2018. január 17., szerda

Helyzetjelentés

Fordította: Takács Anikó

2018 sok áttörésnek lesz az éve. A Fényerők egy hatalmas egyesített mező létrehozásán dolgoznak Naprendszer szerte egy fontos művelet második fázisában, melyet már néhányszor megemlítettem ezen a blogon és Mjölnir kódnév alatt fut. Ennek a műveletnek a második fázisa január 3-án kezdődött és március elején fog befejeződni (kis késéssel a korábbi, február végére becsült befejezéshez képest). Mindezt ösztönösen írták meg az alábbi cikkben:

2018 A Fény győzelme!!!
A Fényerők a holdpálya alatti térben az összes plazma toplet bombát és szinte az összes rendellenes plazmát eltávolították. Az Ellenállás meghatározása szerint a holdpálya alatti tér külső határa épp a holdpályán belül van, belső határa pedig 3 földsugárnyi távolságra van a planetáris középponttól.
Az összes toplet bomba és a plazma anomália túlnyomó része, a plazmoid entitásokkal és a negatív Titkos Űrprogram frakciók egyes részeivel együtt, jelenleg a Föld felszínének közelében koncentrálódnak és nem terjednek ki a bolygó középpontjától 3 földsugárnyi távolságon túlra, ahogy az az alábbi cikkekben le van írva:
A háború várhatóan az alacsony Föld körüli pályán fog folytatódni:
Viszont lassan át fog tevődni a bolygó felszíne alatt lévő bázisokra.
Folyamatban van a Fátyol nagyfokú tisztítása is minden szempontból és a Fényerők mindent megtesznek, amit tudnak, hogy bizonyos trendeket visszafordítsanak.
Az arkhónok egyik terve az volt, hogy teljesen leállítsák az emberek érzelmi életét és értelmes interakcióját. Ezért vezették be az okostelefonokat:

Főleg a fiatalabb generációkat célozzák meg, mert azok, akik 1996 után születtek, nagyon kevés tapasztalattal rendelkeznek a pozitív plazma, az éteri és asztrális energia környezetével kapcsolatban, amely lehetővé tenné számukra az egészséges érzelmi és társadalmi szokások kialakulását.
(A témában magyarul itt olvashatunk: https://pcworld.hu/pcwlite/az-okostelefon-elpusztitja-a-fiatalokat-232532.html - a szerk.)
Az arkhónok egy másik terve az volt, hogy kifejlesszék a kriptovalutákat, ami átvehetné a jelenlegi pénzügyi rendszert, megszüntetné a készpénzt és egy globális, látszólag decentralizált, de tulajdonképpen teljes mértékben ellenőrzött pénzügyi rendszert vezetne be:
2016 áprilisában a bankárok e titkos találkozóján úgy döntöttek, hogy a blokklánc technológia lesz a készpénz megszüntetésének fő eszköze:
Saját kriptovalutájuk kifejlesztésén dolgoznak:
A kriptovaluták segíthetnek a központi bankároknak az arany ellen vívott háborújukban:
Mivel félnek a Keleti Szövetségtől:
Úgy tűnik, hogy a blokklánc technológia ismeretlen és decentralizált, de köztudott, hogy minden számítógép (nem csak a Windows alapúak) szoftvere rendelkezik "kiskapukkal":
Valamint minden számítógép (nem csak azok, melyekben Intel processzorok vannak) rendelkeznek hardveres "kiskapukkal":
Ezzel együtt a kriptuvalutáknak és a blokklánc technológiának van jövője. Az Ellenállás elkezdte bevonni a kriptókat a pénzügyi újraindítással kapcsolatos terveibe és ki fogja ragadni a blokklánc technológiát a cabal kezeiből az Esemény idején.
A Ripple egy olyan kriptovaluta, melynek megvan a lehetősége, hogy a bolygó mintegy tartalékvalutája legyen és átvegye a SWIFT helyét:
Az Ellenállásnak vannak bizonyos tervei az Esemény idejére a Ripple-lel kapcsolatosan, amelyeket még nem árulhatok el.
A kriptovaluták nagyon jövedelmező befektetések lehetnek jelen pillanatban, ha tudod, hogyan kell a vertikális piacokon kereskedni (megvenni a szóbeszédet, és eladni a híreket), illetve ha fel vagy készülve arra a 25%-os kockázatra, hogy a pénzed elvész, vagy ellopják.
Mindeközben a jezsuiták és a Máltai Lovagok egy új háborút próbálnak kieszközölni.
A római-perzsa háborúk energialenyomatát próbálják kihasználni:
melyek a siíta-szunnita konfliktus alapjául szolgálnak:
Azok a vérvonalak, amelyek eredete a Római Birodalomba vezethető vissza, a szunnita oldalt támogatják (az USA-izraeli-szaúdi tengellyel), miközben azok a vérvonalak, akik az ősi Perzsiából származtathatók, a siíta oldalt támogatják (az Irán-Libanon/Hezbollah-szíriai tengellyel). Mindeközben a csúcson lévő arkhón családok Rómában pedig kihasználják a konfliktus mindkét oldalát.
Erik Prince a jezsuita/SMOM (Máltai Lovagrend) összeesküvés fő irányítója, melynek célja, hogy a Közel-Keleten újabb háborút indítsanak:
Nagy befolyással bír Donald Trump felett és ő javasolta neki, hogy hozzon létre egy új kémügynökséget, amely inkább jezsuita barát, és kevésbé Clinton/Bush/Rockefeller Illuminazi frakció barát lenne:
Talán emlékeztek, évekkel ezelőtt azt állítottam, hogy a jezsuiták fel fogják dobni az Illuminazi frakciót, hogy mentsék a saját bőrüket.
Ez az oka, amiért Erik Prince Blackwater/Academi zsoldosai kimesterkedték Szaúd-Arábiában az Illuminazi frakció tömeges letartóztatását.
Most pedig a jezsuita/Rothschild támogatott frakció Szaúd-Arábiában, Izraelben és az USA-ban Iránnal próbál háborút kieszközölni:
Iránt is belülről próbálják destabilizálni, megismételve ugyanazt a forgatókönyvet, amely 2011-ben Szíriában a kezdeti tüntetéseket brutális háborúvá változtatta. A mostani tüntetéseket Iránban az Academi zsoldosok idézték elő és ezt durván félremagyarázzák a nyugati médiában:
A valóságban, Iránban a legtöbb tüntető tulajdonképpen a jelenlegi rezsimet támogatja, amely tényleg egy sokkal jobb választás, mint a Nyugatról importált színes forradalom és "demokrácia".
Az Egyesült Államok szintén újra akarja indítani a háborút Szíriában:
A Fényerők közölték, hogy az új siíta-szunnita háborút meg lehet akadályozni, ha a felébredett közösség kellő mértékben tudatában van a jezsuiták terveinek.
Rengeteg beszámoló található az alternatív híroldalakon arról, hogy a cabal kulcsembereit Guantanamora szállították.
A forrásaim NEM tudják ezt megerősíteni, pontosan úgy, mint ahogy NEM tudták 2012-ben a Drake Bailey által kiadott Zöld jelzést sem megerősíteni.
De teljes mértékben MEG TUDJÁK erősíteni egy úgynevezett PassionatePachyderms-től származó információkat:
Az Arizonai Nemzeti Őrség katonai rendőrségének 55 tagja megérkezett Guantanamora és átvette a Minnessotai Nemzeti Őrség katonai rendőrség 122 tagjának helyét, akik néhány nappal korábban hagyták el Gauntanamot.
Amikor ténylegesen megkezdődnek a tömeges letartóztatások, arról olvashattok majd a tömegmédiában.
Függetlenül attól, hogy a felszínen még nem változik látványosan a helyzet, akkor lesznek áttörések, amikor a Mjolnir csapása eléri a földfelszínt.
Addig is segíthettek a PB Csillagpor Parancs terjesztésében, hogy eltávolítsuk a fizikai fájdalmat.
PB CSILLAGPOR PARANCS
krónikus fájdalom csillapítására 
PARANCS. ENYHÜLÉS. ISMÉTLÉS

A Fény Győzelme!

Magyar Cobra Csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.