2019. szeptember 2., hétfő

Szíria

Ebben a cikkben összegyűjtésre került Szíriával kapcsolatban minden olyan információ, amit Cobra az évek alatt a blogján vagy interjúkban közölt. Remélem, hogy segíteni fog megérteni ez az írás a Közel-Keleti országokban és Szíriában folyó eseményeket. 

A történések időrendi sorrendben következnek.




2013. május:

A cabal megerősítette azon tervét, hogy Szírián keresztül előidéz egy új világméretű háborút. Szükségtelen mondanom, nem lesz megengedve, hogy ez megtörténjen. 

Engedjétek meg, hogy elmagyarázzam, hogy mi volt a cabal terve. Először is: polarizálták a nemzetközi közösségek több országát incidens sorozatokkal Szíriában, hogy bevonják őket a konfliktusba. 

Majd az így egyesített nem fizikai arkhónok és a fizikai síkon lévő cabal létre akar hozni egy fekete lyuk örvényt Szíriában, hogy teljesen elvágja a Fénytől. 

A nem fizikai síkon küldenek Szíriába és környékére annyi reptiliánt, amennyit csak tudnak.

A fizikai síkon a terv az, hogy elkülönítik Szíriát úgy, hogy elvágják az internet kapcsolatot. 

Röviden összefoglalva növelni akarják a káoszt és az entrópiát az országban a legnagyobb mértékben, elvágva őket a Fénytől, a információtól, majd bevonnak annyi nemzetet ebbe a konfliktusba, amennyit csak lehetséges. 

Nem lesz megengedve, hogy mindez megtörténjen. 



2014. június:

Nemrégiben egy dzsihádista csoport lépett Irakba Szíriából, és meghódította területének egy jelentős részét.

Céljuk, hogy egy totalitárius iszlám államot hozzanak létre azon a területen, és azt Irak és Szíria Iszlám Államának nevezik (ISIS).

Ez a csoport a szaúdiak és az amerikai összeesküvésnek a közös alkotása (a jezsuitákkal és a Blackwater/Academi barátjaikkal együtt a színfalak mögött).

Az amerikai összeesküvés terve az, hogy ürügyet teremtsenek a katonai invázióra, és így meghosszabbítsák az olajdollár életét.

És hogy a katonai-ipari komplexum zsebre vágjon egy szép nyereséget.

Egy mélyebb szinten egy okkult háború van folyamatban. 
4300 évvel ezelőtt az annunaki arkhón hűbérurai létrehozták az úgynevezett Akkád birodalmat:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Akkád_Birodalom

Az Akkád birodalom egy rendkívül erőszakos és patriarchális társadalom volt, melyet azért hoztak létre, hogy elnyomjanak egy nagyon fontos Istennő energia örvényt, melyet ugyanabban a régióban hoztak létre több mint 7000 évvel ezelőtt a Haszúna-Szamarra kultúrák:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Halaf-kultúra

Most ugyanazok az arkhónok, fekete nemesi családokba inkarnálódva, létre akarnak hozni egy horrorisztikus sötét birodalmat pontosan ugyanazon a területen, hogy még tovább elnyomják az Istennő energia örvényt.

Össze lehet hasonlítani a Halaf / Haszún / Szamarra kultúrák térképét:


az Akkád birodalom térképével:


és az Iraki és Szíriai Iszlám Állam jelenlegi állapotának térképével:


Érdekes megjegyezni, hogy az ISIS fegyveresek inváziója Szamarra városban kezdődött, amely az Istennő örvény központja, és az Abbászida kalifátus székhelye is. Az Abbászida dinasztia a 9. században kapcsolatban állt a titkos Fehér Nemesség leszármazási vonalaival, és elindította az Iszlám aranykort nagy tudományos és művészeti haladással:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Abbászida_Kalifátus

http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/abbaszida.html

Az Arkhónok elég képzett okkultisták. Amit tesznek, hogy vesznek egy Fény szimbólumot, tömeges média propagandát használnak, hogy magukkal sodorják az embereket, hogy ezt a szimbólumot a sötétséggel, a fájdalommal és a szenvedéssel társítsák, és elnyomják az Istennő energiát. 
Így megakadályozzák, hogy a hatalmas mennyiségű fény beáramoljon az emberek elméjébe és szívébe. Ugyanígy tettek a 666-os számmal (egykor Vénusz Istennő szent száma, most a tömegek fejében a sötét erők szimbóluma), a pentagrammal (egykor Vénusz Istennő szent szimbóluma, most a műveletlen tömegek számára a fekete mágia szimbóluma), Luciferrel (egykor Vénusz Istennő hajnalcsillag fényhordozójának szimbóluma, most a tudatlanok számára a sötét erők vezetőjének szimbóluma), és a szvasztikával /horogkereszttel/ (egykor a spirituális fejlődés szimbóluma, és most a nácizmussal társítják).

Erről egy érdekes cikk: 

http://www.wakingtimes.com/2014/06/03/reclaiming-spiritual-symbols-hijacked-used-us/

Megj.: Cobra beszélt a szimbólumokról és a szakrális geometiával kapcsolatban is elárult pár dolgot, melyek itt kerültek összegyűjtésre:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/10/szakralis-geometria-alapok-es.html

Az Arkhónok szándékosan választották az ISIS nevet a dzsihádista csoportnak és az Iszlám államuk nevének, hogy Isis nevével társítsák (ő a Fény Istennője) a sötétséget és a horrort az emberek tömegeinek fejében, különösen most, miután már részben megnyitottuk az IS:IS portált, és amikor további nagy lehetőség van az Istennői ébredésre 2014-ben.

Ezért Isis nem egy összeesküvés-barát Istennő, az illuminátusok csak megpróbálnak visszaélni csodás energiáival aljas céljaik érdekében. Ironikus, hogy az illuminátus név megvilágosodottat jelent, miközben a valóságban pont ezek az emberek vannak a legtávolabb a valódi spirituális megvilágosodástól. Hogy tisztázzuk a helyzetet, Isis nem támogatja ISIS-t, Isis békét akar, és béke lesz.

A képet Varsányi Anna készítette, hálás köszönet érte! <3 




2014. november:


Van két, fontos örvény is a Samarra örvény, ami a Hassuna-Samarra kultúra régiójában helyezkedik el (a mai Irak területe), és a Szíriai Pentagram, a korábbi Halaf kultúrával. Reméljük, hogy mihamarabbi változás áll be ezen területeken is és jó hírekkel szolgálhat számunkra.

A Samarra örvényt Dou Mu istennő aktiválta 7000 évvel ezelőtt. Ő a taoizmusban ismert, mint a Mennyek királynője, ahol természetesen a feminin aspektust képviseli.

A fekete nemesi családok, akik az akkád birodalom idején is minden erővel elnyomták ezt a fontos energiaörvényt igencsak patriarchális és erőszakos társadalmi felépítésükkel, most azért inkarnálódtak, hogy az ottani, sötét birodalmukat továbbra is elnyomás alatt tarthassák.
2014. novemberében az Ellenállás és a Keleti Agarthai Hálózat sok protokollt megváltoztatott és egységbe rendezték soraikat. Segítik egymást, hogy Gaia és lakói minél hamarabb felszabadulhassanak, többek között itt, ebbe a föld alatti hálózatba teleportálta magát a kozmikus istennő Dou Mu.

