2022. június 27., hétfő

Bolygószintű Helyzetjelentés

Eredeti bejegyzés itt: 

Fordította: MCCS

Hatalmas, tektonikai változások zajlanak a színfalak mögött, amelyekről taktikai okokból nem sokat lehet mondani. Ezért kicsit ritkábbak a bejegyzések a blogon.

Az elmúlt hetekben hatalmas győzelmek születtek a chiméra flottával szemben. A chimérának két alfrakciója van, az első az Orion alfrakció, a második az Androméda alfrakció. Az Orion alfrakció többnyire földalatti bázisokon található, és kiírtották őket. Az Androméda alfrakció az elmúlt néhány évben beszivárgott a felszíni lakosság közé, mivel rájöttek, hogy közel a végső vereségük, így kicsit nehezebb lesz őket kitisztítani, mivel az emberiséget élő pajzsként használják.

A Fényerőknek sikerült észrevétlenül beszivárogniuk a chimérai parancsnoki láncába, és most belülről bomlasztják a chiméra struktúráját. A bolygóra vonatkozó negatív forgatókönyvek többsége összeomlott, ám még mindig van egy elég valószínűtlen, de nagyon veszélyes forgatókönyv, melyet még meg kell oldani.

A Fényerők befejezték mindkét Dyson-gömb építését, a Nap körüli gömböt és a Föld körüli gömböt is. A Galaktikus Konföderáció flottája így készen áll a Napvillanás érkezésére, már csak a bolygó felszínét kell felszabadítaniuk és felkészíteniük az emberiséget.

Már 25%-kal csökkent a Föld mágneses mezejének erőssége, és a következő néhány évben a közelgő Napmaximum során várható erős napkitörésektől a Föld mágneses mezeje olyan mértékben összeomolhat, ami a mágneses elmozduláshoz szükséges, és ez fizikai pólusváltáshoz vezet:

https://www.youtube.com/watch?v=6CMaZZBK2CU


A bolygó felszínén is hatalmas geopolitikai változások vannak.

Először is, Oroszország az új arany- és nyersanyagalapú globális pénzügyi rendszer bevezetésének előkészítésével van elfoglalva:

https://www.bullionstar.com/blogs/ronan-manly/kremlin-confirms-intention-to-back-ruble-with-gold-and-commodities/

Ez magában foglalja majd a valutakosáron alapuló nemzetközi tartalékvalutát, pontosan úgy, ahogyan azt a blogomon több mint 10 évvel ezelőtt jeleztem:

https://theeventhub2015.blogspot.com/2022/06/rt-2022-06-22-brics-developing-new-global-reserve-currency-putin.html

És az aranyfedezetű stabilcoin kriptovalutát:

https://theeventhub2015.blogspot.com/2022/06/rt-2022-06-22-russia-needs-golden-ruble.html

A színfalak mögött az oroszok csendben készülnek a szabad energia technológia felszabadítására is, és ezt meg is fogják tenni, amint a sötét erők hatalma eléggé lecsökken ahhoz, hogy mindezt biztonságosan megtehessék:

https://csglobe.com/free-energy-breakthrough-russia/

https://pressclub.ch/transmutation-delements-chimiques-par-la-methode/?lang=en

Kínában teljesen más a helyzet. Néhány évvel ezelőtt Sárkány-források titokzatosan azt állították: "Xi elvesztette mennyei megbízását." Ez mostanra a köztudottá vált:

https://crisiswatch.substack.com/p/the-coming-removal-of-the-mandate-7c2?s=r

Xi erős jezsuita befolyás alatt áll, próbálja megtartani a hatalmat, miközben egyre diktatórikusabbá válik:

https://www.reddit.com/r/Jesuitworldorder/comments/hj65vi/possible_connection_between_the_jesuits_and_xi/

Kínában ennek nem örül mindenki, ezért a sanghaji klikk próbálja Xi-t eltávolítani a hatalomból. Ez a valódi oka a sanghaji lezárásoknak, mivel Xi ezekkel a lezárásokkal próbálja a sanghaji klikk tevékenységét megakadályozni:

https://forbiddenknowledgetv.net/dr-li-meng-yan-whats-really-going-on-in-shanghai/

https://www.zerohedge.com/economics/china-paralyzed-feud-erupts-between-xi-and-li-over-covid-response

Habár általában a kínaiak több bántalmazást képesek elviselni, mint a Nyugaton élők, az ő tűrőképeségüknek is van határa, és a felszín alatt a kínai társadalomban forradalom készülődik:

https://www.zerohedge.com/markets/all-hell-breaks-out-apple-factory-workers-clash-guards-over-lockdowns

A kínai pénzügyi rendszer az összeomlás szélén áll. A hatóságok visszaélnek a Covid-applikációkkal/alkalmazásokkal, hogy megakadályozzák, hogy a polgárok hozzáférjenek a bankokhoz és a pénzükhöz. Így akarják megakadályozni a bankok megrohamozását:

https://www.zerohedge.com/political/chinese-banks-freeze-billions-deposits-officials-use-health-qr-code-bar-protestors

https://www.armstrongeconomics.com/world-news/tyranny/china-uses-covid-pass-to-restrict-movement/

