2019. augusztus 29., csütörtök

Galaktikus asztrológia


Az eredeti bejegyzés itt elérhető:


Az Univerzum úgy jött létre, hogy egy fraktális mintázatot mutat, amiben a Forrás Fénye sugarakra osztódik fel, amik a Fény spektrumának frekvenciái és először a létezés síkjainak legmagasabb dimenzióiban horgonyozódnak le. Ezek a sugarak, archetípusok az alapjai mindannak, ami létezik, a Csillagoktól a Bolygókig, az emberektől, növényektől, állatoktól a kövekig. Ezek a sugarak "leáramlanak" a dimenziókon és ezenkívül szakrális geometriai alakzatban fraktális mintázatban elrendeződnek az űrben.

                A kép az "Egybeesések kis könyve: a Naprendszerben" című könyvből való

Ezt az elrendeződést láthatjuk a testünkben is, ahol a meridiánok és csakrák rácsmintázata, amik a megfelelő szervekhez és a fizikai test részeihez kapcsolódnak, minden csakra és a test minden része különböző sugarakat és archetípusokat horgonyoz le.

Ennek a következő fraktálja a Lélekcsalád szintjén van, ahol a Lelkek csoportja szakrális geometriai rácsmintában vannak elrendezve és minden egyes Lélek különböző sugarakat, archetípusokat horgonyoz le, együtt létrehozva a teljes spektrumot.

A következő fraktálnál láthatjuk a planetáris rácsot, Ley-vonalakkal és Örvényekkel a hozzájuk tartozó meridiánokkal és csakrákkal, és mindegyik különböző sugarakkal és archetípusokkal horgonyoz le Fényt.

A következő fraktálnál láthatjuk ugyanezt a rácsmintát a Naprendszerben minden Bolygóval és Aszteroidával, amik a Naprendszer csakrái és örvényei, mindegyik különböző típusú sugarat, archetípust horgonyoz le, mindegyik összekapcsolódik egymással egy rácsban energia vonalakkal, mint a Ley-vonalak vagy meridiánok.

És aztán láthatjuk ugyanezt a fraktál mintát a Galaxisokon belül, minden Csillaggal, amik örvényei és csakrái a Galaxisnak, minden Csillag különböző sugarakat, archetípusokat horgonyoz le és mindegyik kapcsolódik egy rácsban. Majd ismét ugyanez a fraktál minta látható Univerzumi szinten, minden Galaxis az Univerzum csakrái, különböző sugarakat horgonyozva le és mindannyian összekapcsolódnak egy rácsban.

Ahogy fent, úgy lent is.


Szóval a Forrás Fénye a Galaktikus Központon keresztül közvetítődik, lehorgonyozza az összes frekvenciájú fényt az összes Csillagon és Konstelláción keresztül, aztán megérkezik a mi Naprendszerünkbe a mi Napunkon és a Naprendszer minden Bolygóján keresztül, aztán megérkezik a Földre a Planetáris rács Örvényein és Ley-vonalain keresztül, és végül megérkezik hozzánk a Szív csakránkon keresztül és lehorgonyozódik minden meridiánba és csakrába. Ez a fraktál rendszer olyan mint az Univerzum antennái, amik fogadják és továbbítják a Fényt a Teremtés mindenségén.

A mi egyéni energia mezőink, a mi archetípusaink magnetizálva vannak a Csillagok és Bolygók által, mi az ő "tükreik" vagyunk. Ezért van az, hogy egyéni életekhez kapcsolódóan és planetáris helyzetekhez kapcsolódóan olvashatunk a Csillagok és Bolygók pozícióiból, ha tudjuk, hogyan olvassuk őket helyesen.

                              
                                A képen: Galaktikus szív - A mi szívünk - a Föld szíve

Egy nagyon jól ismert példája ennek a Vénusz mintázata az égen, ami rezonál az Arany metszéssel és létrehoz egy Rózsa mintázatot, ami valójában a forrása vagy közvetítője a Rózsa megjelenésének a Földön:


Minden Bolygó és Aszteroida és Csillag közvetíti a saját frekvenciáit a Galaktikus rácsba ezen a módon. Ők mindannyian élő tudatos lények, úgy mint Gaia, a mi Földünk is.

