2018. július 30., hétfő

Az Isteni Női aspektus felemelkedik



Nemrég a kisfiammal és a kislányommal egy pataknál jártunk. A Nap simogatóan meleg volt és úgy gondoltuk, hogy mindannyian ledobjuk a szandálokat és megmártózunk a lábunkkal a vízben, ami kellemesen hűvös volt. Élveztük, hogy benne járkálunk… A levegőben mézes virágillat szállt és láttuk, ahogy egy szitakötő a másodperc tört része alatt felemelkedik egy fűszálról...
A kristálytiszta vízben picike pisztrángok úsztak és a kavicsok és kövek masszírozták a talpunkat. Mindezalatt egyszer csak beugrott, hogy Untwine oldalán van egy videó, amiben egy tündéri lány beszél arról, hogyan érezheted magadat jól a saját testedben.
A videó címe: Hogyan csökkentsem az aggódást és lazuljak el természetesen?

A videó angolul van, és érdemes végignézni. Szeretném, ha mindenki számára élvezhető lenne, ezért kiszedtem belőle a lényeget. Jól fogod magad érezni a bőrödben és ezt tudod majd sugározni másoknak is. Cobra ezen mondata nagyon élénken megmaradt bennem:"Egy léleknek nincs szüksége negatív élettapasztalatokra, ahhoz, hogy fejlődni tudjon. Ez csak egy program része. Az arkhónok programozásában szerepel. Az élet mindig is egy csodálatos utazást és lelkünk, valódi lényegünk felfedezését, fejlődését jelenti."
Kellemes feltöltődést kívánok mindenkinek! :)

Tehát a videó arról szól, hogyan csökkentsük a stresszt az életünkben.

1. Kapcsolódj össze a Természettel

Menj ki a Természetbe, hagyd magad mögött az internetet és minden elektronikus dolgot. Csupasz lábbal járj az Anyaföldön, a természetes vizekben, érezd a fák illatát, figyeld a víz csobogását. „Az Anyatermészet a legjobb orvosság.”


2. Aromaterápia: Illóolajok

Ezeket az olajokat desztillációval (lepárlással) vonják ki a növényekből.
Segíthetnek az ellazulásban a következő olajok: levendula, tömjén, kamilla, jázmin, citromfű, muskotályzsálya, rózsa, majoránna, szantálfa és vanília.

Az illóolajokat sokféleképpen lehet használni: rákenheted a csuklódra, használhatod a légtérbe párologtatva, vagy fürdő és masszázsolajként.
Ezeket a kivonatokat spray formájában is használhatjuk, a videóból a Rózsavizet emelném ki, melynek mámorító illata van.



3. A videóban láthatóak még virágesszenciák, melyek szintén nagyon sokat segítenek a léleknek és ezek belső használatra jók. Magyarországon a Bach virágterápia ismert.

4. Mandalák

Rendkívül jó stresszűző, és egyszerű művészeti tevékenység, kreatív kifejező eszköz. Segít kikapcsolódni és az aktív meditáció egy formája. Nem szükséges hozzá semmilyen képzettség, elég egy papír, egy ceruza és a gondolataid.
Ha színes mandalákat készítesz, akkor a színek is jó hatással lesznek rád.

Cobra is említi a Mandalákat a legutóbbi Budapesti Felemelkedés Konferencián:

MIÉRT OLYAN ERŐSEK A MANDALÁK?

Használhatunk Szakrális geometriát arra, hogy harmonizáljuk manifesztációs és demanifesztációs folyamataink tényezőit. A szakrális geometria tudománya egzakt tudomány. Isteni akaratunk felerősítésére használhatjuk.
Bindu (a mandala közepe) - Isteni akarat. Amint meghoztuk a döntést, az Isteni akarat mindig szakrális geometriát hoz létre a tér-idő struktúrában a felsőbb síkokról.
Amikor a körülötted lévő tér-időt formálod, az arra készteti az Univerzumot, hogy alkalmazkodjon az akaratodhoz. Helyezz egy képet arról a mandala közepébe, amit manifesztálni kívánsz az életedben. Ez rohamosan fel fogja gyorsítani a manifesztációs folyamatot.
Tachionizált kristályokat is el lehet helyezni a kép fölé, amit meg kívánsz teremteni és amit a mandalába tettél.
Ha őszinte vagy magaddal, mindig összhangban leszel a legmagasabb céloddal. Tiszta energiacsatornát fogsz teremteni, amely gyorsan manifesztálni fogja szándékaidat.”

 A Mandalákról itt is olvashatsz:


5. Pozitív gondolkodás és megerősítések

Ha negatív gondolatokkal táplálod a testedet, akkor azok fognak hatni, rossz irányban, ha viszont gondoskodsz arról, hogy pozitívan szemléld magad, akkor annak az előnyeit fogod megtapasztalni. Itt van egy versike a videóban, ami így szól:

Az elméd egy kert
A gondolataid a magvak
Melyből nőhetnek virágok
Vagy éppen gaz is.”

Ezenkívül van a videóban még pár megerősítő mondat a kis hölgy mellett, melyek így szólnak:

Én elég jó vagyok!
Úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok!
Bármit meg tudok csinálni, amit akarok!
Szeretnek engem!

Ha egészségesen táplálod a tested, akkor az elméddel is tedd ugyanezt. Ha gondolod, akkor készíthetsz egy A4-es papírra ilyen mondatokat, amik csakis pozitivitást sugallanak és kiteheted őket a tükörre, hogy lásd őket mindennap. Vagy készíthetsz egy kis füzetet is ilyen idézetekkel és megerősítésekkel, így bármikor magaddal viheted és elolvashatod őket.