Xi aláírt egy rendeletet a "különleges katonai műveletek" törvényesítéséről is, amelyek nyilvánvalóan Tajvan ellen irányulnak:

https://www.archyde.com/xi-jinping-signed-the-outline-of-non-war-military-actions-wang-dan-warned-taiwan-should-attach-great-importance-to-it/

https://exbulletin.com/politics/1690205/

Ahogy ígérték, a Sárkány források azonnal reagáltak, és még aznap közzétették a kínai fősodratú médiában:

https://mp.weixin.qq.com/s/BtLLCb0GlPxjmhbAz5pUOw

https://www.livescience.com/china-says-it-may-have-received-signals-from-aliens

Bizonyítékok látnak napvilágot arról, hogy a kínaiak szándékosan szabadították ki a koronavírust a wuhani laboratóriumból:

https://100percentfedup.com/breaking-chinese-doctor-says-covid-19-release-was-intentional/

Még Tedros Adhanom is elismerte, hogy a vírus a wuhani laboratóriumból származhat:

https://www.dailymail.co.uk/news/article-10930501/WHO-chief-believes-Covid-DID-leak-Wuhan-lab-catastrophic-accident-2019.html

Ugyanez a laboratórium kísérletezett majomhimlővel is:

https://thenationalpulse.com/2022/05/22/wuhan-assembled-monkeypox-strains/

https://www.jewishtvchannel.com/proof-revealed-wuhan-experiments-on-monkeypox-before-virus-struck/

         A képen: " És aztán azt mondtuk nekik, hogy két hetük van kiegyenlíteni a görbét"

Érdekes információk látnak napvilágot az oltóanyagokkal kapcsolatban:

https://thelibertydaily.com/theres-a-shocking-correlation-between-getting-vaxxed-and-pushing-for-war-with-russia/

https://lilianeheldkhawam.files.wordpress.com/2021/12/12-intracorporal_nanonetwork.pdf

És a tablettás gyógyszerekben lévő mikrochipekről:

https://blog.nomorefakenews.com/2022/05/25/pills-with-microchips-pfizer-ceo-is-in-love/

A Világgazdasági Fórum még mindig a Reset-re vonatkozó saját verzióját próbálja érvényesíteni:

https://vigilantcitizen.com/vigilantreport/top-10-insane-wef/

Ez az ő 'csináld vagy meghalsz' pillanatuk, és próbálnak mindenkit megrémíteni:

https://usawatchdog.com/deep-state-predators-need-to-terrify-everyone-alex-newman/

A nyugati civilizáció rendszerszintű összeomlásának megtervezésével:

https://halturnerradioshow.com/index.php/en/news-page/world/force-majeure-declared-oil-for-diesel-engines-gone-in-8-weeks

https://www.rumormillnews.com/cgi-bin/forum.cgi?read=201992

A rendszer sokkal rugalmasabb és alkalmazkodóbb, mint amire számítanak, a kísérletük kudarcot fog vallani.

Ők el fognak bukni:

https://bombthrower.com/how-to-protect-yourself-from-davos-man/

Mi pedig győzni fogunk:

https://alicespringstomind.com/2022/04/09/peaceful-civil-disobedience/

Még nem tartunk ott, és békemeditációra van szükség az Oroszország és Litvánia/NATO között esetlegesen kialakuló konfliktusban:

https://www.welovemassmeditation.com/2022/06/urgent-meditation-for-peace-between-russia-and-lithuania-every-4-hours.html

Magyarul itt:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/06/surgos-meditacio-az-oroszorszag-es.html

Az Élet Virága meditációra is szükség van, hogy stabilizáljuk a planetáris Fényrácsot, több Fényt hozzunk a bolygóra, és segítsük megtisztítani a még megmaradt anomáliát:

https://www.welovemassmeditation.com/2019/08/daily-flower-of-life-meditation.html

Magyarul itt:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/08/elet-viraga-meditacio-naponta.html

A Fény győzelme!

Magyar Cobra Csoport


2022. június 26., vasárnap

Interjúrészletek Cobrától: Replikátorok

Korábban már készült két részben összeállítás a különböző technológiákkal kapcsolatban, de most kiegészítésképpen jöjjön csak egy különálló cikk a Replikátorokkal összefüggésben. Fogadjátok szeretettel drága Csillagmagok. 

A Technológiai cikkek itt elérhetőek:

1.rész:

https://ellenallas1111.blogspot.com/2021/02/technologia-cobra-interjureszletek-1.html

2. rész:

https://ellenallas1111.blogspot.com/2021/03/technologia-cobra-interjureszletek-2resz.html

Replikátorok

"-A replikátorok különböző fizikai szükségletek kielégítésére használhatók.

- A replikátorok rövid idő alatt képesek finom ételeket is előállítani.

- Bár a replikátorok által előállított ételek nem feltétlenül mindig ízletesek, bármikor választhatjuk, hogy inkább friss és bio alapanyagokból főzünk."

"J : Az Esemény után mikor válik elérhetővé minden fejlett technológia a felszíni lakosság számára ?

C : Az emberiség még nem áll készen minden technológiára, bizonyos fajok olyan technológiákkal rendelkeznek, amelyek sokkal fejlettebbek, mint bármi, amiről csak álmodni lehet. Az emberiség megkapja a következő lépést, amint képes integrálni, és aztán bizonyos egyének még többet kapnak. De azt mondanám, hogy az a kvantumugrás, amit az emberiség meg fog tapasztalni, óriási lesz, nagyszerű lesz. De az emberiségnek még mindig át kell mennie a spirituális növekedés belső folyamatán, hogy megkapja az átalakulás teljes előnyeit."

