2018. szeptember 11., kedd

Alapelvek a Rózsa Rendje csoportok számára 1.


Cobra a "Rózsa Rendje bolygószintű aktiválás" c. bejegyzésében, melyet itt találtok:


írta le az általános instrukciókat három pontban a Rózsa Rendje csoportok számára, amelyeket alapelvként fogunk kezelni a jövőben. 
A második és harmadik pont megtalálható a bejegyzésben. 

Az első pont: a Rózsa Rendje csoportod egy Istennő Szentély.  

Az ehhez kapcsolódó hivatkozás fordítását itt alább olvashatjátok:

Eredeti angol bejegyzés:



Női Szentély

Isten hozott az Istennői Áramlat Szentélyében!

A Szentélyben mélyen fejest ugrunk olyan gyakorlatokba, melyek megnyitnak minket a bennünk lévő hatalmas bölcsességben rejlő forrásra. Összekapcsolódunk az odaadás boldogságával és a szívünkben rejlő igazsággal. Igazodunk a női harcos méltóságához és bájához; mérhetetlenül megérintjük a végtelen együttérzést, a csendet és a szépséget. A személyesen túl találkozunk, a női esszenciából. Amire vágyunk, az az, akik már valójában vagyunk - ez a felismerés képezi spirituális felfedezésünk alapját a Női Szentélyben.


Nem valamiféle jövőbeli célt akarunk elérni, hanem az összeolvadás folyamatáról, a bölcsesség és szépség feltárásáról van szó, amely már benne rejlik minden egyes nőben. Nem létezik ettől erősebb hely erre, mint egy tudatos nőkből álló kör.


Feküdj le egy puha párnára, végy egy tál gyümölcsöt és helyezd magad kényelembe. Végy néhány gyengéd lélegzetet és helyezd az egyik kezed a hasadra. Lazulj bele abba, ami ebben a pillanatban itt van számodra.
Képzeld el, hogy egy meleg, vörös energiamező veszi körbe a tested, mintha egy selyemruhába burkolnád magad. Hagyd, hogy a kezed puhán felemelkedjen a hasadról és gyengéden felhaladjon a mellkasodra, az arcodra és a hajadra. Adj ki néhány lágy hangot. Lazítsd el magad mélyen, majd harapj egy kicsit a lédús gyümölcsből.
Most képzelj el egy női összejövetelt, ami az alábbiak keveréke: egy indiai templomi szertartás eksztatikus tánccal, melyben a nők teljes áhitatban adják át magukat; egy beduin oázis a sivatagban, friss fügével, turbékoló gerlékkel és óriási márvány kádakkal, melyben a nők tisztára fürdetik és dörzsölik egymást; egy korabeli, meditációs csoport, amely olyan gyakorlatokat végez, ami valódi természetünk végtelenségébe vezet minket és egy afrikai gyászszertartás, ahol tiszteljük életünk fájdalmas részeit, eltáncolunk és megünnepeljük azt. Most elkezdesz belekóstolni abba a női térbe, amit megteremtünk a Női Szentély találkozókon.


Azért, hogy valóban megéljük és megtestesítsük a női ragyogást, tudatos női kultúrát teremtünk, amely felébreszt és táplál minket a legmélyebb értelemben. A Női Szentély csoport az egyik módja annak, hogy folyamatosan emlékeztessük egymást arra, hogy kik is vagyunk.


Ahelyett, hogy a fennálló dolgokat erősítjük azzal, hogy a problémáinkra és személyes hibáinkra koncentrálunk, a Női Szentély csoport összekapcsol minket azzal az igazsággal, ami a félelmeink és korlátozott énképünkön túl van. Erről a mélyebb helyről a jelenlétből és a belső vezettetésből navigálhatunk ahelyett, hogy kimerítjük magunkat miközben megpróbálunk vezetőkké válni egy feszült, versengő és énközpontú lelkiállapotból.
A Női Szentély nem egy terápiás vagy támogató csoport. Ez egy olyan tér, ahol azért jövünk össze, hogy tükrözzük, ünnepeljük és erősítsük egymást. Egy olyan tér, ahol ledobhatjuk álarcainkat és megengedhetjük, hogy látható legyen valódi arcunk szépsége teljes dicsőségében és fájdalmában, szenvedélyében és sebezhetőségében.


A Női Szentélyünkben a személyesen túl találkozunk és ebben a kiterjedt találkozásban mind a kollektív nőiséget, mind a személyes nőiséget meggyógyítjuk és ünnepeljük.
A gyakorlatok közben jelen vagyunk a testünkben, sok időt töltünk tánccal és mozgással. Tiszteletteljes és tápláló érintésekkel is támogatjuk egymást abban, hogy testünk egyre lágyabb legyen.
Szentélyünket szentségesként tiszteljük és így bánunk vele.

 Nagyrabecsüléssel lépünk be és azzal a szándékkal, hogy annyira őszinték leszünk, amennyire csak tudunk. A felszínes csevegéseket kívül hagyjuk. Szentélyünkben felfedezzük, milyen, amikor egy belső, mélyebb helyről beszélünk és a legfontosabb, hogy felfedezzük azt, hogy hogyan kommunikáljunk anélkül, hogy egyáltalán beszélnénk.


Tudatos Nők kultúrája

A más nőkkel való kapcsolatunk tükrözi saját női lényegünkkel való kapcsolatunkat. Állást foglalunk azért, hogy a nők tudatos módon lehessenek együtt ezen a bolygón. Együtt meg tudjuk gyógyítani és át tudjuk transzformálni a versengés és a pletyka régi szokásait és visszatérhetünk az ünneplés és a fejlődés kapcsolatába."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.