2019. október 29., kedd

Matriarchális társadalom


Képtalálat a következőre: „matriarchális társadalom”

Fordította és összeállította: Réder Ágnes és Czékus Viki

Idézet Cobrától 2019. szeptember 25-i bejegyzéséből, melynek címe A Váltás:

"Csillagközi források azt közölték, hogy gyorsul a kozmikus váltás és az egész Univerzum az új kozmikus ciklusba való fázisátmeneten megy keresztül. Vagyis amit hamarosan megtapasztalunk, az nem csak a Galaktikus szuperhullám, hanem egy olyan szintű kozmikus váltás, amilyen még soha nem volt megtapasztalható az Univerzum teremtése óta.
A Galaktikus Központi Nap egyre aktívabb, még szubluminális sebességen is, mivel az előző galaktikus szuperhullám jele, ami fénysebességgel halad, tökéletesen összehangolódik azzal az új szuperhullámmal, ami rendkívül hamar meg fog érkezni. Egyre közelebb kerülünk a váltáshoz.
A Fényerők azt is mondták, hogy annyi Istennő energiát kellene lehorgonyozni a planetáris energiarácsba, amennyit csak lehetséges, hogy stabilizáljuk a helyzetet. Atargatisz egy sellő Istennő aki a Szíriusz Csillagrendszerből származik, és egy tojás formájú járművel ért földet az Eufrátesz partján sok ezer évvel ezelőtt. Az archetípusát később a Cabal eltorzította, de az ő eredeti energiája az egyik kulcs energia a békés átmenethez az Esemény-utáni társadalomba.

A jelenlegi eltorzult kultúrában a szexuális energia új megvilágítására van szükség."

A teljes bejegyzés itt elérhető:

Ebből a bejegyzésből került lefordításra egy cikk, mely angolul itt található:

Képtalálat a következőre: „matriarchális társadalom”

Szex a mi különös világunkban ~ Miért jelent a matriarchátus jobb szexet és jobb társadalmat?

Írta: Dr. Kate Lister

Itt az ideje, hogy összezúzzuk a patriarchátust (apajogú, férfijogú rendszer) és engedjük, hogy a nők irányítsák a világot.

A mostani rovatban: Szex a mi különös világunkban, Dr. Kate Lister, a Leeds Trinity University szexuáltörténésze annak lehetőségeit kutatja, hogy világszerte hogyan közelítik meg az emberek a szerelmet, a szexualitást és a házasságot.

A görög mitológia szerint az amazonok olyan harcos nők voltak, akik megtagadták, hogy férfiakkal éljenek. Mindez eddig igen észszerű. Az amazonok, túlélésük biztosítása érdekében évente egyszer meglátogatták a szomszéd törzset, a gargareusokat, hogy szeretkezzenek a törzs férfitagjaival.

Megj.: A gargareusok talán csak a mítoszokban létezett ókori nép. Sztrabón szerint a Kaukázus mentén, az amazonok szomszédságában laktak, akik velük szaporodás céljából érintkeztek is. A két nép évente 2-2 hónapot töltött el közösen, azután a megszületett gyermekek közül a fiúkat visszaküldték az apjukhoz, a leányok az amazonoknál maradtak.

Amint az amazonok megkapták amit akartak, megváltak szeretőjüktől akár egy rongyos zsebkendőtől, és hazatértek remélhetőleg várandósan. Kilenc hónappal később megtartották az összes leánygyermeket, a fiúkat pedig vagy visszaküldték az apjukhoz, vagy hagyták őket meghalni valahol egy hegyoldalon. Kegyetlen.

"Amikor nők veszik át az irányítást, mindenkinek jobb az élete - és persze a szex is sokkal, de sokkal jobb."

Legtöbbünket a "matriarchális társadalom" kifejezés a mitikus, spermarabló, lándzsával harcoló, férfiakat leigázó amazonok világára emlékeztet. Ám az antropológusok nem győzik hangsúlyozni: a matriarchátus nem a patriarchátus ellentéte. Nem olyan világot jelent, ahol a nők uralkodnak a férfiak felett.

1551896579657-Sex-Matriarchy-Female-xx-1-of-1

Egyszóval a matriarchális társadalom olyan, ahol a nők nem érnek kevesebbet erkölcsileg pusztán azért, mert nők, ahol a hatalmat megosztják a két nem között, és ahol az anyákat helyezik a társadalom középpontjába. És, hihető vagy sem, még most is létezik számos matriarchális társadalom a világon.

Heide Göttner-Abendorth a matriarchális társadalmak
világhatóságának vezetője, ő alapította a Modern Matriarchális Tudományok Nemzetközi Akadémiáját (International Academy for Modern Matriarchal Studies) és a Matriarchális Spiritualitást (Matriarchal Spirituality) 1986-ban. Úgy definiálja a matriarchális társadalmat, mint ami négy szinten működik: gazdasági -, társadalmi -, politikai - és kulturális szinten.

Gazdaságilag a matriarchális társadalom nem örökíti a vagyont fiú-ágon. Inkább mindent megosztanak, és a közösség mátriarkája felelős a források szétosztásáért a törzsön/nemzetségen belül. Társadalmilag az anyaságot helyezik a középpontba - még a férfiak is elfogadják mindazt, amit az anyaság jelent. A gyerekeket együttesen nevelik a matriarchális közösségen belül, mivel mindenki a gyermekek anyja.

1551894638843-Sex-Matriarchy-Female-x-1-of-1

A matriarchális közösségekben a nőket nem zárják ki a politikából, ehelyett a férfiak és a nők együttesen hozzák meg a közösség egészét érintő döntéseket. Kulturális szempontból ezek a közösségek Női Istenségeknek hódolnak és a természetre nőneműként tekintenek.

De mi van a szexszel? Nos, örülök, hogy érdekel. Történelmileg visszatekintve a patriarchális társadalmakban a vagyon mindig férfiágon öröklődött, annak érdekében, hogy biztosak lehessenek abban, hogy a hatalom és a vagyon mindig egyenes ágon száll tovább apáról fiúra. Így a nők szexualitását és szaporító szerveit/nemi szerveit szigorúan korlátozták annak érdekében, hogy biztosítsák a törvényes utódlást, emellett a női szexualitás szégyenletes és rossz dolognak számított.

A matriarchális társadalomban nincsen férfiágú leszármazás, és mivel a gyermekeket együtt nevelik, nem számít, ki a biológiai apa. Tehát el lehet képzelni, hogy a szex, és a női szexuális élvezetekhez való hozzáá
llása nagymértékben különbözik a miénktől.

1551893417207-Sex-Matriarchy-Female-2-of-5

Dél-Nyugat Kína Jünnan és Szecsuan tartományában él a mosuo
törzs, amit gyakran úgy emlegetnek, mint Kína utolsó matriarchális társadalmát. Bár számuk mára csökken, a mosuokról szóló feljegyzések visszanyúlnak legalább Kr.e. 750-ig, amikor a kínai krónikák úgy nevezték szülőföldjüket, hogy 'nu kuo' vagy 'a nők birodalma'.

A mosuo nők nem házasodnak, annyi szeretőt tartanak, amennyit kívánnak, és nincs olyan szavuk, hogy 'férj', vagy 'apa'. A szeretők nem élnek együtt, de éjszaka a nő hívja be hálótermébe a férfit egy látogatásra. Ezt a megállapodást úgy hívják, hogy 'sétáló házasság', és úgy tekintenek rá, mint amihez a benne résztvevő páron kívül senkinek semmi köze. Egy sétáló házasság tarthat hosszú ideig, vagy egy éjszakát, de senki sem várná el, hogy valakinek csak egy ilyen megállapodása legyen egész életében.

A szakítás hasonlóképpen felhajtásoktól mentes - vagy a nő nem engedi be a szeretőjét többé, vagy a férfi nem megy többé a nőhöz. 
Jelentőségteljes beavatási rítus, amikor egy anya odaadja lányának saját hálóterme kulcsát, tehát a lány is elkezdhet szeretőket meghívni – ami mindenképpen üti azt a megoldást, amikor a lány kap egy példányt az Usborn Élet Tényei könyvből miközben megmondják neki, hogyan húzzon óvszert egy uborkára.

Megj.: Az Usborn sorozatban az Élet Tényei című könyv egy felvilágosító könyv a pubertásról, szexualitásról, higiéniáról, egészséges táplálkozásról.

1551893393664-Sex-Matriarchy-Female-1-of-5

A khasik Észak-Kelet Indiában élnek, számuk kb. egymillió. A 'kha-si' azt jelenti 'anyától született'. Több ezer éve élnek matriarchális társadalomban. A közösség tulajdona anyáról lányra száll, a gyerekek az anyjuk nevét kapják, és a nős férfi vagy együtt él a feleségével, vagy csak éjszakánként látogatja szexuális céllal. A válás igen egyszerű: mindketten kijelentik, hogy nem akarnak többet együtt lenni. Egy khasi nőnek így több férje van élete során.

1551893374415-Sex-Matriarchy-Female-4-of-5

Habár sok matriarchális társadalom ősi múltra tekint vissza, vannak újabb példák is. Dél-Kelet Brazíliában, Noiva do Cordeiro kicsi városa 300 embernek ad otthont és nők irányítanak mindent. A várost 1891-ben alapította Maria Senhorinha de Lima, akit száműztek otthonából és az egyházból miután szerelméért elhagyta férjét. Szajhának és házasságtörőnek bélyegezték, de ezután Maria a helyi szexmunkásokkal, akiket szintén kitagadott az egyház, női közösséget alapított. Mára a nők továbbra is e közösségben élnek és zöldségeket, kézműves termékeket árulnak szex helyett. Noha néhányan férjhez mentek, férjeik a városon kívül dolgoznak.

1551893348212-Sex-Matriarchy-Female-5-of-5

Alpine község Alabamában kizárólag női társadalom, melyet 1997-ben mint leszbikus közösséget alapítottak. Alpine egyike volt a számos leszbikus kommunának, melyek az 1970-es években jöttek létre, amikor forradalmár nők egy csoportja tábort alapított Florida tengerpartján, St. Augustinban. Ma Alpine kb. 108 holdon terül el és 17 nőnek ad otthont.

Az ott lakók földműveléssel foglalkoznak napközben és rendszeres közösségi tevékenységet szerveznek, mint például olvasóestek és éjszakai "telihold körök". Ha bárkit érdekel, Alpine község mindig szívesen lát új tagokat, hogy bővítse köreit - feltéve, hogy az illetőnek nincs Y kromoszómája.

Beyonce egyik dalában arról énekel, hogy a lányok 'irányítják a világot'. Habár ez még
most nem teljesen igaz, a fent említett matriarchális társadalmak mégis megmutatják, hogy a nők képesek rá, és tényleg uralkodnak néhány helyen e világon. Felépülhetnek közösségek matriarchális elvek alapján, melyek szükségleten alapulnak hatalom és uralkodás helyett. Sőt, ha a nők veszik át az irányítást, mindenki jobb életre számíthat - és persze a szex is sokkal, de sokkal jobb.

Megj.: Dr. Kate Lister a szexualitást vizsgálja a történelem folyamán, író és egyetemi oktató a Leeds Trinity Egyetemen az Egyesült Királyságban. Van egy saját blogja Whores of Yore (Régmúlt idők Szajhái) néven. 
Képtalálat a következőre: „Dr. Kate Lister”


2019. október 22., kedd

Cobra csoport: Titkos Űrprogram összeállítás


Az itt megjelenő információk közvetlenül az Ellenállás szóvivőjétől, Cobrától származnak. Nem tartalmaznak csatornázott üzeneteket. Cobra egy Plejádi Csillagtestvérünk itt a fátyolon belül, aki több, mint 40 éve áll kapcsolatban a nagy planetáris felszabadító csoporttal. Pontosan 1977-ben volt az első személyes kapcsolatfelvétele, melynek során a Naprendszerünkben utazott, és nem akart „haza jönni” a Földre. Mintegy 30 percig tartott meggyőznie a Plejádiaknak arról, hogy térjen vissza a mátrixon belülre megvédeni az emberiséget a nukleáris háborúktól. Azt kérte tőle az Ellenállási Mozgalom, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X Bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Mint az Agarthai Hálózat és a Fényerőinek képviselője, arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.


Most pedig akkor kezdjünk bele a Titkos Űrprogram részleteibe, amiket az évek alatt Cobra mondott el számunkra.




