2018. augusztus 23., csütörtök

Élj a „Mostban”: Ítélőképesség


Az 1990-es évek elején az Ellenállásnak volt némi szerepe abban, hogy az emberiségnek legyen lehetősége a fizikai szinten összekapcsolódni minél magasabb szinten. Az internet meghozta ezt a kapcsolatot.
Az Ellenállás közbeavatkozott és az eredetileg katonai célokra kifejlesztett Arpanet, ami az internet elődje volt, elérhető vált mindenki számára.

Azóta nagyon sokat fejlődött az internet és mi is vele együtt. Milliónyi oldal és információ kering az emberek és hatalmas teljesítményű szerverek között. Ember legyen a talpán, aki eligazodik közöttük, és sokan csak kapkodják a fejüket, hogy ezt olvasták meg azt egy-egy témában. És akkor még a televízió és rádió befolyásolásáról még nem is tettünk említést…


Tudjátok, én évekkel ezelőtt hoztam egy döntést. Ez az én életem egy meghatározó döntése volt. Eljutottam Cobra oldalára és elkezdtem olvasni. Azt vettem észre, hogy teljesen természetesnek veszem, hogy igaz, amit ír. Teltek a hónapok és egyszer csak az Aion portál aktiválás jött. Senki sem kényszerített rá, de éreztem, hogy csatlakoznom kell. Legbelül a szívemben, minden sejtemben, a Lelkemben éreztem, hogy ez a helyes és ez az érzés azóta is tart.

Ezzel csak azt szeretném elmondani, hogy ezzel a döntéssel leegyszerűsítettem az életemet. Korábban olvastam annyiféle oldalt. Nem mondom, hogy értelmetlen volt, de nem éreztem azt, hogy valóban segíteni tudnék az ottani információkkal másoknak, hogy fejlődnék valahová, vagy hogy azt a „rendetlenséget” a fejemben segítene helyretenni. 


Számomra sokat jelent, hogy most már, ahogy mondani szoktam, egy irányt tartok és megtaláltam a megfelelő utat, ami előbbre visz.

Ha te is úgy érzed, hogy bizonytalan vagy és elveszel a rengeteg információhalmazban, akkor talán itt az ideje, hogy megleld a megoldást. Hozz egy döntést és sokkal felszabadultabban fogod érezni magad.
Találtam még néhány segítséget, amit Cobrától kaptunk, arra vonatkozóan, hogy az ítélőképességedet fejleszd és csak azokhoz az információkhoz juss el, amik valóban fontosak számodra.
Íme egy idézet tőle:

A valódi ítélőképesség kulcsa az alábbiakban rejlik:

1. Fogadd el a félelmeidet és más elfojtott érzelmedet és alakítsd át őket. Sokféle módszer, megközelítés, gyógymód és technika létezik az érzelmek átalakítására.

2. Tájékozódj a tudomány, művészetek és az emberi tudás egyéb területeinek alapvető dolgairól, hogy az elmédet ne tudják megzavarni azzal a sok képtelenséggel, ami nagyon sokszor megjelenik az alternatív médiában. (Pl. A Nibiru Földhöz ütközése)

3. Meditálj vagy keress más olyan módszert, amivel kapcsolódni tudsz a felsőbb énedhez.

4. Szabadulj meg az alternatív médiákból áramló előítéletektől és képtelenségektől, ahogy megszabadultál a fősodratú médiák előítéleteitől és képtelenségeitől is és gondolkodj a saját fejeddel.”

Ha már használod az internetet, akkor használd jó célokra. Ha úgy érzed, hogy maximálisan azonosulni tudsz Cobra információival, akkor terjeszd őket. Sok Csillagmag társunk „alszik” még és lehet te vagy az a személy, akinek a segítségével elkezdi felismerni az „illúziót”.

Az 1. ponthoz kapcsolódóan, ahol Cobra említi, hogy ismerd fel a félelmeidet és alakítsd át őket, van egy nagyon jó kis protokoll, amit a Szeretjük a Tömegmeditációkat oldalról szeretnék nektek megmutatni. Hálás köszönet Rácz Anitának, aki folyamatosan fordítja az angol nyelvű bejegyzéseket erről az oldalról! :)
Íme a protokoll:



A 3. pont a meditáció. Tudom...már a fülén jön ki mindenkinek. :) Sokszor mondjátok, hogy én nem tudok, meg nincs rá időm, esetleg nem tudja valaki, hogy is kezdjen hozzá. Nem kell túlbonyolítani. Csak keress egy nyugodt helyet, ami lehet az otthonodban vagy a természetben, hunyd le a szemed és keresd a kapcsolatot Önmagaddal. Vagy például Smaly7 már több száz videót készített el magyarul számunkra, válogass közülük. Ha szereted a vezetett meditációkat, akkor használd azokat, mert van választék bőven. Segítenek egy hosszú nap után ellazulni, feltöltődni vagy fejlődni.

