2020. október 10., szombat

Megvan a hatalmunk

 Eredeti bejegyzés itt:


Fordította: MCCS

A látszat ellenére van hatalmunk. A Szabad Akarat a végső törvény ebben az univerzumban, és amikor emberek kritikus tömege dönt a bolygó felszabadításáról és ehhez elég hosszú ideig ragaszkodik, akkor ez a felszabadulás elkerülhetetlenül bekövetkezik. Ez a legmagasabb természeti törvény, a Cabalnak akarva, akaratlanul ezt be kell tartania, és át kell engednie e bolygó felszínét az emberiségnek.

Amikor emberek kritikus tömege fókuszált/összpontosított szándékkal összegyűlik, az drasztikusan befolyásolhatja a bolygó helyzetét. Az emberiség kritikus tömege 100 000 és 150 000 ember között mozog.

Körülbelül negyedmillió résztvevőt sikerült összegyűjtenünk a Béke Portál Aktiválásához 2013. augusztus 25-én, és sikerült elhárítanunk egy lehetséges szíriai katonai inváziót.

A globális tudatosság projekt, amelyet Roger Nelson vezetett a Princeton Egyetemről, tanulmányozta az összehangolt emberi tudat fontosságát, jelentőségének hatását bolygószintű események esetében és gyakorolt ​​hatását a véletlenszám-generátorokra. A projekt nem méri, hogy a hatás pozitív vagy negatív, csak a statisztikailag elvárt eredményektől való eltérést regisztrálja:


Ez a projekt minden ésszerű kétséget kizáróan bebizonyította (az esély a véletlen ellen több mint egy billió az egyhez), hogy az egységes emberi tudatnak messze nem véletlenszerű a hatása:



Ez a projekt kiderítette, hogy a Béke Portál Aktiválásunk (p = 0,027) 2013 eleje óta minden egyéb eseménynél jobban befolyásolta a globális tudatot, leszámítva Nelson Mandela tavaly decemberi »halálát« (p = 0,013). Nagyobb hatása volt az előző pápa lemondásánál (p = 0,087), a jelenlegi pápa megválasztásánál (p = 0,186), a bostoni hamis zászlós eseménynél (p = 0,765) és a Szocsi olimpiánál (p = 0,202)! Körülbelül ugyanaz volt a hatása, mint a 2001-es 9/11 hamis zászló eseménynek (p = 0,031):


A p faktor azt a valószínűséget jelöli, hogy egy bizonyos esemény esetlegesen mekkora hatást generál. A bolygó felszínén a tudat globális koherenciájának meglehetősen jó mércéje. Minél alacsonyabb a szám, annál erősebb a tudat koherenciája.

Az Aion Portal Aktiválás 2013. november 23-án szintén elérte a kritikus tömeget, és kézzelfogható hatása volt az iráni békemegállapodásra néhány órával az aktiválás után. Az Aion Portal Aktiválásának az emberi tudatra gyakorolt ​​hatását itt mérjük:


A tudat koherenciáját a bolygón mindennap befolyásolhatjuk, nemcsak portál aktiválásakor. Az igazság leleplezése az alternatív médiában és a tömeges tiltakozások, ha elég hosszú ideig tartanak, a leghatékonyabb módszeri e koherencia elérésének. Amikor az igazság kritikus tömege az alternatív médián keresztül lelepleződik, elindítja a bolygó ébredésének láncreakcióját, amely a Galaktikus Impulzuson keresztül összehangolódik az Eseménnyel.

A Galaktikus Központi Nap szabad akaratunk forrása, és természetesen a Cabal nem tudja megállítani a Galaktikus Központi Napot! Nem állíthatják meg a Fény kozmikus hullámát sem, amely elősegíti az evolúció legfontosabb áttöréseinek egyre gyorsabb és gyorsabb történéseit, mely a közeljövőnkben egy mega áttörési pontba fut össze:



Sokkal erősebbek vagyunk, mint néha látszik:


A fősodrású média áramszünete ellenére a tömeges tiltakozások elérték az Egyesült Államokat (az országot, ahol a legerősebb a Cabal ellenőrzése), és ez nagyon jó jel arra vonatkozóan, hogy közel állunk az áttöréshez:


Amikor ez a felismerés eljut a tömegekhez, az segít az Esemény létrehozásában.

A másik kulcsfontosságú tényező az a tény, hogy a Fednél nincs arany:


Az emberek kezdenek ráeszmélni, hogy az arany odavan:


Ismét, amikor ez a felismerés eljut a tömegekhez, ez segít az Esemény és a pénzügyi rendszer újraindításának együttes létrehozásában, mivel a fiat rendszerbe vetett bizalom kritikus tömege eltűnik.


 A képen: Ezalatt a Fort Knox alagsorában - Semmi értékeset nem lehet itt látni emberek! - 404

A cabal néhány olyan kétségbeesett lépésre szánta rá magát az utóbbi időben, mint például a bankárok "öngyilkossága" és az ukrán és venezuelai színes forradalom manipulálása a jezsuita hátterű Blackwater/Xe/Academi orvlövészek és az ő Muszlim Testvériség elnevezésű seregeik által, akik embereket gyilkoltak és erőszakot szítottak.

Érdemes tudni arról, hogy ugyanazokat a Muszlim Testvériség röplapokat, melyeket Egyiptomban osztogattak, megkapták az ukrán tiltakozók is:


Nagyon érdekes időszakba lépünk néhány nap múlva. Hadd fejezzem be egy olyan utalással, hogy a tömeges letartóztatási forgatókönyv nem az egyetlen szempont a Cabal hatalomtól való eltávolításának tervében.

A Fény győzelme közel van!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.