérdeznem. Azt is említetted, hogy a "A január 13. és 17. közötti kereskedési héten van a legnagyobb valószínűsége annak, hogy a pénzügyi piacokon kialakult helyzet teljes válságba fog torkollni, ami a jelenlegi pénzügyi rendszer összeomlásához fog vezetni.A new york-i tőzsde január 13-i, hétfői 9:30-as (EST időzóna szerint) nyitásának asztrológiai grafikonja egy erőteljes pontos négyes Nap-Szaturnusz-Pluto-Ceres együttállást mutat, a Szaturnusszal tulajdonképpen a Napkorong mögött." Tudnál erről bővebben mondani valamit, valamint arról hogy milyen hatásra számíthatunk az Egyesült Államok tömegtudatának tekintetében? Miért van fókuszban a New York-i Tőzsde?

COBRA - New York a bolygó tekintetében egy fontos pénzügyi központ. Ott található a J.P. Morgan székháza, a New York-i Tőzsde, a New York-i FED, 3 olyan jelentős intézmény, amely meghatározza hogyan fog ez a világméretű pénzügyi krízis kibontakozni.

És érdemes itt megjegyezni, hogy a New York-i Tőzsde nyitásának pillanata pontosan annak a négyes együttállás asztrológiai hatásának maximumára esik, így ez egy nagyon erőteljes pillanat lesz. És nem lehet megmondani, mi fog történni. Valószínűsíthetőségekről beszélünk. Nem látjuk a jövőt, de az irányokat látjuk, a ciklusokat látjuk, és az a hét nagyon érdekesnek ígérkezik.

DEBRA - Úgy tűnik! Cobra, ez a meditáció kapcsolódik energetikailag az Ezüst Beindító meditációhoz, amit tavaly 11.11-én végeztünk? Ha igen, akkor hogyan? Van kapcsolata ennek a két napnak az "1" és a "11" energiáin keresztül?

COBRA - Tulajdonképpen a november 11-i meditáció ennek a meditációnak az előkészülete volt. A Fényerők terve volt, hogy egymás után végezzük el ezeket. Amit érdekes lehet megemlíteni, hogy a november 11-i meditáció idején Nap - Merkúr együttállás volt, valójában Nap - Merkúr tranzit, és a Merkúr idén január 11-én tér vissza a Naphoz. Ezalatt a két hónap alatt tehát a Merkúr egyfajta hurkot csinált, amely visszahozta őt a Naphoz, újra reflektorfénybe helyezve ezzel a globális pénzügyi rendszert.

DEBRA - Úgy van, tehát egy teljes hurkot csinált, ez érdekes! Mi történt a bolygón, amikor utoljára volt ilyen erős asztrológiai konfiguráció? A Nagy Kereszt Napfogyatkozás idején 1999. augusztus 11-én?

COBRA - 1999. augusztus 11-én egy hatalmas, dimenziók közötti portál nyílt ki, amely tulajdonképpen visszafordította a drakón invázió irányát. A sötét erők épp támadták a bolygót, jöttek, és erőt nyertek. Ez a hatalmas csillagkapu megváltoztatta az irányt, és azóta folyamatosan veszítenek az erejükből. Ez két évvel később vált láthatóvá, és 9/11, amit ők generáltak, nem az erő jele volt, hanem a gyengeségük, és kétségbeesésük jele. Mert mindig, amikor valami ennyire látható dolgot művelnek, ennyire könnyen észrevehetőt, az azt jelenti, hogy kétségbe vannak esve.

Megértették, hogy egy bizonyos ponton az emberek elkezdenek kutatni, és minden ki fog szivárogni, így nem volt más választásuk. Azt jelenti, hogy kezdték elveszíteni a háborút, a Galaktikus Háborút 1999-ben.

DEBRA - Akkor tehát a Vízöntő Kora meditációnk energetikailag kapcsolódik ehhez az 1999-es asztrológiai eseményhez?


COBRA - Igen, most kezdjük el megírni ennek a folytatásos galaktikus regénynek az utolsó fejezetét.

DEBRA - Rendben. A legutolsó fejezetet?

COBRA - Az utolsót.