Néhány év múlva magától értetődő lesz, hogy repülő járművek fognak mindenfele röpködni és az űrutazás olyan általános dolognak fog számítani, mint ma a repülőgéppel való utazás. 

A Titkos Űrprogram járműveivel csak 15 percig tart a Marsra jutni és egy portálon/féreglyukon keresztül 15 mp, hogy eljussunk a Plejádokra.

De mielőtt belemennénk a közelmúltba, kezdjük egy kicsit távolabbról a lineáris idővonalon.

A késő-atlantiszi időkben mind a Fényerők, mind a sötét erők nyíltan jelen voltak a bolygó felszínén. Amikor a chimera és az arkhónok elfoglalták a bolygót 26.000 évvel ezelőtt, minden más érdekcsoport, akik bármilyen jelentős hatalommal rendelkeztek, rákényszerültek, hogy elhagyják a felszínt és a szó szoros értelmében a föld alá menjenek.

Majd a Fényerők megépítették saját föld alatti városhálózatukat és ez a hálózat tartotta a Fényt a bolygó számára ez elmúlt 26000 évben.Sok modern információs forrás ezt a hálózatot Agarthai hálózatként, Shamballaként, a Fény föld alatti királyságaként....

A sötét erők is megépítették a saját föld alatti lakóhely hálózatukat és szövetségre léptek azokkal a drakonidákkal és reptiliánokkal, akik már a föld alatt éltek bizonyos helyszíneken. Ők tartották sötétségben a bolygót az elmúlt 26000 évben. Különböző modern információs forrás ezt a hálózatot Agarthai hálózatként, Shamballaként, a Fény föld alatti királyságaként, Naga királyságként, Patalaként említi... Szóval ha valaki az Agarthai hálózatról beszél, fontos letisztázni, hogy pontosan melyik hálózatra utal.


Az elmúlt 26000 év során a különféle felszíni civilizációk legfejlettebb tagjai közül sokan elszakadtak a társadalmuktól és csatlakoztak a föld alatti Agarthai hálózathoz. Voltak köztük kőkorszaki Gravetti sámánok, egyiptomi főpapok, mínoszi Istennő imádók, görög Pitagorasz tanítványok (ők alkották a Hav-musuv szakadár társadalmat a kaliforniai Halál-völgy alatt), római augurok (papok), maják, inkák és hopi csoportok, 17. századi német felfedezők Dél-Amerikában, a Marconi/Fulcanelli csoport a 20. században...


A pozitív agarthai hálózatnak megvolt a saját űrprogramja, repülő korongokból álló flottákkal, amik Naprendszer-szerte és azon túl repültek, kapcsolatba lépve más pozitív földönkívüli fajokkal. A chimera szigorúan korlátozta a Naprendszerben történő mozgásukat a Naprendszerre és különösen a Földre kivetett karanténállapot következtében.


A 20. század elején az Aldebaran csillagról származó pozitív Plejádiak úgy döntöttek, hogy segítenek az emberiségnek elérni az űrrepülést és az ingyen energiával működő berendezések megépítését, hogy ez által segítsenek nekik megszabadulni a chimera és a cabal ellenőrzése alól. Telepatikus kapcsolat segítségével, Marija Orsic-on keresztül, aki a híres Vril-társaság tagja volt, instrukciókat adtak arra, hogy hogyan kell működő űrhajót építeni. 




Sajnos a Vril-társaságot átvették először a jezsuiták a Rothschild ügynökükön, Adolf 
Schicklgruberen (Hitleren) keresztül, majd később közvetlenül a chimera kezébe került, ügynökük, Karl Haushofer által. Érdekes itt megemlíteni, hogy az eredeti pozitív Vril-társaságot az Eszterházy család pénzelte, ami egy magyarországi pozitív fehér nemesi templomos család, akik azt állítják magukról, hogy a Szíriusz Csillagrendszerből származnak. Bár a Fényerők eredeti Vril projektje rövid távon megbukott, viszont hosszú távon elég technológiai tudást adott az emberiségnek ahhoz, hogy most már le tudjuk győzni a chimera-t.





A chimera ellenőrizte a német náci Titkos Űrprogram fejlesztését, ami két irányba haladt.
A program titkosabb részét Hans Kammler vezette. Kammler szövetkezett a Zöld Férfiakkal (egy föld alatti drakonida szakadár civilizáció). Az ő irányítása alatt a nácik föld alatti alagút hálózatot és bázisokat építettek Grönlandon, Argentínában és a Déli sarkvidéken. Tovább bővítették a területüket úgy, hogy kolóniákat építettek a Holdon, a Marson és aszteroidákon. náci felsőbbrendűségi ideológiától vezérelve, ostobán azt hitték, hogy szembeszállhatnak a Sötét Flottával (orion/drakonida/reptilián csillagközi komplexum). Az 1950-es évek közepén kemény csatákban a drakonida/reptilián flotta teljesen kisöpörte a Naprendszerünkből az összes náci űrkolóniát.



A hivatalos náci űrprogramot Wernher von Braun fejlesztette ki. Később őt is és sok más tudóst is az USA-ba vittek az Operation Paperclip (Gémkapocs Hadművelet) keretein belül és bevonták őket az amerikai katonai-ipari komplexumokba. Ők fejlesztették ki mind a NASA űrprogramját, mind a titkosabb Solar Warden programot (a cabal katonai frakcióiból), az Egyesített Űrprogramot (a cabal egyesített frakcióiból) és a mély földalatti katonai bázisokat. A Solar Warden és a Közösségi Űrprogram összekapcsolódott ugyan, de nagyon tagoltak voltak. A legfelsőbb szinten a szentségtelen négyes vezette őket. (Kissinger, Bush, Cheney, Rumsfeld).



2012-ben a Fényerők eltörölték az összes Titkos Űrprogramot minden föld alatti katonai bázissal együtt, mint amilyen a Dulce, az 51-es körzet és a Pine Gap. Az űrprogramok magas rangú vezető főtisztjeinek legnagyobb része a Galaktikus Központi Napba került, mivel súlyos bűncselekményeket követtek el és nem voltak hajlandóak elfogadni a Fényt. A programokban részt vevő szuperkatonák közül a legtöbben jó emberek voltak, akik őszintén elhitték, hogy az idegenek fenyegetésével szemben védik a Földet. Túlnyomó többségük a Naprendszer pozitív flottájához csatlakozott és jelenleg a MOSS műveletben segítenek.



Most abban a végső műveletben fognak segíteni, ami felszabadítja a Naprendszerünket a sötétség végső maradványaitól, a chimera bázisoktól és az implantátum állomásoktól.

Megj.: MOSS - Multidimensional Operations Solar System - Naprendszerbeli Multidimenzionális Műveletek -  Az egyik célja a MOSS projektnek, hogy törölje ezeket az implantátum-felügyelő állomásokat. Ez a projekt szépen halad és a Fény Galaktikus erőinek sok Anyahajója már belépett a Naprendszerbe a közelmúltban. A fennmaradt fő implantátum-felügyelő állomás a Iapetus barlangrendszerében található, a Szaturnusz egyik holdján. A másik cél a chiméra és toplet bombák eltávolítása. Beteszek ide egy jó hírt az implantátum állomásokkal kapcsolatban:


2015. június 2.
"A chimera bázisok és implantátum állomások - beleértve az Iapetus-on, az Enceladus-on és a Mimas-on lévőket is (a Szaturnusz holdjai) - túlnyomó többségét eltávolították. Az összes túszt felszabadították ezeken a kolóniákon. A Naprendszerben már csak egyes kiválasztott aszteroidán maradtak chimera bázisok és implantátum állomások (sok közülük a Föld közelében lévő objektum – angol rövidítésük NEO - Near Earth Object) és ezek kontrollálják közvetlenül a Föld bolygót és népességét. A MOSS művelet egy későbbi szakaszában lesznek majd eltávolítva. 




A Föld/Hold rendszerek L4 és L5 Lagrange pontjain lévő implantátum állomások legutóbbi eltávolítása nagy győzelemnek számít. A Lagrange pontokon (librációs pontokon) történő kolóniák építését szorgalmazó javaslatok több évtizedre nyúlnak vissza.
A titkos űrprogramok frakcióinak túlnyomó többsége elutasította ezt a javaslatot, mivel ezek a kolóniák túl nagyok és így könnyen beazonosíthatók lennének. Másrészről az elmúlt 26000 évben a chimera kicsi, de erős implantátum állomásokkal rendelkezett különböző Lagrange pontokon.





2013. november: 



Speciális CIA programokon keresztül beszivárogtak a különféle mozgalmakba olyan mértékig, hogy az alternatív média hírszerzési információinak 70 százaléka dezinformáció, mely közvetlenül vagy közvetve jezsuita forrásokból származik. Van egy lista emberekről és csoportokról ezen felszabadító mozgalmakon belül, amelyek vagy közvetlen jezsuita irányítás alatt állnak, vagy a jezsuiták manipulálják őket, mely lehet, hogy a közeljövőben nyilvánosságra kerül.
A jezsuiták az arkhónok irányítása alatt dolgoznak, hogy fenntartsák a Föld karantén állapotát. Nem árt tudni, hogy a jezsuita szervezet a Farnese család 16. századi alkotása, amely az egyik legerősebb Fekete Nemesi család Olaszországban.
Az egyik oka, amiért a jezsuiták létrehozták a 2.világháborút, hogy hangszereljék az arany világszintű megszerzését, hogy finanszírozni tudják a fekete költségvetési programokat, hogy fenntarthassák bolygónk karantén helyzetét (titkos űrprogram, mély földalatti katonai bázisok). Az Arany Liliom egy jezsuita hadművelet volt, és Yamashita tábornok egy báb volt a jezsuiták kezében. 



Ebben a pillanatban a jezsuiták, az arkhónok fő operatív munkacsoportja, azzal a céllal, hogy továbbra is fenntartsák a földi karantént.
A korábbi legfőbb tábornokuk Hans Peter Kolvenbach hathatósan tartja fenn a félelem rezgéseket az emberiség között a bolygó felszínén. Ő az irányító elme 911 (ikertornyok) és a 311 (Fukushima) áltámadások mögött, és a fő tervező a szíriai konfliktusban. Kényelmesen él Libanonban, közel a szíriai határhoz.

Megj.: Kolvenbach 2016. november 26-án meghalt. 

A pápai tanácsadó Heinz (Henry) Kissinger hozta létre a PI-40-et, egy titkos csoportot, amely most a legfontosabb jezsuita-vezérelt erő, hogy megakadályozzák a pozitív földönkívüli kapcsolatot.
Az igazi ok, amiért a jezsuiták létrehozták a CIA-t, az NSA-t, az NRO-t és az NGA-t  az az volt, hogy figyelemmel kísérjék és értékeljék azt a veszélyt, melyet a pozitív földönkívüli fajok jelentenek a birodalmukra.
A CIA fő célja, hogy jezsuita-barát politikai rendszereket telepítsenek az egész bolygón azért, hogy a pozitív földönkívüliekre vonatkozó politikát diktálják. A jezsuiták fő programozási központja a Georgetown Egyetem Washingtonban.
Az NSA fő célja, hogy nyomon kövessék az összes elektronikus hírközlést a bolygón kivétel nélkül, és lehallgassák, elemezzék és értékeljék az összes üzenetet, amely kapcsolatot jelez a jóindulatú Földönkívüli intelligenciával vagy az Ellenállással, mely kapcsolatnak minden nyoma érzékelhető fenyegetést jelentene a jezsuita birodalomra.
Az NRO fő célja az, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje bolygónk felszínén és környékén a pozitív földönkívüli kapcsolat bármely nyomát. Ha bármiféle ilyen kapcsolat történik, az NRO értesíti a negatív katonaságot, mely eltávolítja a pozitív Földönkívüli kapcsolatot így vagy úgy, mert tudják, hogy a jezsuita hatalomra veszélyt jelentenek.
Az NGA célja, hogy a bolygó teljes felszínét részletesen feltérképezze, mely a teljes irányítást szolgálja.
Tisztázásképpen, nem azért lett bemutatva a jezsuita program, hogy félelmet keltsen, hanem hogy tájékoztasson, hogy tudatában legyünk a helyzetnek. Vannak működésben lévő Fényerők, és NEM lesz megengedve, hogy a jezsuiták terve sikeres legyen.