Ez az ahogyan és amiért az asztrológia működik. Ez az, amiért minden ősi kultúra, lényegtelen, hogy mennyire volt technológiailag fejlett, az ősi Görögországtól és Egyiptomtól az ősi bennszülött amerikaiakig, ausztrálokig és ősi kínaiakig, gyakorlatilag minden ősi kultúra, mindig szemlélte a csillagokat, mint életük egyfajta iránytűjét. Olvasták a jeleket, meghatározott szimbólumokat láttak a konstellációkban, és a csillagokkal összefüggésben használták a gyógynövényeket és az orvosságokat és természetesen a szent helyeiket is összehangolták a csillagok állásával. Ez az lényege és eredeti célja az Asztrológiának.







Az ún. nyugati asztrológia alapja egy univerzális minta, ami az atlantiszi időkben alakult ki a Földön és generációkon keresztül adták tovább Misztériumiskolákon keresztül, különösen a keleti mediterrán térségben.

                                
                              Dendera zodiákus (állatöv) az ókori Egyiptomból

A 12 konstelláció alap mintája a 12 ágú csillag (középen a 13 ponttal), ami együtt rezonál az Élet Virága geometriával, és amely az egész Univerzum sugár fraktál rendszerének az alap mintázata.


Az asztrológia, vagy a csillag bölcsesség, a csillagok nyelvét jelenti, ami befolyással, hatással van minden teremtésre, függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e ennek, hiszünk-e benne vagy sem. De az a mód, ahogy mi kapcsolódunk ehhez, valamint a mi tudatosságunk szintje változtatja meg, hogy ezek az asztrológia hatások hogyan befolyásolnak minket. Ezt nagyon sok ember megérti most már, amikor az Új Hold és a Telihold befolyását elfogadja. Hiszen minden más asztrológiai befolyás pontosan ugyanezen a módon működik.

Egy nagyon tiszta példája ennek, hogy hogyan befolyásolja az asztrológia a helyzeteket, az 1455-ben, az Uránusz-Plútó együttálláskor történt esemény, amikor is Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást. Néhány évtizeddel később, az Uránusz-Neptunusz együttálláskor, 1479-ben, a fehér nemes Medici család Olaszországban használni kezdte ezt a találmányt, könyveket nyomtattak és el kezdték terjeszteni az elnyomott információkat, ezzel is hozzájárulva a Reneszánsz létrejöttéhez.

Ugyanez a minta ismétlődött meg a 20.században, az Uránusz-Plútó együttálláskor, 1965-ben, amikor is az első számítógép modellt feltalálták. Egy pár évtizeddel később, az Uránusz-Neptunusz együttálláskor, 1993-ban, a számítógépeket elkezdték tömeg méretekben gyártani, összekapcsolták őket az internettel, így azok az információk, amik addig elnyomva voltak, most már elérhettek a tömegekhez, ezzel elvezetve minket az Új Reneszánszhoz.

Számtalan ilyen példa van, mind a személyes életünkben és a planetáris események tekintetében is.

Itt fontos azt megérteni, hogy a modern, "fősodrású verziója" az asztrológiának igen csak el van torzítva és visszaéltek vele az évszázadok során.

Először is: az asztrológia nem azt jelenti, hogy pontos előrejelzést ad. Ez nem egy előre megírt könyv az életünk rendeltetéséhez. Az asztrológia olvasni tudja az őstípusú energiákat, amik egy helyzetben szerepet játszanak, de az a mód, ahogy az meg fog nyilvánulni a Szabad Akarttól függ. Mondok egy példát: van egy lila és narancssárga, vagy sárga és kék ceruzánk, de az, hogy mit rajzolunk ezekkel a ceruzákkal, az rajtunk áll. Ez olyan mint egy energetikai időjárás előrejelzés olvasása, de hogy mit csinálunk azon a napon, az tőlünk függ.

Szóval az a mód, ahogy mi egy Bolygót vagy egy jelet megtapasztalunk befolyásolva van általunk, hogy mi mit választunk és milyen tudatossággal rezonálunk rá. Tudatosan a mi választásunkon keresztül és/vagy tudat alatt a kollektív tudaton és a planetáris rácson keresztül.