DEBRA - Rendben, remek! Szeretnék egy picit a pénzügyi újraindításról beszélni. Úgy tűnik, az emberek kicsit össze vannak zavarodva ezzel kapcsolatban, mivel korábban azt mondtad, hogy a pénzügyi újraindítás csak az Esemény idején fog megtörténni, most mégis arról beszélünk,hogy az Eseményt megelőzően fog rá sor kerülni. Aktualizálnád számunkra, hogy mi is ezzel a helyzet?

COBRA - Az a helyzet, hogy a Fényerők a régi pénzügyi rendszer fokozatos leépítését támogatják inkább, mivel felismerték, hogy a váratlan összeomlás túl sok problémát okozna, elsősorban azért, mert az emberek nincsenek rá felkészülve, az emberek nem végezték el a házi feladatukat és nincs elég tudatosság a bolygó felszínén. A Fénymunkások támogató hálója túlzottan gyenge ahhoz, hogy tartsa egy váratlan pénzügyi összeomlás energiáit.

Ami történni fog tehát, az a régi pénzügyi rendszer fokozatos leépítése, amelyet ugyanez a Vízöntő Kora aktiváció fog beindítani. Ez a leépítés pedig egy bizonyos ideig el fog tartani és a pénzügyi újraindításban fog tetőzni.

DEBRA - Rendben! Nemrég arra kértél bennünket, hogy négy óránként végezzünk meditációt a pénzügyi rendszer stabilizálásáért, különös tekintettel a Deutsche Bankra, míg el nem érünk a Vízöntő Kora meditációig, és azt is elmondtad, hogy a Deutsche Bank összeomlása a jóslatok szerint január 15-e körül fog bekövetkezni. Mi tehát annak a pontos oka, hogy fontos volt késleltetni most a Deutsche Bank összeomlását? Az, hogy ne ilyen kaotikus legyen az összeomlás, mint ahogy azt az előbb elmondtad?

COBRA - Néhány dolog ezzel kapcsolatban... Az első, hogy a cabalnak létezik egy frakciója, amely könyörtelen módon akarta bedönteni a rendszert, majd teljes kontrollal bevezetni az elektronikus pénzt. Ez az, amit a meditáció megelőzött. Az volt a tervük, hogy ez év január 1-jétől vezetik be ezt a rendszert, és amint láthatod, nem következett be. Elbukott a tervük, ami jó. Ez volt a fő oka annak, hogy ez a meditáció zajlott és szükségszerűen zajlik még néhány napig.

Nem csak a Deutsche Bankról van itt szó. Hanem a teljes pénzügyi rendszerről is. Nem mondom, hogy a Deutsche Bank január 15-én be fog dőlni, hanem inkább azt mondanám, hogy ez csak a tetőpontja lesz a ciklusnak. Hogy pontosan mi fog történni, azt senki sem tudja.

DEBRA - Bizony, sok fog azon múlni, mi történik majd azon hétvégén a kollektív tudatunk tekintetében.

COBRA - Pontosan.

DEBRA - Helytálló Fulford kijelentése, amikor azt mondja, hogy az USA-nak csődbe kell mennie ahhoz, hogy megszabaduljunk az adósságalapú gazdaságtól?

COBRA - Azt mondanám, hogy az Egyesült Államok kormányának és ennek az egész adósság-buboréknak össze kell omlania. Ez a pénzügyi újraindítás kiindulópontja. Nem csak az Egyesült Államokban, hanem az egész világon. Mindez össze fog omlani. De ahogy azt már korábban említettem, az összeomlás fokozatos lesz, inkább leépítés lesz, mint egy hirtelen sokk, mivel egy hirtelen sokkot a felszíni lakosság nem lenne képes megemészteni. Az emberek olyan nehézségeket tapasztalnának meg, amik nem szükségesek.

DEBRA - Helyes, azokból nincs már többre szükségünk ezen a bolygón. Tehát inkább egy finomabb, nyugodtabb, lassúbb összeomlás lenne.

COBRA - Azt nem mondanám, hogy finomabb, hanem úgy mondanám inkább, hogy nem olyan brutális, mint amilyen egy könyörtelen összeomlás lenne.