6. Hanggal való gyógyítás és zene

A hang képes a testünket és az idegrendszerünket egyensúlyba hozni. A belső béke és relaxáció érzetét nyújtja. A videóban láthatsz tibeti hangtálat, hangvillákat, ting- sha-t. Ha pl. félelem fog el, használd ezeket és segíteni fognak.

Olyan frekvenciákat fognak közvetíteni, amik harmonizálják majd a tested.
Ha nincsenek ilyen hangeszközeid otthon, akkor használj olyan videókat bármelyik videómegosztón, amelyek pl. 432 Hz-en készültek. Töménytelen mennyiségű meditáció, zene található az interneten. (Cobra említette, hogy pl. a 432 Hz a személyes kedvence, de érdemes néhány másik kulcsfontosságú frekvenciát is használnunk, ilyen a phi, 1.6181 Hz, vagy Gaia alapfrekvenciája, a 7.83 Hz.)


7. Boldog élettér kialakítása

Hozz létre otthonodban egy békés környezetet. Használhatsz hozzá Himalájai sólámpát, vagy ezt elkészítheted gyertyatartóként is. Ha szereted a füstölőket, akkor pl. fehér zsályával tisztíthatod a teret. A zsálya nyugalmat ad, segíti az elmélyülést, és könnyedséget ad az otthonunknak. ( A tömjén szintén alkalmas erre, vagy a szantálfa, ami az indiaiak több ezer éves kedvence.)


8. Gyakorlatok, jóga és mély légzés

A mozgás szintén stresszoldó, formálja a testet, növeli az önbizalmat, segít az elmének középpontban maradni.
A jóga megtisztítja az elmét, segít a légzésre koncentrálni, ami rendkívül előnyös számunkra. Ha csak napjában egy negyed órát szánsz rá mondjuk, akkor látni fogod az eredményét.
Ugyanez igaz a mély légzés gyakorlására is, már napi 5 perc jótékony hatással lesz az egészségünkre.


9. Gyógytea

A gyógynövényekből forrázással vagy áztatással teát vagy teakeverékeket is lehet készíteni. Az interneten utána lehet nézni, hogy melyik mire jó, miben segít. A hölgy a videóban említi a rózsa, levendula, vörös lóhere, fodormenta és bodzavirág keveréket, mint kedvencét. De mindenki keresse meg a saját kedvére valót és töltsön belőle magának egy csészével. Egészségére mindenkinek!

10. Gyógyítás kristállyal

A videóban a következő kristályok kerülnek említésre:

Rózsakvarc, lítium kvarc, ametiszt, kunzit, danburit, fekete turmalin, rózsaszín turmalin, kék csíkos achát, lepidolit, citrin.
Magyarul itt olvashatsz róluk és hatásukról:



Ha szeretnéd, akkor tedd őket a közeledbe, aludj velük, hord őket nyakláncként, karkötőként vagy gyűrűként, nagyon jó hatással vannak ránk. Használhatod őket meditációkhoz is, védelmeznek, segítenek a Felsőbb ÉN-ünkhöz kapcsolódni vagy éppen valamelyik bizonyos dolgok gyógyulásában segít.

A videóban nem került említésre, de a Cintamani kő, amiről Cobra már többször beszélt, szintén rendkívül sokat segít személyes fejlődésünkben és fontos szerepe van az Esemény megtörténéséhez. A kőről itt olvashatsz bővebben:


Itt pedig arról olvashatsz, hogy milyen kiterjedt Cintamani rács készül Gaian sok sok Fénymunkás és Fényharcos segítségével:


A kristályokkal kapcsolatban még szeretném megemlíteni, hogy Steven Smaly „létrehozott” egy különleges kristályt, melyet Szeretetkristálynak nevezett el. Kvarckristályoknak ad át egy speciális berendezéssel kódokat, amit Light Mandalának hívnak és a Sárkány Társaságok fejlesztése. Itt olvashatsz a Szeretetkristályról:


Itt pedig arról, hogy milyen hatással van az emberi szervezetre a Cintamani és a Szeretetkristály:


11. Egészséges táplálkozás

Nagyon fontos szerepe van az egészséges táplálkozásnak az életünkben, mert befolyásolja pl. azt is, hogy hogyan érezzük magunkat.
A videóban említve van a szerotonin hormon, amit főképpen a gyomor-bél rendszer állít elő. Boldogsághormonnak is nevezik.
Talán sokan ismerik ezt a mondást: Az vagy, amit megeszel! Ez így igaz.
Odafigyelsz arra, hogy mit, mennyit és hogyan eszel?
Ha így teszel, akkor a szerotonin segíteni fog neked abban, hogy a félelmek csökkenjenek, kiegyensúlyozottabb legyél és elégedettség érzése töltsön el.
Úgy ahogy a fentebb említett természetközeliség, a napfény segíteni fog a jó közérzet megteremtésében, a megfelelő táplálkozás is ugyanígy hozzájárul majd.
Sokat halljuk, hogy érdemes sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, úgy ahogy a videóban is látható, és ez így igaz.
Ha van saját kerted, akkor termesztheted őket saját magad is. Jó érzéssel fog eltölteni, hogy azt eszed, amit te megtermeltél. Jó étvágyat hozzá!



12. Adj magadnak Szeretetet!

Értékeld önmagad és vigyázz magadra. Táncolj, nevess, légy önfeledt, bolondos. A videóban ismét egy hormon kerül említésre: az endorfin. Ez a hormon termelődik pl. mozgással, orgazmussal, pozitív gondolatokkal, sőt csípős ételek fogyasztásakor is.
Szeresd a tested és jól fogod magad benne érezni.

A videó legvégén van egy kínai mondás, mely így szól:

A nyomás az, amikor arra gondolsz, hogy kinek kellene lenned. A relaxáció pedig az, aki valójában vagy.”

