2021. június 28., hétfő

Békemeditáció Ukrajnáért

 Kedves Cobra Csoport!

❤ 🙂
Cobra frissítette a legutóbbi Sürgős felhívását ezzel a linkkel:


Részlet a cikkből:

"Mindössze egy nappal azután, hogy a brit HMS Defender romboló megsértette Oroszország felségvizeit, az amerikai hatodik flotta hivatalosan bejelentette részvételét a közelgő, évente megrendezett Sea Breeze 2021 (SB21) gyakorlaton, amelyet az ukrán haditengerészettel közösen rendeznek, 2021. június 28-án . . . a Fekete-tengeren.
A tervek szerint 32 hajó, 40 repülőgép, valamint 18 különleges műveleti és búvárcsapat vesz részt a NATO-tagországokból. Titkos hírszerzési források révén most már tudomásunkra jutott, hogy ezen a "gyakorlaton" belül részletes tervek vannak, és ezek a tervek, ha megvalósulnak, kinetikus háborúhoz vezethetnek a résztvevő hajók és az orosz haditengerészeti erők között, a Krím körüli felségvizek felett."

Ezért aki csak tud, segítse a Fényerők munkáját, akik a mai napon a fontos műveletet végeznek a föld alatt és föld felszínén. Ez egy óriási hír, hogy a föld felszínén is meg tudnak jelenni, máris másolom Cobrától, hogy miért:

Az Eseményt visszatartó fő tényező még mindig a plazma toplet bombák, melyek összeköttetésben vannak:

1. Az alacsony Föld körüli pályán lévő műholdakon található plazma skaláris fegyverekkel, plazma ultrahang technológián keresztül
2. A felszíni lakosságban elhelyezett fizikai biochipekkel
3. A chimera föld alatti bázisain található infrahangos plazma skaláris eszközökkel
Mikor aktiválódhatnak?:
„COBRA - Egy nagyon összetett, zavaros logikai algoritmussal rendelkeznek, mely meghatározza, hogy mikor indul be a bomba és mikor nem. Ez egy mesterséges intelligencia, mely meghatározza, hol és mikor, milyen körülmények között oldódik ki a bomba.”
2018. november 6.:
"Korábban az Ellenállás tagjai tartózkodtak attól, hogy 30 méternél tovább jöjjenek a bolygó felszínére."
2020. január 22. :
"A Vízöntő kora meditációnk eredményeképpen minden plazma toplet bomba réteget eltávolítottak, kivéve az utolsót."
Ezért:
„Cobra - Ez a reakció még nem teljesen ismert, de egyre közelebb jutnak hozzá. És mihelyst sikerül teljesen kiismerni, várhatóan bekövetkezik az Esemény.”
Június 27-e óta végezzük ezt a meditációt Cobra felhívására:


És még egy fontos idézet Cobrától, ami segít a teljesebb kép megértéséhez. 2018. szeptember 27.:
"A fekete nemesi családok kastélyai óriási pincékkel és hatalmas föld alatti alagútrendszerekkel rendelkeznek, melyek a felszínhez közel vannak és amiket gyermekek elleni elkövetett erőszak központjaiként használnak.
A kazár negatív örvényt - amely a Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger között helyezkedik el - használják fel arra, hogy adrenokróm anyagok termelésére (pszichotoxikus mérgező harcanyagok egyik csoportja - a szerk.) építsenek fel létesítményeket (figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képeket is tartalmazó anyag):
A chiméra és arkhón kontroll alatt álló negatív katonaság továbbra is sok földönkívülit tart fogságban rendkívül durva körülmények között, így erősítve meg a karantén Föld egyik aspektusát:

Aki vezettetést érez, kérjük, hogy csatlakozzon hozzánk drága Csillagmagok! 🙏💗🌍

A bejegyzést az Arhat facebook oldalról lehet megosztani:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.