2018. június 7., csütörtök

Budapesti Felemelkedés Konferencia, Cobra és a Fényerők vezetésével - 1. rész 2018.04.14.

Az összeállítás Felipe Pinto (https://prepareforchange.net/2018/05/16/notes-of-the-budapest-cobra-ascension-conference-april-2018/), Monique Liem, Irene Li, Maria Farkas és Mimi Hambas jegyzetein alapulnak.
Fordította: Takács Anikó, Réder Ágnes és Rácz Anita
Összeállította: Steve
2018. április 14.

BEVEZETŐ
Ez az első konferencia az új idővonalon, ami majd az Eseményhez fog vezetni. Ez az új idővonal rengeteg meglepetést fog tartogatni. Sokkal többet fog igényelni a közvetlen részvételetekből, előzőleg nem tervezett módokon.
Személyes jegyzeteket készíthettek és megoszthatjátok őket. Személyes információt (Cobráról - a szerk.) nem, de híreket igen.
Különféle közegből érkeztünk, különböző társadalmi struktúrákból, és hitrendszerekből, és most itt ebben a teremben találkozunk. El fogunk végezni egy meditációt, hogy egyensúlyba hozzuk az energiamezőinket.
Egy egész plejádi flotta gyűlt össze erre a projektre Budapest felett 2018. április 12., csütörtök óta. Energetikailag velünk dolgoznak azon, hogy egy áttörést hozzunk létre.
Szeretett lélektársam, Isis Astara, aki néhány hónappal ezelőtt hunyt el, velünk dolgozik a magasabb dimenziókból az Angyalokkal. Ezzel a videóval az ő emlékének adózunk (Az Aranyspirál Meditáció - Isis).
Folytatni fogjuk a Fény végső Győzelméig! Ebbe a küldetésbe születtünk bele. Nem számít tehát, akármit is teszel az életedben, mindig emlékezz, hogy minden perc számít.
A Fény Győzelméig fogjuk folytatni a küldetésünket. Minden egyes pillanat számít, ne feledjétek!
A FELEMELKEDÉSI TERV
A Programozás
Az első réteg
Mindannyian sokféle programozásnak vagyunk máig kitéve, amelyet az első földi inkarnációnk során kaptunk. Azt hiszem, mindenki valamilyen céllal érkezett ide, amivel segít ennek a bolygónak az átalakításában. Nem erről a bolygóról származunk. Mindannyian más csillagrendszerekből jöttünk, hogy segítsünk. Ahogy beléptük a Föld karanténjába, megadtuk magunkat az itteni helyzetnek. Az elménk és energiamezőnk oly módon lett programozva, hogy eltorzítsa a valóságot.
A mátrix programozásának második rétege: sok életen keresztül szerzett traumák. Megrendítő eseményeket tapasztalhattunk, amelyek széttördelik a lelket. Ha a tudat nem tudja ezt kezelni, egy része alvó állapotba kerül, vagy a tudatalatti részévé válik. Ez a te lényed része, aminek nem vagy tudatában. Ez a részed intenzív programozásnak van kitéve, különösképpen a bolygó felszabadításának utolsó napjaiban.
A programozás harmadik rétege a szüleinktől, legfőképp az anyáktól származik. Amikor megszületünk, kisgyerekként az anyától vesszük át/szívjuk magunkba az érzéseket. Ha egy anya például rendkívül kritikus, a gyermek is kritikussá válik. Azt gondolja, hogy ez a karakteréhez tartozik, de valójában ez egy program. Pl. ha édesanyánk fél, ezt a félelmet sajátunkként éljük meg.
A programozás negyedik rétege az iskolai rendszer minden szintjének kiképzése.
A programozás ötödik rétege a médiából, TV-ből, rádióból, internetről és a reklámokból származik.
A programozás hatodik rétegét pedig skaláris technológiával kapjuk, amely az egész bolygót behálózza.
Hatrétegű programozással kell megbirkóznunk. Nem csoda, hogy mindenki ennyire hibbant. Arra van szükségünk, hogy ezektől a rétegektől felszabaduljunk. Annak érdekében, hogy a felemelkedés megtörténjen, át kell magunkat programozni a mátrix elmeprogramjából.
A Felemelkedés azt jelenti, hogy eggyé válsz a Felsőbb Éneddel. A felemelkedés a személyiség és a lélek közötti isteni nász. Addig nem történhet meg, amíg a régi programok törölve nem lettek.
Dolgozni fogunk az eltávolításukon. Lehet, hogy olyan részeket fogok megnyitni benned, amiről nem is tudtad, hogy létezik.
A Plejádiak küldetése az, hogy feltárjanak és feloldjanak sok mindent és közelebb hozzanak minket a küldetésünkhöz és segítsenek a planetáris felszabadító folyamatban. A saját agyadat fogod használni, nem fogok egy újabb réteg programozást átadni, tanulj a saját fejeddel.
Talán ha azt mondjuk az embereknek, hogy az agy egy alkalmazás, elkezdik azt használni.
Egyes dolgok tehát kihívást jelenthetnek majd a hitrendszereid számára. Te magad vagy felelős a saját hitrendszereidért. Ez fel fogja tárni a mélyprogramozás egyes részeit. Más időkeretekben és bolygókon egészek vagyunk, vagy teljesek, de nem itt.
ÁT KELL PROGRAMOZNUNK MAGUNKAT!
A konferencia célja, hogy elkezdje az átprogramozás folyamatát.
El kell kezdenünk a saját elménket használni (nem másokét) azáltal, hogy megfigyeljük, amit mások mondanak, és azt fogadjuk be belőle, ami számunkra hasznos.
A Fényerők ez év január 27-e óta minden információt elvágtak. Leállították az új információk közzétételét. Nem fogsz semmiféle információt találni a bolygón. Egyszerűen nincs ott.
Most van itt az ideje, hogy felkészítsd magad a változásra!
Most van itt az ideje, hogy spirituálisan annyit fejlődj, amennyit csak lehet e rövid időn belül, ami még rendelkezésünkre áll! Mert ez a legfőbb cél, hogy aktív szerepet vállaljunk.
A Fénymunkások azonban megfelelően felkészültek kell, hogy legyenek. A felkészülés magunkban történik. Magunkba kell szállnunk és fel kell fedeznünk a küldetésünket. El kell végeznünk azt a belső munkát, amivel kitakaríthatjuk a gátat a vezettetésünk útjából.
Az Eseményt közvetíteni fogja a TV és ti részesei lesztek ennek. Fel fogják veletek venni a kapcsolatot. Rá kell jönnötök, mit tegyetek. Befelé kell figyelnetek és fel kell fedeznetek a küldetéseteket és ha ez megvan, akkor beszélgethetünk. Addig csak az időt vesztegetjük.
Miért születtél ide? Hogy legyen egy 8 órás munkád? Egy házad? Fedezd fel most. Mi az? Ez a legfontosabb, hogy megtaláld MOST. Minden egyes nap számít, véges az időnk.