Elhagyta a saját csillagrendszerét, jelenleg egy fizikai fénytestben él egy nagyon erőteljes örvényponton valahol Ázsiában és folyamatosan csatornázza az Ég (Nut), az Igazság (Maat) és a Szeretet (Hathor) istennő archetípusát az egész Bolygónak. 
Egy bizonyos Sárkány csoport (valószínűleg a Fehér Sárkányok) vigyáz rá és őrzi, a 3. szemét pedig egy speciális lézerrel tartják aktívan azért, hogy küldetése sikeres legyen. Energetikailag, ha szeretnél, kapcsolódj az Istennőhöz és érezni fogod a jelenlétét.



Ez az első alkalom, hogy a Fény egy kozmikus földönkívüli entitása sok-sok ezer év után végre megint a Földön él. Dou Mu megtesz mindent, hogy ez az örvény újból a régi fényében tündököljön és hogy a daesh (más néven iszlám állam) ne tudja az erejét az elnyomásra koncentrálni. 

Megj.: Dou Mu istennőről itt olvashatsz:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/09/dou-mu-istenno.html

Szándékosan nem hívom Isis-nek, mert mint tudjuk az Istennő nevét negatív, rossz céllal akarják felhasználni, holott ő a Fény, a Nőiesség, a Termékenység Istennője. Isis, Pleroma és Dou Mu azon „dolgoznak”, hogy az istennő archetípus spirális tudatossága meggyógyítsa és feloldja a földi lineáris idejű múltat és létrehozza a felemelkedési pozitív idejű jövőt itt a jelenben.

A daesh-t a jezsuiták hozták létre, és egy másik nagyon fontos Istennő örvény miatt harcolnak Szíriában. Ez valójában egy pentagram alakú terület, aminek 5 kulcsfontosságú városa van erős Istennő energia kapcsolattal a múltban. Az 5 pont a következő: Aleppo, Homs, Palmyra, Raqqa és Manbij.

Aki ezeket az energiapontokat az ellenőrzése alatt tartja, az ellenőrzi a Ley-vonalak rendszerének nagy részét a bolygó felszínén és közvetlen hozzáférése van az emberiség globális tudatosságához. A Fény erők kezében ez a pentagram hasznos eszköz a Közel-Kelet átalakítására és a női energiák óriási közvetítésére. Jelenleg is küzdenek ezért a területért, harcok folynak a sötét oldal ellen, és ezért hallunk olyan sokat az ottani háborúról.
Aki szeretne segíteni, hogy ez a terület minél hamarabb felszabaduljon az elnyomás alól, az a következőképpen teheti meg: van egy cserépedény, egy ősi Halaf kerámia, ami 7000 évvel ezelőtt készült és szakrális geometriai kódokat tartalmaz.
Ezt a kerámiát kell elképzelni az egész Szíriai Pentagram területe felett forogni.




Ez a Halaf kerámia megerősíti az Istennő örvényt és eltávolítja a sötétséget mind a 4 irányból.
Kellemes meditálást és jó energiákat kívánok mindenkinek a Dou Mu Istenővel való összekapcsolódáskor, és köszönjük mindenkinek, aki segít a Szíriai Pentagramnál.

2015:


A Plejádiakat 1999-ben a Galaktikus Konföderáció felszabadította és sikerült mindannyiukat 2001-ben a Dulce bázisról is elvinni.
Évekre volt szüksége az egész fajnak a regenerálódásra és arra, hogy újból, teljes erővel készen álljanak nekünk segíteni.
Azonban nem csak ott tartották őket túszként itt a Földön, hanem Afganisztánban és Szíriában is. ( A Közel-Keleti helyzetről azóta jó pár dolog kiderült: nagyon fontos Istennő örvények vannak ezen a területen a Bolygó felszabadításának szempontjából.)
Ezenkívül stratégiai okai voltak ennek a túszhelyzetnek, mert a Fényerők törődnek minden egyes emberükkel, fontos számukra mindenki biztonsága. Azt akarták elérni az arkhónok, hogy minél jobban blokkolják az előrehaladásukat a mi felszabadítási folyamatunkban.
2015 októberében adott róla hírt Cobra, hogy sok Plejádi túszt sikerült kimenteni Szíriából a harcok során, amit a Szpecnaznak köszönhetünk. ( A Szpecnaz, egy különleges, orosz alakulat, legismertebb ága a GRU, a szárazföldi erők.) A GRU-n belül a vezetők természetesen tudtak a túszok földönkívüli eredetéről és a Szíriai Pentagram fontosságáról.