2014. július:


Ebben a csoportban még az Androméda galaxis sötét erőitől is vannak vezetők. Humanoid testekben jöttek a Földre 25 000 évvel ezelőtt és karantén alá helyezték a bolygót. Egy skalár, elektromagnetikus korlátot építettek a Föld köré (a fátyol), hatásosan megelőzve a pozitív földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételt és így elzárva az emberiséget. Aztán építettek egy óriási földalatti városhálózatot, drakonidákat rabszolgahajcsárként és reptiliánokat rabszolgákként használva és onnan kontrollálták a felszíni lakosságot.

Abban az időben a fő erődjeik Afrika, Kína és Tibet alatt voltak. Nem voltak közvetlen kapcsolatban a felszíni lakossággal egészen a 20. század elejéig. Ez az időkeret érdekes okkult fejlesztéseket hozott.
Először, 1917-ben a Fényerők megalapították a Thule Társaságot Németországban. Nagyon hamar beszivárgott az arkhónok által irányított Rothschild ügynök, Adolf Schicklgruber (Hitler) és a sötétség eszközévé vált, majd később átalakult a Vril társasággá, mely kialakította a német Titkos Űrprogramot.

Amikor a chimera csoport látta ezt, rájöttek, hogy a felszíni emberi lakosság elérte a kellő technológiai fejlettséget, hogy elérjék a csillagokat és megfúrják a fátyolt. Hogy elnyomják ezt, kapcsolatba léptek (először) a felszíni lakossággal Karl Haushoferen keresztül tibeti utazásai során. Miután létrejött ez a kapcsolat, a Chimera által irányított Haushofer lett a fő okkult erő a Náci Németország mögött.




Miután a nácik elvesztették a második világháborút, importálták őket az Egyesült Államokba a Gépkapocs Művelet során, ahol a katonai-ipari komplexum gerincét alkották, folytatva a Titkos Űrprogram fejlesztését és mély, földalatti katonai bázisokat kezdtek építeni a Yamashita arannyal fedezve mindezt. A chimera csoport állt a színfalak mögött, gondosan figyelve az USA katonai-ipari komplexumát és biztosítva a bolygó karantén alatti állapotának karbantartását és sértetlenségét. A Negatív Katonaság növekvő nukleáris arzenálja mélyen aggasztotta a Galaktikus Konföderációt ezért kísérletet tettek az 1954-es Castle Koon-i nukleáris teszt thermonukleáris bombája teljesítményének minimalizálására.

Miután a Konföderáció sikeresen csökkentette a bomba teljesítményét majdnem 90%-kal, a katonai-ipari komplexum megijedt, és egyesítette erőit a "magas fehérektől" kapott fenyegetés ellen. Pontosan úgy történt, ahogy a chimera akarta, mivel mostanra van egy egyesült Negatív Katonaságuk világszerte, ami a karantén fenntartásán dolgozik. Nagyon szigorú titoktartási protokollokat hoztak létre és nem toleráltak semmiféle, a karantén bomlasztását okozó kiszivárogtatást "háttéreseményekről". Ezért nem találni sehol sem igazi bizonyságot a földönkívüli civilizációk létezéséről és a legtöbb "bizonyítékot" a CIA készítette, ezzel is még jobban összezavarva az ügyet. Ezért is van az, hogy nem lehet találni mélyebb információkat az interneten, csak jól ismert tények végtelen ismételgetését. Biztosan észrevettétek azt is, hogy a legtöbb info UFO-król és mély földalatti katonai bázisokról már évtizedek óta elérhető.

James Casbolt interjújában található az egyetlen említés a chimera csoporttal kapcsolatban. Ő azon nagyon kevesek egyike, aki hozzáfér mélyebb hírekhez és a nyilvánosság elé állt. Bár itt nem minden teljesen igaz, megéri elolvasni:

http://educate-yourself.org/mc/casboltagent6chap.shtml

A chimera csoportnak megvolt a saját földalatti bázishálózatuk egészen addig, míg a közelmúltban ki nem iktatta őket az Ellenállás. A bázisok egy nagy sebességű vasútrendszerrel voltak összekötve. Hogy tisztázzuk a helyzetet, ezidáig volt 3 földalatti vasútrendszer: egy összekötötte a Negatív Katonaság földalatti bázisait, a másik  összekötötte a chimera bázisait és a harmadik pedig összekötötte az Ellenállás bázisait. Az Ellenállás vasútrendszerét láttam 1977-ben. A Negatív Katonaság földalatti vasútrendszerének létezése ezen a RAND dokumentumon keresztül szivárgott ki a felszíni lakosság felé:

http://www.thelivingmoon.com/45jack_files/03files/The_Tubes.html



A chimera csoportot nem szabad összekeverni a szakadár civilizációval. A szakadárok a náci Titkos Űrprogramból bontakoztak ki, alakultak át katonai-ipari komplexummá, sok fekete projekttel, míg a chimera csoport a vezető erő a szakadár civilizáció mögött, manipulálva azt a Föld bolygó karantén státuszának fenntartásának segítésére. A határvonal a chimera csoport és a szakadár civilizáció között az úgynevezett fázishatár, amiről semmi többet nem lehet mondani nyilvánosan, és az Eseményt / Compression Breakthrough-t (Kompressziós Áttörést) lehet szakaszos átmenetnek is nevezni.

2014. október:

Van egy bizonyos pozitív titkos társaság, akik drámai hatással voltak a Bolygó sorsára, mivel létrehozták a jelenlegi energiát, amely közvetlenül felelős az űrkutatásért, és amelynek az eredménye lesz az Első Kapcsolatfelvétel is.
1510-ben alapította Velencében egy velencei dózse, akinek a neve Leonardo Loredan volt, és tagja volt az egyik legfontosabb velencei Fehér Nemesi családok egyikének. Abban az időben ő volt az egyik legspirituálisabban fejlett ember a Nyugaton, és most felemelkedett lény, nem tévesztendő össze Paolo Veroneseval, aki mint Velencei Mester néven ismert.
A titkos társaság, akkori nevén Causa Nostra (vagy Cause), és ma már Ordo Bucintoro néven ismernek. 



A Bucintoro név egy régi velencei legendából származik: Egyszer volt egy pompás arany hajó, amely egy híres dózsét az égbe vezette. Akkor most leírjuk könnyebben, ez a hajó egy felemelkedett anyahajó volt, és a folyamat egy sugárnyaláb volt vagy teleportálás. Bucintoro volt hivatalosan a velencei uszály neve és titokban a kódneve a Galaktikus Föderáció egyik Anyahajójának. 

A Ordo Bucintoro okkult jelenléte nagy hatással volt a planetáris eseményekre, és inspirálta az embereket a színfalak mögött, hogy elérjék a csillagokat, és egy űrprogramot dolgozzanak ki.

Sajnos ez a program is manipulálva volt az arkhónok és a chimera csoport által a Vril és Thule társadalmakban.   
Otto Skorzeny, a Thule Társaság tagja, megpróbálta újra létrehozni a Ordo Bucintorot, visszaélni vele, és negatív célokra felhasználni a Fekete Nemesség egyik tagjával, Junio ​​Valerio Borghese-vel együtt, és átnevezte Palazzo Csillagrendnek. A kísérletek nem jártak sikerrel.  

Vannak olyan csoportok, amelyek azt állítják, hogy a Ordo Bucintoro leszármazottai. Állításaik lehet, hogy igazak, lehet, hogy nem.



2015 február:

Egészen mostanáig volt néhány maradék drakonida-reptilián flotta a Bernard csillag aszteroida övében elbújva a Wolf 359 nevezetű csillagon. Ezek a flotta maradványok teljesen ki lettek takarítva. 
Meg kell hogy értsétek, hogy azok az emberek, akik a Titkos Űrprogramban/Szakadár Civilizációban vannak, nem volt hozzáférésük a chimera területeihez a Naprendszeren belül vagy a Bolygón a föld felszíne alatt és egyáltalán nem is volt tudomásuk róla.
Ez az információ titkosított volt egészen mostanáig, mivel a chimerának még mindig vannak emberi túszai ezeken a földalatti helyeken és néhány helyen a Naprendszerben (nem a Marson és a Holdon) és ezeknek a túszoknak a kiszabadítását a legnagyobb körültekintéssel kell végrehajtani. 
Ezek a helyszínek azok, ahonnan a skaláris plazma rács technológia üzemeltetve van. 
További információk akkor következnek majd, ha biztonságos lesz őket felfedni.



2015. március:


Az 1996-os arkhón megszállás óta intenzív háború zajlik naprendszerünkben. 1996-ot követően az egyesült drakonida-reptilián flottának, számos titkos illuminátusok által szervezett űrprogram csoporttal közösen, majdnem sikerült felügyelet alá vonniuk az egész Naprendszerünket. Sok embert kényszerítettek rabszolga munkára, aszteroida bányászatra. A drakonida erők azon spekuláltak, hogy megszállják a Naprendszer külső területén lévő kolóniákat is. Mialatt az illuminátus erők elsősorban az aszteroida övre, a Marsra és a Holdra fókuszáltak.


A Holdon hagyományos megosztás volt a felőlünk eső oldal és a távoli oldal között. A felénk néző oldal túlnyomórészt a pozitív fajok fennhatósága alatt volt, ez alól kivétel a Solar Warden, azaz a Napvédő Program. Arkhimédész bázisa az 1970-es években lett megsemmisítve. A drakonidák, reptiliánok és az illuminátusok bázisai főként a Hold árnyékos oldalán helyezkedtek el. Ennek az volt az oka, hogy távol akartak maradni a Holdat fürkésző kíváncsi tekintetek elől, de ugyanakkor nem rendelkeztek azzal a fejlett álcázó technológiával, amivel a Fényerők igen. Ebből kifolyólag, hogy csökkentsék a fényvisszaverődést feketére festették űrhajóikat, hogy az amatőr és profi csillagászok ne vegyék észre őket. És szintén emiatt kellett alkalmazkodniuk egy meghatározott repülési útvonalhoz is.
A LOC (Lunar Operations Command), magyarul Hold Hadművelet Parancsnokság, mely a Solar Warden program fő hadiszállása volt, és ami most a Fény erők kezén van, a Hold árnyékos oldalán helyezkedik el. 
Érdekes látni, hogy mély információk szivárogtak ki a neten a kolóniákról, sci-fi-nek álcázva, és néhány kolóniának a leírása nagyon közel áll a valósághoz:


Továbbá, akadnak spekulációk lehetséges földalatti Hold bázisokról is a fősodratú médiában:



Szerencsére az 1996-os invázió után a Fényerők Ganümédészi főhadiszállása nem került a megszállók kezébe. A Ganümédészi bázis a helye a Szíriusz és Naprendszerünk közti fő interdimenzionális portálnak, ami a megszállás időszaka alatt sértetlen maradt, fenntartva a Fényt. 
Ráadásul egy Ellenállási Mozgalom szerveződött a drakonida/illuminátus rabszolga kolóniában az X-bolygón. Ez az Ellenállási Mozgalom felvette a fizikai kapcsolatot a heliopauzán túli Kuiper övben tartózkodó Plejádiakkal, és segítségükkel lázadást szerveztek az X-bolygón 1999 decemberében. Az illuminátusokat kivonva a forgalomból felszabadították a bolygót, és áthelyezték a bázisukat a Föld belsejében lévő Agartha hálózatba.

Ezután az X-bolygó a Fényerők Naprendszer tisztító műveleteinek stratégiai bázisául szolgált. Legelőször a Charoni fő katonai bázist tisztították meg a sötét erőktől. Aztán elég gyorsan folytatták ezt tendenciát a Naprendszer külső részében is, amit meg is tisztítottak, aztán 2000 és 2003 között heves ütközetekre került sor a fő aszteroida övben.





2001 márciusában a Fényerők egyes fontos akciói befejeződtek, és ezután a Központi Civilizáció képes volt közvetlenül beavatkozni a Naprendszerben történő eseményekbe. Hold nagyságú gömbszerű köztes állomásokat helyeztek el a Naprendszer heliopauzáján kívül, hogy stabilizálják a Galaktikus Központi Napból érkező erős energiákat, amelyek egyre intenzívebbek lettek, ahogy a Központi Nap 26000 éves ciklus csúcsa közeledtével egyre aktívabbá vált. Az energiák harmonikus továbbítása sok kataklizmát kivédett, köztük azokat is, amik a Földet sújtották volna. Amikor az illuminátusok felismerték ezeknek a gömbszerű állomások jelenlétét, kikeltek magukból és végrehajtották a 9/11-et.