Íme a videó, sok szeretettel:




Az Istennő Szeretete és Fénye legyen mindenkivel! :)




2018. július 27., péntek

Kedves Cobra Csoport!




Ma különleges nap van. Bizonyára sokan olvastátok a csoportban a Holdfogyatkozásról Untwine és a Szeretjük a Tömegmeditációkat oldal információit, melynek fordításáért köszönet Rácz Anitának és Réder Ágnesnek.


 Aki már vett részt tömegmeditációkon, az tudja, hogy mekkora energiák szabadulnak fel olyankor, hogy mekkora erővel rendelkezünk.
Azt mondja Cobra, hogy kb. 50 millió felébredt ember van a világon, akik több kevesebb információval rendelkeznek vagy a mátrixról, vagy az Eseményről, a Földönkívüliekről, vagy éppen Gaia Felemelkedéséről.
Arra ösztönöz minket, hogy csatlakozzunk egymáshoz és teremtsünk együtt egy olyan világot, ahol nem létezik semmilyen rossz, hiány, ellenség vagy félelem.
Rengeteg csodálatos vízióval találkozhattatok az évek során, melyek leírják majd az Új Földet, de egy valamit nem szabad elfelejtenünk: mi vagyunk azok, akik ezt megteremtik. A mi akaratunk, erőnk és szeretetünk támogatva megannyi Felemelkedett Mesterrel, Pleromával, Istennőkkel, Fényerőkkel és magával a Forrással képes ezt megtenni.
A Fényerők tudják, hogy megvannak a képességeink! Folyamatosan nyomon követik a meditálók számát, mert megvan hozzá a technológiájuk.

Ma 16:30-tól kezdve folyamatosan vannak meditációk, kezdve az Istennő meditációval, majd a Telihold meditáció következik, mivel az is van ma. Majd este a Holdfogyatkozás meditáció, aztán folytatódik az Egyensúly és Béke lehorgonyzása a Planetáris rácsba nevű meditációval és a legvégén a Belső Nász meditáció.



Ha tudsz, akkor kérlek csatlakozz hozzánk és segíts gyógyulást hozni Gaianak és az emberiségnek. A Holdunk rendkívül erős Istennői energia közvetítő. Ma különösen fontos, hogy ezek a meditációk megváltoztassák a Mars Bolygó eltorzított energiáit.
Az Istennői energia képes arra, hogy feloldja azokat a zavarokat, fájdalmakat, amiket az évezredek alatt „összegyűjtöttünk”.
Tudd, hogy nagy dolgok részese vagy és ahogy mondani szoktuk: minden hozzájárulás számít! A tiéd is! 
 
Vedd magadhoz a Cintamani kövedet, kedvenc kristályodat, gyújts egy gyertyát, füstölőt. Gondolj arra, hogy kikért cselekszel most: a Szeretteidre, Barátaidra, Gaiara, Magadra és az Emberiségre.
A Rózsa Rendje Nővérei és Fivérei folyamatos támogatást fognak nyújtani a mai naphoz.


Sőt Smaly7 elkészítette a meditációk vezetett változatait magyarul is, hogy ezzel is támogasson mindenkit. Hálás köszönet érte! :)
Emlékszel még, hogy miért jöttél erre a Bolygóra? Győzni, nem igaz?

A Forrás Fénye és Szeretete legyen Mindenkivel!

A Fény győzelme! 

 
 

2018. július 26., csütörtök

Július 27 - A Férfi aspektus meggyógyítása - Béke- és Ikerláng Meditáció

Eredeti bejegyzés: http://recreatingbalance1.blogspot.com/2018/07/july-27-eclipse-healing-masculine-peace.html

Fordította: Réder Ágnes és Rácz Anita
Július 27-én teljes holdfogyatkozás lesz. Erős asztrológiai együttállások figyelhetők meg a hónap során és főleg a holdfogyatkozás szól a bolygón lévő Isteni Férfi energia meggyógyításáról.
A Naprendszerünkben lévő férfias jellegű bolygók többsége retrográdban van, ami azt jelenti, hogy itt az idő az áttekintésre, a befelé tekintésre és a tisztításra. Főleg a Mars bolygó - a férfias cselekedet és érvényesítés bolygója - lesz retrográdban és pont konjunkcióban (együttállásban) lesz a Holddal a Holdfogyatkozás alatt (ugyanazon a helyen lesznek az égbolton). Úgy tűnik, hogy a Mars lassan visszafelé mozog az égbolton és ahogy ezt teszi, a Lilith bolygóval, a Kozmikus Méhvel való konjunkció felé halad, ami azt szimbolizálja, hogy a Férfi aspektus áttekinti önmagát, elenged, megtisztul és visszatér az Isteni Anyával való kapcsolatba. Itt van a Chiron, az átalakító gyógyító bolygó is, amely éppen belépett a Mars Kos csillagképbe, létrehozva a Marshoz egy másik aspektust, tehát a helyzet nagyon világos.

Ahogy azt már korábban említettem, a Forrás, az Én Vagyok jelenlét és a Felsőbb Én szintjén a férfi és a nő Egyek, szóval még itt az alacsonyabb síkokon is mindig valóban ugyanannak az érmének a két oldalát jelentik.
A Női aspektust nyomták el leginkább ezen a bolygón és erről már sokat beszéltünk. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a legtöbb ember nem igazán gondolkodott el azon, hogy valójában mi is a Férfi energia. Hol testesül meg az Isteni Férfi aspektus ezen a bolygón? Csak kint az űrben létezik Ashtarral és Mihály Arkangyallal? Mi is az a Férfi energia?
A Férfi energia az Isteni Akarat teremtő impulzusa. Nem csak azért van itt, hogy megvédjen a rossz dolgok ellen. Annak az impulzusnak a békés megtestesülését jelenti, amely megteremti és manifesztálja az Isteni Célt.



