Idézet Cobrától, 2020. július 30-i bejegyzés, Szférák zenéje:
"A drakonida hajók kitisztítása a holdpálya alatti térben szépen, a terveknek megfelelően halad. A Holdon túli területeken teljesen kitisztították az összes drakonida jelenlétet, a Holdon túli űr egészét mostanra felszabadított területnek nyilvánították. Számos angyali lény lép be a Szeretet kozmikus tengeréből a Naprendszerbe, ami most Galaxisszerte megtölti a csillagközi teret, úgynevezett "szférák zenéjét" hozva létre, mely a Kuiper övtől egészen a Holdpályáig terjed:"
Eredeti teljes bejegyzés itt:
https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/07/szferak-zeneje.html
Ezután az idézet után volt egy link, mely lefordításra került.
A hivatkozás angolul itt:
https://en.wikipedia.org/wiki/Musica_universalis
Fordította: MCCS
Története
A hangjegyek hangmagasságának és az azokat előállító húrok hosszának pontos arányának felfedezését Püthagorasznak tulajdonítják. A Szférák zenéje magában foglalja azt a metafizikai alapelvet, miszerint a matematikai kapcsolatok olyan energiaminőségeket vagy "hangokat" fejeznek ki, amelyek számokban, optikai szögekben, formákban és hangokban nyilvánulnak meg - mindez az arányok mintáin keresztül kapcsolódik össze.
Püthagorasz először azt állapította meg, hogy a hangjegyek hangmagassága fordított arányban áll a hangokat előállító húr hosszával, és hogy a harmonikus hangfrekvenciák közötti intervallumok egyszerű numerikus arányokat alkotnak. A szférák harmóniája néven ismert elméletben Püthagorasz azt vetette fel, hogy a Nap, a Hold és a bolygók orbitális keringésük során mind saját egyedi zümmögést bocsátanak ki, és hogy az élet minősége a Földön az égi hangok tenorját tükrözi, amely fizikailag nem észlelhető az emberi fül számára. Ezt követően Platón az érzékszervi felismerés "ikertudományaiként" írta le a csillagászatot és a zenét: csillagászat a szemnek való tudomány, a zene a fülnek, és mindkettő számszerű arányok ismeretét igényli.
Arisztotelész saját csillagászati modelljének kontextusában értelmezve bírálta azt az elképzelést, miszerint az égitestek hangot adnak ki mozgás közben:
"Mindezekből egyértelmű, hogy az az elmélet, miszerint a csillagok mozgása harmóniát eredményez - vagyis hogy az általuk kiadott hangok összhangban vannak -, annak ellenére, hogy milyen ékesszólóan és eredetien hangzott, mégsem igaz. Egyes gondolkodók azt feltételezik, hogy az ilyen nagy méretű testek mozgásának valamilyen zajt kell keltenie, mivel Földünkön a sokkal kisebb és lassabb testek mozgása ilyen hatást kelt.
És amikor a Nap és a Hold, és - ahogy mondják -, az oly nagy számú és nagy méretű csillag olyan gyorsan mozog, akkor hogy is ne keltenének hatalmas nagy zajt?
Ebből az állításból és abból a megfigyelésből kiindulva, hogy a sebességük, amit a távolságuk viszonylatában mértek meg, ugyanúgy aránylik egymáshoz, mint a zenei összhangok, azt állítják, hogy a csillagok körkörös mozgása által keltett hang harmonikus.
Ezt a zenét azonban, megmagyarázhatatlan módon, mégsem halljuk. Ezt azzal magyarázzák, hogy a hang már a születése legelső pillanatától kezdve a fülünkben van, és így nem különböztethető meg az azzal ellentétes csendtől, mivel a hangot és a csendet egymáshoz képest lehet csak vizsgálni. Tehát az emberekkel is az történik, ami a rézművesekkel, hogy annyira hozzászoktak a kovácsműhely zajához, hogy számukra nem tűnik fel, észre se veszik.