2003-ban a Fény erők elkezdtek érvényesülni a Naprendszerben és 2012-ig minden Titkos Negatív Űrprogramot felszámoltak, kivéve azt, amelyik közvetlenül a chimera csoporttal volt kapcsolatos.
Most az egyetlen problémát a Földön kívüli maréknyi chimera egyének és csatlósaik jelentik, akik Naprendszeri erődjeiket (főleg implantátum ellenőrző állomásokat) plazma strangelet és toplet bombákkal védik. Mivel a Földön mindenki rendelkezik implantátumokkal, amelyek megakadályozzák hozzáférését ennek az információnak, így az összes chimerával kapcsolatos infó a kollektív tudatalatti legmélyebb zugában rejtőzik, sokkal mélyebben, mint az SRA, az MK Ultra, a MILABs vagy az SSP.

A tavaly december 15.-i sikeres IS:IS portál aktiválás után, amely elvégezte a sötétség háromszögelését a helyi galaxishalmazban, a Központi Civilizáció még nagyobb gömbszerű köztes állomásokat helyezett el (egyes állomások elérik a 30000 mérföld átmérőt) a heliopauzán, és újrapozicionáltak több kisebb, Hold nagyságú állomást a Naprendszeren belül is. 



Az összes fizikai strangelet és toplet bomba ez év január végén történő sikeres eltávolítása után, egy művelet kezdődött meg (MOSS fedőnév alatt) a Naprendszer végső felszabadításáért.
A Föld bolygó még mindig a számos földönkívüli faj között vívott proxy háború (meghatalmazottak útján vívott háború) középpontjában van. Számos faj küldötte lépett be a karanténba sok élettel ezelőtt, és továbbra is küzdenek.

A Fény oldalán harcolnak a Fénymunkások, akiknek a többsége a Plejádokról és a Szíriuszról származik. Sok fényharcos jött az Antareszről és az Arkturuszról. A Sárkány családok képviselői közül sokan a drakonida faj pozitív szárnyából erednek. Az Ellenállási Mozgalom és a Pozitív Katonaság sok tagja Andromédai eredetű. A sötét oldalon vannak a Rothschildok, akik az Orionról származnak. A Rockefeller, Bush, illumináci frakció a drakonida faj negatív szárnyához tartozik. Az Iszlám Állam és Blackwater, Xe, Academi zsoldosai reptiliánok. A Jezsuiták és a Fekete Nemesség családjai a negatív andromédai frakcióhoz tartoznak. 


A Fényerők általános terve Naprendszerünk felszabadítása, flottájuk pozíciójának körvonalai nagyjából ismertek, már évtizedek óta.



1996 után valamennyi ember tudatilag be lett programozva az Ashtar Parancsnokság ellen. Attól kezdve a csatornázó Fénymunkásokat is így programozták be, a közvetítésüket ezáltal elferdítve. Azóta többnyire megtévesztő üzeneteket közvetítenek az arkhónok éteri, plazma rácstechnológiájának köszönhetően.

Ami a leglényegesebb, hogy keresd a Fényt. Ha keresed a Fényerőkkel való kapcsolatot, rájuk fogsz találni. Ha azt választod, hogy folyton a negativitásra fókuszálj, félve attól, hogy megint átvernek, akkor ezt fogod megtapasztalni. Tehát használd bölcsen a fókuszod!

Mivel jelenleg az Áttörés fázisában vagyunk, a Szövetség (a szövetségre lépett Fényerők egy másik neve) célja a végső támadás folytatása, hogy teljesen felszabaduljon a 3 szektor. A 3 szektor a Naprendszer titkos kódneve.

A Szövetség földönkívüli erői állnak a BRICS, Keleti Szövetség mögött a Bolygó felszínén. 
A MOSS (Multidimensional Operations Solar System - Naprendszerbeli Multidimenzionális Műveletek), és a rákövetkező szublunáris (Föld közeli, a Hold pályájáig bezárólag) műveletek befejezése után az Esemény jön.


2015 június:


A Föld/Hold rendszerek L4 és L5 Lagrange pontjain lévő implantátum állomások legutóbbi eltávolítása nagy győzelemnek számít. A Lagrange pontokon (librációs pontokon) történő kolóniák építését szorgalmazó javaslatok több évtizedre nyúlnak vissza.


A Titkos Űrprogramok frakcióinak túlnyomó többsége elutasította ezt a javaslatot, mivel ezek a kolóniák túl nagyok és így könnyen beazonosíthatók lennének. Másrészről az elmúlt 26000 évben a chimera kicsi, de erős implantátum állomásokkal rendelkezett különböző Lagrange pontokon.





2016. január:

Ahogy a chimera hatalma csökken, egyre több információcsere zajlik a földi pozitív frakciók vezetői között anélkül, hogy attól félnének, hogy ezeket az információkat megtudja a chimera, és anélkül, hogy fenyegetve éreznék magukat amiatt, hogy a chimera megtorlással áll elő, ha ezek a vezetők túl szabadon beszélnek. Ezért az Ellenállás hamarosan fontos információkat fog átadni a kelet-agarthai hálózatnak és különböző Titkos Űrprogramok (SSP - Secret Space Program) frakcióinak és ezek közül néhány információ a felszíni lakossághoz is eljut majd. A legtöbb Titkos Űrprogram frakciót komoly elme-programozásnak vetették alá a Plejádiaiak és más pozitív földönkívüli fajok ellen és az Ellenállás hamarosan szilárd bizonyítékkal fog nekik szolgálni a Plejádiak jó szándékáról.


2016. május:



Az Oort felhő, amely néhány fényévnyire a külső Naprendszeren túl helyezkedik el, tele van a Galaktikus Konföderáció Anyahajóival, ahol több százezer pozitív faj képviselői gyülekeznek szerte a Galaxisból. Azért gyűltek itt össze, hogy a Végső Áttörésben segítsenek.
A Fényerők (a Központi Faj, a Galaktikus Konföderáció, Plejádiak, Szíriusziak, Andromédaiak, Arkturusziak, az Ellenállás…) még mindig dolgoznak a chimera korlát eltávolításán a hélioszféra terminációs lökéshullámfrontjának körzetében, a külső Naprendszerben.
Az egyik oka, amiért ez ilyen sokáig tart, az, hogy az elmúlt néhány évtizedben az összes földi eredetű Titkos Űrprogramba beszivárogtak a chimera tagjai.

A chimera csoport egymás ellen manipulálta az egyes Titkos Űrprogram frakciókat, ellenőrizték az információáramlást és megszabták a Naprendszeren belül zajló események folyamatát, túszul ejtve az egyes frakciók képviselőit.

Azok a frakciók, melyek nem álltak a chimera ellenőrzése alatt, már 2012-ben vagy azelőtt csatlakoztak a Galaktikus Konföderációhoz. Ezért gondolták azt az Ellenállás tagjai 2012-ben, hogy a Naprendszer felszabadult a sötétség alól.
A Fényerők jelenleg bizonyos akciókkal távolítják el a chimera-beszivárgást az összes Földi eredetű Titkos Űrprogramból.


A Csillagpor technológia is az akciók része.

A Fényerők fejlett Tachyon kamra hálózatot és Cintamani kő hálózatot építettek ki a Naprendszerben lévő minden főbb égitesten, hogy létrehozzanak egy pozitív erőteret, amivel támogatják a Végső Áttörést.
A Végső Áttörés pillanata lesz a földi társadalom átalakulásának jelentős lépése.

Az Esemény előtt egy hatalmas energiahullám fog keresztüláramolni ezeken a kamrákon és a Cintamani köveken. Ez a hullám el fogja söpörni a maradék sötétséget és legfőképpen a maradék plazma anomáliát a Naprendszerből.

A sötétség valódi forrása ugyanis a plazma síkon található és enélkül a cabal tagjai a Földön csak egy rakás tehetetlen öregember lenne.

Ahogy ezt a bejegyzést írom, a Fényerők fontos művelete zajlik a felszínen a Kongó portál gyógyításáért, amely az 1996-os arkhón invázió központja volt.

Az 1996-os arkhón invázió során két nagy fényharcos vesztette életét. Mindkettőjüket 1996. január 10-11-én távolította a Cabal, pont azon a napon, amikor a cabal tagjai engem is megfenyegettek:

1.Phil Schneider

2.Dr. Karla Turner

Az 1996-os inváziót nyíltan említik az új Függetlenség napja c. film előzetesében.

A Felfedés folyamata tovább folytatódik és senki nem tudja már megállítani.




2016. június:

A Rothschild-ok azt remélik, hogy sértetlenül túlélik a felszabadítási folyamatot, erőltetik a részleges közzétételt és a Rockefellereket, a Bushokat és más cabal tagokat hibáztatják mindazért, ami történt.
A cabal tagjai nyilvánvalóan félnek az űrbéli fenyegetéstől, a jelenlegi status quo elveszítése miatt. 
A részleges közzététel NEM lehetséges. Láthatjátok, hogy a fősodratú médiában is egyre többször jelennek meg olyan hírek, amelyek a Titkos Űrprogramokra utalnak.


                                         Dolgozz éjszakai műszakban a Mars holdján

2016. szeptember:
A szeptember 1-jei gyűrűs Napfogyatkozást arra használta fel a chimera csoport, hogy újra megnyissanak egy negatív plazma portált a Kongói energiaörvényen keresztül. Láthatjátok, hogy a teljes napfogyatkozás pályája keresztülmegy Kongón. Pontosan 67 perccel a Napfogyatkozás vége után a chimera csoport tagjai az egyik pilóta nélküli légi járműről skaláris sugárfegyvert alkalmaztak, hogy megsemmisítsék Elon Musk Falcon 9 hordozórakétáját azért, hogy így késleltessék a felszíni űrprogramokat, amelyek megkísérelnének véget vetni a Föld karantén helyzetének. 

Elon Musk egy bizonyos pozitív Titkos Űrprogram frakció képviselője. Legutóbbi közleményében utalt arra, hogy a Falcon 9 robbanását földönkívüli beavatkozás is okozhatta. Az orosz fősodratú médiában erről nyíltan számoltak be. 2016. szeptember 1. óta - amely a II. világháború kitörésének 77. évfordulója - nyílt háború zajlik Naprendszerünkben a chimera csoport és a drakonida kegyenceik, valamint a Központi Faj pozitív Fényerői, a Galaktikus Konföderáció, a Plejádi,Szíriuszi és Andromédai flotta és a Titkos Űrprogramok pozitív frakciói között.  Ez a háború a Galaktikus Háborúk utolsó terjeszkedése mielőtt a Naprendszerünk végleg felszabadul és az Univerzum végleg megtisztul a sötétség alól.

2017. május:



Hogy segítsek a problémák tisztázásában, az Ellenállás arra kért, hogy mondjam el álláspontomat Corey Goode információit illetően.
Forrásaimon keresztül meg tudom erősíteni a következőket: a Titkos Űrprogramok, a Naprendszerben lévő Gömbök, a Naprendszer szerte létező kiterjedt ősi romok, az Antarktiszon (és az Amazonas deltájában, az Ádeni-öbölben, a Bengáli-öbölben, Long Island északi részén...) lévő romok és az alvó óriások létezését.
Forrásaimon keresztül NEM tudom megerősíteni az alábbiakat: Anshar létezését és Corey Goode a bolygó felszínén túl nemrégiben átélt élményeit.

2017. június 29.

"Patrick - Egy tavaly februári helyzetjelentésben megemlítetted, hogy a Fényerőknek sikerült eltávolítaniuk a plazma anomália nagy részét a Naprendszerből és azon túl. Ezen állítás alatt azt kell érteni, hogy a Hold-Föld keringési pályán túl található sötét flotta, az összes rabszolga kolónia és implantátumállomás megszűnt?