Ha igazán szeretnénk a Fényhez és a Felsőbb Énhez igazodni, Szentséges Egyesülést kell végeznünk, mert az energiák ily módon érik el csúcspontjukat, a lélek így válik Eggyé. Ha Szentséges Egyesülést szeretnénk, nem vetíthetjük ki azt egy partnerre és külső forrásokra, tényleg az egyetlen módja annak, hogy ez létrejöhet, hogy először belül integráljuk mindkettőt.
Ahogy azt nem régi bejegyzéseimben említettem, nem manifesztálhatunk valamit, ami nem vagyunk belül. Nagyon fontos a férfiak számára ezen a bolygón, hogy ne várják el, hogy az Istennővel való kapcsolatot csak az emberi testben lévő nők adják meg számukra. Természetesen a nők tudnak segíteni, de ez csak akkor tud megfelelően megtörténni, ha a férfiaknak belső kapcsolatuk van az Isteni Anyával, ha integrálják és megtestesítik az együttérzés és gondoskodás energiáit és aszerint cselekednek.
A Mars és a Férfi energia arról szól, hogy hogyan érvényesítjük azt, hogy kik is vagyunk a világban, mind férfiak, mind nők. Ez gyakran válik homályossá és torzulttá, versengővé és bizonytalanná.
A kulcs itt mindig abban rejlik, hogy valóban tudjuk és integráljuk magunkban azt, hogy az Örök Fény Jelenléte vagyunk, mi vagyunk az Egy Forrás, tehát soha nem kellene megkérdőjeleznünk azt, hogy Teremtményekként elég jók vagyunk-e vagy rosszak vagyunk. Amikor ily módon földeljük magunkat az Egységbe, elengedjük a bizonytalanságot, annak az igényét, hogy bizonyítsunk magunknak. Akkor lehetünk alázatosak, szembenézhetünk a hibáinkkal és a tetteink megváltoztatására való igénnyel, dolgozhatunk magunkon és továbbléphetünk. Elengedhetjük a versengést, hogy ki tudja magát legjobban érvényesíteni, kinek van a legnagyobb "energetikai pénisze". Visszaférkőzhetünk a Forrás és a Fény Bizalmába. Tudván azt, hogy Egyek vagyunk, rendelkezhetünk a rajtunk keresztül működő Egy Fény hatalmas erejével. Bizalommal és Kegyelemmel rendelkezhetünk, barátságosak lehetünk egymással és továbbra is érvényesíthetjük, kik vagyunk és mi az Isteni Tervünk a világban.


A valódi alázat nem azt jelenti hogy kevesebbet gondolsz magadról, hanem azt, hogy kevesebbet gondolsz magadra.
Ami a nőket illeti, a férfiakhoz hasonló mondható el róluk is: szükség van arra, hogy ne kivetítsék és a férfiaktól várják, hanem ők is integrálják a bennük lévő Férfiasságot. Megosztom veletek ezt a videót Lalita Karolitól, elmondja, ő hogyan látja és milyen intuíciói vannak a témával kapcsolatban, és még több információval szolgál ennek a holdfogyatkozási időszaknak az asztrológiai együttállásairól (hála neki):
Természetesen a Mars aspektusa ezen a bolygón a háborúk kirobbantásának energiájává torzult, és az elkövetkező holdfogyatkozás és bolygóegyüttállások nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy "kiemeljük a háborúskodást a férfiasságból", mely mindannyiunkban benne van; hogy elengedjük az agressziót és a traumákat, elengedjünk minden múltbéli tapasztalást, amikor nem tudtunk, vagy nem akartunk kiállni magunkért, hogy elengedjük az elfojtott energiákat. Tanuljunk meg békésen felszólalni magunkért, tiszteletben tartva a másik Szabad Akaratát, egységben az Isteni Anya Kegyelmével és Gondoskodásával egymás iránt.
Tehát két meditációt javaslok erre a Holdfogyatkozásra: egyiket azért, hogy lehorgonyozzuk az egyensúly és a Béke energiáit a rácsba, a másikat pedig azért, hogy elősegítsük a Belső Nászt.
Elvégezheted ezt a meditációt július 27-én, 22:21-kor a holdfogyatkozás maximumának időpontjában.
1) Helyezkedj el kényelmesen és lazítsd el magad néhány percig, kapcsolódj össze az Én Vagyok Jelenléteddel, a Felsőbb Éneddel.
2) Kapcsolódj össze a Fénnyel és a Felemelkedett lényekkel, hogy ők is csatlakozzanak ehhez a meditációhoz és kapcsolódjanak veled a Lélekcsillag csakrádba érkező Fénysugáron keresztül.
3) Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó Fehér Fényoszlopot, ami a Központi Napból érkezik, keresztülhalad a Napunkon, a fogyatkozó holdon, a Marson, Jupiteren és Chariklon, le e testeden keresztül a Föld középpontjába. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy másik Fényoszlopot, ami a Föld középpontjából indul vissza a testeden keresztül, a bolygókon áthaladva a Központi Napba.
4) Kapcsolódj össze az Isteni Férfi lényeivel, Ashtarral, Mihály Arkangyallal, El Moryával, stb, és képzeld el, ahogy Kék Fényük átöleli egész lényed, erőt és Isteni Célt adva át neked az Én Vagyok Jelenlétedből. Hagyd, hogy ez a Kék Fény átalakítson minden benned lévő negatív energiát és minden, a férfiassággal kapcsolatos asszociációt, és lehorgonyozza az Isteni Férfi valódi Jelenlétét az Én Vagyok Jelenlétedből.
Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy ez a Kék Láng szétterjed a bolygó rácsában, arra ösztönözve a férfiakat és a nőket, hogy elengedjék a háborúkat, a traumákat és az agressziót, és újra összekapcsolódjanak valódi Szerető énjükkel és valódi Isteni Céljukkal.
5) Kapcsolódj össze az Isteni Anyával, az Istennőkkel és gondolatban jelenítsd meg, hogy puha rózsaszín Fényük szétárad az energiameződben, majd a bolygó energiarácsába, újra összekapcsolva és befogadva téged, a férfiakat és a nőket bolygó szerte, visszatérve a Gondoskodás és az Együttérzés energiájába, segítve a gyógyulást, hozzájárulva az Én Vagyok Jelenlétünk Isteni szeretetének megtapasztalásához, Békét hozva a Földre.



