2022. június 10., péntek

Cobra Csoport: A Felemelkedésről

Engedjétek meg, hogy egy pár szót ejtsünk a Felemelkedésről, mert ez sokunkat érdekel. Az Eseményről, Új Atlantiszról, és Csillagtestvéreinkről is sokszor kérdeztek minket. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy kérjük, használjátok a Magyar Cobra Portál blogot és annak kereső sávját, ott nagyon sok mindent meg fogtok találni.




Visszatérve a Felemelkedéshez, először jöjjön egy fontos idézet az 1996-os Nagy Felejtés éve című Cobra bejegyzésből:

Azon lények túlnyomó többségénél, akiknek volt kapcsolata a Felemelkedett Mesterekkel, ez a kapcsolat megszakadt. A spirituális minőség rengeteg emlékét kitörölték elektronikus memória feloszlatással.
Sokan, akiknek szándékában állt információt terjeszteni a felszíni lakossággal, elmeprogramozás alá kerültek és sok esetben hamis információt és emlékeket ültettek beléjük. Minden csatornázó implantátumot kapott és a legtöbb csatornázási kapcsolatukat komolyan megzavarták.
Strangelet és toplet bomba mechanizmusokat helyeztek el arra az esetre, ha a Felemelkedett lények megpróbálnának kapcsolatot teremteni velünk.
Ez hatékonyan egy olyan zónává tette a Naprendszerünket, amelyben nagyon kismértékű kapcsolat létezik a Felemelkedettekkel. Még a Naprendszeren belül lévő plejádiak sem tudták közvetlenül elérni a Felemelkedett lényeket, mivel a kapcsolatfelvétel szélsőségesen korlátozott volt.

Ezt az 1996-os Nagy Felejtésnek nevezzük.

Ez a felejtés annyira teljes volt, hogy valójában csak nagyon kevés ember emlékszik a spirituális kapcsolatra a saját Lelkével, illetve a Felemelkedett Lényekkel 1996 előttről.
Ez a felejtés olyannyira teljes volt, hogy sok embernek nehézségeket fog okozni, hogy megértse, amiről beszélek.”

A Föld tehát abban az évben teljes karantén alá került, a Csillagmagok pedig „mély álomba”. 

A Galaktikus Kódex érvényesítésre juttatása miatt és az Új Kozmikus Ciklus eljövetele eredményeként, azonban a Fényerők egy nagyon fontos lépéssel álltak elő. Idézet Cobrától 2018-ból: 


Erre való reagálásként egy hatalmas és erős, százmilliónyi tagból álló Fénycsoport lépett be a Naprendszerbe és segíteni fognak a chimera végső eltávolításában. Ennek a pozitív csoportnak a kilétét még nem árulhatom el.”



                                      A képen:.. és ez a Bolygó Konföderációs terület

Cobra a fenti képet küldte nekünk, mert a Föld Bolygó is bekerült a Konföderációs területek közé, mely jogalapot ad arra, hogy teljes mértékben beavatkozzanak a fizikai síkon is a sötétség eltávolítása miatt, mely jelenleg is folyamatban van azért, hogy a Felemelkedésünk mihamarabb megkezdődhessen.

A Felemelkedett szó jelentése: teljes szabadság és megvilágosodás.
Elhagyni minden olyan köteléket, mely a fizikai síkhoz, az elméhez kötődne. Nincs rögzülés az entrópiához (rendszer rendezetlenség), a tudat minden ellentéten és konfliktuson túllépett.

A Felemelkedett Mesterek élvezik a megvilágosult tudatállapotot, a finom, tiszta és mindent átható boldogságot. Ezt szeretnék megmutatni az emberiségnek is, ha itt lesz az ideje és mi magunk is Mesterré, Mesternőkké válunk majd. 

Ezt fontos tudnod, idézet Cobrától:

"Minden Csillagmag, aki Szabad Akaratából a Felemelkedés mellett dönt, teljesíteni tudja majd saját folyamatát."

A döntést mindenkinek magának kell majd meghoznia. 

