2017. december 29., péntek

Ízisz Misztériumai 7.






Korábbi részek itt elolvashatóak:



































Ebben a részben Astara kerül említésre. Kezdjük egy idézettel Cobrától az eredeti Ízisz Misztériumai című cikkjéből:



Itt elérhető:








„Astara, aki a Szíriusz csillagrendszerből érkezett, magára vállalta azt a feladatot, hogy a bolygó felszínén megőrizze az Istennő jelenlétet az elmúlt 26000 éves ciklusban.

Az egyiptomiak Aszet-ként, a görögök Íziszként ismerték és jelenleg ezt a nevet használják széles körben.”

Astara Ashtar ikerlángja. Mindketten ugyanannak a lélekkivetülésnek a részei, férfi és női megnyilvánulásként.


                                     Astara: „ Megérdemled a legjobbat! Az álmaiddal 
                                     és a kívánságaiddal érd el a csillagokat és

                                                        ne elégedj meg kevesebbel.”


 
A Földön más neveken is ismert Astara, hiszen minden kultúra másként nevezte el, de az energia, amit képvisel és átad, sugároz számukra az ugyanaz. Megjelent különböző kultúrákban a következő elnevezésekkel: Ast, Ízisz, Asera, Vénusz, Astaroth vagy Aphrodité.




                                                                Aphrodité ábrázolás
 
Vénusz Istennőről egy Bolygót is elneveztek. A Vénusz a Naprendszer egyetlen olyan Bolygója, ami női alakról kapta a nevét. 
Rajta kívül csak három törpebolygó visel női nevet: a Ceres, az Eris és a Haumea. (Ebből is látszik, hogy a női alapelv mennyire elnyomás alatt van évezredek óta.) 
 

                                                             Vénusz Bolygó

Astara energiája felemelő és mindenki szívében nyomot hagy: ő képviseli a Szerelmet, Szeretetet, Szépséget, Termékenységet, a Táncot, Szexuális vágyat, Nőiességet, Hűséget.
Az egyiptomi időkben Íziszként és Ozíriszként jelentek meg ezen lélekpárok. 
 

                                                             Ízisz és Ozírisz


Eredetileg Iona Istennő, a Központi Civilizáció képviselője hozta ide a Bolygóra több százezer évvel ezelőtt az Istennő Misztériumokat. Az ő tanítványa Astara, majd később ugye Ízisz.




                                                            Iona Istennő




Iona és Aion egy kozmikus ikerlélekpár, akik nagyon fontos szerepet játszottak, amikor megalakult a Fény Galaktikus Központi civilizációja több millió évvel ezelőtt.



Iona célja most az, hogy az istennő tudatossága terjedjen a Galaktikus Központi Napból a kevésbé fejlett bolygók felé a Tejútrendszer külső spirális karjaiba.

A galaktikus mitológiában szárnyas istennőként ábrázolták.


Aion célja, hogy segítse a kozmikus fordulópont ciklusát, és felügyelje azt a galaxisban, harmóniában 25 000 éves Galaktikus Központi Nap szív impulzusával.








                                                             Aion és Iona



Amíg Atlantisz létezett, addig Astara terjesztette az Istennő tudását, Misztérium Iskolákat alapított mindenhol.

Idővel (elsődleges anomália megerősödése a Bolygón a chiméra által) a fő atlantiszi misztérium iskola lassú hanyatlásnak indult, ahogy a Felemelkedett Mesterekkel való közvetlen kapcsolata megszűnt.






Egy bizonyos ponton Egyiptomba költözött, ahol templomok és piramisok épültek a szakkarai és a gízai fennsík közötti területen. Az utolsó Özönvíz idején ie. 9564-ben minden atlantiszi Misztérium iskola megsemmisült, a legtöbb tudás és bölcsesség elveszett.



Az Özönvíz után a Misztérium iskolák lassan újraéledtek a Közel-Keleten az atlantiszi örökség fennmaradt töredékeiből, és inspirációt kaptak a pozitív földönkívüliekkel történt alkalmi kapcsolatokon keresztül (például Izisz titkai a Szíriusz kapcsolat közvetlen eredményeként) és a földalatti agarthai hálózattól (például Delphi titkai).