Meg vannak a napjaink számlálva, mígnem a dolgok elkezdenek megtörténni, és lehet, hogy fel leszel szólítva, hogy segítsd a bolygót. Mihelyt megtaláltuk a küldetésünket, beszélhetünk Cobrával (felvehetjük vele a kapcsolatot e-mailben), ha bármi kérdésünk lenne.
A fő célunk sokkal nagyobb! Sokkal nemesebb!
A mi felfogásunk az egészből csak egy icipici kép egy kulcslyukon keresztül, amelyen át nem láthatjuk a teljes képet. Ki kell terjesztenünk a látókörünket és kapcsolódnunk kell a bölcsesség és igazság magasabb birodalmaihoz.
Amit látunk, az csak nagyon kicsi része a valóságnak (a 100 milliárd galaxisból). Tágítsd ki a tudatod, hogy a valóság minél nagyobb részét be tudd fogadni.
A TACHIONOK
A Galaktikus Központi Nap a Fény forrása ebben a Galaxisban, amely erős energiamezőt bocsájt ki. Egyik formája a tachionok, ami az első anyag volt, ami létrejött. A tachionokat nem lehet elrontani vagy negatív céllal visszaélni a használatukkal. Átalakítják az elsődleges anomáliát és harmóniát teremtenek. Az első kamra 14 évvel ezelőtt épült, ekkor kapott Cobra instrukciókat a Plejádiaktól. Létezik egy tachionizált, fejlett termékekből álló hálózat, amely egyre erősebb.
Cobra egy orosz repülővel történt űrközeli repülőútja vezetett a chimera csoport és a túszhelyzetben lévő felszíni lakossághoz kapcsolt toplet bombák felfedezéséhez. A repülőút csodálatos érzés volt a Fátylon túl, mert mindenhol tachionok voltak.
Jelenleg zajlik egyfajta együttműködés bizonyos projektek tekintetében űrügynökségekkel.
A Tachionok:
Gyorsabbak a fénynél,
Az első anyagok voltak,
Az anyag lehető legmagasabb rezgésével rendelkeznek
Az anyag általános formái nem lépnek kölcsönhatásba a tachionokkal
A tachionok átalakítják az elsődleges anomáliát
A FELEMELKEDÉS FOLYAMATA
Egyénileg és kollektíven is keresztülmegyünk a Felemelkedés folyamatán. Ez érinti a bolygót és az egész Naprendszert.
A folyamat most hihetetlen mértékben felgyorsult, és ez folytatódni fog még egészen a végső áttörésig. Minden élet küldetése a felemelkedési terv része. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kapcsolódjatok a belső énetekhez, hogy megtaláljátok a küldetéseteket.
Sok életen keresztül lettél felkészítve erre az életre, (adottságok) és valami különleges dologra! Éppen erre az életünkre készültünk...amit most élünk!
Spirituális vezetőiddel egy tervet készítettetek arra vonatkozólag, hogy hogyan vidd véghez a küldetésed. Ez a leszületésünk előtt történt és ez egy stratégiai terv volt arra vonatkozóan, hogyan fogjuk elérni a céljainkat. Ez egy dinamikus terv, nincs kőbe vésve. Egy terv, ami valahol még mindig aktív. Hogy lehet hozzáférni ehhez a tervhez?
A hozzáférés ehhez a tervhez igen egyszerű:
1. Légy őszinte magadhoz a tekintetben, hogy mit szeretnél az életben. Az alapvető kérdés az, hogy a belső tervedet fogod-e követni, vagy a társadalmat? (Nagy valószínűséggel a társadalom hangja nem a Felemelkedési terv.) A játszma első szintjén a legkönnyebb lehetőségek állnak. A te saját szabad akaratod meg fogja változtatni ennek a bolygónak a sorsát. Mintegy 270 ember van most itt, mindenféle befolyás nélkül. Ez a csoport önmagában meg tudja változtatni a világ sorsát, ha követitek belső bölcsességeteket. Én csak megmutatni tudom nektek azokat a lehetőségeket, amelyekkel rendelkeztek.
2. Amennyiben ezidáig csak a társadalmi szabályoknak próbáltál megfelelni, nagyon valószínű, hogy nem a felemelkedési tervedet követed.
3. Minden percben van választásod a belső vezettetésedet, vagy a társadalmat követni. Minden egyes perc egy lehetőség és egy próbatétel: bal, vagy jobb? Melyiket fogod választani?
Ha mindig a könnyebb utat választod, mindig az első szinten maradsz, nem fogsz fejlődni. Az emberek néha mernek kockázatot vállalni, amelynek eredményeképpen felfedezik, hogy ez a világ több, mint aminek látszik.
Ez a világ meg van rendezve és el van tervezve, mesterségesen lett felépítve egy bizonyos csoport által, de szabad akarattal rendelkezel. Felfedezheted a szabad akaratodat. Úgy tudsz hozzáférni, ha hallgatsz a lelkedre.
A történelmet mindig kulcsemberek írták a Földön. Ha mi itt a konferencián mindannyian használnánk a szabad akaratunkat minden jövőbeli döntésünk esetén, meg tudnánk változtatni e világ sorsát. Ez csak akkor történhet meg, ha követed a belső hangod, a küldetésed. Ez egyéni választás. Ez a választás az, ami végigvezet a felemelkedés útján.
Szokatlan időket élünk. Valami egészen egyedi dolog történik a bolygóval. A tudósok is felfedezték, hogy valami egyedülálló dolog történik, ami nem szokványos. Ez nem az a nyugis időszak, amikor semmi sem történik.
A probléma azonban az, hogy mindez a színfalak mögött zajlik. Érzed, hogy valami történik. Érzed a csontjaidban. Amikor viszont a tömegmédia híreit nézed, úgy látod, mintha semmi rendkívüli dolog nem történne. Ez a dolguk, mert azt a benyomást akarják benned kelteni. A tömegmédiának az a feladata, hogy meggyőzzön benneteket arról, hogy soha semmi sem fog megváltozni. Azt akarják, hogy add fel. Az öt fő család (akik a médiát birtokolják) fenn akarja tartani a status quot és késleltetni akarja az Eseményt. Félnek, hogy megtörténik a változás, de az erők, a galaktikus együttállás tényeken alapuló kozmikus ciklus. A kozmikus erők azonban sokkal hatalmasabbak.
A Galaktikus Együttállás tudományos tényeken alapul. A precessziós ciklus 25.000 évig tart. A napfordulós Nap ciklusa minden 25.000 évben keresztezi a Galaktikus Központi Napot.
Jelenleg a ciklus második felében vagyunk és minden ilyenkor kataklizmák vannak… Valójában 2000-ben tényleg fennállt egy nukleáris háború, valamint a kihalás lehetősége, de a Fénymunkások kollektív munkája megakadályozta ezt. Azok az emberek akadályozták meg a háborút, akik 1999-ben meditáltak. Azok miatt az emberek miatt ülünk jelen pillanatban még ebben a teremben és nem lettünk még porrá. Ez az érem egyik oldala.
