2017. november 2., csütörtök

Vizualizáció: Az első saját űrhajó


Nem vagyok asztrofizikus vagy matematikus, lehet ez az egész nem teljesen így fog megtörténni, viszont szeretek álmodozni. 
Álmodozni jó, olyankor szárnyal az ember lelke….Segíteni szeretnék másoknak is ebben, hogy el tudják képzelni azt, ami már jó ideje nem volt lehetséges számunkra. Az Univerzum felfedezése szabadon és teljességben. 
 
Annyi érdekesség, újdonság lesz az életünkben, hogy elképzelni sem tudjuk!
Tehát ez egy saját elképzelés arról, hogyan történik meg az első saját űrhajó használatba vétele. 
Természetesen a változtatás joga fenntartva. :)

Korábbi Vizualizációk is elérhetőek, aki szeretné őket elolvasni:

1. Az Esemény után 30 nappal:


2. Az első személyes kapcsolatfelvétel Csillagtestvéreinkkel:


3. Az Esemény után 3 évvel:







Pár évvel az Esemény után járunk. A Föld Bolygó népei Egységet alkotnak és a Konföderáció részét képezi.
A technológiák átadása akadálymentes, minden Csillagnemzet felajánlja segítségét a fejlesztésekhez, szerelési munkálatokhoz.

Új szerkezetű alapanyagokat, struktúrákat ismer meg az emberiség, melyek sokban eltérnek a megszokottól.
Fizikai és kémiai ismereteink folyamatosan fejlődnek.

Korábban a termodinamika második törvénye úgy lett kigondolva az emberiségnek, hogy úgy tűnjön, a szabad energia valami lehetetlen dolog, a relativitás elmélet szerint pedig a fény sebessége a lehetséges legnagyobb sebesség. (Cobra elmondta nekünk, hogy az űrhajók szuperluminális, vagyis fénysebességnél is gyorsabban képesek haladni, amik a fenti elméletek szerint kétségtelenül lehetetlen.)

Minden, amivel megismerkedünk annyira izgalmas és elképesztő. Ez még semmi ahhoz képest, mikor végre eljön a pillanat és megkezdhetjük saját felfedezéseinket.

Vajon milyen érzés lesz számunkra az űr látványa ennyi ezer év után?

Hiszen korábban csak kevés embernek adatott meg, hogy megtehesse... Hogy elhagyja a Földet és atmoszféráját és kiléphessen a Végtelen Űrbe. Sajnos számukra is súlyos programozással teli időszakot megelőzően történhetett meg az űrutazás.

Kint” vagy „Fent” nevezhetjük bárhogyan, minden olyan nyugodt és csendes.




Bár az asztronautákat agykontrollnak vetik alá, történeteikből még így is kiderül, hogy mindig csodálattal tekintenek az Univerzumra. (A fátyol felett a tachionok hatással vannak rájuk.)

Vajon milyen érzés lesz először a Naprendszer Bolygóit vagy a Galaktikus Központi Napot látni? 
Vagy gondoljunk csak bele a távolabbi Galaxisokba: milyen látványban lesz részünk, mikor megpillantjuk az Andromédát vagy a Plejádi Csillaghalmazt közelről?

Azt tanították nekünk, hogy csak a kemény oldalát ismerjük meg az Életnek. Ennek vége! Valódi Lényünk megismerése összefügg mindennel.
Valójában a Létezés egy fantasztikus felfedezés, örömteli, határtalan.

Készen állsz az első űrutazásodra? Akkor kezdjük! :)


Hunyd le a szemedet….lélegezz nyugodtan….és képzeld el….


Egy izgalmas „kirándulás” veszi ma kezdetét. Egy speciális, testhez simuló űrruha van rajtad. Egyszerre védelmez és kontrollálja a testi folyamataidat. Rendkívül kényelmes és rugalmas. 
Minden szinten kapcsolódik az űrhajódhoz, folyamatos kapcsolatot tart vele. 
 