A Misztérium iskolák részei elkorcsosultak a fátyol megerősítésének eredményeképp, és az illuminátusok erről az ágról származnak.





                                                          
Delfi jósda





A Misztérium iskolák megújulása a Földközi térségben 2000-2500 évvel ezelőtt történt a Galaktikus Központi Nap megnövekedett aktivitása eredményeképpen. Abban az időben a Misztérium iskolák beavatottjai tudomást szereztek bolygónk karantén státuszáról és az arkhónok jelenlétéről.



Ezeknek a Misztérium iskoláknak a megsemmisítése volt a fő célja a kazár arkhón inváziónak a 4. században, és a kereszténység elmeprogramozás kultusz emelkedését hangszerelték, hogy megszüntessék az igaz Megismerés utolsó maradványait.



Saint Germain felélesztette a régi egyiptomi misztériumokat, és létrehozott egy Misztérium iskolát Párizsban 1775-ben. Ezt a Misztérium iskolát a Csillag Testvériség működtette egy újabb évszázadon keresztül, melynek egyik tagja egy csodálatos könyvet írt, amely sok kódolt üzenetet és a Felemelkedés folyamatát tartalmazza:

Angol: http://www.sacred-texts.com/eso/um/

Magyar: Leplezetlen Misztériumok





                                        Godfré Ray King: Leplezetlen Misztériumok




Sok Misztérium iskola szerte a világon jelenleg töredékes tudással és bölcsességgel rendelkezik.

Igazi Misztérium iskolák létrehozása csak az Esemény, és különösen az Első Kapcsolatfelvétel után lehetséges.





A fenti információkat Cobrától tudjuk. A történelmünk folyamatos hamisítása eredményezi, hogy minden tudásunk hamis és megkérdőjelezhető. 
Valójában csak az Akasha krónikákban találhatóak meg az igaz történések, amikhez csak akkor lesz hozzáférésünk, ha az „Én vagyok jelenlét”-ünk tökéletes és végleges lesz. A Forrás tud mindenről és ha vele Egyet alkotunk többé nem lesz titok semmi sem.

Természetesen megvan a Fényerők terve is arra vonatkozóan, hogy bizonyítást nyerjenek ezen tények, hiszen nekik is vannak eltárolt információik történelmünkről. Ezek az Esemény után kerülnek majd feltárásra, mindenki számára itt a Bolygón el lesz magyarázva, hogy mi és miért is történt velünk az évezredek alatt. 
 

Egy interjú alkalmával Astararól kérdezték Cobrát, amelyből kiderül, hogy vele kapcsolatban is hamisítás történt. Ezért nem is tudunk róla semmit jóformán:


„Lynn - Cobra, ki volt Énok? Mi volt életében a küldetése és tudnál nekünk beszélni az Énok könyve című könyvében nyilvánosságra hozott óriásokról, nefilimekről, angyalokról és arkangyalokról szóló elképesztő információkról?



COBRA - Énok az ún. látnokok vagy próféták egyike volt. Egy olyan ember, akinek szoros kapcsolata volt saját felsőbb énjével. Volt néhány szoros kapcsolatfelvétel élménye és ezeket írta le a könyvében. Tulajdonképpen ez csak töredéke annak, amit tudott vagy megtapasztalt.




Aaron - Következő kérdés: Énok könyve említést tesz Semjase-ról és Ashtarról (az utóbbi az Astaroth névből származik). Mindkét névre "bukott angyalokként" vagy rosszindulatú démonokként utal, akiknek az volt a szándéka, hogy becsapják az emberiséget. Mit tudsz erről mondani?




COBRA - Azt mondanám, hogy mivel az abból az időszakból származó régi írásokat, köztük az Énok könyvét is megváltoztatták, az ebben leírt dolgok jelentését úgy alakították át, hogy megfeleljenek a cabalnak. Volt egy időszak a 4. században, főleg az arkhón, Nagy Konstantin idején, amikor a régebbi írások, szövegek többségét úgy változtatták meg, hogy megfeleljenek az új rendnek. Tulajdonképpen Astaroth volt az Istennő neve és az új keresztény kultúra, melyet a 4. században vezettek be, el akarta nyomni az Istennőt és ezért változtatták meg a szövegét.”


