2018. november 23., péntek

Központi Civilizáció, avagy a Szárnybontók


Fordította és összeállította: Takács Anikó és Czékus Viki

Az itt megjelenő információk közvetlenül az Ellenállás szóvivőjétől, Cobrától származnak. Nem tartalmaznak csatornázott üzeneteket.
Cobra egy Plejádi Csillagtestvérünk itt a fátyolon belül, aki több, mint 40 éve áll kapcsolatban a nagy planetáris felszabadító csoporttal. Pontosan 1977-ben volt az első személyes kapcsolatfelvétele, melynek során a Naprendszerünkben utazott, és nem akart „haza jönni” a Földre. Mintegy 30 percig tartott meggyőznie a Plejádiaknak arról, hogy térjen vissza a mátrixon belülre megvédeni az emberiséget a nukleáris háborúktól.
Azt kérte tőle az Ellenállási Mozgalom, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X Bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Mint az Agarthai Hálózat és a Fényerőinek képviselője, arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.

Ez a cikk ismét olyan dolgokat fog felfedni, amikről sokunknak semmi fogalma sem volt, illetve úgy fogalmaznék inkább, mélyen rejtve vannak bennünk és elfelejttették velünk. Cobra felhívta rá a figyelmünket, hogy a társadalmunk gyökeres átalakuláson fog keresztül menni, többek között ezzel a tudással is, aminek egy kicsinyke részét most szeretnénk felfedni nektek Anikóval.

A cikk két részre oszlik: elsőként szeretnénk megmutatni azokat az információkat, amiket Cobra az évek alatt az oldalán közölt velünk. Majd az egyik cikkében található link tartalmának fordítását közöljük veletek, ami szintén nagyszerű dolgokat árul el a Központi Civilizációról.
Nagy örömünkre szolgál, hogy találtunk néhány interjúrészletet és konferenciarészleteket is szintén ezzel a témával kapcsolatban. Ezeketi is csatoltuk a cikkhez. 

Lazulj el és érezd magad otthon! :)



Akkor kezdjük először a közvetlenül Cobrától származó információkkal.

2001 márciusában a Fényerők egy meghatározott, nagyon fontos művelete befejeződött, és így a Központi Civilizáció képessé vált a Naprendszerünkben való közvetlen beavatkozásra. A Központi Civilizáció egy ősi faj, amely a Központi Nap közelében fejlődött, és ők a Galaxis első faja, amely elérte a spirituális érettséget sok millió évvel ezelőtt. Egyes körökben ez a faj Szárnybontók néven vált ismertté.

Ennek a bolygónak a végső felszabadítása okán érkeznek most el hozzánk. Ezen hajók lényei, amelyekre néha Kék Aviánokként tesznek utalást, a Központi Civilizáció tagjai, amely az első és legidősebb intelligens élet a galaxisunkban, és ebből kifolyólag a legfejlettebb is.”

... A gömbölyű anyahajók lényei mind ezidáig csak indirekt módon léptek kapcsolatba a földi lakossággal, és csak a színfalak mögött működtek, mivel ők rendelkeznek a legmagasabb bölcsességgel, így mindig szükségük volt egy közvetítőre. Egyszerűen túl nagy volt a rezgésszintbeli különbség a felszíni lakosság és ő közöttük. Egész idő alatt ők vezették az Ashtar Parancsnokságot és a Plejádi flottát. Most pedig már egy közvetlenebb kapcsolatfelvételt választottak a Föld lakosaival.”

Az emberiség történelmében néha szárnyakkal rendelkező fizikai angyali lényekként manifesztálódtak. Az egyik képviselőjük, Iona volt, aki elhozta az Istennő misztériumait a Földre Atlantisz idején.”


Több millió évvel ezelőtt a Központi Civilizáció elkezdett interdimenzionális átjárókat építeni mindenfelé galaxis szerte, valamint elkezdte létrehozni a Fény Galaktikus hálózatát. Miközben ezt tették, számos fajjal találkoztak szerte a Galaxisban, akiknek segítettek azonos szintű spirituális érettséget elérni.
Mindez a szuverén, spirituálisan fejlett faj létrehozott egy konföderációs egységet, amelyet Galaktikus Konföderációnak (NEM Galaktikus Föderációnak) hívnak. Ahogy a neve is sejteti, ez NEM egy kaptár mentalitású központosított föderáció, hanem szuverén, érett fajok, egy laza, építő jellegű konföderációs egyesülése. Itt olvashatjátok a föderáció és a konföderáció közötti különbséget.”

Három fontos fogalom is említve van itt, talán kezdjük a kaptár mentalitással, hogy az mit takar, és miért nem ért vele egyet Cobra.
Tehát olyan egységben élnek, ami NEM úgy működik, mint a kaptár, miszerint: van a méhkirálynő vagy méhanya, aki a „főnök” és vannak a dolgozók, akik az egész méhrajért dolgoznak, de az életük feláldozható a közösség jóléte és túlélése érdekében. Náluk, a Fényerőknél, ugye nem kell semmit sem túlélni, mert bőség van minden szinten és a másik, hogy együtt hoznak döntéseket.

A következő két fogalom értelmezéséhez Cobra adott egy linket, íme magyarul a lényeg:
Föderáció: ez egy egyezményes társulás, melyben minden csoport, közösség kölcsönösen és az egyenlőség alapján elkötelezik magukat egymásnak egy vagy több meghatározott cél érdekében. A Földön ilyen Föderációk például: Ausztrália, Nepál, Oroszország, Egyesült Államok, Venezuela, Belgium.

Konföderáció: szuverén államok, közösségek olyan csoportja, akiket egy szerződés hoz létre. (Megj.: jelen esetben pl. a Galaktikus Kódex lehet egy ilyen „szerződés”). Általában valamilyen kritikus kérdés megoldására jön létre, ami közös megoldást kíván minden tag számára. A Földön szintén vannak rá példák: Tolték Birodalom, Új Anglia Konföderáció, Maja Szövetség.

Most pedig ismét Cobrától információ részletek a Központi Fajról:

2001 márciusában a Fényerők egyik fontos művelete befejeződött, és így a Központi Civilizáció közvetlenül is beavatkozhatott a Naprendszerben. Hold méretű, gömb alakú központi űrállomásokat helyeztek el Naprendszerünk heliopauzájának külső peremén, hogy stabilizálják a Galaktikus Központi Napból érkező intenzív energiák beáramlását, amely a 26.000 éves ciklusának tetőpontján kellett, hogy aktívabbá váljon. Azáltal, hogy ezeket az energiákat harmonikusan irányítják a Naprendszerbe, számos kataklizma, beleértve a Földet érintőket is, meg lett akadályozva. Amikor az Illuminátus felfedezte e gömbök jelenlétét, tagjai teljesen megőrültek és megteremtették a 9/11-et.”


2003-ban a Fényerők kezdtek fölénybe kerülni a Naprendszerben, 2012-ben pedig az összes negatív titkos űrprogram megtisztításra került, leszámítva azokat, amelyek közvetlenül a chimera csoporthoz köthetőek.

Az IS:IS portál sikeres megnyitását követően, mely tavaly december 15-én történt, és amely befejezte a sötétség háromszögelését a Helyi galaxishalmaz számára, a Központi Civilizáció nagyobb, gömb alakú központi űrállomásokat helyezett el (melyek közül néhány akár a 30.000 mérföldet, vagy 10.000 km-t is elérheti átmérőjében) a heliopauza mentén. Számos kisebb, Hold méretűt pedig áthelyeztek a Naprendszeren belül.”