Elvégezheted ezt a meditációt is a Belső Nászért:
1) Lazítsd el magad néhány percig és kapcsolódj össze az Én Vagyok Jelenléteddel, Felsőbb Éneddel.
2) Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy egy Isten és egy Istennő jelenik meg a fejed fölött. Vizualizáld, hogy belépnek a testedbe, az Isten a jobb oldalon, az Istennő a bal oldalon.
Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy átölelik egymást és az ölelésük közepe, a kettejük közötti egyesülés pontja a te Központi Csatornád, amely a gerincoszlopod mentén halad lefelé a Lélekcsillag csakrádtól a Földcsillag csakrádig. És most lásd, hogy ez a Központi Csatornád ragyogó Fehér Fénnyel telik meg.
3) Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy a Lélekcsillag csakrádból kivetül az ikerlángod jelenlétének ragyogó Fehér Fénye, az Én Vagyok Jelenlétedből kiáramolva és előtted áll.
Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó Fehér Fénysugarat mely mindkettőtök szívéből, harmadik szem csakrájából és a nemi szerveitekből indul ki, és halad egymás felé.
Ezután képzeld el és érezd, hogy megölelitek egymást, a csakráitok eggyé válnak, és a bennetek lévő férfi és női Jelenlét tökéletes egyensúlyba kerül, integrálódik és egyesül.
Ezután gondolatban jelenítsd meg magad előtt együtt az AN Fehér Tüzét és Fehér Tara Istennő gyöngyházszínű Fehér Fényét, ahogy átölelnek mindkettőtöket és feloldják a közöttetek lévő korlátokat, teljes mértékben lehorgonyozva az ikerlángod Jelenlétét az energiameződbe.



Ez a meditáció segíthet egyesíteni a belső férfi és női aspektust, hogy megtarthassuk Felsőbb Énünk teljesebb Jelenlétét.
Részlet Lao Ce – Tao Te King könyvéből, Weöres Sándor fordításában:
"Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, őriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik."
Fényt kívánok mindenkinek! 

2018. július 25., szerda

Kegyelem és bizalom

Fordította: Réder Ágnes
Atlantisz bukása és a bolygót érintő karantén/börtönhelyzet kezdete kb. 25920 évvel ezelőtt, traumatikus élményt jelentett minden érintett számára. Azóta az erős implantáltság amnéziát okoz, ami, a bolygón jelen lévő szinte állandó nehéz körülményekkel együtt az említett traumák állandósulását és újjáteremtését eredményezte egy frekvenciahurokban.
A trauma magja kétségtelenül a Forrástól való elkülönülésből fakad, ami az elhagyatottság tapasztalatát és érzetét teremti meg, miközben összezavarodva azon tűnődünk, hogyan történhetett ez meg, odáig jutva, hogy kétségbe vonunk mindent, elveszítjük minden bizalmunkat; a Forrásba vetett bizalmunkat, az Univerzumba vetett bizalmunkat, és az egymásba vetett bizalmunkat is. Pedig a bizalom nagyon fontos szempont jelen pillanatban ezen a bolygón.
Az elhagyatottságnak és a bizalmatlanságnak ez a mélyről fakadó érzése bizonyos fokig szinte minden ember energiamezőjébe beragadt ezen a bolygón, és ez az a belépési pont, mely állandóan újrateremti a traumatikus helyzetet. Amikor valami az energiamezőnkben van, akkor az szabad akaratból fakadó engedélyt jelent valaminek a megteremtésére, amikor valami az energiamezőnkben van, addig manifesztálódik, amíg azt el nem távolítják.
Ezen a bolygón sok felébredett ember folyamatosan teremti és tükrözi vissza mindezt a saját életében, számos formában. A beragadás érzése ez, mely a Forrástól való elkülönülés eredménye és különböző helyzetekben különféle formákat ölt: néha az elhagyatottsága miatt az ember haragszik a Forrásra és a Fényre, néha szomorú emiatt az elhagyatottság miatt, vagy fásult és egykedvű. Előfordul, hogy mindez tudatos, de az is előfordul, hogy a tudatalattiban zajlik. Mindegy, milyen formát ölt, ezek az érzések folyamatosan újrateremtik a Forrástól való elkülönülés tapasztalását.

