2020. szeptember 15., kedd

Svédország: az Egyetlen Diagram, ami számít

Eredeti angolul itt: 

Fordította: MCCS

Idézet Cobrától a Planetáris Beavatás című bejegyzéséből: "A következő két és fél hónapban, november elejéig, 3 meghatározó asztrológiai konfiguráció van, melyek meg fogják határozni az események folyását.

Az első a Mars mozdulatlan/retrograd, mely kihívó helyzetet fog alkotni. Szaturnusz, Plútó, Eris és a Fekete Hold (Lilith). Ez nagyon sok késleltetést, frusztrációt, erőszakot és az elfojtott düh túlforrását fogja hozni. A jezsuiták is kihasználják ezt az erőt próbáló Mars energiát, hogy megkíséreljenek háborút előidézni Kína és az USA között. A jezsuiták stratégiája valójában visszafelé sülhet el, amint a negatív Mars befolyások semlegesítődnek. Nincs jogom ahhoz,hogy megmondjam, mikor fog ez megtörténni. A második asztrológiai kulcs aspektus a következő pár hónapban a Szaturnusz-Chariklo együttállás. Ez a konfiguráció aktívan elnyomja az Istennői Energiát, megszorításokat és elszigeteltséget hoz.

A jezsuiták és a fekete nemesi családok arra használják ezt az energiát, hogy promótálják a lezárásokat Új Világrendjük terveinek az előkészítéseképpen. A lezárással kapcsolatos narratívájuknak csak egy problémája van, Svédország." Az ezen idézet után következő cikk került lefordításra.

Planetáris Beavatás teljes cikk itt: https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/08/planetaris-beavatas.html

Svédország: az Egyetlen Diagram, ami számít

Szerző: Mike Whitney

2020. júl. 25.


Miközben a COVID-19 járvány az USA-ban továbbra is elhúzódik, Svédországban már nagyrészt lecsengett, ahol a halálozási arány az elmúlt hétre már csak napi 2 esetre csökkent. Svédországot keményen bírálta a média, amiért nem vezetett be drákói lezárásokat, ahogy az USA és más európai országok. Ehelyett Svédország olyan politikát gyakorolt, ami egyszerre volt konvencionális (megszokott, közkeletű) és ésszerű. Azt tanácsolták az embereknek, hogy tartsanak fenn egy biztonságos távolságot egymás között, és betiltották az 50 fős vagy annál nagyobb létszámú összejöveteleket. Arra is megkérték az idős állampolgárokat, hogy szigeteljék el magukat, és amennyire csak lehetséges, kerüljék a más emberekkel való személyes kapcsolattartást. Ettől eltekintve a svédeket arra biztatták, hogy dolgozzanak, sportoljanak, és folytassák az életüket, ahogy normális esetben tennék, annak ellenére, hogy a világ még mindig nyugtalan a világjárvány miatt.


Svédország sikerének a titka, hogy a svéd szakértők reális, fenntartható és tudományosan megalapozott stratégiát fogadtak el. Soha nem az volt a cél, hogy „leküzdjék” a vírust, ami az elmúlt évszázad legfertőzőbb betegségei közé tartozik, hanem az idősek és a sebezhetők védelmét tartották szem előtt, miközben lehetővé tették a fiatal, alacsony kockázatot jelentő emberek szabad mozgását, hogy kapcsolatba kerüljenek a vírussal, és olyan antitesteket kezdjenek termelni, amelyekre szükségük van a jövőbeni hasonló kórokozók leküzdéséhez. Most már világos, hogy ez volt a legjobb megközelítés. És bár Svédországban szórványosan továbbra is előfordulhatnak járványgócok, amelyek következtében további 200–300 ember halhat meg, a fertőzés őszi vagy téli esetleges megismétlődése nem egy rettegett „második hullám” lesz, hanem egy sokkal gyengébb influenzaszerű esemény, ami nem fogja túlterhelni a közegészségügyi rendszert vagy több ezer embert megölni.

Amint azt már korábban megjegyeztük, a média különösen ádáz módon bírálta Svédország hozzáállását, amit túlzottan „lazának” minősítettek. Nézzük meg néhány példát a legutóbbi újságcímekből:

- Svédország a példa arra, hogy hogyan ne kezeljük a COVID-19-et, CBS News

- A karantén hiánya növelte a COVID-19 haláleseteket Svédországban, U of V Newsroom

- Svédország lett az elrettentő tanmese, New York Times

- Svédországban nem történtek lezárások és több ember halt meg a Covid-19 miatt, de emögött valami sötétebb ok húzódhat meg, Forbes