Friss hírek az Egység Meditációról, 2017. augusztus 19.:

A felébredett közösségen belül még soha nem értük el az egységnek ezt a szintjét. Sok csoport és egyén félretette nézetkülönbségeit és támogatják az Egység Meditációt, mindenki a saját módján.
Az általunk elért egység egy erős, koherens jelet teremtett, ami felkeltette a Központi Faj figyelmét. Úgy vélik, hogy ez a jel egy indikátor abban a tekintetben, hogy a felszíni emberiség készen áll az evolúció következő szintjére lépni.”


Most pedig jöjjenek az interjúrészletek:

Cobra: Pontosan. Ezeknek a lényeknek eddig nem igen volt közvetlen kapcsolata ezzel a bolygóval. Talán emlékszel, hogy egy picivel több, mint egy évvel ezelőtt megnyitottuk az Iona Portált. (Igen.) 
És a Központi Civilizációból származó egy bizonyos lény elkezdett kicsit többször kapcsolatba lépni a Naprendszerünkkel ennek az aktiválásnak eredményeként, és most hogy egyes csillagkapuk nyitva állnak, a Központi Civilizáció egyre aktívabbá válik az Eseményre való felkészülésben.
Ők tulajdonképpen a különféle parancsnokságok, mint a Jupiter Parancsnokság, az Ashtar Parancsnokság, a Plejádi és Andromédai flotta, a Szíriuszi flotta, valamint az Arktúriszi flotta, különféle Felemelkedett Mestereinek tanítói és oktatói.
Ők tehát valójában azt a multidimenzionális műveletet koordinálják, amely most a Naprendszerben történik.
Néhány hajójuk olyan nagy, hogy energetikailag túl nagy befolyással bírna, így nem jönnek be a Naprendszerbe.
Ezeket az óriási anyahajókat a Naprendszer körül az Oort-felhőben helyezik el.
A kisebbek közül néhány itt van a Naprendszerben és álcázva van. Fizikailag nem láthatóak. A cabal technológiáival nem érzékelhetőek. Jelenlétük indirekt módon lett a cabal tudtára adva. De ők nem lépnek kapcsolatba a caballal. Nem kommunikálnak azon a frekvencián. Csak pozitív tudattal lépnek kapcsolatba.”

 Cobra: Igen, rendben. Megmagyarázom. Amire az illető utal, azok az Ellenállás emberei, akiket Központi Civilizációnak hívnak. A Központi Civilizáció egy olyan civilizáció, amely galaxisunk központi régiójában található, a Galaktikus Központi Nap (Pleroma) közelében, és természetesen ez az a civilizáció a galaxisban, amelyen keresztül a spiritualitás kiterjedt az emberiség körébe, és amely elkezdte megteremteni az Élet hálóját. És ezek a gömb alakú hajók a Galaktikus Konföderációhoz tartoznak, illetve a Központi Civilizációhoz, amely tulajdonképpen létrehozta a Galaktikus Konföderációt több millió évvel ezelőtt, és az úgy nevezett Aviánok, nem mások, mint angyalok. Amikor ezek az angyalok a fizikai síkon manifesztálódnak, szárnyakkal rendelkeznek. Ez az egyszerű magyarázata annak, ami történik.”


Most pedig jöjjenek a konferencia részletek. 2015 márciusában Cobra Konstanzban tartotta ezt az Áttörés Konferenciát lélektársával, Isis Astara-val. Négy részben került lefordításra, a jegyzetek az ellenallas 1111 blogon olvashatóak.


A tavaszi Konstanzi Áttörés Konferencián Cobra elmondta, hogy miután ezek az óriási hajók túl nagyok ahhoz, hogy közvetlenül lépjenek kölcsönhatásba a Naprendszerben, inkább az Oort-felhőből működnek energetikailag és álcázva vannak. Összekötegelik az egyre növekvő aktivitású Központi Napból érkező energiákat és beküldik a Naprendszerünkbe. Cobra kihangsúlyozta, hogy ezek nélkül a hajók nélkül már nem lennénk itt, illetve hogy a műveleteik nélkül már lakhatatlan lenne a Bolygó felszíne.

A Központi Civilizáció egy ősi faj, amely a Galaktikus Központi Nap közelében fejlődött, és ők a Galaxisban az első faj, amely elérte a spirituális fejlettséget, sok millió évvel ezelőtt. Egyes körökben ezt a fajt Szárnybontókként ismerik.
Konstanzban azt is megtudhattuk, hogy az ezeken a hajókon élő lények, akikre néha Kék Aviánokként tesznek utalást, a Központi Civilizáció tagjai, amely az első és legidősebb intelligens élet a galaxisunkban, ezért a legfejlettebb is. Most a bolygó végső felszabadítása miatt érkeznek ide. Ezeket a lényeket Szárnybontókként is ismerik. Szárnyakkal rendelkező angyali lények, fizikai angyalok. Iona egy, a galaxisunk magjából származó Istennő, aki az ősi időkben elhozta az Istennő misztériumait Atlantiszba.

A Szárnybontók "időkapszulái" kódolva vannak, és újabbak csak a megfelelő időben kerülnek majd elő, amikor e Bolygó Fénymunkásai eléggé megemelték rezgésüket és megértésüket ahhoz, hogy képesek legyenek befogadni a tudást és a tanításokat.

Cobra mutatott képet a Konferencián az Oort-felhőről, jég objektumokkal és üstökösökkel a belsejében, amelyek szintén közvetítő pontokként funkcionálnak. Közöttük pedig álcázott gömbhajók találhatóak.
Az Oort-felhő átmérője egy fényév.
Cobra mutatott egy másik képet a Naprendszerünkről a Kuiper övvel. Kisebb hajók helyezkednek el benne, amelyek az Oort-felhőben található hajókról érkező energiákat közvetítik a Naprendszerünkbe. 

 
Mindmáig a Gömb alakú anyahajók lényei csak indirekt módon léptek kapcsolatba a földi populációval, és csak a színfalak mögött működtek közre, mivel ők rendelkeznek a legmagasabb bölcsességgel, és így mindig szükségük van egy köztes kommunikátorra.
 
A vibrációs különbség közöttük és a felszíni lakosság között egyszerűen túl nagy volt. 
 
Az idők folyamán ők irányították az Ashtar Parancsnokságot és a Plejádi Flottát. Most pedig már egy sokkal közvetlenebb módját választották az Föld bolygóval való interakciónak.”

A most következő részben pedig az a lefordított anyag következik a Központi Civilizációról, ami ebben a cikkben szerepel. Magyarul itt olvashatod el a rájuk is utaló bejegyzést Cobrától:


Ezt a cikket már csak azért is érdemes elolvasni, mert egyéb információkkal is szolgál: a Naprendszer egyéb bázisairól, hogy miért történt meg 9/11, vagy hogy miért nem érdemes csatornázásokat olvasni.

Íme egy részlet a cikkből:

A Központi Civilizáció egy ősi faj, mely a Galaktikus Központi Naphoz közel fejlődött, és ami több millió évvel ezelőtt elérte a spirituális érettséget, elsőként a galaxisunkban. Egyes körökben Wingmaker néven ismerik őket.”