Például íme az Arany spirál vezetett meditáció:


Vagy a Szexuális energiánk gyógyításához készült vezetett meditáció:



Ez a meditáció pedig minden vasárnap van, amikor is a Fénymunkások és Fényharcosok együtt, összeolvadva, közösen segítik Gaia felszabadulását. Bizonyára ismered ezt, a Kulcs a Szabadsághoz vezetett meditáció:


Ha mindennap csak egy negyedórát fogsz erre szánni mondjuk a napi traumatizáló hírek helyett a tv-ben, akkor olyan dolgokat fogsz megtapasztalni, hogy nem győzöl majd róla beszámolni a Cobra csoportban. :)

Számomra most az összes közül ez a kedvenc, amiért rendkívül hálás vagyok Rácz Anitának és Smaly7-nek, hogy ezt elkészítették. Egybeolvadás az Én Vagyok jelenléttel:


Hogy miért fontos számomra? Mert érezni akarom a kapcsolatot a Lelkemmel, tudni akarom, hogy ki is vagyok valójában. Érzem, hogy dolgom van itt a Földön és ez segíteni fog kiteljesedni.
A másik, hogy Cobra említette a Budapesti Felemelkedés Konferencián, hogy ezzel a behívással, ami a videóban szerepel, csatlakozni tudsz a Galaktikus Konföderációval való aktív közreműködéshez és egyben az ATVOR technológiával is összekapcsolódsz (Az ATVOR technológia egy 5. dimenziós fényoszlop, amit az Ashtar Parancsnokság a testünkön keresztül a 3. dimenzióba projektál, tükröz.)
Ez a technológia segít manifesztálni a tökéletességet az életünkben.
Íme ez a behívás, részlet a videóból:

Felszólítom a tiszta Fehér Fényoszlopot, hogy ereszkedjen le rám és formálódjon meg körülöttem. Felszólítóm a Vagyok, aki Vagyok jelenlétét, megkérem a Vagyok, aki vagyok jelenlétet, hogy csatlakozzon hozzám és egyesüljön velem.”

A 2. ponthoz kapcsolódóan: azt mondják az emberek, hogy nem tapasztalnak semmilyen változást. Tudjátok sokszor olvasom el a Cobra által megadott linkeket, ami a fizikai síkon lévő történéseket támasztják alá, és összefüggnek a Fényerők és különböző titkos, pozitív, földi csoportok műveleteivel, a cabal és a chiméra bukásával, Gaia változásaival vagy éppen az emberiség számára egyre nagyobb ütemben megjelenő fejlesztésekkel. Amikor csak lehet, megnézem, hogy ugyanaz magyarul is megjelent-e esetleg, de ugyanezt teszi a magyar Cobra Portál is. Sok esetben csatolják magyarul az írásokat, hogy ezzel is segítsenek. Mindösszesen annyit kérünk tőletek, hogy támogassátok az erőfeszítéseiket és olvassátok el őket, és akkor nagyobb képet kaptok mindenről.


Ezenkívül folyamatosan fordításra kerül Untwine oldala, amit személy szerint imádok. Untwine részt vett tachion kamra kezelésen, és ez az írásain tökéletesen észrevehető. A Felsőbb Énnel való kapcsolata egyre erősebb és az ítélőképessége ezzel egyenértékűen magasabb szintű. Nem kérdőjelezi meg Cobra információit. Támogatása az Ellenállás és a Fényerők tekintetében számtalanszor látható az oldalán megjelent cikkekben. Ahogy a blogja nevének jelentésében is benne van: az ő célja az „Egyensúly újrateremtése” (Recreating balance).


Néhányszor hallottam már, hogy nekem jól van ez így, nem tudok rajta változtatni és különben is, én szabadnak érzem magam. Valóban úgy gondolod, hogy szabad vagy? A lenti cikkben látni fogod például, hogy mindösszesen 6 cég tulajdonában van a világ teljes média felülete, vagy hogy a tudás, amit „kapunk” az mennyire előre eltervezett és irányított:


Ennek lesz most vége a te, a ti segítségetekkel. Cobra azt mondja, ha mi Fénymunkások és Fényharcosok, nem segítenénk az Új Valóságot létrehozni a mi pozitív és emelkedő energiáinkkal, a teremtő gondolatainkkal, ha egyik napról a másik napra abbahagynánk a meditációkat és hogy önmagunkon dolgozunk, akkor a Föld egy apokaliptikus hellyé változna. Ezt nyilván senki sem akarja!

A mi helyes meglátásunk és hozzáállásunk a jelenlegi felszabadítási törekvésekhez is nagyban idéz elő változásokat. Folyamatosan bontjuk le a Mátrixot, amit több ezer évig „tökéletesítettek” számunkra. Minden nappal egyre több Fény érkezik hozzánk a fátyol repedésein. Ha ezt továbbra is így folytatjuk, elkerülhetetlen a Győzelem, csak ki kell tartani.

Kívánom, hogy mindenki egyre közelebb juthasson a valódi Lényéhez, és ezáltal rendbe tudja tenni az ítélőképességét, ami összefüggésben van az erkölcsünkkel. Untwine-nak van egy nagyon jó kis írása ezzel kapcsolatban, ezt szeretném még megmutatni:


Még egy nagyon fontos dolog, ahogy azt már többször is olvastuk: nem köteleznek senkit semmire. Döntéseidet te magad hozod, saját Szabad Akaratod van. Vedd vissza az irányítást az életed felett és ne engedd, hogy bárki is befolyásoljon téged, mert saját magadnak kell érezned, legbelül, hogy helyesen cselekszel, helyes irányt tartasz. Ha ezt megteszed, akkor hatalmasat fogsz előre lépni. A Fényerőknek szükségük van ránk, itt a felszínen. Olyan Csillagmagokra, akik tisztában vannak az igazsággal, akik hajlandóak segíteni és tenni azért, hogy ez az áldatlan állapot megoldódjon.



Cobra említette, hogy 1977-ben az Ashtar Parancsnokságnak sikerült felvennie a kapcsolatot egy tv adáson keresztül. A videóban egy Vrillon nevezetű Csillagtestvérünk beszél közel 8 millió emberhez. A felvétel valódi és nagyon fontos mondanivalója van: a belső hang és az ítélőképesség fejlesztését kéri, mert ez segíteni fog abban, hogy a fejlődési spirál magasabb fokait elérhessük. Aki szeretné meghallgatni és megnézni, itt megteheti:


A Fény győzelme! 

További szép napot Mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.