Ilyenkor az történik, hogy az emberek ezt egymásra vetítik. Mindenki tisztában van vele, hogy az élet nem igazságos, mindenki szomorúságba és fájdalomba születik ezen a bolygón, sőt, ez rögtön az első dolog, amit teszünk: sírunk, mert megkapjuk az implantátumokat, és mert itt eltorzított az energiamező, főleg ha a magasabb dimenziókhoz hasonlítjuk, ahonnan jövünk. Jelenleg egyetlen lény sincs a bolygón, aki igazságos körülmények között jött volna a Földre, és igazságos életet élhetne a Forrással és Igaz Valójával összekapcsolódva. Sajnos, itt így működnek a dolgok.
A legtöbb ember hajlamos beleragadni egyfajta gyerekes nézőpontba. Amikor egy gyerek úgy érzi, hogy szüksége van valamire, akár a feje tetejére állítja az egész házat, csak hogy megkapja, amit akar, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a többiek eközben a saját tapasztalataikon mennek keresztül; a gyerek hajlamos úgy viselkedni, mintha ő lenne az egyetlen, akivel ez az egész történik. Ám az igazság az, hogy mindenkinek vannak enyhítő körülményei, mindenkinek vannak korlátai, küzdelmei, és olyan dolgai, melyeket meg kell értsen. Sok ember hajlamos azt gondolni, hogy ők az egyetlenek, akik szenvednek, vagy ők azok, akik a legrosszabb helyzetben vannak. Elvárják hát, hogy mindenki a rendelkezésükre álljon, és tegye jóvá amit elszenvedtek. Mindez nagy jelentőséggel bír ezen a bolygón, ami sok ember tettét motiválja. Mindenki úgy látja, hogy az élet igazságtalanul bánt vele, tehát mindenki azt várja, hogy mások gondoskodjanak róla, különösen fizikailag vagy érzelmileg.
A probléma az, hogy a legtöbb ember ebben a helyzetben van, és nem akarnak másokról gondoskodni, mert úgy érzik, hogy övék az egyetlen rossz, vagy a legrosszabb helyzet, és ők azok, akik gondoskodást érdemelnek, és azon tűnődnek, hogy miért is kellene segíteniük. Szinte mindenki így gondolkodik ezen a bolygón, tudatosan, vagy tudat alatt, ami egy ördögi kört eredményez. A hiszti, a rumli, vagy a veszekedés útjában áll küldetésünknek, az Isteni Célnak, az, amikor nem jön, amit szeretnénk, az, amikor nem kapjuk meg másoktól, amit követelünk.
Ez a sebzett gyermek tudatossága, nem pedig a Forrás, a Végtelen Fény Mi Vagyunk/Én Vagyok Jelenlétének tudatossága, annak, hogy meg tudjuk teremteni azt, amire szükségünk van, és annak, hogy lehetünk bármik, amit szeretnénk megtapasztalni.
Ha azt akarjuk, hogy az élet, mások vagy a Fény adjon nekünk valamit, itt az ideje ráébrednünk, hogy Mi Vagyunk a Forrás, és az, hogy megjelenjen valami a valóságunkban, csak a saját Én Vagyok Jelenlétünkön keresztül történhet, tehát összhangban kell lennünk azzal, amit akarunk.
Ezt jelenti a mondás: "Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem", "Ne legyenek néked idegen isteneid az Én Vagyok előtt" azt fejezve ki, hogy ne legyen más isten saját Én Vagyok Jelenlétünk előtt. Saját Én Vagyok Jelenlétünk egy a Forrással és a Fénnyel, és csak ezen keresztül tapasztalhatjuk meg megfelelően a valóságot. Nem fordulhatunk először a rajtunk kívül lévő istenekhez, az Univerzumhoz, a Fényerőkhöz, másokhoz, az Eseményhez vagy bármihez. Először saját Én Vagyok Jelenlétünkhöz kell fordulnunk minden egyes helyzetben, tekintet nélkül arra, hogy nagy, vagy kis dologról van szó, majd ezen keresztül leszünk képesek a valósághoz kapcsolódni. Nincs más út. Az Én Vagyok Jelenlét az egyetlen út. És az Én Vagyok Jelenlétnek tényleg megvan az ereje és a hatalma ahhoz, hogy bármit megoldjon, ő a Fény, ami nem tud elbukni, ami teljes összhangban van mindennel, ha folyamatosan hozzá fordulunk.

Ezt jelenti a Kegyelem. A Kegyelem valódi és mélységes megbocsátás minden körülmények között, és a cselekvő megbocsátást jelenti. Azzá válni és azt testesíteni meg, amire épp szükség van, és ami senki más nem lehet az Univerzumban. Miért kellene segítenünk? Mert képesek vagyunk rá. Mert mi vagyunk a Forrás, és mert egy szebb valóságra vágyunk. Igaz, hogy mindig vannak Fénylények, akik biztosítják azt, amire szükség van, de ez csak akkor érhet el hozzánk, ha együtt tudunk rezegni vele, ha be tudjuk fogadni, ha eggyé válunk vele. Néha úgy tűnhet, hogy körülöttünk senki sem foglalkozik ezzel, mégis, képesnek lenni Szeretetté, Kegyelemmé válni, vagy bármivé, amire szükség van - ez az igazi mesterré válás. Fontos, hogy a Kegyelmet az Isteni Cél vezesse, nem arról szól, hogy lábtörlővé válunk, feladva az akaratunkat; inkább arról van szó, hogy megteszünk mindent, amire szükség van ahhoz, hogy megteremtsük az álmainkat, és minden érző lény számára szolgáljuk a Felszabadítás Isteni Célját. A másik lehetőség az, hogy fejjel megyünk a falnak: azt várjuk, hogy a dolgok, amikké nem is akarunk válni, kívülről történjenek meg - de ez nem igazán a sikeres út. Sokan próbálták már, és elbuktak. Itt az ideje emlékezni, és a Kegyelemmé válni. És amikor ezt tesszük, újra a Forrássá válunk, visszahozzuk a Forrást a bolygóra, meggyógyítjuk a Forrástól való elkülönülés traumáját, ami Atlantisz bukása óta létezik a Földön. Visszahozzuk a Fény valóságát a teremtés mindenségében.

