2019. augusztus 29., csütörtök

Galaktikus asztrológia


Az eredeti bejegyzés itt elérhető:


Az Univerzum úgy jött létre, hogy egy fraktális mintázatot mutat, amiben a Forrás Fénye sugarakra osztódik fel, amik a Fény spektrumának frekvenciái és először a létezés síkjainak legmagasabb dimenzióiban horgonyozódnak le. Ezek a sugarak, archetípusok az alapjai mindannak, ami létezik, a Csillagoktól a Bolygókig, az emberektől, növényektől, állatoktól a kövekig. Ezek a sugarak "leáramlanak" a dimenziókon és ezenkívül szakrális geometriai alakzatban fraktális mintázatban elrendeződnek az űrben.

                A kép az "Egybeesések kis könyve: a Naprendszerben" című könyvből való

Ezt az elrendeződést láthatjuk a testünkben is, ahol a meridiánok és csakrák rácsmintázata, amik a megfelelő szervekhez és a fizikai test részeihez kapcsolódnak, minden csakra és a test minden része különböző sugarakat és archetípusokat horgonyoz le.

Ennek a következő fraktálja a Lélekcsalád szintjén van, ahol a Lelkek csoportja szakrális geometriai rácsmintában vannak elrendezve és minden egyes Lélek különböző sugarakat, archetípusokat horgonyoz le, együtt létrehozva a teljes spektrumot.

A következő fraktálnál láthatjuk a planetáris rácsot, Ley-vonalakkal és Örvényekkel a hozzájuk tartozó meridiánokkal és csakrákkal, és mindegyik különböző sugarakkal és archetípusokkal horgonyoz le Fényt.

A következő fraktálnál láthatjuk ugyanezt a rácsmintát a Naprendszerben minden Bolygóval és Aszteroidával, amik a Naprendszer csakrái és örvényei, mindegyik különböző típusú sugarat, archetípust horgonyoz le, mindegyik összekapcsolódik egymással egy rácsban energia vonalakkal, mint a Ley-vonalak vagy meridiánok.

És aztán láthatjuk ugyanezt a fraktál mintát a Galaxisokon belül, minden Csillaggal, amik örvényei és csakrái a Galaxisnak, minden Csillag különböző sugarakat, archetípusokat horgonyoz le és mindegyik kapcsolódik egy rácsban. Majd ismét ugyanez a fraktál minta látható Univerzumi szinten, minden Galaxis az Univerzum csakrái, különböző sugarakat horgonyozva le és mindannyian összekapcsolódnak egy rácsban.

Ahogy fent, úgy lent is.


Szóval a Forrás Fénye a Galaktikus Központon keresztül közvetítődik, lehorgonyozza az összes frekvenciájú fényt az összes Csillagon és Konstelláción keresztül, aztán megérkezik a mi Naprendszerünkbe a mi Napunkon és a Naprendszer minden Bolygóján keresztül, aztán megérkezik a Földre a Planetáris rács Örvényein és Ley-vonalain keresztül, és végül megérkezik hozzánk a Szív csakránkon keresztül és lehorgonyozódik minden meridiánba és csakrába. Ez a fraktál rendszer olyan mint az Univerzum antennái, amik fogadják és továbbítják a Fényt a Teremtés mindenségén.

A mi egyéni energia mezőink, a mi archetípusaink magnetizálva vannak a Csillagok és Bolygók által, mi az ő "tükreik" vagyunk. Ezért van az, hogy egyéni életekhez kapcsolódóan és planetáris helyzetekhez kapcsolódóan olvashatunk a Csillagok és Bolygók pozícióiból, ha tudjuk, hogyan olvassuk őket helyesen.