A Szárnybontók Mitológiája

A Központi Faj az Univerzum legősibb faja, mivel ők Isten (az Első Forrás) elsőként megteremtett, eredeti lényei. A lények e faja lépésenként - hét fázisban - lett létrehozva, az Első Forrás hét tiszta/pontos archetipikus minőségei alapján. Ennek következményeként, a Központi Faj hét családból áll, melyeket a Fény Törzseiként ismerünk.

A Központi Faj ragyogó lényei örökkévaló lelkek, akik tiszta fényből álló kifinomult testekben élnek - Isten gyermekei - "Isten darabjai", mondhatjuk. Magának az Első Forrásnak az első generációja, annak csupa szív megtestesülései, és a szeretet, fény, bölcsesség, valamint az erő világítótornyai. (A képzelőerőd segítségével fényes, holografikus, fénnyel teli entitásokként jelenhetnek meg.... a belőlük áradó fény, finoman pulzáló hullámok formájában, kifürkészhetetlen fényből ered.)

Csak ritkán esik róluk szó a mitológiában. A Fény Törzsei a Föld történeteiben Elohimként, az Angyali Seregként vagy Ragyogókként, Fényesekként lettek feljegyezve. Ezek a tündöklő lények számunkra Istenként jelennek meg, de valójában ők Mi vagyunk - ők a mi múlt-, és jövőbeli Énünk. Ez ellentmondásnak tűnhet most, de tisztázni fogom majd ezt a pontot, ahogy az esszé kibontakozik.

A fizikai Univerzum felépítése és a Központi Faj eredeti otthona

Az Első Forrás anyagi lakhelyét Központi Univerzumnak hívják, és a Nagy Fizikai Univerzum szívében helyezkedik el. Az Első Forrás otthonából kiterjed hét különböző Szuper Univerzum, amelyek a Teremtés hatalmas birodalmait alkotják.


                                Kép: A Nagy Fizikai Univerzum felépítése - Külső, táguló űr-
                                Szuper Univerzumok 1,2,3,4,5,6,7- Tejút Galaxis - Központi 
                                              Univerzum ( Az Első Forrás otthona)

Galaxisunk, a Tejút, és a fizikai Univerzumunk, amely galaxisok milliárdjainak, és számos kisebb, illetve nagyobb dimenzióknak ad otthont.... mind a Hetedik Szuper Univerzumban található.

Most egy szimmetriát vehetsz észre kibontakozni... Hét Fénytörzs család alkotja a Központi fajt, és hét Szuper Univerzum létezik. Mindegyik Szuper Univerzumhoz tartozik egy Központi Faj család, és mindegyik család befolyása kihat a teljes Univerzumukra.

A Központi Faj családjainak eredeti otthonai az 5. oldalon található ábrán piros pontokkal vannak feltüntetve (fenti kép), és láthatjuk, hogy a Központi Univerzum külső peremét veszik körbe. Az ő menedékeik a legközpontibb galaxisok az univerzumban, és alig érik el az idő-tér birodalmakat. Ezekre a káprázatos helyekre utaltak úgy a legnagyobb misztikus személyek, akik valaha ezen a Földön éltek, mint a felfoghatatlan szépség birodalmai, harmonikus, kozmikus szimfóniák, és amelyek át vannak itatva örök szeretettel.

A Központi Faj lelkei egységet alkotnak a Forrással és egymással a saját születési helyükön és határtalan hála járja át az egész birodalmat. Azzal a megértéssel élik mindennapjaikat, miszerint minden egyes lény lélekesszenciája a Forrásból ered, vele alkot egyet és folytonosan megosztják az ő lényegiségét időn és téren túl. Tisztában vannak vele, hogy minden Teremtett Lény a Forrás otthonából származik, a Központi Univerzumból. Látják minden lény elsődleges azonosságát, ami nem más, mint hogy a Központi Univerzum Szuverén Lényei vagyunk.

Bár a csillagok és a galaxisok óriási távolságokra vannak egymástól fizikai értelemben, mégis minden Szuper Univerzum hemzseg az élettől. Kozmikus szinten az intelligens élet teljesen szokványos, általános és változatos. Mélyen összekapcsolható az energiával, a DNS-sel és a kvantum hálózatokkal, amiknek sem idő, sem tér nem szab határt.

A Központi Faj minden lénye ugyanazon genetikai minta felhasználásával lett megteremtve, ahogy minden humanoid életforma a 7. Szuper Univerzumon belül. Ez a minta láncolatos és nem annyira az evolúciós skálával van összefüggésben, mint inkább a különböző sűrűségű síkokkal. Egy Bolygó rezgésének sűrűsége a 7. Szuper Univerzumban egyedi, és ez a vibrációs környezet az, amely meghatározza, hogyan nyilvánul meg az minta, amely aztán meghatározza azon emberi lény hajlamait és kapacitásait (képességek, tehetségek), amely az adott bolygón honos. A Központi Faj egyedei a genetikusok és ők rendelkeznek az emberi DNS állomány térképével, valamint ők felelősek a fejlesztésért és növekedésért a folyamatosan táguló Univerzumban. 

 
Szeretném csatolni ehhez a részhez Cobrának a DNS-sel kapcsolatos információit is:

Rob - Ha van rá lehetőséged, esetleg küldj egy linket és azt közzétehetnénk, de szétnézek és meglátom, mit tehetek. Nem kifejezetten az egészséggel kapcsolatos a következő kérdés, hanem a DNS manipulációval. Ha jól értem, ez már évezredek óta folyik. Természetesen hallottunk Zecharia Sitchinről, Enilről és Enkiről, nem ők teremtették az emberi fajt, de azt hiszem, negatívan befolyásolták a manipulációjukkal. Tudnál arról beszélni, hogy zajlott ez a manipuláció és hogy mely manipulációk voltak a legártalmasabbak az elmúlt 30000 évben? És hogy vissza tudjuk ezt fordítani saját magunk az Esemény előtt?