De van az éremnek egy másik oldala is. Beszéltem már arról az egyezményről, amely arról szólt, hogy teljesítened kell egy bizonyos küldetést. Az Eseménynek 1995-ben kellett volna az eredeti idővonal szerint megtörténnie.
Létezett a lelkek egy bizonyos csoportja, akiknek 1995-ben kellett volna ezt manifesztálnia. Azon lelkek 80%-a elutasította, hogy felébredjen és teljesítse a küldetését. Emiatt az Esemény idővonala 1995-ben összeomlott. Figyeltem őket. Figyelem, ahogy a Fénymunkások az interneten harcolnak egymással. Az embereknek abba kell hagyni, hogy a bolygó sorsával játszadozzanak. Ez az idővonal tele van lehetőségekkel és veszélyekkel. A galaktikus együttállás, a galaktikus egyenlítő senkire nem vár.
Egy 1975-től 2025-ig terjedő időablakkal rendelkezünk. Ez az időablak rengeteg potenciállal bír, és ugyanakkor tele van veszéllyel is. Jelenleg ebben a periódusban vagyunk. A helyzet jelenleg nagyon kritikus. Az embereknek teljesíteniük kell a küldetésüket!
Ne várj az Ellenállási Mozgalomra/a Plejádiakra/a Kék Aviánokra. Ők meg fogják tenni a saját dolgukat. A mi kis elkötelezett csoportunk nélkül az Esemény nem fog megtörténni. Ez a csoport a kapcsolat a Földfelszín és az űr között. Együttműködésre van szükség a vízió és a küldetés tekintetében. Nekünk kell a fényhídnak lennünk, amely összekapcsol. 2002-ben az Ellenállási Mozgalom kapcsolatba lépett Cobrával és közölték vele, hogy az Esemény kitűzött időpontja 2012. Akkor, azt is jelezték neki, hogy a tömeges letartóztatások 2012-ben meg fognak történni. Ahogy várták, 2012-ben Drake beszélt először tömeges letartóztatásokról. Ami azt jelenti, hogy az Ellenállás már korábban megjósolta, mi fog történni, de akkor súlyos hibákat követtek el, és a tervet leállították.
Nem a ti feladatotok a toplet bombák eltávolítása. Amire szükségük van, az egy szűk csoport a felszínen, akik tisztában vannak azzal, hogy személyesen mi indítja be őket és hogy akcióba lépjenek. Az embereknek megbízhatóknak kell lenniük, az Ellenállási Mozgalomnak erre van szüksége. Változás nem történhet, csak akkor, ha a felszíni emberek munkálkodnak.
Az Ellenállás nem vállalhatta akkor a kockázatot. Ezen a ponton fedezték fel a chimera csoportot és a toplet bombákat. Nem a Fénymunkások dolga ezekkel a bombákkal foglalkozni. De szükség van a felszínen Fénymunkásokra, akik lehorgonyozzák a Fényt. Szükség van egy csoportra, amely a magot képezi, és akik valóban meg tudnak szabadulni személyes indítógombjaiktól. Akik hatékony belső munkát tudnak végezni, hogy felszabadítsák magukat azon érzelmi támadási felületek alól, amelyek zavart tudnak kelteni a Fénymunkás közösségen belül. Képesnek kell lennünk arra, hogy elvégezzük, amiért ide jöttünk. Ezért nagyon fontos, hogy elengedjük az érzelmi traumáinkat és negatív programjainkat, amelyek eltorzítják a látásmódunkat és érzelmi mezőinket. Nincs rá más mód, hogy megszabaduljunk az interferenciától és a sötétek támadásaitól. Az összes belépési pontot, amelyen keresztül a sötétek negatívan tudnak bennünket befolyásolni, ki kell tisztítanunk.
A GALAKTIKUS SZUPERHULLÁM
A Galaktikus Központi Nap felelős a bolygóra és a Naprendszerbe érkező magasabb energiákért. Minden 25-26 ezer évben van egyfajta hullám, vagy szívdobbanás. A Galaktikus Központi Nap együtt pulzál és rezonál magasabb univerzumokkal. Minden ciklus felénél van egy kisebb hullám.
A szívdobbanás 25.000 évente történik. Amikor a szuperhullám elér bennünket, aktiválja a Napunkat, amely egy hatalmas napkitöréssel reagál (tüsszentés).
A napkitörés oka, hogy a Nap reagál a szuperhullám energiáira. Ez határozottan drámai hatással lesz a bolygónkra.
A szuperhullám tachion hullámokat/részecskéket bocsát ki magából. Egy bizonyos ponton a bolygó életfeltételei drasztikusan érintve lesznek. Változásokat fog előidézni mind fizikai, mind spirituális tekintetben. Az egyéni felemelkedési folyamatunk felgyorsul. A Plejádiakra is pozitív hatással lesz.
2018. január 27-én egy másik idővonalra váltottunk. Cobra azt az utasítást kapta, hogy aktiválja a lélekcsaládját a konferencia során a bolygó Felemelkedési protokolljával összhangban.
A FÉNY GALAKTIKUS HÁLÓZATA
A Galaxisunk nyolc milliárd évvel ezelőtt keletkezett. A Központi Faj (akiket Őrzőkként, "Wingmakerekként", Kék Aviánokként is emlegetnek), egy nagyon fejlett civilizáció, amely lenyomatokat hozott létre Galaxis szerte mindenhol, ahol élet létezik. A csillagászok pulzárokat fedeztek fel, amelyek stratégiailag a Galaxisban helyezkednek el. Ezek észlelhető rádióhullámokat bocsátanak ki. Kódolt üzeneteket továbbítanak, amelyeket meg lehet fejteni. Amikor egyes civilizációk elérik a spirituális érettség egy bizonyos fokát, felveszik velük a kapcsolatot. Ezt az érettséget a szóban forgó civilizáció legfejlettebb csoportját tekintve mérik, és ezzel a csoporttal lépnek először kapcsolatba. Ezen a ponton kerül az információ elterjesztésre a civilizáció többi része körében.
A Galaktikus Szuperhullám intenzív változásokat idéz elő, ahogy eléri a Napunkat, amely plazmát sugároz ki. Jelenleg a Heliopauzában egy többmillió anyahajóból álló hatalmas flotta gyűlt össze. A céljuk pedig az, hogy a Galaktikus Központi Napból érkező energiákat a Föld felé irányítsák, hogy az emberiség spirituális ébredését, a lehető legjobb módon, az első kapcsolatfelvétel irányába tereljék.
Fényfrekvencia vezetőkre/hidakra van szükségük. Ezek olyan lények, akiknek magas a rezgésük, így az energiákat rajtuk keresztül tudják átvezetni. A Cintamani rács egy nagyon sikeres projekt, de nem elegendő!
Olyan emberekre is szükség van, akik a saját energiamezőjükön keresztül vezetik az energiát. Nekik stabilnak kell lenniük, amikor mindenki más megbolondul. Tiszta csatornává kell válniuk, hogy stabilan és nyugodtan tudják ezt az energiát tartani, mindenféle reakciót kizárva, tiszta szűrőkkel.