De, ahogy korábban is említettük, amilyen dallamos és költői ez az elmélet, tényekkel mégsem lehet egyértelműen igazolni. Nem csak az abszurd, hogy nem hallunk semmit, aminek az alapját megpróbálják eltávolítani, hanem az a tény is, hogy semmilyen más, az érzékszerveinken túli hatást sem kelt bennünk.
Tudjuk, hogy a túlzott zaj még az élettelen (lélekkel nem rendelkező) dolgok szilárd testeit is széttördeli: a mennydörgés hangja például a sziklákat és a legerősebb testeket is képesek megrepeszteni. De ha a mozgó testek olyan nagyok, és a rajtunk áthatoló hang arányos a méretükkel, akkor ennek a hangnak a mennydörgés hangjának sokszoros intenzitásával kellene eljutnia hozzánk, és a hatásnak is hatalmas erejűnek kellene lennie."
A középkori zeneelmélet három változatát Boethius mutatta be De Musica című könyvében:
musica mundana - a világ zenéje (néha musica universalis néven is említik)
musica humana - emberi zene (az emberi test belső zenéje)
musica quae in quibusdam constituta est instrumentis - instrumentális zene (énekesek és instrumentalisták által kiadott hangok)
A görögök óta létezik a musica universalis metafizikai elnevezés, amit gyakran tanítottak a quadriviumban (négy szabad művészet vagy tudományág: ezek a csillagászat, számtan, mértan, zene), és ez a zene és a csillagászat közötti izgalmas kapcsolat ösztönözte Johannes Kepler fantáziáját, amikor a Mysterium Cosmographicum (magyarul A Kozmosz szent titka) című művének kiadását követően az asztal fölött nézelődve próbálta összeegyeztetni az adatokat a Kozmosz valódi természetéről vallott hitével, a zenei hangokkal való kapcsolatukat illetően. Kepler 1619-ben adta ki a Harmonices Mundi (szó szerint és magyarul A világok harmóniája) című művét, melyben kibővítette a Mysteriumban bemutatott fogalmakat, és zenei intervallumokkal és harmóniákkal írta le az akkor ismert hat bolygó mozgását.
Úgy vélte, hogy ez a harmónia, bár nem hallható, a lélek számára mégis érzékelhető, és hogy „ez az Isten imitálásában létrejött zene nagyon egyértelmű boldogság érzetet kelt benne". A Harmonices-ben Kepler, aki nem értett egyet a püthagoraszi megfigyelésekkel, egy keresztény-központú teremtő mellett tette le a voksát, aki kifejezett kapcsolatot hozott létre a geometria, a csillagászat és a zene, valamint aközött, hogy a bolygók intelligens módon vannak elrendezve.
A Harmonices öt könyvre vagy fejezetre oszlik. Az első és a második könyv röviden bemutatja a szabályos poliédert (soklapú test) és annak egybevágó szögeit, újra fogalmazva a Mysteriumban bevezetett elméletét, miszerint az ókortól ismert öt szabályos térbeli test meghatározza a bolygók pályáját és azok Naptól mért távolságát.
A harmadik könyv a zenei harmonikusok meghatározására összpontosít, ideértve a konzonanciát (együtthangzás, összhang) és a disszonanciát (rossz hangzás), az intervallumokat (a csak a hangolásból eredő problémákkal együtt), azok kapcsolatát a húrhosszal, amit Püthagorasz fedezett fel, és azt a valamit, ami szerinte kellemessé teszi a zenehallgatást.
A negyedik könyvben Kepler ennek a rendszernek a metafizikai alapjait mutatja be, és érvekkel támasztja alá, hogy a világok harmóniája miért tetszik annyira az intellektuális léleknek, ahogy az emberi léleknek a zene harmóniája. Itt ennek a harmóniának a természetességét is érveként használja a heliocentrizmus alátámasztására. Az ötödik könyvben Kepler részletesen leírja a bolygók pályamozgását, és azt, ahogy ez a mozgás szinte tökéletesen illeszkedik a zenei harmóniákhoz.