COBRA - Lényegében azok a rabszolga kolóniák maradtak fenn februárig, melyek közvetlen kapcsolatban voltak a chimera csoporttal és nem azok, amelyek a Titkos Űrprogramokkal voltak kapcsolatban. Ezeket már azelőtt megtisztították. Jelenleg az egyetlen még fennmaradt dolog, ami ezt a szituációt illeti, az a chimera csoport magja. Minden más eltűnt.
Patrick - Tehát nincs több sötét flotta, sem implantátumállomás?
COBRA - Nem, nincs többé."
Szeretnék ide betenni egy videót, ami a Szaturnusz egyik holdján lévő ilyen rabszolga kolóniáról szól. Sajnos a magyar nyelvű törölve lett, de angol és holland felirattal itt látható:


Mindenki legyen erős és tartson ki a Végső Kompressziós Áttörésig, fel fogunk szabadulni, nem hagynak minket magunkra. A Föld az utolsó felszabadítandó Bolygó és szükségük van a segítségünkre. Mindenki tegye azt, amiben úgy érzi, hogy a legjobb. Számítanak Ránk és képesek vagyunk kitörni a mátrixból, mert nem vagyunk egyedül. Soha nem is voltunk!



2017. december:

Fizikai síkon a Fényerők megtisztítanak minden Titkos Űrprogram frakciót a Holdpálya alatti térben. E programok minden tagja lehetőséget kap arra, hogy feltétel nélkül megadja magát és elfogadja a Galaktikus Kódexet vagy el lesznek távolítva.




Thor kalapácsa 2018 februárjáig fog tovább "zúzni". A Fényerők azokat a negatív frakciókat is megtisztítják, akik az Antarktiszon és az Északi-sarkkör fölött próbáltak elrejtőzni, elsősorban a Baffin-szigetén és Novaja Zemlján. Egy hatalmas november végi művelet során a sötét erők infrastruktúrájának és személyzetének mintegy 80%-át eltávolították az Antarktiszról.



A Long Island alatt lévő klónozó létesítményt kiürítették.

2018. január 8.:


2018 sok áttörésnek lesz az éve. A Fényerők egy hatalmas egyesített mező létrehozásán dolgoznak Naprendszer szerte egy fontos művelet második fázisában, melyet már néhányszor megemlítettem ezen a blogon és Mjolnir kódnév alatt fut. Ennek a műveletnek a második fázisa január 3-án kezdődött és március elején fog befejeződni (kis késéssel a korábbi, február végére becsült befejezéshez képest). Mindezt ösztönösen írták meg az alábbi cikkben. A Fényerők a holdpálya alatti térben az összes plazma toplet bombát és szinte az összes rendellenes plazmát eltávolították. 

Az Ellenállás meghatározása szerint a Holdpálya alatti tér külső határa épp a holdpályán belül van, belső határa pedig 3 földsugárnyi távolságra van a planetáris középponttól.
Az összes toplet bomba és a plazma anomália túlnyomó része, a plazmoid entitásokkal és a negatív Titkos Űrprogram frakciók egyes részeivel együtt, jelenleg a Föld felszínének közelében koncentrálódnak és nem terjednek ki a bolygó középpontjától 3 földsugárnyi távolságon túlra, ahogy az az alábbi cikkekben le van írva:
A háború várhatóan az alacsony Föld körüli pályán fog folytatódni:

Viszont lassan át fog tevődni a bolygó felszíne alatt lévő bázisokra.

2018. január 16.


A Mjolnir Művelet a Fényerők egy speciális művelete arra, hogy érvényre juttassák a Galaktikus Kódex megvalósítását a karantén Földön.
Mjolnir, vagy más néven Thor kalapácsa (vesd össze: a norvég Thort, a római Iuppiterrel, a görög Zeusszal, az egyiptomi Wsirrel, és a késő atlantiszi Ashtarral) a Galaktikus Konföderáció egy titkos technológiája, amely biztosítani fogja, hogy a karantén Föld szektorban a galaktikus Kódex újra tiszteletben legyen tartva.
A Mjolnir technológia egyik aspektusa, hogy bármilyen sötét lényt képes észlelni, egyszerűen csak azáltal, hogy megméri annak a kvantum anomáliának a mértékét, melyet a lény áraszt ki gondolataival, érzelmeivel és tetteivel. A Mjolnir technológia egy másik aspektusa egy olyan üzembiztos "energiacsapda-tartály" és "feldolgozó" technológia, amely bármilyen sötét lényt el tud távolítani a saját birodalmából és "fel tudja azt dolgozni" a Galaktikus Kódex értelmében. Ez a "feldolgozás" általában a Ganümédész "szétválogató" létesítményében zajlik.


A Mjolnir művelet 2017 novembere óta teljes kapacitással zajlik.
A holdpálya alatti térben azok a Fényerők, akik a Galaktikus Konföderációhoz tartoznak, megfontoltan közelítik meg a különféle sötét frakciók minden tagját, és lehetőséget adnak számukra, hogy elfogadják a Fényt, különben elviszik őket a Galaktikus Központba, hogy "újraépítsék" őket.
A fő frakció, akik mostanában problémákat okoznak, az ún. Illuminátus Szakadár Komplexum (IBC). Az IBC egy chimera irányítás alatt álló negatív frakció, akik elszakadtak a felszíni illuminátus hálózattól és az 1996-os arkhón invázió idején a föld alá mentek. Létrehozták saját föld alatti városokból álló hálózatukat, melyeket nagysebességű vonatok kötnek össze. Föld alatti hálózatuk független az Egyesült Államok hadseregének föld alatti hálózatától (melyet az 1950-es évektől építettek és az Ellenállás 2000 után megtisztított), független a chimera föld alatti hálózatától (melyet 26.000 évvel ezelőtt építettek és most már szinte teljesen megtisztította az Ellenállás) és független az agarthai föld alatti hálózattól (melyet 26.000 évvel ezelőtt hoztak létre és az elmúlt néhány évtizedben terjesztettek ki, amikor az Ellenállás csatlakozott ehhez a hálózathoz).




A felszín alatt, az illuminátus Szakadár Komplexum összeállt az őslakos földi drakonidákkal és reptiliánokkal, valamint azokkal a drakonidákkal, illetve reptiliánokkal, akik az 1996-1999 közötti időszakban léptek be a Naprendszerbe, az utolsó arkhón invázió során. 2014-ben az illuminátus Szakadár Komplexum legfelső szintjeit átvette a chimera. 1996 óta, az IBC saját Titkos Űrprogramot fejlesztett ki, amely együttműködött mind a drakonida flottával, mind pedig az úgynevezett sötét flottával. Jelenleg ez a Titkos Űrprogram, álcázott hajók egy jelentős flottájával, a holdpálya alatti térben jelenlevő legerősebb negatív frakció, és ez áll a Mjolnir Művelet fő fókuszában.
Pillanatnyilag az illiminátus Szakadár Komplexum kb. 200.000 illuminátus és drakonida tagból áll, akiket a chimera irányít. Az IBC felelős a gyerekek többségének eltűnéséért 2015 óta, akiket rabszolgaként használtak föld alatti bázisaikban.
Az IBC-vel kapcsolatos információkat eddig nem lehetett közzétenni, mivel azt, az ezekre a foglyokra mért elmondhatatlan mértékű szenvedéssel torolták volna meg. A Mjolnir Művelet egyik része, e foglyok többségének kiszabadítása volt az Ellenállás által, 2018 elejétől kezdődően, a Plejádiak pedig a Plejádi csillaghalmaz közelében található egy bizonyos bolygóra viszik őket regenerálódni és gyógyulni.
Az Illuminátus Szakadár Komplexum felelős nagyrészt a Fénymunkásokat és Fényharcosokat érő skaláris és irányított fegyverek általi támadásokért, különösen a 2017 novemberében kezdődött támadáshullámért.
Az Illuminátus Szakadár Komplexum kapcsolatban áll körülbelül 1 millió őslakos reptiliánnal is, akik a felszínen élnek, főleg Afrikában és Latin-Amerikában, de más kontinenseken is, és vámpírokként ismertek.
Megj.: részlet Cobra 2020 című bejegyzéséből: 
"Az 1996-os arkhón invázió a végső fázisaiban van. Mindig hajnal előtt van a legsötétebb (vagyis ettől már csak jobb jöhet - a szerk.) és most a felszíni társadalom drakonida/reptilián elemei nyíltan promótálják a kannibalizmust. Ezeknek a szélsőséges cselekedeteknek az az oka, hogy a reptiliánokat folyamatosan távolítják el a bolygó felszínéről, ezért teljesen bepánikoltak. Független felszíni információs források azt állítják, hogy a brazíliai és a közép-afrikai tüzek közül sok azért van, mert valójában a Fényerők a még meglévő reptiliánokat távolítják el. A következő néhány hónapban drasztikusan meg fog növekedni az aktivitás a holdpálya alatti térben és a katonaságnak tudomása van erről."
További Titkos Űrprogramok jellemzően a Földhöz közelebb működnek az Alacsony Föld körüli Pályán és ezek eltávolítása felelős a jelenleg zajló űrháború látható jelenségeiért:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=17&v=2PmyynEdviA


A hawaii-i rakéta egy Hawaii-ra irányított Titkos Űrprogrambeli fegyver volt, amelyet a Galaktikus Konföderáció eltávolított mielőtt belépett volna a légkörbe.


Megj.: Magyar idő szerint szombat este hét óra hét perckor, helyi idő szerint szombat reggel nyolckor a hawaii tévék és rádiók megszakították műsorukat, és megpittyentek a mobiltelefonok. A hawaii katasztrófavédelem riasztása jelent meg a kijelzőkön: "BALLISZTIKUS RAKÉTAFENYEGETÉS TART HAWAII FELÉ. AZONNAL KERESSENEK ÓVÓHELYET. EZ NEM GYAKORLAT" - állt az üzenetben.



Hawaii, missile alert, January 13 2018


A rejtélyes Zuma műholdat (USA 280) sikeresen pályára állították és részt vesz a jelenleg zajló űrháborúban. Egészen a közelmúltig itt lehetett lekövetni ennek a műholdnak a pozícióját:


http://www.n2yo.com/satellite/?s=43098

Egy másik műhold, az NROL-47, szintén be van vonva az űrháborúba az Alacsony Föld körüli Pályán:
https://www.nasaspaceflight.com/2018/01/ula-delta-iv-nrol-47-launch-vandenberg/



Ezt a műholdat vagy a chimera által irányított Nemzeti Felderítő Hivatal (NRO) pozitív frakciója fejlesztette ki, vagy nem.
Az NRO az egyik olyan fő szervezet, melynek elsődleges célja, hogy fenntartsa a Föld karantén státuszát és folyamatosan figyelje a Galaktikus Konföderáció közbelépését a karantén földi területen.
Az NROL-47 küldetésének emblémáján a következő olvasható: Mali Nunquam Praevalebunt, ami latinról lefordítva annyit jelent, hogy "a gonosz sosem nyer", vagy "a sötétek sosem győzedelmeskednek".

Az emblémán lévő kép Szent Györgyöt ábrázolja, aki legyőzi a sárkányt, amely emberi áldozatokat követelt. Ha ezt mai modern nyelvezetbe helyezzük át, a pozitív humanoid fajok győzelmét jelenti a ragadozó drakonida fajok felett a galaktikus háborúk ezen utolsó fázisában.

