2018. november 15., csütörtök

Szexualitás: Kaula Tantra


A Szexualitás témakörét szeretném most végigjárni, amiről Cobra Szexuális energia című cikkében beszél. A múlt alkalommal már elkezdtük a táncokkal, erről itt olvashatsz:


Részlet Cobra 2018. március 6-i bejegyzéséből, mely a Szexuális energiáról szól:

A szexuális energia célja a női és férfi polaritások az Egybe való egyesülése. Ez a halhatatlanság és a Felemelkedés kulcsa.

A szexuális egyesülés, a Felemelkedési folyamat részeként, a nagyobb Istennői misztériumok részét képezi.
Ez tökéletesen le volt írva a Spiritus Eros-ban, ami egy pozitív Templomos csoport, az Ordo Bucintoro egy titkos tana:
Az Egybe való szexuális egyesülés sok titka van mélyen elzárva a Kaula Tantra rendszerben.”

Eredeti magyar bejegyzés itt elérhető:


A Szexuális energiáról itt olvashatsz még Cobrától: 


és itt is, a cikk közepe felé:


és itt:


és ebben a cikkben is:



Ebbe a Kaula Tantrába szeretnék most némi betekintést nyújtani. Amennyire csak tudom, a vallási vonatkozásokat kizárom az írásból, mert mint tudjuk a vallásokat az arkhónok hozták létre, hogy elnyomják és eltorzítsák a valódi tudást, elkülönítsék, megosszák az embereket. Ebben az írásban azokat az egyezéseket szeretném megmutatni, amiket az évek során Cobránál és Isis Astaranál is felfedeztem az írásaiban, vagy a Konferenciákon átadott tudásban. De mielőtt belekezdünk, talán először tisztázzuk a Tantra fogalmát.

A Tantra egy szanszkrit szó, melynek jelentése: fonal, lánc, összefüggés, folytonosság, megnyújtás. A tantrizmus így egy mindent átfogó tudást, illetve a tudás kitágítását jelenti.

Észak-Indiába alakult ki és rendkívül sok szintre tagolódik: az irodalma a kezdetleges mágiától a bonyolult metafizikai teológiáig terjed. Bizonyos elgondolások azonban a tantrizmus minden formájában jelen vannak, például a maszkulinitás és a feminitás polaritása, amelyen belül a hinduizmusban Siva a passzív, Sakti az aktív pólus. A végső Valóság, bár egyetlen, mégis magába foglalja a transzcendentális hatóerőt, képességet, és e kettő polaritás elválaszthatatlan egymástól. Ahogy a Tantrák mondják: Siva erőtlen Sakti nélkül, és Sakti is éppúgy tehetetlen Siva nélkül.
A hindu tantrában széles körben elterjedt, nagy hatású jelkép, amely Siva és Sakti összefonódó, egymást kiegészítő viszonyát fejezi ki: a Sri Yantra.

Íme  egy interjúrészlet:

Lynn – El tudnád nekünk mondani, mi az a Yantra?

COBRA - A Yantra egy olyan szakrális geometriai szimbólum, melynek ugyanolyan energetikai és pszichológiai hatása van, mint a mantrának. Egy bizonyos geometriai rezgésen keresztül befolyásolja a magasabb dimenziós rezgésfrekvenciákat és tartós hatást eredményez.



A Tantrák nagyjából ugyanolyan metafizikus világképet írnak le, mint a Puránák (Szent iratok, transzcendentális, vagyis természetfeletti történetekkel).  
A tantrikus-puránikus világkép szerint Földünk hatalmas, többsíkú és többrétegű. A kézzelfogható anyagi Föld a világegyetem legdurvább és legkevésbé látványos megjelenési formája. A mindenség csak elmélyült meditációban fedi fel igazi ragyogását.