És végül, az ötödik könyvben az asztrológiáról írott értekezése után Kepler azzal fejezi be a Harmonices-t, hogy leírja harmadik törvényét, ami kimondja, hogy bármely bolygó esetében a bolygók elliptikus pályájának főtengelyeinek fele a köbön egyenesen arányos a bolygók keringési idejének négyzetével:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kepler-t%C3%B6rv%C3%A9nyek#I._A_bolyg%C3%B3k_p%C3%A1ly%C3%A1ja
A Harmonices utolsó könyvében Kepler elmagyarázza, hogy az egyes bolygók maximális és minimális szögsebességének aránya (a bolygó sebessége a Nap közelében és a Naptól távol) szinte egyenértékű az összhangban lévő zenei intervallummal. Ezenkívül a bolygók ezen extrém sebességei közötti egymáshoz viszonyított arányok még több matematikai harmóniát hoznak létre. Ezek a sebességek természetes módon adnak magyarázatot a bolygók pályájának excentricitására, ami hatást gyakorolt Kepler mennyei teremtőbe vetett vallásos hitére.
Míg Kepler úgy vélte, hogy a világok harmóniája nem hallható, a bolygók mozgását a Harmonices negyedik könyvének zenei koncepcióihoz kapcsolta. Analógiát állít fel egy és több bolygó extrém sebessége, valamint az egyszólamú és a többszólamú zene között.
Mivel a nagyobb excentricitású pályával rendelkező bolygóknak jobban eltér a sebessége, ezért többféle „hangot” hoznak létre. A Föld maximális és minimális sebességének aránya durván 16 a 15-höz, vagy egy félhang aránya, míg a Vénusz pályája majdnem kör alakú, ezért csak egyféle hangot ad ki. A legnagyobb excentricitású Merkúr rendelkezik a legnagyobb hangközzel, egy szűkített decimával, vagy a 12 az 5-höz aránnyal.
Ez a hangköz, valamint a bolygók közötti relatív sebesség vezette Keplert arra a következtetésre, hogy a Naprendszer két basszusból (Szaturnusz és Jupiter), egy tenorból (Mars), két altból (Vénusz és Föld) és egy szopránból (Merkúr) áll, amik az idők kezdetén „tökéletes összhangban” énekeltek, és potenciálisan újra rendezhetik magukat úgy, hogy újra előálljon ilyen helyzet. Kepler meg volt győződve a zenei harmóniák és az égi harmóniáik közötti összefüggésről, és úgy vélte, hogy „az ember, a Teremtő imitátora” a mennyek többszólamúságával vetélkedik, hogy élvezhesse „a világ idejének folyamatos időtartamát, egy óra töredéke alatt.”
Kepler annyira meg volt győződve egy Teremtő létezéséről, hogy biztos volt benne, hogy ez a harmónia létezik, annak ellenére, hogy a Harmonices-ben sok volt a pontatlanság. Egy egyszerű mérési hibánál súlyosabb hiba következtében sok arány téves volt a hangköz valódi értékét illetően, és a Mars és a Jupiter szögsebességei közötti arány nem hoz létre harmonizáló intervallumot, a bolygók minden más kombinációja azonban igen.
Kepler félresöpörte, és azzal a matematikai érvvel támasztotta alá ezt a problémát, hogy mivel ezeknek az elliptikus útvonalaknak illeszkedniük kellett a Mysteriumban leírt szabályos szilárd testekbe, a testek dimenzióinak és a szögsebességeknek az értékének kompenzációképpen egyaránt eltérőknek kellett volna lenniük az ideális értékektől. Ennek a változásnak megvolt az az előnye is, hogy segített Keplernek visszamenőlegesen megmagyarázni, hogy az egyes bolygókat körülvevő szabályos testek miért voltak kissé tökéletlenek.
