2021. január 6., szerda

Védelem, Gyógyulás, Önfejlesztés

 IMPLANTÁTUMOK

Kedves Cobra Csoport! ❤ 🙂
Aki olvasta Cobra legutóbbi Jelentését, találkozhatott egy olyan fogalommal, hogy: implantátumok. Mivel nagyon sok új taggal bővültünk, akiket szeretettel köszöntünk a csoportban, és számukra lehet ismeretlen, hogy ez a fogalom mit is takar, szeretnénk számunkra is világosság tenni. Ezért bemásoljuk az egyik, ezzel kapcsolatos idézetét Cobrának, a 2018 áprilisi Felemelkedés Konferenciából.
Ez a Bejegyzés bemásolásra kerül az Arhat facebook oldalra is, ahonnan majd szabadon megosztható bárhová:
🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈🌈
"IMPLANTÁTUM TRIANGULÁCIÓ (HÁROMSZÖGELÉS)
A sötét erőkkel kötött szerződések képezik az implantátumok alapját, hogy azok olyan hatékonyan működhessenek, ahogyan működnek. E szerződés eltörlésével elkezdődik az implantátumok eltávolítása. Két fő implantátum az alapja a társadalmi programozásnak a fizikai síkon, és a Galaxisban is. Habár ezen a bolygón mélyebb a programozás, mint bárhol máshol a Galaxisban. A földön lakó emberek a legmélyebben programozott lények. Sehol máshol nem találhatók olyan állapotok, mint a Földön. Az X Bolygót csupán két hét alatt szabadították fel. A Sötét erők őket is az ellenőrzésük alatt tartották, mégis sokkal felébredettebbek voltak. Fellázadtak és ennyi volt.
A földi társadalom két alapvető implantátummal rendelkezik:
Első implantátum (a homlokon)
Ez az implantátum egy forgó fekete lyuk. Meghatározott hitrendszert, vagy valóság szerkezetet kényszerítettek bele ebbe a fekete lyukba erős elektromagnetikus erővel. Háromszögelés-módszernek hívjuk azt, ahogyan feloldható az effajta hitrendszer. Ennek segítségével már nem azonosítod magad többé ezzel a hitrendszerrel, és szabaddá válva hiteles módon leszel képes a valóságra tekinteni.
Az elsődleges implantátum elválasztja a lelket a személyiségtől; szakadást idéz elő a fizikai személyiségünk és a Forrás, valamint az ÉN VAGYOK jelenlét között. Szakadást az Istennő - nő, Isten - férfi között. Az a célja, hogy az elkülönültség érzését hozza létre mindentől, ami Isteni eredetű. Hogy elkülönülve és elhagyatva érezzük magunkat és így más "forrásoktól" várjuk azt a segítséget, hogy összekapcsoljon minket az Istenivel, ahelyett, hogy ráébrednénk: mi magunk vagyunk Isteni természetűek. A jelentéktelenség és a értéktelenség érzetét kelti, ahelyett, hogy megragadnánk saját Isteniségünket. Mindennek az lesz az eredménye, hogy jelentéktelenné tesszük magunkat és inkább hallgatunk a társadalomra, mint a saját belső útmutatásunkra. Magunkon kívülről várjuk a segítséget, ahelyett, hogy belül keresnénk a választ. Ez az elkülönülés a legfőbb oka annak, hogy a vallásoknak olyan nagy hatalma van az emberi elme felett az egész bolygón. Ez a legfőbb oka annak, hogy nem ismerjük fel: Isteni természetűek vagyunk.
Ez a forrása a vallási programozásoknak. Nem azért hozták létre a vallásokat, hogy összekapcsolják, hanem hogy elválasszák az embereket Istentől, így teremtve szükséget a papokra. A pap lett az a személy, aki tárgyalásokat folytat Isten és ember között. A Vatikán is ezért jött létre: hogy közvetítő lehessen az emberiség és az Isteni tudatosság között. Mindez félelmet kelt az emberekben és azt az érzést kelti, hogy nincs hatalmuk a saját életkörülményeik felett.