Mivel a durva-fizikai világot leszámítva a világegyetem különböző síkjai csak a meditáció és a benső látás ösvénye révén érhetők el, a világ Tantrákban és a Puránákban található háromdimenziós leírása sokkal inkább leegyszerűsítése a valóságnak, hiszen egy végtelenül összetett és sokszínű valóságról van szó.
A tantrikus világszemlélet elfogadja a félistenek létezését, akik az embereknél jóval hosszabb életűek a finomfizikai síkokon élnek és számunkra természetfölöttinek tűnő erőkkel vannak megáldva. 
A tántrikák imákon, könyörgéseken, meditatív képszerűsítéseiken és nem utolsósorban mantrák zengésén keresztül keresik segítségüket.

Bizonyos részeit tekintve a tantra titkos tanítás.
Nem lehet könyvekből megtanulni. E tudáshoz csak azoktól a gyakorlott tántrikáktól (szerzetes), tantra ácsárjáktól (tanítóktól) lehet hozzájutni, akik jól ismerik e tudás nyitját. Szanszkritül a beavatást a díksá szó jelöli. 

A beavatás folyamatát találóan fejezi ki a sakti páta kifejezés, mely szó szerinti jelentése: az erő alászállása.
Cobra igazolni tudja, hogy a Tantra tudás hiányos és csak bizonyos emberek ismerik jól. Részlet a Budapesti Felemelkedés Konferenciából:

K: A Tantra hogyan működik?

C: A megfelelő technika segíthet a gyógyulásban. A Tantra tudás nagy része elveszett, kivétel ez alól a Kaula Tantra, de ezt csak a beavatottak ismerhetik meg.”

A tantrizmus összetett ezoterikus anatómiát is kidolgozott. A finomfizikai test legállandóbb részeit "kerekeknek" ( csakra) vagy "lótuszoknak" (padma) nevezik, mert alakjuk körkörös, és állandó örvénylő mozgásban vannak, s mert beléjük csatlakoznak a prána-vezetékek, és rajtuk keresztül áramlik ki-be az életenergia.
A legtöbb tantrikus mester hét fő tudati-energetikai központról beszél de akad iskola, amely csak ötről míg mások kilencről, tízről és jóval többről beszélnek. A legáltalánosabban elfogadott csakra-modell hét tudati-energetikai központot határoz meg.

Megjegyzésként szeretném elmondani, hogy Cobrától tudjuk, hogy több mint 7 csakrával rendelkezünk: a talpunk alatt nem sokkal van a Földcsillag csakránk, a fejünk felett a Lélekcsillag csakránk, ami a 8. és efelett is vannak egészen 12-ig. 
Aki gyakorolja az Egybeolvadás az Én Vagyok Jelenléttel nevű vezetett meditációt, annak tudomása van mind ezekről. Ha szeretnéd megismerni, itt találod:


A nádi a finomtest csatornája, amely összeköti a csakrákat. A nádí-rendszer előzetes megtisztítása nélkül a kígyóerő (kundalini sakti) felemelkedése nemcsak lehetetlen, de roppant veszélyes is.
A különféle testtartások (ászanák) például az energiavezetékek (nádi) megtisztulását eredményezik. 
A hatha jóga kiemeli a tökéletességet elért mester testtartást, mint erre a célra legalkalmasabbat, bár más írások más tartásokat részesítenek előnyben. 
A szamanu típusú tisztító gyakorlat légzőgyakorlatból áll, azaz egy mantra néma ismétléséből.

Itt ismét egy megjegyzést szeretnék betenni: még Isis Astara említette 2016-ban Glarusban, Svájcban, hogy a mantrák jó hatással vannak az elmére, még akkor is ha nem értjük őket:

A döntéssel, fókusszal és vizualizációval - az ÉN VAGYOK jelenlétéhez kapcsolódva csodákat teremtünk. Minden csakra rendelkezik a saját elemével és a mantrák által a saját hangjával. Az ÉN VAGYOK jelenlét hangja a "SO HAM". A SO HAM szankszrit eredetű és a jelentése: ÉN VAGYOK. (Együtt kántáltuk ezt a mantrát és Isis azt mondta, érdemes 3-szor, 9-szer, 27-szer, vagy még többször megismételni.)”


