2018. október 7., vasárnap

Atlantisz


Fordította és összeállította: Takács Anikó és Czékus Viki

Az itt megjelenő információk közvetlenül az Ellenállás szóvivőjétől, Cobrától és lélektársától, Isis Astara-tól származnak. Nem tartalmaznak csatornázott üzeneteket.

Cobra egy Plejádi Csillagtestvérünk itt a fátyolon belül, aki több, mint 40 éve áll kapcsolatban a nagy planetáris felszabadító csoporttal. Pontosan 1977-ben volt az első személyes kapcsolatfelvétele, melynek során a Naprendszerünkben utazott, és nem akart „haza jönni” a Földre. Mintegy 30 percig tartott meggyőznie a Plejádiaknak arról, hogy térjen vissza a mátrixon belülre megvédeni az emberiséget a nukleáris háborúktól.
Azt kérte tőle az Ellenállási Mozgalom, hogy maradjon névtelen és folytasson folyamatos kommunikációt az X Bolygó lényeivel, akik segítik az Ellenállási Mozgalmat. Mint az Agarthai Hálózat és a Fényerőinek képviselője, arra törekszik, hogy felkészítse az emberiséget a közelgő Eseményre.


Biztosak voltunk abban Anikóval, hogy a következő téma is sok mindenkit megérint és érdekel majd, ezért megkerestük Cobrától az Atlantiszhoz tartozó információkat is, úgy ahogy a múltkor a Gyógyítás esetében is tettük. Ha esetleg meglepődsz majd az itt leírtakon vagy esetleg nem értesz velük egyet, akkor csak annyit kérünk tőled, hogy mégis gondolj arra, hogy a sötét oldal évezredeken keresztül megtett mindent, hogy eltitkoljon dolgokat, éppen azért, hogy az elnyomásunk a legmagasabb szintű legyen. Ehhez történelmet kellett hamisítani, bizonyítékokat eltüntetni és nem utolsósorban át kellett formálni, programozni az embert egy nekik „szolgáló és mindent elfogadó” lénnyé, de csak egy bizonyos időintervallumban. Egyszerűbb lenne minden, ha hozzáférnénk az Akasha Krónikákhoz, ahol minden információ megvan és leellenőrizhető, de egyelőre ez még nem megy. Némi információ Cobrától az Akasha krónikákról:

Rob: Cobra tudnál nekünk beszélni az Akasha feljegyzésekről és az Amenti csarnokairól?

Cobra: Ok. Az Akasha feljegyzések minden megtörtént esemény természetes adattárolója az éteri mátrixban vagy más néven éterikus struktúrában, ami a valóság szubstruktúrája. Bizonyos technológiákkal elolvasható az itt eltárolt információ. Szóval a Fényerőknek, fejlett fajoknak meg van hozzá a technológiájuk, hogy közvetlenül az éteri szubsztanciából (lényegből) elolvassák ezeket a feljegyzéseket. A kristályok, a fizikai kristályok nagyon hatékonyan tudják tárolni az ilyen információt. Azt mondanám, hogy a fizikai kristályok azok nagyon nagyon fejlett formái, verziói a mai számítógép merevlemezeknek. Több információt tudnak tárolni, több dimenzióban és sokkal hatékonyabban. Alapjában véve az Akasha feljegyzések közvetlenül az éteri síkról érhetőek el egy bizonyos technológiával és a leginkább fejlett lények számára pedig közvetlenül elérhető a saját tudaszintjükkel.”

Jedi - Milyen jellegű spirituális képzésen kellene részt vennem annak érdekében, hogy megfejthessem az Akasha-krónikákat?

COBRA - Rendkívül kevés ember létezik, aki képes erre, annak ellenére, hogy sokan állítják, ők meg tudják fejteni, valójában nem tudják. Ez tehát egy olyan dolog, ami általában természetes módon, spontán jön, miután elérted a felemelkedést.
Jedi - Szóval most ez még nagyon nehéz számunkra?
COBRA - Nagy kihívás és rengeteg gyakorlást igényel, és a legtöbb ember, aki állítja, hogy képes rá, valójában nem képes.”


Lynn: Minden Bolygónak, Univerzumnak van Akasha feljegyzése, vagy ez egy anomália, ami a Földhöz tartozik?

Cobra: Az Akasha feljegyzések tartalmaznak mindent, ami valaha megtörtént, de csak az események megtörténésének tárolásáról beszélünk, és nem az események energetikai vonzatáról.

Lynn: És ez az Univerzumban mindenhol így van?

Cobra:Igen.

Lynn: Ezekhez a információkhoz hozzáférhetnek más lények is, akik nem a Földhöz vagy ehhez a Univerzumhoz tartoznak?

Cobra: Addig, ameddig magasabb célokat szolgál, igen.”

Rob - Azt hiszem ezen nem lepődünk meg. Cobra, az Esemény után, a letartóztatások idején, meg fognak osztani az emberekkel néhány felvételt, melyek a földönkívüliekkel való fizikai kapcsolatfelvételről és a technológiáikról szólnak? Így ha az emberek azzal jönnek, hogy " Ezt nem hiszem el", akkor megmutatják majd nekünk az Akasha Feljegyzésekről szóló videókat, vagy hogyan fogják a durva és borzalmas dolgokat a nagyközönség elé tárni úgy, hogy az ne csak szóbeszéd legyen? A legtöbb ember azt gondolhatja majd, hogy ez csak kitaláció. Hogyan lesz ez közzétéve? Vannak ezzel kapcsolatban tervek, amikről te is tudsz?

COBRA - Igen, természetesen. Vannak felvételek az Ellenállási Mozgalom birtokában, és néhányuk nagyon felzaklató. Ezek közül néhány már fel lett töltve a bolygó nagyobb hírcsatornáinak számítógépeire, melyet egy, az Ellenállás által ismert speciális hozzáférési kóddal lehet kioldani. Így ez bármelyik, arra alkalmas pillanatban nyilvánosságra hozható. És ezeket a felvételeket felhasználják majd, és nyilvánosan fogják sugározni őket a bírósági tárgyalások idején, amikor az igazságügyi és megbékítési bizottságok megkezdik munkájukat, és a cabal tettei elbírálás alá kerülnek. Néhány felvétel tehát nyilvánosságra lesz hozva, de nagyon felzaklatóak. Ezért nem lesznek nagyon részletesek, mert a lakosság csak annyit lesz képes feldolgozni belőle. De arra pont elég lesz, hogy mindenkit meggyőzzön, hogy ami történt az igaz, és mindenki képes legyen átlátni a történteket.
Rob - Ezeket a krónikákat beavatottak vették fel, vagy földönkívüli technológián keresztül történtek?
COBRA - Fejlett földönkívüli technológia útján készültek a felvételek.”
Rob: Cobra említetted az időutazással kapcsolatban, hogy nem olyan egyszerű, és nehéz eljutni pl. a múltba, Adrew Basiago-val és az ő időutazásos történetével kapcsolatban. Úgy tudjuk, hogy nem változtatott meg semmit a múltban, csak megfigyelőként vett részt.
Cobra: Rendben, elmagyarázom. Ez valójában nem időutazás volt, hanem ez egy idő szimuláció (utánozás, tettetés), amiben újjáalkothatod a múltat az Akasha Krónikák segítségével. Így jelen lehetsz egy múltbéli történésben egy 3 dimenziós virtuális valóság élmény megalkotásával.”


Mivel új evolúciós ciklusba érünk és a sötét oldal ideje lejárt, sok minden fog napvilágra kerülni a tömegmédián keresztül, az újságokban, interneten. Kérünk téged, hogy légy nyitott, mert ez nagyban megkönnyíti majd az átmenetet az Új Atlantiszba. Hálás köszönet érte! :)

Kellemes informálódást mindenkinek!

Az információkat szeretnénk most lineáris idővonalon közölni, tehát múlt, jelen és jövő formájában. Ezt tudjuk, hogy már nem sokáig lesz így, hiszen új időszámítás veszi kezdetét, ugyanis a lineáris idővonalat felváltja a spirális idővonal érzékelés.

Idézet a 2016-os svájci Felemelkedés Konferenciából Isis Astara-tól:

A Maya naptár végével a lineáris idő is a végére ért. Amióta a Galaktikus Szívvel való együttállás megtörtént, máshogy érzékeljük az időt, úgy, mint egy spirális energiát.”

A Galaktikus Szív nem más, mint a Galaktikus Központi Napunk, Pleroma. Róla itt olvashatsz bővebben:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/08/pleroma_16.html

és itt:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2018/09/galaktikus-kozponti-nap-pleroma.html


Idézet Cobrától, az idő érzékelésével kapcsolatban:

El tudnád mondani, hogy a magasabb dimenziós síkokon vagy az univerzumban érzékelik-e az időt és ha igen, hogyan?

COBRA - Az időt inkább energiaáramlásként élik meg, nem pedig múlttal, jelennel és jövővel rendelkező fogalomként, de inkább örökké tartó MOST-ról van szó, ami mindig mozog és mozog… Létezik egy idővektor a múltból a jelenbe és a jövőbe, de sokkal inkább multidimenzionálisan kerül megtapasztalásra, a tetteink okának és hatásának sokkal nagyobb megértésével.”

A programozásunk több rétegű Atlantisz óta, ezért nem emlékeznek sokan a történtekre. Részlet a 2018. májusi Tajpeji Cobra Konferenciából:

Atlantisz óta vagyunk a programozás különböző rétegeinek alanyai. Több ezer éve futnak ezek a programok, mostanra teljesen beépülve mindenkibe:


- Elkülönülés a Forrástól és a Magasabb Énünktől - ez a programozás első rétege

- Előző életeink elfelejtése

- A szülők programozása, melyek a saját programjaikból erednek

- Az iskola programozása

- A média programozása”

Ezeket a programozásokat segítik még az implantátumok is:

Két elsődleges implantátum létezik a homloklebenyben. Ezek blokkolják a döntési folyamatot és a kapcsolódást a Forráshoz.
Atlantiszon kaptuk és azóta folyamatosan, számos életen át ezek az implantátumok erős elektromos rezgést fogadnak be, ami elhiteti velünk, hogy nem vagyunk Isten.”


Akkor tehát kezdjünk neki. Az első állomás Atlantisz múltja. Nézzük meg általánosságban mit lehet tudni róla:
Idézet Cobrától:

C: Valójában egy kicsit vissza kell mennünk Atlantisz történelmében. A Földön Atlantisz egy egészen nagy és terjedelmes civilizáció volt, amit különböző hullámokban fejlesztettek, befolyásoltak és támogattak kozmikus fajok különböző időpontokban. Volt egy Plejádi hullám, ami igen magas szintre emelte Atlantiszt úgy 200,000 évvel ezelőtt. Aztán volt egy Szíriusz Csillagrendszerbeli kolonizáció is úgy 75,000 évvel ezelőtt, ami az Atlantiszi civilizáció csúcspontját határozta meg. Minden egyes faj ezek közül magával hozott sok sok technológiát és a maguk spirituális megértését, valamint létrehozta a maga földfelszíni városhálózatát, föld alatti városokat és alagút hálózatokat, saját földalatti piramis- és kristályhálózatokat és persze kialakította a saját, tektonikus lemezek stabilizálásához szükséges technológiai rendszerét.”

Lynn – Az egész emberi történelmet és a teremtéstörténetünket megváltoztatta, újraírta és átszerkesztette egy csoportosulás annak érdekében, hogy rabszolgasorba döntsék az emberiséget. Milyen pontos információt tartalmazó forrásokat tudnál ajánlani, ahol megtalálhatjuk a valódi történelmet, és így elkezdhetjük megtanulni az emberi faj, illetve a Teremtés valódi történelmét?