2018. február:



A Galaktikus Konföderáció, az űrutazás képességével rendelkező összes olyan frakciót el fog takarítani a következő két héten belül, legyen az földönkívüli, vagy titkos űrprogram, amely nem fogadja el a Galaktikus Kódexet.
Azután módszeresen és következetesen megtisztítanak mindent a bolygó felszíne alatt, azt követően pedig megkezdődnek a felszíni műveletek.
A túszhelyzet megváltozott dinamikája miatt, az Esemény eredeti terve ki lett bővítve, és most sokkal erősebb. Az USA-ban, Kínában és Oroszországban kapcsolatba léptek a Pozitív Katonaság legfőbb fejeseivel és megkapták az utasításokat.
Mostanáig túl sok bizalmas információ terjengett az interneten az Esemény műveleteit illetően.
A túszhelyzet a felszínen egyszerűen túl kényes, és teljes rádiócsend lesz innentől kezdve érvényben a felszíni műveletekkel kapcsolatosan. Rengeteg elmélet fog napvilágot látni, de semmiféle valódi információt nem fognak közzétenni a Fényerők a felszíni műveleteket illetően.
Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy az Esemény továbbra is tartalmazni fogja:
- A cabal eltávolítását
- A teljes nyilvánosságra hozatalt és teljes közzétételt
- A pénzügyi újraindítást
A cabal tömeges letartóztatása lehet, hogy megtörténik, de lehet, hogy nem. Az Esemény műveleteiről valós időben fogtok értesülni a tömegmédián keresztül, amikor azok megtörténnek.
A bolygószintű átmenet alatti kritikus időkben a lehető legfontosabb, hogy kapcsolódjunk az Istennői jelenléthez, és tápláljuk a szeretet, az együttérzés és a gyengédség minőségeit, hogy stabilizáljuk az átmenetet és ellensúlyozzuk a bolygó felszínén oly elterjedt kegyetlenséget.
Erre egy külön blog bejegyzés lesz szentelve.
Az Istennő Szeretetet akar, és Szeretet lesz. 
Megj.: Beteszem ide a Galaktikus kódexről készült videót, ha valaki még nem látta volna: Hálás köszönet Smaly7-nek az elkészítéséért! :) 
2018. augusztus:


A fő okkult titok, amit a sötét erők megpróbáltak eltitkolni, az az, hogy mindig volt egy olyan bolygójuk, ahol megpróbálták felhalmozni a lehető legnagyobb mértékű szenvedést és az a bolygó volt a középpontja az egész Univerzum elsődleges anomáliás akkréciós örvényének. Ez a szenvedés-bolygó az 1996-os arkhón invázióig az Orion csillagképben lévő Rigel csillagrendszerben volt, majd a szenvedés maximális fókusza áthelyeződött a Földre és 1996 óta a Föld a középpontja az Univerzum elsődleges anomáliás akkréciós örvényének.
A Föld-bázisú sötét erők megpróbálták átirányítani az Orinonból érkező elsődleges sötét plazma áradatot a Naprendszerünkbe és főleg a Föld bolygóra a náci koncentrációs táborok sátáni pentagrammájával a II. világháború során, a II. világháborút követő atomrobbantásokkal, a föld alatti katonai bázisokban folyó traumaalapú elmeprogramozással az 1960-as évektől, a Naprendszerünkbe történő drakonida beszivárgással a Solar Warden titkos űrprogram fronton keresztül szintén az 1960-as évektől, és végül sikerült nekik, amikor megnyitottak egy sötét féreglyuk portált a Föld és a Rigel között 1996 elején, az 1994-es ruandai népirtást követően.

Azóta az elsődleges sötét plazma és a sötét anomália áradata folyamatosan áramlik a Föld felszíne felé. Az Al Nilam csillagkapu és az AN Fehér Tüzének energiája ennek az áramlásnak az ellenszere. Ezért volt sikeres a meditációnk abból a szempontból, hogy végre elkezdtünk minden gonosz gyökerével foglalkozni és elkezdődött az a folyamat, hogy örökre eltüntessük azt az Univerzumból.
A meditációnk óta a Galaktikus Parancsnokság erői megkezdték a planetáris felszabadítás következő fázisát és most már elég erős jelenlétük tapasztalható meg a Naprendszerünkben.
A Naprendszerünkben lévő Galaktikus Parancsnokság erői az alábbiakból állnak:
1. A Jupiter Parancsnokság, akik a külső Naprendszerben helyezkednek el, az aszteroidaövön túl, és elsődleges céljuk az, hogy eljárjanak az összes negatív entitással szemben, amiket a Föld karanténból távolítanak el, a Ganümédészen lévő ún. szortírozó létesítményen keresztül a Galaktikus Központi Nap felé.
2. Az Ashtar Parancsnokság, akik a belső Naprendszerben helyezkednek el és elsődleges céljuk a Föld bolygó felszabadítása.
3. Az Atlantisz Parancsnokság, akikről semmit nem mondhatok.
                                           ...és ez a Bolygó Konföderációs terület.
2018. október:
A sötét erők ugyanezt a stratégiát használják fel arra, hogy engem elszigeteljenek, annak érdekében, hogy megakadályozzanak abban, hogy a küldetésemet teljesítsem. Bizonyos kulcsfontosságú embereket, akik fel akarták velem venni a kapcsolatot, halálosan megfenyegettek, ha kapcsolatba lépnének velem.
Ennek ellenére itt az ideje, hogy bővítsem a csapatom. Ez a blog nem azért jött létre, hogy utolsó reménysugárként szolgáljon a legelkeseredettebbek számára, hanem azért, hogy egy olyan hely legyen, ahol a legelhivatottabb emberek a planetáris felszabadítás javára fordítsák azt.
Ezért felhívást teszek közzé új emberek számára, hogy csatlakozzanak a csapatomhoz. A csapatomhoz való csatlakozáshoz csak olyan emberek érdekelnek, akik mentálisan, érzelmileg, fizikailag és anyagilag stabilak és akik TUDJÁK, mi a küldetésük. Elsősorban a pozitív Sárkány társaságok képviselőihez, a Fehér Nemesség, a Titkos Űrprogram, a Misztériumiskolák, a Hírszerzés képviselőihez vagy más hasonló pozitív csoportokhoz szólok, akik a planetáris felszabadításért dolgoznak. Olyanokhoz is szólok, akik információkat tudnak terjeszteni a tömegmédiában, olyan embereket keresek, akik finanszírozni tudnak nagy projekteket (1 milliós vagy még nagyobb) és olyan nőket, akik tiszta és hathatós módon képesek lehorgonyozni az Istennői energiát.
Azoknak az új embereknek, akik kapcsolatba szeretnének velem lépni, létre kell hozniuk egy saját titkosított e-mail címet a https://tutanota.com/ oldalon, majd fel kell venniük velem a kapcsolatot a tutanota e-mail címükről a project501@tutanota.com email címen és le kell írniuk, hogy kik ők és hogyan tudnak hozzájárulni a projektekhez. Kérlek, NE küldjetek olyan általános e-mailt, melyben azt kérdezitek, hogy "mit tehetek annak érdekében, hogy segítsek", hanem inkább azt írjátok meg, hogy mi az, amit meg tudtok tenni annak érdekében, hogy segítsetek.
Azoknak az embereknek, akik már részt vesznek a planetáris felszabadításért folyó projektekben, tartózkodniuk kell a Facebook-on való kommunikációtól, mert az a platform erős negatív befolyás alatt áll. Végpontokon titkosított e-mail szolgáltatókat kell használniuk, mint pl. Tutanota (kitűnő) vagy Protonmail (jó) vagy titkosított telefonos alkalmazásokat, mint pl. Signal (kitűnő) vagy Whatsapp (jó).
Az embereknek azt is szükséges megérteni, hogy a Fénymunkás és Fényharcos közösségbe beépültek negatív elemek és sok ember, akik Fényharcosként vagy Fénymunkásként tüntetik fel magukat, éjszaka cabal ügynökökként élik titkos életüket.

2019. július:



Jelenleg egy okkult háború zajlik Kaliforniában a Fényerők és a sötét erők között, amiről többet nem mondhatok.
Globális szinten az egyik nyugtalanítóbb fejlemény az 5G hálózatok kikényszerítésének mértéke. A sötét erők azért támogatják az 5G-t, hogy egy újabb réteg elektromágneses korlátot hozzanak létre, hogy megakadályozzák a karantén/fátyol feloszlását. Nem fog nekik sikerülni.
Nem tudják tovább megakadályozni a tömeges felébredést.
Vannak bizonyos fontos fejlemények, melyek a következő néhány nap, hét és hónap során fognak zajlani a szublunáris (holdpálya alatti) térben és hamarosan várhatók a Közzététellel, az Űrutazással és a Naprendszerrel kapcsolatos pozitív hírek is.


A Fény győzelme!

2019. szeptember:

A következő néhány hónapban drasztikusan meg fog növekedni az aktivitás a holdpálya alatti térben és a katonaságnak tudomása van erről.

2019. október:
A chimera rájött, hogy elveszítették a Naprendszert és most arra koncentrálnak, hogy megvédjék a Föld bolygót és a holdpálya alatti teret, mint utolsó erődjüket.
Még mindig a toplet bombákat használják végső védelmi vonalukként. A top kvarkok még hatékonyabban falják fel a közönséges anyagot, mint a strange kvarkok és sokkal veszélyesebbek, mint a strange kvarkok.
A chimerának most az a terve, hogy korlátozott közzétételt nyomat egy hamis drakonida földönkívüli invázióba, ami a TR3-B űrhajót használná fel a bolygó felszínének megtámadásához és a cabal az USA Űrparancsnokságát használja védelemként a TR3-B flotta ellen.
Az elkövetkező káoszban a jezsuiták összeomlasztanák a pénzügyi rendszert és AI (Mesterséges Intelligencián alapuló) disztópikus felszíni civilizációt valósítanának meg, hasonlót ahhoz, mint ami számos kolóniában létezett Naprendszer szerte.
Az elmúlt néhány héten történtek bizonyos pozitív fejlemények, melyek hatékonyan megállították ezt a chimera-jezsuita tervet és az NEM lesz sikeres.

Most pedig jöjjön a 2015-ben, Németországban, Konstanzban tartott Konferenciából a Titkos Űrprogrammal kapcsolatos rész Cobrától:

A Titkos Űrprogramokban dolgozó embereknek teljesen más információkat adtak át, mint amit itt közreadunk. Azt mondták nekik, hogy a Föld elpusztult egy nukleáris háborúban és hogy ők az egyetlen túlélők. Ez a valóságuk. Föld alatti bázisokon és bányákban élnek. Csak ezt az információt tudják és hiszik el. Az Ellenállási mozgalom eddig nem tudta elérni őket, így ez egy elég vegyes információ. - 2016 Cobra.....azóta már felszabadították őket.



Titkos Űrprogram (SSP): a közeljövőben nagyon sok riport fog napvilágot látni a Titkos Űrprogramról, és egyre több tényre derül majd fény. (Ezt követően rendszeresen jelentek meg sorozatban Corey Goode beszámolói és más kiszivárogtatók. - a szerk.) Az SSP (Secret Space Program - Titkos Űrprogram) a múlt század elején kezdődött a Thule társaság egyik összejövetelén a németországi Untersbergben. Ezen az összejövetelen egy fiatal médium volt jelen Maria Orsić személyében. Igen részletes információt kapott arról, hogyan kell megépíteni egy repülő korongot. A müncheni egyetem fizikusa, W.O. Schumann szintén jelen volt ezen a megbeszélésen, és ő volt az, aki megépítette ezeket a tárgyakat azon instrukciók alapján, melyeket Maria Orsić kapott. A repülő korongok megépültek és működtek a 20-as években. A Thule társaság fent említett első összejövetele Berchtesgarden mellett, egy lőtéren volt, majd későbbi találkozók más helyszíneken kerültek megrendezésre.



Kicsit később a Plejádiak egy feltétellel jöttek és ajánlották fel technológiáikat, ha ezzel megakadályozzák a második világháború kitörését. Az egyezséget megkötötték, majd a nácik megszegték, így a Plejádiak azonnal megszakították minden kapcsolatot a nácikkal. Röviddel ezután a Plejádiak helyébe a drakonidák léptek és elkezdtek együtt dolgozni a nácikkal.
Még a háború ideje alatt is volt egy intenzív fázisa a Titkos Űrprogramnak (SSP), melyből az "Paperclip" (Gémkapocs) Művelet alakult ki. A hadművelet során a tudósokat és technikusokat úgymond "adoptálták" az USA-ba, Werner von Braun segítségével. Emiatt folytatódott a Titkos Űrprogram és a rakéták építése, immár az USA-ban. A nyilvánosság Apolló Űrprogramnak ismerte, a titkos neve pedig az SSP volt.



A háttérben az USA és a Szovjetunió együtt dolgozott és már a 60-as években bázisaik voltak a Marson és Hold túloldalán. Erre két különböző forrásból érkezett a pénz: az első forrás a nácik aranya és az Ázsiából lopott arany volt. A második forrás az a pénz, ami tőlünk emberektől származik, mivel sokféle módja van annak, hogy jövedelmünk bizonyos százalékát beszolgáltassuk az államnak (legalább 30-40%-ot). A globális pénzügyi rendszer miatt az egész emberiség érintett, nem csak az USA lakosai. Az űrrepülők drágák, vagyis sokba kerültek, főleg a Titkos Űrprogram kezdetén (mára betiltották az építésüket). Cobra 1 trillió dollárt említ összesen. Csak az ISS ( Nemzetközi Űrállomás) 100 milliárd dollárba került.
Már a 60-as években indult gigantikus flotta a Marsa, a Holdunkra, valamint a Szaturnusz és Jupiter Holdjaira. A hadművelet hivatalos neve Solar Warden (a Nap őrzői), és a művelet hivatalos oka az, hogy megvédjék a Naprendszerünket. Néhány ország vezetője tudott erről a műveletről. Az Egyesült Nemzeteken belül volt egy titkos csoport aki felügyelte a programot.