Múlt hétfőn (április 2.) a Fényerők elkezdtek eltávolítani egy bizonyos arkhón rácsot, erre a sötét erők megrémültek és erre közvetlen reakcióként elindították a szíriai támadásokat (április 14-én). Ebben a helyzetben az a legjobb reakció, ha megkérdezzük magunktól, hogy mi mit tehetünk ez ügyben. Félelem és közömbösség nélkül, de koncentrált cselekedettel. Ez volt a közvetlen válasz arra, hogy a Galaktikus erők elkezdték megtisztítani a térséget. A következő néhány alapvető reakciót váltotta ki a konfliktus az emberekből.
1. reakció: Nem kell aggódni, a Fényerők majd elintézik.
2. reakció: Félelem
3. reakció: Mit tehetünk? Mi a mi szerepünk ebben? Hogyan tudnánk megváltoztatni a helyzetet?
Ez az a csoport, aki létrehozta a Szíriát segítő meditációt. Eldöntötték, hogy pozitívan cselekszenek.
Nincs tehát helye sem félelemnek, sem közönynek, csak határozott cselekvésnek. A Fényerőknek céltudatos cselekvésre van szükségük.
A cél az, hogy létrehozzunk egy olyan csoportot, akik képesek ezt az energiát közvetíteni. Ez nagyon sokrétű és több aspektusa is van.
A TÓRUSZ
A tórusz egy szakrális geometriai struktúra, amely a valóság struktúráját ábrázolja. Ez valójában egy 3., vagy magasabb dimenziós tórusz. A tórusz egy életlehellet, amely a hiperdimenziós életlehelletből árad egy hiperátjárón keresztül az alacsonyabb dimenzióba. Mindannyian rendelkeztek egy tórusszal az energiamezőtökben. A bolygónk is rendelkezik egy tórusszal az energiamezőjében.
Minden élőlény egy tórusz. A lélekcsaládunk is egy tórusz. Tórusz energiával rendelkezik a bolygónk. A pólusok nem fizikai pólusok, hanem dimenzionális csillagkapuk, amelyek a tórusz belépési és kilépési pontjai. A tóruszban az energia folyamatosan forog és változik.
Cobra megmutatta a Föld energiamezejét, hogy néz ki most és hogyan fog kinézni az Esemény után. Jelen pillanatban nagyfokú gyógyulásra van szüksége a Földnek.
A nem-fizikai síkok sokféle aspektusát kell eltávolítani, mielőtt a gyógyulás megtörténhet. A geopolitikai helyzet csak annak a tükröződése, ami az energiarácsban történik. Közvetlen tükörként működik.
Szíria nem a Trump és Putyin közötti eszkaláció, hanem egy, az Istennő örvényért folyó csata. Ahogy a Fényerők megkezdték a tisztogatást, az arkhón rács elkezdte elfojtani a több ezer éves energiát.
A Szíria és Irak közötti határrészen fekvő területet Hassuna-Samarra örvénynek hívják. Ez a bolygó egyik legfontosabb örvénye.
Az arkhónok mindent elkövetnek, hogy elfojtsák abban a térségben az energiákat. Ezért van az, hogy az Egyesült Államok olyan nagyon fenn akarja tartani ott a háborút. Amint béke lesz a térségben, az a Fény egy hatalmas Győzelme lesz.
ÚJ ATLANTISZ ÉS AZ ENERGIARÁCS
Az Új Atlantisz rács sok folyamaton és fejlődésen ment keresztül. Az energiarácsért felelős legfontosabb "lény" St. Germain (Sir Francis Bacon), aki egyben az "Új Atlantisz" projektnek is a feje, amely egy speciális Fénykód, ami a felébredést aktiválja.
1. Az első Atlantisz a Plejádi Csillagrendszerben volt található. Kutatták a tudat és az anyag közötti kapcsolatot, amely véletlenül az elsődleges anomália felfedezéséhez vezetett.
2. A második Atlantisz az Atlanti-óceánon helyezkedett el a Földön, egy szigeten, és 11.000 évvel ezelőtt egy kataklizma pusztította el, pontosan Kr.e. 9564. június 5-én. Tudom, hogy ott volt, mert emlékszem rá.
3. A harmadik Atlantisz most van éppen újjászületőben. St.Germain már hosszú ideje ennek előkészítésén dolgozik. Francis Baconként inkarnálódott, és az Esemény után egy új társadalmat fog létrehozni, amelyhez információkat és energiamunkálatokat készít elő. A 18. században nagyon aktívan tevékenykedett Európában. Kapott beavatást az Istennő misztériumaiba, amelyet aztán Cagliostro Grófnak adott tovább. Marie Antoinette is kapott beavatást 1785-ben. Versailles-ban egy különleges hely nagyon fontos lesz az Esemény előtt.
Nem nyilvános szabadkőműves páholyok rendelkeztek a tudással. Benjamin Franklin St.Germaintől kapta az instrukciókat az Egyesült Államok Alkotmányához. Volt egy olyan terv, miszerint az Egyesült Államok lett volna Új Atlantisz, de ezt a tervet végül eltérítették. Az Alkotmány be tudja indítani az Eseményt. Az igazi, eredeti Alkotmány elpusztíthatatlan. Ezért hozták létre a titkos projekteket az Egyesült Államokban alkotmányos felügyelet nélkül. Ennek az az oka, hogy ha egy ilyen jellegű projektre fény derülne és az Alkotmánynak megfelelően kivizsgálásra kerülne, az a játszma végét jelentené.
A sötét hálózat egy mesterséges intelligencia (AI) plazma rács, amely skaláris technológiát alkalmaz. A nagy testvér figyel téged! Látják, amit látunk, de a gondolatainkban nem tudnak olvasni. Ezért nem történhet meg ezen a ponton még a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétel, mert az a célja, hogy megakadályozza azt.
A konferencia alatt nagyjából 200 álcázott Plejádi hajó tartózkodik közvetlenül az épület felett. Ha ezek megmutatnák magukat, a katonaság detektálná őket és 8 percen belül lebombázná a konferenciát.
Jelen pillanatban legalább 500-1000 Plejádi figyeli ezt a termet és kapcsolatba lépnek ezzel a csoporttal. Néhányan érzik is ezt. Felveszik most veletek a kapcsolatot. Fizikailag azonban nem jelennek meg annak ellenére, hogy lenne elég hely számukra is ebben a teremben. De a radarrendszer működésben van.
Néha vannak kisebb lehetőségek, mert a mesterséges intelligencia buta és megvannak a gyenge pontjai. Összességében a mesterséges intelligencia nem érti a Fényt, ezért ez egy repedés a mátrixban, melyen keresztül a Plejádiak landolni fognak, amikor eljön az ideje.
Az energiarács nem állandó, hanem az energia egy dinamikus áramlata, ahogy látjátok itt az evolúciót. Ez az energiarács egy szimulációja. Valójában ez egy dinamikus áramlat, amely szakrális geometriai mintákkal rendelkezik. A fizikában állóhullámnak hívják őket. Ugyanez történik a fizikai és energiasíkon.