Visszaélnek az asztrológiával oly módon, hogy túlhangsúlyozzák a torzításokat és a negatív tulajdonságait a Csillagjegyek és a Bolygók archetípusainak, majd ezáltal leginkább negatív és elferdített előrejelzéseket adnak az embereknek.
Ez egy önbeteljesítő jóslatot ad: ha az emberek hallották az előrejelzést, hajlamosak hinni benne tudat alatt, és ezért azon lesznek, hogy ezeket a negatív értelmezéseket megteremtsék.
Bolygószinten ez az egész folyamat eltorzított Bolygó és Csillagjegy értelmezéseket horgonyoz le a kollektív tudatosságba és a planetáris rácsba, ami negatívan befolyásolja még inkább, hogy az emberek milyen módon tapasztalják meg a Bolygók és Csillagok befolyását. Íme egy példa erre: valamikor az az elgondolás volt elterjedve, hogy a Szaturnusz és a Lilith rosszak, majd az emberek ezt elfogadták ilyen módon, még akkor is, ha nem voltak tudatában ennek, mivel ez a fő archetípus volt a planetáris rácsba lehorgonyozva. Ezért a mi feladatunk egyik része arról szól, hogy horgonyozzuk le újra őket a rácsba, a Bolygók és Csillagjegyek eredeti, pozitív jelentésével.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az asztrológia úgy lett eltorzítva, hogy nagyon sok női energiájú Bolygót és Aszteroidát nem vettek figyelembe, és csak a férfi energiájú Bolygókra fektették a hangsúlyt.

Ráadásul a Napnak egy tisztán férfi szimbolikát adtak, mialatt az igazság az, hogy a Napunk, mint a Központi Nap, mint minden csillag és a mi szív csakránk, magában hordozza mindkét polaritást, a férfit és nőit is.

Íme néhány, alap feminin Bolygó, amit a modern asztrológia általában nem használ:

Chariklo: Bár majdnem minden asztrológus használja a Chiront, csak nagyon kevesek említik a Chariklot, pedig a Chariklo aszteroida nagyobb, mint a Chiron. A mítosz szerint Chariklo Chiron felesége, ő testesíti meg az Isteni Kegyelmet, a Kozmikus Szeretet gyógyító energiáit, az Isteni nő visszatérését, a női szerelem archetípusának vízi nimfája, aki alakváltó. (Eredetileg hableány volt, majd kentaúr lett.)


Eris: Bár Eris nagyobb Bolygó, mint a Plútó, sajnos majdnem teljesen semmibe veszik. Eris a heves, harcias Istennő archetípusa, aki véget vet a frekvencia huroknak és visszahozza az Isteni Nőiséget.

Ceres: A Ceres jól ismert a modern asztrológiában, és csak ritkán és kivételesen használják annak ellenére, hogy ez egy Törpebolygó, ami nagyobb, mint a Plútó. Ceres az Isteni Anya archetípusa, aki a Lélek energiáit hordozza, kapcsolatban van az eleusziszi misztériumokkal és a Szűz Papnő archetípusával. Ezek a Papnők eredetileg nem voltak érintetlenek (szüzek), csupán azt jelentette a szűziességük, hogy nem voltak házasok, ők tartották az Istennői jelenléttel való kapcsolatot az Istennő templomokban, lehorgonyozva és létrehozva a testükön keresztül.

Pallasz Athéné: ismét elmondható róla is, hogy ez az aszteroida jól ismert és nem gyakran használt. Athéné egy harcos Istennő, amazon archetípus, a Bölcsesség Istennője, aki megtestesíti a Szeretetet és Szerelmet és Fényt hoz a sötétségbe, mivel a szimbóluma a bagoly. Felemelkedett Lényként, Athéné együtt dolgozik az Ashtar Parancsnokság Anyahajóival. Az egyik fő horgonypontja a Földön Athén városa Görögországban.


Lilith: bár sokszor használja a modern asztrológia, nagyon eltorzították. Lilith egy üres pont az űrben a Föld közelében, ami nagyon erős mágneses vonzást tart, és ami radaron kimutatható. Ő tehát a világűr elsődleges ürességének reprezentálója, a Kozmikus női méh energia megtestesítője.

Van még nagyon sok más Istennői és Isteni archetípus az Aszteroidákkal és Bolygókkal kapcsolatban itt a mi Naprendszerünkben, mint Ízisz, Juno, Magdalena, Medúza és Veszta.


