2021. március 4., csütörtök

Technológia - Cobra interjúrészletek 1 rész

Fordította: MCCS

Eredeti angolul itt:

http://esaccoalition.org/matrix-faq/

ÁLTALÁNOS

Alexandra: Technológia - meg tudod osztani, hogy milyen technológiák jelennek majd meg a jövőben? Bármely új technológiát, ami nem titkos.

COBRA: Azt mondanám, hogy történt előrelépés a szabad energiával működő technológia területén, és azt a nyilvánosság elé terjesztik. Egy kis háztartási készülék, amely ingyen energiát hozna a házunkba. Ez jó kezdet.

Alexandra: Úgy érzed, hogy a megjelenő technológiákkal ugyanazt a fajta életet élhetjük, amelyet megszoktunk, csak nem fog pénzbe kerülni?

COBRA: Kezdetnek ez lesz, még egy kis ideig, amíg az emberek hozzászoknak. Utána begyorsulnak a dolgok. Ne aggódj, nem fogsz unatkozni.

Alexandra: Azta! Utána majd használhatunk egy replikátort. Ha valamit akarunk, azt manifesztálhatjuk vagy replikálhatjuk (másolatot készíthetünk róla).

COBRA: Ez az Első Kapcsolatfelvétel után lesz. A legtöbb fejlett technológia azután lesz bevezetve, hogy az emberiség elfogadta a pozitív földönkívüli fajok meghívását a kapcsolatfelvételre.


Alexandra: Rendben. Mi van azokkal, akik már az első kapcsolatfelvétel előtt készen állnak ennek az információnak a befogadására?

COBRA: Igen - lesz néhány olyan ember, akikkel korábban kapcsolatba lépnek, és együtt fognak működni ezekkel a fajokkal, és megkapják ezt a technológiát is.

Alexandra: Ezt örömmel hallom.

ENERGIA

ÁLTALÁNOS

U: Ezen a bolygón a negatív energia az egyik oka annak, hogy a szabad energiával működő készülékek nem működnek túl jól?

C: Sok szabad energiával működő készülék nagyon jól működik, de azokat, amelyek igazán jól működnek, a cabal általában elrabolja és szabotálja.

U: Rendben, tehát a bolygó negatív energiájának semmi köze sincs hozzá.

C: Nem. Vannak nagyon egyszerű fizikai alapelvek, amelyek az itt lévő elsődleges anomália mértékétől függetlenül működnek. És ezek az eszközök nagyon jól működnek, de természetesen ez a cabalnak nem tetszik, és ezeket elkobozzák, elnyomják vagy megsemmisítik.

Alexandra: A Keshe alapítvány. Úgy érzed, elértek valamilyen haladást? Valaki Spanyolországból írta nekünk, hogy a Keshe a plazma technológián dolgozik. Te mit gondolsz erről? Hogy lehetővé teszi számunkra az űrutazást, a korlátlan elektromos energiát és szállítást? Ezt a technológiát adták oda Iránnak és más országoknak is. Arról mit gondolsz? Az Agarthaiak ezt a technológiát már régen elérhetővé tették a felszínen élők számára.

COBRA - Sok különböző technológiát láttam, amiket kifejlesztettek, de ezek közül egyik sem érte el azt a pontot, hogy tömegesen elterjedjen. Mindig ez a fontos. Sok csoport dolgozik ezen. Közel vagyunk az áttöréshez.

Alexandra - Úgy érzed, hogy a tudósok és a vállalkozók, az emberek szépen haladnak előre? Most már biztonságosabb számukra a találmányok szabadalmaztatása, hogy nyilvánosságra kerülhessenek, és ne érje őket negatív visszahatás a fekete öltönyös emberektől (MIB)?

COBRA - Nem jó szabadalmaztatni a technológiát. A legjobb, ha nyílt forráskód alatt hozod ki, hogy mindenkihez eljusson. És utána tömegesen legyártod. Ha kihagyod a szabadalmi eljárást. Ha gyorsan elterjedtté teszed, a cabal nem fogja tudni irányítani. A cabal irányítja a szabadalmi eljárást. Ez gyökeresen meg fog változni, amikor elterjed, és mindenki szabadon lemásolhatja. A régi módszerrel ez nem tudna megtörténni, mert ott van a kapzsiság és az együttműködésre való képtelenség emberi oldala.

PLAZMA ENERGIA

CARY: Úgy tűnik, hogy a plazma energiát más fajok az űrfegyverek megrongálására használták, talán már a mi ősi történelmünk során is. Most pedig talán megoldást jelenthet bolygónk energiaigényére és az űrutazásra. Hozzátennél ehhez valamilyen információt?