COBRA – Nincsenek az emberiség történelmét leíró tökéletes információforrások. Ha az emberek többet akarnak tudni az emberi történelemről, az általános irány Atlantisz létezésének tanulmányozása. De ismétlem, a legtöbb információ Atlantiszról színtiszta spekuláció. Néhány évvel ezelőtt megjelentettem egy cikket Atlantiszról a blogomon, ahol találhatók hivatkozások. Azok a hivatkozások eléggé megbízhatók.”



U: Mi a helyzet Avalon mítoszával? Az mire vonatkozott?
C: Atlantiszra.”

P: Most a Föld történelmével kapcsolatos témára szeretnék áttérni. Először is, tudnál nekünk beszélni a Jura kor, Atlantisz és a kőkorszak közötti idővonal sorrendjéről?
C: A Jura kor több százmillió évvel ezelőtt volt és semmi köze nincs Atlantiszhoz. Ahogy az ismeretes, Atlantisz története kb. egymillió évvel ezelőtt kezdődött és amit az emberek ma Atlantiszként írnak le, az atlantiszi történelemnek csak az utolsó része, amely talán 10-20 ezer évvel ez előttre tehető.”

Lynn - A következő kérdés a hyperboreákkal kapcsolatos. Mik azok a hyperboreák?
COBRA - Ez az ősi Hyperborea faj szimbolikus emlékezete. A hyperboreák egy mítikus faj voltak, akik az éteri síkon léteztek ezen a bolygón Lemúria és Atlantisz előtt.”

Az óriásokról eddig csak a mesékben és mitológiákban hallottunk, pedig valóban léteznek:
Óriások

Rob: Voltak óriások azokban az időkben?
Cobra: Igen.
Rob: Néhányuk életben maradt ugye?
Cobra: Igen, néhányuk életben maradt és a föld alá vitték őket. Nem is olyan régen, azt mondanám, úgy néhány évtizeddel ezelőtt még valódi óriás kolóniák léteztek a Föld felszíne alatt.
Rob: Eltávolították őket mostanra? Feltételezem néhányuk jó volt, ugye?
Cobra: Az óriások többsége igen, jó volt. A legtöbbjük egy sokkal barátságosabb helyre lett áttelepítve. Felajánlottak egy lehetőséget számukra és elfogadták.
Rob: Ok. Azok, akik életben maradtak, még ma is élnek vagy az ő utódjaik élnek még?
Cobra: Azt mondanám, hogy egy óriás átlag életkora úgy talán 1000 év, ezért az eredeti, Atlantiszi óriások, nagyon ritka kivétellel, már nem élnek.”


P: Cobra, most a világmitológiával kapcsolatos kérdéseket szeretnék neked föltenni. Az első kérdés: mi az óriások eredete?
C: Sok óriásfaj létezett - legtöbbjük emberszerű -, akik a történelem során itt éltek a bolygón. Legtöbbjük más csillagrendszerekből érkezett, míg a legismertebb óriásfajok egyike a Szíriusz csillagrendszerből jött.
P: Amikor az ősi óriásokról szóló történeteket olvasunk, gyakran a világ teremtőiként utalnak rájuk. Itt van pl. a skandináv mitológiában a jégóriás, Ymir vagy a görög titánok vagy akár a római mitológia vagy Pango a kínai mitológiában. Tudsz mondani valamit ezekről az óriási lényekről?
C: Az óriásfajok közül sok az ún. Központi Civilizációhoz tartozott és igen, a Földön lévő eseményekben is részt vettek.
P: Tudod, a történetekben ezekre az óriásokra gyakran úgy utalnak, mint antagonistákra (ellenkező, ellenfél), hogy rosszfiúk, nagyok és gonoszak és néha nem rendelkeznek jó modorral.
C: Valóban, nem mindegyik óriásfaj volt pozitív. Ahogy mondtam, különböző csillagrendszerekből érkeztek.”

Ősi Istenségek következnek:

Untwine: Vannak ősi istenek, mint például Ganésa, vagy Szahmet, amelyeket állati fejekkel ábrázolnak. Ezek valós, vagy csak szimbolikus ábrázolások?
C: Ez egy szimbolikus ábrázolás, valamint egy ősi emlék egyben, még az atlantiszi időkből, amikor is számos ilyen lény volt még jelen a bolygó felszínén. Mára már nem jelennek meg állati fejekkel, de sok lény létezett ilyen külsővel Atlantisz idején.”


Rob: Cobra, vannak ezek a multidimenzionális, vagy különféle fénylények. Ami a földi emberek megteremtését illeti, voltak ezeknek fizikai, vagy házastársi kapcsolataik?
C: A csillagfajok többsége nem lépett közvetlen kapcsolatba az emberekkel, bár néhány azért igen.”


Rob: Néhány űrből érkezett földi kinézetű nő, vagy űrből érkezett földi kinézetű férfi fizikai kapcsolatba lépett az emberekkel. (C: Igen, igen) Ok, rendben, nagyon jó! Néhányan szeretnék, ha beszélnél picit Oziriszről, Réről és Thotról. El tudnád nekünk mondani a valós történetüket, és meg tudnád nekünk mondani, hogy mindannyiuk pozitív lény volt-e, vagy voltak közöttük sötétek is? Mi történt ott valójában?
C: Azok a történetek az atlantiszi idők kollektív emlékei, amikor is ezek a lények valójában emberi lények voltak, illetve hősök, vagy anti-hősök, akik a föld felszínén éltek. Többségük pozitív természetű volt. Ozirisz, Thot, Ré és Ízisz a fénytől valók voltak. Aztán voltak negatív természetűek is, mint Széth, aki a sötét erők vezetője volt abban az időszakban. Ezek mind különféle Csillagrendszerből származó lények voltak. Egyesek a Szíriuszról, mások az Orionról érkeztek, néhányan pedig a Plejádokról. Hathor a Plejádokról származott. A Fény Istennője volt. Ők mind ez egyiptomi emberek kollektív emlékezetében éltek, szimplán azért, mert Egyiptom Atlantisz kolóniája volt még az elárasztása előtt, és az egyiptomiaknak vannak kollektív emlékei azokból az időkből.”


C: Voltak még egyéb fénylények is, akik az atlantiszi időkben a bolygón éltek, és az ősi istenek és istennők valójában ezeknek a lényeknek a távoli emlékei.”
Ha szeretnél bővebben Egyiptomról olvasni, itt megteheted:

Rob: Nem igazán vagyok jártas a görög történelemben, de különféle történelmi források állítása szerint egy Szamolxisz nevű isten pozitívan befolyásolta a Trák civilizációt. Tudod, ki volt Szamolxisz? Az Agarthaiak, vagy a Konföderáció képviselője?

C: Ez csak egy legenda a késő atlantiszi időkből, mivel a legtöbb görög istenség valójában fénylény volt, amely tudatosságot hozott abba az atlantiszi időbe. Itt ugyanerről a helyzetről van szó, amiről te beszélsz.”

Rob: Rendben. Valakinek van itt egy érdekes kérdése. Ki volt pontosan Prométheusz? Az csak egy mítosz volt, vagy valamiféle valós történeten alapult?

C: Alapjában véve az összes görög mítosz olyan dolgok visszatükröződése, amelyek a késő atlantiszi időszakban, illetve a Atlantiszt követő korai időszakban történtek. Valós lények voltak, a görög mitológia hősei és Istenei tulajdonképpen valódi lények, akik különböző szerepeket töltöttek be a történelemben, a világ azon területén, mivel Görögország egykor Atlantisz gyarmata volt. „


U: Ki volt Rama a régi indiai legendákból?

C: Úgy mondanám, hogy a késői Atlantiszról származó nagyon magas spirituális szinten lévő hősök egyikéről van szó.”


Most pedig nézzük meg, hogy hol is volt pontosan Atlantisz és hol voltak kolóniái.


Untwine: Ezt tehát nem úgy kell érteni, hogy Atlantisz érintette Európát, ugye?

C: Nem, Atlantisz kontinense az Atlanti-óceánon helyezkedett el, de a teljes mediterrán térség tele volt atlantiszi kolóniákkal.”

A Kolóniák

Grönland (Thule)

Untwine: Elmagyaráznád nekünk a grönlandi Thule szerepét a Föld történetében?

C: Thule tulajdonképpen Atlantisz ősi elnevezése. És a grönlandi Thule egy atlantiszi kolónia régi emlékének a része, amely ott létezett fent, északon. Ez is tehát csak egy darabkája egy nagyon régi legendának, miszerint Thule maga volt Atlantisz, és nem csak egy kis kolónia ott északon. De ennek a legendának egy darabkája fennmaradt a germán emberek mitológiájában. Úgyhogy ez csak Atlantisz emlékének egy visszatükröződése.”

Írország

Untwine: Rendben. Azt mondtad, hogy Írország Atlantisz része volt egykor?

C: Igen. Írország az egyik legerősebb belépő pont az istennő energiákhoz is. Régen Atlantisz része volt. Azok a Ley-vonalak jelenleg is szállítják a Bolygó minden részére az energiát.

Untwine: Európa egyéb területei is részei voltak?

C: Valójában Franciaország nyugati partja része volt Atlantisznak, valamint az Adriai-tenger is. Tulajdonképpen a mediterrán térség partvidékének java Atlantiszhoz tartozott, Egyiptom pedig atlantiszi kolónia volt.”

Lynn - Köszönjük. És most térjünk át Írországra. Írország Atlantisz része volt?

COBRA - Igen, természetesen.

Lynn - Vannak bizonyos jellemvonások, amelyekkel az ír emberek rendelkeznek, mint az atlantisziak leszármazottai?

COBRA - Nem csak az írek, hanem azt mondanám, hogy a bolygón sok faj rendelkezik ezzel a genetikai felépítéssel. Viszont amit elmondanék, az az, hogy az írek sok spirituális örökséggel rendelkeznek Atlantiszból és néhányan ennek tudatában is vannak.”




Lynn - A következő levélírónk az alábbiakat írja: a földönkívüliek a Teide hegyben éltek és azt mondták nekem, hogy rejtőzködnek és üldözték őket. A Teide hegy egy vulkán Tenerifén, a spanyolországi Kanári-szigetek egyikén. Tudsz ezekről a lényekről a Teide hegy alatt?

COBRA - Sok - hogy úgy mondjam - entitás él azon a területen, mivel a terület a régi Atlantisz része volt és azt mondanám, hogy javul a helyzet arrafelé.
Lynn - Tudod, hogy még mindig ott vannak-e?

COBRA - Igen, még mindig vannak ott bizonyos lények.”

K: Kuba vajon egy olyan szent föld, melyet elnyomnak?

C: Kuba Atlantisz része volt. Számos Istennő templom létezett a területén. Az árvíz sok templomot elpusztított, az 1500-as években a Spanyol invázió idején pedig szintén romba döntöttek amennyit csak tudtak. De nagyon sokat tisztult a terület, és a helyzet egyre jobb.”

Kérdés - Melyik nép építette a gízai Kheopsz-piramist? Van ehhez hasonló építmény Oroszországban? Ha igen, hol található?

COBRA - A gízai piramisok abban az időben épültek, amikor Egyiptom Atlantisz kolóniája volt. Oroszországban a Bajkál-tó közelében van néhány piramis építmény, de sokkal kevésbé felismerhető, mint a gízai piramisok.”