Sok éven át azt gondoltam és mondogattam, hogy az első szupererő, amit szeretnék, az a teleportálásra való képesség. Bárhova mehetnék, bárkivel találkozhatnék, bármit megkaphatnék, bárhol a bolygón és más bolygókon is. Mára ráébredtem, hogy az első szupererő, amit akarok, az az, hogy minden egyes helyzetben a Kegyelem lehessek. Teleportálhatnék, és vihetném magammal a problémáimat mindenhová. Vagy lehetnék a Kegyelem, és teremthetnék az Én Vagyok Jelenlétből olyan valóságot, amilyet csak szeretnék, itt és most, bárhol ahol Vagyok, mert az Én Vagyok Jelenlét és a Forrás mindenhol jelen van. Kegyelemként létezni a legértékesebb kincs. És akár most is megtehetem, megvan ez az erőm. Mindannyiunknak megvan. (Azért a teleportáció még mindig csábító második szupererőnek.)
A Kegyelem Vagyok
A Kegyelem Vagyok
A Kegyelem Vagyok
Szeretet és Bátorságot kívánok mindenkinek

2018. július 24., kedd

Rendelkezés a Kundalini aktiválásáról

Ez a bejegyzés egy korábbi cikkben jelent meg, amelynek azóta elkészült a magyar fordítása és július 13-ához kapcsolódik. 
Köszönjük Mimi Hambas és a fordítást Réder Ágnesnek és Rácz Anitának!
 
A cikket a blogon itt olvashatjátok: http://2012portal-hungary.blogspot.com/…/julius-13-pentek-u…

Rendelkezés a Kundalini aktiválásáról

Én és mi Isteni forrásenergia vagyunk. Én és mi a Föld bolygó és a Galaktikus Központi Nap közötti kötelék vagyunk. Én és mi egyek vagyunk az Univerzum Isteni női és Isteni férfi szellemével. Én és mi vagyunk azok az aranyhidak, melyek összekötik Gaia-t a kozmosszal.

Hídjainkon áramolnak keresztül a Forrás mágneses és szeretetteljes frekvenciái. Hídjainkon áramolnak keresztül a Forrás védelmező, elektromos férfi frekvenciái. Keresztezik hídjainkat és megtöltik belső kelyheinket a tiszta szentséges szexuális egyesülés energiáival... az Isteni gyümölcsei arra vágyakoznak, hogy kapcsolódjanak önmagukhoz - hogy Ízisz és Ozirisz újra együtt legyenek! 

Túlontúl boldog, harmonikus egységben egybefonódva. A tökéletes egyensúly szinergiájában... Beleolvadva szíveiken keresztül az Egységbe és létrehozva a magasztos öröm zengő énekét. Ahogy egyesülnek, a gyógyulás átalakító hullámai és a túláradó öröm tölti meg a szívcsakrát és Gaia teljes multidimenzionális lényét. 

Aktiválja és Fénnyel tölti meg összes Kundalini központját... az Istennő méhét a bolygón. Mint egy tisztulás, hömpölyög a tiszta öröm tüze. Gaia pulzál és szenvedélyes, boldog energiaáramlatok mennyei hullámaival táncol, újraaktiválva szent Kundalinijét... biztonságban és nyíltan egyesül újra az Isteni férfi aspektussal valódi egyensúlyban. Ízisz szerető szárnyai ringatják, Ozirisz édes ereje védi, Egyként egyesülve...

Kegyes ajándékainak mágnesei, befogadói vagyunk - hogy egy ragyogó, szentséges tűzbe vezessen minket. A bennünk lévő Kundalini örök lángjával egyesítjük. Egybeolvadunk a planetáris és a Kozmikus Kundalinivel... egyesít minket a Forrással, ahogy a szentséges föld templomaivá válunk a Földön. Energiamezőink lángra lobbannak ezekkel a szentséges szexuális tüzekkel... és elégetik az összes illúziót és programot, melyek nem szolgálják tovább utunkat. Felemelkedésre serkent minket és mágnesként vonzza hozzánk lélekcsaládjainkat. Aktiválja Isteni küldetésünk egységének lélekkódjait.

Eltölt minket ennek a galaktikus tudatosságnak, az Én Vagyoknak, az Egynek a szentséges tüze... Ahogy a tudatosság e tüze fölfelé halad a központi csatornánkon a Lélekcsillag csakránkba, Fényhidakká válunk - befogadókká, a Kozmikus Kundalíni birtoklóivá... Megteremtve lényünkben a szentséges egyesülés energiáit. Egyek vagyunk a nő és a férfi univerzális táncának végtelen tüzével.

Minden lélegzetvétellel beizzítjuk a Cintamani rácsot a Föld, a Kozmosz és saját szentséges tüzünk segítségével. Minden lépésünk megvilágítja a talpunk alatt lévő rácsot. Minden lépésünk lehorgonyozza a férfi és a nő szentséges egységének és Isteni egyensúlyának új paradigmáját a Földön. 

E Kozmikus Kundalini tűzből érkező villámok elégetik és átalakítják a szexualitás negatív mintáit, ami a sötétek folyamatos programozása. Elrendeljük és parancsoljuk a feltétel nélküli szeretet, az egyensúly, a gondoskodás, a támogatás, a tisztelet új lenyomatainak lehorgonyzását, és most bevéssük az otthon energiáit a Földön. Boldog, barátságos kapcsolatot teremtünk az emberek között. Most bizalmat, kedvességet és becsületességet horgonyzunk le a rácsba minden élőlény számára!