Az elsődleges anomália a Forrás logikus ellentéte, olyan, mint Murphy törvénye.
A Felemelkedett lények nem tudják ezt megoldani, mert nem értik. A mi tudatunk, amely tisztában van a Mátrix létezésével, fogja elpusztítani a mátrixot. Azok, akik ebbe a mátrixba inkarnálódtak, tudatában vannak és át fogják tudni transzformálni.
CINTAMANI PROJEKT
A Cintamani projekt azt jelenti, hogy Cintamanikat helyezünk el az energiarács örvénypontjain. Ezek a Cintamani kövek energiavezetők. Minden egyes Cintamani kőbe egy anyahajó küldi az energiát. Minden alkalommal, amikor elásunk egy követ a bolygó egy pontján, a Galaktikus Konföderáció egy adott anyahajója aktiválódik. Ez az anyahajó kezdi el továbbítani az energiát a kőbe, valamint a bolygó energiarácsába.
Ez nem minden. Minden alkalommal, amikor elásunk egy követ, az a kő egy angyali lény lehorgonyzójává válik. Egy hatalmas angyali lényé, amely örvényt hoz létre az energiarácsban. Ez a különleges angyali lény elkezdi azon a ponton aktiválni az Istennő energiát. amely a tömeges meditációk során keletkezik. A május 16-i hajnali meditáció életeket fog menteni.
Az Istennő energia pedig a Fényerők leghatalmasabb eszköze, amelyet a bolygó felszínére kell eljuttatniuk. A fényrács másik fontos eszköze pedig a tömegmeditáció.
Léteznek bizonyos arkhón családok a fizikai síkon, akik alapvetően a Vatikánt, a Máltai Lovagokat, a titkos társaságokat és a Fekete Nemeseket irányítják. Nem annyira jól ismert a Mercer család, akik a gyógyszeripart, valamint a Cambridge Analitica-t irányítják, amely Donald Trump megválasztása mögött áll és félrevezető információkat gyárt és manipulál.
A Facebook botrány nem a Facebookról szól, hanem a Cambridge Analitica-ról és a Facebookra kenik az egészet. Senki nem vizsgálódik a Cambridge Analitica után, de ha megtennék, érdekes dolgokat találnának, mert azok, akik irányítják azt, felelősek a szíriai konfliktusért. Ebben a pillanatban Donald Trumpot manipulálják. Meditációnk célja az, hogy egyensúlyt és békét teremtsünk.
Az Egység meditáció 2017-ben nagyon sikeres volt. Fontos pillanat volt, nagyfokú együttműködést értünk el a különböző csoportok között. Corey Goode csoportja kapcsolatba lépett Cobra csoportjával. Ennek eredményeképpen nagy számban vettek részt a meditáción. 3-4 millió emberhez jutott el a híre, és a tudatosság egyesített hatalmát demonstrálták, mely planetáris következményekkel járhat. Bárki megcsinálhatja ugyanezt. Ha követed a küldetésed, te is meg tudod csinálni.
Elméletileg ez a csoport is elég erős ehhez, minden egyes tagjával. De csak akkor, ha mostantól kezdve mindenki követi a küldetését, 100%-ig. Ez a különbség a gyakorlat, és az elmélet között. A lehetőség adott. És nem vagyunk egyedül. Nagyon sok segítséget kapunk.
Nem csupán 270 ember van most itt a teremben. Emberek tízmilliói az Ellenállási Mozgalomtól, szintén támogatják ezt a projektet. A Plejádok hajóinak százezrei támogatják. Különböző titkos sárkány csoportok támogatják. Kínai sárkány csoportok is támogatnak bizonyos módon, pl ezt a konferenciát is. Rengeteg támogatást kapunk. Ha követed a küldetésed, számos váratlan módon lesz majd részed segítségben.
A küldetés következő fázisában jelentős szerepe van az Istennő Energiának. Az Ellenállási Mozgalomnak számos titkos barlangja van bolygószerte. Az Agarthai hálózatnak is vannak Istennő barlangjaik. Bizonyos papnők leszármazottai őrzik ezeket a barlangokat. Ők a bolygón lévő barlangok őrzői. Nekem is mutattak különleges barlangokat Hawaiin. Az ehhez hasonló barlangok mindenhol ott vannak. Van egy bizonyos Istennő barlang Budapest környékén is. Ezeknek a barlangoknak jelentős szerep jut a kompressziós áttörésnél, mivel ezeket a barlangokat évezredeken keresztül használták szakrális Istennő rituálékhoz. Néhányuk kincses barlanggá vált az arkhón invázió alatt. Nem aranyat őriznek itt, hanem szakrális szobrokat. Bizonyos erőtárgyakat rejtettek el bennük. A barlangok őrzői folyamatosan aktiválják ezeket az erőtárgyakat. Ezek az erőtárgyak bizonyos energiasugarakat sugároznak ki magukból.
KAPCSOLATFELVÉTELI „PARABOLAANTENNA” PROJEKT
Ez már évekkel ezelőtt elkezdődött, amikor bizonyos személyekkel felvették a kapcsolatot. Ez év elején, amikor az idővonal megváltozott, a teljes stratégiájuk megváltoztatásának részeként mindezt a Plejádiak nyilvánosságra hozták.
Ha rendelkezel saját tulajdonú birtokkal, felajánlhatod azt az első kapcsolatfelvételre. Soha ne beszélj erről hangosan. Ennek az az oka, hogy az arkhón ráccsal mindent ellenőriznek, amit mondasz és látsz és ha megtudják, a birtokodat is ellenőrizni fogják és nem lesz kapcsolatfelvétel.
Egyébként a mesterséges intelligenciájuk ostoba és nem fogja felismerni az első kapcsolatfelvétel jeleit.
A területed fölötti törvényes tulajdon azt jelenti, hogy a birtokod nem közterület, hanem magánterület.
Egy vagy öt leszállási ügyet még leplezni tudnak, de ezret nem. Fenn akarják tartani az illúziót, így azt nem engedhetik meg maguknak, hogy embereket megöljenek. Meg fogják próbálni kiforgatni ezt az egészet a tömegmédián keresztül "hamis idegen invázióra" hivatkozva, valamint növekedni fog a negatív Plejádiakról szóló cikkek száma. És a tömegeket könnyen lehet manipulálni, ha nincsenek tudatában e Földre szállások összefüggéseinek.
2018. januárjában az Esemény Idővonala megváltozott. Már nem az, ami korábban volt. Ami azt is jelenti, hogy néhány korábban itt megjelent információ már nem él. A tömeges letartóztatások lehet, hogy megtörténnek, lehet, hogy nem (én úgy vettem ki a szavaiból, hogy gyakorlatilag mindenre ez vonatkozik: lehet, hogy igen, de lehet, hogy nem történik meg.) Csak egy dolog van, ami biztos: a Végső Áttörés meg fog történni, és nem hagy majd semmi kétséget.