A kereszténység úgy alakult ki, hogy i.sz. 325-ben Euszebiosz különböző könyveket szedett össze különböző vallásokból, hogy létrehozzon egy egyesített szektát, amely egy programozott kultusz volt, azzal a céllal, hogy globális diktatúraként egyesítse a Római Birodalmat. A terv még mindig életben van, "Új Világrend" elnevezéssel. Egy világkormány a jezsuiták vezetésével.
Az egyén szintjén pedig hatékonyan választ el minket a Felsőbb Énünktől.
Az volt a terv, hogy egyesítik a vallásokat úgy, hogy társadalmi szinten erősítik meg ezt a tervet és hogy elválasztják az embereket a Forrástól. Az egyetlen módja annak, hogy újra kapcsolódj a Forráshoz az, hogy hozzáférsz az érzelmeidhez. Ez az implantátum nem egyesít mással, csupán a félelemmel, haraggal és az elhagyatottság érzésével.
A Felsőbb Éneddel való kapcsolat csak akkor tud megtörténni, ha a kundalini energia aktiválódik. Ez az implantátum a harmadik szemen helyezkedik el. A kudalininek fel kellene emelkednie, de ez az implantátum lenyomja, egy elektromágneses erőt képez és egy mentális struktúrát képez a célból, hogy hogyan viselkedjünk, cselekedjünk és funkcionáljunk a társadalomban. Gondolkodási folyamataink mintegy 80%-át irányítja. A kulcs ahhoz, hogy megtörjük ezt a ciklust az, hogy hozzáférjünk valódi érzelmeinkhez, melyek a Felsőbb Énünkben lakoznak. Ha megtapasztalod az érzelmeidet, az implantátum egyik része feloldódik. Ha az érzelmek kritikus tömege kerül megtapasztalásra, az segíteni fog abban, hogy a kundalini kirobbanjon és feloszlassa az implantátumot. Nem lesz többé tanár- diák, te magad fogod véghezvinni a küldetésed. Amikor a kundalini áttör, azt az élményt soha nem fogod elfelejteni.
Ebből a nézőpontból fogod végezni a küldetésed ahelyett, hogy az alacsonyabb személyiség nézőpontjából tennéd ezt.
Az érzelmeket nem lehet ugyanolyan módon programozni, mint az elmét. Ez a belépési pont. Az érzelmek vissza akarnak kapcsolódni, míg az elme megpróbálja őket visszataszítani a tudatalattiba. Innen ered a kettéosztás.
Ez a gyakorlat kiváló módszer arra, hogy segítsen elengedned ezt az erőteljes hitrendszert, melyeket az implantátumok hoznak létre. Ahogy folytatod a gyakorlást, rétegről-rétegre oldja ki az implantátumot, egészen addig, míg fel nem szabadulsz az elmekontroll program alól. Kettő alapvető lenyomat/hiedelem/meggyőződés létezik, melyeket a programozás alapjának lehet tekinteni. Minden egyes emberi lény kapott implantátumot, ez alól senki sem kivétel.
Mindannyiunkban jelen van az alapvető, elsődleges program.
Az első aspektus:
"Nem vagyok Isten." és az ellentétes aspektus: "Isten vagyok."
Leírhatod ezeket a mondatokat egy lapra két oszlopot képezve.
Helyezd figyelmed mindkét ellentétes kijelentésbe (ezt mindannyian megtettük, írtuk a mondatokat kb. 10 percig.) Az elgondolás itt az, hogy, mélyen érezd át a koncepciókat, az egész lényeddel erősen koncentrálva, miközben arra fókuszálsz, amit leírsz. Nem kell sietned, és tényleg szívd magadba mindkét ellentétes pólus nézőpontjának energiáját. Ez a folyamat zavart kelt a programozásban és a hitrendszert úgy oldja fel az agyban/áramkörben, mint amikor túlterheltté válik egy rendszer. Folytatva a gyakorlást elkezded megszüntetni az implantátumot azzal, hogy meghatározott ideig (10-15 percig) mindkét ellentétes polaritásba belehelyezed az elméd egészen addig, amíg jelentőségteljes változást nem érzel. Csak akkor működik a módszer, ha tényleg képes vagy fókuszálni és mindkét oldal energiáját átérzed. Minden alkalommal, amikor elvégzed ezt a gyakorlatot, egyre több rétegtől szabadulsz meg, egészen addig, amíg azt nem érzed, hogy teljesen megszabadultál a programozástól. Kiváló ez a gyakorlat arra, hogy segítsen a Felemelkedési folyamatban. Csak úgy tudjuk hatástalanítani a sötétek irányítását, ha hatálytalanítjuk a mátrix programozását. Segít a támadások megállításában, valamint abban, hogy könnyebben tudjuk megtisztítani az érzelmi belépési vagy hozzáférési pontokat, ahol a sötétek könnyen hozzáférhetnek a traumák okozta tapasztalatoktól sérült pszichédhez. Folytasd a gyakorlást, és Samadhi élményben lesz részed. Gyönyörű, egyéni áttörés. Képes leszel szabad akaratodból létezni a sötétek programozása helyett. Lehetővé teszi, hogy összekapcsolódj az ÉN VAGYOK jelenléteddel és még nyitottabbá válj.