"Steve - Mindezek a technológiák, tudod, skalár technológiák, vannak 'replikátoraink', hallunk az SSP-ről (megj.: Secret Space Program - Titkos Űrprogram), annyi mindenről hallunk, az elmém, a fantáziám annyira... él, amikor ezekre a dolgokra gondolok. Cobra, tudnál néhány példát mondani olyan technológiákra, amelyekkel várhatjuk az Eseményt, amelyek mindennapi dolgok lesznek, és amelyek tükrözni fogják az életünket?

Cobra - Igen, természetesen, a replikátorok, én nem nevezném őket replikátoroknak, de az emberek ezen a néven ismerik őket, ezek a dolgok jelen lesznek az esemény után, és nagyon könnyű lesz bármit materializálni vagy manifesztálni ezzel a technológiával, tehát ez alapvetően a szűkösség vége lesz.

Steve - Élelmiszertermelés, igen...

Cobra - Ez lesz a Bőség kezdete az emberiség számára, és ez végül a pénzügyi rendszert is elavulttá fogja tenni, fokozatosan.

Rob - Valaki azt mondja, beszéltél a replikátorról, és sokan azt mondják: "Replikátor, ez jól hangzik." Beszélnél arról, hogy mi ez és mit tud replikálni? Vannak méretbeli korlátozások? Beszélj erről részletesebben.  Ha jól értettem, a Vénusziak használják. Élelmiszerre és talán még néhány más dologra. Tudnak replikálni alkatrészeket a hajóikhoz, amik elromlanak? Mi az a replikátor? Hogyan használják a Galaktikusok? Hogyan leszünk képesek használni?

COBRA - A replikátor egy olyan gép, amely az éteri síkot fizikai anyaggá alakítja át. Tehát van egy tárgy terved az éteri síkon. Valójában megtervezheted a számítógépen egy grafikai tervezőprogramon, és létrehozhatsz egy formát az éteri síkon, majd megnyomsz egy gombot, és az egész dolog materializálódik a fizikai síkon. Ez egy nagyon egyszerű fizikai folyamat az éteri anyag fizikai anyagba való átmenetére, és ugyanezt a technológiát használják egy Anyahajó vagy Hajó materializálására vagy dematerializálására az éteriből a fizikaiba, a mi valóságunkba és onnan ki.  És alapvetően az éteri anyagból bármit meg lehet manifesztálni, amit csak akarunk. Tehát nem lesznek korlátozások egy bizonyos pont után, amikor az emberi lények eléggé meggyógyultak és megtisztultak belsőleg ahhoz, hogy ne éljenek vissza ezzel a technológiával.

Rob - Oké.  Ez egy érdekes kérdést vet fel számomra személyesen. Vannak térképeik ezekről az éteri dolgokról? Dr. Frank fel szokott menni a hajók fedélzetére, és azt kérdezték: "Mit szeretnél vacsorára?". Ő azt mondta: "Spagetti és húsgombóc.  Megkérdeztem tőle: "Az egy állat? Honnan származik?" Azt válaszolta: "Nem, ők másolják." De ez olyan, mint a szintetizált növényi fehérje. Olyan az ízük is, mint annak. Honnan szerzik az éteri penészgombákat, hogy úgy mondjam? Csak úgy hozzáférnek az Akasha feljegyzésekből, vagy vannak aktáik az ilyesmiről?

COBRA - Ez olyan, mint egy számítógépes program, amely meghatározza a molekuláris szerkezetet, az atomi szerkezetet, az elemek kémiai arányát és a tárgy alakját, méretét, textúráját, fizikai tulajdonságait, majd ezek a dolgok manifesztálódnak a fizikai síkon.

U : Amikor egy replikátort használunk, például egy paradicsommal, mindig ugyanazt a paradicsomot kapjuk, vagy változik, mint a természetben?

C : Alapvetően egy replikátorban van egy bizonyos felvétel, amit lemásol, és ennek a felvételnek a pontos másolatát kapjuk, tehát ugyanannak a tárgynak a másolatát.

U : Oké, tehát mindig ugyanaz a paradicsom?

C : Igen, hacsak nem változtatod meg a felvételt, ez olyan, mint egy fénymásoló, meg kell változtatnod az eredetit, hogy különböző másolatokat kapj.

U : Oké, tehát könnyű megváltoztatni az eredetit?

C : Igen, nagyon könnyű.

U : Nekem úgy tűnik, hogy a technológia mindig a bennünk lévő technológia halvány másolata, mint a telefon és a telepátia. Nem gondolod, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a túl sok technológia eltávolítja az embereket a belső forrásuktól?

C : Igen, egyensúlyra van szükség a spirituális fejlődés és a technológia fejlődése között, és a fejlettebb fajok mindig megtartják ezt az egyensúlyt.

U : És egyetértesz azzal, hogy a technológia végül is mind eltűnik, mert minden bennünk van? Hogy ez egy átmeneti megoldás, mert annyi problémánk van?

C : Igen, el fog tűnni, de még messze vagyunk attól a szakasztól.