DEBRA - Rendben. Hadd kérdezzem meg, hogy mi a helyzet a két fekete nemesi frakció közötti küzdelemmel azzal kapcsolatosan, hogy adósságalapú, vagy társadalmi kredit alapú pénzügyi rendszerük lesz-e? Mire lenne szükségük, hogy feladják az irányítást, hogy végre egy igazságos pénzügyi rendszerünk lehessen?

COBRA - Korábban már elmondtam, hogy az a frakció, amelyik elektronikus online társadalmi pontrendszer-alapú bankrendszert akarja, az Újév során jelentős mértékben veszített erejéből. Sok belharc zajlott, rengeteg úgynevezett egyezkedés, most pedig az a frakció, amely még mindig az adósrabszolga pénzügyi rendszert népszerűsíti, amivel jelenleg rendelkezünk, kezd erőre kapni - de a Fényerők is erősödnek, és meg fogjuk szerezni az irányítást és a rendszer a mi szabályaink szerint lesz bedöntve, nem pedig az övéik szerint.

DEBRA - Rendben. Kik, vagy mik fedezik energetikailag ezeket a fekete nemesi családokat?

COBRA - Ott van a chimera csoport a plazma síkon, van egy csomó reptilián és drakonida entitás a plazma, illetve az éteri síkon és ők mind együttesen dolgoznak. Azt mondanám, hogy a legfőbb okkultistáknak közvetlen kapcsolatuk van ezekkel az entitásokkal a fekete nemesi családokon belül, behívják őket a rituáléikba, csatornázzák őket, és valójában ők is végezni fogják a maguk rituáléit azon a hétvégén. Ők a maguk dolgát akarják csinálni.

DEBRA - Igen, ami az egyik legfontosabb oka annak, miért szükséges, hogy a Fénymunkások is végezzék a maguk dolgát, úgy szólván ellensúlyozva azokat az akciókat.

COBRA - Mi behozzuk a Fényt, nem kell harcolnunk velük. Mi csak Fényt hozunk és a Fény majd elvégez mindent, ami szükséges.

DEBRA - Abszolút! Teljesen nyilvánvalóan fontos tehát, hogy a fókuszált figyelmünket a Vízöntő Kora meditációra helyezzük, abban az időben amikor azt végezzük, meg az egész hétvége alatt is. Azt mondanám, hogy nagyon fontos lenne rádolgozni a meditációra azokban a napokban.

Hadd térjek vissza egy kicsit a pénzügyi helyzetre. Mire készül Kína az aranyával?

COBRA - Igen, Kína és Oroszország is gyűjti az aranyat, mert az újraindítás után az arany fogja részben biztosítani egy új pénzügyi rendszert. Az arany lesz részben az új pénzügyi rendszer fedezete, és Kína, Oroszország, valamint néhány más ország is aktívan készül erre.

DEBRA - Értem. Tudom, már érintettük kicsit a témát, de úgy hiszem, nagyon szeretném ezt a pontot nyomatékosítani, hogy az emberek megérthessék a január 11-12-i meditáció fontosságát. Megosztanád velünk, hogyan fog kinézni az a könyörtelen összeomlás, vagy pénzügyi újraindítás, amelyet a sötét erők próbálnak majd keresztülvinni, amikor ezt az asztrológiai konfigurációt használják?

COBRA - Először is el kell mondanom, hogy meglehetősen valószínűtlen, hogy az a fajta könyörtelen összeomlás megtörténik, amit a sötét erők terveznek. De ha mégis megtörténne, a bankok azonnal bezárnának, az ellátási láncban zavar keletkezne, az emberek nem jutnának élelemhez, áramhoz, tömeges lázadások törnének ki, és ahogy azt talán tudod is, a sötétek igyekeznének bevezetni a Szükségállapotot, amit ürügyként használnának arra, hogy megerősítsék az irányításukat a felszíni lakosság felett. Azt hiszem, nem kell ebbe részletesebben belemennem.

DEBRA - Igen, rendben. Ne adjunk figyelmet és energiát ennek az opciónak, vagy lehetőségnek. Ahogy mondtad, nagyon valószínűtlen, hogy ez megtörténik.