A második implantátum, a solar plexusban helyezkedik el.
- Ez a férfiak és nők közötti félreértésekhez vezet. Teljesen eltérő pszichológiai világban élnek és ennek eredményeként eltérő valóságokban.
- A legmélyebb aspektus a szerelem elválasztása a szexuális energiától.
- Szétválasztja a női energiát a férfi energiától, a "női" és "férfi" személyiséget és nagyon határozott ellentéteket teremt.
Férfi és női típusokat, nézőpontokat, felfogást teremtett a szerelem és szexualitás között és az elválasztódásban mindketten különbözőképpen vannak e téren programozva. A nők a szív energiáját érzik, de nem hagyják, hogy szexuális energiákat érezzenek; míg a férfiak épp ellenkezőleg. Tehát amikor egy férfi és egy nő együtt van, nem tudnak kapcsolódni, mert eltérő módon érzékelik a valóságot. Ennek eredményként a férfiak és nők nem találnak közös alapot és csak a mátrix programozásán keresztül kapcsolódhatnak.
- Ennek a megoldási módja az, ha a két aspektust beavatkozás nélkül kapcsoljuk össze
Férfiak: bizalmi problémával rendelkeznek. Nehéz számukra bárkiben megbízni, de könnyű nekik a szexuális energiát érezni. A férfiaknak mindent irányítaniuk kell (ezért imádják a technológiát).
Nők: sokat tudnak beszélni és könnyedén. Könnyen és mélyen ki tudják fejezni érzéseiket.
Hogyan lehet ezt eltüntetni? Férfiak: hagyják, hogy a szívükből érezzenek és bízzanak.
A nők alapvető bizalommal rendelkeznek (a gyermekneveléshez bizalomra van szükség). Az implantátum miatt, valamint az 5000 éves bántalmazás miatt a nők számára nehéz a szexuális energiát érezni. A nők számára tabutémává tették a szexuális vágyaik nyílt és szabad megélését és kifejezését anélkül, hogy a társadalom elítélné vagy megbélyegezné őket. Sok kultúra mélyen a pszichébe ágyazza ezt a programot, már egészen fiatal kortól. A sötétek nagyfokú végletekbe bocsátkoznak annak érdekében, hogy megállítsák a férfiakat és nőket abban, hogy valódi kapcsolatot találjanak. Amint ez a valódi kapcsolódás megvalósul, akkor lehetséges az Isteni Egyesülés, a Hieros Gamos (görögül Szent házasság). Ez az energia mély sebeket tud begyógyítani, áttörést tud előidézni a Fátylon és hozzáférést biztosít a felsőbb birodalmakhoz.
A sötétek nem folyamodnának olyan végletekhez, hogy eltorzítsák a szexuális energiát pedofil hálózattal és sátáni rituálékkal, ha az nem lenne rendkívül erős a legtisztább formájában, hogy átalakítsa a sötétséget, gyógyítson és/vagy megvalósítsa a szándékokat!
A gyakorlat második részéhez, a második implantátum feloldásához végy elő egy másik lapot.
"A szex szerelem." / "A szex nem szerelem." - mondatokat írd fel.