Hajlandó leszel változni, változtatni?

A Fényszigeteken csoportos beavatáson fogunk keresztül menni, mint például ezen is. Részlet a Planetáris Felemelkedési Folyamat című Cobra cikkből:

Itt szükséges elmondani, hogy a negyedik beavatás (Arhat) a függőleges implantátum felbomlását jelenti. A függőleges elsődleges implantátum egy forgó plazma fekete lyuk, mely elválasztja a személyiségnek az ÉN VAGYOK jelenléttel való azonosulását. Amikor ez az implantátum felbomlik, az ÉN VAGYOK jelenlét elektromos tüze elnyeli magába a kauzális, a mentális, az asztrál, az éteri, a plazma és a fizikai testek összes élő anyagát és attól kezdve projektálni tudja magát az idő/tér kontinuumba, a szivárvány feltámadt test egy dupla tórusz élő hologramjaként (Fénytest):

Annak a Felemelkedett lénynek a tudatossága, aki Arhat beavatásban részesült, teljesen mentes bármiféle negativitástól és szenvedéstől és telve van olyannal, ami valódi, jó és gyönyörű.”



Bizonyára sokak számára van ebben a részletben sok megmagyarázni való, ezért szeretnék idemásolni egy cikk részletet a Szeretjük a Tömegmeditációkat nevű oldalunkról, ami a segítségünkre lesz a megértésben, hogy milyen fokozatokat kell majd bejárni majd helyrehozni a kapcsolatot a különböző síkokon lévő energia testjeinkkel:

"Az Éteri Test Funkciója:

Az Éteri Test vitalitást, egészséget, életet és rendezettséget ad a Fizikai Testnek. A tudatunkat összehangolja az Energia alapelvével. A felsőbb testekből juttat le energiát a fizikai tudatunkba.

A Tudat Kiterjedése:

A finomenergia különféle típusainak tudatossága, amely a Fizikai Testen keresztül és a környezetben mozog. Finom/éteri energia ugyanúgy látható, mint ahogy érezhető is.

Mennyire Felébredett:


Az Éteri Test Tudatossága és az éteri univerzum azáltal ébred fel, hogy olyan gyakorlatokat végez, mint a pranayama, tai chi, chi kung (qi gong - csikung), taoista jóga, mindemellett pedig azáltal is, hogy figyelmet fordít az energia fogalmára.

7- Atmikus Test Funkciója:

Az Atmikus Test az Egy-Élettel való azonosulás eszköze, mely inspirál, megfigyel és a Föld bolygón élő összes élőlényen és teremtményen keresztül cselekszik.

Ez az az eszköz, amelyen keresztül elérhetjük a tökéletes önuralmat.

A Tudat Kiterjedése:

Az Atmikus tudat, szétválaszthatatlan tudatosság - azonosulás, nem az egyénnel, nem a lények csoportjával, hanem magával a mindent átható élettel.

Ha erős az egyéniség tudata, akkor az nem egy tiszta Atmikus állapot, hanem inkább csak a Mentális, vagy Asztrális szinteken való tükröződése annak.

Az Atmikus tudat érzése olyan, mint a tiszta nyugalom, mind a fájdalom, mind pedig a boldogság teljes meghaladása, teljesen kiegyensúlyozott és rendíthetetlen minden téren - rendkívül intenzív béke érzése.

Az Atmikus 5 érzék a következő:
 
- Üdvösség (az Atmikus képessége annak, hogy halljuk a hangot, vagy a rezgést, amely létrehozza a bármi és a minden létformáját, minden szinten, fel egészen az Atmikus szintig)
 
- Aktív Szolgálat ( a teremtés újra és újra kibontakozó szükségének Atmikus érzése)

- Felfogás (az igazság meglátásának Atmikus képessége), 

- Tökéletesség (Atmikus érzék, mely elvezet az egyén természetének szívébe) 

- Abszolút Tudás (Atmikus érzék, mely elvezeti az egyént a forrásához, valódi otthonához)

Formája/Struktúrája:

Az Atmikus test egy központi pontból való kisugárzás, amely egyesül az Egy-Élettel, mely beborítja és körülveszi a Földet; minden élő teremtményen keresztül inspirál, érzékel és cselekszik, a létezés minden szintjén (Buddhikus, Manasz, Kauzális, Mentális, Asztrális, Éterikus, Fizikai) a Földön.