- Svédország azt remélte, hogy a nyájimmunitás megfékezi a COVID-19-et. Ne azt csináljátok, amit mi csináltunk. Nem működik. USA Today

- Svédországban a koronavírus okozta halálesetek száma mostanra a nullához közelít, de a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy ezt ne fogadjuk sikerként, Business Insider

- A COVID-19 miatti lezárás hiánya növelte a haláleseteket Svédországban, Analysis Conclude, Virginia edu

- Svédországban a COVID-19 halálesetek a karantén hiányával függnek össze, amikor az ország a második hullámra készül, Newsweek

- Svédország egy új státuszt próbál ki: pária (társadalomból kitaszított) állam, New York Times

Amint láthatjuk, a média nagyon kemény álláspontot vett fel Svédországgal szemben. De miért? Mit tett Svédország, ami ilyen ellenséges válaszreakciót váltott ki?

Igazából semmit, csupán nem hoztak elnyomó otthonmaradásra kényszerítő rendeleteket, és folytatták saját független politikájukat. A svéd megközelítés éles ellentétben áll a költséges, hatástalan és társadalmilag káros lezárásokkal. Íme egy részlet a The Evening Standard egyik cikkéből, ami ezeket a pontokat emeli ki:

„"A lezárások alig okoztak eltérést a koronavírusban elhunyt emberek számában - állította egy tanulmány. A Torontói Egyetem és a Texasi Egyetem kutatói azt találták, hogy az, hogy egy országot lezártak vagy sem, nem hozható összefüggésbe a Covid-19 halálozási arányával.

A szakértők május 1-jéig 50 súlyosan sújtott országban hasonlították össze a halálozási arányokat és halálesetek számát, és kiszámították, hogy minden millió ember közül csak 33-an haltak meg a vírus miatt... A tanulmány megállapította, hogy ugyan a karantén intézkedések bevezetésével sikerült megakadályozni a kórházak túlterhelését, de ez nem eredményezte a halálozások jelentős csökkenését.

"Az olyan kormányzati intézkedések, mint a határzárak, a teljes lezárások és a Covid-19 tesztek magas aránya, nem hozhatók összefüggésbe a kritikus esetek vagy az összes halálozás számának statisztikailag szignifikáns (meghatározó, jelzésértékű) csökkenésével" - áll a Lancet EClinicalMedicine online folyóiratban megjelent tanulmányban.”

(„A koronavírus miatti karantén nem okozott különbséget a halálozások számában, de megakadályozta a kórházak túlterhelődését”, Evening Standard)

Az a lényeg, hogy a lezárások nem működnek, de a média továbbra is támogatja őket. Miért?

Mert a média egy olyan elit tulajdonában van, amely a lezárásokat a lakosság feletti nagyobb ellenőrzés gyakorlásának hatékony módjának tekinti. Az igazi kérdés a hatalom, nem pedig a hatékonyság vagy életek megmentése. A svéd modell aláássa ezt az erőfeszítést azáltal, hogy életképes alternatívát kínál, ami kihívást jelent a lezárásokra nézve, és kivezeti az országokat a válságból. Éppen ezért kezelték Svédországot olyan nyílt ellenségeskedéssel, mivel az elit a válságkezelést hasznos eszköznek tekinti a politikai és gazdasági rendszerekben bevezetni kívánt strukturális változások végrehajtásához. A milliárdos oligarchák a válságokat nem „intenzív rendellenességek vagy szorongások időszakának” tekintik, hanem arany lehetőségeknek, amiket kihasználhatnak saját előnyükre.

Svédországot halálozási aránya miatt is bírálják, ami egyes országokénál magasabb, más országokénál viszont alacsonyabb. Svédországban a koronavírus okozta halálesetek száma a mai napig 5.667, ami jóval magasabb, mint a szomszédos Norvégiában és Dániában, de alacsonyabb, mint Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban. Más szóval, Svédország valahol a középmezőnyben helyezkedik el. Érdekes, hogy Svédország eléggé hasonlít az Egyesült Államok rosszul kormányzott államaihoz, ahol hasonló nagyságú népesség él. Vessünk erre egy pillantást:

Svédország: Nincs karantén

Népesség: 10,2 millió lakos

Koronavírus okozta halálozások száma: 5.667

1. számú karantén alá vont állam: New York City (demokrata kormányzó, Andrew Cuomo)

Népesség: 8,3 millió lakos

Koronavírus okozta halálozások száma: 32.133 (5 és félszer több, mint Svédországban, 2 millióval kevesebb lakossal)

2. számú karantén alá vont állam: New Jersey (egy másik demokrata kormányzó, Phil Murphy)

Népesség: 9,2 millió lakos (1 millióval kevesebb, mint Svédországban)

Koronavírus okozta halálozások száma: 15.684 (közel háromszor annyi, mint a kisebb népességű Svédországban)

3. számú karantén alá vont állam: Massachusetts (egy másik demokrata kormányzó, Charlie Baker)

Népesség: 6,9 millió lakos (3 millióval kevesebb, mint Svédországban)

Koronavírus okozta halálozások száma: 8.380 (Svédország összes halálozási számának másfélszerese, 3 millióval kevesebb lakosnál.)