Lynn - Cobra, mi az a mantra?

COBRA - A mantra egy bizonyos, erővel rendelkező szó, melynek ismétlése képes bizonyos energetikai és pszichológiai hatások megteremtésére.”
Richard - Miért lehet úgy érezni a telugu és szanszkrit nyelvekben, mintha az energia ki-be áramlana a szavak kimondása során?
COBRA - Igen, néhány nyelv az ősi atlantiszi nyelvekből származó gyökerekkel rendelkezik. Ezek a nyelvek valójában nem csak szavakból álltak, hanem sok szónak a rezgéséből, ami tulajdonképpen egy olyan mantra volt, ami bizonyos hatásokat teremtett. Főleg a szanszkrit nyelvben vannak bizonyos szavak, amelyek a régi atlantiszi nyelvből származó rövid mantrákból állnak.”
A tantra tehát egy beavatáson alapuló hagyomány, melyben a szent és titkos tanítást időtlen idők óta szóban adják tovább a mesterek tanítványaiknak.
A Kaula avarí nírjana például kiköti, hogy a tanításokat titokban kell tartani. 
Ezen követelmény mögött az húzódik meg, hogy aki a beavatás folyamatáról vagy saját spirituális tapasztalatairól beszél, az szétszórja energiáit. 
Néhány Tantra komoly karmikus következményekről biztosítja azon beavatottakat, akik kifecsegik hagyományuk titkait az azokat befogadni nem képes személyeknek.

Itt ismét szeretnék egy megjegyzést beszúrni. Jól látható, hogy az arkhónok hogyan torzítanak el mindent itt a Földi karanténban és hogyan tüntetik el a valódi megismerés minden maradványát. 
Sajnos elég nehéz megtalálni a valódi spirituális iránymutatást, de szerencsére azért Cobra ebben is segítségünkre van, hiszen mindig mutat olyan linkeket, ahol rá lehet lelni az igazságra, sőt beszélt a karmáról is, ami nem is létezik, az arkhónok találmánya.

Itt olvashatsz róla, ha szeretnél:


A Víná-sikha-tantra rámutat arra, hogy könyvekre könnyen lehet szert tenni, de a gyakorlat tényleges szabályait, útmutatásait nehéz megszerezni.
A Tantra egyik célja: az emberben lakozó, az isteni természetben gyökerező kreatív képességek kibontakoztatása és szakrális tartalommal való megtöltése. 
A tantra sajátos imaginációs (elképzelés, mentális szimuláció) gyakorlataival megtanítja az egyént arra, hogyan veheti birtokba a teremtő képzelet erőit. 
A tökéletes formák és istenségek vizualizálásával a meditáló olyan látomásokat bontakoztat ki, melyek a dolgokban láthatóvá teszik a hétköznapi értelmezések káprázata által elrejtett magasabb valóságot.

A tantra másik célja a kundalini folyamatos, felemelkedett helyzetben tartása a legfelső tudati-energetikai központban, ami megegyezik a felszabadulás állapotával. A kundaliní ugyanakkor a kezdetek kezdetén természetes módon mindig visszatér a legalsó csakrába, mert a test és az elme még nem áll készen fenntartására.

A kundalinivel kapcsolatban is találtam egy interjúrészletet Cobrától:

Richard - Mit gondolsz, a kundalinim emelkedett? Pozitív képekre gondoltam meditálás közben és láttam az elmémben lejátszódni ezeket a képeket. Abban a pillanatban és a következő 15 percben meggyógyítottam a térdemet és az asztmámat és majdnem minden fizikai fájdalmam elmúlt. A következő 6 hónap során elmúlt minden fizikai fájdalmam, kapcsolatba léptem a felsőbb énemmel és hatalmas mennyiségű tudás kezdett felszínre törni belőlem. Úgy éreztem, megőrülök, de a felsőbb énem segített ezen túljutni úgy, hogy segített megérteni azt a tudást, amire emlékeztem. Mások, akik ilyen kundalini felébredést tapasztaltak meg, nem voltak ilyen szerencsések és szörnyen érezték magukat, úgy érezték, hogy megőrülnek. Mi okozza a kundalini felébredést és tudsz javasolni valamit, ami segít, hogy ez a folyamat könnyebben menjen végbe?
COBRA - A kundalini felébredés akkor kezdődik, amikor bizonyos mennyiségű nyílás van azon a központi csatornán, amelyen keresztül a kundalini felemelkedhet. Amikor ez megfelelő módon történik, azokat a pozitív hatásokat érzékelhetjük, amiket te is leírtál. Ha ez a kundalini energia valamilyen akadályba ütközik és ez az akadály megállítja az energiaáramlást, elég erős pszichológiai és néha testi problémákhoz vezethet. Tehát helyesen kell végezni. Vannak gyakorlatok és technikák, amelyek segítenek megfelelően aktiválni a kundalinit.
Richard - Mit értesz akadályok alatt? Elmagyaráznád?
COBRA - Akadályok az energia áramlásában.
Richard - Ez az akadály valahol belül van vagy mentálisan létezik vagy a csakrarendszerben?

COBRA - Bármelyik testünkben előfordulhat: az éter-, a plazma-, az érzelmi és a mentáltestben is. Mindegyikben lehet. Még akár egy fizikai implantátum is lehet.”
A szentséges egyesülés azt eredményezi, hogy a Kundalini felemelkedik a Koronacsakrába, amely aztán aktiválja a teljes toroidális mezőt, visszafordítva ezáltal az öregedési folyamatot.”
A programozás a személyiségben is hasadást okoz, abban az értelemben, hogy a nőknek különbözik a nyilvánosság előtti, és a privát személyiségük. A nőknek el kell kezdeniük őszintén és kiegyensúlyozottan kinyilvánítani a szexuális energiákat. A szexuális egyesülés és a Kundalini energia a Fény energiái.”


A fenti témához visszatérve, a Tantra másik célja, hogy a gyakorlónak újra és újra meg kell hívnia az Istennő-erőt, hogy a szahaszrára csakrát (korona csakra) jelképező Kajlás-hegy tetején egyesüljön isteni hitvesével, Sivával.(megj. A Kajlás-hegy Tibetben található, Cobrától tudjuk, hogy fontos Isten örvény van ott.) 
Ez fokozatosan megsemmisít minden, önmagunk testtel és elmével való azonosítására irányuló hajlamot, amelyek visszatartanak valódi önazonosságunk felismerésétől, ami nem más, mint Siva-Sakti.

A Tantra elsősorban spirituális út, azonban a tudását felhasználhatjuk hétköznapjaink, párkapcsolataink jobbítására is. A "szexuális tantra" tárháza olyan gyakorlatokat tartalmaz, amelyekkel az együttlét élményét emelhetjük magasabb szintre, mert olyan mélységeit tapasztalhatjuk meg a kapcsolatnak, az eggyé válásnak, amit addig elképzelni sem tudtunk! 
Ezen belül is létezik egy populárisabb és egy spirituálisabb irányzat. A populáris verzióban a testen, érzékeken, mozgáson és pózokon van a hangsúly, amivel a szexuális kultúránkat tudjuk színesíteni. Ez klassz.
A spirituális irányzata a lelki és energetikai egyesülésre helyezi a hangsúlyt, ahol a testek nem is érintkeznek, mert a kapcsolódás az energiatestekkel és a lelkekben történik meg.
Ennek a gyakorlásnak komoly hatása van a spirituális fejlődésünkre is, hiszen aki képes megnyílni egy másik ember, lélek felé, az egyúttal
Önmaga felé is megnyílik. Márpedig, amikor a másik ember felé megnyílunk lelkileg és energetikailag, akkor a partner elfogadása és szeretete árad felénk, ami segít feloldani blokkjainkat, bezárkózásunkat. 