COBRA: Oké. A plazma nyilvánvalóan az egyik legnagyobb titok, a teremtés egyik leginkább elnyomott aspektusa. A plazma egyértelműen a tudás elnyomásának és a felszabadításunknak a kulcsa. Az ezeket a technológiákat használó fejlett lények most a bolygó felszabadítási folyamatában segítenek.

CARY: Tehát úgy érzed, hogy a plazma energia megfelelő használata szerepet fog játszani ebben?

COBRA: Igen, pontosan.

CARY: Nagyon jó.



KESHE (Szabad Energia)

Rob: ... Szeretnék egy kicsit belemenni a Keshe szabad energiával működő eszközének témájába. A www.prepareforchange.net weboldalon lévő egyik csoportunk tagja, nevezzük most JB-nek, felvette velem a kapcsolatot. Úgy tűnik, eléggé érintett a témában, és van egy másik fickó is, akit a Keshe emberei támogattak, aki átvette a fejlesztésüket és a tervüket, és egy sokkal életképesebb és jobban működő gépet hozott létre. Tényleg ránéztem, és úgy látom, hogy valami elindult. Az a szóbeszéd járja, hogy India, Olaszország és Kína megállapodtak abban, hogy amint működőképesek lesznek ezek a berendezések, előrelépéseket tesznek. Ezek a berendezések jelenleg még nem érték el azt a szintű tökéletességet vagy egységességet, amire azt mondhatnánk: „Vedd ezt a berendezést, építs egy házat, és tedd ezt az áramkörbe, és ez mindent működtetni fog a házban”. Még nem tartunk ott. Van valami újdonság, amióta utoljára beszélgettünk, ami nem is olyan rég volt, van újabb információd a Keshe adataira vonatkozóan? Kapsz pozitívan reakciókat azoktól az emberektől, akik megkapták az egységet? És tudsz valamit arról, hogy igaz-e, hogy tényleg Kína, India és Olaszország lesznek az első országok, amelyek továbblépnek ezen a téren?

COBRA: Azt mondom, hogy különösen Kína és India. Náluk kész infrastruktúra van. Vannak bizonyos körülmények, amelyek miatt ebben a két országban elég hatékonyan el lehet terjeszteni az ingyen energiát, amint ez készen áll. Viszont a Keshe berendezésekkel kapcsolatban nem kaptam pozitív megerősítést.

Rob: Te már tanulmányoztad ezeket az eszközöket? Azt hallottam, hogy van valami, amit úgy hívnak "GANs" (generative adversarial networks - mesterséges ellenséges hálózatok), és egy képlet, ahol nano-partikuláció történik a vezetékek mentén. Van egy csomó rézhuzaluk, amik az egységet működtetik, és behúzzák azokat egyfajta bevonatba, majd amikor beépíted egy házba, akkor jeleznek. Olyan ez, mint az autó motorja, aminek fel kell melegednie. A ház beburkolása legalább egy hétbe telik. Ezek a nano-partikulált berendezések átalakítják az elektromos rendszert, és a magyarázat szerint nem lineárisan fognak működni egyenáram vagy váltóáram alkalmazásával, hanem sokkal inkább így: „Már itt van a kvantummező energia, amely minden konnektorban elérhető lesz, és ami a terheléskor csak úgy megjelenik a rendszerben”. Tanulmányoztad már, vagy megvizsgálnád ezt a technológiát, hogy megnézd, összhangban van-e a plazma-alapú fizikáról alkotott képeddel?

COBRA: Belevetem magam, hisz vannak benne ígéretes dolgok, de nem vagyok benne 100%-ig biztos, hogy működik-e, akár csak elméletileg.

Rob: Igen. Ahogy mondtam. Van valami számotokra, srácok, akik valóban nagyon beleásták magukat a Keshe témába, én is nagyon rajta vagyok. Nagyon remélem, hogy valóban létezik. Alig várom, hogy lássam, amikor valaki beépíti a berendezést egy házba, és nem lesz a hálózatra csatlakoztatva. Szeretnék videót látni minden hajszárítóról, számítógépről, klímaberendezésről, elektromos főzőlapról, ventilátorról, hősugárzóról, tudod, bármiről, amire szükség van. Szeretném tudni, hogy hány Watt-os a teljesítménye és hány Amper terhelést bírnak el ezek teljes működés közben, meghibásodás nélkül. Azt hiszem, távol vagyunk még attól, hogy ezek teljesen stabilak legyenek. De ígéretesnek hangzik. Úgy tűnik, lassan itt az ideje, nem igaz, Cobra?

COBRA: Már régóta itt az ideje.

Rob: Mi van az Ellenállással, kérdezted már őket erről? Továbbra is hallgatnak ezzel kapcsolatban?

COBRA: Sokszor átbeszéltem velük ezeket a helyzeteket, de ismét, mindig csak azt mondják, hogy a legfontosabb a strangelet bombák eltávolítása, és akkor sok minden megtörténhet. Számos technológia létezik, amelyek valahol a megfelelő pillanatra várnak, hogy közzé tegyék őket. Szóval ez nem csak a Keshe-re vonatkozik, hanem az egész bolygó helyzetére. Áttörésre van szükség, ami bárhol megtörténhet, és az a legvalószínűbb, hogy egy váratlan irányból fog megtörténni.

Rob: Oké, ezt jó tudni. A technológia kapcsán valaki megkérdezte: „Lesz-e valamilyen fejlett földönkívüli technológia vagy nyilvános leszállás az Esemény előtt?" És gondolom, ez elvezet a Keshe kérdéséhez. Nagyon izgatott vagyok. Mindenki kérdéseket tesz fel. Te mit gondolsz? Kérnek, hogy adjak előzetes véleményt. Mondom, hogy én is csak imádkozom, és remélem, hogy ez valós és működik. Ki kell várnunk, és majd meglátjuk.

A kérdésem hozzád, hogy nyilvánvalóan néhányan már megkapták ezeket. Nagyon várom, hogy egy Fénymunkás visszajelzést adjon. Most felajánlom nekik, ha valaki szeretne visszajelzést adni Cobrának és nekem az értékelésre vonatkozóan. Esetleg készíthetsz egy videót, ha van Keshe technológiával rendelkező berendezésed, és az működik. Mit gondolsz a Keshe berendezésről? Találtál valamit, ami megerősített abban, hogy meggyőződj arról, hogy valós-e vagy sem?

COBRA: Hallottam, hogy Keshe bizonyos dolgok fejlesztésén dolgozik. Nem kaptam megerősítést arról, hogy sikeresen befejezte-e a berendezést. Tehát akkor leszek meggyőződve, amikor az emberek elkezdenek pozitív visszajelzéseket adni. „Igen, van egy berendezésük a . . . alatt. Mindkét berendezésük megvan otthon, és működnek." Mert amikor ez megtörténik, az nagy durranás lesz. A pozitivitás láncreakciója indul el. A Fény láncreakciója lesz ez. Amikor ez megtörténik, akkor természetesen jelentős terjesztési és gyártási képességgel tudunk szolgálni Keshe úr számára. De amíg ez nem történik meg, csak várunk, és majd meglátjuk.

Rob: ...Szóval, valaki tudni szeretné, beszélnél M. Keshe iráni tudósról? Tudom, hogy a múltban azt mondtad, hogy nem igazán vagy biztos abban, hogy rendelkezik-e ezzel a dologgal - tegyük közzé. Van erről friss híred?

COBRA: Még mindig ugyanaz a hozzáállás. Sok mindenről beszél, és ha valóban van valamije, akkor hadd lássuk.



TESLA AKKUMULÁTOR (korlátozott nyilvánosságra hozatal)

K: Volt néhány dolog, ami a jövőben fog kijönni. Néhányan azt mondták, hogy az Egyesült Királyságban a fősodratú média említett egy Tesla akkumulátort, amely egy napig képes energiával ellátni egy házat, vagy valami ilyesmi. Úgy értem, ez nem igazán áttörés, ugye? Ez csak egy kis előzetes megnyugtatási kísérlet. Erről tudsz valamit?

COBRA: Azt mondanám, hogy ez korlátozott nyilvánosságra hozatal - a mérsékelten előrehaladott technológiák korlátozott nyilvánosságra hozatala.



EGYÉB

SZENNYVÍZBŐL VÍZ ÉS ELEKTROMOSSÁG

Bill Gates azt állította, hogy kifejlesztett egy olyan gépet, amely a szennyvizet vízzé és elektromos árammá alakítja. Lehetséges, hogy megpróbál helyesen cselekedni, vagy ez csak egy kis PR?

COBRA: Az a legvalószínűbb, hogy ez PR-stratégia a részéről. Valójában, főleg az elmúlt néhány évben, közvetlenül a caballal dolgozik.

Rob: Tudnál beszélni egy kicsit arról, hogy Bill Gates hogyan lett az egyik ilyen ember, azért, mert információi voltak? Kezdettől fogva benne volt és meggyilkolták? Mi a helyzet Bill Gates-szel?

COBRA: Csak egy programozó volt, aki nagyon meggazdagodott, és miután meggazdagodott, az Illuminátusok felvették vele a kapcsolatot. Kísértésbe ejtette a hatalom, amitől megrészegült, és eltorzult a lelke. Sajnos hozott néhány rossz döntést az életében, és most meg kell fizetnie ezek következményeiért.


Hamarosan jövünk a 2. résszel

Magyar Cobra Csoport


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.