COBRA - Ez egy nagyon terjedelmes téma. Csak annyit mondok, hogy sokkal hosszabb ideje tart, mint 30000 év. Tulajdonképpen a génmanipuláció csaknem 1 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a sötét erők az Orion csillagrendszerből Atlantisz idején erre a bolygóra érkeztek. Ez a génmanipuláció meglehetősen kiterjedt volt és sok faj végezte. Léteztek úgymond jó, pozitív fajok is, akik helyre akarták állítani az emberi DNS-t és pozitív módon járultak hozzá ehhez a folyamathoz. Szóval most olyan DNS-sel rendelkezünk, aminek sok gyógyulásra van szüksége. Ez a gyógyulás az Esemény után fog megtörténni, ami tulajdonképpen az a pillanat, amikor napvilágra kerülnek azok a fejlett technológiák, melyekre ehhez szükség lesz. Nem látom igazán, hogy mindez meg fog történni az Esemény előtt, mert ez egy elég összetett helyzet.
Rob - Igen, kíváncsi voltam erre és az érdekelne, hogy hogy történt a manipuláció. A fénycsoportokból egyes embereket elvittek és módosították a DNS-üket, majd módosították az utódaik vérvonalait? A rossz fiúk elraboltak egyes embereket és elvégezték rajtuk a manipulációt? Vagy hogy történt? Egyéni vagy csoportos szinten történt vagy hogyan?
COBRA - Hasonlóan történt, mint ahogy azt a gyógyszeripari kartell teszi jelenleg az oltásokkal. Mindenkinek kötelező volt úgynevezett "kezeléseken" részt venni úgynevezett "gyógyító templomokban" Atlantiszon és itt manipulálták a DNS-t atlantiszi technológiával. Valójában az embereket nem kényszerítették arra, hogy elmenjenek ide, de erősen tanácsolt volt nem az ellenkezőjét tenni. Tehát ha valaki nem ment el, az következményeket vont maga után. Az emberi lakosság jelentős része keresztülment ezen a folyamaton egy bizonyos ponton Atlantiszon.”
Lynn - Cobra, mi azzal kapcsolatosan az érzésed, hogy mi emberek képesek vagyunk újra létrehozni a DNS-ünk 24 szálát?
COBRA - Nem értek egyet a DNS 24 szálával. Ez csak egy újabb New Age koncepció, amely divatba jött.
Aaron - Akkor igaz, vagy nem igaz ez?
COBRA - Mondom, ez csak egy New Age koncepció, melyet a felszíni lakosság köreiben terjesztenek.
Aaron - Szeretném egy kicsit tovább boncolgatni ezt a kérdést. A DNS-ünknek 2 szála van.
COBRA - Igen, a DNS-nek 2 szála van.
Aaron - Nem értem, hogy lesz a 2-ből 12, vagy 24.
COBRA - Pontosan! A fizikai DNS-ünk nem lesz 12, vagy 24 szálú.
Aaron - Akkor úgy marad, ahogy van. Pedig már évek óta ezt halljuk. Úgy sejtem, ez egy újabb mendemonda, vagy tévhit.
COBRA - Ez egy újabb New Age elképzelés, amit elterjesztettek, és azt mondanám, hogy mindenkinek használni kellene a józan eszét, mikor könyvet, vagy cikket olvas, vagy bármit, amit az alternatív média terjeszt.
Aaron - Nehezen vettem be először, mikor hallottam erről. Örülök, hogy tisztáztad ezt a dolgot.
COBRA - Igen. Alapvetően 12 szála van a DNS-ünknek az éteri síkon, de nem a fizikain.
Aaron - Á, így mindjárt más!
COBRA - Ez egy másik történet, igen.”
Lynn - Cobra, a testünkben vannak csillagkapuk?
COBRA - Rendelkezünk miniatűr csillagkapukkal, tulajdonképpen portálokkal a testünkben, minden sejtünkben, főleg a DNS-ünkben. A DNS-ünk egy olyan dupla toroid szerkezet, ami tulajdonképpen a felsőbb dimenziókba vezető portál.
Lynn - Van arra lehetőségünk, hogy hozzáférjünk ezekhez?
COBRA - Igen, ez lehetséges.
Lynn - Tudsz valami olyat említeni, ami segíthet nekünk ebben?
COBRA - Ez egy kicsit hosszabb magyarázatot kíván, ezért nem tudom elmondani az interjú során. Viszont a Konferenciáimon elmagyarázok bizonyos dolgokat ezzel kapcsolatban, bizonyos technikákat, melyek a Felemelkedés folyamatára való felkészülés részét képezik.
Lynn - Túl hosszú lenne ahhoz, hogy a blogodon írjál róla?
COBRA - Tulajdonképpen szükség van arra, hogy fizikailag jelen legyen az, akinek elmagyarázom. Nem valami olyanról van szó, amit írásban át tudok adni. Az nem elegendő.”
Jedi - Rendben. Hasznos lehet egyes gyógyító kezelések alkalmával DNS-ünket azzal a szándékkal programozni, hogy kijavítsa saját magát?
COBRA - Ez segíthet, ha helyesen csinálják, megfelelő tudatossággal.”
Lynn - A DNS rendelkezik egy olyan "spirituális" résszel, amely átível az inkarnációk között?
COBRA - Igen, de nem a fizikai DNS-en keresztül megy ez végbe. Mindig van egy olyan rész, amely benne marad a lélekesszenciában és a következő inkarnációban újrateremtődik”
LOUISA - Köszönöm Cobra. Mary Rodwell kutatóval nem rég készítettünk interjút a The GoldFish Report-ban. Mary-nek van egy könyve, amely hamarosan megjelenik, "Az új ember" címmel. A könyv kutatásokon alapul és a munkáját szisztematikusan tanulmányozzák. "Az új ember" ötletét az a kutatás adta, melyben Mary azt figyelte meg, hogy a ma élő kisgyerekek hihetetlen képességekkel inkarnálódnak. Olyan nyelvekre emlékeznek, amelyek nem földi eredetűek. Emlékeznek olyan technológiákra, amelyekkel még nem is rendelkezünk. Képesek tündérekkel beszélgetni, vagyis interdimenzionális tapasztalatokkal rendelkeznek. Éjjelente nyilvánvalóan űrhajókra szállnak fel, ahol különféle készségeket tanulnak meg, pl. azt, hogyan kell repülni, stb. Mi történik Cobra? A DNS-ünk megújul? Ez segíteni fog minket a megvalósításban?
COBRA - Nem csak a DNS-ről van szó. Ez egy teljes belső átalakulás, nem csak a fizikai testé. Az érzelmeink, az elménk, az észlelésünk, a személyiségünk, a Forrásunkkal, Felsőbb Énünkkel való kapcsolatunk - ezekről van szó. Ez mind átalakul. Ez a kozmikus folyamat része.”
Kérdés: Hogyan készítsd fel magad a Felemelkedésre?
C: Ez egyszerű, kapcsolódj a Lelkedhez, ez a fő válasz. Nem az, hogy megváltoztasd a DNS-ed, nem az hogy aktiváld a fénytestedet, hanem keresd a kapcsolatot a Lelkeddel.”

Louisa - 12 genetika, 12 földönkívüli faj. Ennek a 12 földönkívüli fajnak vagyunk a csúcspontja. Miért nem tapasztaljuk meg ezt a Felemelkedést, melynek során az összes DNS-ünk aktiválódik? Miért nem érezzük, hogy ezeknek a fajoknak a keverékei vagyunk? El tudnád nekünk mondani?
Cobra - Alapvetően az a helyzet, hogy sokan, akik jelenleg emberi lényként inkarnálódtak, különböző Csillagrendszerekben szereztek tapasztalatot, mielőtt erre a Bolygóra érkeztek. Amikor a rezgésfrekvenciájuk elér egy bizonyos szintet, hozzá fognak férni az ezekből a Csillagrendszerekből megmaradt emlékezetükhöz. Ez jelenti a globális felébredés kezdetét, ami jelenleg zajlik. Nem csak arról a 12 csillagrendszerről van szó, hanem sokkal, sokkal többről.
Louisa - Ha Simon Sparks itt lenne, elmagyarázná nekünk, hogy a Felemelkedés a DNS-ek összekapcsolását jelenti, melyeket manipuláltak és szétválasztottak. Tudnál ehhez hozzáfűzni valamit?
Cobra - Nem csak a DNS-ről van szó. A DNS csak a fénytest Fényének fizikai megnyilvánulása, fizikai közvetítője. Ennek a valódi forrása azonban a fénytestben lévő lélek tudatossága. Nem fókuszálnék túlságosan a fizikai testre és a DNS felépítésére. Ami sokkal fontosabb, az a lélek jelenlétével, a fénytestben lévő ÉN VAGYOK JELENLÉTTEL való kapcsolat.”
Akkor most folytassuk újból a Központi Civilizációról szóló információkkal.