J : Egyszer azt mondtad, hogy az Első Kapcsolatfelvételre egy évvel az Esemény után kerül sor. Le tudjuk-e rövidíteni ezt az időeltolódást mindenféle fejlett technológia bevezetésével, beleértve azokat is, amelyeket a Titkos Űrprogramban használnak ?

C : Ez az egy éves terv már tartalmazza ezt, és azt mondanám, hogy a fő probléma itt nem a technológia, a fő probléma az emberi tudatosság. Az Esemény után az embereknek meg kell érteniük a tudatosság és a technológia közötti kapcsolatot, és csak a spirituálisan érett lények fognak hozzáférni több technológiához. Mert máskülönben ez egy olyan egyensúlytalanságot hoz létre, amellyel vissza lehet élni."

TESTREPLIKÁTOR

"Rob - Valaki megkérdezte, és említetted, hogy a replikátor képes reprodukálni az élelmiszert, például egy paradicsomot, ami egy élő dolog. Szóval, Ő arra volt kíváncsi; tud-e egy élőlényt reprodukálni. Tudjuk, hogy van klónozás, de van-e olyan replikátor technológia, amely képes erre?

COBRA - Alapvetően a replikátor egy paradicsomot reprodukál, amely már nem él. Ez nem maga az élő növény. Ez az a része ugye, ami már "halott". A replikátor képes létrehozni egy testet, de egy élő anyagnak be kell kerülnie abba a testbe, és igen, a Fényerőknek van olyan technológiájuk, ami ezt meg tudja valósítani. Tehát például, ha új testre van szükséged, a replikátor létrehoz neked egy új testet, és aztán Lélekként belépsz abba a testbe egy bizonyos technológiával, amely lehetővé teszi, hogy a rezgési frekvenciádat ahhoz a másik testhez igazítsd.".

Forrás: 

https://prepareforchange.net/cobra-interview-faq/?fbclid=IwAR1kFbkxDpftOHBAg19i81zjE22olW1h3f_AYx_4GyOBNRlRwGILHMdrK94#titleArchive

Itt egy videó összeállítás a Star Trek filmsorozatból, ami a replikátorokat mutatja be:

https://www.youtube.com/watch?v=moZzh_cb7RE


Magyar Cobra Csoport


2022. június 10., péntek

Cobra Csoport: A Felemelkedésről

Engedjétek meg, hogy egy pár szót ejtsünk a Felemelkedésről, mert ez sokunkat érdekel. Az Eseményről, Új Atlantiszról, és Csillagtestvéreinkről is sokszor kérdeztek minket. Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy kérjük, használjátok a Magyar Cobra Portál blogot és annak kereső sávját, ott nagyon sok mindent meg fogtok találni.




Visszatérve a Felemelkedéshez, először jöjjön egy fontos idézet az 1996-os Nagy Felejtés éve című Cobra bejegyzésből:

Azon lények túlnyomó többségénél, akiknek volt kapcsolata a Felemelkedett Mesterekkel, ez a kapcsolat megszakadt. A spirituális minőség rengeteg emlékét kitörölték elektronikus memória feloszlatással.
Sokan, akiknek szándékában állt információt terjeszteni a felszíni lakossággal, elmeprogramozás alá kerültek és sok esetben hamis információt és emlékeket ültettek beléjük. Minden csatornázó implantátumot kapott és a legtöbb csatornázási kapcsolatukat komolyan megzavarták.
Strangelet és toplet bomba mechanizmusokat helyeztek el arra az esetre, ha a Felemelkedett lények megpróbálnának kapcsolatot teremteni velünk.
Ez hatékonyan egy olyan zónává tette a Naprendszerünket, amelyben nagyon kismértékű kapcsolat létezik a Felemelkedettekkel. Még a Naprendszeren belül lévő plejádiak sem tudták közvetlenül elérni a Felemelkedett lényeket, mivel a kapcsolatfelvétel szélsőségesen korlátozott volt.

Ezt az 1996-os Nagy Felejtésnek nevezzük.

Ez a felejtés annyira teljes volt, hogy valójában csak nagyon kevés ember emlékszik a spirituális kapcsolatra a saját Lelkével, illetve a Felemelkedett Lényekkel 1996 előttről.
Ez a felejtés olyannyira teljes volt, hogy sok embernek nehézségeket fog okozni, hogy megértse, amiről beszélek.”

A Föld tehát abban az évben teljes karantén alá került, a Csillagmagok pedig „mély álomba”. 

A Galaktikus Kódex érvényesítésre juttatása miatt és az Új Kozmikus Ciklus eljövetele eredményeként, azonban a Fényerők egy nagyon fontos lépéssel álltak elő. Idézet Cobrától 2018-ból: 


Erre való reagálásként egy hatalmas és erős, százmilliónyi tagból álló Fénycsoport lépett be a Naprendszerbe és segíteni fognak a chimera végső eltávolításában. Ennek a pozitív csoportnak a kilétét még nem árulhatom el.”



                                      A képen:.. és ez a Bolygó Konföderációs terület

Cobra a fenti képet küldte nekünk, mert a Föld Bolygó is bekerült a Konföderációs területek közé, mely jogalapot ad arra, hogy teljes mértékben beavatkozzanak a fizikai síkon is a sötétség eltávolítása miatt, mely jelenleg is folyamatban van azért, hogy a Felemelkedésünk mihamarabb megkezdődhessen.

