2021. szeptember 2., csütörtök

Afganisztán

Kedves Cobra Csoport! <3 :)

Ahogy a fenti főcím is jelzi, Afganisztánról szeretnék egy pár szót írni nektek, természetesen idézem Cobrától az ehhez tartozó információkat is. 🙏
Talán kezdjük a legelején. 2001. szeptember 11-én terrortámadás történt Amerikában. A New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba egy-egy repülőgép csapódott be, az épületek kigyulladtak, és két órán belül mindkettő összeomlott. A 3. repülőgép a Pentagon virginiai épületébe repült, a 4. úgy volt, hogy a Fehér Házban landol, de végül Pennsylvania államban, Shanksville mellett csapódott a földbe. Ezek a támadások al-Káida terrorszervezet összehangolt öngyilkos merényletsorozata volt az Egyesült Államok ellen. Az Egyesült Államok válasza a terrorizmus elleni háború volt, melynek első eszköze Afganisztán megszállása volt. Így próbálták meg elkapni a tálibokat, akik al-Káida tagokat rejtegettek.
Emberek milliárdjai tudják így a "hivatalos történetet".
Most ha megengeditek, akkor másolom, hogy mi is történt valójában, idézet Cobrától:
"9/11 nem úgy történt, ahogy azt a háttérhatalom tervezte. Számos embernek ez az esemény jelentette azt a pontot, amikor felismerték, hogy a fősodratú média hazugságok tömkelegével bombázza a népet és egyúttal elkezdték keresni mi rejlik a propaganda mögött.
2001 márciusában a Fényerők egyes fontos akciói befejeződtek, és ezután a Központi Civilizáció képes volt közvetlenül beavatkozni a Naprendszerben történő eseményekbe. Hold nagyságú gömbszerű köztes állomásokat helyeztek el a Naprendszer heliopauzáján kívül, hogy stabilizálják a Galaktikus Központi Napból érkező erős energiákat, amelyek egyre intenzívebbek lettek, ahogy a Központi Nap 26000 éves ciklus csúcsa közeledtével egyre aktívabbá vált. Az energiák harmonikus továbbítása sok kataklizmát kivédett, köztük azokat is, amik a Földet sújtották volna. Amikor az illuminátusok felismerték ezeknek a gömbszerű állomások jelenlétét, kikeltek magukból és végrehajtották a 9/11-et."
Már akkor is nagy dolognak számított, hogy sokan keresni kezdték az igazságot ahol csak lehet, pedig az akkori számítógépek és internet még igencsak gyermekcipőben járt az átlagember tekintetében. Az Ellenállás viszont jeleskedett és ez történt, idézet Cobrától:
"Az 1990-es évek elején volt némi szerepük abban, hogy az eredetileg katonai célokra kifejlesztett ARPANET (az internet elődje. szerzői megj.) mindenki számára elérhető lett."
Megj.: az Arpanetet a DARPA fejlesztette ki, ahol is a chiméra tagjai "dolgoznak", mint megtudtuk Cobrától.
Tehát most kanyarodjunk vissza Afganisztánhoz. A sötét oldal terve az volt, hogy mondvacsinált okokból (a fenti terrortámadás sorozatra hivatkozva) tehát "beköltözik" az országba, mert át akarta alakítani a saját tervének megfelelően az ottani viszonyokat és birtokba venni az ország nyersanyag kincseit. A cabal folyamatosan manipulált és gondolt előre, még azt is megtervezte, hogy a Fényerőket is lelassítja, ahogy csak tudja, ezért ezt találták ki:
"A chiméra sok fizikai Plejádi túszt zárt felszíni börtönökbe Szíriában és Afganisztánban. Ezeket a túszokat a chiméra erői fogták el az 1996-os invázió előtt mindenütt a Naprendszerben, és később a Földre szállították őket.
A túszok stratégiailag fontosak a chiméra-nak, mivel olyan mechanizmusként használják őket, amivel megakadályozzák a Plejádi flotta Föld felé való haladását, akik szeretnének segíteni a bolygó felszabadításában.
Ezek a túszok a valódi okkult okai az amerikai negatív katonaság jelenlétének Szíriában és Afganisztánban."
Megj.: Szíria egy külön 'történet', hogy miért is fontos a sötét oldalnak, lesz róla szintén egy bejegyzés a csoportban.
Ahogy Cobra is írta a legutóbbi helyzetjelentésében, íme a másik indok, ami miatt Afganisztán még oly fontos:
"Az Új Világrend céljainak elérése érdekében, a globális high-tech disztópiájukhoz (A disztópia, vagy másnéven negatív utópia, antiutópia, ellenutópia, valamilyen, a jelenleginél rosszabb világ/társadalom víziója.) szükséges ritkaföldfém ásványi anyagok biztosítása miatt, valamint a kábítószer-kereskedelemből és az emberkereskedelemből származó pénzforgalom biztosítása érdekében Kína elkezdte megváltoztatni a szomszédos országok rendszerét. Az első ország, amely megbukott, Mianmar volt, a második pedig Afganisztán:



Joe Biden és Mark Miley nem inkompetens játékosok voltak ebben a játszmában, hanem kínai megbízóik készséges rabszolgái:

Afganisztán tehát egy olyan terület, ahol ritkaföld fémek találhatóak.
Húszéves távollét után az ország vezetését átvevő tálib szélsőségesek hatalmas vagyont örököltek, igaz, a vagyon nagy része a föld alatt van. Szakértők 3 ezer milliárd dollárra becsülik Afganisztán nagyrészt érintetlen természeti kincseinek összértékét.
Ez 2010-es becslés, ám a vagyon most még többet érhet, miután a koronavírus okozta sokkból való gazdasági kilábalás idén a réz és a lítium árát is világszerte az egekbe repítette.
Afganisztán olyan nyersanyagokban gazdag, mint a réz, az arany, kőolaj, földgáz, urán, bauxit, szén, vasérc, lítium (ez a mobiltelefonok elemeihez elengedhetetlen), króm, ólom, cink, drágakövek, vagy a márvány.
Az afganisztáni bánya- és kőolajipari minisztérium 2019-es jelentése szerint közel 30 millió tonnára tehető az ország rézkészlete.
Az amerikai védelmi minisztérium egyik 2010-es, belső feljegyzése szerint Afganisztán "a lítium Szaúd-Arábiája", értve ezalatt, hogy az ország fontos lehet a világ akkumulátorokkal való ellátása szempontjából.
Tíz éve a lítiumot már széles körben használták az elektronikai eszközök elemeiben, még azelőtt, hogy nyilvánvalóvá vált volna, mennyi lítiumra lesz szükség az elektromos járművek akkumulátoraihoz.
A bányászati minisztérium 2019. évi jelentése szerint ugyanakkor Afganisztán 1,4 millió tonna ritkaföldfémmel rendelkezik. Ez 17 elemet tartalmaz, és főként a szórakoztató elektronikában és a katonai felszerelésekben való alkalmazásuk miatt tartják számon.
Tehát pontosan mire is használható: a ritkaföldfémeket számítógép-alkatrészek, lézerek, akkumulátorok, száloptikák, rakéták és harckocsik navigációs és irányító rendszerei, vadászgépek hajtóművei, műholdak gyártásához használják.
Annyi csak a probléma, hogy a tálibok nem tudják kibányászni, idézet a Cobra által adott linkből:
"Afganisztán gazdag földalatti vagyonnal rendelkezik. De nincs meg az erőnk ahhoz, hogy feldolgozzuk. Az egész infrastruktúránk összeomlott a megszállás és a rablóvezérek miatt. Együtt akarunk működni Törökországgal az egészségügy, az oktatás, a gazdaság, az építőipar és az energia területén, valamint a földalatti gazdagság feldolgozásában.
"Legnagyobb elvárásunk, hogy török testvéreink aktív szerepet vállaljanak ezekben a kérdésekben, amint a belső egyensúlyok teljesen kialakulnak".
Barátokat, segítőket, szövetségeseket keresnek tehát, hogy sikerüljön a tervük, és hozzáteszem ezenkívül sajnos nekikezdtek az Istennő energia elnyomásának is.
Idézet a Szeretjük a Tömegmeditációkat oldalról:
"Bár a tálibok azt ígérték, hogy az afgán nőket nem fosztják meg a munkalehetőségtől és az oktatástól, ha a harcos csoport hatalomra kerül, nem világos, hogy ezt be tartják-e majd.
https://www.rt.com/news/532096-taliba...
Jelentések szerint a város utcáiról eltűntek a nők, a nőket ábrázoló reklámokat fehérre meszelték, a nyugati öltözéket pedig hagyományos afgán öltözékre cserélték. Az is komoly aggodalomra ad okot, hogy a fiatal lányok visszatérnek-e az iskolába, miközben az iszlamista csoport nyomatékosítja az uralmát az ország felett.
Ez az Istennő energia elnyomásának jele, és a katonai csoport a világuralommal fenyegetőzik.
Ezért 4 óránként meditációt szervezünk Afganisztánért, és segítünk fenntartani az Istennői energiát az országban és a környező területeken.
Ezt a meditációt a következő időpontokban fogjuk végezni: magyar idő szerint: 3:30, 7:30, 11:30, 15:30l 19:30, 23:30
Emellett bármikor elvégezhető ez a meditáció, olyan gyakran, amilyen gyakran lehetséges."
A meditációnak elkészült a magyar vezetett változata, melyet itt találtok:

Még egy fontos információ, idézet Cobrától:
"Az afganisztáni helyzet egyetlen pozitívuma, hogy az orosz különleges erőknek sikerült kiszabadítaniuk több Plejádi túszt, akiket az 1990-es évek vége óta tartott fogva az amerikai hadsereg titkos afganisztáni börtönökben.
Ez az 1996-ban a Föld bolygóra behatoló rigeli erők nagy tisztulásának időszaka, és miután ez a tisztulás véget ér október közepén/végén, várhatóan sokkal könnyebb lesz a Vízöntő korszak álmainak megvalósítása a bolygó felszínén.
A következő két hónap az emberiség történelmének kulcsfontosságú időszaka és tartanunk kell a Fényt. Minden egyes ember számít."

Az Istennő szeretete és fénye legyen Mindannyiunkkal! 🙏💗🥰🌹

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.