A Lélekhordozó készítői....a Szárnybontók

Az egyik legnagyobb erő, ami az Első Lelkeket hajtja és a Forrás által maximálisan támogatott az az, hogy a Központi Faj kutathatja és megvizsgálhatja azokat a kiterjedt Szuper Univerzum birodalmakat, ahol élet van. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudják a Központi Faj egyedei, akiket szimbolikusan "Szárnybontók"-ként ismerünk, kifejlesztettek egy biológiai járművet (testeket), amit úgy terveztek, hogy az érzékelés mozgó járműve, eszköze legyen és kapcsolatba tudjon lépni az adott Bolygó teljes környezeti elemeivel. A Lélek tudatos része belehelyezhető ebbe a járműbe és élettel telivé válik. Innentől kezdve ez a Lélekhordozó körbeveszi ezt az értékes tudatos részt és amíg viszi mindenhová, a Lélek képes látni, érezni, felfedezni és egymásra hatni, valamint átalakítani a távolságot a világok és dimenziók között.

A Központi Faj lényeinek elegendő mindösszesen egy egészen csekély részét a tudatosságuknak belehelyezniük ebbe a Lélekhordozóba, a nagyobbik rész ott marad az eredeti helyén, a Szárnybontók "Szentélyében", a Központi Univerzum peremén.

Elmondható még a Központi Fajról az is, hogy hatalmas és határtalan erővel rendelkező entitások, mindezek ellenére a Forrás egyedi kifejeződései, és egy aprócska tudatrésze egy lénynek elég volna ahhoz, hogy ezer különböző testet töltsünk meg vele egyidejűleg, majd elküldjük őket egy inkarnációs ciklusba, hogy felfedezzék a Szuper Univerzumot a saját, maguk módján, különböző látásmódokban, egyszerre több helyen is. Ezen a módon, a Lélek ezer különböző tudatrész felfedezését tudhatja magáénak az Univerzum különböző területeiről egyazon időben.

Most már talán világos számodra ez a kapcsolati felépítés: a Központi Faj Lelkei, akik a Központi Univerzum peremén laknak az eredeti szülőhelyükön, úgy működnek, mint egy központi "agy", akik ezeket a több ezer, az ő pici tudatrésztöredékükből álló Lelkeket "irányítják", hogy felfedezzék a "kinti" életet, természetet, bolygókat és kultúrákat a Szuper Univerzum legtávolabbi sarkaiban. 

 
Gyorsan összefoglalva tehát: a Szárnybontók a Központi Faj egy speciális csoportja, akik felelősek az emberi lények evolúciós fejlődéséért, bárhol is jelenik meg a Szuper Univerzumban. Ők kísérletezték ki és szabályozták a DNS-t, ami alkalmas arra, hogy az emberi test "motorja" legyen és a Lélekhordozóval is kompatibilis. ( A mi testünk, elménk és érzelmeink képesek arra, hogy egységben működjenek.) A tervezés ezen mintája, ami az emberi élethez megfelelő, el lett terjesztve. Bevetették ezen genetikai sablonokkal az adott helyet és ezzel megkezdődik az emberi evolúciós folyamat. A Lélekhordozó elfogadja az adott Bolygó ekoszisztémáját és feltételeit és együtt növekszik az ottani életformákkal. Ezenkívül a Lélekhordozók lehetőséget nyújtanak arra a Központi Faj tagjainak, hogy a Lélektudatosságuk részeinek kiküldésével, felfedezzék a Szuper Univerzum távoli széleit is, ahol laknak. Ilyen módon, a Lélekhordozó a benne lévő tudati lélekrésszel birtokba veheti a Nagy Univerzumot. A Lélekhordozó egy átmeneti eszköz, jármű, ami megszületik, növekszik, van egy bizonyos élete és utána eltűnik. Az örök Lélek ezután a reinkarnációt használja arra, hogy testről testre vándoroljon, hogy folytathassa a Teremtés felfedező útját.

Amikor a teljes képet nézed, végtelen számú tudatos lélekdarabkát látsz szétterjedve az univerzumban. Kollektíven, ezek lényegében Isten szemei, fülei és elméje, ahogy ő látja, ismeri, megtervezi és kiterjeszti, kibontakoztatja a Teremtést.

Te, természetesen, ezeknek az Isteni Darabkáknak egyike vagy, és az örök lélek, amelyből eredsz, az a Központi Faj - egy Szárnybontó - ragyogó tagja, így aztán te is az vagy. A lelked közvetlen leszármazottja az Első Forrásnak.... és te magad is az vagy. Valójában az Első Forrás utódja vagy, és rendelkezel az ő képességeivel. Közvetlen, mélyreható kapcsolatban állsz az Első Forrással, és a Fény részecskéjeként, valamint a Központi Univerzumból született Forrás Intelligenciaként jöttél létre.

A felfedezés útja, egy "körút"

A felfedezés útja koherens, körkörös módon lett megtervezve, hogy a lélek legtudatosabb részei, amelyek a legtávolabbi helyekre vándorolnak, azok is egy napon visszatérjenek ahhoz a Forráshoz, ahonnan erednek. Az egész utazás egy organikus, természetes része a lélek kifejeződésének, amely az úttörő darabka számára lehetővé teszi a függetlenség hihetetlen érzését. Hatalmas szabadsággal van felruházva, hogy létrehozza a saját valóságát, hogy felfedezze a környezetét, valamint hogy alkalmazkodjon ahhoz a környezethez, amelyben magát találja, vagy átalakítsa és segítse azt a fejlődésben, felfedező útja során.

Megjegyzésként szeretném itt elmondani, hogy a Földön egy rendkívül különleges helyzet áll fenn, amit úgy hívnak, hogy elsődleges anomália. Emiatt a tapasztalásunk, életünk, érzéseink, energiáink merőben mások, mint „normális esetben”. Aki szeretné tudni, hogy mi az az elsődleges anomália, az itt megteheti:


A tér és idő világába, valamint az egyre nagyobb fizikai denzitás felé kiterjedő út folyamán, a hazafelé vezető út rejtve marad a lélek darabka számára, máskülönben azonnal visszatérne eredeti otthona menedékébe, mihelyt látszólag leküzdhetetlen problémákba ütközik. A Széth nevű nem fizikai lény, Széth könyvében azt mondja: A Lélek Örök Érvénye a következő szituációra vonatkozik: "Annak érdekében, hogy ezt az új kalandot elkezdhessük, szükséges volt úgy tenni, mintha ez a belső egység nem létezne. Máskülönben az újfajta tudatosság mindig visszarohanna otthonába biztonságot és vigaszt keresvén. Így úgy tűnt, minden hidat fel kellett égetni, miközben persze ez csak egy játék volt, hiszen a belső valóság mindvégig megmaradt. Az újfajta tudatosságnak egyszerűen mindig el kellett ettől fordulnia, hogy fenn tudjon tartani alapvetően egy független fókuszt."

Az elkülönülés illúziójának ellenére, egyetlen lélek sincs egyedül, mivel más lélek darabkák sokasága veszi őt körül, akik a saját felfedező útjukat járják, a Szárnybontók pedig kvantum kapcsolat révén mindig velük vannak. A Szárnybontók körültekintően figyelemmel kísérik a humanoid fajok evolúcióját egy bolygón, és megtervezik azt az időpontot, ami a legjobb a lélekdarabkák számára, hogy visszatérjenek eredeti otthonukba.