Azért kell rákérdeznem, mert néhányan aggódnak az effajta dolgok miatt. Vannak arra utaló jelek, hogy rossz irányba haladhatnak az események, ahogy az Németországban is megtörtént az 1930-as években, mikor a bankok összeomlottak és az infláció olyan magasra szökött, hogy egy kiló kenyér 100 dollárba került, és az emberek a nácikhoz fordultak, hogy stabilizálják az országot. Van rá esély, hogy ez megtörténik az Egyesült Államokban, vagy Németországban 2020-ban, vagy ahogy már mondtad, mindez nagyon valószínűtlen?

COBRA - Nos, a könyörtelen összeomlás nem csak hiperinfláció. Könyörtelen összeomlás, amikor a bankok bezárnak, amikor a boltok bezárnak, amikor az ellátási láncban zavar keletkezik. Van még a "leépítés" opciója is, ami a hiperinfláció, foglalkoztatásra vonatkozó problémák, a bankok hellyel-közzel működnek, hatalmas pénzügyi összeomlások világszerte, hasonlóak ahhoz, amit a 30-as években tapasztaltak, és amik egy bizonyos ideig eltarthatnak.

DEBRA - Rendben. Különösképpen amiatt, ami mostanság történik a háborús helyzetek tekintetében, az emberek a III. Világháborúról, meg ilyesmiről beszélnek. Azt tervezik a sötét erők, hogy bedöntik a globális gazdaságot, majd egy globális háborús gazdasággal húznak ki belőle minket, és lecsökkentik a népességet oly módon, ahogy azt a II. Világháború idején tették?

COBRA - Ez egy olyan forgatókönyv, amit az imént leírtam.

DEBRA - Szóval alapvetően nem. Rendben.

COBRA - Úgy értem, van ilyen tervük, de ez a tervük már annyiszor meg lett akadályozva, és nagyon valószínűtlen, hogy képesek lesznek ezt keresztülvinni.

DEBRA - Adnál nekünk egy picit bővebb rálátást arra, miféle pénzügyi újraindítást terveznek a Fényerők? Azt mondtad, ez enyhébb lenne. Hogyan élné ezt meg egy átlagember?

COBRA - Úgy érted a Fényerők pénzügyi újraindítását?

DEBRA -  Igen.

COBRA - Nos, történni fog majd néhány dolog. Az első, a pénzügyi machinációk, és az összes bűntett lelepleződése a tömegmédián keresztül. Hatalmas botrányok. A nagyobb bankok - beleértve a Deutsche Bankot és a J.P. Morgant - összeomlása. Sok nagy banknak csődöt kell jelentenie, de mindez egy kontrollált helyzet lesz, és óriási mértékben átalakulnak a pénzügyi rendszer szabályai. Ez egy olyan folyamat, amely eltarthat egy jó darabig, de elég intenzív és drasztikus lesz. Várhatóan nem lesz mindig zökkenőmentes. Lesz egy csomó sokk, ami elkerülhetetlen. Nincs lehetőség egy teljesen sima átmenetre. De amit próbálunk megakadályozni, azok a legkeményebb forgatókönyvek.

DEBRA - Igen, abszolút! Lesz valamiféle ünneplés?

COBRA - Az újraindítás pillanatában? Igen.

DEBRA - Pontosan tehát milyen, a pénzügyi rendszerrel történő, dolgokat vizualizálhatunk, amivel elősegíthetjük ezt a simább pénzügyi újraindítást?

COBRA - Vizualizálhattok egy zökkenőmentes átmenetet, vizualizálhatjátok ahogy ez a rendszer átalakul egy új rendszerré, amely mindenki számára igazságos. Ez az alapvető cél.

DEBRA - Rendben, mert ez segíteni fog a meditációban abban az értelemben, hogy mit akarunk vizualizálni. Korábban már sokat beszéltél arról, hogyan készüljünk fizikailag az újraindításra, hogy legyen két hétre elegendő élelmünk, de hogyan tudjuk legjobban felkészíteni magunkat spirituálisan az újraindításra? Hogyan tudjuk az átlagembereket segíteni, akik valószínűleg sokkos állapotban is lesznek és ellátmányuk sem lesz?