Most pedig nézzük meg mi volt Atlantisz előtt. Egy pár dolgot Lemúriáról is elárult Cobra, íme a válaszai:

Rob: Tudnál kicsit részletesebben beszélni nekünk Lemúriáról és Atlantiszról? Mi zajlott ott le? Miért szállták meg őket, és hogy hogy nem tudták megvédeni magukat? Hogyan tudott egy olyan magas civilizáció konfliktusba kerülni Lemúriával? Hogyan pusztultak el?

C: Lemúria már messze Atlantisz előtt létezett. Nem volt semmiféle háború Lemúria és Atlantisz között. Az emberek nincsenek tisztában ezekkel a tényekkel. Nagyon régen volt, és az emlékek már elhalványultak. Atlantiszon az történt, hogy az emberiség, és az Atlantiszon élők engedélyt adtak, beleegyeztek abba, hogy meghívják az Orionról érkező sötét erőket, és kíváncsiak voltak, meg akarták tapasztalni a sötétséget, szimplán tapasztalatlanságból. Ez nem volt bölcs döntés, ennek az atlantiszi időszaknak köszönhetően rengeteg elmeprogramozásban, az elme kontrollálásának kísérleteiben volt részünk, amely az ember végső bukásához vezetett. Ez juttatta a bolygót karantén helyzetbe.”

Aaron - A következő kérdés Új-Zélanddal kapcsolatos: el tudnád nekünk mondani, hogy az új-zélandi maori őslakosok honnan származnak?

COBRA - A Szíriusz csillagrendszerből és néhányuk még távolabbról, a Galaxis központjának közeléből.



Aaron - A maorik Atlantiszról jöttek?
COBRA - Igen, természetesen néhányuk atlantiszi kolóniákról jött, sőt korábban Lemúria korabeli kolóniákról.”
P: Most a legendákról szeretnélek kérdezni. Az első kérdésem: Tajvan Lemúria része volt? Ha igen, létezik valamilyen geológiai bizonyíték erre?
C: Igen, az volt, Lemúria külső részéhez tartozott. Geológiai bizonyíték erre az egész csendes-óceáni medencében történt nagy méretű süllyedés. Nem pont Tajvanon, de könnyen rá lehet jönni az indiai szárazföld és Srí Lanka között húzódó deformációból. Azt mondanám, hogy egy lesüllyedt föld alatti híd van ott, amely nem rég még a felszín részét képezte.”

Jedi - Annak idején Japán, Korea és Tajvan a lemúriai kontinenshez tartoztak?
COBRA - Valójában nem tartoztak Lemúriához, de szoros kapcsolatuk volt vele.
Jedi - Értem. Szóval akkor Tajvan nem a lemúriai kontinensen volt egykor?
COBRA - Nem.
Jedi - Értem. Mi okozta a lemúriai civilizáció pusztulását?
COBRA - Természeti csapások okozták, a tektonikus lemezek akkori elmozdulásának következményeként.
Jedi - A sötét erők felelősek voltak mindezért?
COBRA - A sötét erők nem voltak felelősek ezért.”

Essayenya: Mi Lemúria felemelkedett archetípusa?
C: A Paradicsom.”

Untwine: Hawaii része volt Lemúriának?
C: Igen.
Untwine: És USA nyugati partja, valamint Kanada is?
C: Igen.”

Rob: Azt mondják, hogy Quebecnek (Kanadában) az a baja, hogy az, néhány atlantiszi leszármazott, eszköz és technológia menedéke. Egyetértesz ezzel?
C: Atlantiszi építészet sok helyen megtalálható szerte a világon. Nincs erről a bizonyos esetről információm, de efajta dolgokat sok helyen találtak, és sok helyen megőriztek, néhány esetben még el is lettek rejtve a cabal által.”
Alexandra: Ez is érdekes, hiszen az nagyjából ott van, ahol Lemúria kontinense helyezkedett el. Igaz?
Cobra: Igen, a Hawaii-szigetek része volt sok évvel ezelőtt a lemúriai kontinensnek.
A: Kutatásaim szerint az átlag lemúriai, alapvetően lelkileg egy 14 éves fiatal lánnyal volt azonos, mégis nagyon fejlett spirituális és pszichés képességekkel rendelkeztek.
C: Igen, ez igaz.
A: Ez nagyon érdekes. Visszatérünk a kezdetekhez.
C: Rengeteg sok dolgot fejezünk és teljesítünk most be.”

Alexandra: Haladjunk tovább, volt még egy pár jó kis érdekesség, mielőtt beleásnánk magunkat a Sheldan Nidle-féle főcímbe. Az egyik pedig így szólt: azért vagyunk itt, hogy befejezzük azt, amit az ősi Lemúriaiak majdnem befejeztek. Hogy érzed, mire gondolhat itt a hozzászóló?
C: Létezett egy nagyon régi, nem mondanám, hogy prófécia, hanem inkább egy projekt, miszerint a Galaxis fényerői egy párhuzamos társadalmat akartak létrehozni a Bolygón. Ezt a párhuzamos társadalmat egyszer megteremtették Lemúriában, majd egy adott időben Atlantiszban is, de az a probléma, hogy jelenleg nem vagyunk tudatosak. Most viszont afelé haladunk, hogy megteremtsük az Új Paradicsomot tudatosan, ennek a Bolygónak a történelmében először.
Alexandra: Gondolod, Cobra, hogy ennek köze lehet ahhoz, amit a lemúriaiakról olvastam, hogy egy 14 éves szintjével azonosították őket? Ezt az érettségüket tekintve említették?
C: Igen, egy 14 éves gyermekhez lehet őket hasonlítani.”

Antarktisszal kapcsolatban is voltak felvetések, miszerint régen Atlantisz szigete volt, ez az állítás nem igaz. Íme Cobra válasza:

COBRA - Először is tisztáznom kell valamit. Antarktisz nem Atlantisz. Atlantisz egy civilizáció és ahogy az már a nevéből is kiderül, az Atlanti-óceánban volt. Létezett egy sziget az Atlanti-óceánban. Bár Atlantisznak voltak gyarmatai. Volt egy civilizáció, amely az Antarktiszon jött létre. Azt mondanám, hogy sokkal régebbi és földönkívüli eredetű. Először a Központi Fajnak voltak az Antarktiszon bázisai. Később más fajok is ellátogattak oda, akik szintén nyomot hagytak a területen és elég sok mindent nem fedeztek fel ebből a jég alatt. Vannak bizonyos dolgok, melyeket már felfedeztek és bizonyos emberek alapos részletességgel írtak erről. Néhány éve a cabal tagjai terveket szőnek arra vonatkozólag, hogy az Antarktiszra menekülnek az Esemény előtt. Természetesen ez nem fog nekik sikerülni.”




Ebből a beszélgetés részletből kiderül, hogy Atlantisz nyelvezete energetikailag is hatással van és volt az emberre:

Richard - Miért lehet úgy érezni a telugu és szanszkrit nyelvekben, mintha az energia ki-be áramlana a szavak kimondása során?

COBRA - Igen, néhány nyelv az ősi atlantiszi nyelvekből származó gyökerekkel rendelkezik. Ezek a nyelvek valójában nem csak szavakból álltak, hanem sok szónak a rezgéséből, ami tulajdonképpen egy olyan mantra volt, ami bizonyos hatásokat teremtett. Főleg a szanszkrit nyelvben vannak bizonyos szavak, amelyek a régi atlantiszi nyelvből származó rövid mantrákból állnak.”
Aaron - A következő témánk a nyelvek és szimbólumok. Kitől vagy milyen csoporttól vagy milyen bolygókról származnak a különböző nyelvek?
COBRA - Sok forrásból származnak, sok különféle forrásból. A nyelv fejlődése a bolygón elég összetett volt.

Aaron - Mikor kaptuk meg a nyelveket?

COBRA - Tulajdonképpen a bolygón a nyelvek Atlantisz idejétől fejlődtek.”

Lynn - Mikor és hogy történt a nyelvek keveredése és ki tette ezt?

COBRA - Atlantisz eleste után történt azzal a céllal, hogy még több megosztást teremtsenek a bolygó felszínén és az arkhónok tették.

Richard - Ugyanez az oka annak, hogy létrehozták a vallásokat és kultúrákat? 
COBRA – Igen.”


Atlantiszi Misztérium Iskolákról kaphatunk némi információt a következő részben:

Részlet Cobra 2013. áprilisi írásából:

Mielőtt ezt a bolygót 26.000 évvel ezelőtt megszállták, a Felemelkedett Mesterek szabadon sétáltak az emberek között, és érintetlenül tartották a kapcsolatot az Egy jelenlétével. Misztérium iskolájuk Atlantisz fő szigetén volt megtalálható.
A Felemelkedett Mesterek a tiszta Fény és Szeretet lényei, akik a dualitáson túllépve fejlődtek.
A Felemelkedett Mesterek visszavonultak a bolygó felszínéről, mert azt elfoglalták a sötét erők egy platóni évvel (26.000 földi év) ezelőtt. A fő atlantiszi misztérium iskola lassú hanyatlásnak indult, ahogy a Felemelkedett Mesterekkel való közvetlen kapcsolata megszűnt. Egy bizonyos ponton Egyiptomba költözött, ahol kezdeményezésére templomok és piramisok épültek a szakkarai és a gízai fennsík közötti területen.
Az utolsó Özönvíz idején i.e. 9564-ben minden atlantiszi misztérium iskola megsemmisült, a legtöbb tudás és bölcsesség elveszett.
Az Özönvíz után a misztérium iskolák lassan újraéledtek a Közel-Keleten az atlantiszi örökség fennmaradt töredékeiből, és inspirációt kaptak a pozitív földönkívüliekkel történt alkalmi kapcsolatokon keresztül (például Ízisz titkai a Szíriusz kapcsolat közvetlen eredményeként) és a földalatti Agarthai hálózattól (például Delphi titkai).
A misztérium iskolák részei elkorcsosultak a fátyol megerősítésének eredményeképpen, és az illuminátusok erről az ágról származnak. A misztérium iskolák megújulása a Földközi térségben 2000-2500 évvel ezelőtt történt a Galaktikus Központi Nap megnövekedett aktivitása eredményeképpen. Abban az időben a misztérium iskolák beavatottjai tudomást szereztek bolygónk karantén státuszáról és az arkhónok jelenlétéről. Ezeknek a misztérium iskoláknak a megsemmisítése volt a fő célja a kazár arkhón inváziónak a 4. században, és a kereszténység elmeprogramozás kultusz emelkedését hangszerelték, hogy megszüntessék az igaz Megismerés utolsó maradványait. Sok misztérium iskola szerte a világon jelenleg töredékes tudással és bölcsességgel rendelkezik. Igazi misztérium iskolák létrehozása csak az Esemény, és különösen az Első Kapcsolatfelvétel után lehetséges.”

A Felemelkedett Mesterekről Cobra információi alapján itt olvashatsz:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/09/felemelkedett-mesterek.html




Untwine - Az eredeti védikus tanítások a földönkívüliekkel vagy az agarthaiakkal való kapcsolatból származnak vagy mindkettőtől?