Elrendeljük és parancsoljuk, hogy a Forrástól származó tiszta szeretet legmagasabb szándéka rögzüljön a Föld minden szexuális aktusába. Elrendeljük, hogy tisztuljon meg és változzon át minden negatív gondolatforma, minta és konstrukció, melyet a sötétség a rácsba programozott! Az átalakulás beavató lángjával teljes mértékben felszabadítjuk a bolygó tudatosságát a szeretet, a tisztelet, és a Forrással való állandó szentséges egyesülés valóságába. 
Hamvadjon el minden sötétség, belépési pont, sérülés, félelem, trauma a tiszta Isteni Szeretet fehér tüzének segítségével. A szentséges egyesülés energiái hozzák létre a kiegyensúlyozott szeretet új paradigmáját a Földön. A szent, végtelen kozmikus tűz gyógyítsa meg Gaiát és minden lakóját. 

Így legyen és így van.


Steven Smaly fényképe.

2018. július 23., hétfő

Planetáris Felemelkedési Folyamat

Fordította: Rácz Anita
Az Esemény után el fog kezdődni a tényleges planetáris Felemelkedési folyamat. A Fátyolt fel fogják oszlatni, örvény technológia felhasználásával:
A Földet körülvevő energiatér valahogy így fog kinézni:
Addigra el fog tűnni az összes pókszerű plazma entitás, melyek jelenleg körbezárják a Föld felszínén lévő nagyvárosokat. Nem véletlen, hogy a felszíni nagyvárosok úgy néznek ki, mint a pókok, ha az űrből nézzük:

El fognak tűnni azok a fizikai fémpókok is, melyek a chimera rács fizikai rögzítői:
Most már azt is elárulhatom, hogy a chimera tagjai tulajdonképpen rovarszerű (pókszabású) lények, melyek emberi testekbe inkarnálódtak és még inkább tele vannak anomáliával, mint a drakonidák (a drakonida és reptilián lények is emberi testekbe inkarnálódtak):
Ázsiában a kínai jezsuita/Rothschild/kommunista/turbókapitalista réteg gyorsan szét fog esni és a Thubanról (Alpha Draconis) származó alapvetően pozitív Kék Sárkány taoista kultúra teljes mértékben aktiválni fogja Fényhálózatát a Kelet-Agarthai hálózat tevékenységein keresztül:
Az Ellenállási Mozgalom által ismert sok új technológia van már most fejlesztés alatt a felszínen, melyek meg fogják könnyíteni az életet:
Nyugaton a Fehér Nemes családok fel fogják virágoztatni Atlantisz misztériumiskoláit:
Napvilágot fog látni a létezés síkjairól szóló valódi okkult megértés:
A 13 sugárról/a Forrásból történő kisugárzásról szóló értelmezés, valamint az Abszolút és az elsődleges anomália között lévő dinamikus kölcsönhatás értelmezése is felfedésre fog kerülni:
Valamint a spirituális beavatásokról szóló értelmezés is napvilágot fog látni. Torzított formájában még ma is létezik a spirituális beavatások ismerete:
Itt szükséges elmondani, hogy a negyedik beavatás (Arhat) a függőleges implantátum felbomlását jelenti. A függőleges elsődleges implantátum egy forgó plazma fekete lyuk, mely elválasztja a személyiségnek az ÉN VAGYOK jelenléttel való azonosulását. Amikor ez az implantátum felbomlik, az ÉN VAGYOK jelenlét elektromos tüze elnyeli magába a kauzális, a mentális, az asztrál, az éteri, a plazma és a fizikai testek összes élő anyagát és attól kezdve projektálni tudja magát az idő/tér kontinuumba, a szivárvány feltámadt test egy dupla tórusz élő hologramjaként (Fénytest):
Annak a Felemelkedett lénynek a tudatossága, aki Arhat beavatásban részesült, teljesen mentes bármiféle negativitástól és szenvedéstől és telve van olyannal, ami valódi, jó és gyönyörű.

Az Esemény előtt a leggyorsabb módja annak, hogy felgyorsítsuk egyéni Felemelkedési folyamatunkat az, ha gyakoroljuk a Kozmikus Kobra Légzést (NEM kapcsolódik közvetlenül ennek a blognak az írójához):
(Magyarul itt lehet róla olvasni: http://babajisrbija.hol.es/hu/kozmikus-kobra-legzes/ - a szerk.)
A másik nagyon fontos elem, hogy kapcsolódjunk az ÉN VAGYOK jelenlétünkhöz:
És összekapcsolódjunk a Felemelkedett lényekkel:
És összekapcsolódjunk a természettel:
Az Esemény és az Első Kapcsolatfelvétel után a felébredett Fénymunkások és Fényharcosok lélekcsaládokban fognak elkezdeni összegyűlni a Fényterületeken. Csoportos beavatáson és Felemelkedési folyamaton fognak keresztülmenni és a Felemelkedés első hullámában fogják teljesíteni ezt a folyamatot, amikor teleportálni fogják őket a Galaktikus Konföderáció anyahajóira. Sokan közülük Felemelkedett lényekként fognak visszatérni a bolygó felszínére, hasonlóan ahhoz, ahogy elmentek. Azok, akik a második hullámban fognak keresztülmenni a Felemelkedési folyamaton, szintén vissza tudnak majd térni a bolygó felszínére és elő fogják készíteni a harmadik hullámot, ami ugyanolyan módon fog zajlani és ezzel befejeződik a Felemelkedési folyamat e bolygó számára.

Minden Fénymunkás (Csillagmag), akik szabad akaratukból a Felemelkedés mellett döntenek, teljesíteni tudják majd saját Felemelkedésüket valamelyik hullámban, ami egymástól néhány év eltéréssel fog bekövetkezni. Néhány ritka földi eredetű ember is képes lesz teljesíteni a folyamatot.
Egyes körökben ezt a folyamatot Elragadtatásként ismerik:
A Planetáris Felemelkedési folyamat nagy részletességgel és meglehetősen pontosan lett leírva az alábbi könyvben, az egyik nagyon ritka megbízható csatornázásban:
A Fény győzelme!