A hazafelé vezető út valóban a Nagy Portál Felfedezés előtt 11.000 évvel kezdődik, és akkor indul el, mikor a Szárnybontók felébresztik a DNS egy vezetői tulajdonságokkal bíró energetikai összetevőjét, amely része az inkarnálódott lény rejtett, legbelsőbb esszenciájának. Ezt az esszenciát, szeretetteljesen, Teljesség Navigátornak hívják, és DNS rezonancia stimulálja - "forrás kód aktiválásnak" is nevezik -, amelyet a Szárnybontók egy olyan kvantum hálózaton keresztül irányítanak és szabnak testre, amely az egész Szuper Univerzumukra kiterjed. Idővel a Teljesség Navigátor teljesen aktiválódik és hatékonyan működik. Úgy lett megtervezve, hogy hűen navigálja vissza az örök lélekdarabkát a Forrásához... ahhoz a lélekhez, ahonnan jött.

Ahogy az már elhangzott, a hazaút bámulatos módon rejtve van egy olyan helyen, ahol a darabka sosem sejtené, mivel küldetése a tér-idő világában látszólag az volt, hogy felfedezze a külső mindenséget. A külső mindenség azonban a lélekhordozó belsejéből lett felfedezve, mivel ez az a hely, ahol a tudatos lélek darabka él egy holografikus valóságban. A külső világ látványa, hangjai, illatai, érzete és ízei mindig a test érzékelésein keresztül áramolnak, és az agy vetíti ezeket a lélek belső színházába megtapasztalás céljából.

A BELSŐ felemelkedés útja: " A belső felemelkedés biztos folyamatának vagy része - utazva a teremtés külső kiterjedésétől, az Egyetlen Teremtő belső szentélyébe, aki az Első Forrás. Mi, a Központi Faj, az idősebb testvéreitek, emlékeztetünk benneteket az utazásotok céljára, így megérthetitek, hogy az emberi forma szerepe, hogy megtestesítse azt, ami minket mindannyiunkat összeköt. Habár, ez csak a középponthoz legközelebbi univerzumok köreiben létezik, hogy az idő gyermekei megtapasztalhatják a személyiségük küllőit (sokszínűségét), valamint az összetartozásuk elsődlegességét, egységét." - kivonat: Központi Faj, 13. kamra, A Szárnybontók

Ennélfogva, az a hely, ahol a Teljesség Navigátor és a hazafelé vezető út rejtve van, az a testen BELÜL található - magának a darabkának a fénylő belső világában. A haza vezető ösvény.... vissza az Egységbe, valamint a lélek és Isten teljességébe...benne van...keresztül azokon a rejtelmes világokon, amelyek az elméjében és a szívében lakoznak...a tudat dinamikus környezetében, amelyet az ő Belső Hologramjaként ismerünk. A lélek darabka kell, hogy "Megismerje Önmagát" ahhoz, hogy hazatérjen - amely tulajdonképpen az emlékezés folyamata arra vonatkozóan, ki is ő valójában - az igazi esszenciája és identitása egy örök lélek, a Központi Univerzum egy Szuverén Entitása.

Ha megengeditek, akkor ismét egy megjegyzést szeretnék beszúrni. Tudom, hogy már mindenkinek elege van abból, hogy ezt hallja, hogy „Dolgozz magadon”, de ez az igazság. Másképpen nem fog menni. 

 
A Teljesség Navigátor, egy eredeti, tiszta, energetikai elem, amely a lélek valódi esszenciája. A haza vezető ösvény a darabka számára, a lélek tükröződése, mivel a darabkának igaznak, felébredettnek, bizalommal telinek, örömtelinek, empatikusnak és megbocsájtónak kell lennie, ahogy ez belül kibontakozik, a Személyes Belső Hologram belső tájain keresztül. Annak ellenére, hogy a személy időnként elveszítheti érdeklődését, vagy kimerültté válhat, és akár még hátat is fordíthat belső útjának, a Teljesség Navigátor mégis mindig képes az ő figyelmét tűzön-vízen át vezetni, egyre beljebb, a lélek eredeti otthonába, ahonnan ő jött.

A Szárnybontók azért kapták ezt a nevet, mert az ő gondviselésük alatt álló lények, a halandó földhözragadt emberekből, akik mindenféle korlátokkal rendelkeznek, átalakulnak a Központi Univerzum Szuverén Entitásaivá... szabadon szárnyaló örök lelkekké. A név nem csak szimbolikus, hanem gyakorlati is, mivel a lélek darabka ráébred arra a természetes képességére, hogy a tudata által szárnyalni tud Személyes Belső Hologramja hatalmas birodalmain át - amely a teljes Multiverzumot tükrözi - oda, ahol megtapasztalhatja a mindenholt, mindenkit, és mindiget, minden álmot, vagy fizikai környezetet, amelyet csak szeretne a Szuper Univerzumban.

"Ha össze akarjuk foglalni a humanoid fajok létezésének alapvető célját, elmondhatjuk, hogy ez abban rejlik, hogy átalakítsák, vagy aktiválják a lélekhordozóikat annak érdekében, hogy hozzáférjenek a személyes, kollektív és az Első Eredet források lélektudatához." - részlet innen: Lyricus - Lyricus és az Emberi faj kapcsolata

Lyricus

A Lyricus Tanítások Rendje legfőképp olyan, a Központi Fajból származó lényekből áll, akiknek az a feladata, hogy az Univerzum legtávolabbi széleihez is eljussanak, és utat mutassanak a lélek tudatosság darabkáinak (amelyek testről testre inkarnálódtak az Univerzum felfedezése alatt).... Lyricus utat mutat a lélek darabkáknak, hogy visszatérjenek eredeti otthonukba....ahhoz a lélekhez, amelyből származnak.

Tulajdonképpen, a lélek maga hívja haza saját lénye darabkáit, Lyricus pedig biztosítja visszatérésük ösvényét. A hazaút egy személyes, mély döntéssel kezdődik arra vonatkozóan, hogy ezt megtegye... egy olyan személynek a döntésével, amilyen épp te is vagy, Kedves Olvasó.
A haza vezető út, amelyet Lyricus biztosít olyan értékekből és energiákból áll, amely eredeti a lélek számára. Ezen legeredetibb energiák úgy írhatók le, mint a szív erényei, amelyek a következők: elismerés, együttérzés, egyenlőség, megbocsájtás, alázat, megértés, bátorság és univerzális szeretet.

A haza vezető ösvényen, egy individualizált lélek darabka, hamarosan azon találja magát, hogy összeolvad a körülötte lévő más lények gondolataival, érzéseivel, álmaival és inspirációival, miután ilyen a lélek természete.

Az első ismereteink a hazaútról a Szárnybontók mítoszaiból és történeteiből ismerhetők meg, amelyeket a Lyricus Tanítások Rendjéből származó lények mesélnek el. Ezek a történetek mélységes kapcsolatban állnak azokkal a forrás kódokkal, amelyek az emberi DNS-ben vannak, és mikor ezeket a mítoszokat egy olyan ember olvassa, mint amilyen te is vagy, a Teljesség Navigátor BENNED rejlő energiái felébrednek.