COBRA - Lényegében a régi spirituális tanítások többsége a misztériumiskolákból származik, tehát a védikus tanításokat is beleértve, az atlantiszi misztériumiskolákból származnak és Atlantisz után víz alá kerültek. Volt egy bizonyos időszak, amikor ezeknek a tanításoknak egy része megváltozott, eltorzították ugyan, de meg is őrizték bizonyos fokig és ez ennek a folyamatnak a része.
Untwine - Értem. Atlantisz elsüllyedése után létezett ezekben az időszakokban valamiféle földönkívüli vagy Agarthai kapcsolat?
COBRA - Igen, létezett.”
Rob - Felmerült bennem egy másik kérdés is. Az egyik PFC interjúban beszélt azt hiszem Lynn arról, hogy a Védák egy Oroszország belsejéből származó fehér bőrű csoporttól származnak, ami 60-70%-ban igaz. Fred Bell azt mondta, hogy a Risik, akiket a Rigvédában, a Jadzsurvédában és a Számavédában említenek, a Plejádokra utalnak. Megosztanál velünk valamit a rengeteg spirituális tudással kapcsolatos dolgokról, melyek Indiából származnak? Azt hiszem, hogy ez különféle források keveréke, talán magába foglal néhány nagyon fejlett ET kapcsolatot is, melyek tanításaikat tekintve rejtve, illetve érintetlenül maradtak. Tudnál mondani valamit a rengeteg indiai spirituális információról, valamint ezek pontos eredetéről?
COBRA - Tulajdonképpen, amit mondasz, az helyes, mert a Védák maguk egy keverék, és ennek egy része a régi atlantiszi hagyatékból származik. Egy része plejádi forrásokból való. Valójában a hét Risi, a Plejádok hét csillaga. A másik része pedig arkhón elmeprogramozásból származik. A Védák tehát az igazság és a dezinformációk egy különös keveréke, ahogy minden más is ezen a planétán.”

Atlantiszi emberekkel és más élőlényekkel kapcsolatos információk jönnek most:

Rob: Rendben. Az Avatar sorozatban (megj. további 4 filmrész elkészítése van tervben) azt mondják, hogy a Navik kúp alakú lábujjakkal voltak ábrázolva. Néhányan ezt egyiptomi lábnak hívják. Beszélnél erről? Ezek földönkívüliek, vagy random emberi mutációk?

C: Tulajdonképpen mindkettő. Végeztek valamiféle kísérletet ezzel Atlantiszban, és mindamellett ez egy random (véletlenszerű) emberi mutáció.”

Patrick - Griffin, a legendás állat valóban létezik?

COBRA - Valóban létezett Atlantiszon. Régebben sok furcsa élőlény létezett a genetikai tervezés eredményeként. Ezek az élőlények még most is léteznek, de nem ezen a bolygón.”
AM: Kaptunk egy olyan megjegyzést, hogy a Föld küzd a különféle fajok közötti DNS-ek keveredésével, és ez önmagában olyan pusztítást végzett, amely teljesen tönkretett bennünket. Egyetértesz ezzel, és ha igen, miért?
C: Részben. Számos genetikai kísérlet folyt Atlantiszban, amely különféle mutációkhoz, illetve tudati degenerációhoz vezetett. És természetesen ez a sötétek programját támogatta a bolygón. Azt mondanám tehát, hogy a genetikai kísérlet és a fajok keveredése nagyon veszélyes. Ez nem olyan dolog, amit könnyedén kellene venni.
AM: Rendben, szóval, amikor azt mondod, hogy a fajok keveredése, akkor sok ember, ha Atlantiszra gondol, azt hiszi, hogy az emberi faj keveredése a lovakkal, vagy a madarakkal, vagy akármivel. Te a szíriuszi, plejádi, vagy az arktúruszi, andromédai fajokkal való keveredésről beszélsz? Mit mondasz?
C: Voltak nagyon vad genetikai kísérletek is, de a legtöbb esetben csak különféle földönkívüli fajok genetikai keveredéséről volt szó. A legveszélyesebb kombináció pedig a Pacituestrialok keveredéséből származik, amely katasztrófához vezethet, és ahhoz is vezetett sokféle módon. (megj. Cobra oldalán utána néztem és volt egy kérdés ezzel kapcsolatban még 2014-ben a kommenteknél, hogy kik ezek a Pacituestrialok, de sajnos nem adott választ Cobra.)
AM: Rendben, köszönöm, hogy tisztáztad. Néhányan választ kaptak a kérdésükre ezzel.”
Cobra: Tulajdonképpen a génmanipuláció csaknem 1 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a sötét erők az Orion csillagrendszerből Atlantisz idején erre a bolygóra érkeztek. Ez a génmanipuláció meglehetősen kiterjedt volt és sok faj végezte. Léteztek úgymond jó, pozitív fajok is, akik helyre akarták állítani az emberi DNS-t és pozitív módon járultak hozzá ehhez a folyamathoz. Szóval most olyan DNS-sel rendelkezünk, aminek sok gyógyulásra van szüksége. Ez a gyógyulás az Esemény után fog megtörténni, ami tulajdonképpen az a pillanat, amikor napvilágra kerülnek azok a fejlett technológiák, melyekre ehhez szükség lesz. Nem látom igazán, hogy mindez meg fog történni az Esemény előtt, mert ez egy elég összetett helyzet.
Rob - Igen, kíváncsi voltam erre és az érdekelne, hogy hogy történt a manipuláció. A fénycsoportokból egyes embereket elvittek és módosították a DNS-üket, majd módosították az utódaik vérvonalait? A rossz fiúk elraboltak egyes embereket és elvégezték rajtuk a manipulációt? Vagy hogy történt? Egyéni vagy csoportos szinten történt vagy hogyan?
COBRA - Hasonlóan történt, mint ahogy azt a gyógyszeripari kartell teszi jelenleg az oltásokkal. Mindenkinek kötelező volt úgynevezett "kezeléseken" részt venni úgynevezett "gyógyító templomokban" Atlantiszon és itt manipulálták a DNS-t atlantiszi technológiával. Valójában az embereket nem kényszerítették arra, hogy elmenjenek ide, de erősen tanácsolt volt nem az ellenkezőjét tenni. Tehát ha valaki nem ment el, az következményeket vont maga után. Az emberi lakosság jelentős része keresztülment ezen a folyamaton egy bizonyos ponton Atlantiszon.”
ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Szóval ahogy mondtam, csak hogy tisztázzuk...ezek az arkhón családok inkarnálódtak a fizikai síkon ezeknek a nyújtott fejű óriásoknak a formájában?

COBRA:
Vannak a fizikaiak és a nem-fizikaiak. A fizikaiak pedig hajlamosak bizonyos vérvonalakon belül inkarnálódni, bizonyos családokba. Ezeknek a családoknak a többsége Olaszországban koncentrálódik, szóval a hierarchia tetején ők állnak, magasan a cabal hálózatában általában gyanúsított egyének felett, és ők irányítják őket. E vérvonalak közül néhány egészen a Római Birodalomig, vagy még régebbre nyúlik vissza, szóval megvannak a genetikai vérvonalra vonatkozó bizonyítékaik, amely néhányuk esetében például az ősi Egyiptomhoz köthetők. Alapjában véve ugyanezek a családok irányították Atlantiszt is, ők voltak az úgynevezett sötét mágusai Atlantisznak.

ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Értem. Akkor tehát ezek a leszármazottai az óriásoknak, az Ádám előtti fajnak, a megnyújtott koponyával...csak, hogy tisztázzuk.

COBRA:
Tulajdonképpen Atlantiszban az óriás faj sokkal elterjedtebb volt, mint manapság, aztán lassan kipusztult, és generációról generációra változott a genetikai felépítésük, így e lények magassága lecsökkent. Néhány ősi ásatások esetében még láthatunk ezekről az óriásokról képeket, valamint megnyújtott koponyával rendelkező emberekről. Egyértelműen láthatóak.

ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Értem. Akkor - a te információid szerint - ezek általában véve az inkarnálódott arkhónok? Mindannyian, vagy csak egy részük?

COBRA:
Mindannyiuk, igazából. Ez egy csoport. Egy nagyon jellegzetes, különálló csoport, amely nem nagyon lép kapcsolatba a külvilággal. Ők a maguk sajátos módján viselkednek, egy bizonyos módon gondolkodnak. Valójában ez egy nagyon különálló faj.

ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Semmi kétség, tényleg tökélyre fejlesztették a szociopatizmus művészetét. Ezt bizton állíthatjuk.

COBRA:
Igen, igen, pontosan. Az egyik dolog, ami velük történt, hogy az evolúció rossz irányát követték, és ennek következményeként a szociopatizmus lett az egyik fő jellemvonásuk.

ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Semmi kétség. Szóval Corey információi alapján elmondható, hogy jó néhány esetben, szó szerint idáig üldözték őket. Úgy, hogy a Marson laktak, ott egy háború következtében Maldek - mely Tiamatként, Szuper Földként is ismert - teljesen elpusztult, így a Szaturnusz gyűrűire menekültek, ahol ismét megtámadták őket, így ezután a Holdra menekültek, és a Holdon sokáig volt nekik egy bázisuk, úgy tűnik, többszázezer évig. Majd ott megint támadás érte őket, ekkor menekültek az Antarktiszra, amiről mostanra már sokan ismeritek a történeteket, és mindössze három hajójuk maradt, amivel szó szerint hajótöröttként landoltak a buja növényzetbe. És még mielőtt megkérnélek, hogy tisztázd ezt a történetet, vagy tedd hozzá a szükséges javításokat, most akkor ez 50-60 ezer évvel ezelőtt történt, tehát a nem-fizikai arkhón invázió 26.000 évvel ezelőtt következett be. Cobra, elmondanád a hallgatóknak, hogy ez mennyire felel meg a valóságnak?
COBRA:
Alapjában véve több hullámban történt az arkhón invázió még az általad meghatározott idő előtt. Az első a sötét erők megérkezése volt a Naprendszerbe, ami egy kicsivel kevesebb, mint egymillió évvel ezelőtt történt, és az Orion csillagrendszerből érkeztek. A rigeliek az Orion csillagrendszerből. A rigeliek valójában az Androméda galaxisból származnak, és az arkhónok közül néhányan már az atlantiszi időkben érkeztek a Földre, ahogy azt már mondtam. Néhányuk Atlantisz sötét páholyának uralkodója volt.

ISMERETLEN FÉNYHARCOS:
Szóval ezek az első arkhónok az elmúlt 26.000 évet megelőzően érkeztek hozzánk?

COBRA:
Igen, az első arkhónok egy kicsivel kevesebb, azt mondanám, nagyjából 900 ezer évvel ezelőtt érkeztek. Akkor léptek be a Naprendszerbe, állították fel bázisaikat a Szaturnusz holdjain, valamint a Marson. Harcok is zajlottak, mivel már más csoportok is tartózkodtak ekkor a Naprendszerben, akik saját érdekekkel rendelkeztek. Felállították bázisaikat a Holdon, aztán az Antarktiszon landoltak, majd végül megérkeztek Atlantiszba. Valójában egy csoport Kongóban szállt le, egy csoport az Antarktiszon, majd lassan áttelepültek Atlantiszba, mivel annak idején Atlantisz egy trópusi paradicsom volt. És természetesen az elmúlt néhány millió évben mind a Fényerők, mind pedig a sötét erők frakciói nagyon dinamikus történések részesei voltak, hol az egyik győzedelmeskedett, a másik veszített, hol pedig fordítva.
Egészen 25.000, vagy 26.000 évvel ezelőttig, amikor is ez a végső invázió megtörtént, amely megpecsételte a bolygó sorsát az elmúlt 26.000 évre, mivel létrehozták a karantént. Tulajdonképpen egy sötét bolygót csináltak a Földből, ahol mindenki csak "újrahasznosul" az inkarnációs folyamaton keresztül, és senki nem hagyhatja el ezt a folyamatot, hacsak az arkhónok, és a chimera csoport engedélyt nem ad rá. A chimera csoport alapvetően javarészt csak megfigyelte ezt a színfalak mögül, és nem nagyon avatkozott be az emberiség történelmébe. Csak akkor lépett közbe, mikor felmerült a karantén helyzet tényleges megtörésének a lehetősége. És ez az, ami most történik. De ők irányították egész idő alatt a teljes narratívát.”