Ebben a tisztító folyamatban egészen odáig el lehet eljutni, hogy a személyiség burkok teljesen leomlanak és a két lélek egyesülésében egy hatalmas spirituális eggyé válás, egység élmény születik meg!
Emellett természetesen szexuális energiák is megjelennek a gyakorlás folyamán, amelyeknek egyrészt örülünk, hiszen magasabb szintű élvezetet élhetünk meg, másrészt ezt is megtanuljuk tudatosan irányítani.

Mit nyerhetsz a Tantra gyakorlással?

- megtanulod tudatosan megnyitni magad lelki és energetikai szinteken
- irányítod az energiáidat, kinyitod a csakráidat, feléleszted az energiaáramlást
- megtalálva nemiséged központját, képes leszel növelni nemi-tudatosságodat
- tudatosan fel tudod ébreszteni magadban a szexuális energiákat
- összekapcsolódhatsz a gyakorló partnereddel energetikailag
- nemi és szexuális energiák küldése (titkos tantrikus technika)
- körkörös energiaáramoltatással emelitek egyre magasabb szintre a rezgésszinteteket
- megnyíltok egymás felé egészen a lelki minőségekig
- a lelkek örömtánca előzi meg a végső lelki eggyé válást
- a megnyílás, szeretet és eggyé válás új spirituális élményeket hoz az életedbe
- a tudatos kinyílás, lelki és energetikai kapcsolódás által sokkal gazdagabb szexuális élményed lesz a partnereddel

Most pedig, hogy általánosságban tudunk egy s mást a Tantráról, jöhet a Kaula Tantra. 
Mint ahogy korábban is jeleztem, nagyon kevés információ található róla és csakis a beavatottak ismerik a legjobban.

A kaula irányzat sajátságos jellemzője a tantrán belül a sakti elvének meghatározó jelenléte, az elméletben és gyakorlatban egyaránt. Ezen tantrikusok Saktit imádják és hódolatukat, szexuális gyakorlatokat tartalmazó külső szertartások formájában fejezik ki. 
Az ember bensőjében levő erőn (kundalini) meditálnak, amelyet a gerincoszlop alján található muladhara csakránál (gyökércsakra) ébresztenek fel.

A Sakti-tantra advaita vána, vagyis kettősség (dualitás) nélküli. Azt hirdeti, hogy a Paramatman (Legfőbb Lélek) és a dzsíva (egyéni lélek) egyek. 
A Sakti-tantrát úgy tekintik, mint a Védákban kifejtett cél eléréséhez szükséges eszközök kifejtését.

A Kaula ág talán az 5. században keletkezett, és 3-4 évszázaddal később emelkedett fel igazán. Egyesül benne a daksina- és a váma-márga (a jobb és baloldali út), s számtalan beavatottat és szentírást adott a világnak, mely utóbbiak közül sok elveszett. 
Az átadás láncolata (szantati) sok aliskolából áll, amelyet még mind a mai napig nem ismerünk eléggé.

A kaula vagy kaulizmus – ahogy a tantra eme ágát néha nevezik – hamarosan majdnem egyet jelentett a tantrával a szubkontinens északi részén. A 13. századra az erős hatású kaula hagyomány néhány eleme beszivárgott a dél-indiai sziddhánta hagyomány sok iskolájába.
A kaula-tantra egyik kiemelkedő mestere Matszjéndra Nátha volt, akit a jóginí-kaula ág alapítójának tartanak. A hagyomány szerint ő volt Górakhnáth, az eredeti hatha-jóga alapítója is.



A Kaula tantrában az Aham, a „szubjektív én”, melynek felfogása szerint, ez a legszentebb realitás, a tudatosság és boldogság otthona (Cit és Ananda), az egyesült kozmikus pár otthona, aki nem más, mint Siva és Sakti. Siva a Cit (tudatosság) Sakti pedig az Ananda (boldogság, üdvösség).

Egyéni szinten a szív az összekötő erő minden tudati tapasztalásnál.