COBRA - Az első dolog, ami a legfontosabb, hogy lépj kapcsolatba a belső vezettetéseddel. És úgy tudsz kapcsolatba lépni a belső vezettetéseddel, hogy gyakorlod a belső vezettetés követését, és nem hanyagolod el azt. A belső vezettetés néha olyan helyzeteken fog keresztülvinni, amelyek nem kényelmesek a hitrendszered számára, vagy a körülötted élők hitrendszerei számára. Ez tehát csak gyakorlás kérdése.

A másik dolog pedig, ami szintén nagyon fontos, hogy ne keveredj bele mások drámáiba. Mert amikor az átlag fölé kezded emelni a rezgésedet, akkor az emberek drámáinak mágnesévé válsz. A kulcs pedig az, hogy nem bonyolódsz bele. Az emberek meg fognak bolondulni, mert ezek az új energiák igen erősek és az emberek nem képesek ezt kezelni. Tehát te maradj a középpontodban, és ne menj bele mindabba az őrületbe, ami körülötted történik.

DEBRA - Tudom, hogy sokat beszélsz a belső vezettetéssel való kapcsolódásról. De ahogy én gondolom,mindannyian ismerjük ezt a problémát, néha kihívásokkal teli tud ez lenni, különösképpen amikor skaláris fegyverek és hasonlók általi behatások érnek bennünket. Van bármiféle javaslatod, különösképpen most, amikor olyan kaotikusak az energiák, amilyenek, és rengeteg Fénymunkást érnek támadások? Van valamiféle tanácsod számunkra, hogyan birkózzunk meg ezzel és hogyan tudunk igazán hozzáférni ahhoz a belső vezettetéshez?
COBRA - A legegyszerűbb célravezető mód az lenne, ha minden nap eltöltenénk egy kis időt a természetben. Azt mondanám, hogy naponta fél óra, egy óra a szabadban sokat segítene. És ne mondd azt, hogy nincs rá időd, tudsz rá időt teremteni. Ez az egyik legfőbb prioritás, hogy észnél tudjunk maradni ebben a mai világban.

DEBRA - Imádom! Nagy rajongója vagyok a természetnek, és most te emlékeztetsz rá! Hideg van, ahol most vagyok, de akkor is fontos, hogy kimenjünk. Nagyon jó!

Cobra, ha van még néhány perced, szeretnék pár kérdést feltenni az Istennői energiákkal kapcsolatosan.

Hogyan tudják az emberek behozni az Istennői energiákat az életükbe?

COBRA - Először csak fejleszd a belső személyes kapcsolatodat az Istennői energiával. Sokféle módja van. Sokat közzé is tettem már közülük a blogomon. Az embereknek megvan a maguk módja, ahogyan az Istennőhöz kapcsolódnak és ha keresed, te is megtalálod majd.

DEBRA - Lesz ennek hatása a tömeges tudatra, ha a Fénymunkások elkezdik ezt egyénileg és rendszeresen gyakorolni?

COBRA - Igen, természetesen, lenne hatása a tömeg tudatra, de a Fényerők megfigyelték, hogy nem elég ember végzi ezt a kapcsolódást és nem elég ember törekszik rá, hogy létrehozza ezt a kapcsolatot.

DEBRA - Igen, pontosan. Ez kihívás lehet. De nagyon fontos, és szerintem csupán tudatosan befogadni, ahogy mondtad, behívni az Istennőt, nagyon erőteljes lehet, és ez vonatkozik a férfiakra is. Olyan érzés amikor megtestesíted - saját tapasztalatból mondom -, ahogy megtestesíted az Istennői energiát, hirtelen egy finom, szeretetteljes kedvesség elegyét érezd, ami nagyon erőteljes ugyanakkor - amely az az energia, amire akkora szükség van ezen a bolygón. Egyetértesz ezzel?

COBRA - Tökéletesen egyetértek!