Az asztrológia egy másik aspektusa, mely szintén eltávolításra került a korábban szokásosból, a Csillagok és az ő valódi jelentésük. Amikor egy asztrológiai képletet olvasunk, akkor megkereshetjük és láthatjuk a Központi Nap pozícióját, az AN Csillagkaput, a Plejádokat, a Szíriuszt, a Dubhet (jelentése Medve, alfa Ursae Maioris), ami Dou Mu Istennő csillaga, az Antareszt, az Aldebarant, a Vegát, az Arktúruszt, a Betelgueset, a Tau Cetit. Ez egy nagyon tiszta és erőteljes jelentést tud adni a képletnek személyes szinten, főleg a Csillagmagok számára, ha nyomokat akarunk keresni az eredetünkhöz és energiáinkhoz, amelyeket a Naprendszeren túlról hoztunk. Ezenkívül ez lényeges a bolygószintű események és portálok tekintetében, tömegmeditációknál is.

Ahogy az ősidőkben is ismert volt, a különböző Csillagok és Bolygók összefüggésben állnak az emberi test különböző részeivel, gyógynövényekkel és növényekkel, kristályokkal, fémekkel, Felemelkedett Mesterekkel és Arkangyalokkal, mivel minden teremtés ugyanabból a sugárból, archetípusból épült fel, a legmagasabb dimenziókból megtestesülve.

Ha megértjük ezeket az összefüggéseket alkalmazhatjuk például az egyéni gyógyuláshoz vagy segít hozzájárulni az egyéni és kollektív energia munkánkhoz. Bizonyos együttállásokhoz időzíthetjük az energia munkát, használhatunk meghatározott gyógynövényeket, kristályokat, a fény különböző színeit, Fénylényekkel való kapcsolatot és így tovább.

Minden, amit teszünk az az, hogy olvassuk azokat az archetípusokat és energiákat, amik az energia mezőben vannak lehorgonyozva, elemezzük a lehetséges kimenetelét, hogy jobban megérthessük a saját küldetésünket és célunkat ebben az életben és hogy segítséget nyújtson az életünk bizonyos szituációiban. Hogy ezek az energiák hogyan testesülnek meg, az mindig a Szabad Akaraton múlik. Kaphatunk támpontot Csillagmag eredetünkről, vagy arról, hogy két ember hogyan kapcsolódik egymáshoz, ha összehasonlítjuk a képleteiket. Aztán megláthatjuk azt is, hogy a Bolygók és Csillagok hogyan befolyásolnak minket egy bizonyos évben vagy pillanatokban. Mindezekkel meglelhetjük azokat az energetikai technikákat, Fénylényeket és eszközöket, amikkel az illető dolgozhat és segíti az ő útját.






2019. augusztus 27., kedd

Tagadás, avagy szándékos figyelmen kívül hagyás



Fordította és összeállította: Réder Ágnes és Czékus Viki

Az itt megjelenő cikk Cobra A torony kártyalap című bejegyzéséből való. Részlet az írásból:

Végre ki fog derülni az undorító igazság a sötét hálózatokon keresztül zajló gyermekbántalmazások mértékéről. Amikor mindez nyilvánosságra kerül, az embereknek szembesülniük kell majd saját tagadásukkal.”

A teljes cikk itt elérhető:


Most pedig akkor jöjjön a fordítás:

Írta: Justin Deschamps – Stillness in the Storm

Függőségi-, vagy konfliktushelyzetekben a tagadás igen gyakori jelenség. A szándékos figyelmen kívül hagyás ugyan átmenetileg békét nyújt az elme számára, idővel mégis nagyon rombolóvá válhat.

Pszichoanalitikusok szerint mind élünk tudatalatti eszközökkel, hogy megőrizzük józanságunkat. Ezeket az eszközöket védekezési mechanizmusoknak hívják. Egyikük a tagadás, más nevén szándékos figyelmen kívül hagyás. Habár ez a módszer átmenetileg nyugalmat hozhat, lehet, hogy hosszútávon számos problémát idéz elő.

Mint ahogyan a neve sugallja, a tagadás annak az információnak az érvénytelenítése, törlése, ami kellemetlenséget okoz, vagy amit az ember nem akar felismerni. Mindez tudat alatt történik. A szándékos tudatlanság mégsem a megfelelő megoldás, legtöbbször azért, mert nem teszi lehetővé az ember számára, hogy a megküzdési mechanizmusát fejlessze.