A Plejádiak 2015-ben kapcsolatba léptek Putyin elnökkel. 
Mindenki úgy tudta „hivatalosan”, hogy Bécsben van kiropraktikusnál és ezért nem volt látható egy ideig, pedig valójában a Plejádiakkal találkozott.

Igen erős spirituális megtapasztalásra tett szert általuk.



Az egyik Szibériai bázison találkoztak és az orosz hadsereg modern, védelmi technológiákat kapott, amelyeket többek között a szíriai háborúkban is használnak. A Plejádiak a közbelépést és a stratégiai lépéseket szorgalmazzák.
Putyin meg fog tenni mindent, hogy megóvja az emberiséget és segít a sötét oldal felszámolásában. Oroszország a BRICS Szövetség fontos tagjaként a pénzügyi terület megváltoztatásában is tevékeny szerepet vállal.

Izrael: ez az istennő örvény fontos fénykulcs kódokat hordoz ezen a területen Atlantiszhoz.



2016 április:
A szíriai konfliktus valódi okkult oka a szíriai istennői energiaörvényért folyó harc, amely az egyik legfontosabb energetikai kulcspont a bolygó energetikai hálózatában.
Aki ezt az energiapontot ellenőrzése alatt tartja, nagyon közel van ahhoz, hogy ellenőrzése alatt tartsa a Ley-vonalak rendszerének nagy részét a bolygó felszínén. Aki ellenőrzése alatt tartja Ley-vonalak rendszerét, közvetlen hozzáférése van az emberiség globális tudatosságához.

Ezért hozták létre a jezsuiták a Daesh-t. (Iszlám Állam).

A szíriai energia örvény valójában egy pentagram. A Fényerők kezében ez a pentagram egy hasznos eszköz az egész Közel-Kelet átalakítására és a női energiák egy óriási közvetítője lehet. 
A sötét erők kezében sok szenvedést idézhet elő, ahogy azt a szíriai emberek megtapasztalták az elmúlt néhány évben.
A pentagram mind az öt pontja kulcsfontosságú városokban található Szíriában, amelyeknek erős kapcsolatuk volt az Istennő energiákkal a gazdag múltjukban.
Ez az az öt pont: 
1. Aleppo, egy város erős Istennő jelenléttel.
2. Homs, itt született Julia Domna. Julia Domna római császárné volt, aki megpróbált bölcsességet vinni a római bíróságba.

3. Palmyra, Zenobia királynő szülőhelye, aki felkelést vezetett a római birodalom elnyomása ellen.


4. Raqqa, az a terület, ahol megszületett a Halaf kultúra.
5. Manbij, a szír termékenység Istennőjének, Atargatisznak volt a központja.


Ezek közül három pontot, Aleppo-t, Homs-t és Palmyrát, már kiszabadították a Daesh karmaiból, Palmyrát a közelmúltban.
Manbij is hamarosan szabad lesz. 
Palmyra felszabadítása megtisztította az utat Raqqa felszabadulása felé, ahol a Daesh fő támaszpontja van:
Raqqa felszabadítása fog nagyon gyorsan elvezetni majd a szíriai pentagram teljes felszabadításához és a közel-keleti helyzet drasztikus javulásához. 

Azok, akik vezettetést éreznek, segíthetnek a Szíriai pentagram gyógyításában, úgy, hogy elképzelik ezt az ősi halaf cserépedényt az egész szíriai pentagram fölött forogni, amely megerősíti az Istennő örvényt ezen a területen és eltávolítja a sötétséget ebből a régióból.