A Kaula tantrában fontos elem, hogy nem léteznek önmagunkat korlátozó dolgok. A szexualitás, a szerelem, a szeretet, a társadalmi élet és a művészi tevékenységek mind mind meghatározó elemek a spirituális evolúcióban. Bármi, ami kellemes és pozitív az beilleszthető a mindennapi gyakorlatba.

A Kaula ismeri a spirituális család fogalmát, gyakorolja a beavatási rituálékat: ismeri a párok közötti szexuális rituálét (maithuna), az emberi test beavatását (spirituális titkos tudomány, alkímia, az adott testen belül), az energiát (sakti), melyet
kifejezetten mantrák használatával és misztikus fonémákkal ( a hangok, elemi egysége, mely az adott nyelvben önálló egységet alkot) áramoltatnak, és természetesen a tudati beavatást is ismeri, melyben csak az elfogadott, hogy az Univerzummal, az Eggyel alkotsz egységet.

A fejlődés legelső fázisa az, amikor megtapasztalod a dualitás nélküliséget, és elmerülsz a „spirituális szív szeretetében”, ami a nirvikalpa samadhi, vagy megtapasztalod a „határtalan fény tudatosságát”, ami a prakasa (Siva és Sakti fénye).
A Nirvikalpa samadhiról itt olvashatsz, Cobra már említette:


A Kaula tantrát elfogadók, tehát nem csak tagjai ennek a csoportnak, hanem szorosan összekapcsolódnak. A Kaula elutasítja az aszkétikus (önmegtartóztató) gyakorlatokat. 
Rituálékat, ünnepeket, beavatásokat, titkos, tantrikus, tehát magas szintű, szexuális egyesüléseket tartanak. A célja ezeknek, a tudat tágítása, az önkifejezés, a boldogság megtapasztalása, amiben minden egyes résztvevő egyre fejlettebb lesz.
A legnagyobb hatékonyságot ott érik el, hogy az elme és a szív harmóniában van minden résztvevőnél. Az adott csoport azon dolgozik, hogy az Egység, az Univerzális tudat hassa át őket.

A Kaula Tantra mesterműve a Tantraloka, aminek majdnem a fele rituálékból áll: életre hívja a férfi és a nő egymást kiegészítő és egységesítő képességét, ezenkívül különböző légzőgyakorlatokat tartalmaz. A gyakorlat alatt egy gyönyörű mandalát alkotnak, ahol együtt vizualizálják az Istennő vagy Istennők jelenlétét, egy bizonyos szöveget mondanak együtt ebben a kreatív tudatállapotban. Van olyan rituálé, ahol tűzet gyújtanak és tárgyakat égetnek el. Ez egyfajta felajánlás azért, hogy a dualitás nélküliség tudása beáramoljon a Lélekbe.



A Tantraloka beszél a Tantrikus párról (Yamala). 
A pár maga a tudatosság, az egyesülés kisugárzása és stabil megtestesülése. Tehát nem más, mint Siva és Sakti. Ez a legfőbb titka a Kula-nak (szanszkrit szó, jelentése család): a pár egyszerre testesíti meg a nyugalom és az újrakeletkezés folytonos forrását.


A szexuális gyakorlat alatt, melyet a Kaula „titkos rituálénak” nevez, a férfi és a nő gyengéd meditatív állapotba kerül. A szerepük az, hogy egyesüljenek egy párként, és hogy előidézzék az állandó ébredést. A szerelmük intenzitása lehetőséget fog biztosítani arra, hogy ezt véghez vigyék. Ebben a felemelkedett állapotban a „kettőből” „egy” lesz minden szinten: fizikai, asztrális és mentális szinten és újraalkotják a legfelsőbb és legszentebb párt, Sivát és Saktit.