Amíg az olvasó elmélkedik a történeteken....az ő figyelmük egyre jobban "befelé" áramlik, ami pontosan az a "hely", ahol a Szárnybontók akarják, hogy legyél. Az a hely, ahol a Teljesség Navigátor és a hazaút rejlik. A hazaút egy szimbolikus kifejezés, aminek semmi köze sincs egy fizikai célállomáshoz vagy fizikai síkon lévő utazáshoz. Az "Otthon" az egy rezgés, "lélekazonos" hely önmagadon belül, ahol az örökkévaló tudat él, az Első Forrás örökké létező ma világában. Ez egy rezonáns kvantum mező, ahonnan a te lényeged származik és amihez te mindig is kapcsolódva vagy. Mivel az "Otthon" ki lett jelölve a kvantum mezőben, ez a "terület" nincs korlátozva sem idő, sem tér által.....ez mindig jelen van mindenhol és mindig.

A Szárnybontók utalnak erre a Kamra Filozófia 3 nevű írásukban, ahol a következő van írva:"Ennek az"Anyaméh"-nek a távolsága a ti Földetektől majdnem hogy határtalan és már olyan közel van, hogy a szívetek hevesebben verne, ha tudná: a képzeletetek kiterjed odáig.” 

 

Ne feledd, hogy a mi Nyugalmunk Középpontja mindenhol és mindig is jelen van, és a Szárnybontók tanítványai úgy jeleníthetik meg eredendő "otthonukat" maguk előtt, ahogy az ebből a középpontból rezonál. Szimbolikusan úgy is elképzelheted, mint ami a Teremtés első spiráljaiban lakozik, amely a központi univerzumod központi szíve körül forog. Így tehát, a te spirituális otthonod egy olyan hely, amely nincs tőled elkülönülve, hanem mindig is ott volt a lényed legbensőbb középpontjában. Mihelyt a Teljesség Navigátor felébred, hűen "haza" vezeti a tudatos jelenléted az egységbe és teljességbe, amely a lelked természetes, igaz, ragyogó esszenciája... amely sosem hagyott el téged, hanem valójában a lényed, és az egész emberiség esszenciája is volt mindvégig.

A Lyricus által megosztott mítoszok és történetek célja nem annyira az, hogy megtaláljuk a válaszokat, és feltárjuk az objektív igazságot, hanem hogy az olvasó teljes mértékben részt vegyen magában a folyamatban, ezáltal pedig átalakuljon. A cél, hogy átalakítsa az egyén tudatát a túlélő, egocentrikus, földi lényből...a bolygó egy olyan lakójává, aki Egy Mindennel, és aki ráébredt igaz valójára, mint a Központi Univerzum egy Szuverén Entitása, egy öröklétű lélek, amely Magának az Első Forrásnak az élő kifejeződése. Az effajta transzformáció a tudat egy valódi kvantum ugrása.

Az egyének nem szigetek. Nincsenek egyedül és másoktól elválasztódva. Mindenki szoros összeköttetésben áll az Univerzális Léttel, sűrűn beleszőve annak anyagába, és mindannyian alapvető kifejeződései az emberi fajnak. Az átalakulás bár nagyon személyre szabott és egyénenként történik (az egyén kérésére), a hazafelé tartó utazás mégsem magányos, mivel más lélekdarabkák ugyanezt teszik, ugyanabban az időben. Ez a tendencia pedig egyre csak nő, ahogy egyre több Teljesség Navigátor lép működésbe, majd végezetül a teljes faj figyelme és víziója elkezd egyre nagyobb csoportos lélekazonosságot megtapasztalni. A fajok e kollektív mobilizációja akkor valósul meg, amikor példátlanul közel kerülünk A Nagy Portál Felfedezéshez, amely megcáfolhatatlan tudományos felfedezése az emberi léleknek. Ez a felfedezés a Lyricus Tanítások Rendje vezényletével történik. Annyira mindent átható, hogy nem csak egyének alakulnak át, hanem a teljes faj, minden kultúra, kormány és szervezet is a bolygón. Mindent összefoglalva:"Lyricus vállalta a felelősséget a humanoid fajok, a Nagy Portálhoz való tereléséért, bevezetve ezáltal a fajokat, mint egészet, az intelligens, összefüggő univerzum egy szélesebb hálózatába." (lyricus.org)

A Te személyes történeted egybefonódik A Nagy Történettel

A "Szárnybontók" mitológiájának összefüggésében, te az Első Forrás egy tudatos darabja vagy.... és mélyen összeköttetésben állsz a lélekkel, amelyből eredsz. Így tehát a Központi Faj egy tagja, valamint az Isten által megteremtett eredeti lények egyike vagy.

Így pedig el tudod képzelni: az igaz, nagyobb, Teljes Valód egy sugárzó, megfoghatatlan, örök lélek, akinek otthona ezen a világon túl található. A valódi otthonod tulajdonképpen a Szárnybontók szentélye, a Központi Univerzum szélén.

Ezenkívül, az a lélek, ahonnan jöttél, nem hagyta el természetes otthonát, hanem egyszerűen te egy küldöttje vagy neki, és elutaztál a fizikai univerzum távoli tájaira. Most éppen a gyönyörű, élettel teli, Föld nevű bolygó felfedezésén találod magad. A szemeid, füleid, elméd és szíved által ezzel a dimenzióval állsz elköteleződésben, ezzel a bolygóval, ezekkel az emberekkel, ezzel az élettel, a csillagjainkkal, ezekkel a növényekkel és állatokkal, ezzel a kultúrával, valamint a fajunk ezen evolúciós nyomvonalával.

Minden amit látsz, hallasz, érzel, elképzelsz, megálmodsz, felidézel és felfedezel... mindazon benyomások BENNED áramlanak.... a Személyes Belső Hologramodban örvénylenek...természetes módon kerülnek megtapasztalásra és feldolgozásra a Nyugalmad Középpontjába, ahol aztán átkelnek a kvantum mezőn, és azonnal, spontán, minden erőfeszítés nélkül elérnek a nagyobb lényedhez, a lelkedhez.

Így tehát, minden tapasztalatod...minden információ (legyen az valós, vagy elképzelt)... holografikusan átvezetésre kerül a lelkedbe a Lélekkapcsolat Hálózatán keresztül. A lelked mindent begyűjt és feldolgoz, amit te megtapasztaltál...valamint azt is, amit más tudat darabkák tapasztaltak meg, másik felfedező utakon. Az olyan darabkák, mint amilyen te is vagy, másik testben léteznek, más helyeken, különböző szituációkban és kultúrákban.... valamint különböző időszakokban.... és a lelked mindazon tapasztalatokat is feldolgozza. Nem feledheted el, hogy a lélek egy elegendően nagy méretű lény, hogy ezer lélekdarabkából állhasson, és élettel töltsön meg ezer különböző emberi testet. Ez az emberi életek sokasága, lineáris időben akár 200.000 évre is elnyúlhat... de a lélek szempontjából ezek mind egyidejűleg történnek, a MOST örök pillanatában.

Eszerint a kitágult nézőpont szerint, a lelked részei könnyedén jelen tudnak lenni egyszerre egynél több lélekhordozóban is, egyidőben a bolygón. Így, miközben e sorokat olvasod, a lelked lehet, hogy éppen másik testeket aktivál, és másik emberként LÉTEZIK, másik kultúrákban, a bolygó másik felén... vagy bárhol máshol, természetesen. Valójában, a TE másik verziód olvashatja akár éppen ugyanezeket a szavakat később a nap folyamán. Ismételten: a lélek elsődleges vágya, hogy felfedezze a Teremtést, és hogy az emberi tapasztalatok egy teljes skálájával rendelkezzen, és így az ő ősi esszenciája empátiával rendelkezik minden iránt és sokféle nézőpontból látja a dolgokat. Végül is a lélek Isten egy darabja, és így a Teremtő látásmódjával és szemléletével rendelkezik.