6-Buddhikus/Krisztusi Test:

Ez a test nem az egyének - Buddha és Krisztus - után kapta a nevét, hanem inkább ők voltak azok, akik ez után a tudatszint után lettek elnevezve, amelyet megtestesítettek. Számos világi tanító és főbb vallásalapító ezt a tudatállapotot testesítette meg a világon.

Funkciója:

A Buddhikus Test lehetővé teszi a tudat, az elkülönült egyénen túli kiterjedését. Ez teszi lehetővé, hogy az azonosság elváljon az egyéniségtől, így az azonosság másokat is magába foglalhat; úgy mint a családot, barátokat, társadalmi csoportot, lélekcsoportot és végül az egész emberiséget.

A Buddhikus Test lehetővé teszi az intuitív megértést a másokkal való egyesülésen keresztül, tudva azt, hogy azzá válik, amit tudni kell.

A Buddhikus szint A boldogság és öröm forrása a Manasz/Felsőbb Értelem, Kauzális/Lélek, Mentális/Intellektuális, Asztrális/Érzelmi és a Fizikai szintek számára.

Ez a test végül is átalakít, meggyógyít, megold minden emberi problémát a szeretet erejével, egységgel és bölcsességgel.

A Buddhikus/Krisztusi test tartalmazza a tökéletesség archetípusát az emberi lény számára. E archetípus megtestesülése, a személyiség és a Buddhikus/Krisztusi test összeolvadása az emberi evolúció célja.

A Tudat Kiterjedése:

A Buddhikus tudat nem kezdődik el mindaddig, amíg igen jelentős fejlődés nem történt a spirituális úton. Ez az intuícióval kezdődik (annak a képessége, hogy a szereteten keresztül ismerjük a bölcsességet, gondolatok, vagy pszichikai képességek nélkül), valamint a mások iránti együttérzéssel.

A tiszta Buddhikus tudat az azonosság egyénen túli kiterjedésével jellemezhető, hisz elég nagy vagy ahhoz, hogy egy egyénekből, vagy lelkekből álló csoporttal azonosuljál. Világi tanítók oly módon testesítik meg ezt az állapotot, hogy teljes egyéniségüket annak szentelik, amely az emberiség csoportjának javát szolgálja.

Az Egység olyan valós és intenzív ezen a szinten, hogy egy másokkal való folyamatos örömteli egység állapotában vagy. Ez egy intenzív szeretet, valamint folyamatos totális-létezés orgazmikus boldogság állapota. 
Ha az, amit Buddhikus, vagy Krisztusi tudatnak vélnek, nem tartalmazza ennek az intenzív orgazmikus boldogságnak a megtapasztalását, akkor az valójában nem tiszta Buddhikus/Krisztusi tudat, hanem inkább annak a Mentális, vagy Asztrális szinteken való tükröződése, vagy a Buddhikus keveredése a Mentális, vagy az Asztrális szintekkel. 
A Buddhikus/Krisztusi tudat, az egy boldog egyéni, saját magunk meghaladásának állapota.

Annak a jele, hogy valaki igazán és tartósan elérte ezt a tudatállapotot az, hogy ők többé nem igazodnak az egyéniségükhöz. Soha, vagy csak ritkán beszélnek az egyéniségükről. Teljesen önzetlenek a cselekedeteik, és semmilyen személyes természetű dologra nem vágynak, mert ők a beteljesedés forrásában tartózkodnak, folyamatos intenzív boldogságban. Megnyilvánulásaik is teljesen ártalmatlanok, és együttérzéssel áthatottak.