Az Esemény új terve szigorúan titkos. A Cabalnak fogalma sincs arról, mire számítson. Túl messzire mentek, és szembe kell nézniük a következményekkel. A Galaktikus Kódex foganatosításra kerül. Ez lesz a jogi alapja minden társadalmi érintkezésnek a galaxis különböző fajai között.
A Galaktikus Kódex szerint, a Galaktikus Konföderációnak megvan a beavatkozáshoz való joga, amennyiben a Galaktikus Kódex alapelveit a kritikus határon túl sértik meg.
A Galaktikus Konföderáció "Konföderációs Területté" nyilvánította bolygónkat. 2018. január 27-én, egy sürgős tanácsülésen meghozták a rendeletet: a Galaktikus Konföderáció törvényeit - ha kell katonai beavatkozással - kikényszerítik. Az egyetlen problémát a túszhelyzet jelenti. A bolygó felszabadításának terve szerint a szándék az élet védelme, és a bolygó felszabadítása olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, a lehető legmegfelelőbb módon.
Ez az utolsó háború a Galaxisban 8 millió év óta. A Csillagok háborúja nem egy kitalált történet. Csak úgy értheted meg a bolygó felszínén zajló geopolitikai háborúskodást, ha a galaktikus háború nézőpontjából figyeled.
Benjamin Fulfordnak nagyon magas szintű információi vannak, de ő is csak most értette meg, hogy a jelenlegi helyzet csak a Csillagok háborúja nézőpontjából magyarázható meg. A geopolitikai játszma hasonló a Csillagok háborújában zajló konfliktushoz az Ember gyökerű faj és a Draco gyökerű faj között, melyben szerepet kapnak az egzotikus technológiák és az okkult dolgok is.
A II. Világháborúban számos okkult technológiát alkalmaztak. Sok különböző fajtájú anyahajó különböző Csillagrendszerekből vett részt a Naprendszerünkben történő eseményekben. Rövid magyarázatot találhatsz a 2012portal.blogspot.com-on.
Az utolsó jelentős fázisa a háborúnak nem szigorúan a fizikai síkon történik. Gyakorlatilag a nem fizikai síkon történik, ami sokkal könnyebb helyzetet teremt az emberiség számára. A II. Világháború alatt nem meditáltak fénymunkások ezrei. Mostanra fénymunkások százezrei meditálnak, megakadályozva a III. Világháborút. Ha a fénymunkások hirtelen abbahagynák a meditálást, 3 napon belül kitörne a Világháború. (Lásd pl. a Maharishi-effektust https://www.tminfo.hu/kutatasok/mhatas.html – a szerk.)
ELSŐDLEGES SZERZŐDÉSFELBONTÁS
Eredetileg ezt a bolygót a sötét erők területévé nyilvánították. Mindenki, aki ide inkarnálódott, bele kellett egyeznie bizonyos szabályrendszerbe, melyet a sötét erők állítottak fel. Ha úgy döntöttél, hogy inkarnálódsz, akkor alá kellett írnod egy szerződést. Ez egy olyan megállapodás köztünk és a sötét erők között, melynek megfelelően a tudatosságunk bizonyos módon be van határolva, különben nem engednék, hogy a Földre szülessünk.
Most itt vagyunk az összes aláírt szerződéssel, de elérkeztünk a szabad akarat egy olyan pillanatához, ahol választhatunk úgy, hogy eltöröljük ezeket.
Azok közületek, akiket támadás ér, múltbeli szerződésekkel rendelkeznek. Ha eltörlitek ezeket a szerződéseket, a támadások meg fognak szűnni.
A szerződések a belépési pontok a támadásokra. Ez tekinthető a manifesztáció törvényének.
Szóval engedjétek el és töröljétek el a szerződéseket, hogy megállítsátok a támadásokat!
Szerződés felbontó nyilatkozat
ÉN VAGYOK jelenlétem nevében,
a lelkem nevében,
a Fényerők nevében,
eltörlöm és érvénytelenítem a sötét erőkkel kötött összes megállapodásomat és szerződésemet.
Minden sötét szerződés immár semmis és érvénytelen, tartalmuktól függetlenül, tudatalatti programozásomtól függetlenül.
Szabad akaratommal
Most szabadnak nyilvánítom magam minden sötét szerződéstől,
és a sötét erők minden befolyásától.
Most elrendelem és követelem, hogy teljes tudatos együttműködés legyen köztem és a Fényerők között.
Most elrendelem és követelem, hogy életem az Isteni tervvel összhangban legyen vezetve.
Most elrendelem és követelem, hogy a csodák megvalósuljanak az életemben
oly módon, ami boldogságot teremt számomra és minden érintett számára.
ÍGY LEGYEN ÉS ÍGY VAN. ÉN VAGYOK.


Bármikor megismételheted. És akárhányszor teszed meg, minden alkalommal, amikor ezt elmondod, egyre jobban eltörlöd a sötét erőkkel kötött múltbeli szerződéseket
Ha eltörlöd a múltbeli szerződéseket, védve leszel és szabadabban fogsz tudni mozogni, de keresztül kell menned ezen a felébredési folyamaton, felébredni arra, hogy ki is vagy valójában, őszintén miről is szól az élet, mi a küldetésed és megérteni a planetáris helyzetet.
IMPLANTÁTUM TRIANGULÁCIÓ (HÁROMSZÖGELÉS)
A sötét erőkkel kötött szerződések képezik az implantátumok alapját, hogy azok olyan hatékonyan működhessenek, ahogyan működnek. E szerződés eltörlésével elkezdődik az implantátumok eltávolítása. Két fő implantátum az alapja a társadalmi programozásnak a fizikai síkon, és a Galaxisban is. Habár ezen a bolygón mélyebb a programozás, mint bárhol máshol a Galaxisban. A földön lakó emberek a legmélyebben programozott lények. Sehol máshol nem találhatók olyan állapotok, mint a Földön. Az X Bolygót csupán két hét alatt szabadították fel. A Sötét erők őket is az ellenőrzésük alatt tartották, mégis sokkal felébredettebbek voltak. Fellázadtak és ennyi volt.
A földi társadalom két alapvető implantátummal rendelkezik:
Első implantátum (a homlokon)
Ez az implantátum egy forgó fekete lyuk. Meghatározott hitrendszert, vagy valóság szerkezetet kényszerítettek bele ebbe a fekete lyukba erős elektromagnetikus erővel. Háromszögelés-módszernek hívjuk azt, ahogyan feloldható az effajta hitrendszer. Ennek segítségével már nem azonosítod magad többé ezzel a hitrendszerrel, és szabaddá válva hiteles módon leszel képes a valóságra tekinteni.