Ismét egy megjegyzést szeretnék ide tenni. Még korábban említette Cobra 2015-ben, hogy az Istennő Misztériumai nagyon szentségesek és hogy a tömegek még nem állnak készen a befogadásukra. Részlet a Konstanzi Konferenciából:


Az Istennő misztériumai magasan szentségesek. Nem azoknak szánták őket, akik nem állnak készen a befogadásukra. Ha elárulnák a tömegeknek, el lennének torzítva és visszaélnének velük. Így az Istennő mélyebb misztériumait csak beavatottakkal osztják meg. Még a bolygó legfelébredettebb lényei sem állnak készen, hogy befogadják az Istennő misztériumainak teljes spektrumát. A programozás sokkal mélyebb, mint ahogy azt a legtöbb Fénymunkás gondolja. Idővel, és csak az Esemény után lesznek teljesen feltárva a misztériumok kizárólag azok számára, akik készen állnak a befogadásukra. Az Istennő egyik egyszerű misztériumának neve már most is felfedhető: A lélek halhatatlanságának misztériuma.”

Azzal viszont, hogy megmutatta a Kaula tantráról szóló információt azt bizonyítja, hogy eljött az idő a változásra. 
A Felemelkedési Terv egyéni és planetáris szinten, Ízisz Misztériuma, a Szexuális energia, a Lélekcsaládok és minden ezekkel kapcsolatos információ napvilágot látott, tehát a Bolygó helyzete nagymértékben javult.

Még egy dolgot szeretnék itt leírni, ami egy szomorú része ennek az összefoglalónak, de nem akarom elhallgatni. Bár a csoportok spirituálisan magas szinten vannak, csak néhányaknak adatik meg, hogy valóban előrehaladást tapasztalhassanak, felemelkedést pedig egyáltalán nem. Bizonyos párok, bár Isteni és Istennői párként funkcionálnak, mégsem tudják megvalósítani a „Legszentebb Pár” újra alkotását. 
Talán nem kell elmondanom, hogy miért, hiszen Cobra az évek alatt már átadta az erről szóló tudást a különböző szintű programokról, mind kollektív, mind női és férfi mivoltunk tekintetében. 
Arról is tudunk, hogy 1996 óta ( A nagy felejtés, itt olvashatsz róla: http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/08/az-1996-os-nagy-felejtes.html ) nem tudott felemelkedni senki sem. 
De fontos megjegyezni, ahogy fentebb már írtam, hogy a világ változóban van. Hamarosan megszűnik a teljes elkülönülés az Ikerlelkedtől, a Lélektársadtól, a Lélekcsaládodtól! 
Közel a Teljes Győzelem!


Ennyit tehát ebben a témában….Számomra is vannak benne újdonságok, meglepő dolgok, bizonyára másoknak is. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy nem vagytok egyedül. 
A Bolygón élő Csillagmagok és az emberiség is egy újabb lépcsőfokhoz érkezett: integrálja azokat az alapokat, amik kozmikussá, szív központúvá és maximálisan a Forrással eggyé olvadóvá teszi. 
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem fog menni varázsütésre, ez egy folyamat, ami abból áll, hogy hajlandóak vagyunk odafigyelni és változni, majd megértjük, feldolgozzuk, elfogadjuk és magunkévá tesszük. Ehhez időre van szüksége mindenkinek.

Az Ellenállás már készül arra, hogyan kommunikálja ezt le az emberiséggel. Még 2018. május 14-én jelezte felénk a Belépési Protokollok-frissítés című cikkében, hogy szükség van a felszíni lakosságból olyan személyekre, akik gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek bizonyos, az emberekkel kapcsolatos tudományos-vagy munkaterületen, ilyen a szexológia is. 
Hiszen a szexológia a nemi élet jelenségeit, lélektani és társadalmi vonatkozásait vizsgáló tudomány (latin: sexus-nem és a görög: logosz-vélemény, tanulmány szóból áll össze.)

