2018. december 17., hétfő

Plejádi Pajzs védelmi program

 Fordította: Rácz Anita
Ez a cikk még tavaly került lefordításra és rendkívül hasznos. Remélem, hogy sok mindenkinek a segítségére lesz. Az eredeti oldal sajnos megszűnt, ahol a cikk volt, majd más néven újból megjelent a blog, de már azt is törölték Ez a fordítás még megmaradt onnan, hálás köszönet érte Rácz Anitának! <3 


Plejádi Szövetség
Bemutatkozás
A Plejádi Szövetség egy elsősorban nem emberi, fizikai plejádiakból álló Fény Munkacsoport, akik a Plejádok Csillagrendszerből érkeztek.
Sokan közülük Csillagcsaládjaink közvetlen tagjai, így erős kapcsolatban állunk velük (lélekszinten).
Egyszerűen azért most érkeznek, mert eddig nem volt sem lehetséges, sem biztonságos.
Nagy lelkesedéssel és magasan fejlett technológiákkal jönnek ide, elsősorban azért, hogy segítsenek a Fénymunkásoknak és Fényharcosoknak megvédeni magukat a jelenlegi elektromágneses támadásoktól.
Azért vannak itt, hogy segítsenek saját családtagjaiknak, akik jelenleg a Földre inkarnálódtak, ezért nagyon erős vágy van bennük, ami a segítésre inspirálja őket.

Plejádi védelmi program

Ennek a programnak az a célja, hogy megvédje a Fénymunkásokat/Fényharcosokat bármilyen energetikai, mentális és (főleg) elektromágneses támadástól. Fontos, hogy a nap folyamán sokszor megújítsuk a program védelmi pajzsát. Minden megújítás során a védelmi pajzs egy kicsit erősebb lesz és valamivel hosszabb ideig működik.
Fő jellemzői:

Védelem bármilyen energetikai, mentális és (főleg) elektromágneses támadás ellen
Implantátumeltávolítás
Bármilyen sötét entitás elűzése
Mély belső mezőtisztítás
Auraregenerálás és –erősítés
Csakraoszlop egyenesbe állítása és kiegyensúlyozása
Energetikai köteléklevétel
Energetikai sebészet (egészséges energetikai állapot helyreállítása)
Földanya szentséges szívével való leföldelés
A Magasabb Síkokkal való kapcsolat javítása
Ahhoz, hogy részt vehess ebben a csodás programban, egyszerűen csak kérned kell.

Például:
"Felkérem a Plejádi Szövetséget, hogy tegyen be engem és (… sorold fel azokat az embereket, akiket be szeretnél tenni ebbe a programba) a Védelmi Programba MOST! Köszönöm!"
Ha ez megtörtént, egyszerűen kérd, hogy aktiválódjon a védelmi pajzs ily módon: „Aktiválódik a Plejádi Pajzs, MOST!”
Minden alkalommal, amikor a pajzs megvéd téged egy támadástól, csökken az élettartama, tehát ha gyakran vagy támadás alatt, gyakran meg kell újítanod a pajzsot. Ha ritkán vagy támadás alatt, ritkán kell megújítanod.
Nincs fix szabály a Védelmi Pajzs megújítására, de van néhány javaslatunk:
1) Újítsd meg közvetlenül elalvás előtt és rögtön, miután felébredtél.
2) Újítsd meg gyakrabban, ha stresszes környezetben vagy helyzetben vagy.
3)Újítsd meg minden alkalommal, amikor kényelmetlenül érzed magad.
4) Sok energetikai és mentális támadás (NEM az elektromágneses támadások) tudatalatti, nyitott kapukon érkeznek és a pajzs nem tudja ezeket leblokkolni a te tudatos közreműködésed nélkül. Tehát ha úgy érzed, támadás alatt vagy, újítsd meg a pajzsot, de nem feledd magadat is nyugodt helyzetbe hozni és kilépni abból a konfliktussal teli mentális helyzetből, amit a támadód indított be (tudatosan behívhatod a Védelmi Pajzsot, mint egy mantrát), ez segíteni fog abban, hogy jobban működjön a pajzs.

Légy pozitív, légy valódi, légy önmagad!
Fény és Szeretet és végtelen áldás mindenkinek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.