                              
                                A képen: Galaktikus szív - A mi szívünk - a Föld szíve

Egy nagyon jól ismert példája ennek a Vénusz mintázata az égen, ami rezonál az Arany metszéssel és létrehoz egy Rózsa mintázatot, ami valójában a forrása vagy közvetítője a Rózsa megjelenésének a Földön:


Minden Bolygó és Aszteroida és Csillag közvetíti a saját frekvenciáit a Galaktikus rácsba ezen a módon. Ők mindannyian élő tudatos lények, úgy mint Gaia, a mi Földünk is.

Ez az ahogyan és amiért az asztrológia működik. Ez az, amiért minden ősi kultúra, lényegtelen, hogy mennyire volt technológiailag fejlett, az ősi Görögországtól és Egyiptomtól az ősi bennszülött amerikaiakig, ausztrálokig és ősi kínaiakig, gyakorlatilag minden ősi kultúra, mindig szemlélte a csillagokat, mint életük egyfajta iránytűjét. Olvasták a jeleket, meghatározott szimbólumokat láttak a konstellációkban, és a csillagokkal összefüggésben használták a gyógynövényeket és az orvosságokat és természetesen a szent helyeiket is összehangolták a csillagok állásával. Ez az lényege és eredeti célja az Asztrológiának.







Az ún. nyugati asztrológia alapja egy univerzális minta, ami az atlantiszi időkben alakult ki a Földön és generációkon keresztül adták tovább Misztériumiskolákon keresztül, különösen a keleti mediterrán térségben.

                                
                              Dendera zodiákus (állatöv) az ókori Egyiptomból

A 12 konstelláció alap mintája a 12 ágú csillag (középen a 13 ponttal), ami együtt rezonál az Élet Virága geometriával, és amely az egész Univerzum sugár fraktál rendszerének az alap mintázata.


Az asztrológia, vagy a csillag bölcsesség, a csillagok nyelvét jelenti, ami befolyással, hatással van minden teremtésre, függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e ennek, hiszünk-e benne vagy sem. De az a mód, ahogy mi kapcsolódunk ehhez, valamint a mi tudatosságunk szintje változtatja meg, hogy ezek az asztrológia hatások hogyan befolyásolnak minket. Ezt nagyon sok ember megérti most már, amikor az Új Hold és a Telihold befolyását elfogadja. Hiszen minden más asztrológiai befolyás pontosan ugyanezen a módon működik.

Egy nagyon tiszta példája ennek, hogy hogyan befolyásolja az asztrológia a helyzeteket, az 1455-ben, az Uránusz-Plútó együttálláskor történt esemény, amikor is Gutenberg feltalálta a könyvnyomtatást. Néhány évtizeddel később, az Uránusz-Neptunusz együttálláskor, 1479-ben, a fehér nemes Medici család Olaszországban használni kezdte ezt a találmányt, könyveket nyomtattak és el kezdték terjeszteni az elnyomott információkat, ezzel is hozzájárulva a Reneszánsz létrejöttéhez.

Ugyanez a minta ismétlődött meg a 20.században, az Uránusz-Plútó együttálláskor, 1965-ben, amikor is az első számítógép modellt feltalálták. Egy pár évtizeddel később, az Uránusz-Neptunusz együttálláskor, 1993-ban, a számítógépeket elkezdték tömeg méretekben gyártani, összekapcsolták őket az internettel, így azok az információk, amik addig elnyomva voltak, most már elérhettek a tömegekhez, ezzel elvezetve minket az Új Reneszánszhoz.

Számtalan ilyen példa van, mind a személyes életünkben és a planetáris események tekintetében is.

Itt fontos azt megérteni, hogy a modern, "fősodrású verziója" az asztrológiának igen csak el van torzítva és visszaéltek vele az évszázadok során.

Először is: az asztrológia nem azt jelenti, hogy pontos előrejelzést ad. Ez nem egy előre megírt könyv az életünk rendeltetéséhez. Az asztrológia olvasni tudja az őstípusú energiákat, amik egy helyzetben szerepet játszanak, de az a mód, ahogy az meg fog nyilvánulni a Szabad Akarttól függ. Mondok egy példát: van egy lila és narancssárga, vagy sárga és kék ceruzánk, de az, hogy mit rajzolunk ezekkel a ceruzákkal, az rajtunk áll. Ez olyan mint egy energetikai időjárás előrejelzés olvasása, de hogy mit csinálunk azon a napon, az tőlünk függ.