Az elsődleges implantátum elválasztja a lelket a személyiségtől; szakadást idéz elő a fizikai személyiségünk és a Forrás, valamint az ÉN VAGYOK jelenlét között. Szakadást az Istennő - nő, Isten - férfi között. Az a célja, hogy az elkülönültség érzését hozza létre mindentől, ami Isteni eredetű. Hogy elkülönülve és elhagyatva érezzük magunkat és így más "forrásoktól" várjuk azt a segítséget, hogy összekapcsoljon minket az Istenivel, ahelyett, hogy ráébrednénk: mi magunk vagyunk Isteni természetűek. A jelentéktelenség és a értéktelenség érzetét kelti, ahelyett, hogy megragadnánk saját Isteniségünket. Mindennek az lesz az eredménye, hogy jelentéktelenné tesszük magunkat és inkább hallgatunk a társadalomra, mint a saját belső útmutatásunkra. Magunkon kívülről várjuk a segítséget, ahelyett, hogy belül keresnénk a választ. Ez az elkülönülés a legfőbb oka annak, hogy a vallásoknak olyan nagy hatalma van az emberi elme felett az egész bolygón. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem ismerjük fel: Isteni természetűek vagyunk.
Ez a forrása a vallási programozásoknak. Nem azért hozták létre a vallásokat, hogy összekapcsolják, hanem hogy elválasszák az embereket Istentől, így teremtve szükséget a papokra. A pap lett az a személy, aki tárgyalásokat folytat Isten és ember között. A Vatikán is ezért jött létre: hogy közvetítő lehessen az emberiség és az Isteni tudatosság között. Mindez félelmet kelt az emberekben és azt az érzést kelti, hogy nincs hatalmuk a saját életkörülményeik felett.
A kereszténység úgy alakult ki, hogy i.sz. 325-ben Euszebiosz különböző könyveket szedett össze különböző vallásokból, hogy létrehozzon egy egyesített szektát, amely egy programozott kultusz volt, azzal a céllal, hogy globális diktatúraként egyesítse a Római Birodalmat. A terv még mindig életben van, "Új Világrend" elnevezéssel. Egy világkormány a jezsuiták vezetésével.
Az egyén szintjén pedig hatékonyan választ el minket a Felsőbb Énünktől.
Az volt a terv, hogy egyesítik a vallásokat úgy, hogy társadalmi szinten erősítik meg ezt a tervet és hogy elválasztják az embereket a Forrástól. Az egyetlen módja annak, hogy újra kapcsolódj a Forráshoz az, hogy hozzáférsz az érzelmeidhez. Ez az implantátum nem egyesít mással, csupán a félelemmel, haraggal és az elhagyatottság érzésével.
A Felsőbb Éneddel való kapcsolat csak akkor tud megtörténni, ha a kundalini energia aktiválódik. Ez az implantátum a harmadik szemen helyezkedik el. A kudalininek fel kellene emelkednie, de ez az implantátum lenyomja, egy elektromágneses erőt képez és egy mentális struktúrát képez a célból, hogy hogyan viselkedjünk, cselekedjünk és funkcionáljunk a társadalomban. Gondolkodási folyamataink mintegy 80%-át irányítja. A kulcs ahhoz, hogy megtörjük ezt a ciklust az, hogy hozzáférjünk valódi érzelmeinkhez, melyek a Felsőbb Énünkben lakoznak. Ha megtapasztalod az érzelmeidet, az implantátum egyik része feloldódik. Ha az érzelmek kritikus tömege kerül megtapasztalásra, az segíteni fog abban, hogy a kundalini kirobbanjon és feloszlassa az implantátumot. Nem lesz többé tanár- diák, te magad fogod véghezvinni a küldetésed. Amikor a kundalini áttör, azt az élményt soha nem fogod elfelejteni.
Ebből a nézőpontból fogod végezni a küldetésed ahelyett, hogy az alacsonyabb személyiség nézőpontjából tennéd ezt.
Az érzelmeket nem lehet ugyanolyan módon programozni, mint az elmét. Ez a belépési pont. Az érzelmek vissza akarnak kapcsolódni, míg az elme megpróbálja őket visszataszítani a tudatalattiba. Innen ered a kettéosztás.
Ez a gyakorlat kiváló módszer arra, hogy segítsen elengedned ezt az erőteljes hitrendszert, melyeket az implantátumok hoznak létre. Ahogy folytatod a gyakorlást, rétegről-rétegre oldja ki az implantátumot, egészen addig, míg fel nem szabadulsz az elmekontroll program alól. Kettő alapvető lenyomat/hiedelem/meggyőződés létezik, melyeket a programozás alapjának lehet tekinteni. Minden egyes emberi lény kapott implantátumot, ez alól senki sem kivétel.
Mindannyiunkban jelen van az alapvető, elsődleges program.
Az első aspektus:
"Nem vagyok Isten." és az ellentétes aspektus: "Isten vagyok."
Leírhatod ezeket a mondatokat egy lapra két oszlopot képezve.
Helyezd figyelmed mindkét ellentétes kijelentésbe (ezt mindannyian megtettük, írtuk a mondatokat kb. 10 percig.) Az elgondolás itt az, hogy, mélyen érezd át a koncepciókat, az egész lényeddel erősen koncentrálva, miközben arra fókuszálsz, amit leírsz. Nem kell sietned, és tényleg szívd magadba mindkét ellentétes pólus nézőpontjának energiáját. Ez a folyamat zavart kelt a programozásban és a hitrendszert úgy oldja fel az agyban/áramkörben, mint amikor túlterheltté válik egy rendszer. Folytatva a gyakorlást elkezded megszüntetni az implantátumot azzal, hogy meghatározott ideig (10-15 percig) mindkét ellentétes polaritásba belehelyezed az elméd egészen addig, amíg jelentőségteljes változást nem érzel. Csak akkor működik a módszer, ha tényleg képes vagy fókuszálni és mindkét oldal energiáját átérzed. Minden alkalommal, amikor elvégzed ezt a gyakorlatot, egyre több rétegtől szabadulsz meg, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy teljesen megszabadultál a programozástól. Kiváló ez a gyakorlat arra, hogy segítsen a Felemelkedési folyamatban. Csak úgy tudjuk hatástalanítani a sötétek irányítását, ha hatálytalanítjuk a mátrix programozását. Segít a támadások megállításában, valamint abban, hogy könnyebben tudjuk megtisztítani az érzelmi belépési vagy hozzáférési pontokat, ahol a sötétek könnyen hozzáférhetnek a traumák okozta tapasztalatoktól sérült pszichédhez. Folytasd a gyakorlást, és Samadhi élményben lesz részed. Gyönyörű, egyéni áttörés. Képes leszel szabad akaratodból létezni a sötétek programozása helyett. Lehetővé teszi, hogy összekapcsolódj az ÉN VAGYOK jelenléteddel és még nyitottabbá válj.
A második implantátum, a solar plexusban helyezkedik el.
- Ez a férfiak és nők közötti félreértésekhez vezet. Teljesen eltérő pszichológiai világban élnek és ennek eredményeként eltérő valóságokban.
- A legmélyebb aspektus a szerelem elválasztása a szexuális energiától.
- Szétválasztja a női energiát a férfi energiától, a "női" és "férfi" személyiséget és nagyon határozott ellentéteket teremt.