Ismételd meg ugyanazt a gyakorlatot mint az előbb. Tényleg érezd át lényed minden aspektusával. Tapasztalhatsz érzelmi hullámzást, mely ehhez a programozáshoz kapcsolódik. Engedd meg magadnak a feldolgozást és engedd el mindazt, ami a tudatosságod felszínére jön. Az is része a folyamatnak, hogy elengedsz a lényedből minden traumát, érzelmi ítéletet, félelmet, haragot vagy zavarodottságot. Légy gyengéd önmagaddal szemben, és tudd, hogy nincs rosszul megtapasztalt gyakorlat."
A fenti gyakorlatokhoz készült magyar videó is, máris mutatjuk nektek:
Első implantátumhoz:
Második implantátumhoz:
Nem szükséges ilyen gyorsan írni őket, lehet saját tempóban is, a lényeg, hogy vagy 10 percig menjen a gyakorlat. ❤
Ahogy fentebb is említette Cobra, az implantátumok eltávolítása a Szerződések felbontásával kezdődik, melyek egyfajta energetikai egyezségek a nem fizikai síkokon, és minden leszületésünk (reinkarnációnk) előtt úgymond "aláírjuk", ezzel elfogadva az itteni karantén állapotokat. Több száz, több ezer leszületésünk volt már ebben a majd 26 000 éves ciklusban, tehát nem elég egyszer elmondani ezt a Felbontó Nyilatkozatot, hanem érdemes napi szinten elmondani, akár többször is. Erről szintén beszélt 2018 áprilisában Cobra, íme a hozzátartozó idézet:
"ELSŐDLEGES SZERZŐDÉSFELBONTÁS
Eredetileg ezt a bolygót a sötét erők területévé nyilvánították. Mindenki, aki ide inkarnálódott, bele kellett egyeznie bizonyos szabályrendszerbe, melyet a sötét erők állítottak fel. Ha úgy döntöttél, hogy inkarnálódsz, akkor alá kellett írnod egy szerződést. Ez egy olyan megállapodás köztünk és a sötét erők között, melynek megfelelően a tudatosságunk bizonyos módon be van határolva, különben nem engednék, hogy a Földre szülessünk.
Most itt vagyunk az összes aláírt szerződéssel, de elérkeztünk a szabad akarat egy olyan pillanatához, ahol választhatunk úgy, hogy eltöröljük ezeket.
Azok közületek, akiket támadás ér, múltbeli szerződésekkel rendelkeznek. Ha eltörlitek ezeket a szerződéseket, a támadások meg fognak szűnni.
A szerződések a belépési pontok a támadásokra. Ez tekinthető a manifesztáció törvényének.
Szóval engedjétek el és töröljétek el a szerződéseket, hogy megállítsátok a támadásokat!
Szerződés felbontó nyilatkozat
ÉN VAGYOK jelenlétem nevében,
a lelkem nevében,
a Fényerők nevében,
eltörlöm és érvénytelenítem a sötét erőkkel kötött összes megállapodásomat és szerződésemet.
Minden sötét szerződés immár semmis és érvénytelen, tartalmuktól függetlenül, tudatalatti programozásomtól függetlenül.
Szabad akaratommal
Most szabadnak nyilvánítom magam minden sötét szerződéstől,
és a sötét erők minden befolyásától.
Most elrendelem és követelem, hogy teljes tudatos együttműködés legyen köztem és a Fényerők között.
Most elrendelem és követelem, hogy életem az Isteni tervvel összhangban legyen vezetve.
Most elrendelem és követelem, hogy a csodák megvalósuljanak az életemben
oly módon, ami boldogságot teremt számomra és minden érintett számára.
ÍGY LEGYEN ÉS ÍGY VAN. ÉN VAGYOK.


Bármikor megismételheted. És akárhányszor teszed meg, minden alkalommal, amikor ezt elmondod, egyre jobban eltörlöd a sötét erőkkel kötött múltbeli szerződéseket
Ha eltörlöd a múltbeli szerződéseket, védve leszel és szabadabban fogsz tudni mozogni, de keresztül kell menned ezen a felébredési folyamaton, felébredni arra, hogy ki is vagy valójában, őszintén miről is szól az élet, mi a küldetésed és megérteni a planetáris helyzetet."