Az Esemény után nem sokkal szükség lesz rájuk és még másokra is, íme egy részlet abból a cikkből:

A második kategóriába azok a Fénymunkások / Fényharcosok tartoznak, akik gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a kulturális antropológia, kommunikológia, szexológia, pszichológiai tanácsadás, kulturális pszichológia, szociológia és szociális munka területén. Ez a második kategória fog majd segíteni az Ellenállásnak a jövőbeni, felszíni lakossággal történő interakciókban, mivel az Ellenállás tagjai nagyon sokszor bizonytalanok a tekintetben, hogy hogyan lépjenek kapcsolatba a gyakran reaktív (külső inger hatására gondolkodás, ésszerűség nélkül, önkéntelenül és azonnal cselekvő) felszíni emberekkel.”

A teljes cikk itt olvasható:

Jól látható, hogy mindent gondosan előkészítenek. Őket fogja majd követni, a következő lépcsőfok, amikor majd Csillagtestvéreink tudását fogjuk megkapni az Első Kapcsolatfelvételt követően. A múltkor már említettem, hogy pl. a Plejádi testvéreink nagyon sokat fognak tudni segíteni a szexualitás témájában és fel fognak minket emelni olyan szintre, ahol ők vannak. Sőt már el is kezdték ezt a folyamatot, részlet a Szentséges Egyesülés című Cobra cikkből:


Minden programozási kísérlet ellenére a Fény áramlik a Fátyol repedésein át és a Plejádi flotta a Szentséges Egyesülést spirituális Szerelmük erejével támogatja.”


Tehát mindenki nyugodjon meg, a segítségnyújtás nem marad el, a Felemelkedés minden apró részlete a helyére fog kerülni.

Nőként szeretném elmondani, hogy a Lényem minden sejtje vágyik arra, hogy a változás megtörténjen. 
Egészséges, konfliktusmentes és őszinte kapcsolatokat szeretnék látni, ahol sem a nő, sem a férfi nem szenved azért, mert programozva van minden szinten vagy implantátumokkal van „elhalmozva”. 
Mi, nők, újból eljutunk oda, hogy Istennőként, Ékszerként ragyoghassunk, akiket ti, férfiak tiszteltek és szerettek, mert Életet adunk gyermekeinknek. 
„A női méh egy csoda, képes életet csatornázni egy másik dimenzióból”, ahogy Isis Astara mondja. 
El fogunk jutni oda, hogy maximálisan megbízunk bennetek és kinyilvánítjuk saját igényeinket, összhangban magunkkal, veletek és a Forrással. 
Mi, nők, Istenként szeretnénk tekinteni rátok, akik elfogadják az érzéseiket, védelmeznek bennünket és nyitottak az új dolgokra, mindenre, ami építő jellegű. 
Nekünk, nőknek fel kell ismernünk a programozáson túl azt az istennői minőséget, amelyet hordozunk és tenni azért, hogy ezek az istennői energiák újra itt legyenek a Földön. 
A szexuális energiák elnyomásával az istennői energiák sem képesek teljes mértékben áramolni. Mi nem csak életet vagyunk képesek adni, hanem helyre tudjuk hozni, meg tudjuk gyógyítani és stabilizálni is tudjuk az Egységet, a Harmóniát a társadalomban. 
Ez már a nem is olyan távoli jövő, szóval érdemes ezen elgondolkozni.


Mindaddig, amíg a következő fázishoz nem érünk, azért lehet beszélgetni erről a témáról, hozzád hasonló gondolkozású emberekkel, férjeddel, feleségeddel, barátoddal, barátnőddel, gyakorolni a tantrát, megnyílni a sok évezredes tabu és elnyomás zavarából. Az őszinte kommunikáció segíteni fog előre mozdítani egy újabb alkotóelemet, mely nélkül nem létezik Felemelkedés.

A legvégére szeretnék betenni meditációkat, melyek szintén a segítségetekre lesznek és Cobra is kéri, hogy használjuk őket:

1. Szexuális gyógyító meditáció:



2. Arany Spirál meditáció (Isis Astara emlékére készült el magyarul):



3. Meditáció a Belső Nászért:




Szeretettel ölellek benneteket!

Viki

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.