A lelked által szoros kapcsolatban állsz és összefonódsz azzal az ezer másik lélekdarabkával, amely szétszóródott belőle. Mindegyiknek megvan a saját teste és élete. Így amikor ezt olvasod, saját magad másik verziója lehet egy édesanya, egy édesapa, egy baba, egy tinédzser, egy idős, egy szent, egy bűnös, lehetsz nagyon gazdag, vagy borzasztóan szegény, a személyiségek sokaságát tapasztalod meg a kultúrák rengetegében, az emberi evolúció ezer évei alatt. A holografikus tudat kvantum szárnyain, mindannyian visszakülditek élettapasztalataitokat az Egy Léleknek, amelyből származtok, amely olyan, mint a Nagy Központi Állomás, az ő ezer tudatos darabja számára. 

 
A Szuverén Egész

A lélek élettapasztalatainak e széles feldolgozása tökéletes megértésbe, szeretetbe, elfogadásba és bölcsességbe vált át. Az összes felfedezésének célja az összes inkarnációjában, amely több százezer évet ölel fel, egy felfoghatatlan megvilágosodás állapota, amelyet Szuverén Egésznek hívnak....amelyet, ha egyszer elér, keresztül sugárzik a lélek létén.

A Szuverén Egész a tudatosság egy olyan állapota, ahol a lélek összes különféle kifejeződési formája és nézőpontja, egy egységes, tudatos egészbe kerül beillesztésre. Ez a tudatosság egy olyan állapota, amely felé az összes lélek fejlődik, és egy bizonyos ponton, minden egyes lélek eléri az átalakulás azon állapotát, amely lehetővé teszi neki és a megtapasztalása eszközeinek (minden emberi testben élő lélek darabkának), hogy a kifejeződés tiszta csatornáivá váljanak, az isteni intelligencia, a fény és az Első Forrás szeretete számára. A Szuverén Egész a Forrás Intelligencia azon törekvésének megtestesülése, hogy optimális formában fejezze ki önmagát.

Minden az egyre nagyobb egység és teljesség irányába fejlődik. Ahogy minden egyes lélek darab azt gondolta eredetileg magáról, hogy elszigetelt és magányos...mégis szuverén entitásokká alakultak át, amelyek a Mindenséggel vannak összefonódva... ugyanez az egyesítési minta reflektálódik a Szuverén Egész állapotában, Szuverén Egészekként összegyűlnek az Első Forrás örökkön ékes, gyönyörű és sugárzó kifejeződései számára.


Cobra ezt mondta a Teljesség és Egység irányába való fejlődésről:

"A Felemelkedés a te saját lényed tudatossága, ami olyan erős, hogy egységbe rendezi a személyiséged minden aspektusát. A Felemelkedés az a kezdeti lépés vissza az "Egy"-hez, egy olyan folyamat, ahol a végén egyesülünk az Abszolúttal. Feloldódik minden alacsonyabb szintű tested: a fizikai, éteri, érzelmi, mentális és teljes egészében egyesülsz a te Isteni szikráddal. Többé nem azonosítod magadat a fizikai testeddel, a saját érzelmeiddel vagy gondolataiddal. A Felemelkedés a tudat átalakulása. Az egész folyamatnak keresztül kell mennie a tudatodon. Ez nem valami külső történés, hanem benned történik. A Felemelkedés felszabadulás a tér/idő kontinuumból. Ez túl megy minden értelmi megfogalmazáson. Egyszerűen azt jelenti, hogy megéled és sugárzod a Fényt és a Szeretetet.”

A Nagy Történet szívében rejlő Központi Cél

Ez az egyesítés a végtelen felemelkedés spiráljában folytatódik, amíg az összes Fénytörzs magáévá teszi a legfelsőbb tökéletességét.

Végezetül, a hét Fénytörzs összegyűlik...

"Ahogy a természetemből fakad a hétszeres lét, hét univerzum alkotja a testemet. Ezek mindegyikében, a DNS minta egy meghatározott fajtája van elvetve és a Forrás Intelligencia által gondozva, hogy az felfedezze az anyagi univerzumát. Minden egyes faj a Központi Fajból lett kiküldve az univerzumba, amely azért lett létrehozva, hogy felfedje lehetőségeit és elültesse a vízió magjait. A ti fajotok hat másik fajjal fog összegyűlni a távoli jövőben és újraegyesítitek majd a testem az ismert teremtés élő kiterjesztéseként. Miközben ez olyan távolinak tűnik, hogy nincs is relevanciája a ti időtökben, létfontosságú megértened a létezésed célját. Elképzelheted ezt a hét fajt úgy, mint a testem végtagjait, amelyek visszatérnek, hogy lehetővé tegyék számomra, számunkra a Nagy Univerzumban a teljes működőképességet. Ez az én célom, és így a te saját célod is." -- Első Forrás, A Központi Célom


Egy üzenet még Cobrától, ami fontos lehet számunkra:

C: Ne próbáld meg egy bizonyos ember programozását törölni vagy felébreszteni őt. Annyit tehetsz, hogy terjeszted az információt, terjeszted a Fényt és azok, akik készen állnak, fel fognak ébredni egy bizonyos szintre. Ez az ébredés alapvető protokollja a Bolygón. Egyszerűen azt mondhatom, hogy a Fényerők nem aggódnak a Bolygón lévő felébredettségi állapot miatt, mert amikor eltávolítják a Fátyolt, az emberiség alapvetően abban a pillanatban készen áll az Eseményre, így ez nem probléma. A fő problémát a Fátyol, a toplet bombák és a plazma anomália okozzák, mindezek a dolgok. Amikor ezeket eltávolítják vagy megoldódnak ezek a problémák, egyszerűen megtörténik az Esemény.

P: Tehát alapjában véve már most felkészültünk az Eseményre?
C: Azt mondanám, megfelel a minimális elvárásoknak a felszíni lakosság.”
A Cobra csoport szeretne megtenni mindent, hogy az információ terjedjen. Ezért került lefordításra ez az anyag. A másik, hogy ez egy nagyon jó hír, hogy a minimális „elvárásoknak” megfelelünk, ha figyelembe vesszük, hogy az elsődleges anomália miatt mekkora kár keletkezett ebben és még néhány másik galaxisban. Annyit kérünk tőletek ismét, hogy legyetek nyitottak, még akkor is, ha ezen fenti információkat nem teljesen értitek. Igen….egy párszor el kell majd még olvasni….aztán mikor eljön az idő, hogy Fényvárosokban gyűlünk majd össze a Felemelkedés megkezdéséhez, gyógyulva és magasabb tudatszinttel és sok sok segítséggel, újból könnyebben befogadjuk majd ezeket az információkat.
A legvégére lazulásképpen egy pompás kis videót szeretnék mutatni. A címe: Szeretlek téged. Tele van szépséggel, varázslatos természeti képekkel és rengeteg virággal, ami segít Gaiat „érezni”. Az egyik kedvenc részem az benne, amikor a rózsaszín ruhás hölgy, mintha varázsport és valami illatot szórna a levegőbe, ami száll mindenfelé a széllel, a másik, amikor egy kislány tele van virágokkal…..
Légy szabad és önfeledt!
A Teljesség Navigátor energiái ébrednek benned…
Kellemes utazást kívánunk mindenkinek!
Íme a videó:


1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.