Az Istennő visszatért és itt marad Örökre! Nem nyomhatják el soha többé, mert az Univerzum újraszervezi önmagát. Az igazság felfedésre kerül. Mindenki megérdemli, hogy az Aranykorban megtapasztalhassa a Gyógyulást, Bőséget, Tudatszint változást és az örök Békét.



Az Istennő Szeretete és Fénye legyen Mindenkivel! :)





2017. december 28., csütörtök

Az International Golden Age Group 2017 decemberi interjúja Cobrával

 
Untwine, Patrick Shih és Jedi interjúja Cobrával, 2017. december 23-án. 
Az interjú teljes szövege magyarul itt olvasható:
Köszönet a fordításért Takács Anikónak. :)


COBRA január első napjaiban fog helyzetjelentést adni. 
Addig is egy kis Plejádi karácsonyi jelenlét: https://www.golden-ages.org/2017/12/21/surprise/

A Fény Győzelme!


Magyar Cobra Csoport

2017. december 22., péntek

Lásd a Csodát!



Szárnyal a képzelet…..Közel a Szabadság….:)



A színeket, ha nem leled, s az életed szürkén éled

Csak higgy nekem, ha téged is bánt, én is pont így éltem…

Nézd a súly leránt, de lépj tovább

Soha nem kell félned már!

Ez az út, s ez a világ, amit álmodtál!”




Lásd a csodát és éld velem át

Nézd milyen gyönyörű, olyan gyönyörű!

Soha ne bánd, ha lépni muszáj

S nem leszel egyedül, olyan egyedül.” 


 

Gyere szórd újra szét

A régi Fényt, ahogyan soha még!

Ha a múlt visszaránt, tégy csodát

Te is igazán.” 


 

A hangokat, ha nem leled

S az életed csendben éled

Csak higgy nekem, én hallom, ha bánt

A zene benned ébred.

Ne félj, lépj tovább

A csend, mi bánt, soha nem kell többé már.

Ez az út és ez a világ,

Ami régen vár! „



                                            Egység – Az Emberiség Harmóniában



Lásd a csodát és éld velem át

Nézd milyen gyönyörű, olyan gyönyörű!

Soha ne bánd, ha lépni muszáj

S nem leszel egyedül, olyan egyedül.”



                „Azért vagyok itt, hogy megváltoztassam a világot, és nem vagyok egyedül”


Gyere szórd újra szét

A régi Fényt!

Ahogyan soha még!

Ha a múlt visszaránt, tégy csodát

Te is igazán….”



                                Esemény – Készülj a Változásra – Betöltés: 99,9 %



A szöveg Kocsis Tibor dalából származik. Magával ragadó...


Itt meghallgatható:




Sok szeretettel mindenkinek! :) 


 



2017. december 21., csütörtök

Kedves Rózsák!


Ma 2017. december 21-dike van. Ezen a napon leghosszabb az évben az éjszaka. Viszont nagyon fontos tudnunk, hogy ilyenkor jön el egy Fordulat: a Fény újból felülkerekedik a sötétségen. Ettől a naptól kezdve újból a nappalok kezdenek majd el hosszabbak lenni.

Biztosak lehetünk benne, hogy a sötét oldal is ki fogja használni a mai napot és mindenféle ceremóniákat, rituálékat fognak végezni, hogy a saját erejüket és hatalmukat fenntarthassák. Cobra mindig mondja, hogy legyünk nyugodtak, mert nem fog nekik sikerülni, a vereségük biztos!

Mi, a Rózsa Rendje, tudjuk ezt és tisztában vagyunk a sötét oldal ténykedéseivel. Képesek vagyunk hatástalanítani az ő elnyomásukat a mi gyengédségünkkel, szeretetünkkel és Istennői energiánkkal. 



            "Birtokában vagy az igazi Erődnek, engedd meg, hogy a te Istennői mivoltod
                                                 és Igazságod ragyogjon." 