Ez a Halaf cserépedény, amely 7000 évvel ezelőtt készült, szakrális geometriai kódokat tartalmaz, amelyek aktiválják az Istennő jelenlétét, és eltávolítják a sötétséget mind a négy irányból.


A Fény győzelme!


2016. július:
Lynn - Csodálatos. Most nézzük Szíriát, Törökországot és a Közel-Keletet. - Mit akar tenni a cabal a Közel-Keleten? Mi szándékuk?

Cobra - Az a szándékuk, hogy állandó instabilitás és háború legyen a térségben, hogy rabszolgaságban tarthassák az embereket. Tehát ez a terület a bolygó destabilizálásának potenciális beindítójaként szolgál és ezt az állapotot a II. világháború vége óta fenntartják.

Lynn - Ez nagyon szomorú. Úgy tűnik, megbuknak a globalizációs terveik. Az egész dolog arra szolgál, hogy Izraelt megtegyék az egész Közel-Kelet irányítójává vagy mi az oka a véget nem érő háborúknak azon a területen? Csak az emberek irányítása?

COBRA - Egyszerűen az emberek irányítása és a félelem előidézése erősíti az arkhónokat. Izraelt azért hozták létre, hogy megosszák a területet. Ez volt a céljuk.
2017. január:
P: Mondj kérlek öt olyan stratégiailag kritikus helyet a Föld felszínén, melyek azonnali és folyamatos gyógyulásra szorulnak.
C: Az első természetesen Szíria és Irak területe, a második Kongó területe, a harmadik jelen pillanatban Mexikó és Dél-Amerika bizonyos országai, a negyedik pedig egyetértek, a II. világháborúból megmaradt európai pentagram. Azt hiszem, még mindig ez a négy helyszín számít kiemeltem fontosnak ebből a szempontból.
2017. szeptember:
Rob - Értem, ahogy gondoltam! Elmondanád, mi a helyzet most Szíriában? Van már valami jó hír, vagy még mindig a politikai és arkhón eredetű szenvedés helyszíne? Mi lesz a jövőben? Mit terveznek a Fényerők ebben a helyzetben? Rendezték már a szituációt?
COBRA - Igen, nagy előrelépés történt. A tavaszi, Szíriáért meghirdetett meditációnk óta rengeteget javult a helyzet. 
Tulajdonképpen az egész szíriai térség és Irak egy hatalmas örvény, mely részben az Iszlám Állam irányítása alatt áll még, javarészt már felszabadult. 
Irakban Mosul már felszabadult. 
Szíria területén belül is felszabadultak már óriási területek. Sokat haladtak a dolgok az elmúlt pár hétben. Most már csak két kisebb régió maradt a megszállt szír területekből, és ezek a részek is egyre kisebbek. Igazából azok az emberek, akik elmenekültek Szíriából, mert elviselhetetlen volt a helyzet, most már visszatérhetnek otthonaikba, mivel Szíria bizonyos területein az élet visszaállt a régi kerékvágásba.



2017. december
P: Most, hogy a Szíriai Pentagram hivatalosan is felszabadult, mit kellene a Fénymunkásoknak tenniük, hogy segítsék a Fényerőket a lehető legjobban felhasználni ennek a helynek az Istennő örvényét?
C: Szíria még nem szabadult fel teljes mértékben, a pentagram 5 pontja már felszabadult, de még vannak, azt mondanám, rendellenes csoportok ott, akik a terrorizmust szolgálják, így Szíriának még mindig nagyon nagy szüksége van a Békére és a gyógyulásra. Azt mondanám, hogy az lehetne a fő fókusz, ha a Béke energiáit és gyógyító energiákat küldenénk ebbe a régióba.