PFCC: Melyik földönkívüli csoport volt a legelső faj, akik először megtervezték az emberi testet? Ezután mennyi módosítás történt a fizikai testen? A Föld hány civilizáción ment keresztül és jelenleg melyiknél tartunk?

COBRA: Sok faj vett részt az emberi test tervezésében. Lemúria és Atlantisz után ez a harmadik jelentősebb emberi globális civilizáció a bolygónkon.”


Atlantiszhoz kötődő kövek és szimbólumok:
Jedi - Értem. A larimaron kívül van még olyan kristály, drágakő vagy meteorit, ami összhangban áll az atlantiszi civilizációval?
COBRA - Az akvamarin hordozza Atlantisz energialenyomatát.”



Jedi - Az aranyalma miért van megemlítve sok mitológiában?

COBRA - Egyszerűen ez egy olyan szimbólum, amely Atlantisz idejéből származik, amikor az aranyalma a lélek szimbóluma volt és az arany, mint fém a lélek spirituális Fényével való kapcsolatot jelentette.”
C: A Kelta kereszt szintén gyönyörű jelentéssel bír: ez egy nagyon ősi, atlantiszi szimbólum, ami a Földanyát, Gaiat jelképezi. Írországban és Skóciában jó néhány található.”
Egyéb, Cobra által említett szimbólumokról itt olvashatsz:

http://2012portal-hungary.blogspot.com/2017/03/szakralis-geometria-alapok-es.html

Most pedig következzen Atlantisz kapcsolata a Rózsa Rendjével:

Lynn: Köszönöm. Tudnál nekünk picit mesélni a Rózsa Rendje történetéről? Honnan ered és kik voltak a tagjai?

C: Rendben. Alapvetően a Rózsa Rendje a központi sugaraktól, a központi civilizációtól származik. Ők az első magasan, spirituálisan fejlett civilizáció, amely ennek a galaxisnak a központi régiójában fejlődött, és voltak bizonyos lények, akik ehhez a központi civilizációhoz tartoztak és ők terjesztették a megértést, valamint az Istennő fényét szerte a galaxisban. E lények egyike jött el Atlantisz idején a Földre és alapította meg a Rózsa Rendjét Atlantiszban. Számos Istennő templom létezett Atlantiszon, amelyeknek a célja az Istennő jelenlét lehorgonyzása volt a bolygóra, és miután a cabal elpusztította ezeket a templomokat, ez az egyensúly zavart szenvedett, és ez az egyensúlytalanság vezetett tulajdonképpen Atlantisz összeomlásához. Azt követően aztán a Rózsa Rendje csoportok számos országban jelen voltak. A misztérium iskoláikban próbálták fenntartani az egyensúlyt, amennyire az lehetséges volt. Most pedig eljött az idő, hogy újraélesszük ezt a női jelenlétet, és új Rózsa Rendje csoportokat hozzunk létre, mert ez nagyon fontos lesz az Esemény idején. Így arra kérnék mindenkit, aki csak teheti, hogy hozzon létre ilyen csoportot szerte a világon, és találkozzanak rendszeresen a fizikai síkon, hogy annyi Istennő energiát horgonyozzanak le, amennyit csak tudnak.


Rob: Rendben. Ez egy felhívás azon emberek számára, akik benne vannak a Rózsa Rendjében. Sokan kértek erre magyarázatot. Hogyan lehet, hogy sosem hallottunk a Rózsa Rendjéről, vagy a Csillagtestvériségről. Nyilvánvalóan ezek ezoterikus csoportok. Ez új, vagy beszélhetsz erről egyáltalán?

C: Látod, vannak a fénynek is titkos társaságai, és a sötétségnek is. És a fény titkos társaságai okkal voltak titkosak, máskülönben túlságosan ki lettek volna szolgáltatva a cabal sötét akcióinak. A Rózsa Rendjének rejtve kellett maradnia az elmúlt évszázadokban, hisz mindannyian tudtok a boszorkány üldözésekről, és ez azokkal a nőkkel történt meg, akik túl fényesen ragyogtak. De most eljött az ideje a Rózsa Rendje számára, hogy újraaktiválódjon, és ez mindazok után az évszázadok után most megtörténik. A Rózsa Rendje nagyon aktív volt a történelem egyes kulcsfontosságú időszakaiban, hogy békét és gyógyulást hozzon az emberiség számára. Néhány nácit is befolyásoltak, hogy békésebbek legyenek. A keresztes háborúk alatt is befolyásoltak néhány kulcsfigurát, nagyon aktívak voltak az ősi Egyiptomban, és így tovább, sorolhatnám.”




A központi faj az első fejlett civilizáció, amely magas fokú bölcsességet ért el ebben a galaxisban több millió évvel ezelőtt, mivel a Központi Nap közelében élnek. Ezek a lények elhozták bölcsességüket az egész galaxisba. Nagykövetekként, görögül angelos-ként, hírvivőkként, angyalokként voltak ismertek. Ők nem csak éteri lények, hanem fizikai angyalok, szárnyakkal is rendelkeznek. Iona az a szárnyakkal rendelkező Istennő, aki elhozta a Földre a misztériumokat Atlantisz idején. Ízisz/Astara az ő tanítványa volt. Amikor Iona elhagyta a Földet, Íziszre hagyta azt a küldetést, hogy tartsa életben az Istennői tudást. Ízisz megalapította a misztérium iskolákat Atlantiszban, majd amikor bekövetkezett Atlantisz bukása, a föld alá kellett vonulniuk.”




A Rózsa Rendjéhez és Atlantiszhoz kapcsolódóan be szeretnék tenni ide egy meditációs leírást, mely segít emlékezni arra, ha te Papnőként léteztél abban az időben.
Ez az írás Cobra "Belépési Protokollok" című cikkében szerepel, mely külön lefordításra került. Hálás köszönet a fordításért Rácz Anitának! :)


Itt az idő, hogy Atlantisz papnői emlékezzenek és visszavegyék identitásukat. Itt az ideje, hogy azzá váljunk, amik régen voltunk... Itt az ideje a gyógyulásnak és annak, hogy egyek legyünk. Azt a vezettetést kaptam, hogy közzétegyem ezt a meditációt, hogy segítsek neked ezzel az aktiválással. Javaslom, hogy használj rózsaolajat (a bolgár rózsaszín rózsaolaj - rose otto - a legjobb) e meditáció során.
Itt az idő. Egyszer csak a Szeretet létezett és újra a Szeretet fog létezni!
1. Képzeld el, hogy Atlantiszon vagy. Most belépsz a Szeretet Templomának ajtaján egy hosszú folyosóra. A folyosó mennyezete és falai vörös felhőből vannak. Olyan illatuk van, mint a vörös rózsának. Minden egyes lépéssel egyre nyugodtabbnak és egyre leföldeltebbnek érzed magad. Magad mögött hagyod az érzelmeidet. Itt biztonságban érzed magad és tudod, hogy szeretve vagy. Érzed, ahogy Gaia-val való kapcsolatod erősödik.

2. Most lemész a templom lépcsőjén. Egy barlangba érsz. Ahogy lefelé lépdelsz, meghallod a víz hangját. Ez a hang megnyugtat téged.

3. Most egy hatalmas helyiségben állsz. Jobb oldaladon egy vízesés van, melynek vize egy akvamarin színű tavacskába gyűlik össze. A tavacska vize belefolyik a barlang folyójába. Ráébredsz, hogy a folyó fénylik és ragyog.
4. Emlékszel erre a vízre. Tudod, hogy bele kell menned. Levetkőzöl és beúszol a vízeséshez és hagyod, hogy áradjon rád a víz. Ahogy a vízben vagy, érzed, hogy meggyógyulsz előző életedbeli sebeidből. A víz meggyógyítja a fizikai tested. Érzed, ahogy életerő egyre erősebb.
5. Kijössz a vízből és megpillantasz egy hatalmas helyiséget, aminek magas mennyezete van. Sok kristályt látsz a mennyezeten, melyek sokféle színben pompáznak. A fal mentén szárnyakkal rendelkező nők szobrát pillantod meg.
6. Emlékszel erre a helyre. A mélyen lévő emlékek elkezdenek előjönni. Tudod, hogy aktiváltak. Hálás vagy ezért a tapasztalásért és elhagyod ezt a helyet, hogy majd újra visszatérj.




Ősi Kőépítményekről és korábbi Földi társadalmakról is kérdezték Cobrát:

Untwine: Számos olyan ősi kőépítmény található világszerte, amely túl méretes ahhoz, semhogy emberek cipeljék oda, vagy vágják ki olyan pontosan, ahogyan még a jelenkori eszközeinkkel sem tudnánk azt kivitelezni. Hogyan lettek ezek létrehozva és ki csinálta őket?

C: Számos faj létezett az atlantiszi és az azt követő időszakban, akik ezeket építették. Néhányuk a felszíni és a felszín alatti lakosság része volt, néhányuk pedig azoknak a földönkívüli erőknek volt része, amelyek befolyásolták a bolygó felszínét.”

Tatárlaka és a Göbekli törzs:

Untwine: Beszélnél Tatárlaka országának a történelemben betöltött szerepéről?

C: Mi lenne pontosan a kérdésed Tatárlakával kapcsolatban?

Untwine: Úgy tűnik, kitörölték őket a történelem könyvekből. A Fény segítésében volt szerepük? Voltak ott atlantiszi túlélők, vagy ilyesmi?

C: Nem atlantiszi túlélők, hanem nagyon erős pozitív okkultista csoportok voltak, akik a kazárok ellen dolgoztak.”


Rob: Tudnál nekünk beszélni az Aleppótól 100 mérföldön belül elhelyezkedő Göbekli Tepéről? JJ. Hurtak említette egyszer régen, hogy az egy nagyon fontos terület, és remélte, hogy a háború nem fogja elpusztítani ezeket a szent helyeket. Tudnál valamit mondani nekünk a Göbekli törzsről?

C: Ők egy olyan társadalom voltak, amely tulajdonképpen közvetlenül Atlantisz bukása után élte meg a jelentős fejlődését. Sajnos nem a békés Istennő imádó része voltak a társadalomnak. Elég erősen kötődtek a drakonida feljebbvalókhoz, de ennek ellenére hagytak maguk mögött néhány lenyűgöző emléket szerte a világon. Azt mondanám, hogy ennek 10% lett felfedezve, vagy feltárva.”

Atlantisz a karantén előtt:

U: Milyen volt az élet a karantén kezdetén? Olyan volt, mint a kőkorban?

C: A felszín javarészt kőkorszaki fázisban volt, egyfajta keveréke volt jelen a kőkorszaki közösségeknek, illetve az Atlantiszi civilizáció magasan fejlett elszigetelt szigeteinek. És ezek nem nagyon léptek egymással kapcsolatba.

U: Szóval ezek a magasan fejlett civilizációk mennyi ideig maradtak fenn?

C: Még 12 vagy 13.000 évig, Atlantisz végső elárasztásáig.”



Most pedig térjünk rá Atlantisz elestére:

C: A kőkorszak tulajdonképpen az atlantiszi özönvízzel kezdődött kb. 12000 évvel ezelőtt és kb. 5000 évvel ezelőtt fejeződött be egy újabb tömeges kataklizmával.”