Így az elfojtott kép vagy gondolat tartalma a tudatosság felszínére juthat, ám azzal a feltétellel, hogy megtagadják. A tagadás annak a módja, hogy rájöjjünk és felfogjuk mindazt, amit elnyomtunk."- Sigmund Freud

Tagadással az egyén figyelmen kívül hagy valamit, ami zavarja. Ez lehet valamiféle elégedetlenség, kielégítetlenség, bánat, vagy konfliktus önmagukkal vagy valaki mással. Így a függő emberek valószínűleg tagadják valamely problémájukat. Kijelenthetjük, hogy valamit szándékosan figyelmen kívül hagyni ugyanaz a védekezési mechanizmus, mint amikor a strucc a homokba dugja a fejét.



A tagadás megnyilvánulása

A tagadás gondolatban, tettekben vagy szóban nyilvánul meg. Mint amikor valaki kisétál a szobából, amikor meglát valakit, akit nem szeretne, például az exét.

Egy másik nagyon általános jelenség, melyben a szándékos figyelmen kívül hagyás megnyilvánul, amikor egy helyzet túlságosan fájdalmas. Ha valaki, aki nagyon fontos számodra meghal, talán arról fantáziálsz, hogy az illető visszatér az életbe, vagy hogy a túlvilágból kommunikál veled. Más szóval talán elhiszed, hogy az illető nem ment el teljesen.

Valami hasonló történik a halálos betegségek esetében is. Néha a beteg személy azt hiszi, félrediagnosztizálták. Például ragaszkodik ahhoz, hogy a vizsgálatok eredményei tévesek, vagy elhiszi, hogy van orvosság a gyógyíthatatlan betegségre.

Élő beszédben az elutasítás nyelvtani értelemben kettős tagadásban nyilvánul meg. Amikor valamit kétszeresen tagadunk, azt valójában megerősítjük. Például ha valaki megkérdezi egy illetőtől, hogy elvette-e a pénzt, ami nem az övé. Tehát az illető azt fogja mondani: "Nem, egyáltalán nem. Nem én voltam, aki elvette a pénzt." A mondat első fele megsemmisíti a másodikat.

Szándékos figyelmen kívül hagyás

Senki sem akarja figyelmen kívül hagyni a valóságot kizárólag a valóság kedvéért. Ez a védekezési mechanizmus akkor indul be, ha felismerünk egy bizonyos valóságot, és az változásokat von maga után. Mindez megkérdőjelezi lényünk alapjait: azt, hogy kik is vagyunk valójában, hogyan látjuk magunkat, még azt is, hol a helyünk a társadalomban.

A szándékos figyelmen kívül hagyás megvéd attól a mély instabilitástól, ami abból fakad, hogy beismerünk egy bizonyos igazságot. Különösképpen megfigyelhető ez az olyan tabu témák esetében, mint például a gyermekbántalmazás. Számos esetben a család nem hiszi el, ha a gyermek arról beszél, hogy a nagybácsi, az unokatestvér stb. szexuálisan bántalmazta. Mégpedig azért, mert ezt elismerni hatalmas törést okoz a család életében és végül jogi lépéseket von maga után.

A szándékos tudatlanság segít elviselhetőbbé tenni a valóságot, így nem hullik az életünk darabokra. Ugyanakkor a tagadás sohasem lehet teljesen sikeres - eltakar ugyan, de nem teszi a dolgokat meg nem történtté.

A tagadás hatásai

A tagadással az a legfőbb probléma, hogy nem teszi lehetővé a változások végrehajtását, nem úgy mint amikor szembesülünk a problémás valósággal. Másként fogalmazva: a problémák mindig létezni fognak, ha látjuk őket, ha nem. Gyakran az attól való vonakodás, hogy helyrehozzuk őket, csak még tovább ront a helyzeten. Hamarosan még inkább helyrehozhatatlanná válnak.

A tagadás sohasem éri el a célját. Mert előbb vagy utóbb a valóság rákényszeríti magát a reményeinkre. Néha ez a valóság annyira súlyos, hogy zűrzavart, pusztulást okozhat egy vagy akár több ember életében is. Extrém esetekben akár komoly mentális rendellenességek kezdete lehet.