Ők a koronavírus igazi vesztesei - a három állam, amit liberális kormányzó irányít -, akik kontraproduktív (szándékával ellentétes hatást kiváltó) zárlatokat vezettek be, amik bedöntötték a gazdaságukat, több tízezer embert öltek meg, és semmit sem tettek a fertőzés terjedésének megakadályozásáért. Ezzel szemben Svédország szépen átvészelte a vihart, felépítette a lakosság veleszületett immunitását, és a gazdaságot visszavezette a helyreállás útjára. Tekintsük meg a következőket:

„A legtöbb európai országtól eltérő módon Svédország nem vezetett be szigorú karantén intézkedéseket. Ez most térül meg - legalábbis gazdasági szempontból. A Capital Economics kedden közzétett egyik jelentése megállapította, hogy a svéd gazdaság szenvedte a legkevesebb kárt Európában, olyannak írják le, mint "a félszemű a vakok között".

Bár Svédország nem volt immunis a járvány gazdasági hatásaival szemben, a jelentés szerint a nagyobb gazdaságok közül a svéd volt az egyetlen, ami az első negyedévben növekedést mutatott.

Andrew Kenningham, David Oxley és Melanie Debono közgazdászok azt írták, hogy "a svéd gazdaság jól átvészelte a COVID-19-et, részben a kormány által elrendelt enyhe lezárásoknak köszönhetően, és az előrejelzésünknek köszönhetően, miszerint az idei évben történő 1,5 százalékos GDP csökkenés jóval a várt felett áll.” („Svédországban jobban átvészelték a 2020-as gazdasági vihart, mint bárhol máshol”, Business Insider)

Az olvasók talán szívesen összehasonlítanák a Svédország gazdaságával kapcsolatos tényeket a New York Times hamis állításaival. Itt egy kivonat a „Svédország a világ elrettentő tanmeséjévé vált” című cikkéből:

„Nem csak hogy több ezer ember halt meg (Svédországban), mint a karantént elrendelő szomszédos országokban, de Svédország gazdasága is alig járt jobban.

"Szó szerint semmit sem nyertek" - mondta Jacob F. Kirkegaard, a washingtoni Peterson Nemzetközi Gazdasági Intézet főmunkatársa. "Ez egy saját maguk okozta sérülés, és gazdaságilag nem nyertek vele semmit."

A svéd megközelítés eredményeként a halálos áldozatok megnövekedett száma hetek óta egyértelmű. Ami csak most kezd kiderülni, az az, hogy Svédország annak ellenére, hogy hagyta, hogy gazdasága akadálytalanul működjön, mégis az üzletet romboló, a jólétet csökkentő károkat szenvedett, a szomszédaival közel azonos mértékben.”… Röviden: Svédországban jóval magasabb volt a halálozási arány, miközben nem sikerült begyűjteni a várt gazdasági nyereséget.” („Svédország vált a világ figyelmeztető tanmeséjévé”, New York Times)

Hogyan? szóval Svédország „semmit nem nyert”, írja a Times? Tényleg??

Amint azt a Business Insider jelentése is megerősíti, a svéd gazdaság „szenvedte a legkisebb kárt Európában”, a „vakok között a félszemű" (és) „az egyetlen jelentősebb gazdaság, amely az első negyedévben növekedett” a jelentés szerint. Svédország fokozatosan futtatja fel tevékenységét, miközben az Egyesült Államok továbbra is a sárba ragadt. A The Times szándékosan vezeti félre az olvasóit, hogy folytassa Svédország elleni háborúját. Ez nem újságírás, hanem napirend-vezérelt propaganda.

Tudta, hogy Johan Giesecke, a svéd fertőző betegségekkel foglalkozó szakértő figyelmeztette a karantént alkalmazó országok vezetőit, hogy a megbetegedések és a halálesetek száma hirtelen növekedni fog, amikor a zárlatot feloldják?

Az ember azt feltételezné, hogy a vezetőink elég okosak ahhoz, hogy ezt előre kiszámítsák, és ennek megfelelően módosítsák a politikát, de ez nem történt meg. Szóval akkor most, amikor az ősz beköszöntével a halálesetek száma elkezd növekedni, mi lesz??