P: A következő kérdés: mi történt Szodomával és Gomorával?
C: Nukleáris háború történt ott nagyon régen.
P: Köze van Atlantisz bukásához?
C: Valójában ez később történt.”
Jedi - Értem. A következő kérdés a Föld történelmével kapcsolatos. Az a Galaktikus Szuperhullám, ami 13000 évvel ezelőtt történt, elég erős volt ahhoz, hogy Atlantisz süllyedését okozza. Miért nem pusztította el az összes plazma anomáliát és a Föld körül lévő Fátyolt?
COBRA - Mert abban az időben az anomália mértéke olyan hatalmas volt a Galaxisnak ezen a területén, hogy ez a Szuperhullám nem volt elég erős ahhoz, hogy mindezt elpusztítsa.”
Egy kis magyarázat: 13000 évvel ezelőtt és 26000 évvel ezelőtt is volt egy-egy impulzus a Galaktikus Központi Naptól. A jelenlegi impulzus, ami Pleromától „útban van”, szintén nagyon intenzív lesz, azzal a kivétellel, hogy most vigyáznak az emberiségre és Gaiara, mivel a Naprendszerben erős Fényerő jelenlét tapasztalható magas dimenziójú Entitások részvételével és támogatásával. Cobra Galaktikus Szeretethullámnak nevezi ezt az impulzust, ami örökre meg fogja változtatni az Életünket és az egész Univerzumot, itt olvashatsz róla. Hálás köszönet Rácz Anitának a fordításért! :) :
Untwine: Melyik folyamat süllyesztette el pontosan Atlantiszt és Lemúriát?
C: Valójában számos kataklizma történt, melyek közül egyeseknek ugyanaz volt a kiváltó oka, másikaknak pedig más. A legfőbb kiváltó ok a 26.000 éves ciklus impluzusai voltak, amelyek a Galaktikus Központi Napból, a rendnek megfelelően érkeztek, és néha a rács meg tudott velük birkózni, néha nem. Aztán pedig, főleg a késő atlantiszi időszakban, rengeteg fekete mágia is jelen volt, a sötét erők meglehetősen erősnek bizonyultak, és olyan technológiákkal kísérleteztek, amellyel az energiarácsot manipulálták, és ez váltotta ki a legutolsó kataklizmák egyikét-másikát.



Untwine: Ok. És így megemelkedett a tengerszint és elfedte a kontinenst?
C: Valójában az Atlanti-óceán közepén volt egy kontinens, amely víz alá merült, mivel az óceán közepén lévő két tektonikus lemez között olyan törés volt, amely elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy előidézze a kontinens elsüllyedését. Ez nem ugyanaz, mint a tengerszint megemelkedése, amelyet az utolsó jégkorszak idején a jég olvadása okozott. Ez két különálló folyamat volt, bár összefüggésben álltak egymással.
Untwine: Akkor tehát a jégkorszakbeli olvadás máskor történt?
C: Tulajdonképpen az atlantiszi szigetek utolsó maradványai, pontosan az utolsó jégkorszak végén süllyedtek el, ezek a folyamatok tehát egy időben történtek. Így aztán a sötét erők, az energiaráccsal való kísérleteinek, illetve a Galaktikus Központból érkező erős energiáknak a kombinációjáról beszélhetünk.”

Essayenya: Most forgassuk vissza az idő kerekét Atlantisz Bukásához. Korábban említetted, hogy abban az időben az emberiség hívta be a sötétséget, de még sosem mentél bele ennek részleteibe. Az köztudott, hogy bizonyos emberek meglehetősen megszállottjai voltak a pénznek és a hatalomnak abban az időben, és nem kívánták mindenkivel megosztani a bőséget. Aztán ezek az emberek fokozatosan elkezdtek a sötétek lényeivel dolgozni, hogy megszerezzék az ellenőrzést a teljes lakosság felett. De mi a helyzet az átlag emberekkel, a lakosság nagy részével? Csak álltak mindenféle ellenállás nélkül, és csak a maguk dolgával foglalkoztak, miközben lezajlott ez a hatalomátvétel? Hogy is volt ez?
C: A hétköznapi emberek többnyire passzívan elfogadták a sötétek előrehaladását mindenféle ellenállás nélkül, pont úgy, ahogy most mi tesszük.”

Untwine: Beszélnél nekünk kicsit részletesebben arról, hogyan hívta meg az emberiség a sötét erőket a karantén kezdetén?
C: Tulajdonképpen volt egy bizonyos periódus Atlantiszon, amikor az emberek nagyon kíváncsiak voltak és meg akarták tapasztalni a dualitást, így olyan szerződéseket írtak alá, amelyekben önként vállalták, hogy implantálva legyenek, majd a későbbiek során arra is önként vállalkoztak, hogy meghívják a sötét erőket, cserébe pedig nagyobb hatalmat és anyagi jólétet vártak.”

Rob: Noé története az özönvízzel vagy Atlantisz eltűnése valóságos vagy csak egy mítosz?
Cobra: Igen teljes mértékben valóságos, mivel drasztikus árvizek voltak akkoriban a Közel-Keleten 5000 évvel ezelőtt és globális kataklizmák voltak 11.500 évvel ezelőtt, amikor is Atlantisz elpusztult.

Rob: Magasabb dimenzióból valóban kapcsolatba léptek Noéval bizonyos lények, hogy építse meg a Bárkát?
Cobra: Igen, valami hasonló történt, de nem csak ő vele és csak azon a területen, hanem egyszerre sok helyen a Földön.

Rob: Értem, akkor hasonlóan Noéhoz, mások is különböző állatokat gyűjtöttek össze a Föld minden pontján, igaz?
Cobra: Igen.”

Most pedig egy részlet következik Cobra Szentséges Egyesülés című cikkéből, mely szintén Atlantisz eltűnése utáni időkhöz kötődik:

Atlantisz bukása után Astara papnői őrizték a Szentséges Egyesülés misztériumait a bolygó felszínén és az Agarthai hálózatban. Később, az Atlantisz utáni időszakban a király és a főpapnő közötti Szentséges Egyesülés a harmónia rezonanciahullámait teremtette az egész királyság számára, melynek a király az uralkodója volt.”




Atlantisz jelene következik most. Cobra, Az Ellenállási Mozgalom című írásából jön most egy részlet:

Az Ellenállási Mozgalom spirituális tanácsadói az Atlantiszi Hálózat. Az Atlantiszi Hálózat szintén három körből épül fel. A belső kört néhány tucat atlantiszi pap alkotja, akik 25000 évvel ezelőtt vonultak el ide a felszínről. Még mindig ugyanazzal a fizikai testtel rendelkeznek, mivel elérték a halhatatlanság állapotát. Ezalatt az idő alatt teljesen elszigetelődtek, nem volt semmiféle kapcsolatuk a felszínnel, hogy meg tudják őrizni tudatosságuk tisztaságát.
Ők az egyetlenek, akik változatlanul fennmaradtak Atlantiszból. A Himalája belsejében élnek együtt egy bizonyos energiaponton és különleges módon kapcsolódnak a Felemelkedett Mesterek Nagy Fehér Testvériségéhez és a Világ Urához, Sanat Kumara-hoz. Az a céljuk, hogy közvetítők legyenek a Felemelkedett Mesterek és a nem felemelkedett emberek világa között.

Az Atlantiszi Hálózat középső köre néhány száz lényből áll, akiknek csak a belső körrel és a Galaktikus Konföderációval van kapcsolatuk. A céljuk az, hogy megóvják Atlantisz örökségét. A külső kört néhány ezer ember alkotja, akik fizikai kapcsolatban állnak az Ellenállási Mozgalommal és spirituális útmutatást nyújtanak az Ellenállás számára misztériumiskolák formájában, amely a régi Atlantisz misztériumiskoláinak közvetlen utóda.
Néha a bolygó felszínére is befolyással vannak oly módon, hogy spirituális behatásokat küldenek azoknak az embereknek, akik fogékonyak a magasabb mentális síkról érkező spirituális útmutatásra. A múltban néhány magasan fejlett felszíni személyt fogadtak az Atlantiszi Hálózat középső és külső körében. Néhányuk már elérte a Felemelkedést, néhányan elhagyták a Földet és néhányan az Atlantiszi Hálózat tagjai. Az Atlantiszi Hálózat föld alatti palotái csodálatosak, kristályokkal vannak díszítve, vízesések és vízfolyások veszik őket körbe. Az Atlantiszi Hálózat kristálytemplomaiban várakozik Atlantisz öröksége arra, hogy elérkezzen az idő, amikor a felszínen megalapítják az Új Atlantisz igazságos világát…”



Az Atlantiszi Belső Kör
Rob: Tudnál beszélni az Atlantiszi Belső Körről. Úgy hiszem vannak bizonyos pontjaik a Földön. Talán a Gízai komplexum alatt, Luxorban, vagy egy erős fénypont a Himalája csúcsai között. Különféle csoportok léteznek. Ezek fizikai csoportok? Ezek az atlantiszi lények keverednének a Télosziakkal, vagy másfajta hierarchia létezik az Agarthai hálózaton belül?
C: Rendben, akkor lépésről, lépésre. Először is vannak fizikai atlantiszi csoportok a föld felszíne alatt, és ezek közül egyes emberek 25.000 éve ugyanabban a testben élnek. A legfőbb csoport a Himalájában él, és sok más csoport létezik még egyéb területeken a felszín alatt. Kommunikálnak az Agarthai hálózattal és az Ellenállási Mozgalommal is. Egészen hatékonyan dolgoznak együtt a bolygó felszabadításán.”
Rob: Hogyan fogunk tudni velük kapcsolatban lépni az Esemény után. Ők fogják lecsökkenteni a rezgési frekvenciájukat vagy mi fogjuk megemelni a miénket, hogy érzékeljük őket?
Cobra: Mindkettő. Nem fogják lecsökkenteni a rezgési frekvenciájukat, hanem beszabályozzák az energiamezőjüket, hogy az emberi lények kapcsolatba tudjanak velük lépni. Az elején ezek a kapcsolódások rövidek lesznek és csak bizonyos helyeken fognak megvalósulni, az emberi populáció legfejlettebb tagjaival. Majd később ezek a találkozások ki fognak bővülni, amikor az emberi népesség már kellően felébredt és jobban megérti a helyzetet. Ez egy fokozatos fejlődés lesz, és exponenciálisan fog kiterjedni.”
Most biztosan sokan elgondolkodtak azon, hogy lehet az, hogy 25000 éves valaki. A Halhatatlanság titka című Cobra bejegyzésben elolvasható a magyarázat:

http://cobrarozsa.blogspot.com/2017/09/a-halhatatlansag-titka.html
A jelenlegi helyzethez kapcsolódóan jönnek még egyéb kérdések és válaszok:
Rob: Néhány ember azt mondja, hogy az emberek, akik rossz célra használták fel a hatalmukat az Atlantiszi időkben, és emiatt félnek az emberek egyáltalán a hatalommal bíró személyektől, szóval szerintük a jelenlegi rendszer az Atlantiszi helyzet megismétlődése. Ez a kérdező hisz a karmában és abban, hogy ez úgy működik, hogy tanulnunk kell ebből. Van rá lehetőségünk, hogy helyrehozzuk ezt a helyzetet?
Cobra: Nem teljesen értek egyet ezzel. Igen, vannak hasonlóságok az Atlantiszi helyzettel kapcsolatban, de ez egy új történet és nem úgy fog véget érni, ahogy Atlantisznál. Ez a kollektív emlékezetben lévő kataklizma (geológiában használt fogalom, jelentése földtörténeti katasztrófa, hirtelen megsemmisülés) nem fog még egyszer megtörténni. Igen, vannak bizonyos lények, akik akkor is jelen voltak pl. a cabal vezetői akkor is hatalmon voltak és most is, de mi sokkal de sokkal erősebbek vagyunk és nagyobb hatalommal bírunk ahhoz, hogy megváltoztassuk az események kimenetelét. Ez nem a karmáról szól, hanem a Szabad Akaratról. A mi döntésünkről szól, a mi kollektív döntésünkről és arról, hogy egy kozmikus változás jön, egy Új Aranykor. A Galaxis ezen szektora újraszervezi önmagát, ami helyrehozza és felszabadítja ezt a Bolygót.”
Alexandra: Nagyszerű. Akkor most jöjjenek a piramisok. Szóval voltak gigantikus vízalatti piramisok az Azori-szigetek közelében. Azt mondják, hogy kapcsolatban vannak Atlantisszal és nagyon sok van.
C: Meg nem erősített hírek szerint az egyik piramis nem olyan nagy. Nem tudom megerősíteni, hogy ezek valódiak vagy sem.
Alexandra: Egy másik kérdés, ami Atlantisszal függ össze. Mi miatt van ez az igen igen mély szomorúság bizonyos emberek lelkében Atlantisz eleste óta? Elmondanád, hogy te hogy érzed, mi is történt Atlantisz idejében?
Cobra: Atlantisz egy nagyszerű civilizáció volt, amit a cabal Kr. u. 9564-ben pusztított el. Ez a szomorúság ezeknek az embereknek a lelkében amiatt van, mert még nem dolgozták fel az Atlantiszi özönvíz okozta megsemmisülés élményét. Még nem értük el, de lassan közeledünk az Új Atlantisz valóságához. Ez a régi Atlantiszi civilizáció újjászületése lesz, ahol sokkal jobban jelen lesz a Fény és a fejlődési spirál sokkal magasabb lépcsőfokán valósul meg.
Alexandra: Igen, de te nem érzed úgy, hogy amin most megyünk keresztül, az hasonló ahhoz, mint ami éppen Atlantisz eleste előtt történt?
C: Pontosan.”
Rob - Ez nagyszerű hír! Itt egy másik kérdés. Kicsit belemegy a piramisok témakörébe, de az állítások szerint a skaláris és egyéb technológiákat arra használják, hogy befolyásolják vele a Föld mágneses magját, a magmáját, mely szoros kapcsolatban áll az emberi testtel az éteri és plazma síkokon. Köztudott, hogy a Melchizedek és a történelmünkből ismert egyéb ősi civilizációk sok piramist helyeztek el a Földön. Állítólag az a céljuk, hogy stabilizálják a Föld mágneses mezejét, valamint a Ley-vonalakat. Tudnál erről valamit mondani nekünk?
COBRA - Igen, a piramisok tulajdonképpen szakrális geometrián alapuló portálok, melyek magasabb dimenziós energiákat tudnak közvetíteni és valójában képesek ellensúlyozni a negatív skaláris technológiát. Lényegében ez az oka, amiért a piramisokat a bolygó kritikus csomópontjain helyezték el Atlantisz idején, és ezek közül a piramisok közül néhány még ma is látható, vagy megközelíthető így vagy úgy. A sötét erők pedig félnek a piramisok erejétől. Ezért nyomják el a piramisokkal kapcsolatos tudást, hisz ez az egyik kulcsfontosságú tényező a negatív plazma technológia hatásainak ellensúlyozására.”


Ha már a Szakrális geometria szóba került, akkor íme egy ezzel kapcsolatos kérdés Atlantiszhoz kapcsolódóan:

Lynn - Ismered a Feng Shuit? (Igen.) El tudnád mondani részletesen, hogy a Feng Shui hogyan befolyásolja az életünket és hogy léteznek-e speciális tárgyelrendezések, amiket a csillagokhoz viszonyítva lehet kialakítani, melyeknek pozitív hatásai vannak?

COBRA - Alapjában véve a szakrális geometriával van összefüggésben és a különféle csillagrendszerekhez kapcsolódik. Egy egész tudomány foglalkozik vele, melynek egy része tradicionális kínai forrásokon keresztül került napvilágra. Azonban sokkal mélyebb tudomány áll a Feng Shui mögött, ami sokkal régebbi és a szakrális geometria galaktikus tudományának részét képezi.

Lynn - El tudnád mondani, hogy a ház különböző szobáinak milyen jelentősége van a Feng Shuiban?

COBRA - Ez is egy nagyon ősi tudománnyal van összefüggésben, amit Atlantisz idején hoztak a Földre és távoli kapcsolatban áll az asztrológiával és az asztrológiai házakkal.”

Nagyon sok Isten örvény van a Bolygón, melyek csodás energiákkal rendelkeznek, íme egy, ami közvetlenül is kapcsolódik Atlantiszhoz:
Shasta-hegy: a hegy alatt egy város van, mely részét képezi egy pozitív civilizáció hálózatának, a globális Agartha hálózatnak. Az ott lakók képviselik az ősi, pozitív Atlantisz maradékát, nagyszerű energetikájú hely.”


Az Új Atlantisz energiarács az időjárás befolyásolásban is segíti a Fényerőket. Részlet Cobra 2017. szept. 6-i bejegyzéséből:
A Yaldabaoth entitás kezd rájönni, hogy majdnem lejárt az ideje és nagyon erősen reagál a Galaktikus Központból érkező egyre növekvő energiákra. Ez az oka annak, hogy sokan rendkívül nehéz energiákat és helyzeteket tapasztalnak meg jelenleg. Az arkhónok és a cabal visszaélnek a Yaldabaoth entitás "felkavart" plazmájával, hogy így növeljék a plazmaörvények erejét és szélsőséges időjárást idézzenek elő. Azt tervezték, hogy ez a hurrikán egy másik Katrina lesz és több ezer áldozatot fog követelni, de az Új Atlantisz rácsnak köszönhetően a Fényerőknek sikerült meggyengíteniük a vihart, ahogy az lecsapott és így több mint 95%-kal kevesebb sérülés történt, mint ahogy azt a cabal eredetileg tervezte. Fontos megértenünk, hogy ez a bolygó még nem szabadult fel és a bolygón lévő körülmények az Esemény előtt nem fognak javulni jelentős mértékben. Ezért nagyon fontos, hogy továbbra is erősítsük az Új Atlantisz energiarácsot a bolygó körül Cintamani kövekkel és meditációkkal.”



A jelen helyzethez kapcsolódik szintén ez a részlet Cobrától Atlantisszal kapcsolatban:
Eközben a bolygó felszínén a Fényerők folyamatosan kezdenek aktiválni bizonyos Erőtárgyakat és erőhelyeket a planetáris energiarácson belül, a Saint Germain gróf útmutatásával zajló Új Atlantisz projekt részeként. Az első hely, ami benne van az aktivációs folyamatban, a Szerelem Temploma, Kis-Trianon közelében. A Kis-Trianon épületében lévő mozgatható tükrökből álló szekrény az a hely, ahol Lamballe hercegnő és Marie Antoinette lehorgonyozták Atlantisz valódi Istennő misztériumait Saint Germain gróf instrukciói alapján 1776-ban.”



És ez is:
A Naprendszerünkben lévő Galaktikus Parancsnokság erői az alábbiakból állnak:
1. A Jupiter Parancsnokság, akik a külső Naprendszerben helyezkednek el, az aszteroidaövön túl, és elsődleges céljuk az, hogy eljárjanak az összes negatív entitással szemben, amiket a Föld karanténból távolítanak el, a Ganümédészen lévő ún. szortírozó létesítményen keresztül a Galaktikus Központi Nap felé.

2. Az Ashtar Parancsnokság, akik a belső Naprendszerben helyezkednek el és elsődleges céljuk a Föld bolygó felszabadítása.

3. Az Atlantisz Parancsnokság, akikről semmit nem mondhatok.”


Atlantisz jövője rész következik most. Cobra Új Atlantisz néven említi:
Alexandra: Gondolod, hogy ez a folyamat része lesz majd a fizikai Atlantisz megteremtésének, vagy az Új Atlantisz inkább csak egyfajta spirituális ébredés (Atlantisza)?

C: Az Új Atlantisz egy új társadalom, amely az Esemény után fog kialakulni.

Alexandra: Rendben. Akkor fizikai lesz?

C: Igen, fizikai társadalom lesz, de nem fog új sziget felbukkanni Atlantiszban.”


Patrick - Tudván, hogy Izrael kezében van Atlantisz Fényének kulcskódja, hogyan kellene ezt a kódot aktiválnunk Új Atlantisz érdekében?

COBRA - Ennek még nem jött el az ideje, mivel ez egy nagyon érzékeny terület, és tulajdonképpen ez majd az Esemény idején fog megtörténni, illetve az Esemény után.”

Essayenya: Mi Atlantisz felemelkedett archetípusa?

C: A Fény civilizációja.”


EM: Mi az Új Atlantisz felemelkedett archetípusa?

C: Új Mennyország itt az Új Földön.”




Új Atlantiszhoz kapcsolódik ez az írás részlet, mely Cobra jóváhagyásával, Peter Reed fénymunkástársunk által készült 2017 áprilisában:

Új Atlantisz Energiarács

Eredetileg a Föld Egyenlítője máshol helyezkedett el a Föld körül. Keresztülhaladt az Atlanti-óceán északi részén, valamint az akkor létező atlantiszi kontinensen és lefele Dél-Amerikán, Perun és Chilén keresztül. Az atlantiszi póluseltolódás, ami egy technológiának volt köszönhető, mai helyére tolta el az Egyenlítőt. Idővel a Ley-vonal rendszert eltérítették a sötét erők. Az Új Atlantisz projektet a 17. században kezdte el néhány ember, köztük St. Germain, aki Francis Bacon inkarnációja volt (aki a Shakespeare kódnév alatt tevékenykedett), hogy visszaköveteljék az energiarácsot a Fényerők számára.
A Befejezetlen munka c. könyv erről a projektről szól. Az Antarktisznak kulcsfontosságú szerepe van ebben az új energiarácsban, ahol a cabal az elmúlt civilizációk maradványit és azokat az információkat rejtegeti, melyek részben a (közel)jövőben kerülnek majd napvilágra. Ez az egyik oka annak, hogy a nácik földeket vettek ott és megszállták ezt a területet. Más kulcsfontosságú helyek az Adeni-öböl (Szaúd-Arábiában), Srí Lanka és az Amazonas-folyó deltája. E maradványok nagy része sekély vízben, a homokban található. A dolgok oly mértékben haladtak előre, hogy a cabal nagyon fél az űrhajóktól (Galaktikus Központi Faj). A cabal legerősebb radarállomásai, melyekkel a földönkívüli tevékenységeket ellenőrzik, Maui-n és Diego Garcia szigetén találhatók. Azonban az űrhajókat nem tudják észlelni, mivel azok a plazmafelhő belsejében helyezkednek el. (Ugyanezzel a technológiával rejtenek el sok földönkívüli űrhajót, melyek lentikuláris vagy más formájú felhőkként jelennek meg.)
Észak-Tajvanon van a (galaktikus és földi) Fényerők legnagyobb föld alatti projektje (60kmx100km-en), amely 1 milliárd plejádinak ad otthont és fokozatosan terjeszkedik, hogy 3 milliárd plejádinak adhasson otthont. Teleportációs eszközöket és 1000 tonna aranyat tartanak itt. 2016. július 26-án a tajvani Felemelkedés konferencián hatalmas energiaáttörés történt a bolygó számára. Ez a terület fontos stratégiai pontnak számít az energiarácsban és nagyban segíti a végső áttörést a bolygó számára a Sárkány család segítségével. (Az első tajvani utam során, amikor a konferenciára érkeztem, kézzelfoghatóan éreztem és láttam a terület Fényenergiáját a csodálatos tajvani Fénymunkások szívében és szemében.) A Sárkány család története a Ming Dinasztia uralkodásának végére nyúlik vissza, amikor a mongóliai mandzsúriaiak (a Ching dinasztiából, akik nem kínaiak voltak) Kínába érkeztek. Az eredeti Mingek harcos és spirituális család is voltak, akik a föld alá mentek és Tajvanba emigráltak. A jezsuiták és a Rothschildok azért robbantották ki az ópiumháborút, hogy elfojtsák a kínaiak spirituális fejlődését. A II. világháború után a Sárkány családok beszivárogtak a kínai társadalomba. Így a jelenlegi Sárkány család kapcsolatban áll ezzel az Észak-Tajvanon lévő föld alatti bázissal és nagyon aktívan vesznek részt bolygónk felszabadításában, több szinten is. A tajvaniak, Anthem Chang alapításával, egy Fénymunkásokból álló elég nagy csoportot hoztak létre, hogy hatással legyenek a felszabadulásunkra.
Mi, a bolygó felszínén vagyunk a a Kompressziós Áttörés előidézői, és segítünk létrehozni a Cintamani rácsot a bolygón. Plazma energia (tachionok) létezik ezekben a kövekben, és áramlik keresztül rajtuk, segít közvetíteni és leföldelni a Fényt a Földön. Az Agarthaiak kérték, hogy hozzuk a Cintamani köveket barlangokba... minél mélyebbre, annál jobb, hogy örvényeket hozzunk létre, és, hogy Angyali Teremtményeket horgonyozzunk le. Szintén segítenek a plazma tisztításában, és Yaldabaoth fejének bolygó felszíne körüli eltávolításában. Egy másik eredménye a globális meditációnknak az utolsó napfogyatkozáskor, hogy Szíriában az 5 Istennő örvény közül 4 felszabadult.”