Forma/Struktúra:

Amikor felébredett, a Buddhikus/Krisztusi test kifelé mutató forgó örvények egy nagy halmazának érzékelhető. A fenti képen látható tölcsér formájú alakzatok, energiaörvények. Ez a test rendkívül rugalmas, és amikor figyelme egy tárgyra irányul (a saját szintjén, vagy a mentális, asztrális, vagy a fizikai szinten), kiterjed, megnyúlik és a fénysebességnél, vagy a gondolat sebességénél gyorsabban jut el a tárgyhoz, aztán az örvények alagutat fúrnak a tárgyba, lehetővé téve ezzel az azonnali egyesülést és a figyelem tárgyával való összeolvadást. A fényenergia központi oszlopa fejezi ki a jelenlegi kiterjedését a tudatnak. Ritkán láthatóak a Buddhikus testek egyedül, ahogy a felső képen van ábrázolva. Normális esetben dinamikus kölcsönhatásban vannak csoportokkal, más Buddhikus lények csoportjain belül.

5 – Manasz:

Funkciója:

A Manasz/Felsőbb Értelmi Test az Univerzális Elmével való kapcsolódás eszköze. Rajta keresztül képesek vagyunk megérteni a tudás és igazság széles tárházát a valóságról és a létezésről. Képessé tesz bennünket, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tervre, ahogy az manifesztálódik.

A Tudat Kiterjedése:

A Manasz Test az absztrakt és univerzális igazságok mentális megértése felé irányul, amelyek mennyiségükben végtelenek, minőségükben magasztosak, és mélységesen felszabadítóak az emberi lélek számára.

Amikor a tudat e szintje felébredett, a mindenütt jelenvaló tudatosság válik megalapozottá.


A Manasz tudat az Isteni intelligens aspektusát testesíti meg.


A Manasz tudat normális esetben elragadtatottnak és örömtelinek érződik.

A Manasz Univerzum magasabb szintjein létezik.

Forma/Struktúra:

Amikor felébredett, a Manasz test fényrészecskék széles mezőjeként érzékelhető, amely egy központi pontból sugárzik ki és nagyjából 1200 láb átmérőjű körben és körülbelül 340 láb magasságban terjed ki. A fényenergia központi oszlopa jelzi az univerzális gondolat jelenlegi kiterjedését. 5 térbeli dimenzióban létezik.
Fontos megjegyezni, hogy a napi meditáció javítja az energiaáramlást és a tudatosságot a fizikai valóságban és aktiválja valódi lényed esszenciáját minden dimenzióban."
A teljes cikk itt elérhető:
Ez pedig a Felsőbb Énünkről ad csodás leírást és található benne egy Protokoll, melyet érdemes mondogatni vagy meditációk előtt is elmondható:
Videó formájában nemrég készítettük el:

Most talán azt mondhatjátok, hogy "még nem tudok dönteni, hogy mit is szeretnék majd az Esemény után..."
Nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb lesz, ha már nem lesznek biochipek, implantátumok, skaláris ultra – és infrahang technológiák, torzult energiák, a plazma síkon lévő entitások és toplet bombák. 
Ezek mind mind befolyásolják a döntéshozatalt, a tisztánlátást sokunk számára. Aki csak tudja már most használja az ezeket a behatásokat ellensúlyozó védelmi meditációs technikákat napi szinten, tachyonizált termékeket, orgonitot, plazmagömböt és minden egyebet. 
Számukra már sokkal világosabb, hogy a Felemelkedést választják.
Azok, akik még ebben bizonytalanok, az a fentebb felsorolt, mindenkit befolyásoló dolgok miatt van. 
A Fényerők nem siettetnek senkit sem, nem várnak el senkitől semmit, tisztában vannak vele, hogy rendkívül összetett a helyzet, de ahogy Cobra mondja, nekünk kell cselekednünk és utána tudnak csak segíteni a Csillagtestvéreink. Annyi mindent átadtak nekünk az évek alatt, csak használni kell. Cobra elmondta azt is, hogy a Csillagmagok az Esemény után egyre több mindenre fognak emlékezni, mert a fátyol technológia nem fog többé felejtést okozni. És persze a Fényszigeteken pontos útmutatást és nagyon sok segítséget fogunk kapni arról, hogyan lehetünk újra Önmagunk. 
Nagy szükség lesz az Istennő Misztériumokra is a Felemelkedéshez, melyet még sok 100 000 évvel ezelőtt a Kozmikus Központi Faj hozott a Földre, Atlantiszra. Ezekkel a Misztériumokkal való kapcsolat a társadalom alapját, stabilitását és harmóniáját jelentik. Cobra Ízisz Misztériumai című bejegyzésében olvashatsz róla pontosan, hogy milyen protokollokról és misztériumokról van szó.