DEBRA - Abszolút! Hadd mondjak néhány szót a Rózsa Rendje csoportokról. Vagy tudnál valójában te beszélni e csoportok létrehozásának és fenntartásának fontosságáról, különösképpen a történelem ezen időszakában? Rengeteg csoport küzd kihívásokkal, feloszlással, vagy a részvétel hiányával. Hogyan növelhetjük a csoportjainkat és tarthatjuk fenn harmonikusan és aktívan?

COBRA - Ahogy maga a szó - nővérség utal rá, vannak emberek, legfőképp nők, akik egymás nővérei, és ez a nők, egymással szembeni, régi hitrendszereinek és mintáinak meghaladását jelenti. El kell kezdeniük nővérként viselkedni egymással, nem pedig vetélytársként, és ez majd megoldja a problémáik egyik felét.

A probléma másik fele akkor oldódik majd meg, amikor elegendő Istennői energia lesz jelen a csoportban ahhoz, hogy a csoport mágnes örvénnyé váljon, amely bevonz másokat. Ez tehát tudatos döntéshozatal kérdése, a csoport minden tagja részéről, hogy aktívan megtestesítse a nővérség alapelveit a mindennapi életben, és aztán behozza az Istennői energiát a csoportba meditáció, vagy egyéb gyakorlatok által, amelyek megosztásra kerültek a blogomon és egyéb forrásokon keresztül.

DEBRA - Úgy érzed, hogy a tagoknak meg kell érteniük ezeket az alapelveket és tökéletesen tudatában kell lenniük, hogy mi történik, vagy egyszerűen beléphetnek nyitott szívvel és nővérségi mentalitással is?

COBRA - Ha nyitott szívvel érkeznek és cselekedeteikben megtestesítik ezeket az alapelveket, az már egy nagyon jó kezdet.

DEBRA - Rendben, mivel tudod, nem mindenki ért mindent abból, amiről mi beszéltünk, vagy hogy mi fog pontosan történni a bolygón, és legfőképp rengeteg Fénymunkás mondja, hogy nem akar beszélni a dolgok sötét oldaláról. Szóval azon tűnődtem, vajon behozhatunk-e olyan nőket, vagy férfiakat, akik csak tenni akarnak valamit. Lehet, nem is értik, hogy miért, csak változást akarnak.

COBRA - Igen, ez az alap.

DEBRA - Lehet hatékony virtuális csoport létrehozása is?

COBRA - Lehet, de azt mondanám, hogy sokkal, de sokkal kisebb a hatékonysága, mivel a fizikai síkon vagyunk és így a fizikai tett nagyon fontos. Egy virtuális csoport a mentális síkon marad és emiatt nem fogja nagyon befolyásolni a fizikai síkot. Ez a sötét erők egyik trükkje, megalkottak egy mentális hálózatot. Az internetet a Fényerők hozták létre, a sötét erők azonban visszaéltek vele, hogy az emberek teljesen belegabalyodjanak az ideák világába, valamint a mesterséges közösségi háló világába, amelynek semmi köze a fizikai életünkhöz. A virtuális csoportok tehát csekély hatással vannak a bolygó helyzetére.

DEBRA - Tényleg? Akkor lehet, nem is érné meg rááldozni az időnket, vagy még az is lehet, hogy negatív hatása lenne?

COBRA - Negatív hatása nem lenne, de azt az energiát hatékonyabban felhasználhatnád akár csak egy kis fizikai csoport létrehozásával is.

DEBRA - Hogyan tudnak a Rózsa Rendje csoportok energetikailag kapcsolódni egymáshoz, az országhatárok és nyelvi nehézségek ellenére, annak érdekében, hogy a legegységesebb módon tudják támogatni a Fényt ezen a bolygón?

COBRA - Létrehozhattok csoportos meditációkat, interakcióba léphettek egymással, akár elektronikus úton is, amikor szükséges. Tarthattok országos találkozókat, nemzetközi találkozókat és sokféle módon kapcsolódhattok.

DEBRA - Kapcsolatba léphetünk egymással az éteri síkon? Biztos vagyok benne, hogy igen.

COBRA - Természetesen, meditáción keresztül bárkivel kapcsolódhattok.

DEBRA - Szóval amikor létrehozzuk az Istennő örvényünket, az kapcsolódik más Istennő örvényekkel, amiket más csoportok hoztak létre?