A fájdalmas, vagy keserű valóság elfogadása sohasem könnyű. Teljesen normális, ha időre van szükségünk ahhoz, hogy képesek legyünk a dolgokat elfogadni. Továbbá gyakran az ellenállásunkat is le kell győznünk, amihez a saját képességeinkre kell támaszkodnunk. Ha képesek vagyunk elfogadni az előttünk zajló dolgokat, ráébredhetünk, hogy a bonyolult helyzetek alkalmat adhatnak a növekedésre.

A pszichológia az elme természetének tanulmányozása. A filozófia ennek az elmének a használata az életben. Mindkettő nagyon fontos ahhoz, hogy megértsük: ezek lényünk aspektusai. Mindent, amit teszünk vagy tapasztalunk, áthalad lényünk ezen kapuin. A korábbi információ áttekintést nyújt erről az önismeretről, felhívja a figyelmet arra, hogy az emberek gyakran nem veszik a fáradtságot és nem mérlegelnek. Az önismeret lehetőségének segítségével az ember ráláthat lénye működésére. Az önismeret bölcsességével az embernek megadatik az eszköz, hogy lénye és általában az élete mesterévé és urává váljon, rendet teremtve a káoszban, képességei teljességével kormányozva és haladva a kihívások között a megfelelő irányba.

Justin


2019. augusztus 20., kedd

A Nagy Kereszt

Fordította: Rácz Anita

Folytatódik a chimera csoport, az elsődleges anomália és a toplet bombák eltávolítása. Az elmúlt néhány hét során végzett Élet Virága meditációink, egyéb tényezőkkel együtt, elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy megszüntessék a legveszélyesebb lehetséges kimeneteleket és a planetáris felszabadítási folyamat valamivel kiegyensúlyozottabb módon folytatódhat.

Ennek ellenére a Fényerők azt kérik mindenkitől, hogy meditáljon amilyen gyakran csak tud és amilyen gyakran erre vezettetést érez a Végső Áttörésig, hogy az Élet Virága meditációval segítsünk stabilizálni a bolygó körül lévő energiarácsot:
Nagy változások zajlanak az Univerzumban. Ezen Univerzum megteremtése óta először olyan területek jelentek meg az Univerzum belsejében, melyek teljesen mentesek a kvantumfluktuációs elsődleges anomáliától. Még nem stabilak, de ez az első jele az új kozmikus ciklus kezdetének és a közelgő kozmikus vákuum metastabilitás eseménynek:
Ez nem fog az Univerzum pusztulásához vezetni, ahogy azt a fizikusok hamisan állítják, hanem egyszerűen egy stabilabb állapotba fogja tolni az Univerzumot, melyben az elsődleges anomália és ezáltal a gonoszság nem lesz lehetséges.
A Galaktikus Központ aktivitásának jelenlegi növekedése csak közvetetten van ezzel kapcsolatban, de ez mégis egy másik jele annak, hogy egyre közelebb kerülünk az Eseményhez:
Miközben kozmikus változásokról beszélünk, megjegyezhetjük, hogy a NASA űrszondája egy plazma anomáliás lökéshullámot észlelt, ami 2018 januárjában az Alfa idővonalat összeomlasztotta.
Van egy másik jele is annak, hogy közeledünk a Végső Áttöréshez, mégpedig az, hogy Kína készül az ütközetre.
Epstein letartóztatása az emberiség tudatába hozta a gyermekbántalmazások valódiságát:
Források szerint a cabal biztonsági fenyegetésnek tekintette Epstein-t, akit augusztus 10-én cabal ügynökök kivittek a cellájából, egy hasonmást tettek be helyette, akit ott megöltek, míg Epstein-t egy titkos manhattani cabal helyszínre vitték, kihallgatták és másnap, augusztus 11-én rituálisan feláldozták Molochnak.
Az illuminátusok sok szertartást végeztek 2019. augusztus 11-én, hogy kapcsolódjanak a Nagy Kereszt napfogyatkozás energiájához, ami pontosan 20 évvel korábban, 1999. augusztus 11-én volt.
Az 1999. augusztusi Nagy Kereszt napfogyatkozás azon állandó Nagy Kereszt asztrológiai együttállás alatt ment végbe, melyben a Nap, a Hold, a Mars, az Uránusz és a Szaturnusz játszott szerepet:

A 2019. augusztus 11-i együttállás állandó Nagy Kereszt asztrológiai együttállást mutatott, melyben a Merkúr, a Pallas, a Plútó és az Eris játszottak szerepet:


Mindkét együttállás az elsődleges anomália megtisztításának csúcspontját jelentették, amivel a sötét erők megpróbáltak visszaélni, de a nagy kozmikus kinyilatkoztatás csúcspontját is jelentették, amikor a Forrás erős jeleket küldött az Univerzumba, ami most már az első olyan területek megteremtéséhez vezet, ahol nincs kvantumfluktuációs elsődleges anomália.
Azzal, hogy Epstein eltávozott, a mélyebb vizsgálatok sok kapcsolatot fognak találni a DynCorp-pal:
Mélyebbre ható vizsgálatok a másik nagy gyermekbántalmazót is leleplezhetik:
Fel fogja fedni a programozó oldalakat:
És a gyermekbántalmazó hálózatok sok rétegét:
(A témáról itt olvashatunk magyarul: https://www.alternativhirek.com/2019/08/ime-itt-van-jeffrey-epstein-teljes-kis.html – a szerk.)
Annak érdekében, hogy magasabb nézőpontból kezdjük el mindezek tisztítását, meditációt hirdettünk meg:
A gyermekbántalmazó hálózatok megtisztításával egyidejűleg egyre inkább tudatába kerülnek az emberek azoknak a szexualitással kapcsolatos eltorzult programoknak, amiket a cabal az emberiségre kényszerített:
Mindeközben a cabal szélsőséges feminizmuson keresztül folytat kampányt az egészséges, öntudatos férfi alapelvek ellen és megpróbálják a férfiakat engedelmes birkákká változtatni:
A cabal az Me Too (Én Is) mozgalmat is kifordította és a pszichológiai manipuláció eszközévé változtatta, ami megpróbál a nők szemében minden férfit bántalmazónak feltüntetni és bizalmatlanságot kelteni:
A szélsőséges feminizmusnak semmi köze az Istennő energiákhoz, épp ellenkezőleg:
És sokan nem értenek vele egyet:
(A témáról itt olvashatunk magyarul: https://gondola.hu/cikkek/112258-Mergezo_noiseg_.html - a szerk.)
Sajnos a cabal nagyon aktív és a Kongó örvényt is megtámadták az Ebola vírussal:
Talán itt az ideje leleplezni a nagy gyógyszeripari és biofegyver kísérletek megalkotóit, a Rockefellereket:
A Fényerők azt közölték, hogy a jezsuiták megpróbálnak polgárháborút kirobbantani az Egyesült Államokban oly módon, hogy a lakosság körében a politikai jobb- és baloldal között elválasztódást és gyűlöletet polarizálnak. Fontos megérteni, hogy a politikai spektrum mindkét szárnyába egyenlő arányban szivárgott be a cabal és mindkét oldal egyenlő arányban foglal magában sok jó embert is.
És végül egy kis inspiráció:
Ki mondja, hogy egyetlen ember semmit nem tud megváltoztatni?
A Fény győzelme! 

2019. augusztus 19., hétfő

Az Alnilam áldásai


Az itt megjelenő cikk a Szeretjük a Tömegmeditációkat nevű oldalról való. Hálás köszönet Rácz Anitának a fordításért! <3 
Eredeti bejegyzés itt: 

http://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/08/az-alnilam-aldasai.html


Az ez év áprilisa és júliusa közötti 4 hónapban jelentős Buddhikus Oszlop kampánnyal jelentkeztünk, melynek során a fekete nemesi családok tagjaira helyeztünk el Buddhikus Oszlopokat.
Múlt hónapban egy rövid meditációs kampányt is szerveztünk, melynek fókuszában a bolygó néhány legveszélyesebb gyermekbántalmazója vagy pedofilja állt.
Ezeknek a meditációknak az volt a céljuk, hogy semlegesítsék ezeknek az embereknek az Istennői energia ellen elkövetett tetteit és megtisztítsák azt a sötétséget és elsődleges anomáliát, amit tetteik következtében magukhoz vonzottak.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a gyermekbántalmazások közül sok e családok magánbirtokain zajlik, főleg olyanokon, melyek a nyilvánosság számára nem megközelíthetők.
Ez az elmekontroll programozásra is vonatkozik, ami katonai bázisokon és egyéb helyszíneken történik, melyek a nyilvánosság számára nem megközelíthetők.