A mai napon egy fontos meditációra kerül sor. 21-dike a fordulópontja annak a portálkapcsolódásnak, amikor Galaktikus Egyenlítő és Pleroma együtt állnak. Pleroma Galaktikus teste egészségesebb, mint valaha, és a Galaxisunk is gyógyul az elszenvedett traumáktól. 
Bár a sötét oldal a "fekete nap"-ként tiszteli a Galaktikus Központi Napunkat, Pleroma valójában egy tündöklő Nap, egy csillagkapu, a Galaxisunk szíve. Plazma féreglyukakon keresztül kapcsolódik a mi Napunkhoz.




                                                                    Pleroma


A mai napon egy energiavillanást fog elküldeni az Új Atlantisz energiarácsba Gaianak és lakóinak, hogy megerősítse a Fényt a Bolygón. A Fényerők nagyon szépen haladnak a műveleteikkel, rengeteg előrehaladást történt, ezért ez a mostani impulzusenergia drasztikusan meg fogja változtatni a plazma síkot a holdpálya alatti tér nagy részében. 

Segítsünk lehorgonyozni annyi Istennői energiát a Fényrácsba Gaia magjáig és minden ember szívébe amennyit csak lehetséges drága Rózsák. 
A mi feladatunk és küldetésünk, hogy ezeket az eltorzított és életellenes energiákat harmonizáljuk. A gondolataink, vízióink és energiánk támogatni fogja, hogy ez a csodálatos Bolygó, amin élünk, újból szabad legyen. 



Készülj a meditációhoz, ha szeretnél. Gyújts meg egy gyertyát, füstölőt, ha van kedvenc kristályod, akkor vedd magadhoz. Ha szeretnéd, harmonizáld a teret illóolajjal, hangtálakkal, virággal, szimbólumokkal. Használj bármi kellemeset, ami csak eszedbe jut. Készült egy vezetett meditáció is segítségképpen, köszönet érte a PFC (Prepare for Change - Készülj a Változásra) közösségnek, Smaly7-nek és Rácz Anitának :) :


https://www.youtube.com/watch?v=bHLd2-0EotA&t=374s


Ez a portálkapcsolat december 25-ig van nyitva, ezért a mai nap után még négy napig végezzük ezt a meditációt. Egy gyönyörű videót készített ehhez az eseményhez Kiss Virág, köszönjük szépen :) A videó címe: Multidimenzionális Portál meditáció:

 
https://www.youtube.com/watch?v=bvVV6-QYyNk


Ha szeretnél a meditáció előtt ellazulni, akkor sok szeretettel ajánlom hozzá ezt a kitűnő zenét. Kellemes zenehallgatást és ráhangolódást kedves Rózsák. 
 Boldogság frekvencia a zene címe:


https://www.youtube.com/watch?v=rGCtEPnYzM8&t=2108s

 
Az Istennő Szeretete és Fénye legyen mindenkivel!  


 

Magyarországi hivatalos Rózsa Rendje csoport:

https://www.facebook.com/groups/215918695494604/?ref=bookmarks

2017. december 20., szerda

Multidimenzionális portál Meditáció

TERJESSZÉTEK! Multidimenzionális portál meditáció, 0010110 rendelkezés és PB csillagpor parancs - december 17. és 25. között 15:30-tól.





Újra itt az idő, hogy cselekedjünk. Itt az idő, hogy saját kezünkbe vegyük bolygónk sorsát. Mindannyian egyetértünk abban, hogy a bolygó felszabadítása túl sokáig tart. Itt a lehetőség, hogy együtt felgyorsítsuk a folyamatot.

Multidimenzionális portál és decemberi napforduló meditáció

Ahogy azt Cobra a december 7-i helyzetjelentésében írta:

"Jelenleg teljes körű csata zajlik a Föld bolygóért a plazma síkon a holdpálya alatti térben. A Fényerők a féregszerű plazmoid entitás eltávolítására fókuszálnak, amely az Orionból érkezett a Naprendszerbe 1996-ban és most a Föld körül van feltekeredve.



http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/09/rovid-helyzetjelentes.html



Ennek az entitásnak és a testében élő kisebb plazma entitásoknak - az egzotikus plazmafegyvereikkel együtt - a reakciói brutális skaláris támadásokat idéznek elő a Fénymunkások és Fényharcosok ellen."