A fenti nyilatkozat elkészült egy szépséges háttérrel és nyomtatható változatban is Mindannyiótok számára, alul megtaláljátok csatolva. Szabadon megoszthatóak bárhová. Sok szeretettel ❤ 🙏
A nyomtatható változaton, alul található még valami, amit ATVOR Technológiának hívnak. Mivel sokan ezt sem tudják, hogy mit jelent, íme idézetek ismét Cobrától:
"Ezeknek a fejlett módszereknek az alkalmazása mellett is megmaradnak kis feloldhatatlan részek az elsődleges anomáliából, majd szétesnek a toplet bomba körül lévő akkréciós örvénybe. Majd a Fényerők az ATVOR technológiát alkalmazzák újra, amíg az elsődleges anomália kritikus tömege fel nem oldódik, majd megsemmisítik egyszer s mindenkorra a megmaradt toplet bombákat.”
"Először is, az ATVOR technológia, amit a Fény erői használnak, az AN átalakítás fejlett módszere:
Az AN átalakítás a Fény továbbításának közvetlen rendszere, ami kikerüli a véletlenszerűség szűrőit, ezért teljes spektrumban sugározza a Fényt lefelé az egyes síkokra. Ez lehetővé teszi, hogy az Isteni Szándékot a Fény által továbbítsa a legsűrűbb síkok felé is, úgy hogy közben átformál és gyógyít, és újra összekapcsol minden valóságot az Eggyel. Az AN átalakítási rendszer folyamatosan változtatja át az Univerzumot olyan valósággá, ahol az Egy ismét teljes erejével rendelkezik. Ha az átalakítás teljes és kész lesz, akkor a Világegyetem az Egy pontos tükörképe lesz."
"A Fényerők a Fényoszlopok (ATVOR) fejlett technológiáját használják arra, hogy feloldják a nem lineáris elsődleges plazma anomáliát, az ismétlés/iteráció matematikai alapelveit felhasználva. Az ATVOR technológia alapját az AN átalakítás jelenti. Ezeknek a fejlett módszereknek az alkalmazása mellett is megmaradnak kis feloldhatatlan részek az elsődleges anomáliából, majd szétesnek a toplet bomba körül lévő akkréciós örvénybe. Majd a Fényerők az ATVOR technológiát alkalmazzák újra, amíg az elsődleges anomália kritikus tömege fel nem oldódik, majd megsemmisítik egyszer s mindenkorra a megmaradt toplet bombákat. Ez lesz a Kompressziós Áttörés pillanata, az Esemény."
"A Felemelkedett Mesterek fejlesztették ki ezt a spirituális technikát. Eddig ez a legfontosabb technológia, ami fejlett Fényoszlopot hoz létre. Egy, a Földünk felett lévő anyahajó idézi ezt elő. Leereszkedik a testedbe, áthalad az Agartha hálózaton le a föld középpontjáig. Az ATVOR magas energiájú fényrészecskéket hoz létre. Január 21. óta olyan részecskék is érkeznek, melyek a Galaktikus Központi Napból származnak. Alapja a folyékony fehér fény technológia. A jelenleg rendelkezésre álló korszerűsített technológia már lehetővé teszi a teleportációt az anyahajókra.
"Felszólítom a Tiszta Fehér Fényoszlopot, hogy ereszkedjen le rám és formálódjon meg körülöttem. Felszólítom a VAGYOK, AKI VAGYOK Jelenlétét, megkérem a VAGYOK, AKI VAGYOK Jelenlétét, hogy csatlakozzon hozzám és egyesüljön velem."

A Fényoszlop a feletted lévő anyahajóról érkezik. Használd ezt a vizualizációt arra, hogy a Felsőbb Éneddel összekapcsolódj, vagy védelmet hozz létre magad körül.
Az ATVOR technológia egyre hatékonyabban működik. Az anyahajók egyre közelebb jönnek a Földhöz. Folyamatosan dolgoznak rajta, és az idő múlásával még hatékonyabb lesz."
A fenti pár mondta tehát megtalálható a Szerződés Felbontó Nyilatkozat alatt és egy külön képen is. ❤


Az Anyahajókkal való kapcsolatfelvételhez egy kristály is segítséget nyújt, ehhez is készült egy feliratozott kép, szintén csatoljuk. ❤


Használjátok a Bejegyzésben szereplő dolgokat, ha vezettetést éreztek és ha szeretnétek a belső munkát a Fényerők munkájával összehangolni. 
További szépséges napot kívánunk nektek! 🥰 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.