COBRA - Igen, legfőképp, ha azt egy időben végzik, akkor nagyon erős tud lenni és nagy mértékben tudja segíteni az energiarácsot.

DEBRA - És fontos, hogy minden alkalommal csináljunk örvényt, amikor találkozunk, igaz?

COBRA - Igen.

DEBRA - Köszönöm! Örülök, hogy ezt elmondtad, mert a csoportomban sokszor úgy vagyunk vele, hogy "Oh, tényleg meg kell ezt csinálnunk, olyan fáradt vagyok". Szóval szeretném kiemelni ennek fontosságát.

COBRA - Rendben, szeretném elmondani, hogy az emberek néha fáradtak és van amit nem akarnak megtenni, de ez a fáradtság csak egy blokk, amit meg kell haladnunk, mivel amikor tényleg olyan dolgot teszel, ami igen fontos, amikor túllépsz ezen a blokkon, akkor annak csodás eredményei lesznek.

És vannak, akik panaszkodnak, hogy ez a (Vízöntő Kora) meditáció túl késői órára esik, éjjel 1-re néhány ember esetében, én azonban azt mondom, ha képesek megvárni Szilveszterkor az éjfélt, akkor könnyű szerrel tudnak még egy órát várni arra az eseményre, amely meghatározhatja a jövőjük idővonalát. Azt hiszem, megéri!

DEBRA - Abszolút! Említettem (a meditációt) egy barátomnak a keleti parton, erre ő azt mondta, "Hát, elég későn lesz, lehet, hogy valami mást fogok csinálni azon a hétvégén", én meg mondtam, "Nem, most neked is meg kell csinálnod!". Határozottan szeretnénk tehát annyi embert bátorítani, amennyit csak lehet!

COBRA - Hétvégére esik, szombatról vasárnapra, nem munkanap lesz az utána következő. Nem kellene, hogy probléma legyen.

DEBRA - Teljesen igazad van! És tényleg, csak 15-20 perc. Ez lehet életed legfontosabb 15-20 perce!

COBRA - Igen, igen!

DEBRA - Mielőtt elválunk, egy utolsó kérdés. Vannak végső biztató szavaid a régi motorosok számára, tudod, azon Fénymunkások számára, akik már régóta tartják a Fényt és meditálnak, néhányuk egyes esetekben már 30 éve, akik kezdik elveszteni a reményt? Mit tudnál mondani ezeknek a veterán Fénymunkásoknak, és az újabbaknak?

COBRA - Azt mondanám, hogy ez az év, 2020, valójában reményt hoz. Egy intenzív háború nagyon hosszú periódusán mentünk keresztül, amely kimerítette az erőforrásainkat. De ez az év valóban friss kozmikus, galaktikus energiát hoz, amelyet néhányan már érezhetnek, és ha kapcsolódsz ehhez az energiához, kétségkívül megtapasztalod. Az aktivációnk pedig felerősíti majd ezt az energiát, és közelebb hozza, és mindaz, amit az év során teszünk, az még közelebb fog minket hozzá hozni.

Ez tehát a vége a hosszú várakozásnak energetikailag értve.

DEBRA - Így van! Az emberek reménykednek, az Esemény 2020-as bekövetkeztében, tegyünk tehát ezért. Cobra, van bármi más, amit szeretnél még hozzátenni?

COBRA - Nos, csak mindenkit arra biztatnék, hogy csatlakozzon hozzánk az aktivációnk pontos idejében, és tájékoztassatok mindenkit, akiről úgy érzitek, hogy készen áll rá. Használhatjátok a közösségi médiát, elektronikus készülékeiteket, hogy terjesszétek a hírt, de lehet akár szóban is.

Ez lehet a legnagyobb hatással bíró dolgok egyike, amit valaha tettünk.

Nagyon köszönöm, és a Fény Győzelme!

DEBRA - A Fény Győzelme! Az Istennő a Vízöntő Korát akarja, és Vízöntő Kora lesz!

Nagyon köszönöm, Cobra!