2018. január:


Mindeközben a jezsuiták és a Máltai Lovagok egy új háborút próbálnak kieszközölni.
A római-perzsa háborúk energialenyomatát próbálják kihasználni, melyek a siíta-szunnita konfliktus alapjául szolgálnak.
Azok a vérvonalak, amelyek eredete a Római Birodalomba vezethető vissza, a szunnita oldalt támogatják (az USA-izraeli-szaúdi tengellyel), miközben azok a vérvonalak, akik az ősi Perzsiából származtathatók, a siíta oldalt támogatják (az Irán-Libanon/Hezbollah-szíriai tengellyel). Mindeközben a csúcson lévő arkhón családok Rómában pedig kihasználják a konfliktus mindkét oldalát.
Erik Prince a jezsuita/SMOM (Máltai Lovagrend) összeesküvés fő irányítója, melynek célja, hogy a Közel-Keleten újabb háborút indítsanak.
Nagy befolyással bír Donald Trump felett és ő javasolta neki, hogy hozzon létre egy új kémügynökséget, amely inkább jezsuita barát, és kevésbé Clinton/Bush/Rockefeller illuminazi frakció barát lenne.
Talán emlékeztek, évekkel ezelőtt azt állítottam, hogy a jezsuiták fel fogják dobni az illuminazi frakciót, hogy mentsék a saját bőrüket.
Ez az oka, amiért Erik Prince Blackwater/Academi zsoldosai kimesterkedték Szaúd-Arábiában az illuminazi frakció tömeges letartóztatását.
Most pedig a jezsuita/Rothschild támogatott frakció Szaúd-Arábiában, Izraelben és az USA-ban Iránnal próbál háborút kieszközölni:
Iránt is belülről próbálják destabilizálni, megismételve ugyanazt a forgatókönyvet, amely 2011-ben Szíriában a kezdeti tüntetéseket brutális háborúvá változtatta. A mostani tüntetéseket Iránban az Academi zsoldosok idézték elő és ezt durván félremagyarázzák a nyugati médiában.
Az Egyesült Államok szintén újra akarja indítani a háborút Szíriában.
A Fényerők közölték, hogy az új siíta-szunnita háborút meg lehet akadályozni, ha a felébredett közösség kellő mértékben tudatában van a jezsuiták terveinek.

2018. április:
Nagyon kevés időnk volt arra, hogy összehívjuk az embereket a Békemeditációnkra és nem értük el a kritikus tömeget, de a meditáció így is komoly hatással volt a szíriai a geopolitikai helyzetre, oly módon, hogy minimalizálta az április 13-án, pénteken kialakult katonai eszkaláció hatásait (ez egy nagyon fontos nap a Templomosok idővonalán), stabilizálta a szíriai Istennő örvényt és több gyógyulást és békét hozott a területre.

Érdekes megjegyezni, hogy a Szíriában lévő legtöbb amerikai csapat az ország észak-keleti területén állomásozik, ahol a Hassuna-Samarra Istennő örvény található.

2018. április Budapest Felemelkedés Konferencia: 