December 17-től, 9 napon keresztül nekünk, mint Fénymunkások és Fényharcosok csoportjának, nagyszerű lehetősége nyílik, hogy segítsünk a Fényerőknek ebben a szituációban:

A Galaktikus Központhoz vezető multidimenzionális portál fog megnyílni december 17. és 25. között, melynek fordulópontja december 21-én lesz, amely drasztikusan meg fogja változtatni a plazma síkot a holdpálya alatti tér legnagyobb részén. Ennek a portálnak részben pontos leírása itt található:

http://www.universallifetools.com/2017/11/galactic-alignment-supermoon-december-2017/''



http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/12/helyzetjelentes.html



Ahogy azt Untwine is leírja, minden téli napfordulókor 1975 és 2025 között a Naprendszerünk egyenes vonalban együtt áll a galaktikus síkkal és ebből adódóan a Galaktikus Központi Nappal. Ezért minden téli napfordulókor egy energiavillanást kapunk a Központi Napból. Felhasználhatjuk ezt arra, hogy összehangolódjunk a Fénnyel és hagyjuk, hogy keresztüláramoljon a Naprendszerünkön, hogy segítsen elhozni az Eseményt.

http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/12/teli-napfordulo-egyuttallas.html





A Prepare for Change csapatával együttműködve, akik a december 21-i téli napforduló időpontjában egy összehangolt világmeditációt szerveznek. Az ehhez kapcsolódó eseményt, melyet a Szeretjük a Tömegmediációkat oldal is lefordított, itt található. Aki vezettetést érez, csatlakozhat hozzánk:



https://www.facebook.com/events/528113360885328/


A Decemberi Napforduló Meditációhoz készült vezetett meditáció, köszönet érte Smaly7-nek és Rácz Anitának :) . A pontos időpont 2017. december 21-e délután 17:28.

 
 Valamint Cobra beleegyezésével, azt javasoljuk, hogy a multidimenzionális portál megnyílásának teljes ideje alatt végezzük a napforduló meditációt 15:30-kor.


https://prepareforchange.net/2017/12/13/2017-december-solstice-meditation-december-21st-at-428-pm-gmt/



Azzal, hogy a portálnyitás ideje alatt elvégezzük ezt a tömegmeditációt, felhasználhatjuk csoporttudatunkat, hogy egy erős szándékot teremtsünk arra, hogy felgyorsítsuk a plazma síkon és a holdpálya alatti térben lévő összes egzotikus fegyver eltávolításának folyamatát, hogy beindítsuk a tömeges letartóztatásokat, a közzétételt és az Eseményt.

Tudományos vizsgálatok megerősítették a tömeges meditációk emberi társadalomra gyakorolt hatását, ezért mindenki, aki részt vesz ebben a meditációban, tulajdonképpen segíthet közelebb hozni az Eseményt és a teljes közzétételt:



http://thespiritscience.net/2015/06/18/studies-show-group-meditation-lowers-crime-suicide-deaths-in-surrounding-areas/



http://www.worldpeacegroup.org/washington_crime_study.html

 

0010100 Rendelkezés


Ezt a kódot ázsiai társainktól kaptuk, ami az Esemény felgyorsításának kulcsa. Ajánlatos meditációs eszközként használni, hogy szándékunkat e cél elérésére fókuszáljuk. A Fény Mandalákkal együtt használva is jelentősen fokozza a funkcióját. Ez egy bináris kulcskód, amely a Galaktikus Központi Nap erejéhez igazodik. "Nullponti függvényt" is kifejez, melyben a 001 és a 110 ellentétesen van tükrözve, melynek eredményeként a középső "nulla" a Forrás központhoz igazodik.




Készült egy másik kép is ugyanezen kóddal, amin egy Rendelkezés van az Esemény felgyorsítására. 


Részletesen itt olvashatsz róla, hogyan használhatod. Többféle lehetőség közül választhatsz. Köszönet a fordításért Rácz Anitának :) :

https://welovemassmeditation-hu.blogspot.de/2017/12/multidimenzionalis-portal-meditacio.html


PB csillagpor parancs

A meditációt követően, ami kb. 15:45-kor ér véget, amíg az elménk továbbra is meditatív állapotban van, a Plejádiak által kifejlesztett PB csillagpor parancs protokollt is elvégezhetjük, amely egy ajándék az emberiség számára.