Most akkor most jöjjenek az interjúrészletek a Felemelkedéssel kapcsolatban:

Kérdés: Mi a megvilágosodás?

C: A megvilágosodás az, amikor rájössz, hogy ki is vagy valójában. Összekapcsolódás a valódi éneddel. Ez nem jelenti azt, hogy mentes vagy az érzelmeidtől, a gondolataidtól, meggyőződésedtől, csak egyszerűen azt jelenti, hogy mélyebb szinten tudod, hogy ki vagy.
Bármit teszel, vagy történik az életedben mindig azzal a tudatossággal fog egyesülni. Soha sem veszítheted el többet.

Kérdés: Meg tudnád határozni, hogy mi a Felemelkedés?

C: A Nirvikalpa Samadhi (az elme teljes feloldódása, megsemmisülése, amikor az egyén végigjárta a teremtés körét, s a Legfelső Kegyelem segítségével túl is lépett rajta) pontosan ez az. A Felemelkedés a te saját lényed tudatossága, ami olyan erős, hogy egységbe rendezi a személyiséged minden aspektusát.
Feloldódik minden alacsonyabb szintű tested: a fizikai, éteri, érzelmi, mentális és teljes egészében egyesülsz a te Isteni szikráddal. Többé nem azonosítod magadat a fizikai testeddel, a saját érzelmeiddel vagy gondolataiddal. Ez egy rövidebb megfogalmazása a Felemelkedésnek. Természetesen van még mit hozzátenni, de írni fogok ezekről az oldalamon, ha itt lesz az idő.
A Felemelkedés felszabadulás a tér/idő kontinuumból. Ez túl megy minden értelmi megfogalmazáson. Egyszerűen azt jelenti, hogy megéled és sugárzod a Fényt és a Szeretetet.

Kérdés: Több Felemelkedési folyamat van egy lélek fejlődésében?

C: Egy van és az elég.
A Felemelkedés a tudat átalakulása. Az egész folyamatnak keresztül kell mennie a tudatodon. Ez nem valami külső történés, hanem benned történik. Természetesen támogatható fejlett spirituális technológiákkal, de a folyamatnak szükségszerűen belül kell megtörténnie. Minden egyéb pl. étkezési szokások megváltozása, az a belső lelki átalakulás következménye lesz.(megj.:ezért leszünk később vegá
nok, mert a tudatunk sok mindent fog érzékelni, felfogni, amit előtte nem és képtelenek leszünk bántani egy állatot, bármilyen érző lényt. Ez vonatkozik természetesen az emberekkel kapcsolatban is.)
A Felemelkedés az a kezdeti lépés vissza az "Egy"-hez, egy olyan folyamat, ahol a végén egyesülünk az Abszolúttal.

Kérdés: Hogyan készítsd fel magad a Felemelkedésre?

C: Ez egyszerű, kapcsolódj a Lelkedhez, ez a fő válasz. Nem az, hogy megváltoztasd a DNS-ed, nem az hogy aktiváld a fénytestedet, hanem keresd a kapcsolatot a Lelkeddel.

Kérdés: Mennyi időbe fog telni, míg a rezgési frekvenciák elérik a megfelelő szintet és eljutunk a Felemelkedési folyamathoz?