A Felemelkedett szó jelentése: teljes szabadság és megvilágosodás.
Elhagyni minden olyan köteléket, mely a fizikai síkhoz, az elméhez kötődne. Nincs rögzülés az entrópiához (rendszer rendezetlenség), a tudat minden ellentéten és konfliktuson túllépett.

A Felemelkedett Mesterek élvezik a megvilágosult tudatállapotot, a finom, tiszta és mindent átható boldogságot. Ezt szeretnék megmutatni az emberiségnek is, ha itt lesz az ideje és mi magunk is Mesterré, Mesternőkké válunk majd. 

Ezt fontos tudnod, idézet Cobrától:

"Minden Csillagmag, aki Szabad Akaratából a Felemelkedés mellett dönt, teljesíteni tudja majd saját folyamatát."

A döntést mindenkinek magának kell majd meghoznia. 

Hajlandó leszel változni, változtatni?

A Fényszigeteken csoportos beavatáson fogunk keresztül menni, mint például ezen is. Részlet a Planetáris Felemelkedési Folyamat című Cobra cikkből:

Itt szükséges elmondani, hogy a negyedik beavatás (Arhat) a függőleges implantátum felbomlását jelenti. A függőleges elsődleges implantátum egy forgó plazma fekete lyuk, mely elválasztja a személyiségnek az ÉN VAGYOK jelenléttel való azonosulását. Amikor ez az implantátum felbomlik, az ÉN VAGYOK jelenlét elektromos tüze elnyeli magába a kauzális, a mentális, az asztrál, az éteri, a plazma és a fizikai testek összes élő anyagát és attól kezdve projektálni tudja magát az idő/tér kontinuumba, a szivárvány feltámadt test egy dupla tórusz élő hologramjaként (Fénytest):

Annak a Felemelkedett lénynek a tudatossága, aki Arhat beavatásban részesült, teljesen mentes bármiféle negativitástól és szenvedéstől és telve van olyannal, ami valódi, jó és gyönyörű.”



Bizonyára sokak számára van ebben a részletben sok megmagyarázni való, ezért szeretnék idemásolni egy cikk részletet a Szeretjük a Tömegmeditációkat nevű oldalunkról, ami a segítségünkre lesz a megértésben, hogy milyen fokozatokat kell majd bejárni majd helyrehozni a kapcsolatot a különböző síkokon lévő energia testjeinkkel:

"Az Éteri Test Funkciója:

Az Éteri Test vitalitást, egészséget, életet és rendezettséget ad a Fizikai Testnek. A tudatunkat összehangolja az Energia alapelvével. A felsőbb testekből juttat le energiát a fizikai tudatunkba.

A Tudat Kiterjedése:

A finomenergia különféle típusainak tudatossága, amely a Fizikai Testen keresztül és a környezetben mozog. Finom/éteri energia ugyanúgy látható, mint ahogy érezhető is.

Mennyire Felébredett:


Az Éteri Test Tudatossága és az éteri univerzum azáltal ébred fel, hogy olyan gyakorlatokat végez, mint a pranayama, tai chi, chi kung (qi gong - csikung), taoista jóga, mindemellett pedig azáltal is, hogy figyelmet fordít az energia fogalmára.

7- Atmikus Test Funkciója:

Az Atmikus Test az Egy-Élettel való azonosulás eszköze, mely inspirál, megfigyel és a Föld bolygón élő összes élőlényen és teremtményen keresztül cselekszik.

Ez az az eszköz, amelyen keresztül elérhetjük a tökéletes önuralmat.

A Tudat Kiterjedése:

Az Atmikus tudat, szétválaszthatatlan tudatosság - azonosulás, nem az egyénnel, nem a lények csoportjával, hanem magával a mindent átható élettel.

Ha erős az egyéniség tudata, akkor az nem egy tiszta Atmikus állapot, hanem inkább csak a Mentális, vagy Asztrális szinteken való tükröződése annak.

Az Atmikus tudat érzése olyan, mint a tiszta nyugalom, mind a fájdalom, mind pedig a boldogság teljes meghaladása, teljesen kiegyensúlyozott és rendíthetetlen minden téren - rendkívül intenzív béke érzése.

Az Atmikus 5 érzék a következő:
 
- Üdvösség (az Atmikus képessége annak, hogy halljuk a hangot, vagy a rezgést, amely létrehozza a bármi és a minden létformáját, minden szinten, fel egészen az Atmikus szintig)
 
- Aktív Szolgálat ( a teremtés újra és újra kibontakozó szükségének Atmikus érzése)

- Felfogás (az igazság meglátásának Atmikus képessége), 

- Tökéletesség (Atmikus érzék, mely elvezet az egyén természetének szívébe) 

- Abszolút Tudás (Atmikus érzék, mely elvezeti az egyént a forrásához, valódi otthonához)

Formája/Struktúrája:

Az Atmikus test egy központi pontból való kisugárzás, amely egyesül az Egy-Élettel, mely beborítja és körülveszi a Földet; minden élő teremtményen keresztül inspirál, érzékel és cselekszik, a létezés minden szintjén (Buddhikus, Manasz, Kauzális, Mentális, Asztrális, Éterikus, Fizikai) a Földön.