 
A tudatszinted az Abszolút áramlásához igazodik. A Forrással egyet alkotva, céljaid megvalósításához, teljes összhangot képezel.

Kimész a lakrészed melletti területre. 



 




Az űrhajód ott áll. Tökéletes, akár a mély űr felfedezésére is alkalmas.
Az anyaga különleges és bár van rajta ablak, ha kell, bármelyik része áttetszővé tehető egy darabon és máris kiláthatsz rajta. 



 



Kinyílik az ajtó….belépsz rajta és helyet foglalsz az ergonómikus székben. Teljes biztonságban vagy.

Az ajtó becsukódik…Beprogramozod, hogy elemelkedj a földtől….1km….100km a Kármán-vonalnál jársz, a Sarki fény „otthonában”. 10 000km, elhagyod az exoszférát és átlépsz a bolygóközi térbe.

Fentről szemléled Gaiat….Lélegzetelállítóan szép!






Tovább mész….Mars...Jupiter….Szaturnusz….X Bolygó, Kuiper -öv, ahol valaha egy határzár volt a Naprendszer és az Univerzum között. Ez már a homályba vész..

Hipersebességre váltasz és elhagyod a Tejútrendszert. Most már érzed, hogy bármikor megteheted ezt.

Eljuthatsz a Végtelenbe és támogatnak benne. Egy nagy család része vagy, akinek a szíve tele van Szeretettel és a Szépségre, Harmóniára való vággyal...és a Szabadság valódi érzésével…
Igen Szabad vagy!…..

 




A változás titka az, hogy minden energiánkkal arra fókuszálunk, hogy felépítsünk valami újat. Új otthonokat, szállító eszközöket, gyógyító berendezéseket.

 
Ki, hová szeretne eljutni? Mit szeretne elérni és megérteni?

A választás, a Szabad Akarat dönti el mindezt….De tudd, hogy bármit megtehetsz, nem korlátoz többé senki sem.

A legvégére Cobra oldaláról egy nagyon jó kis motiváló videót hoztam nektek. A címe: A Fény Győzelme

Köszönet Rácz Anitának a fordításért. :) Íme a videóban szereplő dal szövege:


Ünnepelni fogunk, táncolni hajnalig ,
Gyerünk szárítsátok fel a könnyeitek most, és tegyétek fel a sötét szemüvegeiteket,
Ma este Babilonban
Forradalom lesz, el fog jönni a változás,
Új kezdet lesz, (ami) mindenkire ragyogni fog
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Mindenki érzi ,hogy minden rendben
Mindenki érzi ,hogy minden rendben
Ma este Babilonban
Talán ki kéne mennünk táncolni és kihelyezni a vörös fényt, (hogy)
Mindenki tudja, hogy vége, mi egész végig tudtuk,
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Ma este Babilonban, ma este Babilonban
Mindenki érzi ,hogy minden rendben
Mindenki érzi ,hogy minden rendben
Ma este Babilonban
Talán ki kéne mennünk táncolni és kihelyezni a vörös fényt, (hogy)
Mindenki tudja, hogy vége...
 

A videóban a zene mellett még pár sor olvasható, ez így szól:


1. A Fény győzelme egyre közeledik

2. Egyre izgatottabbak vagyunk, ahogy a győzelem minden nappal egyre közelebb

3. A Szeretet mindannyiunkat meg fog menteni

4. Olyan helyekre fogsz eljutni és olyan dolgokat fogsz látni, amit sohasem gondoltál

5. A Fény győzelme


Íme a videó:




 

                      Cobra: "Megérdemled, hogy jobb életed legyen. Kövesd az álmaid.
                                                            Érd el a Csillagokat!"

 


Kellemes Álmodozást Mindenkinek! :)








2 megjegyzés:

  1. Érdekes, hogy én is ilyen témájú klippet csináltam a zenémhez: https://youtu.be/Oui2ZR9RMtA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! Nagyon látványos!! Köszi szépen kedves László :)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.