Annak érdekében, hogy ezeknek a helyszíneknek semlegesítsük a sötét energiáját és elsődleges anomáliáját, egy újabb meditációs kampányt hirdetünk, melynek során Buddhikus Oszlopot építünk az alábbi oldalon lévő összes helyszínre.

https://www.welovemassmeditation.com/p/blessings-of.html

Ugyanúgy, mint az előző Buddhikus Oszlop meditációs kampány, ez a mostani is sürgős. 2019. augusztus 15-én, csütörtökön kezdődik és 2020. január 17-én ér véget. A jövőben több helyszín is fölkerülhet a listára, melynek kapcsán külön bejegyzést fogunk közzétenni.

Ezt a meditációt minden nap 17:45-kor (nyári időszámítás szerint) végezzük.

Ha vezettetést éreztek, a fönti időpontot követően továbbra is fenntarthatjátok a Buddhikus Oszlopot bármelyik felszín fölött.

Instrukciók a meditációhoz:

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz. Végy egy mély levegőt és ahogy belélegzel, lélegezz be ragyogó fehér Fényt. Amikor kilélegzel, lélegezz ki mindent, ami nem szolgál már tovább téged. Lélegezz így néhányszor. Majd mondd el az alábbi mantrát - vagy egy ehhez hasonlót - magadban vagy hangosan, ha vezettetést érzel:

"Én vagyok a Lélek
Isteni Fény vagyok
Isteni Akarat vagyok
Isteni Szeretet vagyok
önmagam, mint Lélek által meghatározott tervezés vagyok."

2. Most gondolatban lásd magad előtt, hogy a Lélekcsillag csakrád ragyogó fehér Fényben világít. Lásd ezt a Fényt egy lefelé áramló örvény alakjában, amely megtisztítja az energiameződet.

3. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ötágú csillagot magasan fent az égen, kb. 15 km-re a kiválasztott helyszín fölött. Lásd, hogy ez a csillag ott ragyog a kiválasztott helyszín fölött, ragyogó fehér Fényben tündökölve.

4. Most jelenítsd meg gondolatban magad előtt az AN Fehér Tüzét, amint a Galaktikus Központi Napból kiáradva áthalad a Naprendszerünk összes Fénypontján és az ötágú csillagon, Párizson, mélyen a Föld középpontjáig. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezt a Fényoszlopot néhány percig.

5. Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy az ötágú csillagból az óramutató járásával megegyező irányban egy ragyogó fehér Fényörvény áramlik lefelé, melynek hegye az ötágú csillagnál van. Ez a ragyogó fehér Fényörvény eltávolít és átalakít minden alacsony rezgést, minden sötét entitást és sötét energiát és felemeli ezeket az ötágú csillagba átalakításra. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezt az örvénylő fehér Fényörvényt néhány percig.

6. Lásd gondolatban magad előtt, hogy ez a Buddhikus Oszlop teljesen összekapcsolódik a bolygón lévő összes Buddhikus Oszloppal, a bolygó felszíne alatt, fölött és a felszínen lévő planetáris Fényhálóval és minden Fényponttal, a Felemelkedett Lények irányításával, és minden összekapcsolódik ezzel a Buddhikus Oszloppal az ötágú csillagnál a ragyogó fehér Fényhálóban.

7. Most a Forrás nevében, a végtelen Fény Én Vagyok jelenlétének nevében kijelentjük és elrendeljük, hogy a Buddhikus Oszlop a kiválasztott helyszínen most minden síkon teljes, a Forrás irányításával.

A Buddhikus Oszlop Meditáció vezetett változata itt hallható:

Fontos, hogy a Buddhikus Oszlop meditáció előtt védelmet vegyünk föl. Ha szeretnétek, használhatjátok az alábbi védelmi technikát:


A védelmi protokoll meditáció vezetett változata itt hallható:

A Fény győzelme!
-----------------------------------------------------------------------

Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja. hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.
Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:
Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):
Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint)
Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:
Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:

Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben.