2021. március 7., vasárnap

Sárkány Csoportok - Kék Sárkányok

 Kedves Cobra Csoport! 


Ma még csatlakozhattok a Kék Sárkányokkal kapcsolatos fontos meditációhoz, szeretettel várunk mindenkit, aki vezettetést érez. Admin Nővérkéim betették a szükséges információkat és magyar vezetett meditációt a csoportba. Hálás köszönet a munkátokért és azoknak is, akik velünk lesznek. 🙏💗 🌍
Egy kis összefoglalót is készítettünk számotokra, hogy megismerhessétek a Kék Sárkányokat, interjúrészletet és képeket is csatolunk Cobra blogjáról velük kapcsolatban. ❤
A bejegyzést az Arhat facebook oldalról lehet megosztani:
Magyar vezetett meditáció itt elérhető: 


🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍🌍
Kék Sárkányok
A kínai pozitív titkos társaságok vezetőit úgy hívják, hogy Vörös és Kék (Azúr):
Az Antariai Flottáról származnak, akik nyertek néhány döntő csatát a sötétek ellen a galaktikus háborúk során. Az Antares Csillagrendszerből erednek, amely a vörös szuperóriás Antares A és annak kék fősorozati csillaga az Antares B kettős csillagrendszere:
Számos alárendeltjük a Vörös és Kék keretein belül a pozitív drakóni fajhoz, az úgynevezett Thuban Drákó faj pozitív frakciójához tartozik, akik most emberi testekbe inkarnálódnak és mélyen a kínai kormányban (Vörös) és a taoista szellemi csoportokban (Kék) helyezkednek el:
Sárkány források a Kékről:
„A Taoizmus Teljes Valóság Iskolájának (全真派) Sárkánykapu Társasága (lóngménpài 龙) a tibeti, a mongol sámánizmus, a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus elemeit integrálja a taoizmus egy átfogó formájába. A Sárkány Kapu társadalom a Taoizmus Teljes Valóság Északi Iskolájának oldalága. Spirituális eredete a tizenharmadik századi mesterre, Qiu Chang-chunra vezethető vissza - Chang-chun azt jelenti "Örök Tavasz". Az Örök Tavasz mestere egyike volt azon bölcseknek, akik tanácsot adtak és támogatták Dzsingisz kánt Kína ősi civilizációjának megőrzése érdekében a sötét mongol invázió idején. Dzsingisz Kán kinevezte Chang-chunt minden kínai spirituális hagyomány kultúrájának és tudásának felügyelőjévé, tehát a Sárkány Kapu szekta kritikus szerepet játszott a kínai tatár tudás megőrzésében, és azóta is a kínai tudás és bölcsesség őreként tevékenykedik. 2009 után ezt az egész világra kiterjesztették a fenyegetettség idején, az emberi evolúció jelenlegi kritikus időszakában."
Kékek és az Esemény
Eredeti COBRA bejegyzés angolul:
Dou Mu Istennő néhány évvel ezelőtti megjelenése a bolygó felszínén az első jele a Fényerők visszatérésének, 26000 évig tartó száműzetésük után. Ez volt az első lépés ahhoz, hogy az agarthaiak visszatérjenek a felszínre. Jelenleg a Kékek a portálok előkészítésén dolgoznak a felszínen, hogy az agarthaiak újra kapcsolatba léphessenek a felszíni lakossággal; először energetikailag, majd az Esemény után fizikailag is.
Ebből a célból sok felszíni barlangot és barlangbejáratot készítenek elő bizonyos módon, ami az Eseménykor fog teljes mértékben nyilvánosságra kerülni.
A barlangok nagy része különböző felszíni Fénycsoportok szent helyéül szolgált világszerte és közülük sok rendelkezik Istennő örvényekkel, melyek az Esemény után kerülnek aktiválásra:
Ezért keresünk olyan embereket, akik ezeket a barlangokat őrzik vagy tudják, hol találhatók. Kérem vegyék fel velem a kapcsolatot a cobraresistance@gmail.com e-mail címen.
A kínai taoista hagyományban azokat a barlangokat, melyek Agartha-ba vezető portálokként szolgálnak, "barlangi mennyország"-nak hívják.
A Kékek ezeknek a portáloknak az őrzői. Bár a külvilág számára nem hozzáférhető, de még mindig a Kékek birtokában van az Öt Szent Hegy Valódi Formájának Leírása, amit az Öt Talizmán Fénylő Értékes Szentírásának is hívnak. Ez egy 5000 éves térkép, amely az agarthai hálózatba való belépési pontokat tartalmazza. Ez a leírás 3000 évvel később került újra elő és átadták a Kék őrzőknek.
A "barlangi mennyország" közül sok ilyen barlang Kína taoista szent hegyeiben található. Létezik két egymást lefedő energiarács, melyek összekötik ezeket a szent hegyeket az agartha-i föld alatti alagutak és városok megfelelő rendszerével.
Az első energiarács alapját öt szent hegy képezi, négy az égbolt négy irányának és egy a középpontjának megfelelően:
A második energiarács alapját négy szent hegy képezi:
(Kína szent hegyeiről bővebben itt olvashatunk magyarul:
Mindkét energiarácsnak Chengdu mellet található a fő örvény-metszéspontja, ahol a rejtélyes Sanxingdui civilizáció élt:
Chengdu a Föld ikozaéder rácsának 12 fő energiaörvénye közül az egyik:
A Sanxingdui civilizáció a Thuban csillag (alpha Draconis) egy földönkívüli frakciójának - a pozitív drakonidák legprominensebb frakciójának - fő kapcsolódási civilizációja volt. Ők a kínai kultúra egyik megteremtői és a kínaiak számára elsősorban ezért bír pozitív jelentéssel a sárkány, mint szimbólum. A Thuban egy sarkcsillag volt 5000 évvel ezelőtt, amikor a Thuban drakonidák a Földre ereszkedtek a Chengdu örvényt használva belépési pontként.
(Magyarul itt olvashatunk erről a civilizációról:
Sanxingdui kínaiul "három csillag halmot" jelent, ez a három csillag a Thuban, az Antares és az Aldebaran. Ez a három csillag egy nagyon erős energiaháromszög részét képezi, melyben az Antares és az Aldebaran azokon a fő galaktikus plazma Fényszálakon helyzkednek el, amelyek lehetővé teszik a portálokon keresztül történő csillagközi utazásokat a Galaxis ezen szektorában.
A Thuban csillagtól nem messze, az Antares-Aldebaran galaktikus főútvonalon helyezkedik el a Dubhe csillag, Dou Mu Istennő otthona, amely egy ősi emberszerű pozitív civilizációhoz tartozik, akik a Dubhe csillag körül keringő bolygókon élnek:
Dou Mu Istennő most már több aktív munkában vesz részt a bolygó felszínén lévő portáloknál a Végső Áttörés előkészületeinek abban az új fázisában, ami júliusban kezdődött.
Sárkány források közölték, hogy Jetsun Pema, Bhután királynője, Dou Mu archetípusának egyik "nyilvános megtestesülése" a bolygó felszínén.
(A királynőről és családjáról itt olvashattunk magyarul:
Sárkány források azt is közölték, hogy Dou Mu aktívabb kapcsolatot keres a felszíni lakossággal.
Mindez annak a nagyobb tervnek a részét képezi, melynek segítségével az Esemény után az agarthai hálózatot újra összekapcsolják a felszíni lakossággal.
A Fény győzelme!
A Vörös és a Kék
Eredeti bejegyzés itt:
Mivel az új ciklusban vagyunk, itt az ideje, hogy átadjak néhány információt a Vörösről és a Kékről.
A Kék Sárkányok az Agartha hálózathoz kapcsolódó titkos taoista csoportokból származnak. A titkos Püthagoraszi Renddel együtt ők gyújtották meg az olasz reneszánsz szikráját:
Érdekességképpen megjegyzem, hogy Leonardo da Vinci híres "találmányai" pusztán régi kínai szövegek másolatai voltak.
Nem mondhatok többet a Kékről, kivéve, hogy közülük néhányan a portálok őrzői.
Azúr Sárkányok: nagy szükség van spirituális iránymutatásra a különböző Sárkány csoportok körében, ezért az Azúr és Kék Társaságok megtesznek mindent ennek érdekében.
Megjegyzés: Az Azúrokról nem árult el nekünk többet Cobra, viszont azt még elmondta, hogy az egyik fő központja a Sárkány családoknak Tajvan. Most már érthető, hogy miért utazik oda és tatja ott a Konferenciát.
Interjúrészletek következnek most Cobrával:
"H: Pl. a Vörös Sárkányok vagy a Kék Sárkányok. Ők is szoktak velünk meditálni? Ők tudnak a meditációkról?
C: Azt mondanám, hogy főleg a Kék Sárkányoknak vannak saját meditációik és a mi meditációinkról is tudnak, főleg a nagy tömegmeditációkról, amiket a blogomon (The Portal) teszek közzé, és amikor ezek híre elterjed, ők (a Kék Sárkányok) is tudnak róla és támogatják a kezdeményezést."
"Patrick - A Sárkány családok a fizikai síkra korlátozódnak vagy néhányuk a Föld energiasíkjain él?
COBRA - Fizikai és nem-fizikai formában is léteznek.
Patrick - Valóban léteznek a kínai típusú kígyószerű sárkányok?
COBRA - Ezek a típusú sárkánylények valóban léteztek, főleg a Sárkány (Draco) csillagkép különböző csillagrendszereiben. Fizikai formában is léteztek, valamint a bolygó felszíne alatt is."
A legvégére pedig jöjjenek akkor a képek Cobra blogjáról, melyek bizonyítják a létezésüket és feladataikat. ❤ 🙂












  1. kép: Kék Sárkányok tagjai
  2. kép: Jádéból készült Kék Sárkány szimbólum (Nem Cobra blogjáról)
  3. kép: Kék Sárkány Portál
  4. kép: Barlangi Mennyország
  5. kép: Öt Talizmán Fénylő Értékes Szentírás - Ez egy 5000 éves térkép, amely az Agarthai hálózatba való belépési pontokat tartalmazza.
Kellemes meditációt mindenkinek! 🌍🥰💗

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.