---Szöveges átirat vége---



Emlékeztető a Vízöntő Kora meditációról 2020. január 12-én 7:11-kor

Január 12. meghatározó dátum lesz ennek a bolygónak a jövőjét illetően. Megvan annak a lehetősége, hogy az aktiváció a Vízöntő Aranykorába való zökkenőmentes átmenetet indítson be és elvezessen minket az Első Kapcsolatfelvételhez és a Felemelkedéshez.
További információk erről a fontos meditációról az alábbi bejegyzésben olvashatók, a meditáció instrukcióival, megosztható képekkel, melyek segítenek felkelteni a figyelmet a közösségi médiában erről a meditációról, interjúk szöveges átiratának linkjeivel és vezetett meditációk linkjeivel frissül naponta az oldal:

Kérjük, osszátok ezt a meditációt, ahol csak tudjátok!

A legfrissebb hírek itt olvashatók:


*

Emlékeztető az Aranykor Meditációról 2020. január 10-én 20:10-kor

Annak érdekében, hogy enyhítsünk a feszültségen január 10-én, Aranykor Meditációt is fogunk szervezni pontban a penumbrális holdfogyatkozás maximumában, 20:10-kor.

A meditáció instrukciói itt találhatók:
A meditáció vezetett változata itt hallható:
Az Aranykor Meditációra létrehozott Facebook esemény itt található:
*

Emlékeztető a Békemeditációról Iránért 4 óránként

Ahogy közeledünk a Vízöntő Kora meditációhoz, egyre jobban nő a feszültség Washington és Teherán között. Fennáll annak a veszélye, hogy az erőszak és a helyzet a következő napokban tovább durvul.
Ezért 4 óránként fogjuk végezni a Békemeditációnkat Iránért az eddigi napi egy meditáció helyett, hogy segítsük enyhíteni a feszültséget és megakadályozzuk, hogy jelentős konfliktus alakuljon ki Irán és az USA között.
Ennek a meditációnak az instrukciói és a meditáció vezetett változata itt található:

Ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok hozzánk.
*

Emlékeztető a 4 óránként végzett meditációról a pénzügyi rendszer stabilizálásáért

Jelenleg a pénzügyi rendszer NAGYON instabil és közel áll egy összeomláshoz. Bár sokan közülünk azt várják, hogy a rendszer össze fog omlani a közeljövőben, bármilyen hirtelen rendszerösszeomlás váratlan következményekkel járhat. Ez kedvezne a fekete nemesi családoknak, hogy meghekkelhessék az eredeti tervet és kikényszeríthessék azon tervüket, hogy megszilárdítsák hatalmukat és bevezessék a globális és centralizált digitális pénzügyi rendszert, ami teljes ellenőrzés alatt tartaná az emberek pénzügyeit.
Ha ez megtörténne, késni fog a Fényerők pénzügyi újraindítással kapcsolatos terve.
Ezért a Fényerők azt indítványozzák Cobra-n keresztül, hogy sürgős meditációra van szükség 4 óránként a jelenlegi pénzügyi rendszer, főleg a Deutsche Bank, a JP Morgan, a Federal Reserve és a repopiac stabilizálásáért, valamint az ebben érintett összes emberért és egyéb pénzügyi intézményért.
A Fényerők szerint a Vízöntő Kora Aktivációig ez az összes meditáció közül a legfontosabb, ezért kell 4 óránként végezni.
Erről a meditációról az alábbi linken olvashatók a tudnivalók:
*

Emlékeztető a Telihold Meditációkról

Ezekről a meditációkról az alábbi linken olvashatók a tudnivalók:


Ha vezettetést éreztek, kérjük, csatlakozzatok hozzánk.
*

Ezek a meditációk segítenek a globális bolygószintű helyzet lecsillapításában és biztosítják a Vízöntő Kora meditációhoz vezető utat. Ha vezettetést éreztek, kérjük, vegyetek részt annyi meditációban, amennyiben csak tudtok.


A Fény győzelme!

--------------

Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.
Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:
Meditáció 4 óránként a pénzügyi rendszer stabilizálásáért - a legfontosabb meditáció a 2020. január 12-i Vízöntő Kora Aktivációig.


Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/08/elet-viraga-meditacio-naponta.html
Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):
Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint)

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):
Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint)

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:

Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.