SZÍRIAI KONFLIKTUS: A VALÓS OKKULT OK

Az arkhón rács, melyet 25000 évvel ezelőtt helyeztek el, megakadályozza a lélektársak egyesülését. Múlt hétfőn (2018. április 9-én) a Fényerők elkezdték eltávolítani ezt a rácsot. Amikor az arkhónok ráébredtek, mi történik, már túl késő volt, hogy megállítsák a Fényerőket.
Az arkhónok felvették a kapcsolatot a Fekete Nemes családokkal, ők felvették a kapcsolatot a Jezsuitákkal és a Máltai Lovagrenddel... akik pedig felvették a kapcsolatot Trumppal, hogy ő idézzen elő konfliktust. (Április 14-én hamis ürüggyel az USA támadást indított Szíria ellen, de ez már csak gyenge próbálkozás volt. - a szerk.)
A Hassuna-Sammara Örvény Szíriában a repedés a Mátrixon, melyen keresztül megtörténhet a valódi lélektárs kapcsolat! 
Olyan régi, több mint 5000 éves kultúráról van szó, mely képes volt a lélektárs egyesülést manifesztálni. Ez az örvény az alapvető oka minden háborúnak Irakban és Szíriában.
Igen érdekes a Hassuna Samarra Ley vonal. Összekapcsolja Szíriát Stonehenge-dzsel. Ezen a Ley vonalon számos hamis zászlós esemény történt: Sandy Hook, 9/11, a Bostoni Maratoni bombázás stb - mind azért, hogy félelmet keltsenek, energiablokkot kreáljanak, mivel az arkhónok meg akarják akadályozni a lélektárs kapcsolódásokat és hogy visszaszorítsák az Istennő energia belépését a Hassuna-Samarra Örvényen keresztül.
Cobra megmutatta a Föld energiamezejét, hogy néz ki most és hogyan fog kinézni az Esemény után. Jelen pillanatban nagyfokú gyógyulásra van szüksége a Földnek.
A nem-fizikai síkok sokféle aspektusát kell eltávolítani, mielőtt a gyógyulás megtörténhet. A geopolitikai helyzet csak annak a tükröződése, ami az energiarácsban történik. Közvetlen tükörként működik.
Szíria nem a Trump és Putyin közötti eszkaláció, hanem egy, az Istennő örvényért folyó csata. Ahogy a Fényerők megkezdték a tisztogatást, az arkhón rács elkezdte elfojtani a több ezer éves energiát.
A Szíria és Irak közötti határrészen fekvő területet Hassuna-Samarra örvénynek hívják. Ez a bolygó egyik legfontosabb örvénye.
Az arkhónok mindent elkövetnek, hogy elfojtsák abban a térségben az energiákat. Ezért van az, hogy az Egyesült Államok olyan nagyon fenn akarja tartani ott a háborút. Amint béke lesz a térségben, az a Fény egy hatalmas Győzelme lesz.



 2018. április:
A Szíriában lévő helyzet azon proxiháború utolsó fázisának a hadszíntere, amely a Putyint és Asszadot támogató Galaktikus Konföderáció/Plejádi flotta, valamint az Erik Prince-et támogató chimera/drakonida erők és a Szaúd-Arábiában és az USA-ban lévő negatív katonai erők között zajlik, két tűz között Donald Trump-pal.



2019. április:
A chimera csoport valamint a toplet bombák eltávolítása folytatódik. A toplet bombák eltávolítása ahhoz a fázishoz közeledik, ahol "lehetséges lesz a Fényerők bizonyos példátlan intézkedése a nem túl távoli jövőben".
Az egyetlen megjegyzés, ami itt megengedett az, hogy a planetáris felszabadításra vonatkozó Terv 2018. január 27. óta szigorúan titkos és SEMMILYEN ezzel kapcsolatos információ nem lát napvilágot (kivéve a kémműholdakról szóló rövid kiszivárogtatás 2018 augusztusában).




A Tervet nem fogják az interneten népszerűsíteni. Mindenkit váratlanul fog érni.
A jelenleg folyamatban lévő egyik sarkalatos szituáció a bolygó körül lévő energiarácsért folyó harc a SURFACOM és a fekete nemesi családok között, főleg az Istennői Ley-vonalért folyó harc, ami a bolygó feletti kontroll mesterkulcsát jelenti.
A szíriai Istennő Örvény ezen a Ley-vonalon helyezkedik el és közvetlenül a workshopunk után a nyugati médiában bejelentették Szíriában a Daesh felett aratott győzelmet:
Pontosabb források szerint még mindig van néhány Daesh által ellenőrzött terület Szíriában és Irakban. 
Bár a béke végre kezd visszatérni Szíriába. Fontos megérteni, hogy a Daesh a nyugati (RIIA)/szaudi (Wahhabi) cabal kreálmánya.

Az Istennő békét akar és béke lesz! 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.