Szóval az a mód, ahogy mi egy Bolygót vagy egy jelet megtapasztalunk befolyásolva van általunk, hogy mi mit választunk és milyen tudatossággal rezonálunk rá. Tudatosan a mi választásunkon keresztül és/vagy tudat alatt a kollektív tudaton és a planetáris rácson keresztül.

Visszaélnek az asztrológiával oly módon, hogy túlhangsúlyozzák a torzításokat és a negatív tulajdonságait a Csillagjegyek és a Bolygók archetípusainak, majd ezáltal leginkább negatív és elferdített előrejelzéseket adnak az embereknek.
Ez egy önbeteljesítő jóslatot ad: ha az emberek hallották az előrejelzést, hajlamosak hinni benne tudat alatt, és ezért azon lesznek, hogy ezeket a negatív értelmezéseket megteremtsék.
Bolygószinten ez az egész folyamat eltorzított Bolygó és Csillagjegy értelmezéseket horgonyoz le a kollektív tudatosságba és a planetáris rácsba, ami negatívan befolyásolja még inkább, hogy az emberek milyen módon tapasztalják meg a Bolygók és Csillagok befolyását. Íme egy példa erre: valamikor az az elgondolás volt elterjedve, hogy a Szaturnusz és a Lilith rosszak, majd az emberek ezt elfogadták ilyen módon, még akkor is, ha nem voltak tudatában ennek, mivel ez a fő archetípus volt a planetáris rácsba lehorgonyozva. Ezért a mi feladatunk egyik része arról szól, hogy horgonyozzuk le újra őket a rácsba, a Bolygók és Csillagjegyek eredeti, pozitív jelentésével.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az asztrológia úgy lett eltorzítva, hogy nagyon sok női energiájú Bolygót és Aszteroidát nem vettek figyelembe, és csak a férfi energiájú Bolygókra fektették a hangsúlyt.

Ráadásul a Napnak egy tisztán férfi szimbolikát adtak, mialatt az igazság az, hogy a Napunk, mint a Központi Nap, mint minden csillag és a mi szív csakránk, magában hordozza mindkét polaritást, a férfit és nőit is.

Íme néhány, alap feminin Bolygó, amit a modern asztrológia általában nem használ:

Chariklo: Bár majdnem minden asztrológus használja a Chiront, csak nagyon kevesek említik a Chariklot, pedig a Chariklo aszteroida nagyobb, mint a Chiron. A mítosz szerint Chariklo Chiron felesége, ő testesíti meg az Isteni Kegyelmet, a Kozmikus Szeretet gyógyító energiáit, az Isteni nő visszatérését, a női szerelem archetípusának vízi nimfája, aki alakváltó. (Eredetileg hableány volt, majd kentaúr lett.)


Eris: Bár Eris nagyobb Bolygó, mint a Plútó, sajnos majdnem teljesen semmibe veszik. Eris a heves, harcias Istennő archetípusa, aki véget vet a frekvencia huroknak és visszahozza az Isteni Nőiséget.

Ceres: A Ceres jól ismert a modern asztrológiában, és csak ritkán és kivételesen használják annak ellenére, hogy ez egy Törpebolygó, ami nagyobb, mint a Plútó. Ceres az Isteni Anya archetípusa, aki a Lélek energiáit hordozza, kapcsolatban van az eleusziszi misztériumokkal és a Szűz Papnő archetípusával. Ezek a Papnők eredetileg nem voltak érintetlenek (szüzek), csupán azt jelentette a szűziességük, hogy nem voltak házasok, ők tartották az Istennői jelenléttel való kapcsolatot az Istennő templomokban, lehorgonyozva és létrehozva a testükön keresztül.