A Solar Warden valódi célja az volt, hogy előkészítsék a drakonidák invázióját. Ráadásul a drakonidák beszivárogtak a hadseregbe, a hadiipari komplexumokba, az USA rezsimbe, és minden államvezetésbe világszerte. Mindent alávetettek a tervüknek. Ezzel a trójai falóhoz hasonló dolgot hoztak létre az 1996-os arkhón invázióhoz, amit az előre erre felkészített földalatti bázisokon keresztül hajtottak végre. A Titkos Űrprogramon keresztül az évek során óriási földalatti hálózat épült ki, amely mintegy 2000 bázisból áll világszerte, sok közülük az USA-ban van.
1960 és 2000 között heves űrháború zajlott. A Fényerők elkezdték leállítani a zavargásokat a világűrben. 2012-ben a Naprendszerünk túlnyomó része megtisztult ezektől a zavargásoktól, kizárólag a chimera csoport maradt hátra. Ez a csoport csak néhány főt jelent, míg a fő probléma a strangelet és toplet bombákkal való kapcsolatuk volt (a fizikai és plazma síkon).
Jelenleg a chimera legyőzésének utolsó fázisa folyik. Sok esetben felmerül a kérdés: miért nem történt meg még mindig az Első Kapcsolatfelvétel, és miért nem került még sor a teljes nyílt felfedésre?
A chimera csoportnak egy olyan észlelő berendezése van, amellyel Long Island-ról képes bármilyen űrjárművet észlelni, mely landolási és kapcsolatfelvételi szándékkal érkezik. Sőt Long Island-en még mindig működik a részecskegyorsító és a klónozó létesítmény. A klónozó létesítmény lehetetlenné tette, hogy az Esemény és a pénzügyi újraindítás előtt letartóztassák a kulcsfontosságú embereket.
A Fényerők a Naprendszerünkbe az Univerzum minden szegletéből érkeznek. Az Ashtar Parancsnokság különböző csillagfajok és nemzetek szövetsége, kiknek a lélekküldetése a Föld bolygó felszabadítása.
Az 1950-es években az Ashtar Parancsnokság közvetlen kapcsolatban volt Eisenhower-rel. A kapcsolatfelvétel az Edward Légitámaszponton történt. A hivatalos indoklásban, Eisenhower távolmaradásának oka az volt, hogy fogorvosnál volt. (Cobra a napjainkban történt Putyin esetét említi, ahol a kiropraktikussal volt találkozója Bécsben - Cobra mosolyog). Egy űrhajó landolt, és az Ashtar Parancsnokság Plejádi tagjai újra felajánlották Eisenhower-nek a technológiájukat, azzal a feltétellel, hogy az összes nukleáris fegyvert hatástalanítják világszerte. Ezen az USA hadserege teljesen kiakadt, így a szerződést nem írták alá. Az Ashtar Parancsnokság figyelmeztetett, hogy más földönkívüli haderő fog belépni a bolygóra. A drakonidák megérkeztek és fölajánlották a technológiájukat.
A szerződést aláírták velük: a hadsereg technológiákat kapott, földalatti bázisok terveit és segítséget az SSP-hez (Secret Space Program - Titkos Űrprogram). Cserébe engedélyezték az emberek elrablását tudat-tanulmányozás, gondolatolvasás, és emléktörlés céljából. Egyes fajoknak nincs-, illetve nem is voltak érzelmei és kutatásokat akartak végezni az embereken. Ez volt a helytelen út.
Nemrégiben David Wilcock Gömbalakú Anyahajók jelenlétéről számolt be, melyek első hulláma 2001 márciusában érkezett a Naprendszerünkbe. A hajók mérete 3000-4000 km hosszú. Elkezdték stabilizálni az energiákat és megvédeni a Bolygót a természeti csapásoktól, amiben elég sikeresek voltak. Mikor a Cabal rájött, hogy mi zajlik, a 9/11-es eseménnyel válaszoltak.
Az Anyahajók második hulláma tavaly decemberben érkezett közvetlenül az IS:IS Portál aktiválása után. Most már nagyobb méretű anyahajók is részt vesznek, melyek hossza eléri a 10000 km-t is. Méretüknél fogva túl nagyok ahhoz, hogy közvetlenül kölcsönhatásba lépjenek a Naprendszerünkben, így energetikailag az Oort Felhőben működnek, álcázva. Gyűjtik az energiákat, mely az egyre aktívabb Központi Napból érkezik és továbbítják azt a Naprendszerünkbe. Cobra hangsúlyozza, hogy az említett Anyahajók nélkül már nem léteznénk, mert a bolygó felszíne lakhatatlan lenne a beavatkozásuk nélkül.



Az űrhajókon tartózkodó lények (David Wilcock a Kék Aviánokra utal), a Központi Civilizáció tagjai, akik az első és legidősebb intelligens életforma a galaxisunkban, ennél fogva a legfejlettebbek is. Ők a Föld bolygó végső felszabadítása miatt érkeznek. Wingmakers néven is ismerjük őket, szárnnyal rendelkező fizikailag is megjelenő angyalok. Iona Istennő a Galaxis magjából érkezik, aki az ősidőkben Atlantiszra az Istennő misztériumát hozta magával.
A Wingmakers "időkapszulái" kódolva vannak, és újabbak majd akkor kerülnek elő, amikor a földön dolgozó Fénymunkások rezgése eléggé megnövekszik ahhoz, hogy megérthesse a tanítást és be tudja fogadni a tudást, amit kapott.





Most következik néhány interjúrészlet, mely a Titkos Űrprogrammal kapcsolatos:
"Rob - Említetted, hogy a Titkos Űrprogramok bejelentették, hogy egy védelmi rendszert akarnak létrehozni a Föld számára, mert a chimera és az arkhónok kezdenek eléggé félni attól, hogy a Galaktikus Konföderáció űrhajói megjelennek. Azt mondtad, hogy ha bármilyen konfrontáció fordulna elő, az rövid és látványos lenne, ami nyilvánvalóvá teszi számomra, hogy a Galaktikus Konföderáció bármilyen Földön kifejlesztett technológiát képes megsemmisíteni. A kérdésem az lenne, hogy szerinted ez az Esemény előtt megtörténhet?

COBRA - Ha ez megtörténik, nagyon röviddel az Esemény előtt fog megtörténni, de nem nagy a valószínűsége, hogy így lesz. Nagy valószínűséggel a rossz fiúk nem akarnak nyíltan megjelenni. Akkor vége lenne a játszmának és az felgyorsítaná végső vereségüket. Tehát ezt megpróbálják bármi áron elkerülni."

"Lynn - A Titkos Űrprogram és a földönkívüliek hogyan teremtik meg a mesterséges gravitációt az űrhajóikban?

COBRA - Egyszerűen úgy, hogy kiszabadítják az atomokat a fizikai síkról és egy bizonyos módon az úgynevezett szuszpenzióban tartják őket, ami lehetővé teszi számukra, hogy kioldódjanak a gravitációs erőből."
"ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Cobra, te rendszeresen jelentős mennyiségű információt kapsz elsőkézből ezekről a dolgokról közvetlenül az Ellenállási Mozgalomtól, attól a Bolygón túli csoporttól, akiket itt a felszínen képviselsz. Sok olyan járművet – reptilián, chimera, vagy akár a sötét flotta hajója -, melyek az atmoszféra felsőbb rétegeiben permeteztek, már eltávolítottak?
COBRA
Igen, igen. Láthatod, a számuk folyamatosan változik. Dinamikus történések zajlanak. Egy csata zajlik, egy háború, különösképpen az alacsony Föld körüli pályán, ami nem észrevehető, mivel ezek a hajók rejtőzködnek. És a számuk folyamatosan változik, mivel az alacsony Föld körüli pálya még nem lett felszabadítva. E hajók néhánya a drakonida személyzet parancsnoksága alatt áll, másikak pedig másfajta Titkos Űrprogram frakciókhoz tartoznak, de mindannyian a chimera irányítása alatt vannak. És a chimera legfőbb célja, hogy megvédje a karantén helyzetet. Nem akarják, hogy fel legyen ez a bolygó szabadítva. Úgy tekintenek ezekre a történésekre, mint egy megszállásra. A Galaktikus Konföderáció erőit megszállóknak tekintik, akik megszállják a Bolygójukat és beleavatkoznak abba, hogy ők hogyan bánnak a rabszolgáikkal. Így látják ezt a helyzetet."





"ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Igen. Hallottam innen-onnan, hogy ez egy kísérlet volt arra vonatkozóan, hogy megdöntsék a vérfertőző királyi családok uralmát egész Európában. De szeretnék belemenni egy másik kérdésbe. A 13 vérvonal, a fekete nemesség elvesztette a nácik és Hitler felett az irányítást, különösen az "ellenségeik", a drakonidák felett? Mert ismerjük a drakonidák nácik feletti befolyását. Most azért kérdezem ezt, mert sokáig azt hittük, hogy az a három, Ádám előtti hajó - a megnyújtott fejű óriások -, amely az Antarktiszon landolt 50-60 ezer évvel ezelőtt, azokat a pozitív földönkívüliek kergették idáig, keresztül a Naprendszeren, megpróbálván megsemmisíteni őket. De nem, a drakonidák üldözték őket össze-vissza, majd kergették ide. Szóval ez egy régóta fennálló intenzív rivalizálás két negatív földönkívüli csoport között. De akkor mi is történt? Mert eleinte támogatták Hitlert, pénzelték is Hitlert, de aztán ő kezdte nem jóváhagyni a dolgokat, amik tőlük származtak. Aztán elkezdett saját valutát nyomtatni, tehát nem az ő szabályaik szerint játszott már. Aztán tudunk a náci titkos űrprogram és a drakonidák befolyása közötti szoros kapcsolatról, és mintegy itt olvad egybe a kettő. Szóval a 13 vérvonal elvesztette az irányítást? Először ők irányították Hitlert és a nácikat, aztán elvesztették az irányítást?
COBRA
A helyzet ennél egy kicsit összetettebb. Ez nem csak Hitlerről szól, hanem mindenről, ami Németországban történt. Németország egy nagyon speciális eset volt a történelem során a 19., 20. században. Mielőtt Németország egyesült, létezett egy Poroszország nevű ország. Poroszország része volt a későbbi Németországnak, és ennek az országnak nagyon erős ipara volt. Tudományosan nagyon fejlett volt és itt kezdődtek az első titkos űrprogramok már a 19. században.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Az 1800-as évekről beszélsz?
COBRA
1820-1830 körül már a dolgok mozgásnak indultak - jóval azelőtt, mielőtt megalapították, minden titok volt - egy katonai osztály, egy katonai titkos program volt, amiről csak nagyon kevés ember tudott.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Szóval ez még az 1871-es Francia-Porosz háborúnál is korábban volt?
COBRA
Igen. Jóval korábban volt. A porosz katonaság volt az egyik legfejlettebb abban az időben és az történt, hogy a Plejádiak látták annak a lehetőségét, hogy elültessék a pozitív titkos űrprogram magjait, így több emberrel is telepatikus kapcsolatba léptek Németországban és inspirálták őket arra, hogy kezdjék el megépíteni saját űrjárműveiket. Ez már a 19. században megtörtént. Természetesen az első prototípusok nagyon kezdetlegesek voltak, nem is működtek. De aztán a 20. század elején felvették a kapcsolatot Maria Orsic-csel - és remélem, tudjátok, hogy ismerjük Maria Orsic történetét. Ő egy médium volt, egy csatorna. Plejádiakat csatornázott le az Aldebaran csillagrendszerből, majd meghívást kapott egy bizonyos csoportba, a Thule Társaságba, később pedig a Vril Társaságba, és így kezdődött a német Titkos Űrprogram. Először a Rothschildok szivárogtak be a csoportba Hitleren keresztül. Volt egy férfi, aki tagja volt ennek a csoportnak - igazából ő volt a csoport egyik alapítója -, aki Rudolph Glauer volt, de Sebottendorff Bárónak hívatta magát. Ő nagyon szoros kapcsolatban állt különféle okkult erőkkel Törökországban, és ezek az erők - nem akarok mélyebben belemenni ebbe -, de ezek az erők alakították a dolgokat azóta. Aztán ott van Karl Haushofer - a németek közül az egyik, ő pedig sokat járt Keleten. A chimera csoport természetesen megfigyelte mindezt a fejlődést, és amikor látták, hogy ez a német program, aminek esélye volt az áttörésre, tényleg lehetségessé teszi, hogy egy működő űrjárművet hozzanak létre, amellyel kapcsolatba tudnak lépni a Plejádiakkal, és megtörténne a nyilvános, első kapcsolatfelvétel, akkor úgy döntöttek, hogy beavatkoznak. Drakonida frakciókat küldtek tehát Tibetből, hogy lépjenek kapcsolatba Haushoferrel. Azután Haushofer visszatért Németországba. Kapcsolatban állt Hitlerrel, így került Hitler a zöld emberek irányítása alá. Hitler paktumot írt alá a drakonidákkal. Persze nem ez volt az egyetlen csoport, ami befolyásolta Hitlert. A Rothschildok is benne voltak a játszmában, a jezsuiták is, talán ismeritek is a koncentrációs táborok nagy jezsuita pentagrammáját. Szóval minden frakciónak megvolt a maga elképzelése, mi is fog történni abban a háborúban. A jezsuiták koncentrációs táborokat akartak, a Rothschildok pedig pénzt akartak keresni. A drakonidák Hitleren keresztül akarták uralni az egész bolygót. A chimera csoport irányítása alatt akarta tartani a karantént, aztán a Plejádiak pedig... van egy történet a Plejádiakról. A Plejádiak látták, mi történik és meg akarták akadályozni a népirtást, ezért a II. világháború előtt aláírtak egy szerződést Hitlerrel. Technológiákat ígértek neki cserébe azért, hogy Hitler nem indítja meg a népirtást, de ez volt az utolsó kísérletük a népirtás megállítására. Miután ez nem teljesült megszakítottak minden kapcsolatot Hitlerrel és a nácikkal. Ez volt, azt hiszem, 1941-42-ben, aztán a drakonidák látták el Hitlert technológiákkal. Szóval valójában ez egy proxy háború volt a drakonidák és a Konföderáció között. Ez által a proxy háború, a II. világháború által a Galaxis nagy részét megtisztították. Ez a galaktikus háború része volt, amelynek ez volt a lehorgonyzója a fizikai síkra a Föld bolygón. A Konföderáció részben győzedelmeskedett, így a náciknak a föld alá kellett vonulniuk, így egy részük az Antarktiszra ment, a másik részük pedig az Egyesült Államokba a Gémkapocs hadműveleten keresztül, és most a nácik kulcsemberei irányítják az Egyesült Államokat. Ez az, ami történik, és ez az úgynevezett cabal. Persze összeolvadtak a vérvonalakkal. Sokuk a vérvonalakból származik, vagy most - természetesen - azokkal dolgozik együtt."