Részlet a 2018. áprilisi Budapesti Felemelkedés Konferenciából Cobrától:

ÚJ ATLANTISZ ÉS AZ ENERGIARÁCS

Az Új Atlantisz rács sok folyamaton és fejlődésen ment keresztül. Az energiarácsért felelős legfontosabb "lény" St. Germain (Sir Francis Bacon), aki egyben az "Új Atlantisz" projektnek is a feje, amely egy speciális Fénykód, ami a felébredést aktiválja.
1. Az első Atlantisz a Plejádi Csillagrendszerben volt található. Kutatták a tudat és az anyag közötti kapcsolatot, amely véletlenül az elsődleges anomália felfedezéséhez vezetett.
2. A második Atlantisz az Atlanti-óceánon helyezkedett el a Földön, egy szigeten, és 11.000 évvel ezelőtt egy kataklizma pusztította el, pontosan Kr.e. 9564. június 5-én. Tudom, hogy ott volt, mert emlékszem rá.
3. A harmadik Atlantisz most van éppen újjászületőben. St. Germain már hosszú ideje ennek előkészítésén dolgozik. Francis Baconként inkarnálódott, és az Esemény után egy új társadalmat fog létrehozni, amelyhez információkat és energiamunkálatokat készít elő. A 18. században nagyon aktívan tevékenykedett Európában. Kapott beavatást az Istennő misztériumaiba, amelyet aztán Cagliostro Grófnak adott tovább. Marie Antoinette is kapott beavatást 1785-ben. Versailles-ban egy különleges hely nagyon fontos lesz az Esemény előtt.

Nem nyilvános szabadkőműves páholyok rendelkeztek a tudással. Benjamin Franklin St. Germaintől kapta az instrukciókat az Egyesült Államok Alkotmányához. Volt egy olyan terv, miszerint az Egyesült Államok lett volna Új Atlantisz, de ezt a tervet végül eltérítették. Az Alkotmány be tudja indítani az Eseményt. Az igazi, eredeti Alkotmány elpusztíthatatlan. Ezért hozták létre a titkos projekteket az Egyesült Államokban alkotmányos felügyelet nélkül. Ennek az az oka, hogy ha egy ilyen jellegű projektre fény derülne és az Alkotmánynak megfelelően kivizsgálásra kerülne, az a játszma végét jelentené.”
Cobrának van egy cikke, ami teljes egészében Új Atlantiszról szól, íme:
Új Atlantisz a kódneve annak az energiarácsnak a bolygó felszíne körül, amely támogatni fogja a "végső áttörést" és ez a kódneve az Esemény után megalakuló új társadalomnak is.
Régi Atlantiszon, a 75000 évvel ezelőtt történt pólusváltás előtt, az egyenlítő máshol helyezkedett el, így az egész planetáris energiarács elhelyezkedése is eltérő volt.

75000 évvel ezelőtt és korábban, a bolygót körülvevő energiarács teljes volt, a Felemelkedett lények teljes ellenőrzése alatt állt és az egyenlítő körül sok szakrális templom helyezkedett el.
Érdekes megjegyezni, hogy szerte a bolygón sok energiaörvény még mindig a régi atlantiszi egyenlítő körül található.
Az Új Atlantisz projekt tulajdonképpen a régi atlantiszi örvényekkel egy vonalban helyezkedik el, egy új energiarácsként, amelyet hamarosan befejeznek.
Az Új Atlantisz a Fényerők projektje, amely már évezredek óta folyamatban van. Saint Germain az egyik főszereplő ebben a projektben.
Francis Bacon személyében való inkarnációjában fedte fel ennek a projektnek a részleteit az emberiség számára az Új Atlantisz c. regényben, ahol egy meritokrácián alapuló utópisztikus társadalmat írt le. A következő inkarnációjában, Saint Germain grófjaként kísérletet tett egy új társadalom közös létrehozására Amerikában, úgy hogy támogatta az USA függetlenségét és az Alkotmány mögött álló fő spirituális erőként működött közre.
Itt hozzá kell tennem, hogy Saint Germain gróf 1775-ben titkos misztériumiskolát alapított Párizsban, amely láthatatlan erőként állt az USA függetlensége mögött.
Ez a misztériumiskola a Csillag Testvériségének tagjaiból állt, akik három fő pozitív kőművespáholyhoz csatlakoztak Párizsban, hogy befolyásolják azok tagjait és így következésképpen az események alakulását.
Az egyik csoport a Les Neuf Soeurs (A Kilenc Nővér) nevű kőművespáholyhoz csatlakozott Párizsban és Benjamin Franklin-en keresztül, aki ennek a páholynak a tagja volt, befolyásolták az Egyesült Államok megalakulását.
A második csoport a Philalethes szabadkőműves páholyhoz csatlakozott és a Csillag Testvérisége ezen keresztül próbálta meg terjeszteni a valódi okkult tudást. Az ebből a páholyból származó okkult tudás adja a modern nyugati spiritualitás és okkultizmus túlnyomó részének forrását.
A harmadik csoport Cagliostro gróf Ízisz páholyához csatlakozott Párizsban. Ez a páholy az Ízisz misztériumok legfőbb forrása, melyeket később részben megőriztek néhány Memphis-Misraim páholyban.



Cagliostro gróf egyike volt azon néhány embernek a bolygó felszínén, akik megértették Ízisz misztériumainak bizonyos aspektusát, melynek átmenetileg titokban kell maradnia. Semmi több nem mondható el ezzel kapcsolatban az Esemény előtt.
Saint Germain gróf megkért, hogy segítsek neki az Új Atlantisz projekt befejezésében. Az Új Atlantisz planetáris energiarács nevezetesen az az energiaeszköz, amely majd elvezet a végső áttöréshez, az Eseményhez és az Új Társadalomhoz.
A bolygó körül lévő Cintamani rács az egyik fontos eszköz ezen cél megvalósításában. Minden alkalommal, amikor egy Cintamani követ elásnak a talajba valahol a bolygón, egy hatalmas angyali lény horgonyozódik le azon a helyen, amely több kilométer átmérőjű energiaörvényt hoz létre.
Amikor ezen angyali lények kritikus tömege lehorgonyozódik bolygó szerte, a Yaldabaoth entitás feje elkezd szétbomlani.
A Cintamani kövek Atlantisz híres Kék Kövei. A Kék Köveket, melyeket Kék Almáknak is neveznek, a katharok portálnyitásra használták.
Mondanom sem kell, hogy a katharok a Cintamani köveiket a Templomosoktól kapták, akiknek az első darabokat az untersbergi Hubertus Koch adta át. Koch közvetlenül Isais istennőtől (Ízisz egyik aspektusa) kapta a követ Ninivében, az iraki Moszul mellett. Ninive az egyik legfontosabb Istennő örvény a bolygón.
Nem véletlen, hogy a Daesh el akarja pusztítani.
A lényeg az energiarácsért folyó harc és ezen a téren győzni fog a Fény és Új Atlantisz úgy fog ragyogni, mint ezelőtt még soha.”



Most pedig a Planetáris Felemelkedési Folyamat című Cobra cikkből szeretnék idézni:
Nyugaton a Fehér Nemes családok fel fogják virágoztatni Atlantisz misztériumiskoláit. Napvilágot fog látni a létezés síkjairól szóló valódi okkult megértés. A 13 sugárról/a Forrásból történő kisugárzásról szóló értelmezés, valamint az Abszolút és az elsődleges anomália között lévő dinamikus kölcsönhatás értelmezése is felfedésre fog kerülni. Valamint a spirituális beavatásokról szóló értelmezés is napvilágot fog látni.”
Ezzel a nagyszerű Rendelkezéssel, melyet Mimi Hambas Csillagnővérkénk készített el számunkra, behívhatod Új Atlantisz valóságát a Mostba:

A legvégére a Fényövezetekről találtunk még nektek némi információt, ami Új Atlantiszban fog megvalósulni, íme:
"Fényövezetek létrehozása
Cobra megismertette velünk azt a mozgalmat, mely Fényövezetek és Fényközösségek létrehozását irányozza a bolygón, amely majd az Új Atlantisz hálózat része lesz. Az összes közösség harmonikus kapcsolatban lesz önmagával és más Fényközösségekkel is, valamint képes lesz a Belső Földbéli csoportokkal való együttműködésre is. Ez lesz bolygónkon az Új Valóság kezdete. Cobra bemutatta Alexet, aki bővebben is mesélt nekünk e közösség alapításáról, valamint arról, hogy fogja a közösség felhasználni a lézer technológiát, illetve a szabad energia forrásokat, és készülékeket.
Beszélt a Fény Mandala technológiájáról (http://www.light-mandalas.com/what-we-do.html . ugyanez a honlap elérhető Cobra blogjáról is http://2012portal.blogspot.hu/), mely szakrális koherens fényt használ fel a Fény Mandala eszközökön keresztül, melyek a koherens fény szakrális geometrikus terét bocsátják ki a kristályrácsos szerkezeten keresztül, és így egyedülálló módon rezonáló bio-kompatibilis fotonmezőt állítanak elő. (Mikor ez alkalommal hallottam Cobrát és Alexet beszélni, izgatottá váltam, és magával ragadott a gondolat, hogy részese lehetnék ennek az Első Fényközösségnek. Csábított a Fény Mandala kipróbálásának lehetősége is, mely lenyűgöző volt.)"
Cobra legutóbbi bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „hamarosan véget ér ez a rémálom”. Egy új társadalom van születőben, amihez mi is mindannyian hozzájárulunk valamilyen módon. Béke, Jólét és Szeretet lesz a minden napunk természetes része Új Atlantiszban.
A Szeretet mindennek az alapja. Az Élet esszenciája, és ha a sötét oldalt eltávolítjuk, akkor a Szeretet lesz az emberi valóság alapja ismét. Mivel ez a jog születésünktől fogva megillet minket.” Cobra
A Fény győzelme!






4 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.