6-Buddhikus/Krisztusi Test:

Ez a test nem az egyének - Buddha és Krisztus - után kapta a nevét, hanem inkább ők voltak azok, akik ez után a tudatszint után lettek elnevezve, amelyet megtestesítettek. Számos világi tanító és főbb vallásalapító ezt a tudatállapotot testesítette meg a világon.

Funkciója:

A Buddhikus Test lehetővé teszi a tudat, az elkülönült egyénen túli kiterjedését. Ez teszi lehetővé, hogy az azonosság elváljon az egyéniségtől, így az azonosság másokat is magába foglalhat; úgy mint a családot, barátokat, társadalmi csoportot, lélekcsoportot és végül az egész emberiséget.

A Buddhikus Test lehetővé teszi az intuitív megértést a másokkal való egyesülésen keresztül, tudva azt, hogy azzá válik, amit tudni kell.

A Buddhikus szint A boldogság és öröm forrása a Manasz/Felsőbb Értelem, Kauzális/Lélek, Mentális/Intellektuális, Asztrális/Érzelmi és a Fizikai szintek számára.

Ez a test végül is átalakít, meggyógyít, megold minden emberi problémát a szeretet erejével, egységgel és bölcsességgel.

A Buddhikus/Krisztusi test tartalmazza a tökéletesség archetípusát az emberi lény számára. E archetípus megtestesülése, a személyiség és a Buddhikus/Krisztusi test összeolvadása az emberi evolúció célja.

A Tudat Kiterjedése:

A Buddhikus tudat nem kezdődik el mindaddig, amíg igen jelentős fejlődés nem történt a spirituális úton. Ez az intuícióval kezdődik (annak a képessége, hogy a szereteten keresztül ismerjük a bölcsességet, gondolatok, vagy pszichikai képességek nélkül), valamint a mások iránti együttérzéssel.

A tiszta Buddhikus tudat az azonosság egyénen túli kiterjedésével jellemezhető, hisz elég nagy vagy ahhoz, hogy egy egyénekből, vagy lelkekből álló csoporttal azonosuljál. Világi tanítók oly módon testesítik meg ezt az állapotot, hogy teljes egyéniségüket annak szentelik, amely az emberiség csoportjának javát szolgálja.

Az Egység olyan valós és intenzív ezen a szinten, hogy egy másokkal való folyamatos örömteli egység állapotában vagy. Ez egy intenzív szeretet, valamint folyamatos totális-létezés orgazmikus boldogság állapota. 
Ha az, amit Buddhikus, vagy Krisztusi tudatnak vélnek, nem tartalmazza ennek az intenzív orgazmikus boldogságnak a megtapasztalását, akkor az valójában nem tiszta Buddhikus/Krisztusi tudat, hanem inkább annak a Mentális, vagy Asztrális szinteken való tükröződése, vagy a Buddhikus keveredése a Mentális, vagy az Asztrális szintekkel. 
A Buddhikus/Krisztusi tudat, az egy boldog egyéni, saját magunk meghaladásának állapota.

Annak a jele, hogy valaki igazán és tartósan elérte ezt a tudatállapotot az, hogy ők többé nem igazodnak az egyéniségükhöz. Soha, vagy csak ritkán beszélnek az egyéniségükről. Teljesen önzetlenek a cselekedeteik, és semmilyen személyes természetű dologra nem vágynak, mert ők a beteljesedés forrásában tartózkodnak, folyamatos intenzív boldogságban. Megnyilvánulásaik is teljesen ártalmatlanok, és együttérzéssel áthatottak.

Forma/Struktúra:

Amikor felébredett, a Buddhikus/Krisztusi test kifelé mutató forgó örvények egy nagy halmazának érzékelhető. A fenti képen látható tölcsér formájú alakzatok, energiaörvények. Ez a test rendkívül rugalmas, és amikor figyelme egy tárgyra irányul (a saját szintjén, vagy a mentális, asztrális, vagy a fizikai szinten), kiterjed, megnyúlik és a fénysebességnél, vagy a gondolat sebességénél gyorsabban jut el a tárgyhoz, aztán az örvények alagutat fúrnak a tárgyba, lehetővé téve ezzel az azonnali egyesülést és a figyelem tárgyával való összeolvadást. A fényenergia központi oszlopa fejezi ki a jelenlegi kiterjedését a tudatnak. Ritkán láthatóak a Buddhikus testek egyedül, ahogy a felső képen van ábrázolva. Normális esetben dinamikus kölcsönhatásban vannak csoportokkal, más Buddhikus lények csoportjain belül.

5 – Manasz:

Funkciója:

A Manasz/Felsőbb Értelmi Test az Univerzális Elmével való kapcsolódás eszköze. Rajta keresztül képesek vagyunk megérteni a tudás és igazság széles tárházát a valóságról és a létezésről. Képessé tesz bennünket, hogy tudatossá váljunk az Isteni Tervre, ahogy az manifesztálódik.

A Tudat Kiterjedése:

A Manasz Test az absztrakt és univerzális igazságok mentális megértése felé irányul, amelyek mennyiségükben végtelenek, minőségükben magasztosak, és mélységesen felszabadítóak az emberi lélek számára.

Amikor a tudat e szintje felébredett, a mindenütt jelenvaló tudatosság válik megalapozottá.