"COBRA
Voltaképpen az Egyesült Államok nem az egyetlen olyan ország, ami rendelkezik Titkos Űrprogrammal. Az oroszoknak és a kínaiaknak is megvan a maguk űrprogramja. És azt mondanám, hogy a pozitív Szövetség nagymértékben támogatja a kínai és az orosz űrprogramokat."
"COBRA
Nos, nem mondanék számokat nyilvánvaló okokból. Az oka, amiért nem akarok számokat mondani az, hogy nem csak mi hallgatjuk ezt a műsort és néhány információ érzékeny, de azt mondanám, hogy egyre több fókusz lesz az alacsony Föld körüli pályán zajló műveleteken - sok minden fog történni az alacsony Föld körüli pályán és egyre inkább nyilvánosságra fog mindez kerülni. Különböző érdekcsoportok, különböző frakciók akarnak majd ott jelen lenni, mert ez az utolsó védelmi vonal a planetáris felszabadítás előtt. Szóval sok ezzel kapcsolatos hírrel fogunk találkozni a közeljövőben és különböző úgynevezett Titkos Űrprogram frakciók el fognak kezdeni - és el kell kezdeniük - kommunikálni egymással, mert egyre több és több ezzel kapcsolatos hír látott már napvilágot. Már kiszivárogtatták és nyilvánosságra hozták az átlaglakosság számára, szóval e programokban részt vevő különféle pozícióban lévő embereket rákényszeríti ez a helyzet arra, hogy így vagy úgy elkezdjenek együttműködni. Úgyhogy ez a Közzétételi folyamat része lesz valamilyen formában.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Értem. Szóval jelenleg a sötét flotta és a drakonida flotta még mindig jelentős erőnek számít az alacsony Föld körüli pályán és a felszíni területen? Egyetértesz?
COBRA
Azt mondanám, hogy a sötét flotta és a drakonida flotta egyes részei teljes mértékben a chimera parancsnoksága alatt állnak, de ez nagyon gyorsan csökken.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Értem. Az emberek örülnek, ha ezt hallják – nem félelemből -, csak mert ez az egész már tart egy ideje, szóval azt hiszem, ez számukra inspiráló és motiváló. És persze erről szól az egész Ground Crew Command rádió is. Maga a chimera rendelkezik még jelentős flottával, vagy csak a portálokat tudják használni, vagy szigorúan ők tartják ellenőrzésük alatt a drakonida flottát és a sötét flottát?
COBRA
Ők a legfelsőbb szinten állnak. Rendelkeznek néhány elit űrhajóval és néhány teleportáló kamrával, ennyi. Nincs nekik sok minden. Inkább a színfalak mögött vannak - nem közvetlenül - amennyire lehetséges, mert mindig amikor akcióba lépnek, amikor valamit tesznek, olyankor leleplezik magukat. Inkább a drakonida talpnyalóikat teszik ki ennek és hagyják, hogy ők végezzék el a piszkos munkát.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Világos. A legutóbbi helyzetjelentésedben azt mondtad, hogy a chimera csoport jelentős része - vagyis kb. egy hónappal ezelőtt 80-an voltak, azt hiszem, majd a legutóbbi bejegyzésedben azt mondtad, hogy jelentős részüket a Fényerők eltávolították. Ha ez a helyzet, mondhatsz bármilyen friss információt arról, hogy mennyien maradtak? Még mindig sokan?
COBRA
Nyilvánvaló okokból nem fogok új számot mondani. Azt mondanám, hogy a legszívósabbak a végéig itt fognak maradni. Egy nagyon szívós, nagyon kicsi csoportról van szó, akik technológiai szempontból a legfelső lépcsőfokon állnak, de róluk is gondoskodni fognak így vagy úgy. De nem fogok semmilyen becslést vagy számokat vagy időkeretet megadni, különféle okokból kifolyólag.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
Tudja valamelyikőtök, hogy az alacsonyabb szintű MIC SSP (katonai-ipari komplexum titkos űrprogramja) és az USA haditengerészet szorosan vagy közvetlenül működik-e együtt a Galaktikus Konföderációval, nem beszélve az egykori Solar Wardenről, vagyis SSP szövetségről?
COBRA
A Plejádi Flottáról tudok beszélni. A Plejádi Flotta közvetlen kapcsolatban áll Putyinnal és az orosz hadsereg legfelső vezetésével. Jelenleg ez az egyetlen ország, aminek közvetlen kommunikációs kapcsolata van a Plejádiakkal. Vannak tervek arra, hogy Kínával is létrehozzák ezt a kapcsolatot, de az Egyesült Államokban egy kicsit nehéz a helyzet, mert egyszerűen túl sok a beszivárgás minden csoportba, ezért a Plejádi Flotta nagyon óvatos. Néha figyelmeztető üzeneteket közvetítenek bizonyos frakcióknak, hogy túl messzire mentek, de ebben a pillanatban csak ennyiről van szó."

"COBRA
Itt fontos tisztázni valamit. A Plejádiaknak volt egy szoros együttműködésük a haditengerészet Titkos Űrprogramjával az 1950-e évek elejétől egészen 1996-ig. Aztán volt egy arkhón invázió és ez a kapcsolat megszakadt. Megszakadt az összeköttetés. Amit jelenleg tesznek, az az, hogy van egy bizonyos kommunikációs csatornájuk, amiről most itt nem fogok beszélni, de megvan a módszerük arra, hogy információkkal szolgáljanak egyes embereknek a haditengerészeten belül, de ez a kommunikációs összeköttetés más. Nem ugyanolyan, mint korábban volt. A felépítése, az ahogy pozitív módon befolyásolják a haditengerészet Titkos Űrprogramját, most más.
ISMERETLEN FÉNYHARCOS
A légierő katonai-ipari komplexum titkos űrprogramjai és a haditengerészet titkos űrprogramja függetlenül működnek vagy az egyik valahogy befolyásolja a másikat?
COBRA
Szóval ahogy mondtam, a haditengerészet titkos űrprogramja a Plejádiaktól kap információt és iránymutatást és a Galaktikus Konföderációtól, de nem közvetlenül. Nem olyan a felépítése, mint egy parancsnokságnak. Inkább inspirációs iránymutatásról van szó. A légierő valóban kap információkat, de ez inkább a chimera markában van. Azt mondanám, hogy a chimera fennmaradt tagjai az USA légierőnél és más országok katonaságának köreiben találhatók. Még Kínában és Oroszországban is megtalálhatók a titkosszolgálatok. De a parancsnoki láncolat sokkal közvetlenebb a chimera csoporttól kiindulva a légierő bizonyos felsőbb vezetői felé. Ez inkább olyan felépítésű, mint egy parancsnokság. Természetesen a szürkék, a reptiliánok és a drakonidák sokkal nagyobb mértékben vettek részt ebben a programban a múltban, de most már csökken a számuk és az erejük is. Inkább egy közvetlen hatalmi közvetítésről van szó a chimerától a légierő felsőbb vezetőihez."

"PFC Turkey: Tavaly Isparta és Burdur közelében élők alacsony frekvenciájú hangrobbanásokat hallottak a föld alól, főleg éjszaka, melyet fény kísért. Ezek a történések egy hétig tartottak. Majd olyan pletykákat hallottunk, hogy a Plejádiak tisztítják ki a földalatti bázisokat. Léteznek aktív föld alatti reptiliánok, drakonidák vagy Titkos Űrprogram bázisok Anatóliában, különösen Isparta és Burdur közelében?



COBRA: Létezett egy titkos föld alatti katonai bázis Isparta mellett, amit megtisztítottak."

Cobra ezt az oldalt ajánlotta, ha valaki szeretné látni a Titkos űrprogram űrhajóit:

http://www.rense.com/general79/wdx.htm








Rob: OK. Íme egy jó kis kérdés. Élt egy Szakadár Civilizáció a Marson?

Cobra: Ez a Titkos Űrprogram része volt. Valójában ez a Szakadár Civilizáció az 50-es és 60-as években kezdte el építeni bázisait a Marson és a 70-es és 80-as években is folytatták. Aztán volt egy probléma a 90-es években, a Kongói arkhón invázió idejében. (1996) Akkor a reptiliánok (hüllők) hatalmas hulláma  jött a Naprendszeren kívülről egy marsi csillagkapunk keresztül. Rendkívül rossz volt a helyzet ott a 90-es évek végén. Minden ottani bázis kitisztított az Ellenállás a 2000-es évek első éveiben. 


Rob: Ok. Tudnál beszélni az őslakos marsi populációról, ami a föld alatt él? Ahogy én tudom,  ők nagyon jószándékúak. Ők egy asztrális síkon élő civilizáció?


Cobra: Volt néhány fizikai jelenlét is, nem sok, de volt, különböző fajokkal. Néhányan a fényhez tartoztak, néhányan pedig nem. De ez már mind elmúlt. És igen, van ott egy bizonyos életforma jelenléte az éteri síkon, amit úgy neveznék, hogy angyali evolúciós életforma. 






Cobra a Titkos Űrprogramról külön cikket is megjelentetett a blogján, ami itt elolvasható:

https://cobrarozsa.blogspot.com/2019/10/a-titkos-urprogram.html


Ezenkívül itt is olvashatsz még a Titkos Űrprogramról:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2019/10/a-titkos-urprogram.html

és itt is:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2019/10/a-chimera-bukasa.html


COBRA Portál a Bolygó Felszabadításáért FB Csoport