Kepler meg volt győződve arról, hogy "a geometriai dolgok adták a modellt a Teremtőnek az egész világ feldíszítésére", és tovább akarta vizsgálni a természeti világ azon részeit, amelyek kifejezetten a csillagászati és asztrológiai zenefogalmakkal foglalkoztak. Amikor Kepler kiadta a Harmonices Mundi című könyvét, felelősnek tartották egy vitáért Robert Fludd-dal, aki szintén akkoriban tette közzé saját harmonikus elméletét. Kepler a szférák égi fizikáját geometriai térbeli régióknak tekintette, amelyek a bolygók pályáiból álltak, nem pedig fizikai formájukból.
Kepler jó néhány könyve megtalálható volt Sir Thomas Browne könyvtárában, aki szintén kifejezte, hogy hisz a szférák zenéjében.
Mert létezik olyan zene, amelyben mindig, örökké összhang van, sorrend vagy arány; és addig megtarthatjuk a szférák zenéjét, a jól elrendezett mozgásokban és szabályos ütemekben. Bár a fül számára nem adnak hangot, a megértéshez azonban mégis teljes harmóniával teli hangon szólnak. Bármi is van harmonikusan megkomponálva, az örömét leli a harmóniában.
Használata a legújabb zenékben
A zene, a matematika és a csillagászat közötti kapcsolat mély befolyással bírt a történelemre. Ez azt eredményezte, hogy a zene bekerült a Quadriviumba, a középkori tantervbe, amely magában foglalta az aritmetikát, a geometriát, a zenét és a csillagászatot, és a Trivium (nyelvtan, logika és retorika) mellett a hét szabad művészetet alkotta, amelyek még ma is a magasabb szintű oktatás alapjai.
A legutóbbi kompozíciók egy kis része vagy a Musica Universalis vagy a Szférák harmóniája fogalmaira hivatkozik, vagy azokra épül. Ezek közé tartozik Mike Oldfieldnek a "Szférák zenéje" című műve, a Moody Blues Om-ja, a The Receiving End of Sirens "The Earth Sings Mi Fa Mi" albuma, Ian Brownnak a Szférák zenéje című műve, és Björk "Cosmogony" című kislemeze, amely a 2011-es Biophilia című albumán szerepel.
Korábban, az 1910-es években a dán zeneszerző, Rued Langgaard úttörő zenekari művet komponált a Szférák zenéje címmel. A Szférák zenéje címet választották a Destiny videojáték zenei aláfestéséhez is, amelyet Martin O'Donnell, Michael Salvatori és Paul McCartney komponált. Paul Hindemith írt egy Operát (1957) és egy szimfóniát ugyanazzal a zenével, a "Die Harmonie der Welt" (A világ harmóniája) címmel, amely Johannes Kepler csillagász (1571–1630) életén alapul. 2019. november 22-én a Coldplay kiadta nyolcadik stúdió albumát, Everyday Life (Mindennapi élet) címmel. A CD betétlapjának egyik oldalán egy óriásplakát képe található, amelyen a nagy betűkkel a „Szférák zenéje” kifejezés, és a „Coldplay coming soon” (Hamarosan jön a Coldplay) feliratú szöveg olvasható kisebb betűkkel. Ráadásul az óriásplakát mellett egy Rover típusú autó látható, „FFTF2024” rendszámmal.
Amikor a Virgin Radio France-szal készített egyik interjúban erről a képről kérdezték, Chris Martin fronténekes azt a kifejezést használva válaszolt, hogy "valamit egyértelműen jelent". A Coldplay 2018-ban levédette a „Music of the Spheres” (a Szférák zenéje) kifejezést a Global Citizen által kiadott, „Los Unidades” álnéven megjelentetett lemezükkel kapcsolatban.
Cobra ezt a gyönyörű zenei videót is csatolta a Szférák zenéje című bejegyzésében:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.