A Manasz tudat az Isteni intelligens aspektusát testesíti meg.


A Manasz tudat normális esetben elragadtatottnak és örömtelinek érződik.

A Manasz Univerzum magasabb szintjein létezik.

Forma/Struktúra:

Amikor felébredett, a Manasz test fényrészecskék széles mezőjeként érzékelhető, amely egy központi pontból sugárzik ki és nagyjából 1200 láb átmérőjű körben és körülbelül 340 láb magasságban terjed ki. A fényenergia központi oszlopa jelzi az univerzális gondolat jelenlegi kiterjedését. 5 térbeli dimenzióban létezik.
Fontos megjegyezni, hogy a napi meditáció javítja az energiaáramlást és a tudatosságot a fizikai valóságban és aktiválja valódi lényed esszenciáját minden dimenzióban."
A teljes cikk itt elérhető:
Ez pedig a Felsőbb Énünkről ad csodás leírást és található benne egy Protokoll, melyet érdemes mondogatni vagy meditációk előtt is elmondható:
Videó formájában nemrég készítettük el:

Most talán azt mondhatjátok, hogy "még nem tudok dönteni, hogy mit is szeretnék majd az Esemény után..."
Nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb lesz, ha már nem lesznek biochipek, implantátumok, skaláris ultra – és infrahang technológiák, torzult energiák, a plazma síkon lévő entitások és toplet bombák. 
Ezek mind mind befolyásolják a döntéshozatalt, a tisztánlátást sokunk számára. Aki csak tudja már most használja az ezeket a behatásokat ellensúlyozó védelmi meditációs technikákat napi szinten, tachyonizált termékeket, orgonitot, plazmagömböt és minden egyebet. 
Számukra már sokkal világosabb, hogy a Felemelkedést választják.
Azok, akik még ebben bizonytalanok, az a fentebb felsorolt, mindenkit befolyásoló dolgok miatt van. 
A Fényerők nem siettetnek senkit sem, nem várnak el senkitől semmit, tisztában vannak vele, hogy rendkívül összetett a helyzet, de ahogy Cobra mondja, nekünk kell cselekednünk és utána tudnak csak segíteni a Csillagtestvéreink. Annyi mindent átadtak nekünk az évek alatt, csak használni kell. Cobra elmondta azt is, hogy a Csillagmagok az Esemény után egyre több mindenre fognak emlékezni, mert a fátyol technológia nem fog többé felejtést okozni. És persze a Fényszigeteken pontos útmutatást és nagyon sok segítséget fogunk kapni arról, hogyan lehetünk újra Önmagunk. 
Nagy szükség lesz az Istennő Misztériumokra is a Felemelkedéshez, melyet még sok 100 000 évvel ezelőtt a Kozmikus Központi Faj hozott a Földre, Atlantiszra. Ezekkel a Misztériumokkal való kapcsolat a társadalom alapját, stabilitását és harmóniáját jelentik. Cobra Ízisz Misztériumai című bejegyzésében olvashatsz róla pontosan, hogy milyen protokollokról és misztériumokról van szó.


Most akkor most jöjjenek az interjúrészletek a Felemelkedéssel kapcsolatban:

Kérdés: Mi a megvilágosodás?

C: A megvilágosodás az, amikor rájössz, hogy ki is vagy valójában. Összekapcsolódás a valódi éneddel. Ez nem jelenti azt, hogy mentes vagy az érzelmeidtől, a gondolataidtól, meggyőződésedtől, csak egyszerűen azt jelenti, hogy mélyebb szinten tudod, hogy ki vagy.
Bármit teszel, vagy történik az életedben mindig azzal a tudatossággal fog egyesülni. Soha sem veszítheted el többet.

Kérdés: Meg tudnád határozni, hogy mi a Felemelkedés?

C: A Nirvikalpa Samadhi (az elme teljes feloldódása, megsemmisülése, amikor az egyén végigjárta a teremtés körét, s a Legfelső Kegyelem segítségével túl is lépett rajta) pontosan ez az. A Felemelkedés a te saját lényed tudatossága, ami olyan erős, hogy egységbe rendezi a személyiséged minden aspektusát.
Feloldódik minden alacsonyabb szintű tested: a fizikai, éteri, érzelmi, mentális és teljes egészében egyesülsz a te Isteni szikráddal. Többé nem azonosítod magadat a fizikai testeddel, a saját érzelmeiddel vagy gondolataiddal. Ez egy rövidebb megfogalmazása a Felemelkedésnek. Természetesen van még mit hozzátenni, de írni fogok ezekről az oldalamon, ha itt lesz az idő.
A Felemelkedés felszabadulás a tér/idő kontinuumból. Ez túl megy minden értelmi megfogalmazáson. Egyszerűen azt jelenti, hogy megéled és sugárzod a Fényt és a Szeretetet.

Kérdés: Több Felemelkedési folyamat van egy lélek fejlődésében?