C: Évekbe fog telni. A legfejlettebbeknek néhány év, egy átlagos személynek kicsit több.(megj.: ez egy folyamat lesz, először helyre kell jönnünk egészségileg, mentálisan, fel kell dolgoznunk majd előző életeinket, amihez segítséget fogunk kapni csillagtestvéreinktől)
A Felemelkedés kamrák valóságosak és segíteni fognak a tudati átalakulásban, mert ezek segítsége nélkül sokkal hosszabb időbe telne mindezeknek megvalósulnia. Ez a kamra rendkívül fejlett, organikus technológia.
A Fény erők a rendelkezésünkre fogják bocsájtani, ha megtörténik az Első Kapcsolatfelvétel.”

Most pedig a Galaktikus Kódexből szeretnék idézni, amit számtalanszor elolvasok, mert számomra nagyon fontos:

I. Fejezet: Az Isteni Kegyelem Törvénye

Minden egyes érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van a pozitív élettapasztalathoz
Ahhoz, hogy elmagyarázzuk az I. Fejezetet, meg kell értenünk, hogy a szenvedésnek, és a fájdalomnak nincs értéke egy olyan megvilágosodott Galaktikus társadalomban, mely felszabadult a sötét erők befolyása és egyéb kozmikus anomáliák aspektusa alól. Az, hogy a fájdalmat, a szenvedést és az áldozathozatalt a fejlődési tapasztalat elemeiként értékeljük, része volt a sötét erők programozásának. Ezzel az volt a céljuk, hogy az elfoglalt bolygók népességét minél könnyebben rabszolgává tegyék.

Minden érző lény feltétel nélküli pozitív élettapasztalata biztosítva lesz a felszabadított univerzumban úgy, hogy belső kapcsolatba kerülnek a Forrással. Ezt megerősíti majd a Felemelkedett Mesterek anyag fölött álló ereje, amely lehetővé teszi számukra, hogy segítsenek az élőlényeknek a Forrás felé való törekvésükben és ellássák őket az élethez nélkülözhetetlen kellékekkel. Az élet sosem azt jelentette, hogy keményen kelljen dolgozni és küzdeni, annál inkább egy örömteli, és kreatív utazást. Az I. Fejezet különböző alfejezetei szabályozzák az összes életet a felszabadult univerzumban, valamint ezek irányítják a Fény teremtményei közötti kapcsolatokat, azért, hogy konfliktusoknak soha ne kelljen előfordulniuk. Most hadd magyarázzuk el az alfejezeteket:

I/2. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a Felemelkedés
Ez az alfejezet elmagyarázza, hogy a Felemelkedett Mesterek hogyan használják a Felemelkedés spirituális technológiájának fejlett értelmezését és hogyan segítenek minden élőlénynek, akik szabad akaratukból választják a Felemelkedést, a megváltás Elektromos Tüzét felhasználva.


I/5. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a szabadság

Ez az alfejezet biztosítja, hogy minden élőlénynek korlátlan lehetősége legyen a növekedésre, és az élet tapasztalására. Mivel a felszabadított univerzumban minden élőlény csakis pozitivizmust teremt, a szabadságuk sosem helyezkedik szembe más lények szabadságával.”



A Csillagmagok, akik nagyon régen kerültek erre a Bolygóra és emlékezni fognak küldetésük minden aspektusára, Felemelkedésük után újból Egységet, Fényt és Szeretetet fognak sugározni.

A Felsőbb Énünk már nagyon vágyik a Forrással való újbóli és teljes kapcsolatra.
Tudd, hogy Szeretve vagy, Értékes vagy és sohasem voltál egyedül! <3

A legvégére szeretnék mutatni egy Platóntól származó idézetet:

A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a Mindenségnek, szárnyat az Élménynek, szállni tanítja a Képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.”

Egy nagyon szép zongorajátékkal szeretnélek meglepni benneteket, hogy
szárnyalhasson a képzelet. A zene címe: A Mennyek altatódala.
 
Kellemes zenehallgatást kívánok! :) <3




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.