2018. március 10., szombat

Ordo Bucintoro

 Az eredeti cikk angolul itt elérhető:



Van egy bizonyos pozitív titkos társaság, akik drámai hatással voltak a Bolygó sorsára, mivel létrehozták a jelenlegi energiát, amely közvetlenül felelős az űrkutatásért, és amely eredménye lesz az Első Kapcsolatfelvétel is.

1510-ben alapította Velencében egy velencei dózse, akinek a neve Leonardo Loredan volt, és tagja volt az egyik legfontosabb velencei Fehér Nemesi családok egyikének. Abban az időben ő volt az egyik legspirituálisabban fejlett ember a Nyugaton, és most felemelkedett lény, nem tévesztendő össze Paolo Veroneseval, aki mint Velencei Mester néven ismert.
A titkos társaság, akkori nevén Causa Nostra (vagy Cause), és ma már Ordo Bucintoro néven ismernek. 
A Bucintoro név egy régi velencei legendából származik: Egyszer volt egy pompás arany hajó, amely egy híres dózsét az égbe vezette. Akkor most leírjuk könnyebben, ez a hajó egy felemelkedett anyahajó volt, és a folyamat egy sugárnyaláb volt vagy teleportálás. Bucintoro volt hivatalosan a velencei uszály neve és titokban a kódneve a Galaktikus Föderáció egyik anyahajójának. 



1512-ben Muranoban alapították meg a székhelyüket, és az Ordo Bucintoro onnan hozott létre egy kiterjedt hálózatot egész Olaszországban, Németországban, Ausztriában és Svájcban. 

1516-ban Julietta Montefeltro, a Csillagok Rendjének egyik beavatottja csatlakozott az Ordo Bucintorohoz. Ő egy Vénuszi Papnő volt. Vénusz a védőszentje, Istennője Velencének. Velence pedig az egyik legfontosabb Istennő örvénye a bolygónak. 

Mint a Csillagok Rendjének beavatottja, Julietta ismerte a halhatatlanság titkát és a felemelkedést,  és ezt közölte az Ordo Bucintoroval egy Spiritus Eros nevű okkult tanon keresztül, mely magában foglalta a menyegzői kamra és más Istennő Misztériumok szentségét.

Az Ordo Buncintoro célja az volt, hogy felkészítse az emberiséget egy új korszakra, amelynek érkezését a 2000-es évek környékére várták akkor. Az emberi szuverenitást vizionálta, mely mentes az egyház befolyásától, ahol az emberek a saját sorsukat határozzák meg, és érdemeik szerint tartják őket tiszteletben, nem pedig a vérvonaluk miatt. Egy új pénzügyi rendszert terveztek, amely tiltaná a kamatot, és a visszaélések elkerülése érdekében akadályozná a gazdagság fölhalmozását.

Ordo Bucintoro tagjai gondosan megtervezték az inkarnációjukat egy 500 éves időkeretben egészen 2000-ig, hogy felkészüljenek a Bolygó új korszakának megérkezésére. 

Birtokukban volt a Garil, a Szent Grál fehér köve. 

Saint Germain, Cagliostro és Casanova mind beavatottak voltak a Ordo Bucintoroban Velencében. Casanova ott egy vénuszi pap lett. Cagliostro Ízisz egyik papja lett és létrehozta Misraimot, egy szabadkőműves rendszert, hogy megújítsa Ízisz titkait közel 2000 éves nyugalmi időszak után. Sajnos a legtöbb Misraim szabadkőműves páholyokba is beszivárogtak a jezsuiták szinte azonnal, és ezzel visszaélt az olasz Fekete Nemesség a saját céljai érdekében.

Mozart egy másik papja volt Ízisznek, aki Ízisz titkait adta át a zenéjén keresztül, és egy bizonyos Templomos társaságon keresztül beavatottja volt a titkoknak, mely társaság erős kapcsolatban volt az Ordo Bucintoroval Untersbergben, Salzburg közelében.

A Velencei Köztársaság bukása után az Ordo Bucintoro külső formájában feloszlott, és egy bizonyos pozitív Misraim páholy került a helyére Velencében. 

A Ordo Bucintoro okkult jelenléte nagy hatással volt a planetáris eseményekre, és inspirálta az embereket a színfalak mögött, hogy elérjék a csillagokat, és egy űrprogramot dolgozzanak ki.

Sajnos ez a program is manipulálva volt az archónok és a Chimera csoport által a Vril és Thule társadalmakban.   
          
Otto Skorzeny, a Thule Társaság tagja megpróbálta újra létrehozni a Ordo Bucintorot, visszaélni vele, és negatív célokra felhasználni a Fekete Nemesség egyik tagjával, Junio ​​Valerio Borghese-vel együtt, és átnevezte Palazzo Csillagrendnek. A kísérletek nem jártak sikerrel.  

Vannak olyan csoportok, amelyek azt állítják, hogy a Ordo Bucintoro leszármazottai. Állításaik lehet, hogy igazak, lehet, hogy nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.