Férfi és női típusokat, nézőpontokat, felfogást teremtett a szerelem és szexualitás között és az elválasztódásban mindketten különbözőképpen vannak e téren programozva. A nők a szív energiáját érzik, de nem hagyják, hogy szexuális energiákat érezzenek; míg a férfiak épp ellenkezőleg. Tehát amikor egy férfi és egy nő együtt van, nem tudnak kapcsolódni, mert eltérő módon érzékelik a valóságot. Ennek eredményként a férfiak és nők nem találnak közös alapot és csak a mátrix programozásán keresztül kapcsolódhatnak.
- Ennek a megoldási módja az, ha a két aspektust beavatkozás nélkül kapcsoljuk össze
Férfiak: bizalmi problémával rendelkeznek. Nehéz számukra bárkiben megbízni, de könnyű nekik a szexuális energiát érezni. A férfiaknak mindent irányítaniuk kell (ezért imádják a technológiát).
Nők: sokat tudnak beszélni és könnyedén. Könnyen és mélyen ki tudják fejezni érzéseiket.
Hogyan lehet ezt eltüntetni? Férfiak: hagyják, hogy a szívükből érezzenek és bízzanak.
A nők alapvető bizalommal rendelkeznek (a gyermekneveléshez bizalomra van szükség). Az implantátum miatt, valamint az 5000 éves bántalmazás miatt a nők számára nehéz a szexuális energiát érezni. A nők számára tabutémává tették a szexuális vágyaik nyílt és szabad megélését és kifejezését anélkül, hogy a társadalom elítélné vagy megbélyegezné őket. Sok kultúra mélyen a pszichébe ágyazza ezt a programot, már egészen fiatal kortól. A sötétek nagyfokú végletekbe bocsátkoznak annak érdekében, hogy megállítsák a férfiakat és nőket abban, hogy valódi kapcsolatot találjanak. Amint ez a valódi kapcsolódás megvalósul, akkor lehetséges az Isteni Egyesülés, a Hieros Gamos (görögül Szent házasság). Ez az energia mély sebeket tud begyógyítani, áttörést tud előidézni a Fátylon és hozzáférést biztosít a felsőbb birodalmakhoz.
A sötétek nem folyamodnának olyan végletekhez, hogy eltorzítsák a szexuális energiát pedofil hálózattal és sátáni rituálékkal, ha az nem lenne rendkívül erős a legtisztább formájában, hogy átalakítsa a sötétséget, gyógyítson és/vagy megvalósítsa a szándékokat!
A gyakorlat második részéhez, a második implantátum feloldásához végy elő egy másik lapot.
"A szex szerelem." / "A szex nem szerelem." - mondatokat írd fel.
Ismételd meg ugyanazt a gyakorlatot mint az előbb. Tényleg érezd át lényed minden aspektusával. Tapasztalhatsz érzelmi hullámzást, mely ehhez a programozáshoz kapcsolódik. Engedd meg magadnak a feldolgozást és engedd el mindazt, ami a tudatosságod felszínére jön. Az is része a folyamatnak, hogy elengedsz a lényedből minden traumát, érzelmi ítéletet, félelmet, haragot vagy zavarodottságot. Légy gyengéd önmagaddal szemben, és tudd, hogy nincs rosszul megtapasztalt gyakorlat.
FÉNYTEST AKTIVÁLÁS
Spontán kapcsolódás a lélekhez energiával árasztja el a Fénytestet és elindít egy másik energiaáramlást a fizikai testben. A Felemelkedési folyamat során a Fénytest elkezd még mélyebben lehorgonyozódni a fizikai testbe. Ez elkezd majd átalakítani minden olyan személyiségjegyet, melyet a mátrix alakított ki. Átalakulást hoz létre a fizikai testben. Amint eltávolítod a programjaidat és aktívan gyakorlod, hogy több fényt és a Felsőbb Énedet beengeded a fizikai testebe, ez a Felemelkedési folyamat lehetővé fogja tenni, hogy a tested kevesebb élelmet kívánjon és végül eljön az a pont, amikor egyáltalán nem lesz rá szükség.
Felemelkedés:
- A fizikai test egy fényvillanás alatt integrálódik; ez a fizikai test halálát jelenti, mivel a fénytest felemelkedik a magasabb formákba. Ez egy lehetséges idővonal.
Egy másik lehetséges idővonal, amikor úgy történik meg a Felemelkedés, hogy a fizikai test sértetlen marad. Ha feltöltöd a tested fénnyel, a testeddel együtt tudsz felemelkedni. Egyes emberek ezt már elérték. Van hozzávetőleg 500 ember, akiknek sikerült felemelkedni.
Ennek a csoportnak (a konferencián) nagy lehetősége van erre.
Az első gyakorlatot a fejben lévő elsődleges implantátum feloszlatására végeztük. Ha ebből elegendő oldódik fel, a lélek szabadon léphet be a testbe. Így elkezdődik a személyiség tisztítása és lehetővé teszi az ÉN VAGYOK jelenlét számára, hogy ő irányítsa azokat a döntéseket és vezettetést, melyek magasabb birodalmakból érkeznek.
A második gyakorlat lehetővé teszi a kundalini energia számára - a saját energiád, amit a sötétek elnyomtak -, hogy szabadon és megfelelően áramoljon a testedben/energiameződben.
Amikor ez az energia felemelkedik, találkozik a lefelé ereszkedő energiával, egy dupla Fényoszlopot hozva létre, amely manifesztálja és megkezdi a Felemelkedésed.
A fénytest tulajdonképpen egy foton, egy ötödik vagy magasabb dimenziós test, egy projektált ötödik dimenziós tórusz. Itt és most elkezditek megnyitni ezt a portált. A tudatosságotok nem korlátozódik le arra, hogy térben és időben éljen, mint ahogy a fizikai testetek. Ez repedést hoz létre a mátrixban. A plejádi űrhajó egy Fénylény külső teste, a tudatosságával vezeti az űrhajót, nem technológiával. A tudatosság egy féreglyukat hozhat létre. A tudatosságnak nincs szüksége űrhajóra, a test az űrhajó.
ATVOR
Az ATVOR az Ashtar Parancsnokság technológiája. Egy ötödik dimenziós fényoszlopot projektálnak a harmadik dimenzióba testünk energiamezőjén keresztül. Ez a technológia segít manifesztálni a tökéletességet az életünkben.
Végső fázis: a fizikai test teleportálása az anyahajókra (azaz más dimenziókba). Sokunk számára ez lesz a jövő.
Erről később lesznek további információk, amikor biztonságosan közzé lehet tenni a felszíni lakosság számára.
Az ATVOR-ra és a Galaktikus Konföderációval való aktív közreműködésre az alábbi megerősítéssel lehet felkészülni:
"Felszólítom a tiszta Fehér Fényoszlopot, hogy ereszkedjen le rám és formálódjon meg körülöttem. Felszólítom a VAGYOK, AKI VAGYOK jelenlétét. Felszólítom a VAGYOK, AKI VAGYOK JELENLÉTET, hogy csatlakozzon hozzám és olvadjon egybe velem." 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.