Egyszerűen ismételd el magadban háromszor: "PB csillagpor parancs".


Magyar felirattal készült hozzá videó, köszönet érte Arbre Solaire-nek. A videóban lévő szöveg fordításáért és feliratozásáért pedig köszönet Rácz Anitának és Smaly7-nek. :) 

 



Ezután a Plejádiak fejlett technológiájukat felhasználva hozzáférnek a központi idegrendszerünkhöz, hogy könnyítsenek bármilyen krónikus fájdalmon:

http://2012portal.blogspot.co.uk/2017/12/command-pb-stardust-video-and-manga.html



http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2017/11/fizikai-beavatkozas.html



A meditációra létrehozott Facebook esemény itt található:

https://www.facebook.com/events/528113360885328/

A decemberi napforduló meditáció instrukciói itt olvashatók:

1. Lazítsd el a tested, az érzéseidet és elmédet úgy, hogy a lélegzetedre figyelsz vagy bármely más módon, ami számodra működik.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy békét, igazságot, szabadságot és bőséget hozz a Föld bolygó és lakói számára.

3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy Fényoszlopot, amint a Galaktikus Központból kiáradva áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, a Napon és a Holdon, majd a Lélekcsillag csakrádon és a testeden keresztül a Föld középpontjáig.

4. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy másik Fényoszlopot, amely Gaia középpontjából felemelkedve áthalad a testeden, fel az ég felé, a Naprendszerünk és a galaxisunk minden Fénylénye felé.

5. Most két Fényoszlopban állsz. A Fény egyszerre áramlik fölfelé és lefelé. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezeket a Fényoszlopokat néhány percig.

6. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó fehér Fényörvényt, amely az ÉN VAGYOK jelenlétből ereszkedik le a Föld összes Fénymunkásának Lélekcsillag csakrájába. Jelenítsd meg gondolatban magad előtt a 144.000 Felsőbb Énjét aktiválódni, ahogy ráébrednek személyes küldetésükre.

7. Jeleníts meg gondolatban egy ragyogó fehér Fényt az ÉN VAGYOK jelenlétből a Föld minden emberének Lélekcsillag csakrájába, energiamezőjébe és személyiségébe leereszkedni, felébresztve őket a Fény valóságára és megadva nekik az erőt, hogy végre felszabadítsák magukat a sötétségből.

8. Lásd ahogy ez a Fénysugár kiterjeszti magát a Föld Fényrácsába és kapcsolódik Gaia szívéhez.

9. Lásd, hogy a Föld minden élőlénye kapcsolatba lép lélekcsaládjával és spirituális vezetőjével ahogy ez a közös Fénysugár kiterjed a Föld energiarácsa mentén.

10. Lásd, ahogy ez a Fény továbbterjed az egész Földön és a Naprendszeren, kapcsolódva az Agarthaiak, az Ashtar Parancsnokság, a Plejádiak, a Szíriusziak, az Andromédaiak, az Arktúrusziak, a Líraiak, a Galaktikus Konföderáció és minden Fénylény Lélekcsillag csakrájához, akik keresztülvezetik és támogatják az emberiséget a Föld Felemelkedésén.

11. Lásd az Istennő energiát spirális alakban lefelé áramlani a kiterjedő Fény e rétegein keresztül, békét, harmóniát és felszabadulást hozva a Föld bolygóra.

Terjesszétek ezt a hírt! Osszátok meg világszerte! Jelentessétek meg weboldalaitokon és blogjaitokon. Szóljatok spirituális csoportoknak, hogy csatlakozzanak hozzánk. Ha ismertek alternatív médiát, küldjétek el nekik. Facebook csoportot is létrehozhattok helyi csoportok részére, akik lakóhelyetek környékén végzik a meditációt. YouTube videót is készíthettek.

A Fény győzelme!

Hivatkozás:

https://www.returntoyourtruth.com/winter-solstice-meditation


Magyar Cobra Csoport