C: Egy van és az elég.
A Felemelkedés a tudat átalakulása. Az egész folyamatnak keresztül kell mennie a tudatodon. Ez nem valami külső történés, hanem benned történik. Természetesen támogatható fejlett spirituális technológiákkal, de a folyamatnak szükségszerűen belül kell megtörténnie. Minden egyéb pl. étkezési szokások megváltozása, az a belső lelki átalakulás következménye lesz.(megj.:ezért leszünk később vegá
nok, mert a tudatunk sok mindent fog érzékelni, felfogni, amit előtte nem és képtelenek leszünk bántani egy állatot, bármilyen érző lényt. Ez vonatkozik természetesen az emberekkel kapcsolatban is.)
A Felemelkedés az a kezdeti lépés vissza az "Egy"-hez, egy olyan folyamat, ahol a végén egyesülünk az Abszolúttal.

Kérdés: Hogyan készítsd fel magad a Felemelkedésre?

C: Ez egyszerű, kapcsolódj a Lelkedhez, ez a fő válasz. Nem az, hogy megváltoztasd a DNS-ed, nem az hogy aktiváld a fénytestedet, hanem keresd a kapcsolatot a Lelkeddel.

Kérdés: Mennyi időbe fog telni, míg a rezgési frekvenciák elérik a megfelelő szintet és eljutunk a Felemelkedési folyamathoz?

C: Évekbe fog telni. A legfejlettebbeknek néhány év, egy átlagos személynek kicsit több.(megj.: ez egy folyamat lesz, először helyre kell jönnünk egészségileg, mentálisan, fel kell dolgoznunk majd előző életeinket, amihez segítséget fogunk kapni csillagtestvéreinktől)
A Felemelkedés kamrák valóságosak és segíteni fognak a tudati átalakulásban, mert ezek segítsége nélkül sokkal hosszabb időbe telne mindezeknek megvalósulnia. Ez a kamra rendkívül fejlett, organikus technológia.
A Fény erők a rendelkezésünkre fogják bocsájtani, ha megtörténik az Első Kapcsolatfelvétel.”

Most pedig a Galaktikus Kódexből szeretnék idézni, amit számtalanszor elolvasok, mert számomra nagyon fontos:

I. Fejezet: Az Isteni Kegyelem Törvénye

Minden egyes érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga van a pozitív élettapasztalathoz
Ahhoz, hogy elmagyarázzuk az I. Fejezetet, meg kell értenünk, hogy a szenvedésnek, és a fájdalomnak nincs értéke egy olyan megvilágosodott Galaktikus társadalomban, mely felszabadult a sötét erők befolyása és egyéb kozmikus anomáliák aspektusa alól. Az, hogy a fájdalmat, a szenvedést és az áldozathozatalt a fejlődési tapasztalat elemeiként értékeljük, része volt a sötét erők programozásának. Ezzel az volt a céljuk, hogy az elfoglalt bolygók népességét minél könnyebben rabszolgává tegyék.

Minden érző lény feltétel nélküli pozitív élettapasztalata biztosítva lesz a felszabadított univerzumban úgy, hogy belső kapcsolatba kerülnek a Forrással. Ezt megerősíti majd a Felemelkedett Mesterek anyag fölött álló ereje, amely lehetővé teszi számukra, hogy segítsenek az élőlényeknek a Forrás felé való törekvésükben és ellássák őket az élethez nélkülözhetetlen kellékekkel. Az élet sosem azt jelentette, hogy keményen kelljen dolgozni és küzdeni, annál inkább egy örömteli, és kreatív utazást. Az I. Fejezet különböző alfejezetei szabályozzák az összes életet a felszabadult univerzumban, valamint ezek irányítják a Fény teremtményei közötti kapcsolatokat, azért, hogy konfliktusoknak soha ne kelljen előfordulniuk. Most hadd magyarázzuk el az alfejezeteket:

I/2. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a Felemelkedés
Ez az alfejezet elmagyarázza, hogy a Felemelkedett Mesterek hogyan használják a Felemelkedés spirituális technológiájának fejlett értelmezését és hogyan segítenek minden élőlénynek, akik szabad akaratukból választják a Felemelkedést, a megváltás Elektromos Tüzét felhasználva.


I/5. Fejezet: Minden érző lénynek elidegeníthetetlen, és feltétel nélküli joga a szabadság

Ez az alfejezet biztosítja, hogy minden élőlénynek korlátlan lehetősége legyen a növekedésre, és az élet tapasztalására. Mivel a felszabadított univerzumban minden élőlény csakis pozitivizmust teremt, a szabadságuk sosem helyezkedik szembe más lények szabadságával.”



A Csillagmagok, akik nagyon régen kerültek erre a Bolygóra és emlékezni fognak küldetésük minden aspektusára, Felemelkedésük után újból Egységet, Fényt és Szeretetet fognak sugározni.

A Felsőbb Énünk már nagyon vágyik a Forrással való újbóli és teljes kapcsolatra.
Tudd, hogy Szeretve vagy, Értékes vagy és sohasem voltál egyedül! <3

A legvégére szeretnék mutatni egy Platóntól származó idézetet:

A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a Mindenségnek, szárnyat az Élménynek, szállni tanítja a Képzeletet, bájt ad a szomorúnak, derűt és életet mindennek. Lényege a rendnek, és útja minden jóhoz, igazságoshoz és széphez vezet, amelynek csak láthatatlan, de kápráztató, szenvedélyes és örökkévaló alakja.”

Egy nagyon szép zongorajátékkal szeretnélek meglepni benneteket, hogy
szárnyalhasson a képzelet. A zene címe: A Mennyek altatódala.
 
Kellemes zenehallgatást kívánok! :) <3