Ezután az államok kormányzói ugyanazokat a megterhelő korlátozásokat fogják bevezetni, amik korábban érvényben voltak, amelyek növelni fogják a munkanélküliséget, és fokozzák az egyre mélyülő gazdasági válságot. Eközben Svédország újraindítja a gazdaságát, újra munkába állítja az embereket, és élvezi az önálló gondolkodásból és az erős vezetésből fakadó előnyöket. Ez az idézet a Reuters egyik cikkéből származik:

„Svédország vezető epidemiológusa kedden azt mondta, hogy az új súlyos COVID-19 esetek gyors csökkenése a lassuló halálozási arány mellett azt jelzi, hogy Svédország stratégiája a járvány lassítására… működött. Anders Tegnell, a közegészségügyi hivatal vezető epidemiológusa szerint a vírus terjedésének gyors lassulása nagyon erősen jelezte, hogy Svédország viszonylag széleskörű immunitást ért el...

"Ez valóban egy újabb jele annak, hogy a svéd stratégia működik" - mondta Tegnell. Lehetséges a fertőzés gyors lelassítása a Svédországban hozott intézkedésekkel.” („A svéd epidemiológiai vezető szerint úgy tűnik, hogy a megkérdőjelezett COVID-19 stratégia működik” - Reuters)


Persze, hogy „működik”! Miért ne működne? Fajunk évezredeket túlélt komplex és alkalmazkodó immunrendszerének köszönhetően, ami védő antitesteket és gyilkos T-sejteket termel, amik védőoltásokkal vagy védőoltások nélkül küzdik le az influenzát, a vírusokat és mindenféle káros fertőző betegséget. Ez a svédországi stratégia zsenialitása, hogy lehetővé teszi a fertőzés elterjedését az ország egészségesebb, alacsony kockázatot jelentő tagjai között, amíg a vírus ki nem pusztul az új gazdatestek hiánya miatt.

És most a stratégia bevált. A józan ész érvényesült. Ezt a Bloomberg News írta:

„Svédország legfőbb egészségügyi hatósága szerint az új koronavírustól megfertőzött emberek a fertőzésük után valószínűleg legalább hat hónapig immúnisak lesznek, függetlenül attól, hogy kifejlesztettek-e antitesteket vagy sem. A King's College London egyik nemrégiben készült tanulmánya kimutatta, hogy az antitestek szintje olyan mértékben lecsökkenhet, hogy a fertőzés után három hónappal már felismerhetetlenné teszi őket. A test azonban másfajta immunválaszokat is produkál, köztük az úgynevezett T-sejteket, amelyek úgy tűnik, fontos szerepet játszanak a Covid-19-cel történő újrafertőződés elleni védelemben.

A svédországi Karolinska Intézet kutatása kimutatta, hogy a Covid-19 által fertőzött emberek közül körülbelül kétszer annyi embernél alakult ki T-sejt által közvetített immunválasz, mint akiknél kimutatható szintet ér el az antitestek száma.

"Az újrafertőződés és a betegség más emberek felé történő átadásának kockázata valószínűleg a nullához közelít" - mondta Tegnell . ...Svédország "valószínűleg" eléggé magas szintű immunitást ért el, ami Tegnell előrejelzése szerint megvédi majd az országát az új járványoktól.

"A végeredmény az, hogy a járvány most nagyon drasztikusan lelassul, oly módon, hogy azt kevesen gondoltuk volna néhány héttel ezelőtt" - mondta. ”(„ Svédország azt állítja, hogy a Covid immunitás a fertőzés után 6 hónapig tarthat ” - Bloomberg)

Mit jelent ez az egész?

Ez azt jelenti, hogy valószínűleg csak minden hetedik ember fertőződik meg a vírussal, kitettségtől függetlenül.
Ez azt jelenti, hogy a lakosság nagyobb része rendelkezik természetes immunitással, mint gondoltuk.
Ez azt jelenti, hogy az antitesteket mérő tesztek nem szólnak a teljes történetről, de a T-sejtek és a keresztimmunitás megakadályozza az amúgy egészséges emberek felé történő átadást.
Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 nem a fekete pestis, ami megfelelne annak a manipulatív felhajtásnak, amit az elmúlt száz év legnagyobb társadalmi, gazdasági és politikai válságának kiváltására használtak.
Ez azt jelenti, hogy az idióta lezárások nem akadályozták meg az új eseteket és haláleseteket, csupán csak későbbre halasztották őket.

Ez azt jelenti, hogy Svédország a kezdetektől fogva a jó úton haladt, és gyorsan visszatér a normális kerékvágásba, miközben az Egyesült Államok egyre mélyebbre süllyed a saját maga által létrehozott válságban.

Bravo, Svédország!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.