Pallasz Athéné: ismét elmondható róla is, hogy ez az aszteroida jól ismert és nem gyakran használt. Athéné egy harcos Istennő, amazon archetípus, a Bölcsesség Istennője, aki megtestesíti a Szeretetet és Szerelmet és Fényt hoz a sötétségbe, mivel a szimbóluma a bagoly. Felemelkedett Lényként, Athéné együtt dolgozik az Ashtar Parancsnokság Anyahajóival. Az egyik fő horgonypontja a Földön Athén városa Görögországban.


Lilith: bár sokszor használja a modern asztrológia, nagyon eltorzították. Lilith egy üres pont az űrben a Föld közelében, ami nagyon erős mágneses vonzást tart, és ami radaron kimutatható. Ő tehát a világűr elsődleges ürességének reprezentálója, a Kozmikus női méh energia megtestesítője.

Van még nagyon sok más Istennői és Isteni archetípus az Aszteroidákkal és Bolygókkal kapcsolatban itt a mi Naprendszerünkben, mint Ízisz, Juno, Magdalena, Medúza és Veszta.


Az asztrológia egy másik aspektusa, mely szintén eltávolításra került a korábban szokásosból, a Csillagok és az ő valódi jelentésük. Amikor egy asztrológiai képletet olvasunk, akkor megkereshetjük és láthatjuk a Központi Nap pozícióját, az AN Csillagkaput, a Plejádokat, a Szíriuszt, a Dubhet (jelentése Medve, alfa Ursae Maioris), ami Dou Mu Istennő csillaga, az Antareszt, az Aldebarant, a Vegát, az Arktúruszt, a Betelgueset, a Tau Cetit. Ez egy nagyon tiszta és erőteljes jelentést tud adni a képletnek személyes szinten, főleg a Csillagmagok számára, ha nyomokat akarunk keresni az eredetünkhöz és energiáinkhoz, amelyeket a Naprendszeren túlról hoztunk. Ezenkívül ez lényeges a bolygószintű események és portálok tekintetében, tömegmeditációknál is.

Ahogy az ősidőkben is ismert volt, a különböző Csillagok és Bolygók összefüggésben állnak az emberi test különböző részeivel, gyógynövényekkel és növényekkel, kristályokkal, fémekkel, Felemelkedett Mesterekkel és Arkangyalokkal, mivel minden teremtés ugyanabból a sugárból, archetípusból épült fel, a legmagasabb dimenziókból megtestesülve.

Ha megértjük ezeket az összefüggéseket alkalmazhatjuk például az egyéni gyógyuláshoz vagy segít hozzájárulni az egyéni és kollektív energia munkánkhoz. Bizonyos együttállásokhoz időzíthetjük az energia munkát, használhatunk meghatározott gyógynövényeket, kristályokat, a fény különböző színeit, Fénylényekkel való kapcsolatot és így tovább.

Minden, amit teszünk az az, hogy olvassuk azokat az archetípusokat és energiákat, amik az energia mezőben vannak lehorgonyozva, elemezzük a lehetséges kimenetelét, hogy jobban megérthessük a saját küldetésünket és célunkat ebben az életben és hogy segítséget nyújtson az életünk bizonyos szituációiban. Hogy ezek az energiák hogyan testesülnek meg, az mindig a Szabad Akaraton múlik. Kaphatunk támpontot Csillagmag eredetünkről, vagy arról, hogy két ember hogyan kapcsolódik egymáshoz, ha összehasonlítjuk a képleteiket. Aztán megláthatjuk azt is, hogy a Bolygók és Csillagok hogyan befolyásolnak minket egy bizonyos évben vagy pillanatokban. Mindezekkel meglelhetjük azokat az energetikai technikákat, Fénylényeket és eszközöket, amikkel az illető dolgozhat és segíti az ő útját.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.